-
Fototrend
Ha kérdezel, akkor kérdezz úgy, hogy segíthessünk: írd le a gyártót, típust, évjáratot és motorkódot/ teljesítményt!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Faby
senior tag
válasz fattyu #222912 üzenetére
, drl is szabályos már.
Úgy 15 éve már kb.
továbbra se értem DRL miért nem kapcsol hátsó lámpát alapból.
Mert a DRL-t elsősorban a szemből észlelhetőség javítására találták ki. Ezért nem irányított a fénye. Valamint a szabály nagyon világosan és egyértelműen fogalmaz:
A DRL használata NAPPAL, JÓ LÁTÁSI VISZONYOK KÖZÖTT megengedett. A neve is beszédes Daylight Running Lights, azaz Nappali menetfény.
Verőfényes napsütésben az a 2*5 W teljesítményű lámpa igazából nem is látszik.
Bármi egyéb esetben már a tompított kell:
Köd
Szürkület, este, éjszaka
Eső
HóAz már a vezető felelőssége és feladata, hogy felismerje, hogy a körülmények már igénylik a tompított fényszóró kapcsolását, és ennek megfelelően cselekedjen.
Ráadásul az emberek nem ismerik az autójukat, nem veszik a fáradságot, hogy kitapasztalják, mikor mit csinál, hogy világít a kocsijuk. Nyilván tisztelet a kivételnek.
Plusz, még sz@rnak is bele. Aztán csodálkoznak, hogy miért villogok rájuk, amikor este nincs világítása, vagy utolérem, és kifolyik a szemem a hátsó ködzárótól, mert nincs az az isten, hogy ő azt lekapcsolja.
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz forceberg #220517 üzenetére
Van olyan felhasználás, ahol a dízel az ideális (alacsony fordulat, relatíve nagy nyomaték, üzemanyagtakarékosság stb). Ennek ellenére a dízel mára szitok szó lett, egyre kevesebb gyártó kínálja. (Pl azon kiakadtam, hogy a Dacia már nem ad dízelt a Dusterhez, se a Joggerhez, de a most bemutatott Bigsterhez se. Pedig mindháromhoz szerintem ideális lenne, sokkal jobban passzolna, mint a 3 henger 1.0 varrógép motor, turbo ide vagy oda)
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz focvis #218733 üzenetére
Tavaly tavasszal rakattam fix horgot a Seat Toledo IV-re (2013, 1,6 CRTDI), 110 eFt volt, Oris (Bosal)
Papírozással se volt gondom.(Utángyártott) levehető horoggal viszont annál több gondom volt az Octi II-n, pedig az is Bosal, és a szalon szerelte (készletről vettük, gyárira nem volt lehetőség). Az excenteres rögzítő stiftet, ill a kasztnin ahova a levehető rész csatlakozik, többször cserélték, de mindig kilazult, mozgott. Aztán feladtam, és fenthagytam, mostmár évek óta fent van, szépen összegyógyult, talán le se lehetne már szedni
Mindenesetre a Seaton a fix horog sokkal stabilabb, mit az Octavia levehetője.
Fentiek alapján, vagy fix utólagos, vagy gyári horog szerintem.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Üdv ismét!
Továbbra is autó vásárlás, hugomnak próbálok segíteni.
Egyterűt keresünk, a konszernből az Altea /Altea XL felé terelgetem, off topik autóból Zafirákat nézeget. (7 személy nem feltétel, inkább a magasabb építés idősb szülők miatt, beltér variálás, kutyák szállítása stb.)
Rövidebb utak miatt benzinest ajánlgatom neki, de kezdek elbizonytalanodni, vagy 1,6 MPI -> sokat fogyaszt, lomha, gyűrű problémák, vagy 1,4 TSI van. Utóbbinál sokat lehet hallani vezérműlánc problémáról, és/vagy kilyukadó dugattyúkról.
Korábban már kérdeztem két konkrét autót, ezek még mindig elérhetők, esetleg vélemény?Illetve fenti eszmefuttatás alapján az 1,9 / 2,0 PDTI mennyire szereti, bírja a városi használatot? DPF talán még nincs bennük, kettőstömegűvel nyilván számolni kell.
Pl ezt néztem:
https://kocsi.hu/hasznaltauto/seat/altea/altea-xl/seat-altea-xl-1-9-pd-tdi-reference-hirdetesid-ppc3r2
(küldött át egy 1,8 TSI Exeo kombit is, arról inkább lebeszéltem 😊 )
Bármilyen tanácsot szívesen fogadok.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Üdv!
Hugom keres autót, kissebb egyterűt, benzinest.
Ami itt releváns lehet, az az Altea / Altea XL.
kb mit lehet várni egy 2011 évjárat körüli, 200k futott 1.6 MPI, 1.4 TSI motoroktól? Mi az ajánlott?
(mondjuk 1,6 MPI ismerős az Octavia II-ből)Illetve ezeket az autókat ismeri-e valaki?
Mondjuk a másodiknál írt fényszóró hiba nekem zsebbenyúlósnak hangzik...
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Hello, Skoda Octavia II (2008, facelift előtti) ajtó szövet kárpit csere mennyibe fájhat?
Sajnos egy kárpittisztítás után elkezdett leválni, szeretném rendbe tenni.
Debrecen és környékén tudtok megbízható, jó kárpitos szakembert erre a feladatra?A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz tibbike01 #216750 üzenetére
Nem győztetek meg
A gyorsítás energiaigénye jelentkezik akkor is, ha normál, üzemi fékkel lassítok, csak így legalább kopik a fék is (elhasználódás, fékpor kibocsátás így jelentősebb).Egyébként én is sokat motorfékezek, illetve próbálom előre áttekinteni a forgalmat, és alkalmazkodni. Az üresbe ki és gurulok aka "vitorlázás" viszont nagyon idegen tőlem.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz Mágus2 #216732 üzenetére
Nem biznisz a motorfék, mert növeli az emissziót
Ezt kifejtenéd bővebben?
Nem kötözködés, tényleg érdekel.Csak mert anno én még úgy tanultam, hogy motorfék üzemben egyáltalán nincs üzemanyag adagolás, így fogyasztás sincs, ami meg 0 emisszió.
Ettől nemhogy csökkennie kellene a kibocsátásnak?
Vagy hogy?Mindkét autónkban (Octavia II benzin, Toledo IV dízel) motorféknél 0-t mutat a pillanatnyi fogyasztásmérő is; hazudik?
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz rbalint88 #216550 üzenetére
Kösz, de mint mondtam, FB kizárva.
Skoda Citigoban (nem elektromos) egyszer vettem egy üléspróbát, az ajtót alig tudtam becsukni. Hiába, a 130 kg / 190 cm nem konfekció méret.
Igaz ugyan, hogy nem én lennék a rendszeres sofőr, de azért jó lenne, ha nem cipőkanállal kellene magam bepaszírozni, amikor használnám.
Akkor ilyen irányban nézelődök, meglátom, milyen ajánlatok vannak.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Olvasom itt többeknek az eGolf tematikájú hozzászólásait.
Egy vásárlási tanácsadó listát, mire figyeljek, mik a legnagyobb buktatók, tudna valaki írni?
Nagyon erősen gondolkodom a II Ocatavia cseréjén (2009, 1,6 BSE, második autó, jellemzően 99% városban, heti 120 km), de jó lenne első kézből származó tapasztalat.
Ha itt nem fér el, jöhet privátban.
FB csoportokat ne ajánljatok, nem használok (és nincs az az isten, hogy oda regisztráljak, tehát nem is fogok) FB-t.Köszönöm.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
-
Faby
senior tag
válasz bitpork #216164 üzenetére
Persze, ez nagyon ingoványos és nem egyértelmű helyzet, nem véletlenül írtam, hogy kérdés, mi számít a természetes elhasználódásba bele.
Nem akarom tovább offolni a topikot, de az biztos, hogy az nincs könnyű helyzetben, aki használt autót vesz/akar venni.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz CharlieDrop #216155 üzenetére
A hirtelen megugró olajfogyasztás szerintem nem kopó alkatrész.
Igen, van szavatosság. Cég -> magánszemély között és magánszemélyek között is, a különbség a bizonyítási teherben van.Ha kereskedéstől vásárolt, akkor elvileg 2 év a szavatossági idő, ebből a vásárlást követő 1 éven belül jelentkezett hibák vonatkozásában a kereskedésnek kell igazolnia, hogy azok az adásvételkor még nem voltak meg.
De magánszemélytől vásárolva is van 6 hónap szavatosság.
Legalábbis én így tudom.
Illetve az is kérdéses, hogy használt autónál mi számít bele a természetes elhasználódásba.
Egy drasztikusan megnövekvő olajfogyasztás szerintem nem, de nem vagyok sem jogász, sem műszaki szakértő.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz pit stop #216151 üzenetére
Azt azért nem árt tudni, hogy a saját költségen kijavítom és majd a számlát szavatosság keretében behajtom az eladón opció kikerült a szavatossági körben érvényesíthető igények közül.
Ha el is ismeri az eladó, akkor vagy ő kijavítja a hibát, vagy árleszállítás lehet a megegyezés, más nem.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Úgy irigyellek benneteket.
Komolyan, nem beszólásképpen mondom.
Olvastam valakitől a múltkor, hogy csak a külső mosás 3,5 óra volt, mások hetente porszívózzák.
Le a kalappal előttetek, hogy van erre időtök, energiátok.
Én örülök, ha havonta egyszer eljutok egy önkiszolgáló mosóba, és két-három havonta egy rendes kézi mosóba.
Nyilván nincs is ilyen patika állapotban a kocsim, mint az itt látott képeken, sajnos.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz tibbike01 #215102 üzenetére
90ezer vagy 5év -> levegőszűrő
Atya úr isten! Nálam Debrecenben (iszonyú poros város) a 9 hónap - 13 ezer km után majdnem fekete a levegőszűrő, hogy nézne ez ki 5 év után!
De a pollenszűrő 2 év is eléggé elrugaszkodott szerintem.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz Mágus2 #215097 üzenetére
Nem kifejezetten csak neked, de kérdezném, hogy mi változott mostanság a fékfolyadék cserék környékén?
Anno én úgy tanultam, úgy szocializálódtam, hogy 4 évente kell cserélni (nyilván volt, amikor ennél is több volt a csereperiódus), most meg látom, hogy mindenki dobja el 2 évente.Valamint, amikor múltkor cseréltettem, 4 év után, akkor a szervizben rámértek, és azt mondták, teljesen jó a forráspontja, bőven 200 fok celsius felett van, ők nem cserélnék még le, majd esetleg a következő olajszerviz alkalmával (13 ezrenként, nagyjából 9 havonta van olajcsere), de mivel kértem, cserélték.
Nem pazarlás, felesleges a 2 évenkénti csere?
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz tibbike01 #214384 üzenetére
Nekem ez a fajta kijelző elhelyezés nem jön be, miért nem lehetett megtartani a műszerfalba simuló megoldást? Mondjuk nem csak itt, mindenhol trend, úgy nézem.
Még nem volt olyan autóm, amiben így van elhelyezve a kijelző, szerintem folyton attól rettegnék, mikor kapaszkodik bele az utasom (idős szülő pl), vagy akár én is, és töri/töröm le a picsába!A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz ArthurShelby #213943 üzenetére
Mi az a fix pontos tartó?
Nyáron el kell helyeznem 5 ember (négy nő/lány) egy heti csomagját a Toledoban, ami bár elég nagy puttonnyal bír, 4 nő csomagjához kevés lesz.
Vagy tetőbox, vagy vonóhorgos doboz kell majd.Igazából ez a tartó szembe jött velem a Jófogáson, elég jó áron, így lecsaptam rá. Kedden fog megérkezni, akkor tudom felpróbálni.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
-
Faby
senior tag
Tetőcsomagtartóval kapcsolatban lenne kérdésem:
Nyári utazásra készülök, kelleni fog tetőbox.
Vettem egy tetőtartót, azt a tetőn támaszkodik, ajtónyílás tetején kapaszkodik fajtát.
Nem ezt, de valami ilyesmit. [kép] (ha lehet hinni a leírásnak, mindkét autómhoz jó, Octavia II, Toledo IV)
Kérdés (egy korábbi rossz tapasztalatból kiindulva) érdemes a felfekvő, kapaszkodó felületeket átlátszó, pl kőfelverődés elleni fóliával védeni?
Egyáltalán szabad-e, nem befolyásolja a kapaszkodó képességét a tartónak? Ilyen jellegű tartót még soha nem szereltem, régi esőcsatornással, illetve Toledo II fix csavaros megoldással találkoztam eddig.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Annak idején a kétütemű Wartburgon volt egy bentről, kar+bowden segítségével állítható zsaluzat. Bentről, kényelmesen tudtad állítani a hűtőre jutó levegő mennyiségét.
Úgy látszik, ezt már elfelejtették a mérnökök...
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz imyourfriend #213717 üzenetére
Perpill nem tervezem a cserét, úgyhogy mindenképpen meg fogom csináltatni.
A van még egy kis időm-et úgy értettem, hogy van időm megkersni a megoldást, tisztítás vagy csere formájában, és nem azonnal kell időpontot kérnem a szerlőnél.
Regen közben volt post injection, mind a 2, mind a 3 jelezte.
Vagy nem erre gondoltál?A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
VAG DPF által szolgáltatott adatok értelmezésében kérhetnék egy kis segítséget? 2013-as Seat Toledo IV, 1,6 CRTDI, CAYC motorkód, 280 000 km.
Az alap mezőkkel nyilván nincs bajom, eltelt távolság, idő egyértelmű, a hőmérsékletek is, de a többire kellene egy kis magyarázat.
Regen előtt:
Közvetlen regen után:Pl sikerült elkapni regenerálás végén, valahol 75% fölött kezdte (erről nem csináltam képernyő mentést), én azt hittem, ilyenkor lemegy a százalék 0-ra, de 33%-nál megállt, onnan kezdte a számolást újra. Jó ez így?
Illetve a Soot Mass Calc, a Soot Mass Measured; Differential pressure esetében mik a jó, elfogadható értékek? Ezek ok a képeken?
Ezek alapján kell-e számítanom a DPF elhalálozására hamarosan?[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Az alany egy 2013-as Toledo IV, 1,6 CRTDI, 77 kW.
Ma elkapott az özönvíz, illetve ami utána maradt, hömpölygő víz az utcákon Debrecenben.
Amikor feleszméltem már késő volt, az egyik útszakaszon (sík út, nem aluljáró) sikerült belehajtanom mélyebb vízbe, mint ildomos lett volna. Mentem folyamatosan, nyomtam a gázt, le ne álljon, így sikerült kievickélnem. Viszont a jobb egy lábterébe befolyt a víz, méghozzá felülről, a pollenszűrőből, mellől.
Látszólag nem lett baja semminek, a szőnyeg ki fog száradni, de aggódok, hogy mit sikerült tönkretennem. A pollenszűrőt nyilván cserélem, mi egyebet nézzek meg, pucoljak ki, szedjek szét?Tudom, hülye voltam, de nem gondoltam volna, hogy sík úton, az Alföld kellős közepén egy nagyvárosban ilyenbe futhatok.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok, ilyen TPMS cuccal (Aliexpress link) van valakinek tapasztalata?
A napokban sikerült legyalogolnom egy abroncsot lassú defekt miatt, most szívok a pótlásával, ennek az ára meg összemérhető egy gumiszerelés munkadíjával, a gumi áráról nem is beszélve.
Elgondolkodtam a beszerzésen.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz macilaci78 #206468 üzenetére
A 20 hónap az inkább 32, ~7000 km /hónap, így ~350 km / nap, szintén csak munkanapokat számolva.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
Az alany egy 2008 év végi, még facelift előtti Skoda Octavia II, 1,6 benzin, BSE.
A szivargyújtó állandó áram alatt van, ezt szeretném megváltoztatni úgy, hogy csak gyújtásra legyen áram alatt. Egy BT -> jack adapter/kihangosító miatt.Valahol rémlik, hogy olvastam arról, bizonyos VAG modellekben a szivargyújtó biztosítékának két pozíciója van, egy fél bizt. eltolással: az egyik pozícióban állandó áram van a szivargyújtón, a másikban meg csak gyújtásra.
Ez mennyire standard? Lehet-e ez így a fent említett járműnél?
Ha nem, esetleg VCDS beállítás létezik rá?
Vagy ha minden kötél szakad, mit kell átkötni a biztosíték táblánál, hogy csak gyújtáson legyen ott áram?A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Elbizonytalanodtam csomagtérajtó gázrugót illetően:
Van a #205450molnarpeter által ajánlottSTABILUS 016943 gázrugó, csomag-/poggyásztér, 460N, 584 mm, 240 mm 6623 Ft / db jó minőség címkével
STABILUS 106867 gázrugó, csomag-/poggyásztér 440N, 584 mm, 240 mm 6342 Ft / db, jó minőség címkével
és van
MEYLE 140 910 0047 gázrugó, csomag-/poggyásztér, 400N, 590mm 5150 Ft / db áron kiváló minőség címkével.
Melyik kellhet nekem? Vajon melyik erő a gyári paraméter?
Van hátsó ablaktörlő és mosó, de nincs hátsó spoiler/szárny.[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz molnarpeter #205450 üzenetére
Kösz. Kauffertől vehető?
Ill még egy kérdés, a lista (Kauffer) hoz egy csomót ~400 - 460 N erőig, vajon melyik lehet az igazi? Jobb az erősebb? Vagy nem kell, mert csak kicsapja nyitáskor?
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Octavia II, 2008, facelift előtti, 1,6 benzin, BSE, 5 ajtós ferdehátú kasztni.
Csomagtartó gázteleszkópból mi az ajánlott?A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz Lacess #205270 üzenetére
És mindenki másnak is kösz a válaszokat.
Igen, ötajtós, nyílik hátul egyben. Minden más elektromos dolog működik az 5. ajtón, világítás, ablaktörlő és mosó, féklámpa. Beázásnak, ablakmosó folyadéknak nincs nyoma.
Maga a fűtés is működik, csak baromi lassan, és a mutatott képen látható módon csak egy-egy pici foltban indul meg a leolvasztás, majd sok-sok perc elteltével olvaszt le mindeent.
Általában 2x kell bekapcsolni, mire kilátok hátra.A képen látható leolvadt pontok lehetnek a szakadások? Azok ilyen ecsetelős vajákolással javíthatók vajon?
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Hali!
Seat Toledo IV, 2013 1,6 CRTDI
Ha a hátsóablak-fűtés bekapcsolás után 4-5 perccel ilyen képet mutat, az nem sok jót jelent, ugye?
Ráadásul elég gyengén muzsikál, összehasonlítva egy Octi II-vel.
Javítható? Vagy csak üveg cserével oldható meg 100%-osan?
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz imyourfriend #205036 üzenetére
Az első linkeden a termék súlya incl. packing, azaz csomagolással együtt, a második viszont csak a termék súlya (legalábbis szerintem)
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz TayRol #203382 üzenetére
Előre bocsátom, nem vagyok szakértő, de VCDS-ben mintha láttam volna olyan opciót, ami a tükörfűtés bekapcsolását a hátsó ablak fűtés bekapcsolásához köti.
Így nem kell tekergetni, cserébe mindig fűt a tükör, amikor a hátsó ablak fűt, illetve a tükör fűtéséhez kell a hátsóablak fűtés is.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz focvis #201927 üzenetére
Bocs, hogy régire válaszolok, de most lett aktuális a téma. Az alany továbbra is Seat Toledo IV, 1.6 CRTDI, CAYV motorkód, 2013-as évjárat.
Na az a helyzet, hogy nálam szürke a
[19-CAN Gateway]
Advanced Functions screen:-
[Adaptions-10]
És kb egy héten belül kellene az akksi illesztés, mert úton van a csere darab.
Vagy a kábelem sz@r, illetve nem teljesen kompatibilis, vagy az autónak ennyire gagyi a vezérlője, nem tudom.
Az ajtózárról, kulcsról le, fel húzható elektromos ablakokat is bekapcsoltam, de semmi hatása.Nem tudom, merre nézelődjek.
A kábel ez a fajta:
Nem UDS-es (azért ezt vettem, mert elvileg a másik változat a 2018 utáni járgányokhoz kell, az enyém meg 2013-as)[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz yodamester10 #202528 üzenetére
Automata klímánál a párátlanítás gomb hatására a következők történnek:
Indítja a klímakompresszort (ha nem volt előtte bekapcsolva),
Emeli a ventillátor sebességet maxra (vagy a közelébe)
A szélvédőre irányítja a légáramotManuális klímánál te csinálod meg ezeket a lépéseket kézzel.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
VCDS-hez
Itthonról vettem a kábelt szoftverrel, simán csatlakozik, látszólag minden ok, attól még simán lehet klón.
YT videók alapján szépen bekapcsoltam a facelift előtti O2-n a ködlámpát menetfénynek (70%-on), a kanyarodáskor felkapcsoló ködlámpát, illetve kikapcsoltam, hogy csak a vezető ajtót nyitja a távirányító nyitáskor (még egyszer nyomni kellett az összes többi ajtó nyitásához).Viszont a 2013-as Toledoval nem boldogulok.
Be akartam volna kapcsolni a needle sweep-et (gyújtás ráadásakor a fordulatszámmérő és a sebességmérő mutatója bejárja a teljes tartományt, integet [link] ), de nem jártam sikerrel, hibát írt.Valamint elvileg bekapcsoltam a távirányítóról le-fel húzható elektromos ablakokat, de nem megy, pedig itt nem írt hibát és elfogadta a kódolást is.
Illetve az akksi kódolást sem találtam meg, hamarosan szükségem lesz rá, csereérett a jelenlegi.Nem biztos, hogy ezekért megérte megvenni, de úgy voltam vele, két autó mellett elfér, és néha jól jöhet.
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz molnarpeter #201477 üzenetére
Tudomásom szerint nincs kikapcsolva, indításnál a műszerfalon nem látok felvillanni ilyen ellenőrző lámpát sem:
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Na, beraktam a Toledoba az Osram P21W kiváltó ledjét, ellenállások nélkül.
Működik, tök jó fénye van, és az autó sem jelez hibát. Ráadásul 42W helyett így 2,8W a teljesítményfelvétel.
Azon gondolkodtam, ebben a PQ25 (A05+) platformos járgányban lehet, hogy nincs is CAN-Bus, nem figyeli semmi a fogyasztókat?
Ugyanis, ahogy korábban is írtam, eddig sosem jelzett kiégett izzóra, legyen az akár a tompított, rendszám világítás, vagy most a DRL. (bezzeg az 5 évvel időssebb Octavia II tudja ezt is, meg még egy csomó mindent is)A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
-
Faby
senior tag
válasz simonjoe #201273 üzenetére
Köszönöm, de azt hiszem, nemfogom tudni megoldani ellenállással. Nem helyzetjezőre, nappali menetfényre kell, nem látom át, hogy tudnám bekötni, elhelyezni. Plusz, a Philips már túl van azon a határon, amit erre jólesően elköltenék.
Akkor marad az emelt fényerejű izzoszálas, most az van benne a tegnapi csere után.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz molnarpeter #201256 üzenetére
Nem feltétlenül a kékes szín a cél, hanem a LED, azt meg csak ezt találtam az Osramnál. Van még a Tungsram, ami a szívemnek kedvesebb 4000 K színhőmérséklet, de azzal is ugyanez a can-busz probléma fenn állhat.
Beépített ellenállással még Alin se találtam, igaz, csak egy gyors keresésre és rápillantásra volt időm.
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
Toledo IV ben (2013, 1.6 CRTDI, CAYV) lenne vajon bármi akadálya a nappali menetfényt ledesre cserélni? A jogi részét hagyjuk, tudom, hogy nem legális közúton, inkább az autó reakciója érekel.
Erős a gyanúm, hogy nincs benne a kiégett izzókra figyelmeztető rendszer, sem a múltkor kiégett rendszámvilágítást, sem most a két nappali menetfényt nem jelezte a műszerfalon.
Arra gondoltam, hogy megvenném az Osram P21W kiváltó ledes fényforrását, csak nem tudom, hogy okozna-e galibát a jóval kissebb teljesítmény?
Mivel a foglalatához nem vezet direkt vezeték, így nem tudom, hogyan lehetne az előtét ellenállást bekötni, ha mégis panaszkodna?A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz macilaci78 #200819 üzenetére
Nem használok Facebookot.
Azért kérdeztem itt, hátha valaki tud segíteni.
Bontókban nem nagyon láttam ilyen autót.
Megaztán az enyém is akkor kezdett eldeformálódni, amikor a szélvédőcsere miatt ki lett szedve, és visszarakva, félek, a bontottal ugyanez lenne a helyzet.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Alkatrész beazonosításban, cikkszámban kellene segítség.
Toledo IV, 2013, 1,6 CRTDI, CAYV motorkódA szélvédő két alsó sarkán lévő gumi/műanyag vízterelő(?) záróelem kellene nekem.
Pár évvel ezelőtti szélvédőcsere után felváltak, próbáltam visszaragasztani, de nem jártam sikerrel, mostanra a vezető oldalit el is veszítettem, szeretném mindkettőt pótolni. Milyen néven, cikkszámon keressem?
7zap.com keresőjében nem találtam, ha valaki tud segíteni, azt nagyon jó lenne.[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz szilchi #200681 üzenetére
Nekem Toledo II 1,9 TDI (motorkódra nem emlékszem, asszem 110 Le volt, vagy 8 éve) akkor csinált ilyet, amikor a változó geometriájú turbónál a geometria állító szerkezet megszorult, nem tudott mozogni.
Ha jól emlékszem, tisztítás megoldotta, cserélni nem kellett, de nem tenném rá egyetlen szervemet sem.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Kicsit off:
Debrecenben tudtok a munkájára igényes, jó autómosót komplett belső takarításra, kárpittisztításra? O2 világos, bézs belsőt kellene rendbetenni, de pár éve eléggé rossz tapasztalatot szereztem, így most inkább előre érdeklődök.
Köszi.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz Bandit21 #200225 üzenetére
Visszamenni a szalonba, megmutatni, hogy takarja a kamerát, kulcsot átadni a szervizvezetőnek, beülni a váróba, elfogyasztani egy kávét/teát/ásványvizet, és oldják meg ők?
Nem opció?
Nehogymár tizen x milliós autónál én küszködjek ilyesmivel.
(Mégha meg is tudom csinálni, ez az ő saruk)A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Üdv!
Olvasom itt az utóbbi időben egyre-másra
a chip tuningot, inkábboptimalizálást többeknél, és hát valljuk be, elindult a vezérhangya.
Szerintetek érdemes egy 2013-as, ~240 ezret futott (garantált, új kora óta a családban van) Seat Toledo IV, 1,6 CRTDI, CAYV motorkódú autó esetében ezzel foglalkozni?Mennyi nyerhető így? 10-20%?
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz bul07 #199282 üzenetére
Kb fél éve használok egy hasonló kapcsolót Toledo IV-ben (KG3).
Ugyan nem Amazonos, hanem Alis beszerzés, de szerintem a termék ugyanaz.
Itt érdeklődtem róla korábban: [link]Tapasztalatok, pro és kontra:
Pro:
Stabilan működik (a lentebb leírt hiányossággokkal, de azokkal stabilan 😊 )
Jó a coming home, leaving home funkciója
Indításnál lekapcsolja a fényszórót, majd motor beindulása után vissza
Hirtelen váltásokra pl alagút jól, gyorsan reagál
Beszerelése tényleg nem több, mint 5 percKontra:
Az én ízlésemnek túl későn kapcsol, szürkületben én már kapcsolnék világítást, de az automatika még nem, és sajnos nem állítható (próbálom átlátszó-áttetsző ragszalagokkal „tuningolni”, még nincs meg az optimum)
Tájolása nem passzol az autóhoz, kb 20 fokkal el van fordulva (igaz, a leírásban nem szerepelt a Toledo, csak a VW típusok)
Nem teljesen úgy működik, mint a gyári kapcsoló, helyzetjelzőre kapcsolva nem kapcsol le a nappali menetfény
Esőben ugyanúgy kézzel kell kapcsolni világítást. (Ez valahol oké)
Néha, még nem jöttem rá, hogy miért, kiüti a világítás 5A biztosítékját, ilyenkor nincs se helyzetjelző se tompított.Konklúzió: alapvetően nem rossz, szeretném, és tök jó ötlet lenne, ami miatt valszeg visszarakom a gyári kapcsolót az az első és utolsó pontokban említett hibák.
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz hdanesz #199111 üzenetére
Általánosságban:
Mivel az olaj feladata (többeek között), hogy a szennyeződéseket, így pl a kormot vagy egyéb kisméretű részecskéket, amit a fizikai méretekből adódóan az olajszűrő nem tud kiszűrni (olyan kicsik) oldott állapotban, lebegésben tartsa, így teljesen természetes, hogy a friss olaj hamar, akár néhány száz km után már fekete.
Lásd Totalcar 1, Totalcar 2, Totalcar 3
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Üdv, két kérdésem lenne:
1. Skoda Octavia II, 2008, facelift előtti, 1,6 benzin 102 ló BSE motorkód, utóbbi időben többször bedobta a motorvezérlő hibalámpát, P2626 hibakóddal. Szerelő 1. lambdaszonda cserét mondott, 100 ezer csak az alkatrész a javasolt Bosch szondával. Kérdésem, van-e valami olcsóbb, ajánlott alternatíva, ez most hirtelen egy kicsit soknak tűnik.2. VCDS beszerzsén gondolkodom, fenti autó meg egy Toledo IV 2013, 1,6 CRTDI, 105 ló, CAYV motorkód mellé. Több verziót találtam (20.4, 21.09, 21.3, 21.9), melyik lehet nekem jó? Vagy a minél magasabb verziószám itt is jobb?
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
-
Faby
senior tag
válasz molnarpeter #197749 üzenetére
Köszi, méreteket majd ellenőrzöm (magasságot nem mértem, csak a hosszát), igazából nem a legolcsóbb megoldást keresem, hanem a jót.
mostani sorozatszámát eggyel odébb írod, kész.
Ezt nem teljesen értem.
Illetve VCDS kódolást sem tudom megcsinálni, eszköz híján.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz grizlisandor #197730 üzenetére
:Nagyon köszönöm, ez alapján meg a bentlévő ellenőrzése után megvan. Időközben hazaértem.
000 915 105 DE, 61 Ah, 330A/540A DIN/EN (Bár a bentlévő akksin 5K0 915 105 E szerepel)Akksitálcára fér nagyobb is (most 242 mm, de elfér a 278 mm is, bár azok pl itt, [Kaufer] már AGM, start-stophoz valók), szóval elgondolkodok egy nagyobbon, kérdés, a generátor fogja-e bírni?
Képek alapján nagyon gyanús, de létezik, hogy még a gyári van benne? 2013 áprilisi az autó, az 9 év! Hacsak nem gyárira cseerélték valamikor, sajna bár családban van új kora óta, nem látok rá minden szerviz történetre.
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Kis segítség kellene.
Úgy fest, a Toledoban ( Toledo IV, KG3, 2013, 1,6 CRTDI, 77 kW, CAYV motorkód) megadta magát az akkumulátor. Mivel nem vagyok otthon, nem tudok ránézni, hol tudnám a neten ellenőrizni milyen akksi (kapacitás, méret, indítóáram) kell bele?
Esetleg ajánlott típus, beszerzési forrás?Köszönöm előre is!
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok, van valakinek egy leírása, ábrája Seat Toledo IV (2013, 1,6 CRTDI, CAYV motorkód) kormány alatti biztosítéktábláról? Kezelési sajnos nem elérhető most.
Nincs meg a fedélben (vagy soha nem is volt benne) a „térkép”, hogy melyik bizti micsoda, és meg kellene keresnem a helyzetjelző biztijét, mert úgy fest, sikerült kinyírnom.
Köszi előre is.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz zsolt19900 #194466 üzenetére
Kösz, teszek egy próbát.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz bitpork #194461 üzenetére
Kösz a biztatást
Szóval ez azt jelenti, nincs tapasztalat, én leszek az úttörő, hurrá!
Teljesen igazad van, ami az aggályokat illeti, ezt én is végig gondoltam, azért kérdeztem, hogy mint kapcsoló, milyen lehet, okozhat-e gondot, kontakt hibát, ilyesmi. A fancy funkciók neg csak működnek valahogy.
Én is a külön szenzorosra hajlok, de azért egy fokkal szebb az integrált.
Ráadásul, elvileg állítható az érzékenység (mindkettőnél), így akár még jó is lehet...
Meglátjuk, rendelek egyet, megmarad az eredeti is természetesen, kb 5 perc cserélni.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Üdv!
A minap elém dobott egy érdekességet az Aliexpress, utángyártott, "okos" világításkapcsolót Skoda Octaviához, ill Seat Toledóhoz. Ezt. Illetve ez is az, csak itt integrálva van a fényszenzor a forgókapcsolóba.
Használ valaki ilyet? Próbáltam itt keresni, nem jártam sikerrel.
Milyen a minősége, mennyire jó kapcsoló, van-e vele hosszútávú tapasztalat, okoz-e gondot az autó rendszerében?
Jópofa dolognak tűnik, nem is drága, lehet, hogy rászánnám azt a 10 lepedőt, és beszerzem, de jó lenne valami tapasztalati infó róla.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok, erre a kérdésre, ill az első felére tudna nekem valaki segíteni?
Megjött a cseredarab, jó lenne berakni, de semmit nem találok a neten hozzá, se Toledóhoz, se Skoda Rapidhoz (lehet, hogy nem jól kerestem? )A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
Két kérdés:
1. Adott egy 2013-as Toledo IV, 1,6 CRTDI, CAYV motorkóddal.
Nem működik benne a klíma/fűtés hófokszabályzója (szerencsére 22 fokon ragadt, télen-nyáron ez megfelelő ). Sikerült vennem egy bontottat (illetve remélem, sikerült, holnap kapom meg a csomagot), a cseréhez kellene egy kis segítség. Mivel nem találtam semmilyen releváns videót róla (sem a Skoda Rapidhoz), ezért fordulnék hozzátok.
Tippemre a vezérlő körüli keretet kellene lepattintani, érzek is élt alul (nyilak), ahol talán meg lehetne indítani, de nem vagyok benne biztos.Tudna valaki segíteni?
Illetve a csere után kell-e valamit tanítani, állítani, vagy csak pug&play?2. VCDS-hez egy kérdés. Az itthon, akár a jófogáson elérhető eszközök mennyire alkalmasak otthoni használatra?
Van itthon a fentebb említett Toledo, meg egy fészlift előtti Octavia II, 2008. 1,6 MPI, BSE motorkód.
Ezekhez néha jól jönne egy itthoni diag, illetve pár apróság állítása. Megvehetők-e ezek, vagy felejtősek?A korábban linkelt FB csoport nem játszik, nem használok semmilyen közösségi médiát.
[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Üdv!
2-es Octaivan, még a facelift előttin (2008 év végi, 1,6 benzin, BSE motorkód) mennyire szerelhető a kölső tükör, annak is a borítása?
Ezt a törést szeretném megszüntetni:
Ha innen veszek egy akár színben eltérő tükröt, mennyire nehéz átműteni a kérdéses darabot, vagy rakjam fel a komplett bontott tükröt, a színrefújt borítás cseréjével?
Esetleg ez kellhet nekem?
Köszönöm![ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Óracsoport javításban, erre lenne valakinek tippje?
Esetleg Debrecen környékén?A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
Seat Toledo IV, 2013, 1,6 CRTDI, CAYV, 77kW, Style felszereltség (azt hiszem), elköszönt az óracsoport és a középső LCD (MFD talán?) háttérvilágításának egy része, a képen talán látszik.
Középen a felső sávon kellene lennie az órának, illetve a fokozat jelzőnek és a váltás segítőnek, ott is vannak, csak háttérvilágítás nélkül nem látszanak, illetve a kijelző alsó harmada is halványabb, mint a középső rész, de még olvasható.Valamint a digit klímán nagyon nehezen, szinte egyáltalán nem lehet hőfokot állítani, a gomb forog, kattog, de az értéket nem viszi, csak nagyon erős, a gomb tengelyirányú benyomásával lehet néha-néha állítani.
Mennyire zsebbenyúlósak ezek, egyáltalán lehet javítani, vagy csak a csere a megoldás?[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
II Octaviában face lift előtti 2008-as, manuális klímás szeretnék rádiót/fejegységet cserélni.
Ezt néztem ki: Kenwood DPX-5100BT
Gyári Stream Mp3 helyére menne.
Kérdéseim a következők:
1. Mi kell még a fejegységen kívül?
Gondolom, kell egy beépítő keret, melyik kell? [link]
2. Az antennához kell-e még valami? Olvastam/hallottam, hogy nem nagyon szokott működni az utólagos rádió, kell még valami betáp az antennának?
3. A BT kihangosítóhoz a mikrofont fel lehet tenni a belső világítás mellé, ahol (gondolom) a gyári helye van, a kis rácsokkal? Úgy, hogy kívülről nem látszik? Fog így működni?
4. És egyben utolsó, per pillanat a rádió kijelzőjén jelenik meg néhány kiegészítő infó, külső hőmérséklet, óra. Ezek meg tudnak maradni az újjal is?Kösz előre is.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz molnarpeter #157352 üzenetére
És (#157353) bitpork:
Köszönöm, utána fogok nézni, van-e valami megoldás.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
Új Skoda Superb kombival kapcsolatban lenne kérdésem.
Most kaptam meg az új céges kocsit, nagyon élvezem!
A kérdés a fedélzeti infotaintmentel kapcsolatos.
A flotta manager nem rendelte meg bele a smart linket, az Ambition felszereltségen alap Swing rádió van benne.
Gomb ott van, amikor megnyomom, valami olyasmit ír ki, hogy a funkció nincs engedélyezve, forduljon a márkakereskedőhöz.
Ez azt jelenti, hogy a szerviz (vagy valaki más :-D ) be tudja kapcsolni utólag is?
Vagy felejtsem el?Kösz.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz simonjoe #148700 üzenetére
Pont ez zavar, hogy megvilágítja a váltó és a középkonzol környékét, és túl erős, fehér fénnyel. Olyan, mikor erős telihold bevilágít, csak erősebb.
És valóban, a fényerő szabályzás ezt is állítja, de ha leveszem a minimumra, akkor is zavar, és ekkor már a műszerfal világítás is túl gyenge.
Lehet, hogy velem, a szememmel van a baj, engem a Fordok fűtött szélvédőjében is zavar a fűtőszál, más meg észre sem veszi.(#148698) MunezXBK
Hát nekem elég drasztikusnak tűnik elvágni, így nem, vagy nagyon nehezen visszaállítható, és mondom, céges, lízinges a kocsi.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz End-ru #148686 üzenetére
De ez csak a műszerfali világítás+fejegység+gombok fényerejét állítja, ezt a lámpácskát sajna nem, ha jól emlékszem.
Kikapcsolni szeretném teljesen, nem csak elhalványítani...(#148688) bitpork
Ja, hogy ez nem bug, hanem feature? Megint bebizonyosodott, hogy velem van a baj, nem felelek meg az átlagnak...(#148689) Qru
Nekem is eszembe jutott, és lehet, hogy az lesz a vége, de először szeretnék egy szofisztikáltabb megoldást.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz focvis #148684 üzenetére
Igen, magyar az autó, céges-lízinges, úgyhogy nem biztos, hogy egyszerű, de a következő szerviznél mindenképpen jelzem, annyit tudtam meg közben, hogy az autó előző használója is küzdött ezzel, de nem jutott eredményre (sajnos csak közvetett infóm van, nem beszéltem vele direktben)
Az olvasó, ill belsőtér világítás lámpát ki tudom kapcsolni, ez nem is kérdés, most ajtónyitásra vannak kapcsolva. Nekem két halványan világító lámpácska is van, ami zavar, azokat nem tudom kikapcsolni.
Valami ilyesmi:
A kép a netről származik, nem is biztos, hogy Ocavia, de erről van szó, amit pirossal jelöltem.
Sokat megyek sötétben és sajnos zavar.[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
2014 év végi Octavia kombiról lenne kérdésem. 110 kW CKF motorkód, kézi hatsebességes váltó.
Gondom van a rádióval. A kisebbik navi (Amundsen talán) van benne, céges autó, most kaptam használatra, és egy elég idegesítő hibába futottam bele.
Hidegindítás után az érintő kijelző nem, illetve furcsán reagál.
Amikor közelítem felé az ujjamat, feldobja a gombokat, de az érintésre, nyomásra nem reagál, sőt, magától át is vált a csatornák között. Majd néhány perc elteltével az addig nyomott műveleteket, gombnyomásokat végrehajtja.
Konkrétan az történt, hogy amikor kéretlenül váltott, próbáltam visszakapcsolni a korábbi állomásra, nem reagált, még nyomkodtam néhány gombot, eredménytelenül, majd néhány perc múlva lejátszotta az összeset. Az érdekes az, hogy a kormányról a csatornaléptetés működik.Találkozott már ezzel valaki korábban?
Ennyire nem bírná a hideget?
Lehet ezzel valamit kezdeni? Szoftver frissítés létezik erre?Illetve még olyan kérdésem van, hogy fönt az elülső utastér világítás és a napszemüveg tartó között van két halvány fehér fényű led, azt ki lehet valahol kapcsolni? Éjszaka, sötétben nagyon zavaró a fénye.
A kocsi automata világítással, fényre sötétedő belső tükörrel és esőszenzorral szerelt.Köszönöm.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
7J H2 15" ET35 felni feltehető Toledo IV-re? Toledo II-ről származik, gumi méretet váltani kell, azt tudom.
Tudomásom szerint az osztókör és középfurat stimmel, 5x100, 57 mm mindkettőnél.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz Mágus2 #144361 üzenetére
Köszönöm, megnéztem, tényleg ott van, esküszöm kerestem, de nekem nem tűnt föl. Viszont nekem ott nincs annyi hely, mint a fotón, az akksi jó félig takarja, esetleg ki kell venni, hogy hozzáférjek?
Igazad van, ahogy írtam is, a következő lépés az lesz, hogy vajh hova tűnik el?
Két hónap múlva lesz az időszakos szerviz, akkor szólok, hogy nézzenek rá erre is.
Mégegyszer köszönöm!A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz bitpork #144355 üzenetére
Szia, valahol biztos megvan, leginkább otthon, szekrényben.
Az a baj, hogy én nem vagyok otthon, így nem elérhető számomra.
Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy a szervofolyadék utántöltése szerepel benne, gyanítom manapság ez túlmutat a szokásos, felhasználótól elvárható karbantartás keretein.Szerk: most néztem egy letölthető angol nyelvű manualt: Abban a szervo problémánál azt írja: Seek professional help. Azon vagyok
Ráadásul nincs hibajelzés, csak érzem a kormányzáson, hogy nem az igazi.[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
Kellene egy kis segítség.
Seat Toledo IV 2013-as évjárat, 1,6 CRTDI, 77 kW CAYV motorkód
A kormányszervo elkezdett darabosan működni, volt már ilyen kb egy éve, akkor szervizben utána töltöttek a szervo folyadéknak, jó lett.
Most nem tudom szervizbe vinni, kb még két hónap, mire az éves szerviz aktuális lesz. Kérdezném, hogy otthon utána lehet-e tölteni a szervo folyadékot, ha igen, milyen kell bele, és hol tudom feltölteni? Mit és hol keressek a motortérben?
Nyilván a következő lépés, hogy hova tűnik belőle, de egyelőre a tűzoltáson legyek túl.A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz molnarpeter #129593 üzenetére
Attól félek jelen helyzetben ez már későő, mindenképpen szűrőcsere lesz a vége, de kösz a tippet.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz Mágus2 #129590 üzenetére
Késő bánat...
Egyébként úgy vagyok vele, hogy a normál alap üa (Shell, MOL, OMV, nem a sarki kis kút) is meg kell. hogy feleljen a szabványoknak, ergo jó kellene, hogy legyen. Havi 5 ezret megyek, de saját zsebből tankolok, túl soknak tartom a különbséget árban.
Mindegy.
Akkor a csere otthon nem kivitelezhető?[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Sziasztok!
SOS segítség kellene!
2013 Seat Toledo IV, 1,6 CRTDI 77kW, CAYV motorkód.
Budapestről hazafelé Debrecenbe az M3-ason a következőt produkálta: óraszerinti 140-es tempónál elkezdett villogni az izzítás jelzője, erő elment, 2000-es fordulat fölé nem engedte a motort. Pihenőbe kiálltam, kis alapjárati ketyegés után leállítottam, újraindítottam, hiba megszűnt (látszólag), elindultam, majd néhány km után ismét. Ezt vagy kétszer eljátszotta, utána kísérletezgettem vele, végül óraszerinti 120-125 között jött szépen, de amint gyorsabban mentem, ismét letiltott.
Külső hőmérséklet a műszerfal szerint mínusz 15 -17 fok vlt, vízhőfok stabil 90, olaj tempótól függően 88-93 fok.
Hazaértem, egy Bluetoothos ELM327 v1.5 és az androidos Torque segítségével a következő hibakódot láttam:
P0087 - Fuel Rail/System Pressure - Too LowIgazsághoz hozzátartozik, hogy volt már előzménye, két hete a nagyon nagy hidegben volt hasonló, akkor az üzemanyagra és a nagy hidegre fogtam (nem prémium dízelt, csak normál Shell gázolajat tankolok), garázsba beálltam vele, másnapra rendbe jött.
Kérdésem a következő, mi okozhatja?
Illetve okozhatja-e elkoszolódott, eltömődött gázolajszűrő? A hidegben a gázolajból kiváló paraffin(?) vagy valami más szutyok, akár belefagyott víz okozhat ilyet, ha eltömíti a szűrőt? Nekem efelé mutat a logika, de kellene hozzáértő megerősítése.Valamint, ha a megoldás a szűrő cseréje, akkor azt hogy kell?
Hosszan nem magyaráznám, a lényeg, hogy hétvégén meg kell oldanom, hétfőn hajnalban újra BP, de a szerelőm hétvégén nem dolgozik.
Tudtok-e segíteni,
- Milyen szűrő kell bele?
- Hogy kell kicserélni?
- Otthon alap szerszámokkal és műszaki ismeretekkel kivitelezhető-e?
- Kell-e valami különleges eljárás, pl a légtelenítéshez?Segítségeteket előre is köszönöm.
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
válasz Morris #129353 üzenetére
Nem, csak egy sima on/off nyomógomb.
(#129354) Mágus2:
Csak a két első ablak kapcsolói vannak (ott is csak a vezetőé automata, és azis csak lefelé ), meg a hátsókat tiltó nyomógomb. De az is relét vezérelhet, mert leállitás után újra ráadva a gyújtást, már nincs tiltva.[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
-
Faby
senior tag
Szerk: Mivel elég hosszú lett, a két kérdésemet kiemeltem.
Sziasztok!
Viszonylag régen olvasgatom a PH fórumait, ide mégis csak most találtam.
Több ideillő autót használtam (Toledo II, Octavia II 2008 és 2010), használok most is, szóval mentettem is a kedvencek közé.
Előre is elnézést, ha olyan témát feszegetek, ami már volt, a ~129 ezer hozzászólásból biztos, csakhát keresővel nem sok mindent találtam.
Most egy 2013-as Seat Toledo IV-et hajtok (2013. április, 1,6 dízel, CAYV motorkód, 77 kW, kézi váltó), amellett, hogy látszik rajta, hogy olcsó (olcsón gyártható) modell (erre később még visszatérek), alapvetően elégedett vagyok vele.
De szeretnék megoldást találni a két számomra legbosszantóbb hibájára, kreténségére.
Az egyik, hogy az utastér hátsó világítása nagyjából független mindentől. Van egy külön kapcsolója, de nincs semmi kapcsolata az elülső utastér világítással, ajtónyitással. Nem tudom, így kellene-e működnie, de most úgy van, hogy kikapcsolt állapotban semmire nem kapcsol be (ez valahol logikus), viszont felkapcsolt állapotban nem alszik el együtt az első utastéri világítással pl gyújtás ráadásakor. Hogy lehetne azt elérni, hogy ugyanúgy működjön, kvázi szinkronban az elülsővel? Tehát a zár nyitásakor/ajtó nyitásakor felkapcsoljon, gyújtás ráadásakor elaludjon, leállítás után, a kulcs kihúzásával felkapcsoljon, záráskor kikapcsoljon. Lehet ezzel egyáltalán valamit kezdeni?A másik, és talán ez a fájóbb, hogy ugyan 4 db elektromos ablakkal van szerelve, de a hátsókat nem tudom elölről a szokásos helyről vezérelni! Létezik valami bevált módosítás, akár konszernen belülről más típusból, akár későbbi generációból (úgy tudom, azokban már változtattak ezen), akár Skoda Rapidból, ami rendesen beépíthető, és összehozható az ablakok vezérlésével?
És hogy miért mondom, hogy olcsó autó? Ugyan a Style felszereltség elég sok mindent tartalmaz, de nagyon nehezen barátkozok meg (leginkább sehogy) a kulcsos tanksapka és nem zárható tankajtó kombinációval (nincs is meg már a „beépített” jégkaparó) vagy az első üléstámla állítójával, és nagyon hiányoznak olyan, korábbi autókban meglévő dolgok, mint az aszférikus vezetőoldali tükör, a műszerfal fényerőállitása, hátsó ülés osztott ülőlapja. Vagy pl az ablaktörlők szerviz állása, amik elindulás után sem állnak vissza lenti alaphelyzetbe, hanem ott maradnak fent (Octavia II –nél egy bizonyos idő után maguktól visszaállnak elindulás után). De akár említhetném, hogy az MFD eléggé fapados a már említett Octavia II-vel összehasonlítva.
Ugyanakkor van egy viszonylag korrekt (legalábbis szól ) bluetoothos fejegység, USB és Aux bemenettel, multikormány hangvezérléssel, jó nagy belsőtér és csomagtartó, ISOfix rögzítési lehetőség, 6 légzsák, ESP, HHC stb. Ezek fényében méginkább nem értem a korábbiakat, nem is beszélve a 3 fejes tolatóradarról.[ Szerkesztve ]
A barátok azok, akik jól ismernek és mégis szeretnek Téged!
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest