Új hozzászólás Aktív témák
-
#72042496
törölt tag
Nem mai bejegyzés, de ma is osztom a cikkíró nézeteit, utálok PC-t szerelni. Jó példa, hogy tavaly nyár óta az egyik fiókban fekszik három bontatlan Silent Wings 3. Azért vannak meg, mert a régi/szükségtelen cuccok hirdetését is legalább annyira utálom.
-
#78693120
törölt tag
2006-ban megvettem az első notebookomat és azóta csak az van, csak párat lecseréltem közben. A jelenlegi 4 éves lesz és nagyon érik a csere.
Windows is más gépére telepítettem (fél rokonságnak én csinálom), illetve magamnak Win7 és 8-ról frissítettem 10-re, amikor még ingyenes volt. Persze ehhez kell, hogy eleve legyen OEM Windows az új gépemen.
Ettől még fejlesztek a gépen, meg a munka miatt elég sok mindent csinálok és persze máig megoldanám a szerelést, ha kéne, de inkább családdal, meg érdekesebb hobbival (amihez persze kellhet PC) töltöm az időt, mint hogy nekiálljak szerelni.
-
adapter07
csendes tag
Ezeket a 1155-ös backplate-eket nem tartja semmi, ha a hűtőtartó csavarokat kiszeded. A kétoldalas ragasztó csak azért kell, hogy amikor megfordítod az alaplapot akkor a backplate ne essem ki. Lehet, hogy a Noctua úgy alakította ki ezeket, hogy ragasztó nélkül is megszoruljon a CPU tartókeretén. A hűtőt felszerelve pedig még jobban rászorult. Elvégre egy Noctua hűtőt soha nem kell leszedni.
Ha tudod a hűtő pontos típusát, akkor a Noctua honlapjáról letölthető a szerelési útmutató, abból kiderülhet hogy van felszerelve. -
Dr. Oid
aktív tag
válasz
adapter07 #10 üzenetére
semmi gáz, az orális része tényleg megvolt
de komolyan, én semmi ilyesmi backplate ragasztásra nem emlékszem. csak rémlene, ha oda kellett volna ragasztani, nem csavarozni. főleg azért fura ez az egész, mert ha egyszerű kétoldalas ragasztó lenne, akkor minimum egy kicsit meg tudnám emelni, de ez semmit se mozgott. már feltéve, ha nem hőre keményedő ragasztót tett a backplate-re a Noctua
hűtőkről csak annyit, hogy rohadtul elegem van belőlük. a 100 gigahertzes cpu-k szuperek, csak ahhoz, hogy ne kelljen 5000rpm-es ventiket használni, ráraknak egy kilós réz/alamíneum blokkot, ami meg annyira nehéz, hogy spec backplate nélkül eltörné az alaplapot, tehát jön a fentebb leírt szenvedés. meg az egyre elcseszettebb intel cpu foglalatok, áh. kis fogyasztású, erős, passzív hűtésű procit akarok
-
adapter07
csendes tag
Bocs a vadászért, de nem hagyhattam ki!
Ha te tetted fel annak idején, akkor ugye le is kell jönnie. Hőlégfúvó helyett a hajszárító is megteszi, az legalább az smd alkatrészeket nem fújja le az alaplapról.De azért a melegítéssel tényleg óvatosan kell bánni. Ha nem volt rajta ragasztó akkor simán csak beszorult, "go to" feszegetés.
Egyébként ezeknek a szuper hűtőknek a szerelése néha tényleg rémálom tud lenni. -
-
adapter07
csendes tag
"Ej vadász, vadász, nem vadászni jársz te ide!"
Minden hűtőhöz a saját backplate-jét! A 1155-ös foglalat gyári hűtőjéhez nincs backplate. Ami rajta volt az a régi hűtőé, kétoldalas öntapadós ragasztó tartja, csak le kell feszegetni.
-
Dr. Oid
aktív tag
Van ez így is, nálam is, csak már nem ezzel
Nincs időm, se energiám erre. Nem a munkától ijedek meg, sőt, szeretem megoldani a feladataimat, csak az zavar, hogy valami "elvileg" kompatibilis meg jó, az gyakorlatilag mégse. Tágabb értelemben ez a PC igazi gyengesége, mind hardver, mind szoftver téren: annyira általános akar lenni, hogy igazán sose jó.
juvik #2: hát ez az, lásd fentebb
38 évesen már nem izgat az, ami 18 évesen, turkálni akkor jó volt, meg menni a Ready-be és társaiba, venni a csoda alkatrészeket, sose volt pénzem semmi jóra, jöttek a hajde jajde jónak mondott cuccok, atyám... Amivel most szívtam, annak az össz értéke pénzben volt annyi, hogy elvárjam, hogy ne kelljen vele szívni
pet007 #3: ha hobbiból csinálnám, engem is úgy foglalkoztatna, mint téged
Krugszvele #4: ez az egyszerű az egészben, a régi hűtőhöz két venti volt, de az egyiket eltörték (hosszú történet), illetve nem lett megfelelően pasztázva. A csere egyértelmű volt, de a vele járó szívás kicsit rosszul esett
dogab93 #5: az a baj, hogy minőség ide vagy oda, a koncepció ugyanaz, ezért szívni fogunk
-
dogab93
tag
Együtt érzek veled,én is nem keveset szoptam gépszereléssel ,driver hibával és egyéb borzalommal főleg régebben .Mindig azt hittem én vagyok a balfasz ,de ezek szerint nem mert más is szívott.Ma már szívesebben szerelgetek gépet leginkább akkor ha muszáj ,jobb minőségű házak vannak piacon mint régen ezáltal már nem őszülök bele egy gépszerelésbe ,de így is igyekszem azért kerülni a szerelgetést.
-
Krugszvele
senior tag
Az igazi kérdés, hogy mi az ördögtől melegedett a processzor az elején?
Rendesen volt felrakva a hűtő, volt alatta megfelelő mennyiségű [NEM SOK!!!] hővezető? -
pet007
aktív tag
Nekem a hobbim a rossz dolgok szerelese. Most is van itthon vagy 4 gep elfekvoben amit hibasan vettem (alaplapok legfokepp) es most futnak ahogy kell. Mas kerdes, hogy nem tudok mit kezdeni veluk..
-
#73173120
törölt tag
A blogbejegyzés készítőjével értek egyet
minden számítógépekhez kötődő munkától rosszul vagyok. Se szerelni, se telepíteni nem akarom már. Meguntam az elmúlt 20 évben. Bár, lehet, hogy ha mindig a legújabb-legjobb alkatrészek kerültek volna hozzám, akkor nem így alakul. Amit szopt@m már az elvileg kompatibilis eszközökkel, szoftverekkel, a random előforduló hibajelenségekkel, abból már 3 Pornó Oscar is kijött volna.
-
Petyyyyy
addikt
Érdekes szemlélet. Engem pl pont az ilyen megoldhatatlannak tűnő, agyphaszt okozó helyzetek tartanak még pályáln.
Ezek nélkül túl unalmas lenne a dolog.
Új hozzászólás Aktív témák
- Honor Magic V5 - méret a kamera mögött
- Mikrotik routerek
- sziku69: Szólánc.
- Windows: mi történik valójában Leállításkor, Alvó módban és Újraindításkor?
- Óra topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Fizetős szoftverek ingyen vagy kedvezményesen
- Hardcore pizza és kenyér topik
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- HIBÁTLAN iPhone 14 Pro 256GB Deep Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3014, 91% Akkumulátor
- Telefon felvásárlás!! Apple iPhone 16, Apple iPhone 16e, Apple iPhone 16 Plus, Apple iPhone 16 Pro
- BESZÁMÍTÁS! ASRock B360M-HDV i5 8500 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1660 Super 6GB ZALMAN S3 TG NJOY 500W
- Dell és HP szerver HDD caddy keretek, adapterek. Több száz darab készleten, szállítás akár másnapra
- BESZÁMÍTÁS! Asus B550M R9 5900X 32GB DDR4 1TB SSD RTX 4070 SUPER 12GB Be Quiet! Silent Base 601 850W
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest