Új hozzászólás Aktív témák
-
Achill3uS
nagyúr
Vivi Dominates GIGABYTE Goodbye 2014 OC Challenge
köszönöm mindenkinek aki szorított nekem, ma jelentették be a verseny végeredményét, ennyit sikerült kihozni az ünnepek alatt, sajnalom h nem tudtam befejezni és eredményt csinálni a 3. fordulóra, és hogy a 2. fordulós eredményemet leszedték a hátteres screenshot hiánya miatt (ami 2. hely lett volna), valamint az első fordulóban sem a legjobb eredményem számított amivel 3. lennék, nem 4. de teljesen mindegy, a negativ hullámok ellenére is sikerült a stage 1-ért győzelemért járó díjat elhozni. ha elégedett nem is vagyok, de legalább nem marad bennem tüske a verseny. halkan teszem hozzá folyékony nitrogén egyedül a 2. fordulóban kellett, nekem is léghűtős eredménnyel lett meg az első forduló. a 3.-ban pedig közel alap órajelen kellett futtatni a superpi-t, csak az később indult.
-
h1mpi
félisten
A háttérképet beállítottam, kapok valamit?
-
Olipapa
tag
Szívem szerint én is indulnék egy ilyen versenyen, de sajnos a pénztárcám nem engedi. Nem, hogy egy Z97-es MSI lapot, de még a beletartozó processzort sem tudnám megvenni
Így maradok a jóval kevesebb anyagköltséggel járó FX-nél. Azoknak nem hirdetnek ilyen versenyt?
Egyébként, hajrá, minden elismerésem Achill3uS!
-
apatyas
Korrektor
"az Intel XTU alkalmazásával kell a legtöbb pontot elérni. Fontos kikötés, hogy processzor órajelének 4497 és 4503 MHz között kell lennie"
Most akkor ezt hogy? Mire érzékeny az az alkalmazás, ha nem cpu órajelre? Időarányos pontszámot ad, vagy valami más részegység órajelére is érzékeny, pl NB? Sajnos nem tudom megnézni a programjuk részletes videóját, saját körülmények miatt.
Szerk.: memó órajelre? Quite obvious.. -
Achill3uS
nagyúr
koszonom jones, rajta vagyok a témán
tobbieknek, a pénzdijazasu online oc versenyek elég ritkák főleg manapság, és mivel LN2 jelzésü kereskedelmi forgalomban nem kapható alaplapot kapnak a stage győztesek (ennel nagyobb megtiszteltetes egy hozzank hasonlo hardware fanatikot nem érhet), egyértelmüen jelzi, hogy milyen versenyről van itt szó. extrém tuning. maybe its just not your cup of tea.
-
htc07
addikt
szóval nevezz egy gigabyte z97 alaplappal, hogy nyerj egy gigabyte z97 alaplapot?
-
merkucyo
aktív tag
-
Goldmen75
őstag
Én kikötném, hogy csak víz vagy léghűtés jöhet szóba! Mert a nagy átlag nem tud folyékony nitrogénnel versenyezni...S annak nincs is értelme...
-
jones965
Modder
Hajrá Achill3uS!! Megjegyzem, hogy mindkettő stage-t vezeti!
-
merkucyo
aktív tag
Laikus vagyok a témában, de az anyagköltésge egy ilyen mutatványnak sem sokkal kevesebb mint 2.000$
Új hozzászólás Aktív témák
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3320
- Bomba ár! Dell Latitude E6320 - i5-2GEN I 4GB I 250GB I DVD I 13,3" HD I Cam I W10 I Garancia!
- Apple iPhone SE 16GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! ASUS C246M i5 9400F 16GB DDR4 250GB SSD 1TB HDD GTX 1660 Super 6GB Zalman N4 Zalman 600W
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 mini 128GB Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3392, 94% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest