Új hozzászólás Aktív témák
-
tildy
nagyúr
Hány éves is vagy? Tudom miről beszélsz????? akkor már miért nem sorolod a többi politikust? egyik sem jobb a Deákné vásznánál
Mi -szándékaink szerint- örökre elhagyjuk az országot. Bevallom , nekem nem jelent annyit Magyarország, mint Vakegérkének, számomra csak egy fogalom, meg egy földrajzi hely, amelynek ez a neve.
Természetesen úgy gondolom, a kultúrát meg kell őrizni , és észben tartani, de ahogyan én látom, azok, akik kimozdulnak a megszokott kis környezetükből, azok szélesebb látókörrel rendelkeznek idővel. Mert mást is megtapasztalnak, más kultúrát, más dolgokat.Sokan mondják, idegen leszel egy idegen országban.
Én erre azt mondom: egész életemben, kivéve talán az első hat évemet, idegenként éltem le. Faluba költöztünk, vároisi voltam, városba jártam iskolába, falusi voltam, felkerültem pestre vidéki voltam (mondjuk ez utóbbira büszke vagyok) .
10 éve úgy jöttem fel, hogy nem volt senkim pesten. Senkim. Idegen voltam, mégis maradtam.
Vagy itt van esm...debrecenben születtem, békéscsabán voltam kiscsopis atka, általánosba már kiskunfélegyházán jártam, utána szegeden 4 év kollégium, majd kecskeméten fősuli, azóta pedig pesten élek, nekem jöhetne akár kirgizsztán is.
Barátok meg. Egy barátságot , egy igazán jó barátságot a távolság nem öl meg...
-
tildy
nagyúr
válasz
Vakegérke
#15
üzenetére
A saját oktatásom már legalább 5 éve, de szvsz több , én finanszírozom. Hadd tehessem már meg, hogy ott kamatoztatom ahol szükség van rá és megfizetik.
(Ami szakmát tanutam, a tudásnak max 10%-t adta a suli)
És igen, vannak akik kevésbé kötődnek a családhoz, aminek több oka lehet...
Új hozzászólás Aktív témák
- GIGABYTE RTX 2070 SUPER 8GB GDDR6 GAMING OC 3X WHITE Eladó!
- 27% - ASUS ROG Swift PG27AQDM OLED Monitor! 2560x1440 / 240Hz / 0.03ms /
- ASUS GTX 1660 SUPER 6GB GDDR6 TUF GAMING OC Eladó!
- 27% - Dell S2721NX IPS Monitor! 1920x1080 / 75Hz / 4ms / FreeSync
- 27% - MSI MAG 321UPX OLED Gaming Monitor! 3840x2160 / 240Hz / 0.03ms / FreeSync
- Apple iPad Air 2 (A1567) 16GB Wi-Fi + Cellular Asztroszürke
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 128GB Red -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4684
- Apple iPhone 17 Pro Max 256GB Cosmic Orange használt, karcmentes 100% akku Apple garancia 2026
- BESZÁMÍTÁS! Asus EX-B365M i5 9600K 16GB DDR4 500GB SSD RX 5500 XT 8GB Zalman T3 Plus 600W
- Beszámítás! Asus VG27AQ3A 27 180Hz QHD IPS 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
