Új hozzászólás Aktív témák
-
Racecam
nagyúr
válasz
Janoska26
#6559
üzenetére
Esetleg elolvastad, amit hozzáfűztem a kérésedhez?
Azóta sem láttam a javított változatot.Egyébként pedig mindenkinek mondom, így egymásközt itt az OT-ben:
Az egyéni arcképek cseréje egyelőre nem a régi megszokott módon történik. Nincsen hozzá kész a felület, ezért azokat egyenként kell importálni az adatbázisba. Erre nem sokan képesek, mondhatnám azt is, hogy csak Panther, akinek viszont ezen kívül van még 2896 feladata tegnapra. Éppen ezért, összegyűjtöttük azokat a kéréseket, amelyek már régen aktuálisak voltak és Pompi, valamint Bash vállalták, hogy az adatbázisnak megfelelő formába hozzák és akkor Panther-nek nem kell egyenként molyolni vele. Ez meg is történt, ezt hívtuk első körnek. Mindezt azért tettük, hogy ne kelljen még sokáig várnia, aki megérdemli és legfőképpen azért, mert szeretnénk mi is adni valamit mindazoknak, aki "nekünk" mindannyiunknak már sokat adtak.
Tervezzük, hogy ha minden így marad, akkor kb. 1-2 hónap múlva lesz a következő kör, ahol az addig beérkezett új kéréseket és a függőben lévőket megbeszéljük.
u.i.: (Páran az én balfaszságom miatt kimaradtak az első körből, de ezeket igyekeztem pótolni.)
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Projektor topic
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Meggyi001: Áram nélkül....méltóság nélkül.....
- Kerékpárosok, bringások ide!
- 50 év után kilőtt négy űrhajós a Holdra
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- E-roller topik
- Crimson Desert
- Dell notebook topic
- További aktív témák...
- 265 - Lenovo ThinkBook 16 (G6 ABP) - AMD Ryzen 5 7530U, no GPU
- 0perces! Samsung Galaxy Book5 360 2in1 Core Ultra 7 256V 16GB 1TB 15.6 FHD AMOLED TOUCH 1évgar
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RTX 5050 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- Új és újszerű 15-16 Gamer, irodai, üzleti, készülékek nagyon kedvező alkalmi áron Garanciával!
- Magyarország piacvezető szoftver webáruháza
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

