Aktív témák
-
Batman
őstag
Folyt köv.:
[link] -
rdi
veterán
Nekem mára ez az érdekes ''kishír'':
''A Fideszben a legmagasabb az átlagéletkor az egyéni képviselőjelöltek között, az SZDSZ-ben pedig a legalacsonyabb. A nők is a Fidesz jelöltjei között szerepelnek a legkisebb számban, a szabad demokraták aspiránsai között pedig a legnagyobban. A fiatalokat leginkább a kormánypártok képviselik.
(Magyar Hírlap)'' -
divot
veterán
Nem tom, miből gondoljátok, hogy kizárólag Magyarországon idegesítő a politika. Mindenütt az.
-
Drizzt
nagyúr
De azzal, hogy a dolgozók többet fizetnek az Szja-ba, a cégeknek semmivel nem kompenzálódik a 25%-os béremelés, mert ők csak annyit érzékelne, hogy a tb csökken, az szja-ból befolyó dolgokhoz semmi közük, nekem ez jött le abból, amit elkezdtél fejtegetni. Még így se világos, hogy mire gondolsz.
20 soros levezetést kérnék.
-
viharhozo
addikt
válasz
Hörmann #5122 üzenetére
Sőt ha jól tévedek a jobboldal 2002-ben -darabra- több szavazatot gyűjtött mint a szocik és az szdsz együtt, csakhát a választási rendszernek vannak érthető sajátosságai, amik a mandátumszámolásnál érvényesülnek.
Sztem meg nem, bar nem tisztaztad, pontosan mire is gondolsz. A listas szavazatokat tekintve egyertelmuen kikapott 2002-ben a Fidesz.
Magyar Szocialista Párt 2 361 997 42.05%
Fidesz-Magyar Polgári Párt
-Magyar Demokrata Fórum közös lista 2 306 763 41.07%
Szabad Demokraták Szövetsége 313 084 5.57%
Magyar Igazság és Élet Pártja 245 326 4.37% -
rdi
veterán
Erről beszélek én is, a tb járulékrendszer átalakításáról! A tb-ét - a nyubit és a egészségbiztosítást - ne a munkaadó, hanem a munkavállaló, vagy ahol ezt kell, az állam fizesse be. (pölö munkanélküliek)
Ez egy szép liberális álláspont, azzal, hogy minimálnyugdíjnak megfelelő összeget mindenképpen legyen kötelező befizetni... szerintem.
Ez persze nem jelent semmiféle csökkenést a munkaadónál, esetlegesen a munkavállaló dönthet úgy, hogy megelégszik a minimálnyugdíjjal, a többiből meg luxusköltségű autót vesz magának... -
joey7
őstag
'' ha addig állt is, a látott politikai ocsmányságtól, tuti lekonyul'' - na akkor kell átkapcsolni az Aktívra, a s a ''kisherceg'' egyből aktív lesz mihelyst meglátja
Kelemen ''Gpont'' Annát''
inkább cseréljünk képviselőket! képzeld milyen mókás lenne amikor a sok rizszabáló vitatkozna egymással! -
Thyb
senior tag
Ez igaz, magyar ember belenéz a hiradóba, s ha addig állt is, a látott politikai ocsmányságtól, tuti lekonyul.
Ez a médián keresztül müködő népszaporulat szabályozás. Adjuk el a kinaiaknak, tuti sokat fizetnének érte, cserébe exportáljuk számukra a teljes parlamenti csürhét. -
Thyb
senior tag
Akkor még egyszer kifejtem, hátha igy már világossá válik. Dán példára a cégek nem fizetnének semmit, mig a vállalkozó adója emelkedne. A mostani 29%-os TB fizetés helyett 19%-al. Igy a cégek igaz, hogy csak 4 %-os csökkenést kapnak, de nekik az állammal nem lenne semmi dolguk, mert a dolgozók a kapott 25%-os emelésből 19%-al többet kellene, hogy fizessenek az SZJA-ban.
Kezd derengeni mire gondoltam?
[Szerkesztve] -
-
joey7
őstag
''Az MSZP szerint Orbán Viktor elmúlt napokban tett ígéretei nem megalapozottak, ezért a pénzügyminisztere nyilvános vitára hívta az ellenzéki pártvezért. Veres János szerint hozzányúlni a költségvetés bevételeihez, a tb- és a nyugdíjrendszerhez, több felelősséget igényel annál, mint egy focicsapat összeállítása.''
Vajon elfogadja a kihívást?
Orbán ígéretei
Január 15., Dombóvár Orbán Viktor a tb-járulékok jelentős csökkentését ígérte a Fidesz kormányra jutása esetén. ''Arra tudok ígéretet tenni, (...) hogy ha lesz polgári kormány, akkor július 1-től körülbelül 30 százalékkal fogjuk csökkenteni egy radikális lépéssel a társadalombiztosítási járulékot'' - jelentette ki Orbán Viktor hozzáfűzve, hogy ettől a lépéstől a kis- és középvállalkozások megerősödését várja, és ennek következtében több tízezer új munkahely létrejöttét.
Január 20., Eger Amennyiben megvalósul a Fidesz járulékcsökkentési programja és ennek nyomán több százezer új munkahely jön létre, kitűzhetővé válik a 14. havi nyugdíj bevezetésének célja, mondta a volt miniszterelnök.
Január 23., Pécs ''Van néhány olyan betegségcsoport az időseknél, és van néhány betegségcsoport a három évnél fiatalabb gyermekeknél, ahol indokoltnak és lehetségesnek látjuk, nem azonnal, hanem másfél év elteltével, hogy a megfelelő készítményeket térítésmentesen kaphassák meg'' - mondta Orbán Viktor.
Január 24., Szentes ''Magyarországon a személygépkocsi fönntartása szinte luxusszámba megy (...) ugyanakkor Magyarországon a gépkocsi - bizonyos színvonal alatt - nem luxus, hanem munkahely, megélhetés, ezért ennek a költségeit jelentősen csökkenteni kell''. ''Azok, akik vidéken, kis településen a gépkocsihasználat magas díja miatt érzik elzárva magukat a munkahelyektől, azok számíthatnak változásra a választásokat követően. Számíthatnak ránk, ezt az állapotot meg fogjuk változtatni'' - ígérte a volt kormányfő.
[Szerkesztve] -
faster
nagyúr
válasz
bandingman #5205 üzenetére
Ha Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, megszűnik még az éhségérzet is!
-
Hörmann
tag
''Ezt nem egésszen hiszem el. Ugyanis nem olyan régen volt minimálbér növelés. Az ugyan ilyen szinten éritette a munkadókat. Vagy nem? És azt is bevezették''
Ez igaz. De azét az kicsit más, tetten érhetők benne szociális szempontok. De azt nehéz lenne ilyen szempottal magyarázni, hogy az a bankvezér, aki nettó 3 misit keres havonta, miért keressen 3,750,000-et... -
rdi
veterán
válasz
Hörmann #5184 üzenetére
Egyébként hír, még az előző hsz-omhoz:
''2006.01.25. A liberálisokat megelőző, győztes, lengyelországi jobboldali párt (PIS) kampányának két vezetője, Adam Bielan és Michal Kaminski dúskál a megrendelésekben. Csehországban Klaus elnök pártjának a kampányában lesz tanácsadói szerepük, de készülnek Ukrajnába és Magyarországra is. ''
Hörmann, sok dologban teljesen jogos a felháborodásod, de ugye az áram árát és gázét nem a gonosz kormány(ok) hanem a csúnya piac emelte meg ?
A 40 ezer érettségizővel ugye teljesne jogtalanul íratták ujra az érettségit?
Lecserélték az öregecskedő feleségeket? bruhahhaha megint kivételeznek
Szétverték a Széchenyi tervet ? Erről nem is tudtam. Összegszerűen ez hogy is néz ki?
Autópályák..... Ugye gondolkodni minek is, ime Hörmann is felcsapott autópályaépíttető szakembernek.
Elég mulatságos, hogy hosszú kapargatás után, amit beírsz annak a harmada nem igaz, a harmada igaz de helyes, a harmada igaz és nem helyes!
Bár az az egy harmad is nagyon elgondolkodtató...
Komolyan mondom, tényleg nincs kire szavazni, a régi prérikutyák és az uj sakálok között?
De azért legalább mi ne menjünk le kutyába!
[Szerkesztve] -
KisApám
addikt
válasz
Hörmann #5193 üzenetére
És mennyire gondoltál?
Mert ha csak negyed annyit hívunk is be, akkor is roszul járnánk...
Miért? Mert nyugaton a minimális fizetésbeni különbség NÉGYSZERES...
Vagy arra gondolsz, hgoy ne legyen itt egyáltalán katona, hanem csak akkor jöjjenek, amikor balhé van?
Majd bevagonírozzák őket ide?
Mire ideérnek, már Budapest Bukarest külvárosa lessz... vagy Prágáé... vagy Pekingé...
[Szerkesztve] -
zLegolas
őstag
válasz
fokukac #5163 üzenetére
''mai összeállítás : mennyi is költött el eddig orbán viktor?...''
Az a gond, hogy ennek a handabandázásnak semmi-de semmi kockázata nincs. Ugyanis, ha úgy esik, hogy kormányváltáshoz lészen szerencsénk, és netán jönnének a kérdések, hogy ugyanmán hol vannak az ígéretek a válasz lehet:
1: Semmi. Felejtés. Úgy, ahogy a többi be nem váltott választási ígéretek esetében is történik rendszerint...
2: - Sajtos nem lehet, mert az még annál is ország sokkal de sokkal rosszabb helyzetben van, mint gondoltuk. Köszönjék meg az előző kormánynak! -
Hörmann
tag
válasz
Latissimus Dorsi #5192 üzenetére
Az egésznek az az értelme, hogy a t. bíróság kimondta, hogy a Magyar Nemzet tényállítása megalapozott (1.) és ilyen esetben joga van (amúgy talán véleménynek minősülő) tényállításhoz akkor is, ha az sértő(2.)
-
-
Thyb
senior tag
A TB csökkentéssel kapcsolatban: Dániában a cégek nem is fizetnek TB-t abszolutt. Az igaz, hogy a dolgozók sokkal magasabb adót fizetnek, de a bérük ennek megfelelően reális. Lehet, hogy érdemes lenne ezen a dolgon elgondolkodni. Mi van, ha az állam előirná, a 25%-os kötelező béremelést, az össz TB-t pedig meghatározná 19%-ban.
Akkor milyen lenne a befektetők, dolgozók helyzete? -
KisApám
addikt
Úgy látszik OV-ék rossz példát követve megint nem nyernek a választásokon...
És remélem, hgoy ennyi hülyeség után, amit kitaláltak, valóban nem is fognak...
A Honvédség létszámát és eszközparkját 50%-al csökkentettük - IGEN! MEGCSINÁLTUK.
A leépítések során a fiatalokat küldtük el főleg - IGEN! MEGCSINÁLTUK.
A Honvédség tele van nyugdíjasokkalés tanácsadókkal - IGEN! MEGCSINÁLTUK.
A Honvédség már Budapestet sem tudná megvédeni - IGEN! MEGCSINÁLTUK.
[Szerkesztve] -
Hörmann
tag
Csak neked.
Negyvenezer diákkal újraírattuk az érettségit – IGEN. MEGCSINÁLTUK
136%-kal emeltük a vállalkozásoknak a gáz árát – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Háromszoros áron építettük az autópályákat – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Söjtörön jól belakmároztunk – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Elvettük a családi adókedvezményt – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Lecseréltük az öregecskedő feleségeket – IGEN. MEGCSINÁLTUK
75%-kal emeltük a BKV bérletek árát – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Magunknak megcsináltuk a jóléti rendszerváltást – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Nyolcszor emeltük a gáz árát – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Jogellenesen eltávolítottuk a KSH felső vezetését – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Négy év alatt megszámolhatatlan alkalommal sértettük meg az alkotmányt – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Szétvertük a Széchenyi Tervet – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Brókerbulin koccintgattunk – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Elvettük a rendőröknek jogosan járó 13. havi illetményét – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Négy év alatt tíz évet távolodtunk az eurótól – IGEN. MEGCSINÁLTUK
38%-kal emeltük a villamos energia árát – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Megdupláztuk sok gyógyszer árát – IGEN. MEGCSINÁLTUK
Elvettük az otthonteremtési támogatást – IGEN. MEGCSINÁLTUK -
rdi
veterán
Aesir, most mondd, talán nem kéne a strucctojást a tyúktojással összehasonlítani. Biztos sokat lopnak az uatópályákon, csak hát ezt ugye bizonyítani kellene, bizonyítékok meg nincsenek.
Az a gáz, hogy olyasmiről vitatkozunk, amihez nem értünk, és olyan forrásokra támoszkadunk akik rendszeresen hazudnak nekünk.
Például megfontolnám mindenki helyében azt a kommunikált információt, hogy komplex autópályarendszerek épülnek, magasabb műszaki tartalommal, mert ezt tervezőmérnökök mondják.
De számomra még magasabb műszaki tartalomnál is túl magasak az árak, ezért érdeklődéssel várom a következő ciklusban sikerül -e Kókának olcsóbb autópálya építést kihoznia.
Viszont nem fontolnám meg azt az álhírt, hogy a közutakra nem fordítanak pénzeket mert azt politikusok mondják, mellesleg nem is igaz, nézd meg a 4 -es út 11 tonnásra való növelését, stb.
A jelenlegi kormány megcsináltuk reklámja is szerintem nem a kormányé, hanem az mszp -é, és bár nem tetszik, nem tetszett a fidesz idején sem.
OV társadalombiztosítást érintő javaslataira pedig egysezrűen a kínos mosolynál udvariasabb hozzáálást nem tudok elképzelni, akkora baromság (amint azt próbáltam egyszer még régebben levezetni, de bnizonyítják mások is).
Furcsa egyébként nekem ez a radikalizmus, főleg egy konzervatívtól, de mivel láttam az utolsó lengyelországi választást, nagyjából tudom, hogy a fidesz miket fog mondani és lépni.
Zárójelesen megjegyzem, az alig két hónapos jobboldali kormányból már is távozott a pénzügyminiszter, mert ugye ott meg egyszerre kellene adót csökkenteni, és szociális támogatásokat növelni. A példa: szja csökkentés, tb csökkentés mellett kellene nyugdíjnövelést és családszociális jutattás növekedést elérni.
Gondolom hallottad már, hogy Lengyelországban lemondtak a 2010 -s euróról -
prmcsk
addikt
válasz
Latissimus Dorsi #5162 üzenetére
Látom, hogy nem akarod érteni, hogy ki, milyen szinten hazudhat...
Nyugodtan mondhatod akár OV.-ra is,de olyan kevés vagy a közéletben, mint
'' lágerban a reggeli '', ezért, azon a szinten senki sem fogja sértve érezni magát.
Te ezt mondod, az meg tény. -
bandingman
tag
De ha nem szerepel eltűnik a süllyesztőben és a következő ciklust már csak a TV-n nézheti! Azért vannak most ezek a hirtelen megszaporodott felszólalások és az ellenőrizetlen információk mert valakinek állandóan beszélni kell mindegyik pártból hogy ne felejtsék el az emberek hogy ott vannak. Pro és kontra megy a rágalomhadjárat. Az hogy ki miért monddana le a posztjáról amit jelenleg betölt....? Ahhoz valami úriemberi magatartás szükséges.
-
Drizzt
nagyúr
Húúú, én egyvalakit ismerek, akit beültetnék nyugodtan, már csak azért is, mert a fia jó barátom volt, amíg egy suliba jártunk, manapság már csak e-mailben tartom a kapcsolatot vele(a fiával mármint), az volt ergy nagyon szimpatikus vonása pár éve, hogy Szszb megyében lemondott a jutalmáról, s odaadta egy szegéyn többgyerekes családnak. Persze nem mondanám, hogy rosszul élnek, de akkor is szép gesztus, ha nem jelent esetleg mellbevágó áldozatot ez nekik, mert tehetne ilyet a bkv vezetősége is pl...
Van egy Fideszes rokonom is...(mármint politikus...)
Szal azért nem minden politikus aljas, csak azoknak akik nem, azok nem is ordibálnak össze-vissza. -
Thyb
senior tag
De nem kell parázni, ha ezt kölcsönből akarjuk fedezni, feltéve, hogy a dollár árfolyama itt marad 200 körül, akkor ez azt jelenti, hogy az összes ilyen költséget megtudjuk oldani évi 500 milliós USD hitelből. Ez négy év alatt is csak 2 milliárd. Az igaz, hogy most kamatokat nem számoltam hozzá, de az már annyira szerintem nem is gáz. Viszont akkor még mindig nem vagyunk sehol a fejlesztésekkel, amit ugyebár ugyancsak kamatokkal kellene megoldanunk.
A másik dolog ami most nekem büzlik, hogy az ekkora mérvü hitelek amiket GyF-ék vettek fel valahol nagyon eltünnek, amiért részben a 100 lépés a felelős, vagyis van egy rakás olyan lyuk a költségvetésben, ami folyamatosan nyeli a pénzt, vagyis épp ugy ahogy az MSZP vitte tovább a rossz lakáshitel kampány terheit, a köv kormány ehez kap még egy rakás extra sz@rt, amivel meg kell majd küzdenie, vagyis valszeg ha nem lesz pár okos pénzügyi huzása az uj kormánynak, akkor rohamosan fogunk pár 0-t kapni Mátyásunk mögé. -
aesir
veterán
válasz
Hörmann #5173 üzenetére
Ezt én is így gondolom.
Gondolok itt pl a ''megcsináltuk'' posztererdőre, egyiken sincs ott hogy minek a kárán. Pl.: építenek autópályát annyit, amennyit még egy kormány sem. Annyira dráégán, mint még egy kormány sem. ÉS mindezek mellett az összes pénzt elvonva az összes többi közút javításától, fejlesztésétől.
Szóval akik nagyhangon ordibálnak OV terveire, hogy miből, azok ugyanolyan nagyhangon ordibálhatnának a jelenlegi kormány ''megcsináltuk'' dolgaira is hogy miből, de nem teszik, mert ők annyira elfogulatlanok. -
Hörmann
tag
Az van, hogy én elhiszem, hogy amit Orbán Viktor mondhat az megvalósítható. Elhiszem, hogy meg lehet oldani a 14. havi nyugdíjat, meg mindent, tényleg. Csak azt is mondja el, hogy minek a rovására. És Gyurcsány is mondja el, nem csak a kiadási de bevételi terveit is. Ne csak azt mondják el mit adnak, hanem azt is, miből kell ahhoz elvenni.
Hiszen a tortát ezerképpen lehet felosztani, nem kunszt. Ki melyik csoportnak akar kedvezni..
De ki az aki nagyobb tortát tud csinálni? Na az jelentkezzen. Olyan úgysincs. -
Hörmann
tag
válasz
Latissimus Dorsi #5162 üzenetére
Szerintem nem érted.
''Karas Mónika (MN jogi képviselője) szerint a szóvivő tévesen értelmezte az ítéletet, mert a tábla kizárólag a „hazudott” kijelentésről mondta ki, hogy ez vélemény, a kft. -re vonatkozó mondatokról viszont kimondta, hogy a lap ezeket az állításokat cégadatokkal igazolta.''
A lényeg: a sajtóperben az állítás igazaságtartalmát vizsgálja a bíróság.
1. Tehát a MN írásában van egy állítás és egy abból levont következtetés. Az MN állítása az, hogy Gyurcsány Ferenc nem küldött be olyan iratot, amiről azt állította, hogy beküldte. A bíróság ezt az állítást megalapozottnak találta.
2. A MN abból, hogy Gyurcsány Ferenc nem küldött be olyan iratot, amiről azt állította, hogy beküldte azt a(tegyük hozzá érthető) következtetést vonta le, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott. Ezt a következtetést is sérelmezte a felperes, mire közölte kvázi a bíróság, hogy az alátámasztott alapállításból a MN élve alkotmányos jogával olyan következtetést vonhat le, amilyet akar, amíg az IGAZ.
Tehát nem azt jelenti, hogy mindenki azt állít, amit akar mert akár a megalapozatlan véleményt is simán lehet tényként beállítani. Ha végiggondolod a te értelmezésedben azt jelentené az ítélet, hogy mindenki azt mond amit akar, hiszen alkotmányos joga véleményt tényként közölni. Ez nyilvánvaló nonszensz és ellentmondana a korábbi bírósági gyakorlatnak és a LB jogegységi határozatainak.
[Szerkesztve] -
Thyb
senior tag
válasz
fokukac #5163 üzenetére
Na jó, akkor most számoljunk.
Ha megteremti a + 150000 munkahelyet (feltételezve, hogy lessz ennyi), akkor a 19%os TB-t ha az átlagkeresetet 120.000 forintban számoljuk, az kb 41milliárd extra bevétel. Igy ez már csak 1060 milliárd?
Nem értem, hogy miért irsz le ilyen hülyeségeket, ha előtte nem számolsz utánna.
Szerk: Ja igen, és a fizetések után befizetett SZJA-t még hozzá sem számoltam, ami nagyjából 60 milliárd, vagyis már csak 10000 milliárd a hiány.
[Szerkesztve] -
_az
senior tag
válasz
Latissimus Dorsi #5162 üzenetére
hátööö ezt montam, hogy nem az derült ki, hogy hazudott-e, hanem az, hogy ilyet mondhat egy újság...
-
faster
nagyúr
Ez volt a kérdés:
amúgy mi volt ez a per? mit hazudott? mit perelt?
Ez volt rá a válasz:
Nagyvonalakban: volt egy cége ami igazából nem is volt, mert a cégbíróság elutasította a bejegyzés kérelmet. Ezt a Miniszterelnök Úr nem vette figyelembe és évekig egy olyan cég ügyvezetőjeként üzletelt ami nem is létezett. A hazugság: nem tudott az elutasító határozatról, közben megkerült a tértivevény ami ennek az ellenkezőjét bizonyította.
Erre te ezt írtad:
na elolvastam a cikket, há érdekes egy újság
bejegyzés kérelemről szó sem volt.
Erre írtam én, hogy az a per, amit most az MN megnyert, az nem a cégbejegyzéses ügy, a cégbejegyzéses ügy egy másik, még friss téma, Gyurcsány már pereli az MN-t, de nem abban az ügyben született ítélet. Mit nem lehet ezen nem érteni? -
Thyb
senior tag
válasz
Hörmann #5160 üzenetére
n meg azt mondom, hogy akinek pártfunkcionárius beosztása mellett kétes üzletek, felmerült csalások, egyébb illegális tevékenység szóba jött az mehet.
A Montenegrói vasutszerencsétlenség után a közlekedési miniszter kapásból lemondott.
Ezt miért tette? Nem Ő vezetett. Nálunk megállapitást nyert volna, hogy a gyerekek tulsulyos csomagjaik okozták a katasztrófát és mindenki maradt volna a helyén.
Az a baj, hogy itt egyiknek sincs (sem OV-nak, sem GyF-nek) lelkiismerete, amely azt mondaná, hogy elég volt itt meg kellene már állni. -
fokukac
nagyúr
[link]
mai összeállítás : mennyi is költött el eddig orbán viktor?
A Magyar Hírlap számításai szerint eddig az ellenzék vezére eddig 1200 milliárd forintnak vert virtuálisan a fenekére, a Népszava 1100 milliárdot hozott össze.
Az ígérgetés fő pillérei a járulékcsökkentés, a 14. havi nyugdíj bevezetése, egyes gyógyszerek bizonyos kör számára ingyenessé tétele.
A munkaadói járulékok tíz százalékpontos mérséklése 650 milliárd forinttal csökkentheti a két tb-alap jövő évi bevételét. A Pénzügyminisztérium szakértői szerint az ennek nyomán valamelyest kétségtelenül élénkülő foglalkoztatás eredményeként 150 milliárd forinttal nőhetnének a járulékbevételek, de még így is ötszázmilliárd forintos lyuk tátongana az alapokban. Az ellenzéki párt által megkérdezett vállalatok, kamarák szerint ugyanis csakis a tb-járulékok jelentős csökkentése eredményezhetné a foglalkoztatás növelését. A nemrég zárult „gazdasági konzultáció” vezetője, Matolcsy György 16 százalékban határozta meg a munkaadói tb-járulék kívánatos szintjét, ezután tűzte zászlajára a párt vezetője a munkaadói járulék tíz százalékpontos mérséklését. Orbán szerint a tb-járulék 19 százalékra történő csökkentése olyan fellendülést hozhat a foglalkoztatásban, amely fedezné a kieső bevételeket.
A plusz egyhavi nyugdíjkifizetés mai költségeken számolva 170 milliárd forint kiadással járna. Hasonlóan nem költségkímélő Orbánnak az az ötlete, hogy az állami egészségügyi kiadásokat a nemzeti össztermék hét százalékára kellene növelni. Ma az egészségügyre az állam 1100 milliárd forintot, a GDP 4,75 százalékát fordítja – legalábbis a 2006-os költségvetési adatok szerint. A magánfinanszírozással együtt az egészségügyi kiadások egyébként már ma is meghaladják a GDP hét százalékát. Orbán Viktor javaslatának forrásigénye amúgy több mint ötszázmilliárd forint.
Összességében a Fidesz elnökének javaslatai 1200 milliárd forint többletforrást igényelnének, miközben az államháztartás hasonló nagyságrendű hiányát csökkenteni kell a következő két évben.
[Szerkesztve] -
Latissimus Dorsi
senior tag
Második napja szajkózod ezt a Gyurcsány hazudott dolgot!
'' A kifogásolt cikk címével kapcsolatban – amelyben levontuk a logikus következtetést: Hazudott a miniszterelnök – a bíró kijelentette: az Alkotmánybíróság szerint a tényállítás formájában közöltek is minősülhetnek véleménynek, a közszereplőknek pedig a sértő, igazságtalan véleményeket is tűrniük kell.''
Tehát a pert ezért nyerte meg a magyar nemzet
Ezek szerint pedig az Orbán Viktor HAZUDOTT! mondatot nem kell tényekkel alátámasztanom: Bár a mondat tényállításként hangzik el, minősülhet a véleményemnek is.
Tehát: ORBÁN VIKTOR HAZUDOTT! -
_az
senior tag
válasz
Hörmann #5152 üzenetére
a kettőben hol a kamu? a kifogásolás nem kamu.
nade, ez az. a jegyző pontos véleményére lennék kiváncsi. itt homályul a dolog! mert ha hazudott, akkor a cikk szerint ez volt a mentsége a csalásra, tehát akkor csalt, akkor hogyhogy nem büntették meg?
gyanú pedig mindenkiről van, ráadásul magánühyi, tehát nemigazán mérvadó fórumokon
faster:akkor most 2x hazudott, vagy mi a fax? na ez nekem már magas...
[Szerkesztve] -
faster
nagyúr
Megnéztem, mondom, nem az a per. Ez a per, amit most az MN megnyert, nincs összefüggésben azzal a cikkel, ami arról szólt, hogy a Nomentana Kft-t nem jegyezte be a cégbíróság. Ez asszem az az úszómedencés ügy, amit Gyurcsány a Fittelina kft-vel építtetett, hogy költségként írja le. A hátteret nem tudom, az MN állítása igaz volt, az már egy másik kérdés, hogy az ügyészség megtagadta a vádemelést bűncselekmény hiányában.
[Szerkesztve] -
Hörmann
tag
''mellette szerintük ajánlatuk volt egy irodaházra. a kerület jegyzője szerint nem. namost kiváncsi lennék a kerület jegyzőjére pontosan...''
Mire lennél kiváncsi, egészen pontosan ? A kerület jegyzője hivatalos személy, mint ilyen valamennyi érkező postát köteles iktatni. Ha eltitkolná, hogy ilyen levél érkezett, bűncselekményt követne el.
Gyurcsány állított valamit, amiről viszont egy hivatal azt állította (iratok-saját hivatalos iktatójuk)alapján, hogy hazugság.Erről az állításról a magyar bíróság is kimondta, hogy helytálló. Ez egy.
Gyurcsányék kifogásolták, hogy ezt hazugságnak nevezte a Magyar Nemzet (értsd: miért nem mondta azt, hogy tévedtek), mire közölte a Magyar k.und k. bíróság, hogy ilyen helyzetben (valós adatoktra, tényekre támaszkodva) viszont joga van az újságnak, saját, akár markáns véleménye kifejtésére. Ez kettő.
Ennek köze van a kormányzáshoz, mert nem szeretném, hogy Magyarországot egy olyan ember képviselné bármilyen fórumon, akire messziről mutogatnak, hogy tudod, ez az a csávó, akiről bíróság mondta ki, hogy amikor bajban van, olyankor hazudozik... -
ToRR3nt3
senior tag
Nekem a Kisgazdák jelszava jön be leginkább: Pénzt a parasztnak és a polgárnak!Tök egyszerű jelszó. Végül is mindenkinek csak a pénz kell
-
-
Thyb
senior tag
-
_az
senior tag
válasz
ToRR3nt3 #5134 üzenetére
na elolvastam a cikket, há érdekes egy újság
bejegyzés kérelemről szó sem volt.az jött le, hogy volt a cégük, amivel visszaigényeltek áfát 95 tájékán, mikor a házukba ujítottak. (állításu kszerint üzleti céllal, hát, ez kicsit homályos...
) mellette szerintük ajánlatuk volt egy irodaházra. a kerület jegyzője szerint nem. namost kiváncsi lennék a kerület jegyzőjére pontosan...
elvileg itt a konfliktus. erre az újság aszongya: hhhazzzuudiiiiik
gyf perelt, hogy nem hazudik, rágalom, blablabla.
a bíróság azt mondta, hogy az, hogy hazudik, magánvélemény. az újság a saját véleményét nyugodtan közölheti.
tehát nem tudni, hogy hazudott-e, az újság viszont nyugodtan állíthatja, ez a saját véleményük.
ami biztos: 1. a kormányzáshoz semmi köze*. 2. a tokaji ügyre akartak kontrázni, de annak sem tűnik megfelelőnek, mivel ne megy kategória a 2 ügy.
jól látom?
*jól látom, hogy az újság olyan színben tűntette fel gyf-et, mint aki kormányzással kapcsolatos ügyekben hazudik?
[Szerkesztve] -
KisApám
addikt
Enynit az egész bagázsról, akik a parlamentben ülnek.
Aranyigazság:a fejétől bűzlika hal.
Ha ezeknem hajlandóak csökkenteni ''magukat'', húzzanak a jó fészkes fenébe...
Legszivesebben mindegyiket szembe... kezd túl sok lenni a hazugság, meg ha azt kérdezik tőlük, hogy igen vagy nem, mi a válasz??? Lehet, talán, de mégsem, ááá mondjuk, de azért bla bla bla... anyá... bummm...
Kezdek ideges lenni... nehogy találkozzak velük az úton...
Bevallom, ha lehetne, tán adócsaló lennék, és lenyúlnék előlük pár száz millát, úgyis elherdálnák!
Jól eldugnám, csukjanak le 5 évre, utánna élekmint hal a vízben...
[Szerkesztve] -
KisApám
addikt
Ha már a Fidesz annyi mindent ígért, hogy ingyenes lessz, meg csökkentenek (az egsézre egy nagy bruhahahahah, meg hihihihi), akkor remélem ezek nagy részének a fedezete az parlament nagyarányú létszámcsökkentése is lessz, de igen hamar, valamint a képviselők juttatásainak (ingyenéléseinek) csökkentése... (erre juhééjjj!)
-
ToRR3nt3
senior tag
Nagyvonalakban: volt egy cége ami igazából nem is volt, mert a cégbíróság elutasította a bejegyzés kérelmet. Ezt a Miniszterelnök Úr nem vette figyelembe és évekig egy olyan cég ügyvezetőjeként üzletelt ami nem is létezett. A hazugság: nem tudott az elutasító határozatról, közben megkerült a tértivevény ami ennek az ellenkezőjét bizonyította.
-
zLegolas
őstag
Tudom én-tudom én... ez kellett, hogy a bogrács mellé lehessen ülni.
Most meg jól jönne az a jópár százezer erdélyi szavazó, meg az elnyomott keresztények is, meg a tizenhuszadik havi talánnyugdíjban bízó idősek is, meg a nagymagyarország-hívő szélsőjobbos csoportok is, meg az antikommunisták is, meg úgy általában mindenki. Bárki, csak azt a keresztet a megfelelő helyre húzza.
És ha ez nem lenne elég, akkor mindenki vigyen magával még egy embert, menjünk ki az utcára, netán számoljuk újra a szavazatokat.
Minden megengedett.
Ezt ne felejtsük el.
[Szerkesztve] -
Thyb
senior tag
-
ToRR3nt3
senior tag
válasz
BlueSkyBoy #5124 üzenetére
Ezt sose értettem, minek kell új topikot nyitni és mért pont 5000nél?
-
BlueSkyBoy
tag
Huu ide is jó lenne már egy új topik már jocskán 5000 felett van vk megnyithatná
-
Hörmann
tag
válasz
zLegolas #5119 üzenetére
''(Ne mondd, hogy nem így van, ha nem lenne igazam még mindíg ők lennének a nasszékekben.)''
Nem akarlak elkeseríteni, de a Fidesz több szavazatot kapott 2002-ben, mint 1998-ban...
Sőt ha jól tévedek a jobboldal 2002-ben -darabra- több szavazatot gyűjtött mint a szocik és az szdsz együtt, csakhát a választási rendszernek vannak érthető sajátosságai, amik a mandátumszámolásnál érvényesülnek.
Szal biztos, hogy csalódtak páran, de sokan meg nem és elég sok új embert is meggyőztek.
Sokat, de nem eleget. Muhaha. -
Hörmann
tag
A Magyar Nemzet vezércikkben állította Gyurcsány Ferencről, hogy hazudott. Gyurcsány Ferenc perelt és jogerősen elvesztette a pert. A magyar bíróság szerint a Magyar Nemzet okiratokkal alátámasztva bizonyította, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott.
Ferinek ezek szerint papírja van már arról, amit azért egy ideje mindenki sejt...
Ilyenkor ''nálunk szerencsésebb fejlődésű demokráciában, mint amilyen Gabon, vagy az ébredő Mali'' (Fábry)meg szokták kérdezni, mondja miniszterelnök úr, milyen gyakran szokott Ön hazudni?
Azért ez minimum kellemetlen. -
zLegolas
őstag
Volna-volna.... Ha öreganyámnak p*cse lett volna, ő lett volna az öregapám...
Ha anno tudtuk volna kiből milyen vezír válik, tán soha nem lenne kormányunk.
Pl. ha tudtuk ''volna'' milyen lesz a Fidesz kormányzás, nem szavaztunk volna anno rájuk.
(Ne mondd, hogy nem így van, ha nem lenne igazam még mindíg ők lennének a nasszékekben.)
Ez mondjuk más pártokra is igaz. -
Thyb
senior tag
A lakás hiteleket nem véletlenül hoztam fel. A banki kölcsönök állami fedezetre lettek kiadva, hogy az infláció feletti részt az állam állja. HA belegondolsz, hány milliárdnyi kölcsön lett kiadva, akkor rájössz te is, hogy baromi nagy lóvék lettek és lesznek is kifizetve az elköv években. Az a tény, hogy 3% körüli inflációt határoztak meg is csak azt a célt szolgálja, hogy az állam minél kisebb kártéritést keljen, hogy kifizessen a bankoknak. Sajnos nem szóllalhat fel ellene, vagy emeltetheti meg a kamatokat, mert akkor azon szavazatok sokaságát bukná el.
Ez egy csunya örökség volt, aminek a terhét kb még 20 évig viselni kell. Még pár ilyen huzás és a felvett milliárdok töbszörösét kell majd felvenni ahoz, hogy az ilyen ''nép érdeki'' döntéseket pótolni tudjuk.
De kérdezd meg Bankárt, ha majd jön, hogy hogyan is müködik az ilyen action. -
zLegolas
őstag
válasz
ToRR3nt3 #5114 üzenetére
Nem a cseresznyén van a hangsúly. Inkább azon, hogy anno (az aranykorban) ilyen szakemberek álltak az ország élén, meg ilyen bizniszek mentek orrba-szájba.
És ezzel nem azt mondom, hogy ma nincs ilyesmi, de ha a mostani kormány ennyire fekete, akkor emlékezzünk arra is, hogy a másik sem volt hófehér.
Még ha erről hajlamosak is vagyunk elfelejtkezni. -
prmcsk
addikt
Felesleges belemenni a pénzügyi részletekbe, mert az igazat még az
úristen sem tudja. Ezért nem akarok én bizonyítani, semmit.
Azt azért tudom, hogy ha ilyen sebességű és méretű hitelfelvétel lett
volna, az előző ciklusban az MSZP és médiája úgy visított volna, mint
a disznó.
A kénsav/szénsav ,''vegyilaci üvegzsebészeti és feljelentésügyi miniszter''
-től sem hallottam ilyeneket, pedig hittem volna neki.
[Szerkesztve] -
ToRR3nt3
senior tag
válasz
zLegolas #5111 üzenetére
Ezzel a cseresznyés dologgal vsz egy forintot se bukott (nem számítva Torgyán doktor ''üzleti'' útjainak költségét) az ország mert egy kilót se importáltak onnan. Csak Torgyán égette le magát és többek között az ilyenek miatt kellett lelépnie, úgyhogy a cseresznyebiznisz ebből a szempontból hasznos volt.
-
zLegolas
őstag
Vagy mekkora nemmondommegmennyibekerült aug.20-i tüzijátékot valamely pártközeli (kormányváltást követően 3 napon belül megszűnő) kft által.
Meg hogy mennyi most a chilei cseresznye kilója... -
lúzer
veterán
válasz
Latissimus Dorsi #5107 üzenetére
ez GYF asztala
[Szerkesztve] -
Joooe
tag
Ha már sztráda...
Az M5-ös építésének költségeiről (ki kinek fizet mennyi ideig, milyen pénzből, stb.) mit tudtok?
Én csak egy futó beszélgetésben hallottam olyan durva számokat, hogy itt le sem merem írni, kíváncsi volnék mi igaz belőle, mert ha az igaz, akkor ott csak nagyon pejoratív értelemben lehet mondani, hogy ''megcsináltuk'' -
Thyb
senior tag
Most én kérnék tőlled egy részletes kiadás listát az elmult 4 évről, és az előtte lévő 4 évről. Milyen célra mennyi lett elköltve, bevételek, kiadások stb. Kicsit kezd unalmassá válni ez a számolgatás. Bizonyitsd be nekem, hogy az előző időszakban messze nem szórtak szét annyi pénzt mint most, és legalább ilyen mérvű növekedést fel tudnak mutatni. Kérnék egy kimutatást arra, hogy azok a lakásvásárlási hitelek amelyeket az előző kormány a választási hajrában bevezetett olyan kamatkulcsal amely az általános inflációs kulcs alá esett, mekkora többlet kiadást jelentett az elmult 4évben. Stbstb . Ha ennyire otthon vagy a számolgatásban, és ilyen tényszerüen tudsz adatokat feltárni, akkor gondolom ez sem okoz különösebb problémát.
-
prmcsk
addikt
Na most komolyan.....
Ha valaki tudja egy valamire való lélegeztető gép árát, számolja már ki, hogy
ebből...... -
prmcsk
addikt
Újabb döbbenet, csak hogy érezzük mennyi ez a 4 évi, 25 milliárd dollár !
Kiszámoltam, hogy mai magyar áron, 4 év alatt hány km sztrádát lehet ebből
építeni. Az egyszerűség kedvéért 2 milliárdnak kalkuláltam egy km-ert és 200
Huf-nak a dollárt. Nos ha a sok nullába nem gabalyodtam bele, akkor (és ezt
majd ellenőrizze valaki)
2500km / 4 év.Tehát 4 év alatt 2500km-nyi '' sztrádapénzt '' vertek el.
Nos: Ezért van itt ennyi '' sofortmilliárdos '' !
Aktív témák
- Youtube Android alkalmazás alternatívák reklámszűréssel / videók letöltése
- Battlefield 6 - Bemutatkozik a többjátékos mód
- Eredeti játékok OFF topik
- Autós topik
- Xbox tulajok OFF topicja
- Gaming notebook topik
- sziku69: Szólánc.
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- Miért álltak az oldalak egy hétig, mi történt?
- War Thunder - MMO Combat Game
- További aktív témák...
- XFX RX-69XTATBD9 Xfx Radeon RX 6900 XT 16 GB GDDR6 videókártya csere Rtx 4070Ti
- AKCIÓ!!! GAMER PC: RYZEN 5 4500-5600X +RX 9060XT/9070/9070XT +16-64GB DDR4! GAR/SZÁMLA!!!
- AKCIÓ!!! DDR5 GAMER PC: RYZEN 5 8400F/9600X +RX 9060XT/9070/9070XT +16-64GB DDR5! GAR/SZÁMLA!!!
- Asus X299 TUF / Beszámítás OK!
- AKCIÓ!!! GAMER PC: RYZEN 7 5700/5800X +RX 9060XT/9070/9070XT +16-64GB DDR4! GAR/SZÁMLA!!!
- Prémium gépház most fantasztikus áron!
- Bezámítás! Gigabyte G5 KC Gamer notebook - i5 10500H 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 6GB WIN10
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro Max 128GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3063
- BESZÁMÍTÁS! MSI B150M i5 7400 16GB DDR4 250GB SSD 500GB HDD GTX 1060 3GB BitFenix NOVA MESH 400W
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 14400F / RX 6900XT 16GB / 32GB DDR5 / 1TB SSD
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest