Keresés

Aktív témák

  • Dive

    csendes tag

    Sziasztok, SEGÍTSETEK pls.!!!

    Röviden:
    ECS K7S5A lapomban 1.3-as TB volt, és egy haverom úgy tette alá a lesarkazásvédőt, hogy nem húzta le róla a fóliát (egyik oldalán volt)
    és nem csak a magot kente be, hanem körülötte is.
    Nem tudom hogy a fólia, vagy a bekenés miatt-e, de az eredmény: meghalt a proci. Bekapcsolás után 5-6 mp-el a már amúgy is 7000-rpm-en forgó Coolink 111+ hirtelen elkezdett "felfelé húzni", gyorsabban pörögni, és aztán 3-4 mp-el rá kikapcsolt a gép.
    Többszöri indítás után ugyanez, tehát kipróbáltuk másik TB-vel, mivel úgy ment, biztosak lettünk benne hogy a procim halt meg. 2 tippem van: vagy a szilikonpaszta zárta rövidre a procit (mivel a teljes felülete be lett kenve), vagy a fólia miatt nem tudta átvenni a hőt a hűtő, ezért kezdett el felfelé húzni a ventillátor, ahogy érzékelte a proci melegedését, és végül megfőtt a TB.
    Mivel a srác sz.tech boltban dolgozik (igaz, AMD-hez nem ért :-) visszacseréli gariban a procit, de az min. 1 hónap :-(
    Gondoltam, addig veszek egy 700-as Duront, sikerült is bruttó 11 ezerért, mert muszáj addig is dolgoznom.
    Viszont, nem indul vele a gépem! Szépen bekentem (csak a magot), védőfólia nélkül rá a lesarkazásvédőt, majd a hűtőt, és nem megy.
    Hibajelenség: bekapcsolnám a gépet, és egy pici áramlöketet kap látszólag, mert az összes venti megmozdul a gépben (procin, videókártyán, tápban), de csak ennyi. Kb. 2 másodpercenként mozdul egyet, közben a táp ventije(?) kattog.
    Tehát 2 másodpercenként picit mozdulnak a ventik, és ennyi, de a gép nem indul...
    Kipróbáltam egy zsír új ATX táppal, ugyanez...
    Procit kivettem, visszaraktam, ugyanez.....
    Mi lehet a baj???
    Asszem ma du. visszaviszem a Mistral-ba a procit...
    Vagy mit csináljak ???

  • Dive

    csendes tag

    Sziasztok!

    Óriási problémám van, segítsetek please!!
    Már hetek óta a következő van: (ECSk7s5a,TB1.33,384MB SD,40GB Maxtor) Win98SE-ben bármilyen fájlműveletnél egy bizonyos határ felett megáll a win. Tehát pl. ha másolok egy filet és nagyobb mint mondjuk 5-10MB, vagy installálok, és az installer másol, a windows lehal akár 1-2 percre is, ilyenkor az óra is kimerevedik, csak az egér mozog, és folyamatosan világít a HDD led. Kipróbáltam a gépet Duron700-zal, ugyanez, kipróbáltam a vinyót 2 másik gépben ott tökéletes volt, a lapra mutogatnék......
    A Windows Kellékek/Rendszereszközök/Rendszermonitor-ját nézve minden fájl írás-olvasás nagyon lassú, amikor "meglódul" és olvas/ír 2MB-ot, a fájlrendszer-Hibás adat diagramja is jelzi ezt a méretet, tehát 2MB hibás adatot (körülbelül). Folyamatosan ég a HDD, nagyon lassan átnyalja az adatot, 10-20x lassabban mint kéne, de utána a másolt adat hibátlan minden esetben, és csak nagyobb, pár megás másolás felett jelentkezik ez a hiba. Mit csináljak? IDE100-as kábelen csücsül egyedül a vinyó, mielőtt CD-re tippelnétek.

    SEGÍTSÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG !!!!!!!!

    Dive

  • Dive

    csendes tag

    Ja, még annyit hogy SiS 5513-as Dual PCI IDE vezérlő hajtja, Win reinstall után. Ezzel pedig jónak kéne lennie. (Elsődleges IDE vezérlő, kétszeres FIFO). A Beállítások fülben a DMA nincs beixelve. Az baj amúgy?

  • Dive

    csendes tag

    Tudom hogy kaki a 98 de eddig ment... elvileg azt hiszem azóta van ez, amióta ata100-as kábelt használok. Pedig ez már a második 100-as kábelem! Igen, azt hiszem azért kipróbálom a régi 20 pin-eset. A DMA-t előbb azért kipipálom, és felrakom az új drivert is, majd beszámolok. Van amúgy még egy "érdekes" jelenség is; Nekem 2 partíció van ezen a 40-es vinyón, de ha berakom a régi 8.5GB-os vinyómat, akkor az nem E meghajtó lesz (a C, D után), hanem a 40-es vinyó első és második partíciója C és E, és a 8.5-es vinyó lesz D !!! Ki hallott már ilyet... Az Eszközkezelőben az IDE vezérlő beállításainál (ahol a DMA-t ki kell majd pipálnom) kiírja hogy ez a meghajtó C és E, de le van butítva és nem lehet megváltoztatni. Mivel a letöltéseim D meghajtóra voltak állítva, gondoltam addig kitiltom BIOS-ban a második vinyót amíg letöltök, így nem kell lehúznom a kábelről. Láss csodát, disabled BIOS-ban, fel sem veszi boot-olsáskor, a Windowsban pedig már ott van, de akkor már E meghajtóként !!! Tehát C, D az első vinyó ahogy lennie kéne, de csak így ha letiltom a másodikat BIOS-ban. Ha engedélyezem, újra C,E és D...... Na megyek próbálkozni...

  • Dive

    csendes tag

    Behalok, a régi ATA33-as kábellel megy !!!!!
    4.4MB/sec-el (másolás). Az ATA100-al 666kbyte/sec volt az átlag, úgy hogy beolvasott pár megát aztán "gondolkozott".... Na most akkor? Mi a gáz? Azért örülök, mert így legalább jó, de ATA100-as lappal meg vinyóval mégiscsak azt kéne használnom... Az 1.08-as frissítés és a DMA beixelése sem segített ATA 100-on.

  • Dive

    csendes tag

    Megint én vagyok :-))))

    Megoldódott... Egy másik ATA-100-as kábellel jól megy, (7MB/sec átlaggal). Most hogy így nézem, a kábelen amit használtam, az egyik végén ahol az alaplapra dugom, az egyik szál ki van vágva (nem sérülés) szabályosan kb. 3mm-en, úgy a 15.-ik szál lehet a NEM piros szélétől nézve. Bocs de nem tudom érthetőbben leírni. Akkor ez milyen ATA kábel? Már emléxem, még rá is kérdeztem vásárláskor miért van ott kivágva, az volt a válasz hogy mert az a szál nincs használva.
    A meghajtóbetűjelek kiosztásához tud vki hozzászólni vmit?

  • Dive

    csendes tag

    válasz zotyesz01 #381 üzenetére

    Csak WinCommanderben mértem egy 130MB-os másolást mennyi idő alatt végez. Tudom ez nem tiszta adat főleg ha sok kis fájl van, de én mindig ugyanazzal az egy 130MB-os fájllal mértem, és az a lényeg, hogy gyakorlatban azt mennyi idő alatt kezeli le. Majd benchmarkolok is... Ja, az AGP 1.08-as frissítésével kezdtem.

    karib: köszi a magyarázatot, már értem, habár elég sz*r... Arra nincs magyarázatod, miért lesz E meghajtó a második vinyó, hogyha letiltom BIOSban? Egyáltalán miért látja a Win?

    Amúgy van még egy gond ezzel a rohadt lappal. "Néha" eljátssza, hogy bootoláskor kiírja hogy megtalálta a boot sectort az IDE-0-án, és itt megáll (itt egyből ki kéne írnia hogy Win98 indítása). Ha megpiszkálom a lapot az IDE csatlakozónál, utána többnyire jó. De ez sem mindig igaz. Van meg hogy elindul, de iszonyú lassan mászik, aztán lefagy, és újraindításnál megint megáll az IDE-0 boot-nál. (Nem a kábelem rossz, 3 kábellel is ezt csinálja a szemét).
    Szerintetek vigyem vissza a Mistralba? Hogy fogják kivizsgálni? A hiba nem mindig jelentkezik, ha azt mondják nekem hogy ők nem találtak semmit, a falra mászok.

  • Dive

    csendes tag

    válasz zotyesz01 #385 üzenetére

    Értem...

    A BIOS frissítéssel viszont nagy gond van... Az AMINF329.EXE nevű programot kéne elindítani ha jól tudom floppys bootolás után, de hibát ír ki. Ha x opcióval indítom (hibák figyelmen kívül hagyása), akkor sem lehet használni, és Inteles chipseteket sorol csak fel. Pedig ez kell nekünk nem? Az ECS oldaláról töltöttem le már 2x is. Tehát a BIOS-t még nem tudtam frissíteni.

    A lapom 3-as rev., már volt a DTK-nál ellenállás-műtéten, és a sikeres 10 perces beavatkozás óta remekül megy 1333/133-on a gép. (Előtte úgy fagyott, mintha kötelező lenne, csak 100-on volt hajlandó menni).
    Most a Memtest86 hiba nélkül fut 133-on (is).

    A gép viszont az IDE problémával együtt atomstabilnak tűnik, pl. a minap ment egyhuzamban 27 órát, mialatt letöltöttem 2.5GB-ot, és folyamatosan nyúztam fagyás nélkül. Közben viszont tisztesen leakadt 1-1 percre ha valami nagy fájllal kezdtem dolgozni.
    Most megy az IDE kábel, de eléggé lassú, és ugye soxor nem bootol róla...

    Ja, néha ha pl. kicserélek egy vinyót, törlődik a BIOS mintha kisütöttem volna. Szerintetek irány vissza a Mistral újév első munkanapján?

  • Dive

    csendes tag

    válasz karib #386 üzenetére

    Igen, így használom kiiktatva, hogy az utolsóra kerüljön.

    BIOS frissítésről előbb írtam :-( Meg mondom, a RAM és a rendszer is "amúgy" stabil. (RAM by SPD, stb.)

  • Dive

    csendes tag

    válasz samatt #389 üzenetére

    Felraktam kipróbálni a WinXP-t. Most nem akarok róla regélni, de én nem hittem volna hogy tényleg létezik Windows, ami stabil, sokat tud stb.

    Viszont: XP-vel hogy frissítsem a BIOS-om? Ebben nincs DOS üzemmód, mit kell csinálnom? Bocs, kicsit láma kérdés, dehát... :)

  • Dive

    csendes tag

    válasz Barton #407 üzenetére

    Aha, értem... Csakhogy ha már nincs Win98-as BOOT floppym akkor telepíthetek egy Win-t hogy kreálni tudjak? Esetleg később a BIOS frissítések is Win alóliak lesznek?

    (Most jut eszembe, a Win98 install CD úgyis BOOT-olható, és ott még választható is a csak parancssor) :-))) Hihi, már válaszoltam is magamnak :-)))

    De tényleg, azért ezekszerint későb a BIOS-t is Win alól kell majd frissíteni....

  • Dive

    csendes tag

    válasz karib #409 üzenetére

    Tudnál mondani egy ilyen alternatv megoldást? Én tudok "promptot kreálni", de az említett hiba miatt nem frissül a BIOS-om... Majd utánanézek újabb AMI frissítőnek...

  • Dive

    csendes tag

    Köszi a válaszokat...

    greg214: tényleg, eszembe sem jutottak ezek a progik, pedig megvannak. Bár azt nem tudom, hogy pl. a Norton Systemworks 2002-t érdemes-e felrakni XP-re?
    Igen, az XP 98 után tényleg nagy dobás, de nekem a másik gépen már nagyon régóta Win2000 fut, és az az igazság, hogy annál is sokkal stabilabb, gyorsabb, és ami a legjobb, hogy kompatibilisebb! Ezért nem is nagyon tudtam használni a 2000-et, mert sok progim nem futott. EDDIG. Az XP (kopp-kopp-kopp) megoldást adott.
    Természetesen a "bőröket" leszedtem (minek), az ie6 meg a mediaplayer 8 nem érdekel, egyiket sem használom.


    zotyesz01: ajajajjjj, aug. 27.-ei a BIOS-om... Akkor azért nem tudtam frissíteni? Természetesen ezen a gépen csináltam a boot-disket a rom fájllal. Na most akkor átnyargalok a másik gépre (még jó hogy van), és megcsinálom ott... Majd beszámolok, köszi!

  • Dive

    csendes tag

    Na végre, sikerült frissítenem a BIOSom! :-)))))

    Nen OFFtopic jön!!
    Van egy problémám XP-ben. Install után 2 nappal a Leállítás-nál butított lett a Készenlét, és nem lehet hibernálni sem. Az ECS oldalán az s5a011109.exe (V.01/11/09 Release Date: 11/27/2001)-nél ez olvasható:

    Release Note:
    1. ...
    2. Fixed the "standby" selection of start menu becomes to be inactive action after
    installing Windows XP
    3. ...

    Ezek szerint ez okozta? Viszont hiába update-eltem a BIOS-t, hiberbálni továbbra sem lehet. A Súgó azt írja, hogy az Energiaellátásnál kell beállítani, de ott nincs ilyen fül, és ha nincs ilyen, akkor nem támogatja a számítógép (a help szerint). Na most akkor? Van vkinek hasonló tapasztalata? Vagy majd csak a köv. XP telepítés után lesz újra jó?

  • Dive

    csendes tag

    válasz Pézsé #425 üzenetére

    Nekem is MX200-asom van, és se Win98SE Hun, se WinXP Prof. Hun alatt nem volt gond vele, kapásból felvágta az XP az nVidia drivert. (Persze a sajátját, aztán azért frissítettem.)
    A Live!-ot is kapásból felismerte, egyből tökéletesen szólt. Szerintem nyugodtan használd azt, inkább mint az alaplapit.

    Valaki írta, keressek rá a nohiber.txt-re, nincs ilyen a gépen... A probléma továbbra is létezik, nem tudok hibernálni. Mi köze lenne a hangkártyadriver-hez? Amúgy az mint az előbb írtam, frissítve van.

  • Dive

    csendes tag

    Bocs, azt nem írtam hogy az is :-) Persze az is frissítve lett...

  • Dive

    csendes tag

    válasz samatt #484 üzenetére

    Szinte tuti biztos vagyok benne a táp a hibás. Tipikus hibajelenség. Akkor szokott az lenni, hogy többszöri kísérlet után kap csak elég fesz-t.
    Próbálj ki egy erősebb tápot, vagy ha nincs rá módod, húzzál le pár fogyasztó eszközt, és úgy próbáld. Ha így kissebb terheléssel stabilan indul, akkor mehetsz nyugodtan nagyobb tápot venni.

Aktív témák