Új hozzászólás Aktív témák
-
Van egy tök jó önfejlesztő gondolati játék: beleképzeled magad egy Számodra nem szimpatikus ember bőrébe, és elkezdesz az ő fejével gondolkodni, érvelni; szerintem messzire juthatnál, ha gyakorolnád.
Egy hivatalos személy ellen elkövetett bűntett minden társadalomban súlyosabb esetnek számít, mert a rendszer elleni támadásként is értelmezendő. Ennélfogva több -de persze nem korlátlan- erőforrást kap a felderítés. Bárkiért nem tennék meg ugyanezt, és a közakarat se akarná, hogy bárkiért megtegyék, ha annak mondjuk az lenne az ára, hogy a fizud a harmadára csökken, és egy kínainál durvább rendszerben élhetsz csak.
Maguk az államok azért alakultak ki főként, mert ez volt egy csoport érdeke, így juthattak többre. Nem úgy kezdődött, hogy volt az állam, és bejelentette az érdekeit. Az már más tészta, hogy mióta csak állam van, hátrányai is vannak, és bizony sokan érdemtelenül is húznak belőle hasznot, illetve olyan pozícióba lavírozzák magukat, hogy kihasználhassák a polgártársaikat. De az anarchiánál jobb így is, tehát lehet sírni a kormányok / rendszerek miatt, de maradni fognak. Jó esetben, és kis szerencsével egész szépre meg lehet csinálni őket néhány száz év gyakorlás után.
"ha ezek a nyomozók elmennének szociális munkásnak, és hirdetnék a szeretet, a megértést, a békességre törekvést?"
Ilyesmivel kopogtatnának, a legtöbb ember úgy vágná rájuk az ajtót, mint random Jehova tanúira. Én is. Aki álomvilágban akar élni, előbb vagy utóbb nagyon megszívja. A realitás az, hogy az emberek az érdekeiket követik, és gyakran megéri "rossznak" lenni, amivel tehát folyamatosan számolni kell. A háborúk ellen azzal lehet szerintem a legtöbbet tenni, ha oktatással tudatosítjuk az emberekben azt, hogy miért nem éri meg nekik x háború, milyen veszteségekre számíthatnak, mit jelent úgy egyáltalán egy háború az összes következményével együtt. Na mármost ha Neked modern fegyvereid vannak, a másiknak meg csúzlijai, de mondjuk egy láda aranyon ül, akkor bizony érdemes megtámadnod, hiszen a csoportodnak ez az érdeke. Béke akkor lesz, ha a csúzlis az aranya egy jelentős részéből modern fegyvereket vesz, a fegyverek szeretete tehát logikus következménye annak, amik vagyunk. Ha x ember azt mondja, ő más, és nem alkalmazkodik a többihez, könnyen belőle lehet a "vacsora".
"aki szereti a fegyvereket, csak azt kérdezem tőle:
szeretnél a cső másik oldalára kerülni?
hátakkormeg?"
Aki nem szereti a fegyvereket, csak azt kérdezném tőle: jó neked a cső rossz oldalán maradni? Hátakkómeg?
Durva összegek mennek el tényleg a költségvetésből hadászati célokra majd mindenütt, de szerintem ez így van jól, és ez áll a népek érdekében úgy általában.
Nagyon OFF már, azt hiszem, én itt be is fejezem, szétszedtük a topikot. -
rii
nagyúr
mert még a -3. szinten vagy
... mint az emberek 99.99%-ate hibád ez?
nem
áldozat vagy
... mint az emberek 99,99%-a
sőt, 100%-a
én is
csak én már ki akarok törnide te még nem is tudod, hogy nincs is életed
rabszolga vagy, Neo, szabadon tartott rabszolga
egy börtön az elméd számára
mert a rácsok láthatatlanoka filmekben mindent elmondanakűamit eléd tesznek "szórakoztatásnak" álcázva:
"' ...
- Ez a világ, amellyel eltakarják előled az igazságot.
- Az igazságot?
- Hogy rabszolga vagy.
Megkötözve születtél, mint mindenki.
Egy börtönben, amely érzékeiddel fel nem fogható.
Börtön ... az elméd számára.
... "
és mi a piroskapszula?
pld. az aláírásomban található dok.film., ami egy nyúl ürege
csak a kognitív disszonancia miatt az emberek képtelenek elfogadni az igazságot.és ezt is elmondják:
" ...
A Mátrix egy rendszer.
Az ellenségünk.
De ha benne vagy, és körbenézel, üzletembereket, tanárokat, ügyvédeket, ácsokat látsz.
Akiknek meg akarjuk menteni a tudatát.
De amíg a Mátrixban élnek, részei a rendszernek ...
... ezért az ellenségeink.
Legtöbbjük nem érett meg a valóságra.
Sokuk olyan reménytelenül
függ a rendszertől, hogy foggal-körömmel védeni fogja. .... "wake up, Neo!
-
rii
nagyúr
" ... hát nem hiszem, hogy te is ezt akarnád ..."
de ... én akarnám ... az időjárási oldalakon kívül nem is használok mást, csak chat, de az is mimnimalba nagyon, 4 ember van kb. összvissz.
próbálok minél jobban elszakadni a géptől már ... csakhát azon dolgozom itthonról egy reklámügynökségnek.
94' óta gépezek, de arra jutottam, hogy végtelenül rossz dolog volt ezt minden ember elé odatenni, laptop, okostelefon formájában. - mert . virtuális világban vagy, amikor a monitor előtt ülsz. nem a való világban. ilyenkor kiesel a való világból, nem veszel róla tudomást, mert a monitorra kell figyelni ... ablak a (virtuális ) világra" ... szóval röviden: nem önmagában az eszközökkel van a gond ... "
nem
azzal van a gond, hogy minden embernek odaadták
mert a társas kapcsolatuk szenvedi ezt el, mert amit megbeszélsz chat-en, nem fogod mégegyszer személyesen is megbeszélni.
csökkenti a társas érintkezések számát
káros az emberi kapcsolatokra
jó a számítógép, a unix, linux és a c, meg a c++ meg a bsd egyenesen iparművészeti alkotás.
de max tudományos számításokban kellene használni.
meg az asm is szép ( azt még csak láttam, ... és tudtam, kevés vagyok hozzá )az emberek szinte már hallani se akarnak a környezetről, a természetről.
totál elidegenedett minden ember ( falusiak is ) a természettől.meg nincs ember aki értené a számítógépet
és szerintem az ember lelkére nézve nem jó olyan dolgot hasznáni, amit ennyire totálisan nem ért. aztán az os 10 giga,
aki érti a cpu deisngt az meg már az os-t nem vágja totál.
és akkor mit szóljunk a szomszéd néniről, aki csak annyit tud, hogy ha bekapcsol a telefon akkor ott a fb ikon, és rányom és bejön?én ezért akarok inkább a kalapáccsal és a sarlóval foglalkozni
azt átlátom
edzett vas és fa( még a tükörreflekxes gépet is lehet átlátnám, meg a villanyszerelés alapjait
az ilyen dolgokkal max még jó foglalkozni ) -
rii
nagyúr
itt van ez a bűnügyi dok.film
pont most néztem meg ... már láttam 2x-3x, de egy olyan "üzenet" is van benne, amit nem is akartak elmondani ... mégpedig az, hogy a bűnüldözés sikeres is lehetne.
( én is fogyasztok tartalmat, de én már csak azért mert ki kell kapcsolnom napi 1-2 órára az agyamat, mert egyszerre 20 projecten pörög, amit meg kell csinálni, nagy projectek ( állattartás ), és muszaj hogy valami vigye a gondolataimat, ilyenkor nem kell gondolkoznom, csak követem ami megy a képernyőn, meg hallgatom amit mondanak ... és épp erről beszélek, hogy ekkor kikapcsol az agy, és nem gondolkodik, mert nincs min, mankót kap, alfa állapotba kerül, és csak befogadja a láttotakat, hallottakat. a gond amikor valaki minden szabadidejében ezt teszi )egy rendőr halála miatt képesek voltak hatalmas nyomás alá helyezni egy várost, kiszorítani minden bűnözést, mert egy rendőrt öltek meg.
ezt bárki másért is megtehetnék
mindig és mindenhol, minden országban
de aki a probléma meglétéből kapja a fizetését nem érdeke hogy a probléma megoldódjon, mert akkor rá mi szükség?
orvosoknak se érdeke hogy az emberek egészségesek legyenek
gyógyszeriparnak szintén
mintahogy a fegyveripar se a békét szolgáljasőt ... egy államnak az csak jó ha bűnözés van egy bizonyos szinten ... mert félnek az emberek.
a félő embert lehet a legkönnyebben irányítani
rengeteg bűnügyi dok.filmben elhangzik, hogyha történt egy gyilkosság, rettegésben tartotta az egész környéket, van amikor évekig, amíg el nem kapják a tettest.nem elég ha félnek az emberek a terrorizmustól ( ami szintén egy megkreált ellenség, mind a hidegháború alatt a szovjetúnió ) nekik az még csak jobb, ha egymástól is félnek az emberek.
egyik dokfilmen több gyilkossági nyomozó ül kerekasztalt, és mondja az egyik a másikról, hogy mint az is, ő is a ___nagyvárosi akciókra vágyott___
bele se gondol mit mond
arra vágyik, hogy történjen egy haláleset, amit ő kivizsgálhat
csak ehhez minimum 1 ember meg kell hogy haljon, és vagy 6-20 családtag szenved egy életen át, meg a közvetlen környezete 50-100 ember.
meg azt szokták mondani a nyomozók, hogy segít a munkájuk a családoknak lezárni az ügyet.
tényleg?
és az mekkora segítség volna, ha az öldöklős filmek helyett, meg a fegyver szeretete helyett ( ugye nem kellene hasraesni egy hornett előtt, mert azzal csak ölni psuztítani rombolni lehet ... éppen ezért semmilyen fegyver szeretete nem normális, mert életellenes dolog egy életellenes eszközt szeretni. ) ha ezek a nyomozók elmennének szociális munkásnak, és hirdetnék a szeretet, a megértést, a békességre törekvést?meg mi rengeteg bűnügy okozója?
a pénz
egy olyan dolog, amit rabszolgamunkáért kapsz
ha pénzért dolgozol rabszolga vagy, mert az életidődet és az életenergiádat nem a saját dolgodra fordítod, hanem a más dolgával foglalkozol "munka" címén" ... Ha nekem van nagyobb puskám, az viszont segíti a békémet. ... "
nekem az segítené a békémet, ha akinek van fegyvere, csak vadászatra használná, nem pedig mert keményebbnek érzi magát mert van fegyvere. ( már elnézést, de nem keveseknél ez a fő motiváció a fegyvertartásra )aki szereti a fegyvereket, csak azt kérdezem tőle:
szeretnél a cső másik oldalára kerülni?
hátakkormeg?" ... Állatvilág? ... "
őket ne keverjük ide
ők tudják mi a szeretet,
mi emberek meg már elfelejtettük" ... Természetes szelekció? ... "
mi a természetes szelekció a fegyverekkel kapcsolatban?van most már több eszköz is, ami az emberekhez a szeretet, békét hirdetethetné
de nem ezt teszik
hanem lövöldözős filmek" ... Olvashatnál kicsit pszichológia témakörben. ... "
józan paraszti ésszel meg lehet látni, mi folyik a világbantv nélkül is lenne bűnüzés, de írmagját se látom a mai médiában ami a békét, szeretet hangullyozná. közel sem olyan társadalomban élünk, ami hangsúlyt helyezne a békében való egymásmellettélésre
enyhén szólva, csinálhatnák jobban is -
Huhh. Olvashatnál kicsit pszichológia témakörben. Vagy akár a bűnözés történetéről a tv előtti korban. Állatvilág? Természetes szelekció? Az emberiség történelme nagyon erőszakos volt mindig, egyszerűen ilyenek vagyunk genetikailag. Nem a tv a felelős.
Gyakran a túl jó emberek csúnyán járnak. Feleségemnek is szoktam mondani, hogy ne legyen annyira jószándékú, segítőkész. Nemcsak nem éri meg, de sokszor ártalmas / veszélyes is.
Ha nekem van nagyobb puskám, az viszont segíti a békémet.
Ha egy nép azt látja, hogy kevés veszteség árán el tud venni valamit egy másik néptől, elveszi. -
rii
nagyúr
aham
kis idejében tv-t nézaztán?
rádiót hallgat? ugyanott van
filmet néz? ugyanott van
tolsztojt olvas? ugyanott van
játszik, fb-on lóg, intán lóg? ugyanott van.amúgy igen ... aki tv-t néz, az hazamegy és bekapcsolja, mert enyhíti a magányérzetet, ne legyen a nyomasztó csönd .... mert jajj ... jönnek a gondolatok, gyorsan csapjuk agyon monikasóval ... azon lehet kacarászni ... műanyag élet műasnyag cola műanyag chips
-
olyanokat írok, amik szerint nem akarom érteni?
Igen. Gyorsan hozol rá egy példát is:
mert aki néz tv-t az akarja érteni szerinted?
nincs ideje rá. mikor? mikor kimegy a budira?Tehát szerinted aki TV-t néz, az az összes idejében TV-t néz, az nem elképzelhető, hogy ezt a szabadidejének csak egy kis részében teszi.
Nyilván ezt te sem gondolhatod komolyan, csak egyszerűbb ilyen hülyeségekkel dobálózni, mint bármit is végiggondolni. -
rii
nagyúr
én nem akarom érteni?
olyanokat írok, amik szerint nem akarom érteni?mert aki néz tv-t az akarja érteni szerinted?
nincs ideje rá. mikor? mikor kimegy a budira?
pont ezért van a tv, hogy ne is akard érteni
nézzél izaúrát" ... A problémák megoldásának első (sőt, nulladik) lépése az, hogy megértjük a problémát. ... "
-2 szint: problémának lásd a problémát, ne annak, hogy "ez van" ugye
-1 szint: akard, hogy a probléma megoldódjon, különben minek fáradoznáűl vele, ha nem is akarod, hogy megoldódjon a probléma? -
tlac
nagyúr
olyan hosszan írtál különféle dolgokról, így nehéz reagálni rá
el kéne dobni az okostelenfont ... meg a tv-t ki ... a rádiót meg le ...
mert amit a monitorod előtt töltesz időt, azt mind a virtuális világban töltöd, mert akkor a való világról szinte semmilyen információd nincs.
pl. Kínában elég jól korlátozzák, hogy ki mit és mennyit netezhet, játszhat és hát nem hiszem, hogy te is ezt akarnád
szóval röviden: nem önmagában az eszközökkel van a gond
a világ változik meg az elérhető eszközök, lehetőségek is, de az emberek ugyanazok és a motivációk is
-
Bocs, de ha nyilvánvaló hülyeségeket írsz, akkor arra szabad rámutatnom, nem?
A problémák megoldásának első (sőt, nulladik) lépése az, hogy megértjük a problémát. Ha nem érted, akkor nem tudod megoldani, márpedig te nem csak hogy nem érted, hanem nem is akarod érteni, helyette mindenféle nagyon egyszerű, a legelemibb ellenőrzéseken megbukó teóriákkal állsz elő.
-
Mondták már, hogy szélsőséges idealista vagy? A jószándékú típus, akinek nehezen megy annak a megértése, hogy rengeteg ember genetikailag nagyon eltérő pszichológiailag a Hozzád hasonlóktól.
"a II világháború után kevesen ( hogy a tüntetés elrérje a célját ) voltak akik peace táblákkal mentek ki, meg hogy le a fegyverekkel. nekik volt igazuk, csak kevesen vannak
ha sokkal többen vannak, ma más világban élünk
de ezért élünk ilyen világban, mert az emberek már amint lehet, ültek a tv előtt, ki se lehet őket robbantani előle"
Nem a tv a bűnös, hidd el! Mi, emberek vagyunk önzők, erőszakosak, hatalomvágyók, más kárán is élvezet-követelők, stb. Lehet, hogy Te nem, és ezért nem látod, de a többségben ott a hajlam az előbb említettekre.
Ha Te nem akarsz fegyvert, mindig lesz, aki meg igen, és majd boldogan veszi el mindened. Erről nem a tv tehet. -
rii
nagyúr
a II világháború egy olyan tényező volt, vulemében, "sikertelenségében" ( azért sok háború elérte a célját ), áladozatok számában, kegyetlenségben, gépiesítettségben, atombomba ( aminél japán megadta magát, csak Truman-nak le kellett donia a bombát ... a szovjeteknek meg kellett mutatni hogy mennyire menők vagyunk ... vagy az embereknek meg kellett mutatni ), aminél észre vették az emberek, hogy nem kellenek a fegyverek, és voltak is háború ellenes tüntetések csak kevesen voltak, mert a többiek ültek a rádió-tv előtt, ami elé direkt azért ültették le, hogy ne érdekelje őket, hogy mi folyik a nagyvilágban ... tessék itt a Panoráma, a Hét c. műsor vasárnap este, nézd kamerákon hogy mennek a rakéták a irakban, és ne gondolkodj, hogy a II VH-ban is emberek 100milliói haltak meg, nyomorodtak meg, mennyi pénzt 'ellődöztek a semmire, mert aki akart valamit, az nem nyert semmit ... akik meg nyertek mit nyertek? annyit hogy az ellenfelük nem nyert, nekik ez már győzelem volt. ennyi volt a győzelem, hitler nem nyert. de amekkora volt a háború senki nem tudott magának ezzel egyenes arányban előnyt is elérni az emberek szeme előtt ( az hogy a háttérben a hadiiparnak ez köszöni szépen de piszok jól jött, azt nem reklámozták persze ). de a közember számára nem volt előnyös területfoglalás. amire azt mondhatná: "megérte" az áldozatot.
mindenki a háború mérhetetlen pusztításával szembesült.
amerika nem szenvedett károkat, meg ott nem volt annyi elesett sem,
300.000 kb. a 40-50.000.000-bólígy az amerikaiakban lehet nem keltett olyan visszás érzést a II vh, mert hát nyertek, és emberéletben is kevesebbet veszítettek.
aztán persze szerencsétlenek az elsők közt vették hülyére az "amerikai álom" kapitalista hülyeségével ... aztán meg jöttünk mi is az egész világ, és ma már mindenki az "amerikai álmot" kergeti. indiától marokkóig, de mág iránig is.
az amerikaiaknak ezért adták a fegyver szeretetét, mert ha nem szeretik az emberek a fegyvereket, akkor hogyan épülhetne fel a haiiipar?az amerikaiakank odaadták az a hamis képzetet, hogy ők a szabadságért harcolnak.
küldetésük van. a világ csendőrének kell lennie.
nem
a világ hadiállapotban tartását csinálták.a II világháború után kevesen ( hogy a tüntetés elrérje a célját ) voltak akik peace táblákkal mentek ki, meg hogy le a fegyverekkel. nekik volt igazuk, csak kevesen vannak
ha sokkal többen vannak, ma más világban élünk
de ezért élünk ilyen világban, mert az emberek már amint lehet, ültek a tv előtt, ki se lehet őket robbantani előle
egyszerű ok okozat összefüggés - ha lefoglalják a gondolataidat, akkor nincs időd hogy saját gondolatokat alakíts ki. mert mikor? mikor még lefekvéskor is az emberek a látott filmen pörög az agya?és a tv pont erre van - ne tegyél fel kérdéseket ... és nem is fogsz feltenni kérdéseket ha nincsenek is kérdéseid, mert mikor foglalmazódnának meg benned a kérdések, ha 1 mp időd nincs 1 nap arra, hogy elkezd gondolkodni: mi a baj a világgal?
nem akarják hogy gondolkodj
egyet akarnak tőled csak: fogyassz!
ezért a neve: fogyasztói társadalom
eszköze ( csak hogy ontopic is legyek már ) : a marketing
fogyassz, úgymint: vegyél
vagy fogyaszz, úgymint: tartalmat.
tv-n, rádión, neten, bárhol, úgy mint a paradicsomot,
úgy a gondolatokat is előre csomagolva kapod.
hogy mi is van benne valójában? vegyszer? éretlenül szedik le és a hajón ér be? voltaképp azt hogy mit is fogyasztasz nem is tudod ... mivel vegyszerezték, mivel etették azt az állatotés a tartalmat ugyanígy fogyasztod ... voltaképp nem tudod mi vab benne, neked elég ha tetszik, ha izgalmas
mint az ételnél. nem akarod tudni miből van. elég hogy finom
az hogy egészségtelen, nincs tápértke?
erre nincs szüksége a szervezetednek
neki egészséges élelmiszer kellene, rendes zgy, meg gyümölcs, nem vegyszerelt, éretlen.és fizetnek az emberek azért ( mert azt hiszik, hogy ez az ő szórakoztatásukra van, meg hogy 50-100 csatorna ) hogy propaganda anyagokat nézzenek az összes létező szabadidejükben, amivel lekötik a figyelmüket, a világ vezetői meg a háttérben elképersztő mértékben a háborúkba terelik az embereket ... mert a háborútól félnek az emberek. a terrortól félnek az emberek.
és a félő embert lehet a legkönnyebben irányítani.
meg hát a háború nagy üzlet
( a kép az előzőekben linkelt egyik videóból való, csak elefeljtettem akkor berakni, úgy néz ki most jött el az ideje )
" ... az internetes butítási véleményeddel sem értek egyet, gyakorlatilag egy hatalmas információs forradalmat okozott ... "
minden monitor-okostelefon előtt töltött idő a virtális világban töltött időd.
a legrosszabb, hogy ezt adták az embereknek.
egy virtuális világot
mert amit a monitorod előtt töltesz időt, azt mind a virtuális világban töltöd, mert akkor a való világról szinte semmilyen információd nincs.
az internetnek se kellene másból állnia mint digitális könyvtár és chat
teljesen felesleges a sok weboldlal, ugyanaz az információ 5-féleképpen
inkább lenne fent egyszer, de jól .
de az olyan oldalak mint a fb, hatalmas kárt okoztak az emberiségnek
és a fb merrefele megy?
mégjobban bele akarja lökni őket a virtuális világba ... erről szól a metaők nem akarják, hogy a való világgal legyen kapcsolatod.
szépen fokozatosan elhitetik az emberekkel, hogy virtuálisan is lehet boldognak lenni.
( mert az már ők is tudják, hogy a gazdagok se boldogok. )
az embernek nem adnak örömöt a materiális dolgok.
ezért lehet látni, mikor valakinek van .. és még több kell ... és még több ... 2 sportkocsi ... 4 villa ... aztán már egy sziget ... magánrepülő ...információs forradalmat igen ... amire az embernek semmi szüksége.
eddig még csak szabadon tartott rabszolgák voltunk, most már van hozzá okostelefonunk is.
és mire használjuk? arra hogy virtuális világban éljünk.
chatelünk, posztolunk, feltöljük a képeinket a fb-ra, számoljuk a like-okat ... dopamin ... ha összejönnek sörözni, mindenki csak azt a vackot nyomogatja.el kéne dobni az okostelenfont ... meg a tv-t ki ... a rádiót meg le ...
-
tlac
nagyúr
szerintem elég hatásos példával világított rá, hogy hol a hiba a tv-s elméletedben
bár nem teljesen ugyanarról beszéltekaz internetes butítási véleményeddel sem értek egyet, gyakorlatilag egy hatalmas információs forradalmat okozott
önmagában egy youtube-on is brutális mennyiségű tudásanyag van fent, ha képes vagy kritikusan kezelni a látottakat -
rii
nagyúr
miért nem tudsz konstruktívan hozzáállni a témához?
csak trollkodni mindig velem szemben.
fáj az igazság?
hogy kihasználtak?
kognitív disszonancia - amikor az ember nem képes elfogadni, hogy a felépített világképe hamis, hogy átvertékabszolút nem tartom magam okosabbnak a többi embernél (és amikor ilyet írsz az csak személyeskedés )
... sőt személy szerint - az évek alatt amit láttam Tőled - Téged sokkal okosabbnak gondollak magamnála II vh után minden embernek azt kellett volna mondani, de a vezetőknek leginkább, hogy a fegyverek nem oldanak meg semmit, csak halált, szenvedést, pusztulást hoznak a világba
ehelyett már annyi atomfegyverünk van, hoigy az egész bolygót felrobbanthatnánk, de szegénység éhezés még mindig van.
de már a II vh körül bejött a rádió, és az emberek várták mikor jön a következő adás
aztán ezt még magasabb szintre vitték a tv-vel
aztán ezt meg még magasabb szintre vitték az internettela sportot is azért adták
az iskolázatás az örökbeadás egy formája
valóság
Alan Watt : Az emberi psziché manipulálása -
Ha nincs TV, akkor nem lett volna második és első világháború sem, elmarad a harmincéves háború, a japánok nem kegyetlenkednek Kínában, Dzsingisz kán meg muskátlit locsolgatott volna egész életében.
Még szerencse, hogy te nem nézel Tv-t, így láthatjuk, hogy anélkül milyen okos tud lenni valaki
-
rii
nagyúr
" ... Kevés vagyok, hogy tegyek ellene bármit. ... "
igen, ... 1 ember kevés, ráadásul a vezetők hatalmában van terelni a népet
és nem az a baj, hogy terelnek minket, hanem hogy a hánorúkba terelnek minket folytonosanés többmilliárd embert ültettek le a tv elé, mert ismerték az emberi pszichológiát
mert ha nem ültetik le, és nem adnak nekik felesleges dolgokkal való foglalkozást, akkor az emberek gondolkoztak volna, hogy miért erre megy a világde néztük a dallast, néztük az izaúrát, néztük a való világot, a rengeteg sorozatot
mialatt a háttérbe meg a mai látható, emberetlen irányba vitték az emberiséget -
rii
nagyúr
csak különbség van különbség és különbség közt is
nem azt mondom, hogy az egyszeri ember oldja meg a világ problámáit, mert nem tudja
de ha nem nézne tv-t, hanem gondlkodna, akkor nem jutott volna ide a világ
mert azért tudták ilyen szörnyűre csinálni a világot, mert az embereket leültették a tv elé
és ha tv-t néz valaki a szabad idejében, akkor azon fog járni az agya, amit a tv-ben lát, lefekvéskor is a láttotakon gondlkozik, és másnap azt beszéli meg a kollégáival, hogy "láttad a trónok harcát?"ki kéne vágni a tv-t rádiót az ablakon
és az internet is csak egy újabb lebut0tási eszköz lett, méghrosszabb, mint a rádió, tv -
Mustaros
aktív tag
Szerintem külön nép csoportokra gondolt, de amúgy nagyon eltértünk a fő témától szerintem.
Szerintem mindenki tegye meg amit tud, hogy valamivel jobb világban éljünk.
Sokszor ingyen segítek másoknak, pedig megszokták “hogy már mindenért fizetni kell” telefon boltban dolgozok és egyszerű pár perces javításokért nem szoktam pénzt kérni… legtöbb típus hiba..Mindenki ott hozza ki a legtöbbet ahova született, rövid az élet ahhoz, hogy azon agyaljak folyton, hogy máshol egy tál rizs ért dolgoznak 12 órát. Kevés vagyok, hogy tegyek ellene bármit.
-
-
salapp
addikt
válasz
bandigyerek #5 üzenetére
Már most "műsorszámnak" nevezik, amikor szólnak, hogy a reklámok elől ugyan ültesd már el negyed óránként a kisgyerekedet. :-)
Aki ettől menekül, most már a tévéjén is kapja a pofájába, ott még csak nem is figyelmeztetik semmire (nem, mintha nem álságos dolog lenne az is). -
Hülyeség. Az ember beállította magát a legértelmesebb fajnak a Földön, létrehozott egy világvallást, aminek fontos elemei a szeretet, az elesettek megsegítése és az ölés tilalma. Nyilván, egy beteg társadalomban próbálnak minden beteg viselkedést legitimálni, a jó érzésű embereket meg teljes ignorációba taszítani.
-
rii
nagyúr
2020 is elmúlt már és még semmi e felé lépés nem történt
a fejlett világ meg konténerszám dobja ki az ételt, ivóvízzel húzza le a wc-tmeg a hadiipar, ... mennyi energia, idő, pénz?
" ... békeszeretetre ... "
hát azt a mi világunkban is taníthatnák ... de ehelyett a rengeteg lövöldözős öldöklős akció film ... meg gyerekkorba már a játékpisztoly ... -
rii
nagyúr
nem feltétlen segély, annak én sem látom értelmét, és megfelelő segítségnek sem gondolom.
hanem oktatás a felelőségteljes gyerekvállalásra
oktatás a növénytermesztésre, ha nem megfelelőek a körülmények mezőgazdaságilag, akkor vagy javítani a környezeten, hogy kertészkedésre alkalmasabb legyenönfentartásra megtanítani őket, állat vagy növénytermesztéssel, vagy mindkettő
cserekereskedelemde jelenleg az folyik, hogy a 3. országba bepumplált segély 10x-esét lopják el az adott ország természeti erőforásainak kizsákmányolásával.
Eisenhower-nek volt egy beszéde, hogy figyeljünk oda a hadi iparra ... meg hogy egy repülőgéphordozó árából hány kórházat lehetne felhúzni.
hány 1000 trillió dollár ment el eddig csak az usa hadiiparába?
és akkor még az oroszok kínaiak stb. -
Szerintem alapvetően / nagyrészt erőszakos, gyakorta felelőtlen, félelem- és élvezetvezérelt faj vagyunk, a pénz így gyakran harmadlagos probléma.
Szegénység és nélkülözés mindig lesz, amíg a faj pszichológiája nem változik nagyot, az pedig kifejezetten hülyeség lenne, amit sokan emberbarátságból annyira támogatnának, vagyis hogy öntsük a világ minden pénzét a szegényekre. Csak több szegény lenne a végeredmény. Még az ajándék ingyenkotont is előbb támogatnám, mint a pénzt, gyógyszert vagy ételt, mikor a harmadik világ megsegítéséről esik szó.
-
Chaser
legenda
CES 2022: átalakul a Samsung okostévé rendszere – még több reklám jön
loooool
ez szép volt ( : -
biscuit
aktív tag
"nehezen tudom máshogy értelmezni" Ők árukapcsolásnak hívják!
A telefonomon (Xiaomi) 17(!!!) előretelepített applikáció van, amit sosem használtam és előreláthatólag nem is fogok (ezek mind az alkalmazásboltból frissíthetők, nem Xiaomi "termék") és ezenfelül még amit a gyártó oktrojált rá, természetesen az én kényelmem érdekében! A tv, szinte minden második indításkor értesít a jobbfelső sarokban, hogy most aztán nekem milyen jó, mert az epül ad nekem 3 hónap ingyentévézést a saját alkalmazásukban, ugyan telepítsem már, hát nem tart semeddig sem! Soha nem volt az app fent és ha szigorúan vesszük ez is reklám, mégsem tudok egy fél hangyafingnyi energiát sem erre pocsékolni, mármint arra, hogy ez zavarjon!
Szerintem ezt még nem nevezném "bántó" reklámnak.
Az már másik tészta, ha megnyitok ez weboldalt/appot és a "hasznos" információ elvész a sok banner meg reklámszöveg között, főleg, amikor fizetek érte! (Xiaomi, víruskereső, akinek van az tudja mire gondolok)
-
ztsoft
őstag
Eddig sem volt a vásárlási lista elején a Samsung az agresszív marketing miatt, ezek után le is került a listáról.
Nálam pont az ellenkezőjét érik el az agresszív marketinggel, mint amit szeretnének.
-
HThomas
őstag
A böngésző és a többi gyári cucc az rendben van. Az előtelepített 3rdparty app meg szerintem reklám, legalábbis nehezen tudom máshogy értelmezni. De ez önmagában nem baj, ha meg lehet tőlük szükség esetén szabadulni.
Telefonon is aggályos szerintem például a letörölhetetlen Facebook, de mondjuk legalább ott is van egy "disable" funkció (Samsung telefon).Szerk: ok, egyébként nyilván határeset, például a Spotify kompatibilis hálózati audió lejátszónál a Spotify funkciót nem hívnám reklámnak, mivel az a termék szerves része... de mondjuk ha minden induláskor a Spotify logót tolja az arcodba, vagy onnan ajánl dalokat akkor is, ha egyébként nem használnád a funkciót, akkor az már aggályos.
-
biscuit
aktív tag
Én sem, mármint a képen látott appok közül hármat használok, a többi eltávolíthatatlan, de ettől még nem érzem reklámnak pl., ha ott a lehetőség a webböngészésre (vagy a sportriasztás funkcióra... mondjuk épp azt nemtudom miért nem lehet eltávolítani, de a kutyát nem zavarja ott). Az LG-n is kikapcsolható az automatikus indítás, gondolom nem veszik majd ki ezt az opciót másutt sem!
A telefonodon is van egy rakás gyárilag feltelepített app, valószínű jelentős része nem opcionális, az is reklám akkor?!?!? Nem kötekedésből kérdem!!!
-
HThomas
őstag
Én azokat az appokat soha nem tettem fel, ott voltak maguktól... viszont most nézegettem, és gyárilag be volt kapcsolva, hogy bekapcsoláskor induljon el a Smart Hub... ezt kikapcsolva nem jelenik meg az applista sem... remélem ez a funkciót majd az újabb tévékben is meghagyják, és akkor nem lesz semmi gond...
#17 dabadab: gyárilag előtelepített 3rdparty appok, vagyis reklám... az én olvasatomban.
-
mégis mennyi pénzt ölt már az emberiség a repülőgéphordozókba, a repülőkbe, atomfegyverekbe?
hányszor lehetett volna ebből már minden szegénységet nélkülözést éhezést megszüntetni?Egyszer sem, mivel a szegénység meg az éhezés olyan problémák, amik alapvetően nem a pénzről szólnak.
-
Egyébként mindenki úgy csinál, mintha ez valami tök új dolog lenne.
A Microsoft ugyanezt már simán megcsinálta legalább egy évtizede: az Xbox 360 egy frissítése után a főképernyő egy jó része reklámfelületté változott. -
errorcode06
őstag
Ezeket a reklámokat nem lehet blokkolni mondjuk egy arra alkalmas router tűzfalával?
-
Csapoati
nagyúr
Semmi gond, majd lehet előfizetni a Samsung Smart Pro Premiumra, ami pénzért leveszi a reklámokat.
-
HThomas
őstag
Azért remélem, hogy ha csak hdmi-n, külső tartalom megjelenítésére használom a TV-t, akkor nem tol az arcomba továbbra sem semmit. A mostani Samsung TV-m bekapcsoláskor rövid időre felvillant egy featured sávot, de mivel nincs netre engedve, nem jelenik meg ott semmi...
-
biscuit
aktív tag
válasz
bandigyerek #5 üzenetére
Egyébkéntis, hogy merik a reklámblokkokat műsorral megszakítani?!?!?
-
válasz
bandigyerek #5 üzenetére
Ezt is kitalálták már!
Ha meg szeretnél nézni egy menőbb reklámot a Youtube-on, ami fel van töltve valamilyen csatornára, biztosan lesz előtte reklám, ha elég, hosszú, akkor közben is! -
biscuit
aktív tag
Eddig "tartottam" a számszunk termékektől, mert féltem, nincs elég "ismeretterjesztés" benne, de mostmár minden más!!!! Dobom is ki az LG tv-m!!!! Végre!!!!!
-
fatpingvin
addikt
nocsak, ki gondolta volna...
-
rii
nagyúr
a "szép jövő" már sajnos nagyon régen itt van ... amióta az emberek 99%-t leültették a tv elé
harminc-negyven éveazt csak mi hisszük, hogy a tv a mi szórakoztatásunkra van
pedig csak a gondolataink lekötését szolgálja, hogy értelmetlen dolgokkal foglalkozzunk ahelyett, hogy elgondolkoznánk mi a baj a világgal ...
mondok egy példát: csak mi emberek élünk ezen a földön mint civilizált faj ... nincs semmilyen ellenség ... mégis mennyi pénzt ölt már az emberiség a repülőgéphordozókba, a repülőkbe, atomfegyverekbe?hányszor lehetett volna ebből már minden szegénységet nélkülözést éhezést megszüntetni?
de mi nem teszünkt fel ilyen kérdéseket egymásnak, hanem olyanokat, hogy:
láttad a trók harcának előző részét? -
Mustaros
aktív tag
Gondolom minden Samsung TV tulajnál beindult egy fajta "merevedés" a hir láttán, vagy valami hasonló
Igazából tök jó, hogy TV adást nem nézünk már, már ami a többséget illeti, ezen az oldalona sok reklám miatt, cserébe ide is bejött az amitől kb mindenki menekült.. szép jövő
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen okostelefont vegyek?
- Milyen egeret válasszak?
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Óvodások homokozója
- Call of Duty: Warzone
- Nothing Phone (3) – tervezett kaotika
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- További aktív témák...
- Új Dell 13 Inspiron 5310 FHD+ IPS i5-11300H 4.4Ghz 8GB 256GB Intel Iris XE Graphics Win11 Garancia
- Dell 16 Inspiron 5625 FHD+ IPS Ryzen5 5625U 4.3Ghz 16GB 512GB SSD Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
- Új Dell 14 Inspiron 5415 FHD IPS Ryzen5 5500U 4.0Ghz 8GB 256GB SSD Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
- Dell 14 Latitude 5440 FHD IPS i5-1245U vPro 4.4Ghz 10mag 16GB 256GB Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- HP 14 Elitebook 640 G9 FHD IPS i5-1235U 4.4Ghz 10mag 16GB 256GB Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- Dell Precision 5540 i7-9850H 16GB 256GB 15.6" FHD Nvidia Quadro T1000 15.6" FHD 1 év garancia
- BESZÁMÍTÁS! 860W Fractal Design ION+ Platinum tápegység garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! ASRock B550M R5 5600 32GB DDR4 512GB SSD RTX 4060 TI 16GB Zalman N5 Chieftec 700W
- Új monitor állvány- elegáns megoldás a dupla A/4-es papírcsomag helyett - csak össze lett szerelve
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest