Új hozzászólás Aktív témák
-
Hát ez jó drága és még nem is pontos..., nagyon innovatív, amikor már évek óta készül ilyen itthon Budapesten.
Én 2016-ban a FeHoVa-n vetettem mintát és a kész terméket megküldték postán, pontos és azóta is szuper. Már nem tudom pontosan mennyi volt, de a mintavétel volt 4000 Ft, ez megmaradt, az illesztékek meg kb 6-8 ezer körül kijöttek, de a mintavétel díját beszámolták, csak, hogy ne maradjanak hoppon, előlegnek vették fel. Kértem még teljes uszodai illesztéket, meg egy kemény tokot is, hogy fülessel lehessen tárolni.A végeredmény:
Azóta már volt használva sok fajta fülesen, minddel tökéletes, egyedül a samsung s8-hoz kapott AKG-val nem volt elég mélyem, mert úgy tűnik, hogy a fülkagyló felőli része a fülhallgatónak, ahol volt egy kis járat, nem volt elég közel és nem zárt megfelelően, ezt sajnálom.
Nem esik ki, nem kényelmetlen, nagyon könnyű pucolni, tartós.A cég neve microsonic.
-
vicze
félisten
Ez csak egy szilikon valami, az a fénykép kb. tök felesleges, max eldöntik, hogy pár méretből melyiket küldjék ki és ennyi. Egy fénykép még csak nem is méret arányos, mert nem tud semmihez viszonyítani.
"Apple, Bose, Samsung, Sony és néhány egyéb fülhallgatóhoz is rendelhetők, tehát az in-ear piac nagyját lefedik."
Egész pontosan 8db modellről van szó összesen, remélem nem ez a piac nagyrésze..."azért kapta meg a CES 2020 innovációs díját"
A díjakat a cégek veszik, nem osztják. Mindenki kap aki fizet. Októberben már megkapják, aki jelentkezik."ám kipróbálni értelemszerűen nem tudtuk a standon a terméket."
Nem pont az lenne a lényeg, hogy helyben ki tudtak volna nyomtatni egyet? -
#16820480
törölt tag
Hát, nem is tudom. Még rendes fülminta levételével sem olyan triviális elsőre jól illeszkedő fülest csinálni, ez nekem nagyon neccesen hangzik.
Amúgy meg itthoni cég ha jól emlékszem kb 20-25 ezerért csinál mintavétellel együtt hasonló megoldást, szóval annyira nem is olcsó (mert ugye itthon visszaviszed egyből, ha nem jó, nekik meg postázgathatod még plusz pénzekért). -
#10949376
törölt tag
Kell a fenének ,hogy dupla bumszli legyen a füles vagy minek,ha gyárilag nem elég jó hangzású vagy stabil a hozzáadott harangokkal akkor eleve kuka az a füles nálam.
-
Ez jó lenne a játékvezetői füleshez is, csak egy darab kell, de annak jónak kell lennie, hogy futni is lehessen vele. 59 euró nem is olyan vészes, ha rá lehet tenni és saját lesz belőle.
Van valahol honalapjuk ahol lehet rendelni?
Ehhez még a régi I6-ot is elővenném, ha csak tényleg alma szarral lehet képet csinálni róla...
Új hozzászólás Aktív témák
- Wuthering Waves
- BestBuy topik
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Sweet.tv - internetes TV
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Haladó fotósok digitális fényképei
- MIUI / HyperOS topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Kerékpársportok
- Formula-1 humoros
- További aktív témák...
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S25, Samsung Galaxy S25 Plus, Samsung Galaxy S25 Ultra
- Fujitsu LIFEBOOK E449 i3-8130U 8GB 256GB 14" FHD 1 év garancia
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 9 5900X 16/32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- GYÖNYÖRŰ iPhone XR 64GB White -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3118, 100% Akkumulátor
- Azonnali készpénzes AMD Radeon RX 7000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest