Új hozzászólás Aktív témák
-
BlacKSouL
addikt
Én viszem a csajokat kocsival, tehát az egyetlen józan ember leszek égen-földön.
És persze nyitva lesz a szemem kihasználni minden alkalmat ami ebből adódhat.
Mondták hogy majd szereznek ők sofőrt, és akkor igyak nyugodtan én is, de mondtam hogy többször iszok mint vezetek, tehát vegyék úgy hogy már szereztek is sofőrt
Most viszont perceken belül ágybazuhanok, mert a következő esett meg odabent. Vissza kellett ellenőriznem úgy 130 számlát, kikeresgélni, meg lecsekkolni, kiírni 1-2 adatukat, aztán excelbe be, és majd kedden le kell adni eredményt nagyvezírnek. Délután fél3, mindenki csendben ül a gépénél és kattog, én is próbálok adatokat beírogatni, de már káprázik a szemem. Pislogok nagyokat, munkatársaim is csendben msn-eznek, meg miegymás, egyszercsak látom hogy valami megbontotta a tér-idő kontinuumot. Bámulok a képernyőre, valahogy nem stimmelnek a számok. Összevissza írogattam, de mégcsak hasonlót se mint a lapon van. Tyű mondom ez nem is vicces. Éreztem én hogy pilledek, node hát mégis. Kijavítottam gyorsan, mondom a többieknek hogy baj lesz, csak röhögtek. Aztán írok tovább, egyszercsak hirtelen megriadok, és látom, hogy az egyik cellában kurvasok 5-ös van sorban, mire is felriadtam, és felengedtem a numpad "5" gombját. Na mondom itt a vége, elmentettem a cuccot, és kimentem a friss levegőre sétálni, aztán körbementünk az üzemen, meg kint hátul, aztán szünetben löktem egy kakaót, de ez intő jel volt hogy többet kéne aludni 4-5 óráknál hétköznap. Vagy pl most.
Dinamikus Pixelhiba videjóit meg majd holnap belököm, túl sok macera lenne még most vele. De délután sétáltam, mert most van ez, és muszáj volt elmenni arrafelé nézelődni, és miközben nyaltam egy PUNCS(!)
fagyit, közben nézegettem a videjókat, és röhögtem nagyokat.Na ennyit mára, mer' ez nem blog, csak most 5-6 esti hsz-re valót egyben kaptatok, holnap is lesz nap. Kezdjük mondjuk bundáskenyér+lókolbász+újhagyma menüvel.
Jóéjtet!
Új hozzászólás Aktív témák
- Telefon felvásárlás!! iPhone 14/iPhone 14 Plus/iPhone 14 Pro/iPhone 14 Pro Max
- GYÖNYÖRŰ iPhone SE 2020 256GB Black-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4003
- GYÖNYÖRŰ iPhone SE 2020 64GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3920
- ÚJÉVI BOMBA AKCIÓK! PSN, STEAM, UBISOFT CONNECT, EA APP, XBOX EREDETI KULCSOK 100% GARANCIA
- Dell Latitude 3310 13,3", Gold 5405U, 8GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
És persze nyitva lesz a szemem kihasználni minden alkalmat ami ebből adódhat.

