Új hozzászólás Aktív témák
-
Darmol
senior tag
válasz
Petykemano #22 üzenetére
Megó'gyuk okosba!
-
Petykemano
veterán
válasz
Low Noise #20 üzenetére
> de szükség van erre?
Szerintem a fejlesztés fő célja a CXL technikai kiszolgálása. A CXL más korábbi standardok mellett azt célozzák, hogy a számítógépbe helyezett eszközök úgy kezeljék és lássák egymást - ide értve egymás vezérlését, egymás memóriájának közös címézését - mintha csak integrált eszközről beszélnénk.
a CXL pl lehetővé teszi, hogy PCIe foglalatban elhelyezve memóriával bővítsd a gépet. Ehhez már nyilván kell sávszélesség.Szerepe persze elsősorban ennek sem az otthoni számítógépekben lehet.
Kivéve persze a spórolást, hogy feleolyan mennyiségű PCie sáv is elég.A probléma abból lesz (lehet), hogy az SSD / GPU vagy más kiegészítő kártya gyártója abban látja majd a spórolási lehetőséget, hogy Gen X helyett Gen X+1-ből feleannyi sáv és ennek megfelelően feleolyan széles vezérlő is elegendő.
Az alaplapgyártók pedig ezzel szemben az eddigi gyakorlat alapján abban látják majd a spórolási lehetőséget, hogy Gen X+1 helyett csak Gen X-et építenek az alaplapba.
-
Porcica
csendes tag
Azért nem ugranak egyből oda, mert akkor nem érné meg nekik. Azon többet keresnek, ha végig mennek az egész tervezeten, persze az is pénz nekik, hogy azokat le tudják gyártani, de az elhanyagolható, a bevétel miatt.
Te is így tennél, ha a profit maximalizálás lenne a célod, egy cég tetején ülve...
Mondjuk röhej, hogy a kripto alatt, szinte 1000%-os hasznuk volt, de az is kevés, erre szokták azt mondani, hogy az Isten pénze se lenne elég.. -
Low Noise
senior tag
Én örülök a fejlődésnek, de szükség van erre? Mi az amire nem elég egy Gen 3 vagy gen 4 NVME SSD?
-
DraXoN
addikt
Mert "evárt az újjabb".
Csinálhatnának alaplapot csak PCIE 2 vagy 3-mal akár 12. generációs intel cpu mellé is, de kb. senki se venné, olyan sokkal meg azért nem lenne olcsóbb.
Ha már megvan a gyártási "technológia" és design ami letesztelt és követik sok alaplapnál (elég sok alaplap csak apróbb módisítása márkán belül a másik lapnak, részben copy-paste az alkatrészek jó része rajtuk), akkor arra egy-egy új alaplapot tervezni már nem katasztrófa (főleg, hogy a gépek is már be vannak állítva az extra rétegekhez ami kellhet a nagyobb PCIE verzióhoz a jobb árnyékolás érdekében).. De egy kevesebb sávos alaplap lehet 8 helyett 6 vagy akár 4 rétegű alaplappal is elkészülhet (leginkább a legdrágább tényező, nem az extra fém a gond sokszor, a "kifinomultabb" tervezés, a több ideig tartó/több lépcsőből álló alaplap "rétegezés", hogy tervezéskor ne legyen interferencia a sávok között és más alkatrésszel se, ha kevesebb a sáv, kevesebb a tervezési munka). -
KISDUCK
addikt
"Azért kiváncsi leszek rá, hogy ha majd 30-40 év múlva borul a bili, ezek a milliárdosok elhúznak-e űrhajóval valahová, vagy itt rohadnak majd meg az átlagemberekkel."
Gondolhatod hogy itt rohadnak meg, mert ha egy lakható bolygót lakhatatlanná teszünk akkor egy lakhatatlant nem fogunk tudni lakhatóvá tenni.
-
DraXoN
addikt
ha 3 év múlva kész, az azt jelenti, hogy kb. 5-6 év múlva kerül termékbe.
morgyi:
Drága a huzalozás, és a chipben is magas a tranzisztorköltsége a PCIE csatornáknak.
Ezzel lehet olcsósítani, ha 16 sáv helyett csak 4 sávot húznak be.. ezért van csak olcsó AMD kártyáknál 4x csatoló.. modernebb PCIE szabványokkal ez büntetés nélkül megtehető.
SSD-hez is lehet elég lesz pár év múlva (új szabványú M.2 SSD-kkel) 1x felület, nem kell 4 sávot behúzni modulonként.. így kisebb csatlakozó is lehet (bár nem hiszem, hogy az szükséges), illetve jobban eloszható az a pár port. Lehet csúcslapok kívételével közép kategóriás lapoknál csak 8x sávot húznak majd be a fő PCI-E porthoz vagy akár csak 4x sávot a még olcsóbb lapoknál. Ha már a VGA is úgy is csak 4x-es, és magas PCIE verzió esetén ez hátránnyal se járna, csak olcsóbb lenne a lap és a kártya... vagy legalább tartja az árát ha már az új generációk ára még feljebb megy (ami esélyes ha még jobb árnyékolás kell, de kevesebb sávot is könyebb árnyékolni). -
koby11h
őstag
És ezeket milyen működési hőmérsékletre tervezik? Arról van elképzelésük? Mert a sebességgel együtt az is elég szépen emelkedik! Esetleg kezdjek el az SSD-hez vízhűtésre spórolni?
-
sb
veterán
válasz
Petykemano #6 üzenetére
Miért, mi baj lenne egy pcie 7.0 x0.5 dvga-ból és egy pcie 3.0 x16 lapból?
-
Petykemano
veterán
kiváncsi vagyok, mi sül ki ebből.
Nyilván a szerveres környezetben elképesztően fontos és talán egyre fontosabbá válik nem csak az egy node-ban elhelyezett erőforrások, hanem a node-ok közötti kommunikáció sebessége és késleltetése.Konzumer oldalon is remekül hangozhatna, hogy 3 év múlva a PCIe szinte eléri a DDR sebességét. Esetleg lehet azon spórolni, hogy már nem kell 4x sáv az SSD-nek, meg 16x egy olcsóbb GPU-nak. Viszont nem lenne baj, ha a spórolást nem eltérő megközelítéssel oldanák meg a GPU/SSD gyártók és az alaplapgyártók. Merthogy - és ezzel el is érünk a problémához - a gyakorlat az, hogy az alaplapgyártók nem a sávok számával, hanem a PCIe verzióval spórolnak, mivel a nehézséget (és persze a költséget) a jeltovábbítás, meg árnyékolás, stb adja
Tehát tök jól hangzik ez a PCIe7 is, csak vajon nem lesz-e túlságosan nehéz (költséges) megoldani a jeltovábbítást, huzalozást, stb ahhoz, hogy ebből elérhető árú konzumer termék legyen?
-
1dude
senior tag
Nekem kifejezetten tetszik, mikor 4-5 évre előre tudják pontosan, mi mi után jön, meg milyen erős lesz % -ban az elődökhöz képest, roadmap is van 3-4 termékről jó előre. Ha tudják, mi van a sor végén és mit tud majd, miért nem ugranak egyből oda? Vagy jobb termelni a szemetet meg pazarolni a nyersanyagot?
Azért kiváncsi leszek rá, hogy ha majd 30-40 év múlva borul a bili, ezek a milliárdosok elhúznak-e űrhajóval valahová, vagy itt rohadnak majd meg az átlagemberekkel. -
1dude
senior tag
Szépen mérik patikamérlegen, hogy minden évre jusson valami...
Új hozzászólás Aktív témák
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kecskemét és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Android játékok topikja
- Parfüm topik
- Ingatlanos topic!
- Filmvilág
- Project Motor Racing-Straight4 Studios
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Trollok komolyan
- További aktív témák...
- HIBÁTLAN iPhone 11 64GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2132
- Új Dell 14 Inspiron 5415 FHD IPS Ryzen5 5500U 4.0Ghz 8GB 256GB SSD Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
- Apple iPhone Xs Max 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Telefon felvásárlás!! Apple Watch Series 9/Apple Watch Ultra/Apple Watch Ultra 2
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest