Új hozzászólás Aktív témák
-
Vandit.
addikt
-
Hakudoshi
tag
válasz
bandita73 #334 üzenetére
Nem baj, én pontosan tudom, hogy miről beszélsz.
Ez a lényege az alibidemokráciának, hogy lehet faszán egymásra mutogatni, így a valódi irányítók a háttérben maradhatnak...
mod: ...akik jót röhögnek a markukba, és sarcolják a népet folyamatosan, úgy, hogy az sokaknak fel sem tűnik, akiknek meg igen, azok eléggé kisebbségben vannak, és változtatni ezen nem tudnak.
-
bandita73
csendes tag
"Pusztán logikai szempontból szemlélve ezt a baromságot: aki a mostani kormány ellen vonul, az nem pártoktól független és pártok fölötti."
Ez egy nagyon jó fegyver a kormánypártok és holdudvaruk zsebében: akik elégedetlenek, és hangot is adnak ennek, azok biztosan valamelyik másik politikai oldalt szolgálják ezzel, tehát kvázi bérencek. Csak úgy szimplán nem lehet elégedtelennek lenni a kormánnyal szemben, mert akkor azonnal rásütik, hogy a másik politikai oldal érdekeiben teszi, és ez vonatkozik az utca emberére ugyanúgy, mint a különböző civil szervezetekre. Már bocsánat, de ha valamit rossznak látok, akkor adjak hangot ennek, anélkül, hogy megbélyegezzenek.
Egyébként ez nagy rákfenéje a magyar társadalomnak, és drukkerdemokráciának hívják, de most nem fejtem ki... -
Cs.Orsolya
senior tag
Fátylat rá!
Köszönöm a pontosításodat!
Alapvetően rájöttem, ott tévedtem, hogy magamból indultam ki. Megint. A mai napom még a kollégáim terén is olyan sok csalódást hozott, hogy rájöttem, legyen úgy minden, ahogyan a többség, és az indulatok akarják. Egyszerűen ez már egy megindított lavina, és én nem vagyok Yoda, hogy puszta akarattal megállítsam, és megakadályozzam, hogy letarolja mindazt, ami az útjába kerül.
Én teszem a dolgomat, szépen csöndben, és elviselem, hogy legtöbbször tőlem, a csodatevőtől várnak el mindent, és ha mégsem sikerül csodát tenni, akkor bennem törlik meg a lábukat. Azok is, akik tőlem kérnek segítséget, meg azok is, akik a másik oldalon szenvednek. És én mégis odaállok újra és újra meggyőzni a másikat, hogy nem kellene egymásban törölni a lábunkat, és folyton a másikra mutogatni. Ennyit tudok tenni. mindki maga dönti el, hogy mit kezd ezzel. -
Peet210
őstag
Igen vannak egyértelmű helyzetek, de adódnak olyanok is amikor nem lehet eldönteni.
Az előző kis példára viszatérve, sütésről felhívtak, hogy vigyek már ki még kést (ez konkrétan meg is történt), magamhoz vettem pár kést és elindultam (minden más már ott volt én csak + késeket vittem). Ilyenkor döntse el valaki, hogy mi is a szándékom a késsel/késekkel (napszakot tekintve már sötétedett). -
Damage
senior tag
válasz
Cs.Orsolya #328 üzenetére
Én kérek elnézést! Ne haragudj rám!
Mostantól jobban odafigyelek arra, amit írok!
Üdv!Szerk: Nem Rád gondoltam akkor, amikor a tisztességes munkára és fizetésre gondoltam, sokkal inkább azokra, akik segélyekből élnek. (természetesen itt nem etnikai csoportokra gondolok, véletlenül sem)
-
Damage
senior tag
válasz
Cs.Orsolya #326 üzenetére
Sikerült
-
Damage
senior tag
Természetesen a Rend Éber Őrei mérlegelhetnének ilyen esetben. Amennyiben az illetőnél van 2 kg szalonna, hagyma, 2 csomag szalvéta + ez-az és nem éjjel 11kor állna a Blaha közepén akkor elengednék az illetőt (miután jegyzőkönyvbe vésnék, hogy vágószerszám volt nála). Azt hiszem meg lehet ezt az esetet attól különböztetni, amikor egy 3-4 főből álló csoportnál késeket találnak az Illatos út és a Gubacsi út sarkánál. Aki nem ismeri a helyet, ne is járjon arra (kivétel Cs. Orsolya, akit megkérek hogy nézzen el a helyre és beszélje le az ottani lakosokat a rablásokról szép szóval, ez esetben szívesen kiegészítem az amúgy is kevéske fizetését a saját fizetésemből, amit tisztességes úton, bejelentve, adózva kapok meg a munkáltatómtól! Szeretnék ennyivel hozzájárzulni a fejlődéshez!)
-
Peet210
őstag
Senki ne járkáljon késsel az utcán (kivétel, ha dobozba van csomagolva és mellette van a blokk, ami aznap lett kiállítva, vagy az illető munkaszerződése, amiben egyértemű, hogy szakács az illető!).
Ez azért így egy kicsit vicces. Bár van benne igazság.
Mivan ha egy, teszem azt szalonnasütésre akarok magammal vinn kést (vagy akár többet is).
Mivel igazolnám azt, hogy én csak a szalonnákat meg néhány zöltséget akarok lekaszabolni.
Én értelek, de ez így nem jó. -
Damage
senior tag
válasz
Crystalheart #317 üzenetére
Majdnem mindenben egyetértettem Veled, amit az előzőekben írtál, de ez a fegyverviselés nem megoldás. Ez esetben a bűnözők is könnyebben hozzájutnának a lőfegyverekhez! És ahogy a többiek is leírták, a bűnöző lőne először, mert nem gondolkozna...
-
Damage
senior tag
Az első hozzászólásod a topicban, amivel egyetértek!
Az előzőeket hagyjuk, de akivel vitába szálltál (EQMontoya talán), sok dologban igaza van!
Barátnőmnek is kismilliószor elmondtam, ha megátmadják, adjon oda mindent (tárgyakat), ne ellenkezzen! Amennyiben másról van szó, amit nem szeretnék leírni sem, minden erejével védekezzen!!! És itt be is fejezem, mielőtt elborul az agyam... -
Damage
senior tag
válasz
Cs.Orsolya #305 üzenetére
[OFF]Hidd el, hogy imádom és tisztelem a nőket, de már nem az első eset, hogy a szebbik nem képeit linkeled ebbe a topicba. Miért? Én már kezdem félreérteni! Ennek semmi értelme!
Szerk: ha jól emlékszem egy előző hozzászólásodból, akkor pszichológiát végeztél. Lehet, hogy ez valami célzás arra, hogy mi nem vagyunk több, mint egy (sok) kétlábon járó f*sz?! Persze lehet, hogy csak paranoiás vagyok. Így vagy úgy, nem számít semmit...
[/OFF] -
Damage
senior tag
válasz
Menthirist #301 üzenetére
Igazad van, nem fegyverek kellenek! Sokkal inkább a (önvédelmi)fegyvert viselők vagy a fegyvernek látszó (használható) tárgyak hordásának szigorítását kellene bevezetni és regisztrálni igazoltatások során is! Senki ne járkáljon késsel az utcán (kivétel, ha dobozba van csomagolva és mellette van a blokk, ami aznap lett kiállítva, vagy az illető munkaszerződése, amiben egyértemű, hogy szakács az illető!).
...Egyébként Nietzsche...
-
bambano
titán
válasz
Crystalheart #317 üzenetére
Attól tartok, a legrosszabb, amivel összefuthatsz az utcán, egy nem teljesen magabiztos rabló. Az fog először fegyvert rántani, még mielőtt bármit kérdezne.
-
Crystalheart
őstag
Én csak mondtam, nem tartom jónak egyik végletet sem, sem az USA-módszert, sem azt, ha abszolút nem lehet lőfegyverük a magánembereknek. Így legalább a rabló kevésbé biztos a dolgában. Egyébként meg ez érdekes, mert tiltják vagy sem, a rosszfiúknak lesz, és csak azzal bűvészkednek, hogy a becsületeseknek lehet-e, vagy sem.
A gyakrant pedig nyilván az összes rablótámadáshoz mérten értettem, itt felénk elég nyugodt minden.
-
Kobe
veterán
azért az ehhez hasonló bűnesetek nagyrésze nem igényel különösebb fegyverarzenált...teszem azt hiába van nálad kés, ha egyszerre 5en mozdulnak rád...igazából azon kéne elgondolkozni hogy miért olyan a magyar amilyen, nemtörődöm...
csak két példa hogy mennyire is azok vagyunk
16 éves lány, falun, a jobb fajtából való kisközségben, ahol tipikus kis takaros házikók állnak a centrumban egytől egyig, és ő is ott lakott, a saját családi házuk előtti árokban erőszakolták meg...nagyszülők otthon, lehet rossz a hallásuk, szomszédok otthon, egy sem ment ki
terhes nő, a buszon rosszul lesz, tömött ingajárat, negyedórára amíg jöttek a mentők meg kellett állni, az utasközönség nagyrésze 2 perc után már a nőt szidja a háta mögött, hogy na a felcsinált kvának is pont itt kell rosszul lenni, én emg kések 5 percet a melóból...
első egy ismerősömmel történt emg, utóbbinak én is tanúja voltam és asszem jól reprezentálja hogy mennyire leszarjuk mivan a másikkal...én már nem egyszer undorodtam el magamon hogy milyen fapofával vagyok képes végigmenni az utcán az elesett emberek mellett. És amíg ez így van, addig nem csoda ha lincselésnél nincs szemtanú, késelésnél nincs segítő, de még sorolhatnám...és ha azt nézem, egyre nagyobb a humán-infláció: régen még 15-20 K volt egy mp3 lejátszó, ma már kapsz 5ért is, egyre kevesebbet érünk bakker... -
válasz
Crystalheart #314 üzenetére
Gyakran? Mondjuk hetente haromszor, vagy hogy? Eleg rossz kornyeken lakhatsz.
Es persze ez addig van igy, amig nem nagyon lehet hozzajutni lofegyverhez. Biztos lehetsz benne, hogy a rablok elobb beszereznek egy pisztolyt, mint az atlagember.
-
válasz
Hakudoshi #312 üzenetére
A lofegyveres onvedelem amugy is nagyreszt fikcio. Az ilyen kozeli lovoldozesben gyakorlatilag az "nyer", aki eloszor lo, marpedig ez erosen a tamadonak kedvez: o elore elo tudja venni a fegyvert (kibiztositani, csore tolteni), a megtamadottnak meg - meg mielott igazan barmit is cselekedhetne - eloszor fel kell fognia azt, hogy nem azt kerdeztek meg tole, hogy merre van a Kossuth Lajos utca, hanem egy fegyveres tamadas van, el kell dontenie, hogy akarja-e hasznalni a fegyveret es hogy most tenyleg golyot akar-e ropiteni a vele szemben allo fejebe.
Szoval ha valakire fegyvert fognak, akkor a legokosabb az, hogy minden tovabbi nelkul atadja az ertekeit, ez alol leginkabb csak Chuck Norris kivetel.
(Most igazabol fel lehetne hozni azt az esetet, amikor a penzszallito autot ugy raboltak ki, hogy elso lepeskent a fegyveres biztonsagi ort egy szo nelkul lelottek - tenyleg erre van szukseg?)
-
Crystalheart
őstag
Nyilván nem a hivatalos szervekre gondolt
Egyébként akármit is teszünk, ez így lesz a becsületes és jóakaró ember nyilván nem a fegyverre gondol először, egy olyan bűnöző viszont még akor is hord magánál, ha nincs rá joga.
Valami legális gázpisztolyt egyébként én is tervezek beszerezni a jövőben, egyelőre a pénz tart vissza. Elfér az a bőrdzseki alatt.
-
Crystalheart
őstag
válasz
Cs.Orsolya #303 üzenetére
Az igazat megvallva nem túl sok fantasy regényt olvastam életemben. Időm nincs rá, amibe meg sikerült belenéznem, az nem tetszett annyira. De azt hiszem, ez nem lesz nagy gond, legalább nem másolok stílust.
A regényemről kicsit bővebben írok mindjárt privátban, mert nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Pláne nem így, ilyen kevés elolvasott regény után
-
Hakudoshi
tag
válasz
Menthirist #301 üzenetére
Ezzel annyi a probléma, hogy ha kötelező lenne beszolgáltatni a fegyvereket, akkor ki szolgáltatná be? Csak a becsületes, törvénytisztelő emberek. A bűnözők nem!
Ezáltal még bátorítást is kapnának, mert tudnák, hogy nem fognak ellenük hasonló módon, fegyverrel védekezni, így csak tovább nőne az erőszakos bűncselekmények száma.Pontosan ez volt a forgatókönyv Ausztráliában is!!!
-
Vakegérke
félisten
válasz
Cs.Orsolya #305 üzenetére
Husibb DNK tag nem lesz?
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Cs.Orsolya #304 üzenetére
A DNK első egységének őket javasolnám
-
Cs.Orsolya
senior tag
Na végre, Brooke csak megteszi a hatását. Igaz lassan, de vannak már jelei
Megvan! Létre kell hozni egy Dögös Nők Kommandót, és beszivárogtatni őket a fegyveripar nagykutyái közé, hogy belülről bomlasszák fel ezt az egészet.
Persze, a japán kardgyártást hagyjuk érintetlenül. Egy igazi zen kovácsmesterrel szemben úgyis esélytelenek lennének a DNK tagjai -
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Crystalheart #299 üzenetére
Nem off ez, hanem a saját megoldásod a világra!
Leslie L. Lawrence típusú regényekre gondoltál? Esetleg Lovecraft? Ez utóbbi erősen megihlette a fantasy írókat. Lemnek is van pár olyan sci-fije, ami belekever számos történelmi utalást. Neki pl. a leíróképességét csodálom. Hihetetlen gazdagsággal tud leírni dolgokat.
Vagy Gáspár András Két hold c. regénye az, amiben azt hiszem, keveri a jelent és egy párhuzamos fantasy világot. Tényleg, olvastad az Albion Dala c. trilógiát Stephen Lawhead tollából? Ott nagyon jól keveredik történelem, legenda és fantasy. Több művet nem ismerek tőle, de állítólag a teljes Pendragon-legendát sikerült hasonlóan feldolgoznia.
Én Atlantiszról és Lemúriáról, a régi nagy civilizációkról olvasnék szívesen, ahol a kultúra igen magas szellemi és lélektani fejlettséggel párosult. -
Romeo23
tag
válasz
Menthirist #301 üzenetére
Teljesen egyetértek veled. Éppen elég fegyver van a világban mindenfele, és éppen elég erőszak is, nincs többre szükség. A fegyvergyártók és felhasználók inkább szeretkezzenek, jobb lenne a világ
-
válasz
EQMontoya #263 üzenetére
ha lőfegyver lenne az embereknél, akkor a pillangókés helyett pisztoly lenne sokaknál, azzal rabolnának, és már ott tartanánk mint amerika, amikor ha csak rosszul nézel valakire, azt hiszi támadni akarsz és lelő... maradjunk annyiban, hogy fegyverek ellen NEM még több fegyverrel kellene küzdeni, hanem a meglévők bevonásával...
-
-
Crystalheart
őstag
válasz
Cs.Orsolya #297 üzenetére
No de animátornak lenni, ahhoz azért nem árt jól rajzolni sem. Én szép élethű tájképet tudnék, de ebben hasonlítok Hitlerre, élő alakokat nem tudok.
Azt a jópár évet rászámolom...
Már meglévő világba alkotni valamit, nos az elég snassz és ötlettelen, és hacsak nem "első szerző" tollából való, én még igazán jót nem is olvastam. Kivéve persze, ha az a világ a valóság maga. De pl. én már fölöslegesnek is tartok legyártani mégegy Dungeons&Dragons vagy Gungeon Siege regényt, mert úgyis csak a századikként gondolna rá mindenki, és ezek az egyedek elég sablonosak is. Az én célom különben sem egy tipikus fantasy-regény, elrugaszkodva minden valóságtól, az ilyet nem szeretem. Sőt, talán kicsit "történelmibb" is, mint fantasy, vagy később scifi. A világépítgetéssel programozóként csak nem lesz gondom (az ember nem is gondolná, mi mivel függ össze
), eddig sem akadt sok, bár nem kívánok nyelveket faragni meg áltörténelemkönyvet írni, mint Tolkien tette
Az egyetlen igazi gát az időhiány... Azért persze lehet kívánni sok sikert.
(Csak az angolra fordíttatásig jussak el
)
Nagyon offolunk má'
-
bambano
titán
válasz
Vincenzo001 #277 üzenetére
Az, hogy a történelmi hangsúlyok nem ott vannak, ahol te szeretnléd, még nem történelemhamisítás.
Trianonnal felbosszantani a szomszédos országokat pedig nem jó taktika. Semmi előnye nem lenne hosszú távon.
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Crystalheart #296 üzenetére
Hát, ők sem magyar viszonylatokban váltak népszerű animátorokká...
Ahhoz, hogy a könyvírás terén "kiemelkedőt" tudj alkotni, vagy jó kapcsolatok kellenek, vagy jó sok pénz. A ma leginkább felkapott irodalom egyáltalán nem tehetséges írók tollából kerül ki... Ha a fantasy területen szeretnél érvényesülni, akkor végtelenül nehéz helyzetben vagy. Vagy megalkotsz egy saját világot, az viszont évek munkája, vagy csatlakozol egy már jól ismert fantasy világhoz. Egyébként, ami megnehezíti, hogy ezen a területen nagyon nehéz újat alkotni. Ugyanakkor, egy izgalmas fantasy regényhez több leírás szükséges, mint amikkel mostanában élnek a szerzők. Szó szerint képbe kell helyezni az olvasót, ami egy akciódús és mozgalmasságra apelláló műfaj esetén nagy szózsonglőrködést igényel. Nem egyszerű, kemény munka vár Rád. -
Crystalheart
őstag
válasz
Cs.Orsolya #295 üzenetére
Abszolút nem magyar viszonylatokban gondolkodom, nem a honi közönség lenne a cél, ez nyilvánvaló.
Én azért a könyvírásban látom a legnagyobb bizniszt. A játék és a film pedig a marketing-stratégia része volna. -
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Crystalheart #293 üzenetére
Annimátorként 5 év alatt tízszer annyit fogsz keresni, mint rendezőként 50 év alatt. Addig meg se állj, amíg nem Te leszel a következő Ternovszky, Dargay, vagy Jankovics!
-
Crystalheart
őstag
válasz
Cs.Orsolya #284 üzenetére
Programozónak is azért mentem, hogy a regényemből játék is könnyebben, simábban készülhessen.
Ha nem lesz jobb dolgom, akkor pedig majd valamikor megpróbálkozom a színművészeti rendezői szakával is.
-
finest
addikt
válasz
Cs.Orsolya #289 üzenetére
Na jó, elárulom a titkot priviben.
"Havi home eksönhírózás" LOOL, honnan toood? -
Cs.Orsolya
senior tag
Nagyon jók ezek a topik összefonódások:
Ha sokat sikkasztasz is csak nappal mehetsz ki. -
Crystalheart
őstag
Nem kifogásként írom, de tény, hogy Olaszországban sokkal kisebb befolyása volt a náci pártnak, ott ugyanis fasizmus volt, ami nem fajgyűlölet és nem nácizmus, és a fasizmusba Hitler sokkal kevéssé szólt bele, mint a magyar Horthy-féle rendszerbe. Az olaszoknak ráadásul nem is volt miért nagyon behódolgatniuk, tőlük max a Római Birodalmat csatolták el még sokkal korábban.
(Ne feledjük, hogy magyarország elsősorban nem ideológia miatt, hanem a területek visszaszerzése érdekében fűzte szorosabbra akapcsolatait a náci párttal, hiszen csak ők segíthettek ebben.) Ergo mindezekből az következik, hogy a pozíciókat sem kötelezően német-hű emberkékkel töltötték meg már korábban. A megszállásig pedig az egész országban abban a hitben élt az átlagember, hogy a végén még el is kerülhetjük a háborút az ország területén, és az ide menekült (!) sokszázezer zsidó is ebben reménykedett. Majdnem sikerült is Horthy átállási kísérlete, de előbb fenyegették meg és ejtették fogságba.
Az angol, amerikai elemzők pozitívan értékelték Magyarország működését, a lehetőségeinkhez és a helyzetünkhöz képest. Addig maradtunk passzívak, amíg csak lehetett, és utána is csak a kommunistákkal szálltak harcba a csapataink. És a vicc az egészben, hogy a határokat a nagy internacionalizmus jegyében a "felszabadítók" jószándékúan visszaállították kb. a trianoni szintre, és nem is azért, merthogy rosszul viselkedtünk volna...
-
Cs.Orsolya
senior tag
Brooke amúgy Kúpcsecs, Mandola, vagy Edua?
Esetleg ő van a falusi tankönyv felcsapott oldalán? Na, apuuu, áruld el a titkot!
Én nem is értem - csak hogy ON legyek-, mi a gond azzal, ha az ember bezárkózik a jó kis meleg vackába, és mossa az agyát mindenféle fantörpikus törpénelmi törpedelmekkel, és meztelen, vagy félig meztelen nők, és bácsik - hogy egyenjogúak legyünk, elvégre is demokrácia van! - képeit nézegeti, és a másik virtuális torkának esik, hogy meglegyen a kellő adrenalin a havi home-eksönhírózáshoz a pamlagon? Az állambácsik szeretnek minket, jól bebiztosított fogyasztói életvitelt kívánnak nekünk!
-
finest
addikt
válasz
Cs.Orsolya #287 üzenetére
Azok a kutyát eszik.
-
Cs.Orsolya
senior tag
Na, az úgy volt, hogy olvasgattam a Chat.hu kritikát, és ott megtaláltam egy linket, amin kissé meghökkentem, de nő lévén - pironkodva bár - de nagyon megörvendtem nekije. Ez már eleve megadta nekem tegnap az alaphangulatot.
Közben szegény Hillary Swank-et agyonverték a tévében, amitől nagyon kiborultam, mert egy nő miért vereti szét azt a gyönyörű pofiját csak a hülye pénz miatt?!
Aztán láttam itt balra, hogy a pasik mindenféle gyönyörű nőkkel szórakoztatják egymást. Kíváncsi lévén - minthogy milyen egy gyönyörű nő -, elkezdtem két vitázás közben képeket nézegetni. Aztán éreztem, hogy kezd a vérszag átszivárogni a monitoromon is, így gondoltam, kissé pajkosra fogom, és terelem a figyelmet.
De itt igazi ragadozók és nagyvadak vannak, nehéz őket jóllakatni. Nekem nem is ment, mint alant dokumentálva látható. Szóval, így került ide drága Brooke képe. Jó csaj, nem?
Tegnap már megkaptam, hogy trendi vagyok, ennél rosszabb már nem lehet. Teljesen magam alá kerültem. Ma egész nap azt kerestem, melyik végtagom a lábam, és melyik a kezem. Folyton összekevertem, hol az egyikre, hol a másikra húztam a zoknit, cipőt, nadrágot. Borzalmas napom volt, képzelheted!
A blogodat és a beszélgetést olvastam. Tudod, én szorgalmas kislány vagyok. Igyekszem bevágódni Nálad is, és lelkesen olvaslak.
A vietnámiak eszik meg a macskákat... -
finest
addikt
válasz
Cs.Orsolya #284 üzenetére
Ez a Kelly Brooke hogy jött ide? Arra célzol, h a begőzölt férfitársak menjenek inkább a barátnőkkel foglalkozni, h csökkenjen a gőz?
A pöcegödör - törpénelemért még fogsz kapni itt tuti....
Korábban nekem is eszembe jutott amúgy hasonló ötlet ebben a topikban már javasoltam is, h gyűjtsünk kevéssé ismert anekdotákat, de senki nem vette a lapot, a Brooke lányról nekem ez jutott eszembe: [link] .Az olaszok a macskát is megeszik.... ez a kannibalizmus feléjük valami orális fixációból jöhet (mondaná Sigi).
-
Cs.Orsolya
senior tag
Az olaszok remek zombis és kannibálos horrorokat gyártottak. Ők tudnak valamit! Az olasz westernnek is mekkora sikere volt!
Az olasz cipőnek is a mai napig sikere van. Vajon honnan szedik hozzá azt a sok remek bőrt?
(Vajon mit szólna Freud ehhez az asszociatív lánchoz: holokauszt-kannibalizmus-bőrcipő? Hmm.. Újabb elnézést! Ma nagyon komolytalan vagyok.)
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Crystalheart #281 üzenetére
Te úgyis nagy írónak készülsz, csinálj jó forgatókönyveke!4 Hátha lesz valaki, aki megveszi.
Ezt most komolyan mondom. Előbb kiadjuk regényként, majd mi logoutosok gondoskodunk, hogy kellő példányszámban el tudd adni, aztán csak felfigyelnek erre is a magyar filmiparosok, mint K.I.-re. Mi meg majd dagadó mellekkel büszkélkedünk, hogy mi voltunk, akik felfedezték a tehetségedet -
válasz
Crystalheart #279 üzenetére
"mert Magyarország mindkét esetben úgymond "ártatlannak" minősülne"
Azert meg mielott ilyen lelkesen artatlannak nyilvanitanank Mo-t, erdemes osszehasonlitani pl a holokauszt magyar es az olasz vetuletet: az olaszok igyekeztek minel jobban elszabotalni az egeszet, a magyarok viszont felette lelkesen segedkeztek (es itt nem csak a felsovezetesrol van szo, hanem egyszeru hivatalnokokrol, csendorokrol is).
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Crystalheart #279 üzenetére
Csináljunk egy új extrémsportot:
Magyar pöcegödrös histor-surfing, vagy histor-smurfing. Ez utóbbi stílusosabb, ha az ország nagyságát tekintjük.
(Aki nem tudná a törp angolul smurf. Játszok: histor-smurFing, histor-sir-fing.Khm, bocsánat!
)
-
Crystalheart
őstag
válasz
Cs.Orsolya #278 üzenetére
Vajjjon miért írtam a reklámot, ugye?
Az tud ma érvényesülni, aki jobban elhiteti az emberekkel a maga verzióját. Mivel a magyar történelemről vagy kapcsolódó anyagokról még nem sok jó film készült, se pró, se kontra, így még megvan a lehetősége...
Ez ma egyfajta lightosabb pszichikai hadviselés, ha úgy tetszik, és nekem nincs igazán ellenemre, mert úgy "hadakozhat" az ember, hogy közben alkot és szórakoztat.
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Cs.Orsolya #278 üzenetére
Revideálok:
Nem a filmgyártásnak vannak legendás hősei, hanem a kínaiaknak, amit a Hong Kong-i filmipar tömegesen dolgozott fel a 80-as, 90-es években. -
Crystalheart
őstag
válasz
Vincenzo001 #277 üzenetére
Én nem arra koncentrálnék, mások mit akarnak velünk elhitetni, hanem hogy a saját érdekeink ne sérüljenek. Engem pl. a holokauszt-téma ilyen szempontból nem érdekel, hogy valós-e vagy sem, mert Magyarország mindkét esetben úgymond "ártatlannak" minősülne, a Szálasiékat leszámítva, az viszont már német megszállásnak minősül, csakúgy, mint Frannciaországban. A szokásos közhelyet, hogy ne a múlttal törődjünk, hanem a jövőre tekintsünk, annyiban módosítanám, hogy ne a múlt sérelmeivel törődjünk, mert az csak indulatokhoz vezet. A legtöbbet úgy érhetjük el, ha mindenféle ellentétet félre tudunk tenni, és a vihar keltette hullámokat saját haladásunkra használjuk föl.
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Crystalheart #275 üzenetére
Trója, Gladiátor, Rettenthetetlen, Spartacus, Dzsingisz Kán, és ne felejtsük el a Hong Kong-i filmgyártás legendás hőseiről szóló kung fu-s filmeket se!
Mindben van szubjektív költői képzelet. Még a "tényeket" is elferdítik olykor. De az évszámokon, helyszíneken, és pár neven kívül én még nem olvastam két egyforma töri tankönyvet sem... Csak az tudja, aki ott volt. Az is csak a saját történetét. történelem? Spekuláció a java része.
Ehhez legjobb bizonyíték egy egyszerű bűneset szemtanúi kihallgatásának jegyzőkönyveinek összehasonllítása. -
Vincenzo001
csendes tag
Az Árpád sávos zászlót ért támadásokhoz azt tenném hozzá, hogy bizonyos köröknek szinte minden magyar jelképről valami rossz és önkényuralmi jelkép jut eszébe. Legyen szó akár a Szent Koronáról, az Árpád sávos zászlóról, a kettőskeresztről vagy akár csak a magyar címerről.
Azt botorság mondani, hogy nincs értelme nemzetben gondolkodni sőt... Ezt azok szokták szajkózni akik nem akarják, hogy a magyarság öntudatra ébredjen és összefogjon. Véleményem szerint Magyarország csak akkor támadhat fel ha az emberekben újra feléled a nemzeti összefogás gondolata. A magyar kormányoknak az ország és a magyar emberek érdekeit kellene képviselelni és nem a globális nagytőkének és egyéb hatalmaknak megfelelni.
A 20. századi történelem sajnos nagymértékű hamisításon esett át bizonyos körök, érdekcsoportok jóvoltából. Kellő tisztelettel tenném fel a kérdést: Milyen dolog az, hogy Magyarországon nem nemzeti gyásznap Június 4.-e a trianoni gyalázat aláírsásnak napja? Aki meg emlékezik rá az már rögtön nácifasiszta lesz. Bezzeg másra naponta emlékeztetnek minket.
-
Cs.Orsolya
senior tag
Vajon miért van az, hogy én a történelemben is csak pszichológiai problémamegoldó stratégiákat látok...?
Költői kérdés volt.
Csak egy mondat:
"A történelmet azok írják, akik felakasztják a hősöket." -
Crystalheart
őstag
válasz
#64791808 #271 üzenetére
"Innen kezdve ami dicső X-nek, az sanyarú Y-nak"
Ez igaz, de ettől még van értelme. Különben nem lehetne mondjuk II. VH-s filmeket csinálni, mert az rossz a németeknek, vagy hülyeség volna Az utolsó szamuráj c. film is, mert az meg rossz a korai jueszéj-kapitalistáknak. Nem lehet mindig mindenkinek egyszerre tetszeni. Ha másnak nem, hát a szélsőségeseknek nem fogunk, mondjuk egy Schindler listájával a Magyar Gárdának.
Ma minden a médiáról és így a reklámról szól, ezt ki kellene használni, de mindez nem jelenti feltétlenül a másik gyalázását. Pl. ott volt a Mennyei királyság c. film, ami sztem elég gagyin sikerült, de úgy volt benne keresztes hadjárat, hogy közben nem sértette az arabokat. (Reklámreklámreklám...
) És ha mégis átesnek a ló túloldalára, akkor sincs katasztrófa (300).
-
Crystalheart
őstag
"A probléma viszont az, hogy a múlttal nem megyünk semmire,ma az annyira nem számít, hogy mi volt 500 éve."
Hogyne számítana, országimázs, a turizmusunk és a filmiparunk egyik alapja lehetne - ha kihasználnánk rendesen
(Nem mellesleg egy ilyen nagyszabású projekt összefoghatná az ország nemzetiségeit, beleértve a cigányokat is.)
-
Vladi
nagyúr
válasz
Vakegérke #267 üzenetére
"Mivel sokan habzó szájjal védik az erőszakot, elvetik a védelem, önvédelem lehetséges alternatíváit, és a futásban látják a megoldást,"
Egészen biztos, hogy ugyanazt a topikot olvassuk?
Persze, ha a problémáknak kizárólag egy - általad elfogadott - megoldása van akkor ételmezhető.Jah nem, közben leesett. Akik "habzó szájjal védik az erőszakot" azok a MG pártiak.
-
bambano
titán
válasz
Vakegérke #267 üzenetére
Nekem úgy tűnik, a többes szám első személy nemhogy nem indokolt, inkább ellenjavallt.
Nem nemzetünk, hanem a te nemzeted meg az én nemzetem. Az én nemzetem 2004-ben belépett az eu-ba, a te nemzeted azóta is folyamatosan kint van és nem is nagyon fogják beengedni.
Én nem támogatom az erőszakot, azt pláne nem támogatom, hogy egy szélsőjobbos pártkatonaság jöjjön létre.
-
#64791808
törölt tag
válasz
Crystalheart #269 üzenetére
Igen, pontosan erről beszélek, hogy mindenhol vannak kudarcok, győzelmek, csak nálunk egyrészt az utóbbiból van kevesebb, másrészt pedig a történelmet ilyen formán nem lehet véleményezni. Minden vélemény szubjektív, a történelem meg felépítésénél fogva objektív. Innen kezdve ami dicső X-nek, az sanyarú Y-nak, és az egésznek nincs értelme.
Arra akarok rávilágítani, hogy teljesen magyarázat nélküli Vakegérke gőgös nemzeti érzelme. Ez az ő - és még sok más érzelmileg hipervezérelt nemzeti aktivista - fejében létezik. Kívülről inkább riasztónak nevezném. Kérdezzünk meg történészeket, mindig távlatokban gondolkodnak, logikai láncokat építenek fel, adott szempont szerint vizsgálnak valamit, de soha, soha nem véleményeznek. Mert baromság.
-
tkazmer
addikt
válasz
Vakegérke #267 üzenetére
a nemzeti érzés egy dolog, nagyon szép dolog, de kéretik nem elfelejteni, hogy egyenlőre még nem visszafelé élünk, és olyan sokmindenre nem megy azzal senki sem (a jövőre nézve), ha mindig a dicső múlttal foglalkozik. Európában kevés más nép van, amelyik ennyit foglalkozna a dicső múltjával, ehhez hozzá tartozik nyilván az is, hogy 1000 éves országa nem sok nemzetnek van. A probléma viszont az, hogy a múlttal nem megyünk semmire,ma az annyira nem számít, hogy mi volt 500 éve.
Elmúlt, kész, néha emlékezzünk rá, de túl kell rajta tennünk magunkat, és nem állandóan hangoztatni, hogy dicső múlt ide, meg dicső múlt oda, mert az a jelen problémáin nem segít. A világ pedig változott annyit a legutolsó dicső múltbeli esemény óta, hogy az akkori tapasztalatok csak nagyon kismértékben felhasználhatóak, tehát még az sem lehet érv, hogy használjuk fel szent istván tapasztalatait. -
Crystalheart
őstag
válasz
#64791808 #268 üzenetére
Akkor az ókori Spárta sem volna dicső, amiért Róma elfoglalta, vagy Anglia, amiért elvesztette a gyarmatait?
És Németország is az egyik legjelentősebb hatalom ma, pedig aztán jutott nekik is bőven a 20. század idióta vezetőiből. Nincs olyan európai nép, ahol ne lettek volna kudarcok és győzelmek egyaránt. Azt hiszem, az egyik fentebbi hozzászólásomban hoztam is pár példát a - mondhatni - említésre méltó dolgokra, bizonyára el is olvastad.
És ebben nincs semmiféle lenézés, hogy mi überalles, vagy akármi hasonló, ez független attól. Mint ahogy független attól is, hogy az emlékek ápolása mellett mennyire koncentrál valaki a jelenre és a jövőre. A történelmünk hozzátartozik a kultúránkhoz.
(Az már más kérdés, hogy az ország javára válna gazdaságilag is, ha a mostaninál sokkal jobb imázsunk lenne a világban.)
-
#64791808
törölt tag
válasz
Vakegérke #267 üzenetére
Az nemzeti érzés kérdése? Nem, ez történelmi jártasság kérdése. Nem egyszerű veled szemben érvelni, mert mindenkit lenézel, aki nem osztja a nézetedet, de essünk túl rajta:
a lényeg az, hogy akkor akkor volt, ma pedig ma van. A magyar nép eredményt csak az államalapítás környén ért el, ezt ideig-óráig fenntartotta, de mindig fogyott. Az, hogy "ha másodszor jöttek volna" és "csak ennyi orosz katonával lehetett leverni a forradalmat" vicces megállapítások. Nem jöttek másodszor, elsőre elég volt, és végül leverték a forradalmat. A végeredmény játszik, az, hogy közben hány embert sikerült kinyírni, szerintem nem. Hagyományok továbbvitele Mátyásig? A fekete sereges Mátyásig, akitől az egész ország félt, mert a saját országát rabolta végig? Nyilvánvaló, akkor a rablás és a gyilkosság volt a divat, és valóban egész európa félt tőlünk. De ezt önmagában dicsőnek nevezve elég egyoldalú, sőt sértő dolog. Ugye a mogoloknak és a törököknek is milyen dicső múltjuk van, ugye mekkora ruházás volt anno! Szóval a történelem az történelem, sem nem jó, sem nem rossz, nem minősíthető ebben a formában, minden ilyen minősítés célzottan provokáció, mivel mindenki tudja hogy a véleménykülönbség forrása. A provokációt meg kénytelen vagy elviselni, mivel te indítottad.
Ami pedig végképp elvakultságra vall, hogy az egész történelmet dicsőként állítjuk be a mi részünkről. Ne a középkorból merítsek? Oké, akkor meríthetek a két elvesztett világháborúból és a két vérbe folytott szabadságharcról? Mer' az olyan dicső volt...
Szóval ez nem nemzeti érzés kérdése, hanem azé, hogy valaki járt történelemórára, avagy nem, ha igen, akkor hajlandó-e hazudni magának, vagy sem. Én is vállalom a múltamat, ahogyan mindenki kénytelen, mert mint mondtam a történelem az történelem, és a megítélése nem azon múlik, hogy neked mennyire dagad a melled a fenenagy nemzeti büszkeségtől.
Magyar vagy? Hátez fasza. Reméljük elég buta vagy ahhoz, hogy ezt majd akkor is hangoztasd, mikor ebbe belerokkansz. Ebben az esetben derék, hazafias állampolgár vagy, aki ha beledöglik is, magyar!!!
Hogy is volt az a mondás... "A hős, ha kell, meghal a hazáért, de sokkal inkább érte él."
-
Vakegérke
félisten
válasz
#64791808 #251 üzenetére
Nincs a világon olyan nép, nemzet, amelyik kristály tiszta múlttal dicsekedhet.
Én vállalom ősi múltamat. (#257)-ben Crystalheart már leírt mindent, fölösleges ismételnem.
Magyar vagyok.Ha Te nem vállalod, az a Te dolgod. Ez nemzeti érzés kérdése.
Mivel sokan habzó szájjal védik az erőszakot, elvetik a védelem, önvédelem lehetséges alternatíváit, és a futásban látják a megoldást, nemzetünk múltját szégyenletesnek találják, nem kívánok több bejegyzést írni.
Ennek értelmében kéretik engem nem provokálni. -
God Vazzeg
veterán
A rendőröket nagyban kötik ám a törvények, meg a szabályzat. És erre még rájön a hierarchia ami a rendőrségen elég kemény tud lenni, sok mindenkinek meg kell felelni, a feljebbvalódnak, a polgároknak, stb.. Ne bírálj amíg nem tudod miről beszélsz, az, hogy a szemedben impotensek a rendőrök, nem abból fakad hogy sz@rnak mindenre, hanem mert nincs joguk meglépni, amit kellene. Én nagyon sok rendőrt ismerek, és elmondhatom, hogy ők a legszomorúbbak a tehetetlenségük miatt
-
válasz
EQMontoya #263 üzenetére
1. "Azt irtam le, hogy ha lőfegyver lenne embereknél"
Szerintem olvasd el megint a #225-ot megint, mert ugy tunik, fogalmad sincs arrol, hogy mit irtal.
2. Az, hogy a rendorok magasrol tesznek a feladatukra, a gyanusitott rasszatol nagyjabol teljes mertekben fuggetlen.
3. Blablabla. Hozz peldakat.
-
EQMontoya
veterán
1. nem terelek, csak engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam, hogy szerény képességeid nem engednek meg többet, mint hogy a szó szerint leirtakon túl esetleg végig is gondold, amit irtam. Azt irtam le, hogy ha lőfegyver lenne embereknél, és az ilyen pillangókéses rablási kisérletekből lenne pár halott, az prcedens értékü lenne, anélkül, hogy a ebből kára származzon annak, aki lelőtte. (megjegyzem, a meghurcoltatást is elég komoly kárnak vélem). Ez pedig ugye a lakosság kezében legálisan lévő lőfegyverek száma miatt halott ügy. De ne gondold végig, megárthat.
2. Az tény, hogy osztják a börtönt, de ahogy a kolega előttem leirta, sokszor el sem jut oda. és nem mindig azért, mert esetleg a rend őreinek nincs kedve elfogni.
3. rabolj ki egy cigányt pillangókéssel nyilt utcán, azt meglátod. de nem fogok levest hordani. -
válasz
kicsitomi88 #261 üzenetére
Igazabol ott sem a jogrendszer bukik el, hanem elojon az, hogy a rendorseg bizonyos tekintetben erosen alulfinanszirozott es moralisan is csodbe jutott.
-
válasz
EQMontoya #259 üzenetére
1. Egy szot sem szoltal fegyverviselesi engedelyrol, onvedelemrol volt szo. Ne terelj.
2. Kerlek, hozzal peldakat is az esetre, az egyetlen Mortimer ugyon kivul, ami annyira bizarr volt, hogy ott tenyleg nem volt veletlen a felhajtas. A sima ugyekben kulonosebb szivfajdalom nelkul osztjak a bortont, nem hogy jogvedok nincsenek, de meg jo, ha a kirendelt ugyved nem sulyosbitasert fellebezik.
3. A ilyen fene nagy a tudasod, akkor igazan hozhatnal peldakat is, lehetoleg mondjuk olyanokat, ahol nem ket total eltero cselekmenyt probalsz meg osszehasonlitani, hanem olyasmit, ahol kb ugyanarra mast kapott valaki, csak azert, mert cigany volt (v nem volt az). -
EQMontoya
veterán
1. konkrétan nem fegyveres szerv tagjaként már éles lőfegyver viselésére feljogositó engedélyt is elég nehezen kapsz. (lehetséges, de nem véletlenül van nagyon keveseknek) ergo Te beszéltél baromságot.
2. ismét Te beszélsz hülyeségeket. igen, a büntető törvénykönyvben nincs pozitiv diszkrimináció. csak egy ilyen esetben a kisebbségi mögött megjelenik 6 jogvédő és érdekvédő szerv, a média, az egyebek, aztán sok sikert.akár csak a Mortimer ügyet emlithetném, amig nem derült ki, hogy a késelő is kisebbségi volt, akkor is ment a rasszistázás. de azért szójjálbe, mert annyira kurvára vágod.
3. van néhány jogász a családban. a saját szememmel látom, hogy milyen büncselekményekért milyen itéleteket szabnak ki. NE papolj nekem a tárgyi tudás hiányáról.Ha valamihez nem értessz, inkább NE szólj bele. Főleg nem úgy, hogy vagdalkózol, ahelyett, hogy egy érvet is sikerülne emlitened. Mert amit csinálsz, az az iq 72 stilus, belekötünk egy sémával, mert jóaz. Nem akarom mondani, melyik népcsoportra jellemző. Ha már mindenképp úgy érzed, hogy hülyeséget beszélek, legalább próbáld meg megcáfolni. Jah, az nem megy, meg hát őméltósága nem ereszkedik le arra a szintre, hogy vitába szálljon a pórnéppel? akkor én kérek elnézést, de ez esetben kár a billentyüzetet koptatnunk egymás irányába.
-szidtad anyámat?!
-nem, dehogy!
-há hazudok én?! -
Crystalheart
őstag
Van szerencsé(tlensége)m úgy közvetetten ismerni néhány ilyen gárdistát. Nem állítom, hogy mindük törvényszerűen hasonlít rájuk, de ők személy szerint eléggé megátalkodott emberek szerintem, szívükből tudnak gyűlölni. Tudjuk, kiket. Elhiszem, hogy ők ezt indokoltnak tartják, és hogy nem látnak más kiutat, de ez akkoris indokolatlanul agreszív viselkedés, és nem megoldja a problémákat, inkább csak elmélyíti.
Az Árpád-sávos zászló ügye más tészta, attól, mert bizonyos csoportok ki akarják sajátítíni, még egyik nemzeti jelképünk marad. Most ha a címert nyomnák a sapkájukra si is félelmet ébresztene? :| Ráadásul abban is megvan a vörös-ezüst sávozás. Sőt, a nemzeti zászlónkba is csak párszáz éve került bele a zöld. A múltunkat nem elvetni kell, ha be akarják mocskolni, hanem megvédeni - hiszen múlt nélkül jövő sincsen.
-
Crystalheart
őstag
Az szám szerint két darab határmenti törzs kisebb serege volt, amit szétvertek a németek.
Cerebelum: ebbe most miért kel belemenni? Mindig ez. Középkor, minden nép ott rabolt-gyilkolt, ahol csak tudott. Más erkölcs volt, az számított, kinek van több alattvalója, földje és hadereje. Már rég nem is lennénk, ha mi nem hadakoztunk volna. A portsázások az ország tekintélyének emelésére volt hivatott, és ez sikerült is nekik. A németek a pozsonyi csatától számítva töb, mint 100 évig nem támadták meg a Kárpát-medencét.
A középkori múltunk miatt sincs sok szégyenkeznivalónk, mert pl. a tatárjárás idején már mi is - viszonylag - fejlett nyugatnak számítottunk, és főleg a nyugati váraink tartóztatták föl a mongolokat. (Ritkán említik, de mire másodjára jöttek, akkor már Kijevből indulva, IV. Bélának köszönhetően már majd' mindenhol vár volt, esélyük sem lett volna.) Persze voltak mélypontok, mint minden ország történelmében, de 1000-től egészen talán Trianonig nem "távol-keletként" tekintettek ránk a nem sokkal idősebb nyugati országok. A Német-Római Császárság egyszer sem bírt el a magyarokkal, mikor betört; és részben IV. Lászlónak köszönhette a Habsburg család a felemelkedést; valamint méreteinkhez képest durván föltartóztattuk a törököket is. Zsigmond királyról sem kell sokat beszélnem, azt hiszem. A nagyszámú könnyűlovas sereg egészen Mátyásig megmaradt, és azután is továbbvitték a hagyományt a huszárok, egészen a II. világháborúig. Mátyást azért nem választották meg császárrá a német választófejedelmek, mert túl erős volt, és féltek tőle. Hogy ugorjunk kicsit az újkorba is - át a török megszálláson -, 1849-ben a szabadságharcot 200 ezer orosz katona segítségével sikerült csak levernie az osztrákoknak. És nem utollsósorban a dualizmus idején Budapestet a világ tíz legnagyobb és gazdaságilag legfejlettebb városa között tartották számon. Sorolhatnám még, egy csomó jó filmalapanyag lehetne.
Ne értsd félre, nem csupán a magyarok tetteit akarom fényezni, mert majd' minden nemzet dicsekedhet hasonlókkal. Egyszerűen tisztelem az őseim emlékét, akik egy kegyetlen korban a vérüket áldozták azért, hogy utódaik minél boldogabban élhessenek azon a földön, amit az ő őseik éppen ilyen szándékkal foglaltak. A görögök is fújolhatnának a felmenőikre, hogy milyen egy összeférhetetlen népség volt, szüntelen egymást ölték, de mégis mekkora kultúrát hagytak hátra! És ma csak egy kis ország a sok közül, ám ez nem befolyásolja már a múltjukat.
Bocs az ömlengést, ha ez szóba kerül, velem megesik
-
DJ.Gróf
aktív tag
Anyagi gondokkal?a rendörség? Azért feszítettek múltkor az 50nehány új rendőrautó mellett. Miközben pl a mentők fele már szétesik,csak azért,hogy drága rendőreink jó nagy konvojban vonulhassanak és kísérhessék a kedves minisztert. Ez komolyan,már lassan én is félek mozogni az utcán,a barátnőmet pedig el sem engedem már egyedül haza. Szégyen ami itt folyik.
-
bambano
titán
válasz
#64791808 #251 üzenetére
Nálam az se dicsőség, hogy párszor végigrabolják Európát, míg azok kiismerik a harcmodorukat, minekutána Augsburgnál és Merseburgnál (remélem, jól írtam) akkora pofonokba szaladnak bele, hogy kénytelenek befejezni a rablóhadjáratokat, különben örökre felmorzsolta volna őket a fejlett nyugat.
-
válasz
EQMontoya #225 üzenetére
Eleg unalmas mar, de:
1. Pontosan ugy van, ahogy szeretned, tessek utananezni a jogos vedelemnek. Hulyesegeket beszelsz, targyi tudas nelkul.
2. Nem igy mukodik a dolog. Hulyesegeket beszelsz, konkret targyi tudas nelkul.
3. Hulyesegeket beszelsz, konkret targyi tudas nelkul.Gondolom, ha most megkernelek arra, hogy idezz konkret birosagi ugyeket v torvenyhelyeket, amik alatamasztjak a mondanivalodat, akkor megsertodnel.
-
#64791808
törölt tag
válasz
Vakegérke #250 üzenetére
Namost akkor konkrétan melyik dicső múltra is gondolsz? Arra, mikor Árpád apáink hülyére rabolták és gyilkolták Európát, vagy az ezt követőre, amely a Tatár-járás után kvázi csak pofonokból állt? Csak hogy tisztázzuk.
Gyanítom, hogy az elsőre. Hát, egy rablóhadjáratot dicső múltnak nevezni... nos ez is egy szó rá, igen
-
Vakegérke
félisten
Megtisztelsz, hogy felfigyeltél szalonképtelen véleményemre.
Igen, magyar vagyok.
Szíved joga, hogy nem fogadod el a véleményemet, és nem akarsz velem egy kalap alá kerülni.
Megbocsáss, én sem fogadom el a Te véleményed, mégsem tartom szalonképtelennek.
Köszönöm a türelmed.
-
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #248 üzenetére
-
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #245 üzenetére
nem érzem úgy, hogy megbántottál, megsértettél, csupán annyiban marad bennem rossz szájiz a vitával kapcsolatban, hogy én tényleg próbáltam konstruktivan, megoldási javaslatokat felvázolva, azokat érvekkel alátámasztva vitatkozni, erre a pofámba kaptam néhány közhelyet
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
EQMontoya #241 üzenetére
A megjegyzésem a szélsőségességről arra a hozzászólásodra vonatkozott.
Az erőszakra vonatkozó mondatról azt véltem, egyértelmű, nincs mit érvelni rajta.
A többi érv pedig benne volt a hozzászólásomban.
Számomra az érzelmi alapon való közhelydobálás mást jelent. Egy közhely használata hosszas érvelés helyett néha a legbölcsebb. De azt hiszem, innentől inkább hallgatok. Én megtettem, amit tudtam. Részemről nincs értelme tovább folytatnunk ezt a beszélgetést.
Ha megbántottalak, megsértettelek, vagy bármilyen más formában rossz szájízt hagytam Benned, őszintén sajnálom! Célom nem volt. A vitáknak olykor van ilyen hozama. -
Vladi
nagyúr
válasz
Cs.Orsolya #226 üzenetére
-
Cs.Orsolya
senior tag
Komolyan elgondolkoztam azon, vajon honnan jön ki az az értelmezés a szavaimból, hogy a "többségben keresem a hibát". A saját cikkem révén keletkezett vitában kifejezetten azt próbáltam hangsúlyozni, hogy önmagunkra kellene mutogatni. Nekem magamra, és mindenki másnak is önmagára. Itt is volt ilyen jellegű hozzászólásom.
Az személyeskedés, ha minősítesz, és sértegetsz egy másik embert, csak mert nem értesz vele egyet. A viselkedését, vagy az érvelését kritizálhatod, de őt magát ismeretlenül a békesség kedvéért inkább ne jellemezz sehogy. Az egyet nem értésedet kifejezheted másképpen is. S ezt most ezt ne vedd kioktatásnak, csak egy kérésnek önmagamra vonatkozóan. Köszönöm előre is!
Most aludni térnék... -
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #235 üzenetére
ha nem érzelmi alapon foglaltál állást, miért nem láttam érvet?
Állitottad, hogy az erőszak erőszakot szül, hogy ez nem megoldás, hogy szélsőséges vagyok, és ennyi. Bocsi, de ezek nekem nem érvek, max érzelmi alapon történő közhelydobálás.
-
pink75
aktív tag
válasz
Cs.Orsolya #237 üzenetére
nem kívánok személyeskedni
trendi manapság a többségben keresni és megtalálni a hibát, főleg, ha az a többség a magyar
kicsit unalmas és mára meglehetősen veszélyessé is vált
(csak ezt a Parlamentben lévő sok léhűtő uszító és azok megrendelői/kiszolgálói már vagy nem érzékelik...vagy így akarják) -
#64791808
törölt tag
válasz
Cs.Orsolya #237 üzenetére
Ez legyen a legnagyobb sértés, amit itt kapsz, hogy "trendi"
-
-
-
pink75
aktív tag
válasz
Cs.Orsolya #232 üzenetére
lehet, hogy ugyanazt fújjuk, de! bökkenő! mi nem nyírtunk ki senkit, nem loptunk meg senkit! Ellenben!
Azt meg, hogy kiküldesz közéjük hittéríteni, megint csak nem értem. Tényleg nem.
Ezért kérdem, miért normális embereket akarsz hittéríteni? Mert itt azt teszed. Igaz, itt nincs is tétje, nem veszélyes.Sajnálom, de a hozzászólásaid alapján te nem empatikus, hanem trendi vagy.
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
EQMontoya #233 üzenetére
Én meg sajnálom, hogy nem vagy kicsit türelmesebb velem, és elkezdesz személyeskedni! Kezd ez az egész elcsúszni valami rossz irányba.
Nem érzelmi alapon foglaltam állást. Vannak érzéseim, de az állásfoglalásom belső meggyőződés, ami tapasztalatokra épül...Fáradt avgyok, kérlek, adj némi időt, míg összeszedem a gondolataimat. Utána aludni térnék, mert holnap dolgozom. Ha megengeded nekem
-
#64791808
törölt tag
válasz
Cs.Orsolya #230 üzenetére
Egyébként vicceltem. A filmen jobban izgulok
1., Na azérám'!
2., Én sem gondoltam komolyan, csak kekeckedem egy kicsit, de nem teszek szmájlit, mert általában olyanokkal kekeckedem, akik sejtik, hogy nem gondolom olyan komolyan.Azt pedig, hogy velem egyetértettél, itt ne nagyon hangoztasd, sokan nem szeretik
-
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #232 üzenetére
látom, a #225 válasz nélkül marad. végülis nem is vártam rá értelmes választ, amely esetleg érvelni próbál valami mellett, esetleg valami ellen. Sajnálom, hogy értelmes emberek érzelemből foglalnak állást.
-
Cs.Orsolya
senior tag
Sajnálom, ha szavaimat kioktatásnak érezted!
Képzeld, minden héten odaállok, és megpróbálok másfajta gondolkodásra nevelni onnan jött gyerekeket. Ennyit tudok tenni. És az őket nevelő felnőtteket is. Miért szólok akár Hozzád, akár másokhoz? Mert ugyanazt fújjátok, csak a másik oldalról. Ez az erőszak erőszakot szül. Sosincs vége, ha csak nem vet véget neki a józan gondolkodás, és erőszakmentes megoldások keresése.
S nem értem, miért vettél magadra bármit is személyesen. Még csak nem is személyesen Hozzád szóltam, nem minősítettelek, nem aggattam Rád semmilyen jelzőt.Azt meg, hogy kiküldesz közéjük hittéríteni, megint csak nem értem. Tényleg nem. Ennyire haragszol rám?
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
#64791808 #227 üzenetére
Na, ezeken a kérdéseken nagyon jót nevettem!
Bocsáss meg nekem, de nem egy megvilágosodott buddhista mester, vagy szent vagyok, hanem egy emberi lény, akinek vannak komoly érzései, mély empatikussággal rendelkezik, vannak saját félelmei, és mellesleg pszichológia a szakmája. Néha én is lehetek ember kicsit, nem?
Egyébként vicceltem. A filmen jobban izgulokMikor nem válaszoltam? Ne haragudj! Biztosan teljesen egyet értettem Veled, azért maradt el.
-
pink75
aktív tag
válasz
Cs.Orsolya #219 üzenetére
Már megbocsáss, de én se a múltban, se jelen pillanatban nem követtem-követek el erőszakos cselekedeteket pl. a cigányok ellen, ellenben nem egyszer voltunk én vagy rokonom/ismerősöm szenvedő alanyai cigányok általi ad hoc jellegű vagy tervezett erőszakos megnyilvánulásainak. Előbb-utóbb természetesen betelik a pohár, és úgy reagálok, hogy értsenek belőle. Ez volna az erőszak erőszakot szül, ugye, mivel másból nem értenek. Nekem is egy életem van, rengeteg kötelezettséggel, más, értelmesebb elfoglaltsággal és másokkal, akik többet érdemelnek belőlem, nem fogok szarozni a legközelebbi alkalommal.
De te miért is a normális embereket akarod megnevelni? Mert itt ezek a "nácik", "szélsőségesek" még mindig vannak olyan toleránsak, hogy meghallgatnak és még válaszolnak is neked?
A kioktató szövegeiddel először is a cigányok között kellene megjelenned. Ha van vér a pucádban, menj, irány a Gát utca, mondd meg nekik, hogy "ne legyetek erőszakosak", izgatottan várom a beszámolót. -
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
Cs.Orsolya #226 üzenetére
Francba, Babit aljasul kiütötte az szemét kelet-német rüfke.
-
#64791808
törölt tag
válasz
Cs.Orsolya #221 üzenetére
Egy pszichológiailag ennyire fejlett gondolkodású, önmagát ennyire ismerő embernek mantrák kellenek ahhoz, hogy a lelki tisztaságát megőrízze? Biztosan mindent jól csinálsz? Egyébként nekem mért nem válaszolsz soha? Nem vagyok ellened, nem mondok rád semmi rosszat, csak kérdezek, de sose válaszolsz. Miért?
(hülye kérdés, erre sem fogsz válaszolni)
-
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #219 üzenetére
Mást értünk erőszakon, alapvető probléma. Az, hogy mennyire vagyok szélsőséges, legyen az én problémám, de annyit azért szeretnék a tudtodra jutni, hogy valószinüleg kevéssé, mint amennyire annak látsz.
Hogy én hogy érten a jelenleginél keményebb fellépést?
Először is Amerikai önvédelmi törvényeket ide. Méghozzá igen hamar. Kéremszépen, ha valaki egy pillangókéssel nekem ront az utcán, akkor igenis legyen jogom akár élete kioltásának árán megvédeni a saját életemet, valamint az esetleg mellettem tartózkodókét. Néhány ilyen eset már önmagában precedens értéket teremtene, és mindenki kétszer meggondolná, hogy megpróbál-e fegyveres rablást elkövetni, tudván azt, hogy ha peche van, akkor nincs következő alkalom.
Másik: a pozitiv diszkrimináció megszüntetése a büntetőjogban, szerintem nagy gáz, hogy akármilyen olyan konfliktusban, ahol kisebbségi is részt vesz, a másik fél egyből rasszista. Biztos ez? Saját törvényhozásunk teremt alapot a rasszismusra, időzitett bomba a dolog, mert ha a jelenlegi helyzet folytatódik, akkor a problémát a Gárda fogja megoldani, ezt pedig se Te, se én, se semmilyen értelmes ember nem akarhatja.
Harmadik: lényegesen meg kellene változtatni az adott büncselekményekért kiszabott itéleteket. Kimegy xy júzerhez a rendőrség, talál 3 fotót egy 17 éves lányról meg néhány illegális software-t, és bevágjuk három évre, ha pedig egy kisebbségi teszem azt, valakit félholtra ver az utcán, az kap ugyanennyit. Nem is csodálom, hogy ez nem visszatartó erő, szerintem Te sem. Lényegesen növelni kéne az erőszakos büncselekmények büntetsét, főleg olyan esetben, ha ismeretlen ellen, vagyonszerzés céljából irányúltak.
Negyedik: ha az előző három megvan, nah AKKOR kezdjünk el segélyt osztani, tanittatni, egyebek. Mert szükség lesz rá, és mert rá lesznek kényszeritve arra, hogy egy értelmes pályára álljonak. -
Vladi
nagyúr
válasz
Cs.Orsolya #221 üzenetére
Lazíts cseppet. Relaxálj, meditálj, stb.
-
Vladi
nagyúr
válasz
Cs.Orsolya #219 üzenetére
Legyél egy kicsit empatikusabb velük.
-
Cs.Orsolya
senior tag
-
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #216 üzenetére
Jah, hogy szerinted a probléma megoldásához száv évekre van szükség, és ezt Te hajlandó vagy alá is irni? Ez esetben elnézést kell kérnem, mert nincs vitaalapunk. Én ezt a problémát nem száz éves távlatokban akarom megoldani, hanem olyan távlatokban, hogy ez a családom, hozzátartozóim, későbbiekben gyerekeim életében NE jelentsen problémát. Nem azt mondom, hogy nem érdekel, hogy mi lesz 100 év múlva. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy kicsit jobban érdekel az, ami most van.
pink75: bocsi, de Hitler is megoldotta németországban a zsidók problematikáját, és népszerü lett. Az eredményéről meg Te is tudsz. Nagyon kérem, hogy ebbe az irányba NE akarjunk elmenni.
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
EQMontoya #211 üzenetére
Szerinted mennyi idő, ember, energia és pénz kell ahhoz, hogy ez a teljes agymosás létrejöjjön? Hány generációnak a gondolkodásmódját kellene átkódolni ahhoz, hogy valami is változzon? Csak indulj ki önmagadból...
Ugyanakkor, azok, akik változtatni tudnának éheznek. Én is éhezek. Nincs napi 500 forintom ételre. Másra pláne nem. De ezt én választottam. Viszont a tanárok, pedagógusok, családvédők, nevelőszülők, szociális munkások, gyógypedagógusok, fejlesztők, stb., akik tudnának tenni, lépni, azok is éheznek. Ők is azzal küszködnek, hogy félnek. Ők is azzal kínlódnak, hogy nincs eleget tenniük az asztalra a saját gyerekeiknek. Ők is dühösek, mert elveszik tőlük jogtalanul azt, amit nehéz munkával keresnek. Ők is fáznak, mert nem tudják kifizetni a gázszámlát. Itt erről van szó. Arról, hogy akiktől elvesznek, akiken élősködnek a gazdagok, azok, akiknek volna lehetősége változtatni, ha...
És ez a ha itt a lényeg...Miért erőltetem? Nem a módszerrel van baj...
Én is elfáradtam...
-
EQMontoya
veterán
Ez igaz. Ez esetben - amennyiben az álam nem hajlandó a problémát megoldani, mert, látnunk kell, hogy nem érdeke egyik pártnak sem ezzel több százezer szavazót elvesziteni - valamilyen megoldást a problémára találni kell. És nagyon gáznak tartanám, ha a gárda oldaná meg ezt a kérdést, mert azzal bizony megnőne a népszerüsége.
-
Vladi
nagyúr
válasz
Cs.Orsolya #210 üzenetére
Nos az én meglátásom szerint a romákkal az a legnagyobb probléma, hogy nem lelik helyüket az orszát társadalmi berendezkedésében.
Ugynakkor évszázadokon át volt saját társadalmi struktúrájuk, igazságszolgáltatásuk, stb.
Egy ilyen a vajdák rendszere. Mivel a vajdák olyna emberek, akikben megbíznak, tisztelnek, hallgatnak rá, félnek tőle stb egyszóval saját vezetőként funkcionál. Ha egy ilyen rendzsert megint életrekeltenénk, könnyebb lenne a tisztességes megélhetés felé vezetni őket.
Egyébként volt is erre kezdeményezés pár éve, ha jól emlékszem. Persze semmi nem lett belőle, mert.. na mert semmi jó nem szokott mostanában összejönni.EQMontoya!
Szó szerint! -
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #208 üzenetére
Véleményem szerint - olvasván a bejegyzésed és néhány oda tartozó hozzászólást - amit Te leritál, az ugye egy elméleti megoldás, annak folyik most a gyakorlatban egy olyan kivitelezése, amilyen. Ezt leirtad milyen, teljesen egyértek, nem is kell ragozni. De a jelenlegi koncepció az, hogy próbáljuk meg felzárkóztatni, tanittatni, segélyezni, előnyben részesiteni, satöbbi. A gond az, hogy ennek szerintem az eltelt húsz évben semmi hatása nem volt. Itt a probléma oka ugye kettő lehet: a saját kultúrális szokásaik ezt nem teszik lehetővé, nem óhajtanak ebben részt venni, ehhez alkalmazkodni. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy más megoldás kell. A másik eshetőség szerintem pedig az, hogy ahogyan az adott problémát jelen esetben kezeljük, az egy rakás szar, és valami gyökeresen mást kéne csinálni. Ergo, bármelyik eshetőség is áll fenn, gyökeresen kell változtatni a jelenlegi "megoldáson". Ezért nem értem, hogy Te miért ezt erőlteted.
#210: ha csak megélhetési bünözés lenne a kisebbség körében, én már mennék pezsgővel ünnepelni.
Vladi: ámen, a belső kontroll gyanitom, jóval eredményesebb lenne, mint a külső.
-
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #206 üzenetére
kedves egészségedre, a tények ettől még nem változnak. Ha már a történelmed emlited, gyenge központi hatalom és erélytelen fellépés mindig is hatlami harcokat, lázadásokat és rossz közbiztonságot szült.
Másik: az eltelt 19 évben próbáltuk megoldani a problémát szép szóval, segéllyel, satöbbivel. az eredményt szerintem látjuk. Nosza, próbálkozzunk máshogy. Várom konstruktiv, értelmes javaslataidat.
-
EQMontoya
veterán
válasz
Cs.Orsolya #204 üzenetére
nem vezetett megoldáshoz? azért ezt nem mondanám. megfelelően alkalmazva bizony oda vezetett. Nem a nácizmusról beszélek nyilván. De pl a sokat szidott átkosban szerinted mert valaki az utcán késelni?! gyanitom, félholtra verte volna az ávó - itt jegyezném meg, halál jogosan - majd becsukják 20 évre, és kutyát nem érdekli, hogy milyen a bőrszine.
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
EQMontoya #201 üzenetére
Na, akkor egészen biztosan mindenki elkezdett volna hőbörögni a rendőrök ellen, meg a törvényes rendfenntartás végett...
Miért mindenki az erőszakban lát megoldást? Miért nem lehet megérteni, hogy pont ez az eszköz, ami eddig - évezredek alatt egyszer sem! - vezetett megoldáshoz?
-
#64791808
törölt tag
Abból a szempontból vegyes, hogy hogyan bántak a "békés tüntetőkkel", ez igaz. De én mégis nyugodtabban aludtam, mint a tv-székház ostromakor, mikor senki nem tudta, meddig mernek elmenni.
Ez a dolog nem fehér és fekete, itt számtalan érdekcsoport és elképzelés van, és még egyénileg sem lehet homogén pozitív vagy negatív jelzőket aggatni a történtekre. Vegyes volt a kép, ahogy egy alkotmányos köztársaságban sokszor nem tetszenek az embernek a szabályok. Félreértés ne essék, nem védem őket, sőt, én szoktam az ország egyik legkomolyabb bírálója lenni ilyen és más téren, csak azt kérem, hogy ne egyszerűsítsük a modellünket túlságosan.
-
KEndre
HÁZIGAZDA
amit tiltunk fórumunkban:
* minden olyan beavatkozás, mely hátrányosan változtatja meg a fórum megjelenését, illetve akadályozza annak rendeltetésszerű használatát
* a kulturált társalgást szembeötlően zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő hozzászólások (a hozzászóláshoz értve a nicknevet, aláírást és egyéb, a felhasználó által megadott adatot)
* ha a hozzászólás jogszabályba ütközik, jogszabálysértésre buzdít
* ha a hozzászólás faji, vallási, nemzeti, nemzetiségi, nemi, politikai, egyéb hovatartozást sérthttp://logout.hu/allando/alapelvek.html
szóval erre is figyeljünk!
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Melyik tápegységet vegyem?
- Házimozi belépő szinten
- Házimozi haladó szinten
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Milyen légkondit a lakásba?
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Autós topik
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- Bomba ár! Dell Latitude E5550 - i3-5GEN I 8GB I 128GB SSD I 15,6" HD I W10 I HDMI I Cam I Gari!
- Apple iPhone 14 Pro Max / 256GB / Gyári független / 12Hó Garancia / 87% akku
- Kaspersky, BitDefender, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- BESZÁMÍTÁS! MSI B450M R5 5500 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1660 Super 6GB Rampage SHIVA Thermaltake 500W
- magyar bill. - Lenovo ThinkPad Z13 G1 - AMD Ryzen R7 Pro 6850U, 13.3" 2.8K OGS érintőkijelző
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest