Új hozzászólás Aktív témák
-
Csemike
aktív tag
Nahát, elfújt egy AN-2? Hát, ne nagyon menj repülőtér-látogatásra.

De még cseresznye, hogy csak felborított, és nem jártál úgy, mint az az antipatikus, kopasz fiatalember az Indiana Jones-ban.![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
zoo8800
veterán
Hmmm
egyszer én is hátat fordítottam egy repülőnek. Repülönap volt, beindítottak egy AN-2-t. Ott beszélgetünk mellette, és egyszer csak elindultak vele. Ahogy kanyarodtak, és a gép mögé kerültünk, (itt már figyeltem) egyszer csak azt vettem észre, hogy repülök
na nem a gépen, hanem a huzat borított fel, bringástul 
-
Csemike
aktív tag
Hát, ez az, hogy csak készül.
Nyár elején elvesztette az állását. És fogalma sem volt, hogy mit dolgozna, azt tudta, hogy nem csinálná azt, amit eddig (irodai, egyhelybenülős). Egy hete azzal jött, hogy ez tulajdonképpen érdekelné, én meg végre fellélegeztem, és most keressük a lehetőségeket. Diplomás, nagyon jól beszél angolul (az előző munkahelyén napi szinten használta), csinos, okos, az isten is stewardessnek teremtette. 
Egyelőre olyat találtunk, ahová német nyelvtudás kell...
Valami német erlájnszhoz.nem_tom: úgy tűnik, az egyenruhájuktól könnyen megválnak.

-
nem_tom
őstag
Szóval, ha elmegyek pilótának, majd térdig járhatok, a finom kis stewardess lánykákban?

-
zoo8800
veterán
Némelyik légikísérő szerintem szívesen felgyújtaná a "szolgálati ruháját"

-
truba
tag
Megnéztem az összeset, nekem nem mindegyik tetszik.
-
Probber
őstag
Emberünk pofátlanul összelopkodta magának az uniformisokat.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Akár múzeumot is nyithat. Van neki Malev Hungarian Airlines is. -
Csemike
aktív tag
Közben most nézegetve az uniformisokat, a tavalyi Tökéletes Stewardess alighanem lufthansás volt.

-
Cucuska2
addikt

Új hozzászólás Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Epson nyomtatók
- TCL LCD és LED TV-k
- Androidos tablet topic
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- Xiaomi Mi 9T - a túl jó Redmi
- Autós kamerák
- Autós topik
- További aktív témák...
- HP EliteBook 840 G7 i5-10210U 16GB 256GB FHD 400nit 1 év garancia
- AKCIÓ! LENOVO ThinkPad P15 Gen 1 munkaállomás - i7 10875H 32GB DDR4 512GB SSD Quadro T2000 W11
- Beszámítás! Asus VG27AQ3A 27 180Hz QHD IPS 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- Vegyes , 3 db memoria egyben vihető, teszteletlen.
- Dell Latitude 7410 Core i5-10310u, 16GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
egyszer én is hátat fordítottam egy repülőnek. Repülönap volt, beindítottak egy
Valami német erlájnszhoz.





