Új hozzászólás Aktív témák
-
DigitXT
félisten
Jó, hát az akit érdekel, nyilván nem az órán fog megtanulni programozni...
Illetve nem jó, de a jelenség számomra sem ismeretlen - amikor a tanár is
csak pár órával előttünk járt a tananyagban, az nem kicsit volt vicces.Emlékszem, a gimnáziumi informatika órán egy nagyon-nagyon "Móricka"
programot kellett írni, valami olyasmi volt, hogy írja ki, hogy a program fut.
45 perc alatt összeszenvedték, de nekem már kb. az 5. percben (grafikus
felületen) kész volt a megoldás, ami képernyővédőként pattogott, és még
az aktuális időt is kiírta. Unatkoztam: lehet, nem véletlen mentem aztán a
BME-re. De még ott is tudtam előadásokon aludni, mivel akinek az egész
új volt, annak lehet, hogy megfelelt a tempó, de aki képben volt, az unta...Vannak dolgok, amiket nehéz szórakoztatóan tanítani, s ezt hatványozza,
ha amúgy a hallgatóságnak a 90%-át egyáltalán nem érdekli a dolog. Van
aki akkor is unja magát, ha nem érti, mert szarik bele: lehet, bukni fog?Egyébként a négybetűs É.L.E.T sokszor egész másképp működik, mint
ahogy azt a kamaszok elképzelik. Ott már nem nagyon lesznek tanárok,
legalábbis nem olyan klasszikus értelemben, mint anno a suliban. Ha el
akarsz érni valamit, akkor csak magadra számíthatsz...(Ahogy amúgy a
suliban is.) Szóval: vagy tanulsz magadtól, vagy mész drága tanfolyamra
(ahol, hogy, hogy nem: ugyanúgy halálra tudod unni magad, mint régen),
vagy szarsz bele, és leragadsz ott, ahol vagy.Ha amúgy kényelmes a
helyzet, akkor könnyű beleszaladni ebbe a hibába, hiszen miért kéne új,
miért kéne más? Sajna a régi dolgok kikopnak, az újakat meg már nem
is ismered meg, ha nem vagy rákényszerítve: lemaradsz... Ez pedig, ha
majd munkahelyet kell váltani, eléggé hátrányos lehet. (Szóval általában
véve ez az élethosszig tartó tanulás elképzelés talán nem is hülyeség...)Bocs, ha elkalandoztam. Kicsit magamnak is írtam, mert visszagondolva
nem nagy kunszt, hogy egy ismert programnyelvet végig lehetett még az
egyetemi szinten is aludni, de azóta más a trend, és nemigen követem... -
Gergosz2
veterán
-
Gergő_
őstag
Az megvan hogy ne ítélkezz, meg hogy a haragodat formáld inkább szeretetté?
Nálunk az igazán jó tanulók is sokszor bukásra álltak pár kritikus tárgyból. Pl elég komoly színvonalon ment a kémia, 5-öst talán két ember kapott, de a súlyozott átlag talán 2,9 volt.
Akinek ment a kémia és matek az általában irodalomból volt nagyon kettes. Egyszerűen nem lehetett mindenből 5-öst elérni, szerintem ez így van rendjén. -
h3lios
addikt
Többen is írtátok, hogy az infót marha unalmasan tanítják.
Hát két évre kaptunk egy tanárt, aki az általános infót, illetve hardveres ismereteket tanított (elméletben).
Olyan unottan és halkan beszél, hogy az óra első 5 percében elunom az életem, a 20. perc környékén a padon alszok, majd 40. perc felé arra ébredek fel, hogy szid, mert megcsináltam amit kellett és nem kértem új feladatot.
Majd jöhetett vele a 2. óra...
5. Perc: 10 agysejtem pusztul másodpercenként.
10. Perc: Agyhalál
30. Perc: Gondolkozás az élet értelmén
40. Perc: Mérlegelés, mi lenne jobb megvárni az óra végét, vagy leugrani a 4. emeletről.Napi kb. 1,5 liter kávé után volt ilyen unott és belassult. Hozzáteszem, hogy a dupla óra után nekem egy raklap kávé sem lett volna elég az ébren maradáshoz.
A másik infó tanárunk mindent tanított (volna). Ő szerencsére elment a sulinkból, de sok emlékezetes pillanattal ajándékozott meg minket.
Programozás órán az asztalán: "Programozás Alapismeretek KEZDŐKNEK" c. könyv....
A HTML-t nem ő tanította, hanem egy Webes oldal....Egyszóval mindent tanultunk, de semmit sem tudtunk.
-
Joci93
senior tag
Egy kérdés a nagy "harc" közepébe: Elítélitek azt, aki megbukott? Nem is ismeritek, csak egy "külsőt" láttok, amit az iskolában mutat. Ki tudja, hogy otthon mennyi dolga van vagy éppen milyen betegségben szenved, amit nem mer elmondani másoknak, mert ismét a cikizés tárgyává válna..
-
bullseye
addikt
Valamit nem értek, akkor 8. osztályban buktál? Mert én még 8+4-ben jártam az átkosban, és egyrészt akkor is volt, aki macsózott a bukással gimnáziumban, mint lázadó fiatal. Másrészt viszont 7-8. osztályban még legtöbben jó fiúk voltunk (már csak a gimnáziumi felvételi miatt is), így akkor bukni még elég ciki volt.
-
DigitXT
félisten
válasz
gamek!ller #159 üzenetére
Bocsi - én egyetértek veled abban, hogy ha valaki tanulni akar, akkor
át fog menni bármiből, főleg általános, meg persze középiskolában is.Én azt kérdőjelezem meg, hogy van-e értelme itt, a Logouton üzenni a
pótvizsgázókak, hogy bukjanak meg, mert megérdemlik. Neked hogy
esett volna annak idején (tudom, még más világ volt) ez az üzenet? Ha
meg az a bajod, hogy a Facebookon idegesítenek a haverok, akkor ott
is meg lehet nekik mondani a frankót - nem kell erre a portálra áthozni.Olvass már vissza picit, hogy milyen témákban szóltam hozzá, és NE
adj a számba olyat, amit nem mondtam. Nekem ugye nincsenek ilyen
ismerőseim, akik hencegnek azzal, hogy megbuktak: soha nem voltak.
Szóval nem is megyek oda hozzájuk, hogy megveregessem a vállukat.Amúgy igazad van, kár volt az egészhez hozzászólnom - különbenis,
ez a TE blogod: azt írsz, amit akarsz. Én még bőven nem vagyok 40,
de amikor téged kémiából "kaszálgattak", akkor én már az egyetem
padjait koptattam. Namost az egyetemen is voltak "buktató" tárgyak.
(Meg aztán ott elég sokan szartak bele.) De aki akarta, megcsinálta.
Ha pótvizsgáznia kellett, akkor pedig azt kellett: lehet, hogy arra már
rendesen felkészült, ahogy te anno a bukásod után? Akkor meg mire
fel kívánod nekik, hogy most is bukjanak meg? Öreg vagyok, tudom...
(Aki nem veregeti meg a vállad, hogy milyen fasza bejegyzést írtál.)
-
gamek!ller
őstag
Mért lenne mindenki helikopter.. Jaaa, tudom, megint jön a duma, hogy fiatal vagy ülj le.. Nézzük másik szemszögből. Akkor mindenki hülye aki úgy gondolja valamilyen szinten mint én és te vagy a normális?
Szerk: Befejeztem, nem ér annyit az egész, hogy ezen vitázzak.. Ha gondolod vedd úgy, hogy nyertél, bizisten leszarom. Elegem van abból, hogy ha nincs 40 éves az ember akkor húzza be fülét farkát azt éljen boldogan.
Ha szerinted normális az, hogy hencegnek az iskolások azzal, hogy megbuktak akkor lelked rajta, hajrá! Menj és pátyolgasd őket, veregesd meg a vállukat és dicsérd meg őket milyen ügyesek voltak.
Majd mond a Te fiadnak vagy a lányodnak, hogy: "Nem baj gyermekem, mindenkivel előfordulhat."
-
DigitXT
félisten
válasz
gamek!ller #157 üzenetére
Ellentétben veled, én soha nem buktam meg sem általános iskolában,
sem középiskolában. Szóval igen: kiestem. Egyetemen azért befigyelt
1-2 meglepetés: te vajon el fogsz jutni odáig? Szartál bele, jó duma.
Akkor most miért ágálsz a most pótvizsgázók ellen... Mi van, ha ők is
csak "szartak bele"? Apuci majd szól nekik, ahogy neked is megtette.Vagy ez egy ilyen világfájdalom (20 évesen), hogy mindenki helikopter?
-
DigitXT
félisten
válasz
gamek!ller #145 üzenetére
"De azt ne mondja nekem senki, hogy egy normális kifejlődött semmi értelmi fogyatékkal nem rendelkező fiatal nem tud összehozni egy kettest AKÁRMIBŐL általánosban, középiskolában.."
Te ezek közül melyik is voltál, amikor elkaszáltak? A nem normális?
Az értelmi fogyatékkal rendelkező? Vagy talán csak nem voltál még
annyira "kifejlődött", mint amennyire az utána jövő nyáron lettél?Eleve nem értem a bejegyzésed célját: bukjon meg, aki pótvizsgázik.
Szerinted. Neked anno miért nem kívánta ezt senki? Nem volt logout? -
bullseye
addikt
válasz
gamek!ller #151 üzenetére
"Ha utál a tanár, akkor valamiért utál.. Olyat tettél ellene amiért meg is érdemled."
Erről beszéltem. Ritkán, de megesik, hogy semmit nem tesz az ember. Sajnálom, hogy nem lett bukás belőle, így nem érvényes eset...
-
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #149 üzenetére
Hát,attól függ... mit kell tenni azért,hogy megbuktasson és utána ne engedjen át pótvizsgán?
Mondjuk ha sípcsonton rugsz,vagy leanyázol egy tanárt,az már elég ok?Szerintem nem kell hozzá ilyen súlyos dolog,elég ha azt látja,hogy nem érted amit magyaráz és egyszerűen nem törődöm...
Igaz nem buktam soha így nem kellett pótvizsgát tolnom,de volt oszttársam amelyiknek kellett,és bizony amelyiket utálta az nem ment át... -
bullseye
addikt
válasz
gamek!ller #149 üzenetére
Azért én ismertem olyan tanárt, aki félévenként mást pécézett ki, teljesen véletlenszerűen. Igaz, ő nem buktatott, de volt azért, aki közel került hozzá.
-
gamek!ller
őstag
válasz
DeFranco #146 üzenetére
Ha beteg volt az illető, akkor bizonyítsa be (orvosi papírokkal, tudomisén..) és akkor mehet pótvizsgázni. De ha XY ott van és leszarja magasról a tanórán elhangzottakat, vagy egyáltalán be sem jár az órára (Ebben az esetben merül fel az, hogy beteg volt azért nem ment be. Itt jön elő, hogy bizonyítsa az igazolt hiányzást.) annak kérdés nélkül vágnám be, hogy a tanév követelményeit nem érte el, több szerencsét a következő körre.
David93Pecs: Maradjuk abban, hogy van ok és okozat.. Senkit nem fog a tanár azért megbuktatni mert csíkos ing van rajta és nem pöttyös (mert ha pöttyös lenne akkor ugyebár.." So, ha mégis akkor igazgatói. Ha utál a tanár, akkor valamiért utál.. Olyat tettél ellene amiért meg is érdemled.
-
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #145 üzenetére
Ez két emberen múlik.
A tanáron és a diákon is. Ha a diák megtanulja,de a tanár utálja mint a szart,és olyat kérdez tőle amire nem tud válaszolni(mert tud olyat kérdezni),akkor már kész is a bukta. -
DeFranco
nagyúr
válasz
philoxenia #143 üzenetére
A betegség jó kérdés. Az vagy belefér abba a kiskapus kivételbe, amit említettem, vagy - főleg ha fontos tárgy, vagy nem tudott belőle a pótvizsgára sem 100%-ban felkészülni - előfordulhat hogy jobban jár hosszabb távon egy évismétléssel, mert rendesen megtanítják neki az anyagot, és az arra épülő tananyagban később nem indul hátrányból.
Az azért tény, hogy a betegség miatt évismétlőket nem sújtja az a társadalmi megvetés, mint aki lusta és buta egyszerre.
-
gamek!ller
őstag
válasz
philoxenia #143 üzenetére
Autót jól vezetek, úszni viszont nem tudok. DE! Nem fulladok bele a vízbe ha beesek. Tehát megvan a kettes abból is.
David93Pecs: Nem, nem erre volt az a válaszunk. Ez a válasz arra hangzott el, hogy ha dixklexiás vagy egyéb olyan betegsége van ami akadályozza azt, hogy meglegyen a kettes. Akkor menjen el SWAT-ba. Ez így van. De azt ne mondja nekem senki, hogy egy normális kifejlődött semmi értelmi fogyatékkal nem rendelkező fiatal nem tud összehozni egy kettest AKÁRMIBŐL általánosban, középiskolában..
-
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #141 üzenetére
PeRzE,hátt h a viharbanetuddnám
philoxenia: Igen,erre konkrétan az volt a válaszuk,hogy az menjen olyan iskolába ahol hozzá hasonlók vannak... magyarán le van ejtve.
-
philoxenia
MODERÁTOR
Nem olvastam vissza, de olyan pótvizsgázók is lehetnek például, akik betegek voltak...
Azonkívül mindenki megbukhat valamiből... szuperemberek nincsenek... aki jól vezet autót, például úszhat rosszul... stb..... -
bullseye
addikt
Szerintemnemolyannehézmegbuknigimnáziumban. Dejavítaniésmegúsznisemtúlnehéz.
-
gamek!ller
őstag
válasz
David93Pecs #140 üzenetére
Remélem tudod, hogy jössz egy sörrel.
-
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #136 üzenetére
Akkor direkt így fogok írni,jó?
-
gamek!ller
őstag
válasz
David93Pecs #134 üzenetére
Magadat minősíted. Aki a vonal alá ír ebben az írós témában, fizet nekem egy sört.
_________________________________________________________________
-
DeFranco
nagyúr
válasz
philoxenia #129 üzenetére
roger that
-
David93Pecs
tag
Oké,akkor innentől kezdve béke.
Akit annyira zavar,hogy így írok,az pedig így járt... -
gamek!ller
őstag
válasz
philoxenia #129 üzenetére
Köszcsih. Felesleges ezen vitázni srácok, úgy sem tudjátok megváltoztatni. Írjon így ha akar..
-
philoxenia
MODERÁTOR
[link] !!! Köszönöm.
-
gamek!ller
őstag
válasz
David93Pecs #125 üzenetére
Fejezzétekmábe..
-
Ijk
nagyúr
válasz
DeFranco #124 üzenetére
Középiskolában az idióták buknak meg. Még a legszigorúbb tanárok is keresik a lehetőséget, hogy elkerüljék a buktatást. Arról nem beszélve hogy ha valaki személyesen felkeresi a tanárt, tanácsot kér külön órákra, érdeklődést mutat, és persze odateszi magát a bajban, akkor kizárt dolog hogy megbukjon.
Illetve a szülői felelősség sem elhanyagolható, mivel vannak fogadóórák, van telefon, e-mail, féléves bizonyítvány. -
David93Pecs
tag
Hát,még eszembe nem jutott,hogy a vessző után szóközt tegyek.
Meg lehet nézni a hozzászólásaimat,mindegyikbe így van. Ez nem egy új dolog.
Meg nem is értem,mért kéne a vessző után szóközt tennem?Ha egy mondatot kisbetűvel kezdünk,az már parább.. ott nincs kérdés,hogy miért?
Hjah,vagy csak azért kéne még egyszer lenyomnom a space-t,h másoknak ne szúrja a szemét? na nehogy már
@DeFranco: Eleve bele se kell pofázni(ha már így írtad),és akkor nincs mire vissza pofáznom.
"Az ilyen kijavítalak,mert én marha okos vagyok dolgoknak" csak egy célja van...a másik felet hergelni.Semmi más... -
DeFranco
nagyúr
Az, hogy a diák minden komoly igyekezete ellenére a tanár megbuktatja, és nem is lehet tenni ez ellen semmit (bizottság, igazgató etc.) marginális, nagyon ritka. Éppen ezért eltekintettem ettől a lehetőségtől. Persze mindenki így magyarázza meg a nagy okosságot, ahogy az előbb is rávilágítottam, de ezt meg pont négy ujj vastagon...
@David93Pecs: nyelvtanban nemigen hibázok, persze ettől még előfordulhat. Az már gyakrabban megesik, hogy mellégépelek, de ha kijavítanak, nem pofázok vissza. Nagy különbség
Tekintsünk el a szóközöktől:
Hát,még eszembe nem jutott,hogy a vessző után szóközt tegyek.
Meg lehet nézni a hozzászólásaimat,mindegyikben így van. Ez nem egy új dolog.
Meg nem is értem,miért kéne a vessző után szóközt tennem?
Ha egy mondatot kisbetűvel kezdünk,az már parább... ott nincs kérdés,hogy miért?
Hjah,vagy csak azért kéne még egyszer lenyomnom a space-t,hogy másoknak ne szúrja a szemét? Na nehogy már! -
DigitXT
félisten
válasz
David93Pecs #118 üzenetére
Mondom, ne érvelj a hibás írás mellett... Se így, se úgy. Gyorsaság,
piha... Ez nem chat, ahol a másik fél megőszül, mire bepötyögöd a
választ. Amúgy nem értem az érved, hiszen a space gomb mindkét
hüvelykujjadnak kézre áll, és úgy látom, hogy a szavak között azért
sikerül rá lecsapni, akkor a vessző után vajon miért nem? (Vagy ez
ugyanolyan "polgárpukkasztás" akar lenni, mint Lenry kisbetűi?)
Egyébként az egész szitu annyira jellemző. A megbukott megírja a
blogbejegyzést, hogy bukjon meg mindenki. Az alternatívan író meg
oltja a másik alternatívan írót, hogy miért ír úgy, ahogy... MEGALOL.Van egy vicces videó erre... Kicsit sok benne az angol káromkodás,
úgyhogy a kiskorúaktól és az angolul nem tudóktól előre is bocs. -
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #121 üzenetére
Még lyó
Én sem vezem komojanwicc azz egézs
-
gamek!ller
őstag
válasz
David93Pecs #120 üzenetére
Én a malyi ídökben már semit sem vesszek komojan..
Szerk: Legalábbis nem mindent.
-
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #119 üzenetére
Mint az "xD" is mutatja nem gondoltam komolyan.
Irónia. -
gamek!ller
őstag
válasz
David93Pecs #118 üzenetére
Bocsánatot ne várj, hisz nem tett ellened semmi rosszat. A wc-n se szarsz a "padkára" mert az amúgy is a wc. Én sem vagyok egy nagy helyes író bajnok, de azért figyelek. Na meg a godzilla turkáló alá is huzigál..
-
David93Pecs
tag
Hát,oké.
Persze törekszek rá,mint látod tudok,ha akarok,de néha a gyorsaság közbe szól.
Valamint,amég addig senki ne oktasson már ki,még ő maga se is hibákat ejt...
A fórumon egy csomó cikk,hsz és a hirdetések is tele vannak hibákkal,mégse írogatok bele,hogy "tőled nem veszek semmit,mert gyökér vagy és nem tudsz írni se" vagy fórumra hasonlót.Tehát nem értem ezt a hatalmas felháborodást.
Természetesen azóta se kért bocsánatot xD
-
reload.
tag
válasz
DeFranco #115 üzenetére
a te elkepzelesed semmivel sem jobb, te nem a korulmenyt okolod, hanem jelen esetben a diakot. valahol ketto kozott kene lennie az igazsagnak, mert olyan nincs, hogy valaki felevkor megbukik egy tantargybol, de majdnem kituno az osszes tobbibol. persze aki szinte mindenbol megbukik es sikhulye, arra nem vonatkozik. de nalunk pl. nincs egy normalis fizika tanar, a ket legroszabbnak mondhato tanar tanitja a felsos fizikat, abbol az egyik attol fuggetlenul legalabb joindulatu, enged javitani, a masikat mar leirtam. amelle, hogy nem tud tanitani meg rosszindulatu is.
az meg ne legyen mar normalis, hogy egy jonak mondhato gimnaziumban ev kozben kulon tanarhoz kell jarni, hogy normalisan megertsd. egyreszt eleg sok idot elvesz, masreszt nem olcso dolog. -
DeFranco
nagyúr
válasz
gamek!ller #100 üzenetére
És figyeld meg, hogy ezek a pótvizsgaszökevények pontosan ugyan így meg fogják magyarázni 40 évesen is, hogy velük tulajdonképpen az élet baszott ki, meg a főnök volt a kötsög, meg a szembeszél meg az a szemét aktuális kormány meg a karvaly töke. Mert itt nem lehet élni, mert itt csak rúgják a proletárt. Ugyan úgy, ahogy itt meg van magyarázva, hogy egy benőtt köröm miatt tiltottak ki egy egész évfolyamot az ország összes középiskolájából. Kétszer.
Mindig minden meg van magyarázva. Az a lényeg, hogy a körülmények okolhatóak mindenért.
-
reload.
tag
válasz
gamek!ller #100 üzenetére
valahogy ereztem, amikor az elso hozzaszolast olvastam, hogy magadbol indulsz ki. te trehany/hulye/lusta voltal, raadasul a kemia legalapjaibol buktal meg. amit en irtam par hsz-el ezelott, az megint mas. ezert hulyeseg altalanositani.
plusz ez a generacio szidas meg mindig nem megy. meg mindig ott tartunk, hogy az emo a meno, pedig ma mar szegyennek szamit, aki regen az volt, az mara mar felnott. 3 ev eltelt kozben. ugyan ugy az sem meno sehol, ha megbuktal valamibol, ezt megis honnan veszed? van par idiota, es barnaboru, de nem kene itt sem altalanositani egy egesz korosztalyra. -
DigitXT
félisten
Teljesen egyet értek az érveléssel, DE nem érzed, hogy nevetséges
egy ilyen igénytelen HSZ-ben megírni az igényességre nevelésedet?
(Továbbra is csupa kisbetűvel kezdődő mondatok, hiányzó írásjelek.)David93Pecs: igazából az lehet az itteniek baja, hogy azzal nézed
le őket (minket), hogy ez "csak egy fórum". Sokaknak az egyetlen
fórum, mert ez viszonylag értelmesen üzemel - így szívükre veszik,
ha valaki nem tiszteli meg őket azzal, hogy felnő(?) a színvonalhoz.Bár kérdés, hogy ki, honnan nézi... Maga az írás, és még sok más
LOGOUT "cikk" nem is érdemel nagyobb odafigyelést*, csak sajna
ugyanaz (ez) a fórum van Mo. egyik legnevesebb számtech portálja
mögött. Emiatt nem nagyon szeretnénk, ha a "gyakorikerdesek.hu"
lenne a mérce. Mondjuk ne aggódj: egy fecske nem csinál nyarat...
És bőven nem akkora a baj, mint amekkorára a kollégák felfújták.Én személy szerint le is tojnám azt a pár szóközt, viszont ne érvelj
légy oly szíves úgy, hogy "ez csak egy fórum, ide bárhogy írhatsz":
írhatsz, persze, csak majd jól rád szállnak a "Grammar Nazi"-k...*: tisztelet a kivételnek, hiszen vannak azért nagyon jó cikkek is itt,
nem csak flame-keltő/semmitmondó blogbejegyzések. Már bocs.Uff, én beszóltam.
-
proof88
addikt
válasz
gamek!ller #98 üzenetére
miért kell a monitort felrakni az emeletre?
-
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #105 üzenetére
Csak vigyázz ám a helyesírásra,mert jönnek a okosok,és irgum-burgum lesz!
-
Ijk
nagyúr
válasz
gamek!ller #103 üzenetére
Ráérsz még 50 év múlva lenézni a fiatalokat, még elég korán van hozzá, hogy "bezzeg az én időmben"-ezz.
-
Lenry
félisten
válasz
gamek!ller #107 üzenetére
hé, az a kanapén van. minden filmet a TV-n nézek
-
Lenry
félisten
válasz
gamek!ller #103 üzenetére
már nem kell. szerintem hülyén mutatna az új szobámban. plusz nincsenek itt a Matchboxaim se
-
Ijk
nagyúr
válasz
gamek!ller #100 üzenetére
Azért mégiscsak elég kínos hogy azt kívánod hogy bukjanak meg, miközben te magad is pótvizsgáztál.
Ez azért elég nagy "Fail". -
Lenry
félisten
válasz
gamek!ller #98 üzenetére
egész gyerekkoromban olyan szőnyegre vágytam, mint amilyet lecseréltél
-
gamek!ller
őstag
Mondtam, hogy én miért buktam meg? Elmondom akkor: szartam bele, így van. De! Én nem okoltam a tanárt, nem fújtam rá. Tudod mit csináltam? Szégyelltem magamat! Tudod mit csináltam a nyár minden napján? Tanultam! Minden egyes nap. Nem tudtam sumákolni, anyám kikérdezte minden este. Nem okoltam senkit, csakis egyedül magamat. Meg is kaptam érte az atyai pofont, tanultam belőle. Pótvizsgán 96%-al mentem át, 8.-ban 4-essel zártak kémiából. A végén még meg is szerettem...
-
horush
addikt
válasz
gamek!ller #1 üzenetére
Egyetértek ezzel, aki egy kettest nem bír összehozni, annak nem kell érettségi. Lehet menni szakiskolába, vagy a megdonácba is, ha épp erre van igény.
Viszont:
"Sáláláláá én is buktam meg 7 évvel ezelőtt kémiából, de akkor még más világ volt. "
Jaj de bírom ezt a másvilág dumát. Valószínűleg azért buktál meg, mert te is sz@rtál bele. Nem hiszem, hogy órákig készültél minden kémiaórára, s úgy sem lett meg kettes sem. -
gamek!ller
őstag
Szóval én is végeztem. Végeredmény.
Tehát akkor a témához: Aki nem tudja megtanulni, mert dikszxlexsziás, egyéb betegsége van, menjen tanulni olyan iskolába, ahol kifejezetten hasonló betegséggel rendelkező jópolgárokat tanítanak kifejezetten erre szakosodott felzárkóztató tanárok.
Valaki írta, hogy milyen jóindulatú vagyok. Egy dolog, hogy miért gondolja ezt, másik dolog, hogy én miért gondolom ezt.. Az első hozzászólásban leírtam én miért gondolom így.
Utál a tanár? Nekem 10.-ben volt egy olyan tanárom (osztályfőnököm) aki tanította a Mechanikai ismereteket, Szakrajzot, stb.-t. Sokszor meg sem nézte a rajzot, ki sem hívott, véste be a karót. Erre mi mit csináltunk? Volt a fejünkön szánk, tudtuk hol van az igazgatói iroda és beszéltünk.. Elmondtunk mindent, 1 hónap múlva egy szép napon és egy még szebb reggelen új osztályfőnökünk lett és az a tanár nem tanított többet a suliban.
-
proof88
addikt
Én mindenkit megbuktatnék!
-
Gergosz2
veterán
anno nekem az osztályfőnököm tartotta a magyart(irodalom+nyelvtan) és egyben ő volt az igazgató is
Rajta látszott , hogy próbálja tanítani, érzéssel próbálja csinálni de az irodalom iránti fogékonyságom igencsak csekély volt, az igazat megmondva nagyon untatott és inkább matekoztam helyette.
Kezdetben azt hitte milyen szorgalmsan írok meg , de miután párszor felszólított tudomásul vette, vagyis inkább beletörődött , hogy engem más érdekel.
Modjuk szerintem még mindíg ezerszer jobb ,és azt ős is mondta, mintha nem járnék be órákra, mert sokan voltak akik csak fogták magukat azt mentek amerre láttak.
Irodalmon eléggé feszült volt néha a hangulat amit jómagam és egy barátom keltettünk mert néha szerintünk akkora marhaságokat próbáltak megmagyarázni , hogy már nem bírtuk szó nélkül: ol: a költő/író azt gondolja itt, ez valami párhuzam, meg persze az , hogy próbálták szépítetni a költők/írók magánéletét akik között jópár alkoholista drogos volt.Informatika oktatás eléggé érdekes volt: kezdetben egy kezdő tanárt kaptunk aki szerintem lottón nyerte a diplomáját mert a Office-nál többet nem nagyon tudott.Meg is mondtuk neki , hogy egy szar amit itt tanít nekünk, mondjuk lett is belőle egy osztályfőnöki de legalább többet nem tanított minket.
Igazából külön órákra jártunk egy másik info tanárhoz aki legalább programozni jól tudott és szívesen tanított is minekt.FIzika / matek oktatást nagoyn szerttem bár ezze csak 4-en voltunk így , akik jártak fakultációra.
A többiek szenvedtek , mert olyan tanárunk volt akinek voltak elvárásai, és amit leadott azt visza is kérte. Nagyon sokat tanított nekem és ezt nagyon köszönöm neki.A történelemet szerettem mert jó tanárunk volt , igaz néha a gyoríró tanfolyam kutyafüle volt hozzá képest.
-
Ijk
nagyúr
Gimiben nem voltam se jó tanuló se nagyon rossz, olyan négyeshez közeli átlaggal. Egyik évben az akkori földrajz tanárom valamiért nagyon nem bírt. Eléggé visszahúzódó voltam, valószínűleg ez lehetett a gond, mintha katonasági nevelést akart volna tartani. Mindenesetre jól megszórt egyesekkel, hiába tanultam, hiába feleltem jól 10 percen át, valami indokkal mindig helyre küldött egyessel. Fél évkor persze meg akart buktatni, de az osztályzó nem engedte neki, ezért talán mégjobban pikkelt rám.
Mindenesetre amikor végzős lettem akkor már jóban voltunk. -
Lenry
félisten
válasz
David93Pecs #78 üzenetére
de mint mondtam ez csak egy fórum...
de mi az, hogy "ez csak egy fórum"? ezt nem ugyanolyan emberek olvassák? vagy mi nem érünk annyit, hogy normálisan nyilvánulj meg előttünk? mivel kevesebb egy fórum, mint egy iskolai dolgozat? azt is magyarul kell megírnod, meg ide is magyarul kell írnod.
nincs olyan, hogy "ez csak egy fórum"
épp itt kéne a legnormálisabban írnod, mert az iskolai dolgozatodat a tanárodon kívül senki nem fogja látni, míg ezt a "csak fórumot" ezrek olvassák -
baluka26
veterán
válasz
David93Pecs #85 üzenetére
Most kezdem a második évemet egyetemen, szóval annyira nem távoli élmények...
hnp88: Azt vágod, hogy az az osztály, amelyikkel ilyet meg lehet tenni az annyira kibaszott retardált, hogy meg is érdemli?
-
FatalEror
addikt
Hidd el csak jó magyar tanár kell,nekünk megvolt!
Utáltam a magyart de belénk verte az anyagot rendesen!
Ha nem volt kész a lecke akkor óra elején jelented ha van 3 jelentésed megvan a karó ha elfelejtettél szólni,hogy nem csináltad meg a leckét karó+1 strigula.Nála mindenki haptákba ült senki nem mert beszélni senkivel és 100% figyelem uralkodott.Ha az ablaka alatt játszokttak kiordított az ablakon,hogy kisfiam menjél már máshova játszani nem zavar,hogy órát tartok?!De volt olyan is órát tartott erre látja 2 gyerek ül az ablakban erre kiment a teremből mi már tudtuk,hogy az a 2 gyerek most nagyon megsz*pta csukott ajtón keresztül hallottuk,hogy hogy ordít 2teremmel arrébb!Szóval ő volt az iskola rettegett tanára illetve még mindig az,de már nem kell miatta félni.De tőle szó szerint mindenki rettegett.
Töri tanárhoz meg annyit,hogy nekünk matekból volt ilyen aki kijelentette,hogy mindenki egy jeggyel rosszabbat fog kapni mivel nem tudunk viselkedni.
Infóval egyet értek halálunalmasan tartották.
-
reload.
tag
ez azert eleg primitivre sikeredett. igy gimnazium elvegzese utan biztos jo nyalni a tanarok segget, de attol fuggetlenul van olyan tanar, aki nem tudja normalisan leadni az anyagot, emelle rosszindulatu, annal baszhatod. peldaul nalunk felevkor az osztaly kb. 85%-a kettes lett fizikabol, olyanok is, akik egyebkent jol tanulnak, vagy esetleg majdnem kitunoek. itt mar latszik, hogy a tanarral is van valami.
de egyreszt oran nem tudja normalisan (mint a tobbi tanar) elmagyarazni, megertetni a dolgokat, es ennek ellenere folyamatosan csak haladtunk, mentunk tovabb.. tz-t be kellett adni, hogy elolvassuk ora vegen a "kiegeszito reszt", vagy "erdekesseget", ami ugye nem erdekelt senkit. a masik, hogy nem enged javitani. olyan nincs, hogy 1-2-3stb. leckebol egy dolgozat, hogy legalabb a kettes meglegyen, vagy valakinek a jobb, hanem mindig csak temazaro, amire az osztaly 80%-a kettest kap, van, aki egyest es meg tanul is ra. kb. eselytelen. nyilvan valamilyen szinten benne volt a lustasag is, foleg ev elejen, de a tanar is ott volt, hogy senkinek nem engedett javitani, hetekig gondolkozott rajta, hogy egyaltalan ki javithat, es olyan is volt, akitol a fel evvel ezelotti anyagot kerdezte.
ha nalunk valaki megbukik pl. magyarbol, vagy nyelvekbol, akkor igaz, hogy teljesen leszarja, de fizikabol mar nem igy megy. es egyebkent volt, aki kemiabol is hasonloan allt, ott a tanar mondott x lecket, egy orat, kapott egy lehetoseget, ha megtanulta megvolt neki, nem szopatott senkit feleslegesen, nem volt rosszindulatu. fizikabol pedig jott az, hogy ez a dolgozat ket jegyet er, ez egyet, meg ez kicsi jegy (ilyet nalunk egy tanar sem csinal), es stb.
mondjuk akik mar egyetemen vannak, azok lehet, hogy most mosolyogva, vagy erdektelenul olvassak, de 3-4 eve ugyan ugy szoptak volna a f. ha ok elik at. -
hNp88
aktív tag
ez így egy faszság. nem akarom részletezni, de nálunk az iskolában volt olyan magyartanár, aki azért buktatott meg egy teljes osztályt(!!!) mert rühellte az osztályfőnöküket. érdekes módon a pótvizsgán a lehető legnagyobb pontszámmal át is ment majdnem mindegyik.
-
David93Pecs
tag
Aki nap mint nap tapasztalja,annak persze,hogy más,mint aki csak külső szemlélő...
Annak,aki meg nem is ilyen közegbe járt annak idején suliba,annak meg egyenesen idegen és azt gondolják,hogy a diák utál suliba járni és azért hordja el minden szarnak.
A fenét...azért hordja el minden szarnak,mert talán az is...
Ebből is látszik pár éve alatt(5?) mennyit tud zuhanni a színvonal... -
baluka26
veterán
válasz
Earl_Muttley #80 üzenetére
Az ilyeneknek spec. iskolába kellene menniük...
Ez nem kifogás.7600 GS: Úgy olvasom, minden rendben van, hol a gond?
-
Earl_Muttley
őstag
Na megjött a fogadatlan pró(vo)kátor!
1. Tényleg, aki nem tehet róla, mert mit tudom én csökkent értelmű, dysgráfiás, stb. TEHÁT NEM TEHET RÓLA!, azoknak elég gond hogy átmenjen, őket illik szerintem békénhagyni.
2. Vannak a padon táncoló, bagózó, lógós, idióta srácok, meg a közkincsnők, akik csak óra alatt telefonról facebookozni, verekedni, melegedni, stb járnak be, azoknak nem tudom szívből azt kívánni, hogy tarts az osztállyal jövőre is. Szóval. Az ilyeneknek én is kívánom ugyanezt szíből!
-
7600 GS
addikt
No visszatértem, a házimunka azért nem szippantott be.
Úgy gondoltam, hogy én tantárgyról-tantárgyra fogok végig menni, szépen egyesével.
Kezdem először azokkal, amikkel nincsen gond. Az angolt szvsz egészen jól tanitják, minden évben sokan nyelvvizsgáznak, panaszokat nem nagyon hallok panaszokat. A tesi szakosoknak nyilván gyengébb anyagot tanitanak de ez azt hiszem hogy mindehol igy van. Testnevelést is jól tartják, megcsináljuk amit kell azután lehet menni focizni. Amig volt, a földrajzzal sem volt gondom, idén már nem lesz. És akkor itt be is fejeződött azon tárgyak listája, amelyek oktatásával nincsen különösebb gond.
A magyart (irodalmat és nyelvtant) hihetetlenül unalmasan tanitják, nem is akarja igazából a tanár, hogy érdeklődjünk a tananyag iránt és élvezzük azt. Egyetlen pozitivum hogy jó jegyzeteket készitünk.
Az informatikánál sem jobb a helyzet. 2 tanárunk van: Az egyik a programozást, a másik meg az Office cuccokat tanitja. Egyikük olyan szinten gyorsan magyaráz, hogy a csoportból csak az tudja követni, aki már tisztában van a basic programozási dolgokkal, a másik arcáról meg annyira süt, hogy csak az óra végi csengő jár az eszében.
Aki a programozást tanitja, az tanitja a matekot is nekünk. Vele csak az a bajom, hogy matekot tanit nekünk, egyébként nagyon jól lehet vele eldumálni magánemberként, Facebookon is van amikor beszélgetünk (
), a meccseket is meg szoktuk beszélni néhány percben. Szubjektiv vélemény, de túl gyorsan adja elő az anyagot. Dolgozatok előtt meg nem olyanokat gyakorlunk, ami a dogában lesz, véletlen se.
Fizika tanárom pedig olyan szinten tanit, mint kb az egyetemen.
Rá igazából nem mondhatok rosszat, mert mindig elmondja, hogy mi lesz a dogában meg ilyesmi, csak nagyon teper a csávó.
No meg a szociális érzéke igen csekély, de ez már nem ide tartozik.
Történelem meg szörnyű.
Szóltak hozzám órán hátulról, odafordultam, aztán szól a tanár hogy akkor most ez egy egyes. Ja, mondom, jó a humora a tanárnőnek. Hazamegyek és nem be volt irva az egyes? Másnap kérdeztem, hogy miért, erre azt mondja hogy azért mert hátrafordultam. Á tényleg, akkor miért nem vág be mindenkinek egy egyest óránként? Jah mert hogy te utálod a búrám, értem.
Kémiát meg bioszt az ofőm tanitja. Nála vannak ilyen klikkek, hogy kiket kell feleltetni. Unja az egész tananyagot ő is, ráadásul van amit ő sem tud elmagyarázni nekünk, nem érti az anyagot.
Most igy hirtelen ennyi jutott eszembe, ha lesz még valami akkor irok.
-
David93Pecs
tag
Még mindig várom azt a bocsánat kérést.
Mért szidhatnám? Az iskola nem fórum tudtommal.
Ahol kell és értékelik a helyesírást ott igenis megadom a kellő szintet,de mint mondtam ez csak egy fórum...
Nézz egyszer be a gyakorikérdésekre,azthiszem eret vágsz majd magadon.Lesz feladatod bőven,még mindenkit kioktatsz és megtanítasz.
-
DeFranco
nagyúr
Ez intelligencia kérdése is nyilván ott sem és itt sem mindenkire igaz általánosan.
Akkor is voltak ilyenek (pl. a punkok, bár ezek meglepően nagy része jó tanuló volt), de mint az atomenergiánál, itt is van egy kritikus tömeg. Ha a "mihasznák" aránya eléri ezt a kritikus tömeget egy generáción belül (amire a média is dob azért egy nagy lapáttal) akkor onnantól kezdve futótűzként terjed, divatos lesz, és végül a generáció jó része így viselkedik. Itt tartunk most.
@David93Pecs: hát, ha ezzel a tudománnyal te négyes-ötös voltál, akkor lett volna okod szidni
@DigitXT: re:szerk: tiszteletben tartom a véleményed
-
David93Pecs
tag
Ismét a téves úton jársz. Nem hőbörgök,csupán eszmecserét folytatok veled és a többiekkel.
Én is nagyon élvezem,ahogy ezen idegeskedsz..Ezen?Tulajdonképpen micsodán is? Mert szerintem a semmin...A nyelvtan tanáromat nem szidom/tam és nem is fogom szidni. Minden évben 4-es 5-ös voltam,és köszöni jól van.
Látom érzékenyen érint a "nagy pofa" kifejezés.
Sajnos nem tudok rá mit mondani,ez az igazság.
Nem tudom mitől lennél több,mint bárki más..de kíváncsian hallgatlak. Ki a fene vagy te,hogy másokat leugass? Azon kívül,hogy nagyobb a rangod az oldalon,mint nekem,mert a sok ócsároló hsz-el össze gyűjtötted...Ha nálad ez a szólás,akkor milyen az mikor belekötsz valamibe? Mert ez szerintem egyértelmű kötözködés és felesleges hangulatkeltés volt...
"Nagy pofám van, mert nekem van igazam, ezért megtehetem, de ha nincs igazam, akkor nem nagyon van olyan, aki nálam gyorsabban kér elnézést és ismeri el a hibáját itt a fórumon."
Ha mások elütnek betűket esetleg rövítéseket használnak,akkor már le kell cseszni,meg kell szólni stb. Azon túl hogy amiket te írsz az sem hibátlan.
Szóval úgy javítgatsz Te ki engem,hogy a te irományod se hibátlan? Mi jogon?Joggal várom az elnézést kérést.
Ugyan,személyeskedés? Elvárod,hogy a másik szebben írjon mint Te,mikor te miket irogatsz a másiknak...
Szóval csak hallgass mélyen... köszöntem -
proof88
addikt
hihettetlenn hógy a hejyesirásróll megya vita a topikban
-
DeFranco
nagyúr
Nem, én a viselkedését minősítem, míg ő engem. Van különbség. Természetesen elképzelhető, hogy ezt egy moderátor máshogy ítélné meg, de vállalom. Ez a véleményem.
A stílus pedig adjon isten - fogadj isten elven működik, ha visszaolvasol, láthatod, hogy csak simán javítottam amit írt, nem is szóltam be, nem is oktattam ki. Erre esett a nyakamnak, ne csodálkozzon, ha ezek után más stílust veszek elő.
-
DigitXT
félisten
Neked meg épp most romlott el a shift billentyűd, gondolom...
DeFranco: személyeskedésért "felnyomhatnád"? Te ugyanazt
a stílust nyomod vele szemben a #41-től kezdve. Érezteted az
"ellenféllel", hogy mennyire lenézed, mert pl. nem rak szóközt
a vesszők után, stb. Szvsz bőven a ló túloldala, amit előadtok.
Akkor is, ha amúgy én sem szeretem az igénytelen írásképet.#72: nyilvánvalóan szándékos, nem is kérdés, hiszen minden
mondatodat kisbetűvel kezdted. De ha ezt a fórumozóknak el
kell fogadniuk, mert te így döntöttél, akkor honnan veszed azt
a fene nagy bátorságot, hogy lefikkantsd azt, aki úgy döntött,
hogy nem rak szóközt a vesszők után. (Hiszen soha nem rak:
mondhatná - mondja is -, hogy hiba, de szándékos.) Vagy az
igénytelenség-ügyi bizottság megszavazta az egyik írásképet
helyesnek, a másikat meg igénytelennek?#71: a #34-es abban a formában totál felesleges volt, és én a
kis mosolygós fejecske ellenére már azt személyeskedésnek
venném, hiszen süt belőle, hogy lenézed az "ellenfelet". (Meg
akarod alázni, ki akarod oktatni...) De nem vagyok moderátor.Ha én David93Pecs-re "szólnék rá", akkor annyit mondanék,
hogy légyszi, tiszteld meg az itt fórumozókat azzal, hogy nem
veszed őket semmibe ("ez csak egy fórum") és igényesebben
írsz: köszönöm... Nem kezdeném kisegítőtagozatos jelzőkkel
illetni a produkcióját, még ha az lenne, akkor sem. (Amúgy az
bőven nem ez a szint. De ez megint csak egy vélemény.)
-
DeFranco
nagyúr
Egyébként ez valahol az életszínvonallal jár. ~16 éve, amikor Németországban jártunk, az ottani fiatalokon ugyan ezt a nemtörődömséget, hanyagságot, beleszarást láttuk. A szüleik generációja felépített egy működő államot, ők már a készbe kerültek bele, azt hitték, hogy majd 40 évesen is ott lesz apu-anyu vagy legalább is valami kamuállás elég lesz az ő segítségükkel a boldogsághoz.
Ez azoknak a generációknak a problémája, akik kicsi koruktól ki vannak párnázva, viszonylagos jólétben élnek (igen, itt mi most viszonylagos jólétben vagyunk, bárki bármit mond), nem érintették meg a gödör alját. Ilyenkor jönnek elő az ilyen "engem senki sem ért meg nemzedék" problémák, meg az érfelvagdosás. Nagyanyám erre mondta, hogy jó dolgukban nem tudják mit csináljanak. Természetes folyamat ez valahol.
Nem mellesleg pont azért van észnél most, akinek van sütnivalója, mert itt a vakok között egy közepes képességű félszemű is istencsászár lehet, ha kicsit is törekszik. Ha ezek felnőnek, a többség sötét bunkó marad. 40 éves korára is.
-
válasz
David93Pecs #64 üzenetére
Csak épp olvastam,amit írt és hát voltak benne pontatlanságok,ha már ilyen szőrszál hasogatónak kell lenni,majd szépen kiszerkesztette őket...
És ez így van rendjén. Én is kiszerkesztem utólag az elírásaimat, ha észreveszem és időn belül vagyok. Nem azért, hogy bárkinek megfeleljek vagy azért, hogy jobban megértsék, hanem azért, mert van egy alap színvonal, amit az ember jobb esetben mindenhol kíván tartani és nem úgy viszonyul dolgokhoz, hogy "ez csak egy fórum, majd úgyis megértik valahogy". Van, aki igényes erre és van, aki nem, de aligha az előbbi égő.
-
Gergosz2
veterán
egy ideig nem eset le hogy milyen pótvizsgáról beszélsz, aztán rájöttem, hogy középiskolai pótvizsgáról van szó.
Amúgy az első hsz-szeddel egyet értek bár hozzá tenném, hogy középiskolások körében divat lett a nem tanulás.
Jó nékunk is volt ilyen de ez más:
teljesen céltalanok , semmi sem érdekli őket, mi azért megtaláltuk azt ami érdekelt minket.
Egyik volt tanáromat idézve még a szart is leszarják.Amúgy egyetemen is sok az ilyen partiarcakik évközben egy szót sem tanulnak, vizsgaidőszakban meg a tanárt szidják megállás nélkül ha megbuknak , vagy nem sikerül egy évközi ZH.
Jó oké ez a magatartás egy közgazdász ,bölcsész vagy menedzser szakon még lehet elmegy de gy mérnöki , természettudományos terültetn nem. -
DeFranco
nagyúr
válasz
David93Pecs #62 üzenetére
Hőbörögj csak tovább, kifejezetten szórakoztat
Gondolom a nyelvtantanárodat is ilyen vehemenciával oktatod ki, amikor már megint kettest ad az a beteg állat, mert nyilván utál a fejed miatt
A köcsög. Vagy neki csak a háta mögött van ilyen nagy szád, mint itt a monitorok tisztes távolságából?
Nagy pofám van veled szemben, van is mire. Amiért szóltam (és nem belekötöttem, csak szóltam, még csak kommentárt sem fűztem hozzá, amíg el nem kezdett habzani a szád) az tényszerű, egyértelmű és világos. Te meg elb*sztad. Nagy pofám van, mert nekem van igazam, ezért megtehetem, de ha nincs igazam, akkor nem nagyon van olyan, aki nálam gyorsabban kér elnézést és ismeri el a hibáját itt a fórumon.
Ezért a kicsi szösszenetedért meg simán felnyomhatnálak személyeskedésért, de nem teszem, mert jobban mulatok a vergődéseden.
Hátha még mutatsz valamit.
-
Bjørgersson
félisten
Ez nem EczkE dolga lett volna?
-
David93Pecs
tag
válasz
művésznő4 #63 üzenetére
Nem mondtam egy szóval sem,hogy nincs értelme,és logikus.
Csak épp olvastam,amit írt és hát voltak benne pontatlanságok,ha már ilyen szőrszál hasogatónak kell lenni,majd szépen kiszerkesztette őket...Bár azért,ahogy látom még így is akad benne.
Kedves DeFranco!
Düjjön vagy dűljön ?Ez itt nagy kérdés.
Vagy csak lejárt a szerkesztési idő? -
művésznő4
senior tag
Bár Lenry "egy 2-est mindenki össze tud hozni" mondatában is látok igazságot, a hozzászólásaid alapján veled kell, hogy egyetértsek!!!
Sajnos ez így van....
Én is megszenvedtem ám alaposan a matekkal, pedig világéletemben 4-5-ös tanuló voltam. Ennél rosszabbat nem igen kaptam az iskolában...és hát mégis voltak nehézségeim....David93Pecs: Ne haragudj, nem szeretnék beleszólni (meg persze, az előzményeket sem tudom - nem is akarok belefolyni), de ezt nem bírtam megállni, hogy ne szóljak közbe. Valahogy szúrja a szememet...
-A saját írásodat is többször átolvasod nehogy abba a hibába essél,amit te felrósz másoknak... ez gáz.
Szerintem meg igenis van értelme!Ez így logikus és teljesen rendben van. Az sokkal nagyobb "gáz" lenne, ha úgy javítana ki állandóan másokat, hogy ő is közben sorozatosan hibákat vét....nemde?
-
David93Pecs
tag
Igénytelen nem vagyok,ezt mindenki láthatja. Az meg h te mit gondolsz a te privát dolgod,és senkit nem érdekel.
Nem palástolok semmit,ugyanis nincsen mit...
Hogy egy pályán mozgunk-e? Így van szerintem sem,ahelyett h magaddal foglalkoznál másokkal foglalkozol és azt gondolod h vicces és menő vagy ezzel a viselkedéssel.
Elárulom,nem vagy az... Sőt inkább gyerekesnek mondanám.Hogy előnyöd van-e velem szemben?
Hát ez egy nagyon jó kérdés. Attól függ miben? Ha a pofádra célzol,ami akkora,mint a Bécsi kapu akkor az igaz lehet,de másban kétlem.Még jó,hogy vannak ilyenek mint én,aki által feltűnhetsz és kioktathatsz embereket mi?
A boldogulásodat nem tudom milyen mértékben segítem,de szerintem nem sokban,hacsak nem arra célzol,hogy minden írásomat kielemezheted és ez tölt el téged mérhetetlen örömmel... Már mondtam beteges...
Nem tartozol nekem köszönettel. Isten ments'
Hogy beteg elme vagy,az nem a legjobb kifejezés,csupán egy unatkozó,buta és naív egyént látok,aki erre gerjed.
A problémád lehet hogy komplexebb,mint hittem.
-Azzal h kijavítod mások hibáit,feltűnősködsz. - Feltűnési viszketegség?
-Hogy kényszeresen keresed másokba a hibát...((gondolom mindenbe) - kényszerbetegség?
-A saját írásodat is többször átolvasod nehogy abba a hibába essél,amit te felrósz másoknak... ez gáz.Ezeket is összegezve,nem hinném h bármiféle is előnyt tudnál kovácsolni magadnak,maximum csak itt a fórumon a való életben az ilyeneket lesz.rják és egyedül maradnak mint a kisujjam .
-
FatalEror
addikt
Hát nem tudom....van benne valami lehet meg kéne őket buktatni,de azonnal...
A sárga csekkhez még annyit,hogy képzeljük el azt,hogy színesfém bőrű barátaink hogyan fizetnék ki a csekket.
-
DeFranco
nagyúr
Meg az órai jegyzetet is el lehet kérni, meg lehet gyakorolni otthon is a feladatokat.
Ott a feladatgyűjtemény, ha tényleg fel akarsz készülni a vizsgára (úgy hogy foghatatlan legyél), akkor meg hátra is lehet lapozni a feladatgyűjteményben.
Persze én sem csináltam ezt, sőt, házit sem csináltam szinte soha, de megéltem abból, amit órán hallottam. Viszonylag jól tanultam így is.
-
DeFranco
nagyúr
válasz
David93Pecs #48 üzenetére
Igénytelen vagy, és ezt palástolandó vádaskodsz.
Engem mondjuk nem érint, mert nem egy pályán játszunk, de azért valahol örülök, mert így nekem előnyöm van veled szemben. Nem kell mindenkinek tudni helyesen írni, magára igényesnek lenni, választékosan fogalmazni. Ha vannak ilyenek is, mint te, jobban kitűnik, aki ad a minőségre. Kell a plebs...
Ezzel segíted az én boldogulásomat, és a gyereked is fogja segíteni az én gyerekem boldogulását. Tulajdonképpen köszönettel tartozom neked.
Tőlem aztán fetrenghetsz, hogy milyen beteges elme vagyok, és düjjön rám a meggyfa, de adott helyre engem fognak alkalmazni téged meg nem. Több időd marad hörögni.
-
baluka26
veterán
válasz
kiskaktusz #52 üzenetére
Szerintem a középiskolai diákok nem szeretnék, hogy elmagyarázzák nekik ezeket az egyszerű képleteket, mert általában köze van az integráláshoz, még egy egyszerű területszámításnak is.
-
h3lios
addikt
De rég vártam már 1 ilyen topic-ot !
Én ugyan még a közepén vagyok az egésznek, idén végeztem el a közép sulit, de tapasztalatom van bőven amit meg is osztanék veletek.
Matek: A tanár az első órán felírja a megoldó képletet a táblára és onnantól dolgozz azzal + ami a 4 jegyűben van, ha hiányoztál arról az óráról akkor szívtad, mert azt az anyagrészt szinte biztos, hogy nem fogod érteni. Velem ez nagyon sokszor előfordult (önhibámon kívül). És aztán , ha kérdeztem tőle akkor leugatta a hajam, hogy miért nem nézem meg a könyvben...
Rám különösen utazott, mert a szókimondó fajta vagyok és ha aláznak, akkor bizony azt nem hagyom szó nélkül (nem érdekel, hogy én húzom a rövidebbet, van önérzetem).
Dolgozatok előtt gyakoroltunk 20 közepes feladatot -10 nehezebbet és 1 lvl 99-eset. Ilyenkor úgy voltunk vele, hogy jajj ez nekünk semmi, nem a fenéket. A dolgozatban kb. lvl 9999 szintű feladatokat kaptunk, lehetetlen számokkal és véletlenül sem egészre kijövő egyenleteket.
Ezt azzal megfejelte, hogy a 2-es tanulók pl. én aki 2- es voltam a 4 év alatt végig NEM csinálhattak prezentációt, vagy egyéb javító feladatot. Az csak a 4-es 5-ös tanulók kiváltsága, mert nem ezzel kell javítani. Egyszer- kétszer attól féltem és elvesztem a hidegvérem és akkor agyonverem.Ezzel szemben a töri, ami nagyon sokak számára nehéz tárgy nekem a legegyszerűbb a világon. A tanár is jó volt, mert érthetően magyarázott. Átlagban elég volt, ha 3-4 x átolvastam a teljes tz - érettségi anyagot és már fullosan tudtam is. Ez azt jelenti, hogy szóról szóra le tudtam írni azt amit leírtunk az órán. Emlékszem, volt egy 2. Világháborús dogánk (abból engem nem lehet megfogni) a tanárt nem kicsit ledöbbentettem. 6 oldalasra sikerült a TZ (1 is elég lett volna).Olyan dolgokat írtam le amit még a tanár sem tudott és utána járás után jött rá, hogy ilyen is volt.
Ennyit jelent, ha jó a tanár + a tárgy szeretete.Én mindig is úgy voltam a tantárgyakkal, hogy ami nem érdekelt azt soha nem is tudtam / tanultam. De amit szerettem az aztán prímán ment.
Szerencsére eddig csak fél évkor buktam matekból és kémiából. -
baluka26
veterán
válasz
kiskaktusz #45 üzenetére
A deriváláshoz nem kell magyarázat. Nincs mit érteni rajta, mechanikus az egész..
Ennél rosszabb példát nem hozhattál volna -
kiskaktusz
addikt
Szóval vissza a téma elejére; nem lehet ezt ennyivel elintézni.
-
David93Pecs
tag
Nem kell rá odafigyelni,csupán a fórum az csak egy fórum.
Engem pl (például,hogy az is értse aki nem akarja érteni) nem érdekel h néha elütök néhány betűt/számot,mivel így is megértik. Esetleg rövidítek..
Ezzel nem érzem magam semmivel sem kevesebbnek,és nem gondolnám h kevesebb lennék...
Ez nem igénytelenség,egyszerűen csak nem érzem megköveteltnek,hogy egy internetes fórumon katonás rendben minden szót teljesen kiírva és full helyesen írjak le,amikor igy is megértik,és ha esetleg elütök vlmit(valamit,ismét az okosaknak)akkor eret vágjak magamon, ugyanmár..
Akinek tényleg ez a mániája,hogy ezeket figyelgeti,és javítgatja mások véletlen hibáit,annak nagyon szegényes és üres lehet az élete,vagy erre gerjed...
Kitudja,beteg világban élünkIgaz DeFranco?
-
Lenry
félisten
válasz
David93Pecs #44 üzenetére
nem jó az érvelésed. a helyesírást megtanítják, és onnantól "jön magától". ha megtanultad jól, akkor onnantól jól írsz. pont.
nincs kétféle írása az embernek: fórumos meg hivatalos.
ha neked külön oda kell figyelni a helyesírásra, az azt jelenti, hogy nem tudsz helyesen írni.na de ne kanyarodjunk ilyen messzire
-
DeFranco
nagyúr
válasz
David93Pecs #44 üzenetére
Nocsak, előtört a nagy lázadó?
-
kiskaktusz
addikt
Erről beszélek, hogy elég lett volna nekem is, de hiába figyeltem, ha magyarázat nem volt pl deriváláshoz. Találd ki. köszi. Erről beszélek... Én sem jártam a legelitebb gimibe, de azért volt neve, manapság már egyre kevésbé.. Lehet nem véletlenül..
pl akit említettem, angoltanárt, pálinkaszagúan jött be hozzűnk, a hármat free-nek vagy "sztrí"-nek ejtette. Nem volt folyamatos angol nyelvű tűrsalgűs, scak ilyen töltsd ki a munkafüzetet baszás. Elfelejtettem angolul is.. Szerencsére jó estigimit választottam, ahol lelkiismeretes tanárok vannak és egy jó kvalitású emberrel csodát művelhetnek.. Hogy én kémiát válasszak 5. tantárgynak? Megfordult a fejemben..
-
David93Pecs
tag
Hát,ha csak addig jutsz el h beleköss egy ilyen pont ebbe(ha már másba nem lehet),akkor sajnállak
Nem hiszem,hogy egy fórumon,olyan gáz lenne ha az ember néhány hibát ejt,ráadásul nem is súlyosat,de leszarom mit gondolsz. Gyerekes vagyés a gyerekeket meg kell hagyni abban a hitben,amiben vannak...
Ha egy hivatalos levelet küldenék ilyen formában kedves Viktor úrnak,az már gáz lenne,de nem ez történik... csak egy általános eszmecsere folyik.
-
Lenry
félisten
válasz
kiskaktusz #40 üzenetére
ja, persze, persze igazad van, csak mutattam, mint példát, hogy az egyetemen még ennél is rosszabb.
nekem pláne az volt, mert középiskolában normális tanáraim voltak, akik magyaráztak, és bőven meg lehetett mindent érteni csak abból, hogy odafigyeltél órán, aztán az egyetemen meg csak pislogtam, hogy ezt a helyet miért nevezik iskolának, mikor itt teljességgel bacnak tanítani? -
baluka26
veterán
válasz
kiskaktusz #40 üzenetére
Nem jártam a világ legelitebb gimijébe, voltak rossz tanáraim, de bőségesen elég volt a kitűnő érettségimhez, hogy az órákon odafigyeltem.
Az meg, hogy nem magyaráznak el mindent azért van, mert elvileg az általános iskolából kellene némi tudást magaddal hozni..
-
DeFranco
nagyúr
válasz
David93Pecs #39 üzenetére
Ja, tudom, mit ugatok...
Tudod a tanároktól alkotott véleményed, meg a felsorolt érvek elég hiteltelenek ilyen kisegítőtagozatos helyesírással. A stílus maga az ember, tudod...
-
kiskaktusz
addikt
Ezzel nincs is gond, viszont egy dolgot felejtesz el; az egyetem nem kötelező, ha akarsz járni és diplomázni, akkor elfogadod, az érettségi viszont az alapműveltség része, lenézik az embert, ha nincs, pedig az intelligenciaszintje vizsga nélkül indokolná a meglétét, még ebben az esetben is, és ilyenkor bizony a tanár elég mélyen belenyúl a gyerek jövőjébe. Lehet azzal, hogy mivel nem magyaráz és otthon nézi meg a diák, csak 4-est ír, viszont lehet, hogy a diák csak a suliban szeretne figyelni, mert a memóriája elég lenne hozzá, viszont ott nincs magyarázás és a fiatalkori lázadás mellé az otthoni munka, mint tanulás, elmarad...
Az egyetemet ne hozzuk ide.
-
kmisi99
addikt
Nekem egyik oszt társam félévkor 1.0 volt matekból 10+ egyessel következő félévben csupa 2-3-4 tanuló volt. Az se rossz dolog
-
David93Pecs
tag
válasz
kiskaktusz #33 üzenetére
"9.-ben azért nem buktam meg matekból, mert a tengelyes és középpontos tükrözéshez csak logika kellett, nem kellett elmagyarázni semmit, mert persze azt a mi matektanárunk elfelejtett egyébként.."
Ez a szomorú,nálunk nem is akart... A korábbi annyit ugatott csak,hogy: "benne a könyvbe olvasd el" ,és mivel a tudás nem volt meg amire építeni lehetett "mert ugye olvasd el a könyvbe" a későbbi tanár vért izzadt és kb ugyanugy szart az egészre mikor látta h a fél banda hülye...
-
Lenry
félisten
válasz
kiskaktusz #33 üzenetére
jött a gimi, semmi magyarázás
az egyetem is így néz ki: "üdvözlöm önöket a [akármilyen] gyakorlaton. ez a 970 oldal az anyag, amiből a jövő héten ZH-t írnak. a következő 45 percben nagyvonalakban felvázolom az első 10 oldalt, a többit tanulják meg"
konkrétabb példával: SZTE, programozási nyelvek, egy féléves (vagyis összesen 12x45 perc) tárgy, 4 különböző programozási nyelvet tanulj meg, ebből az elsőre rászánják az első 9 órát, a másodikra kettőt, a többit oldd meg.
nem is tudom miért utáltam annyira az egyetemet.
(#34) DeFranco Az a fajta, aki ugráltat "ezt csináld, azt csináld" - miután megcsináltad, "nem jó, ezért nem jó azért nem jó"
jaja, pont így néz ki a világ főnökeinek 95%-a
-
DeFranco
nagyúr
válasz
David93Pecs #29 üzenetére
baluka26: Most kicsit magamra ismertem A rajz és az ének az a tantárgy, ami még általánosban elmegy, de utána már kb semmi értelme nincs ezeknek a tantárgyaknak 11-12.-ben, a másik nyolc tantárgy plusz érettségi mellett..
Nem csodálom hogy nem csináltad meg a rajzokat, én pont ugyanazt csináltam, mint Te.
és én is hármast kaptam, csak én év végén.
A rajzokat már csak azért sem csináltam meg, mert a tanár egy pökhendi, gúnyos és arogáns gusztustalan ember volt, ha valakihez hasonlítanom kéne, akkor Dr. House féle parasztsággal vetekszik.
Az a fajta, aki ugráltat "ezt csináld, azt csináld" - miután megcsináltad, "nem jó, ezért nem jó azért nem jó" és utána teszi a bunkó paraszt személyeskedő megjegyzéseit...
Na ilyen ember volt a rajztanárom. Nem hiszem, hogy bárki bármit is szivesen csinált volna meg neki....Van egy rossz hírem. Nagy valószínűséggel ilyen, sőt még ilyenebb embereknek fogsz dolgozni ötven éven keresztül.
-
kiskaktusz
addikt
Sok esetben tényleg csak az kéne, 2-3 saller és azonnali nuktatás, ez kétségtelen, de nem lehet minden esetre ezt ráhúzni, nagyon nem.
Pl, ahogy feljebb írta valaki, ma már a tanárok nem hivatásból tanítanak.. ezt annó meg is éreztem és most iszom a levét egyébként.. Folyékonyan beszéltem angolul, "neves" gimibe mentem, elfelejtettem... Esti suléiban szerencsére felhoztam magam egy középfokra.. Matek fizika, kémia? dettó. jött a gimi, semmi magyarázás, emlékszem, 9.-ben azért nem buktam meg matekból, mert a tengelyes és középpontos tükrözéshez csak logika kellett, nem kellett elmagyarázni semmit, mert persze azt a mi matektanárunk elfelejtett egyébként.. Aztán persze, ha vlaki egyszer elmondja, hogy mit hva, már megy egyszerűen..
Estin pl azon gondolkodtam, hogy kémiából fogok érettségizni..
De mindegy. midenki gondol amit akar. Biztos el lehet intézni egy ilyen sokrétű dolgot egy egyetemes "akurvaanyádattanuljálmár" felkiáltással, 3 pofonnal és azonnali buktatással.
-
baluka26
veterán
válasz
David93Pecs #29 üzenetére
Ilyen nem létezik.
Tudod hogy utált az angoltanárom? De muszáj volt dicséretet is adnia, ha egyszer csak ötösöm volt..
Ha tudsz valamit, abba nem_lehet_belekötni.
Lenry, pacsi
-
DeFranco
nagyúr
Testnevetésből is be volt ígérve, mert nem tudtam kötelet mászni. Senki sem magyarázta el, hogy kell, miután rájöttem már könnyen ment, de ehhez egy nyarat kellett gyakorolnom, mert be lett ígérve, hogy aki nem tudja következő évre, az megbukik.
@David93Pecs: ilyen nincs. Ezt az utálatot valamivel kiérdemelte a kedves nebuló, magától a tanár nem kezd el utálni valakit azért, mert a jobb padsor harmadik padjában ül. Valószínűleg a delikvens végigpofázta az évet és/vagy alázta a tanárt, mert a rettentő tizenéves önérzetét sértette, hogy nem lehet órán pókerezni, meg 0.fácsabukolni, meg be is van zárva ebbe a szarba itt. Majd alázza így a brigádvezetőt az építkezésen, meg kaszinózzon ott munka közben, aztán meglátjuk mi történik.
-
Lenry
félisten
azt hittem, hogy csak én vagyok akkora balfax, hogy rajzból béna legyek, de örülök, hogy nem vagyok egyedül
azt hiszem, hogy kettes volt a leggyengébb félévi rajzjegyem, de én tényleg rettentően nem tudok rajzolni.(#29) David93Pecs ilyen meg nincs. ha megtanulod az anyagot és amikor számot kell adni belőle, akkor tudod, akkor nem lehet megbuktatni. kaphatsz hibátlan feleletre hármast, mert a tanár talál benne kifogást, ha akar, de egyest nem, mert tudtad. ha mégis egyest kapsz, akkor valószínűleg tudod merre van az igazgatói iroda, mehetsz panaszkodni.
-
David93Pecs
tag
Értem,és ha esetleg valaki nem azért bukik meg,mert hülye..hanem mert egyszerűen utálja a tanár mint a sz.rt?
Vagy hát nem is utálatnak nevezném,inkább nemtőrődömségnek.
Félreértés ne essék én egyszer sem buktam meg,de azért bőven lehet ilyenről is hallani..
baluka26:
Most kicsit magamra ismertem
A rajz és az ének az a tantárgy,ami még általánosba elmegy,de utána már kb semmi értelme nincs ezeknek a tantárgyaknak 11-12.-be a másik 8tantárgy +érettségi mellett..
Nem csodálom h nem csináltad meg a rajzokat,én pont ugyanazt csináltam mint Te.
és én is 3ast kaptam,csak én évvégén.
A rajzokat már csak azért se csináltam meg,mert a tanár egy pökhendi,gúnyos és arogáns gusztustalan ember volt,ha valakihez hasonlítanom kéne akkor Dr.House féle parasztsággal vetekszik
Az a fajta,aki ugráltat "ezt csináld,azt csináld" - miután megcsináltad,nem jó,ezért nem jó azért nem jó és utána teszi a bunkó paraszt személyeskedő megjegyzéseit...
na ilyen ember volt a rajztanáromNem hiszem bárki bármit is szivesen csinált volna meg neki....
-
baluka26
veterán
Én rajzból buktam meg félévkor majdnem, de csak azért, mert nem csináltam meg a rajzokat.
Félév előtt beírtak az ellenőrzömbe, aztán egy hét alatt gyorsan megcsináltam az összes rajzot, amit kellett volna, aztán kaptam egy hármast.
De ez is lustaság, és igaza lett volna a tanárnak, ha megbuktat.
-
DeFranco
nagyúr
válasz
David93Pecs #23 üzenetére
Évismétlés. Én még hozzácsatolnék egy bucira verést is, csak azért, hogy megtanulja, hogy kint az életben sem lesz sem pótvizsga, sem második kör.
Ott ha valamit úgy elk*r, mint ahogy tette azt az iskolában egy éven keresztül (mert megbukni csak készakarva, előre megfontolt szándékkal vagy minősített hülyeként lehet) akkor a kinti világban az élet úgy küldi a padlóra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy felkel onnan.
Mondom ezt úgy, hogy buktam meg félévkor történelemből, de ehhez kellett az, hogy totális antitalentum voltam a tárgyból, és a tanár kifejezetten utált és utazott rám. Év végére már nem adtam meg neki az örömöt. Ez még akkor volt, amikor nem mertünk még csak tiszteletlenül válaszolni sem, úgymond a "régi rendszerben".
Lenry ötletét adoptálom, évismétlés, plusz sárga csekk. Az adott évi normatív támogatás adott tárgy(ak)ra jutó részét lesz szives befizetni.
-
Lenry
félisten
válasz
David93Pecs #23 üzenetére
évismétlés
mod: meg esetleg egy nagyobb összegű sárga csekk, mert b*sztad teljesíteni az egész évre vonatkozó egyetlen kötelességedet
-
#51736960
törölt tag
válasz
David93Pecs #23 üzenetére
golyó a fejbe
-
baluka26
veterán
válasz
kiskaktusz #19 üzenetére
Igazából nem is kellene középiskolában pótvizsga.
-
kiskaktusz
addikt
válasz
David93Pecs #20 üzenetére
Ha az ember normális közegben van, találkozik nem is eggyel..
-
David93Pecs
tag
válasz
kiskaktusz #19 üzenetére
Olyan még létezik?
-
kiskaktusz
addikt
Te aztán jóindulatú ember lehetsz..
-
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #12 üzenetére
Volt azért ez fordítva is...
Amikor a tanár ütötte a diákot. Nem is volt az olyan régen,talán 3dikos lehettem...
Tanárnak volt vlmi nádpálca a kezébe és azzal ütött rá arra akit nem tudta,nem simogatott vele hanem rendesen ütött...
Na,az milyen beteg már?Ma már nincs ilyen,de nem is tűrném el,biztosan visszaütnék.
Egyébként pedig hamár a veszélyes diákoknál tartunk...
Már a 8évesek is mocsok agresszívak. Pár napja ismerős boltjába mentünk pár ruháért és ott volt a fia,aki 8éves az ugye kb 2dikos lehet...
Valami hegyesre kicsiszolt botot szorongatott és ilyet mond: "majd ezzel jól megtámadok valakit" - na mondom aztakva...
Én nem voltam ilyen 8évesen,de ha egy 8éves ilyennel akarna leszurni kicsinálnám...Szerintem pár év múlva nem lesz ritka h a 2-3dikos diák megveri a tanárját xD
-
7600 GS
addikt
válasz
gamek!ller #14 üzenetére
Rendben, csak most segitenem kell mutternak házi munkában. Ha visszajöttem irok.
-
7600 GS
addikt
válasz
gamek!ller #12 üzenetére
Pedig én tudnék neked aktualitásokkal szolgálni, pont a közepében vagyok az egésznek.
-
gamek!ller
őstag
válasz
David93Pecs #11 üzenetére
Pedig a fiatalokon látszik a tudásszomj, a tudni akarás.. Csak ez van a szemükben.. Gyanítom a tanárokat azért nem érdekli már annyira, mert ha csúnyát szól akkor fél, hogy megverik a saját diákjai, stb.. Mind1, fél regényt tudnék írni róla, aki nem érti az kérdezze meg mástól.
Képzeld magad tanárnak. Megvan? Akkor közöld velük, hogy megbuktak.
-
David93Pecs
tag
válasz
gamek!ller #9 üzenetére
Azért,mert ma már nem céljuk a tanítás (se)...
-
7600 GS
addikt
válasz
gamek!ller #9 üzenetére
Max neked nem függött, akkor is voltak rossz tanárok. A gyerekek meg a tanárok mind-mind változnak. Manapság már csak bejárnak,felveszik a fizut aztán csókolom. Régen meg hivatásként tekintettek a munkájukra.
Az én tanárom pl. 2.86-ra nem adta meg a hármast.
-
7600 GS
addikt
És mi van akkor, ha nem mindenki emós, aki megbukik? Netán nem azért bukott meg ,mert nem tanult, hanem mert hülye az adott tantárgyhoz.
-
David93Pecs
tag
xD
Nekem volt egy oszttársam,aki tudatosan bukott meg mindegyik év végén.
Minden év végén másik 3-4 tantárgyból próbált bukni xD
Nos,az ő elmélete szerint jobb volt 3hónapot tanulni,mint suli időbe 2-3x ennyit,így inkább megbukott minden év végén 3ból és pótvizsgázott,és át is ment...
...amíg meg nem elégelték,és egyszer matematikából a "kedves" tanárnő (jónagyparaszt,de ezt majd máskor) megbuktatta. Így bucsuzott köreinkbőlVannak ilyenek is...először énis nagyot néztem
:
-
blokad
senior tag
Ez neked miért létkérdés?
-
gamek!ller
őstag
Ha fél szemmel figyeltetek volna év közben én nem szartatok volna bele az egészbe 3 méter magasról, most nem kellene izgulnotok.. Év közben leköpitek a tanárt meg elkülditek az anyjába, ma pedig összezárt farral hunyászkodtok meg előtte, hogy engedjen tovább.
Sáláláláá én is buktam meg 7 évvel ezelőtt kémiából, de akkor még más világ volt. A mai dísz"mások"-nak azt sem engedném meg, hogy levegőt vegyenek, nem még esélyt adjak nekik, hogy esetleg tovább bukdácsoljanak. 7 évvel ezelőtt még nem volt menő megbukni, ma meg már előszeretettel vagiznak azzal, hogy hány tantárgyból buknak meg.
Azt gondolná az ember, hogy ilyenkor a tanár is kicsit visszavághat az évközbeni bepofázásokért, sérelmekért, de nem. Nem fogja megbuktatni a szépen néző emós gyereket, mert fél, hogy nem egyenesen hazamegy a vizsgák után, hanem először gumishoz kell menni, esetleg szélvédőt cseréltetni..
Summasummasummárum, bukjatok meg.
Új hozzászólás Aktív témák
- SSD kibeszélő
- Xbox tulajok OFF topicja
- iPhone topik
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Revolut
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- Apple iPhone 13 Mini 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad X260 - i5-6G I 8GB I 256GB SSD I 12,5" HD I HDMI I CAM I W10 I Gari!
- Azonnali készpénzes Microsoft XBOX Series S és Series X felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- Eladó karcmentes Xiaomi Redmi Pad SE 11 8/256GB / 12 hó jótállással
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C Dock G5 docking station (5TW10AA) - 3x4K felbontás, 144Hz képfrissítés
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest