Aktív témák
-
BRinyo
aktív tag
Azt hiszem ezzel a 36$-os árral nem is konkurrencia. Ennyiért a suse vagy a redhat is ad rendszert, sőt. Ott van pl. a kínaiak nemzeti disztroja, ami 10-20$ körül van... Arra lennék majd kíváncsi, hogy - az általam is tisztelt Vityi Péter milyen arcot vág akkor - amikor Székesfehérvár azt fogja mondani: ''Igen, nekünk kell az UHU-Linux!'' Bár tartok tőle, hogy ez nem valósul meg a novell(suse)-en, windows-on és egyéb kórságokon nevelkedett rendszergazdának nevezett analfabéták miatt. Tisztelet a kevés kivételnek.
-
simonzé
addikt
A három ablakos butítás nem hülyeség, de az a 800*600-as felbontás nagyon kevés. 30 dollárért még így is megéri!
Első blikkre azt hittem, hogy a Windows elindulása után rögtön lefagy, de lehet, hogy ez is csak a teljes árú verzióba fért bele. :]
Milyen béna poén... :( -
twollah
nagyúr
Egyre jobban kuzd az M$ a piacert.
Ez jo jel. -
b@ndi
tag
Arra lennek kivancsi, hogy hogyan hoztak ossze ezt Windows verziot. Vettek az eredeti Home editiont, es adott pontokon lekorlatoztak, vagy ujrairtak az egeszet, es kihagytak belole reszeket (nem a multitaskingot, mert azt csak korlatozni lehet, de pl. a halozat kezelest, vagy a tobbfelhasznalot).
Ha az elobbit csinaltak, akkor vajon hany hetbe tellik, hogy kiadjanak a programozok (Mert mint tudjuk a tavolkeleti orszagok programozoi ugyetlen gyerekek.) egy legalis patch-et ami torli ezeket a korlatozasokat? :DDD -
válasz
eddie303 #131 üzenetére
Hát én is csak annyit tudnék csinálni, hogy itt és/vagy a hwsw-n feladnék hírdetést az elektronika miatt. Időm kevés van hogy ilyenek után mászkáljak, mostanában meg a parlagfű virágzása idejében meg próbálok egyáltalán nem mászkálni, ugyanis nagyon allergiás vagyok. De ha hallok valami, szólok.
-
válasz
eddie303 #127 üzenetére
Az erre Bp-n van. :) Amúgy most pl van egy felesleges 20 gigás vinyóm (teljesen jó). Azt ha te le tudod cserélni egy 256m-es modulra, akkor máris lesz fél gigád. De csak egy ötlet. Van amikor más felesleges dolgok vannak, most épp ez a vinyó. Ja meg van egy mobilrack is.
-
ciao
senior tag
újabb NAGY feketepont a mikroszopsznak, sikerült megcsinálniuk a winfos xtré-t
ezek tényleg puh@pöcsüek! ezért mernek pénzt kérni, újabb per kéne nekik! -
-
eddie303
őstag
Végre belátod. A legtöbben kalóz Windows-t használnak, aki nem használ linuxot. Az a kör ritka, de egyre nagyobb, egyre jobban kezdik elfogadni. Lehet kapni olyan gépeken, mint nálatok a Tesco-s gépek, preinstallált linuxot. Ritka, aki ezt az installt meg is tartja, de inkább az a jellemzõ, hogy semmi nincs rajta, s akkor János bácsi vakarózik, hogy mi az a ''INSERT SYSTEM DISK IN DRIVE A: THEN PRESS ANY KEY TO REBOOT''
-
-
eddie303
őstag
Árakat ahogy vesszük, kenyér pl. 22ezer lej. Azon lehet spórolni, hogy nem kell márkás ruhát venni, az itt egy fizetés.
Mod:
3,5 millió lejes fizetés már jobb, mint a 2.8-as alap, de úgy 5 millió fölött kezdõdnek a jó fizetések, ami elég ritka, hogyha nem vagy vezetõi állásban.
[Szerkesztve] -
Lehet hogy meg fogsz lepődni, de nélam is minden eredeti (na jó van néhány mp3-mam a netről, de azokat mint tudjuk legálisan le lehet tölteni az EU-ban). És csak egy átlagos fizetésem van. Mi a titok? Mondjuk Sziget helyett veszek pl Homeworld2-őt, és még többet és jobban szórakozok vele. Ja meg nem költök cigire és alkoholra sem. Valaki tízezreket költ alkoholra és cigire havonta, de nem hajlandó szoftverért pénzt adni. Ja igen, és ha valamire nincs pénzem, akkor sem szerzek be belőle másolatot, mert ahogy a mondás tartja, addig nyújtózkodok ameddig a takaróm ér.
-
MUŁĐER
addikt
persze hogy van,önmagát feltelepíti,semmit sem kell csinálni...
Nv-nek van szvsz a legjobb Linux drivere.
Látom itt még sokan a régi Linuxot látják,de iszonyat módon fejlődik,már sokkal kényelmesebb mint akár 2 éve volt mondjuk.
Már lassan fél éve nem láttam egy ablakot sem.Nem hiányzik.:DD -
eddie303
őstag
válasz
_Volkovy_ #101 üzenetére
Hidd el, elhiszem, sehol se fenékig tejfel, nem is azzal van a bajom, hanem azzal, hogy egyesek nem értik meg. Egyébbként megnézném hogy Szabolcsban mi van, de itt van nem egy olyan falu, ahol áram sincs... Ennél hátrább nem lehet. S román flavakban olyan fabudi, ahol fel van akasztva egy kukoricacsutka, s mindenki azt végighúzza sz@rás után, azzal törli a seggét.
-
eddie303
őstag
Így van, de ezt nem bírom, hogy egyesek ezt nem bírják felfogni. Adja az Isten az itteni nagyszájúaknak, hogy tapasztalják meg, milyen, mikor el kell költözz, mert a közköltség felesz, s kenyérre sincs pénzed, s véletlenül eddig valahogy sikerült összekaparj annyit, hogy vegyél egy szutyok gépet, mert ehhez értesz egyedül, de nincs hely, ahol felbecsülnék s kifizetnék a munkádat. S pusztulsz éhen, s erre még a fejedhez vágják ezeket is. Jól felvitte az Isten a dolgotokat...
-
BlackWoOd
aktív tag
Sokkal jobb lett volna, ha az adott térségekben a belépő szintű gépeket pl. 30 napos próbaváltozat XP-vel értékesítenék.
Ezzel a zsírszegény Tesó gazdaságos XP-vel kb. 30 nap alatt a teljesen kezdő felhasználó is el fog jutni odáig, kénytelen cserélni normálisabb rendszerre (vagy elég neki a 30 nap, hogy töltsön egy disztrót és kiírja CD-re/DVD-re, stb.). -
Bagoly
senior tag
Azt kéne megértened, hogy
1. Az operációs renszer ugyanolyan szükséges ''alkatrésze'' a számítógépednek, mint az alaplap. Ha nem vettél volna alaplapot (mert drága) hiába vásároltad volna össze a többi alkatrészt, nem működne a gép.
2. Nem kell Windowst venned! Használj Linuxot, az ingyen van! Az hogy Windowst akarsz használni a te döntésed. Annyiba kerül amennyibe. Mérlegelj, hogy jobb-e neked ez, vagy inkább használsz mást! -
Kraptor
őstag
Hát sajan valahogy úgy mükszik a rendszer. Ha pénzed sincs még az autopályára se mehetsz, amit a saját adódból finanszírozták...jó mi? Én nem azt mondom, hogy nincs jogod élni, én azt mondom, hogy nincs jogod windowst használni, tudom sz@r ügy de hivatalosan ez az álláspont.
[Szerkesztve] -
bitfarkas
őstag
Én ugyan nem vagyok közgazdász, de azt tudom, hogy egy dolog értéke annyi, amit a piac megad érte. Ahol egy OS ára az egyéb javakhoz képest nagyon magas, ott a piac értékitélete alapján vagy nem veszik meg, vagy ellopják.
Ennek akart elébe menni a MS.
Meg hát a megszokás. Ha valaki (mint én is öreg fejjel) hozzászokik egy működésmódhoz, egy kezelői felülethez, nem igazán szívesen vált, ha még jobb is az a Linux. Pláne, ha kevés az azon futó alkalmazás. És ha már hozzászokott, a váltásnál is ennek az új verzióját keresi.
Csak hát így szemérmetlenül nagy extraprofithoz lehet jutni (lásd MS), mert a monopolhelyzetben nem érvényesül a piac. Ez ellen pedig itt Európában is többet kéne tenni. Érdekes, hogy az USA-ban, ahol érzékenyek a monopóliumokra, a W esetében a monopoljog alapját nem csesztetik, csak a hozzáadott szoftverek esetén.
Nemzeti szempontok szerint ugyanis nem rossz az, ha a világ a kezükben van. Nem véletlen, hofgy a német kormány erőteljesen elkezdett támaszkodni a Linuxra... -
tildy
nagyúr
-
válasz
_Volkovy_ #85 üzenetére
Itt elvekről van szó. Azt akarják elérni, hoyg a felhasználók ezekben az országokban is elfogadják azt, hogy a szoftverért fizetni kell. Ez meg rengeteg pénzt megér, nem is hiszem hogy ez valaha nyereséges lesz a számukra.
Amúgy meg Bill bácsi igenis rengeteget jótékonykodik, rendszeresen dollármilliókat adományoz alapítványoknak. -
eddie303
őstag
Ruhát és kaját igenis lehet venni belõle, mert nem ugyanazok a viszonyítási alapok. Nem muszáj márkás cipõt/ruhát vegyél, pl a fizetésem 3,5 millió lej, egy nem márkás cipõ, amit viselek 200 ezer lej, a ruha, ami rajtam van 500 ezer lej. A számítógépem belekerül kb. 16 millió lejbe, amit szerencsétlenül jó pár év alatt raktam össze. Most erre hogy vegyek még egy 5 millió lejes operációs rendszert?
-
Kraptor
őstag
Hát akkor nem kell számítógépezni és ennyi. Tudom sz@r ügy de nem lehet mit csinálni. Most képzeld el, hogy az AIDS-es Afrikaiak, hogy érzik magukat, amikor nem tudnak AIDS elleni gyógyszert venni, mert kerül kb100-200 dolcsia egy doboz és az egész éves fizetésük annyi. A gyógyszergyártó cégek meg nem fogják olcsóbban adni...jó mi? És még itt nem is játékról meg windowsról van szó, hanem emberi életekről.
-
PWR
aktív tag
Pilota: fizettem erte, ugyhogy fikazhatom? :)
extremen dragak az ms termekek, nevetseges, hogy pl egy OEM (!) office-ert 100eFt-t kernek. az oprendszerert meg szvsz az a 27eFt a realis, amit az OEM home editionert kernek. Többet egy maganfelhasznalotol nem szabadna kerni. Meg egy kis- vagy közepvallalkozastol sem. -
WN31RD
addikt
-
MLaca
őstag
Érdekes vélemények :)
Szerintem (<--- magán vélemény), ha a Win XP Prof cca 15e ft lenne, egy word és egy excel alapofisz ugyanennyi, akkor a felhasználók jóval nagyobb arányban meg is vennék a géphez ezeket. De 30+áfa egy oem win xp prof és 45+áfa egy word meg excel (dettó oem), ez sztem otthoni usernek sok. Az ázsiai butawin meg egy rossz vicc, de már a röhögés kedvéért megérte kihírezni :) -
_Volkovy_
nagyúr
Most őszintén:mennyire van szüksége Bill Gates bácsinak arra a példányonként 250 dollárra,amit megspórol ezáltal,hogy egy szart ad el?
Nem hogy jótékonykodna egy kicsit,az még talán javítana is az imidzsén. -
Esmein
nagyúr
Amiért nem háborodtam volna fel, ha a microsoft csinál:
Csökkentett árért messenger, médiaplayer, játékok email és böngésző kliens mellőzése a telepítésből, mert ott tényleg csökkentett szolgáltatást kapunk kisebb árért. De ilyen ''nem klikkelhetsz kétszer ugyanarra a pixelre'' szintű szemétkedéseket nem tartok etikusnak. -
ftc
nagyúr
Szerintem nem sokan engedhetik még itt sem,hogy megvegyék.Nálunk 5000SK azaz 30000FT Alapfüzetés 7000SK
-
eddie303
őstag
Tudjátok mit? Nem mondok semmit, csak annyit, hogy ahol élek, ott 15000 forintnak megfelelõ az alapfizetés, ebbõl kérdem én, hol lehet venni legálisan Windows-t és látékokat?
-
Hát igen ez így van. Sajnos sokan nem hajlandóak szoftverért fizetni, még akkor se, ha van rá pénzük, ''elvből''. Persze arról nem vesznek tudomást, hogy ez ugyanúgy lopásnak minősűl, mintha valaki elemelne egy doboz cigit a közértből. Aztán valaki meg azzal az érvvel jön, hogy túl drága neki, és nem tudja megfizetni, ergo talál egy számára ''jó'' indokot, amivel becsületesnek érzi magát. De könyörgöm, emberek, ha nincs pénzem vidámparkra, akkor nem próbálok fellógni a járgányokra amikor nem figyelnek, mert tudom hogy az lopás. Ugyanez a helyzet a játékprogramokkal. Ha nincs rá pénzem sem másolom le, mert nem akarok lopni...
Ja és én még kb 10-12 éve több C64-es játékprogram fejlesztésében részt vettem, amik annak idején meg is jelentek kereskedelmi forgalomban (egész pontosan újság mellékletekként) Németországban, szóval ismerem a szoftverfejlesztői oldalt is. -
-
zsolt501
nagyúr
Most nem akarok vitába szálni de szerintem ezeknek a fejlődő országoknak nem éppen a számítógép a legnagyobb problémájuk hanem a munka a fizetés és a megélhetés.
Más már több éve lehet külömböző op rendszereket kapni ami teljesen ingyenes és képes teljesen kiváltani a wint csak keresgélni kell.
Megint más aki tud gépet venni amin már képes az XP futni az nem hiszem hogy a butítuttat fogja beszerezni. -
faster
nagyúr
A kormányok és alapítványok feladata a jótékonykodás, nem a vállalkozásoké. Gondolod, hogy lemondana a Microsoft egy csomó pénzről csak azért, mert a szoftverkommunizmus a divat, és vannak, akik szerint az oprendszernek ingyenesnek kéne lennie? Ez nem kaja, nem alapvető dolog, és mégis, a kaját sem kapod meg ingyen. Miért várható el az, hogy egy cég, amelyik dollármilliókat öl a fejlesztésbe, ingyen felrakja a netre a termékét? Még a gyógyszergyártócégek sem tesznek ilyet. De ez nem is az ő feladatuk.
-
Ja meg a játékokat is adják mind ingyen, mi? :D
Az otthoni felhasználók is nagyon sokat költenek szoftverekre, hacsak nem kizárólag emailezésre kell a gép. Gondolj csak bele, hogy milyen játékprogi árak vannak. Egy átlagos nyugati user mondjuk havonta vesz egy új játékot, ami átlagosan 40 dollár. Ez évent kb 500 dollár. Egy OEM windows xp home (teljes verzió) meg kb 100 dollár (be van építve a gép árába), és átlagosan 2-3 éveg a gépen van. Szóval ha így vesszük nem drága a windows xp sem. Ha meg munkára használod a géped, akkor úgy is pénzt keresel vele, szóval még inkább illik kifizetni az oprendszert. Ha egyik verzió sem tetszik, akkor marad mondjuk a linux, de akkor lemondhatsz doom3 és társairól is egyetemben. -
eddie303
őstag
''csak és kizárólag a stupid user support lenne az egyetlen, amiért elvárható dolog a pénzkérés''
LOL, most nem így van? :)
Figy. nem azt mondom, hogy legyen minden ingyen, de egy nyamvadt operációs rendszer, amit azért teszel fel a gépedre, hogy tudd használni, mert ugye oprendszer nélkül a gép nem ér semmit, csak az legyen ingyen :) Más nem muszáj, s nem minden muszáj. Elég pénzt kipengetsz hardverre így is, ti okoskodtok, ha megvan az otthoni legális Windows-otok, de nézzétek meg Romániát, ahol erre nincs pénz, s még a rendõrnek is otthon illegális windowsa van. -
ftc
nagyúr
OK-kelet.De én úgy tudom,hogy keleten egy saját Linux alapú rendszert fejlesztenek,akkor szerintem azt fogják előnyben érvényesíteni.És ott szerintem nemsoknak van még pénze gépre sem nemmég,hogy winre.
-
karib
addikt
Szerintem a Microsoft ezt elég jól átgondolta azért :)
Persze sokan valszeg izomból felülírják majd lopott szoftverrel, de legalább már akkor is csilingelt néhány dollár a Microsoftnál - a semminél több...
Másrészt azoknak, akik életükben először használnak PC-t, könnyen elég lehet. Pár évvel ezelőtt azért használtunk ilyen felbontást és kevés alkalmazást, mert annyit bírt a gép - és sokaknak elég is volt.
És amint X-COM is mondta - nem ez lesz a Longhorn :) Lehet helyette nyugodtan rendes Windowst választani, vagy Linuxot is. Itt sokkal inkább kereskedelmi szempontokról van szó, a gépgyártó gond nélkül, viszonylag olcsón egy kb. standard oprendszert tud produkálni a gépre, nem kell vacakolni, mindenki jól jár (az értékesítés oldalán legalábbis...). Ha te lennél a Microsoft, te sem adnád ingyen az oprendszered, akármennyire szereted az fejlődő országok kedves embereit.
Nem kell hőbörögni rajta, nem kell megvenni.
Egyetlen reményem: jönnek az okos konzolok, amik legyilkolják az ilyen herélt PC-ket (XBOX2, PSX és társaik). -
clayman
aktív tag
ennyi erővel már le is tilthatnák a startmenüt...
-
Kraptor
őstag
Még most se értem mi ez a nagy felháborodás? Téged nem fog érinteni és ha nem válik be a dolog MSnék akkor törlik ezt az üzletpolitikát és ennyi. Ti mit vártok, hogy ingyen kapjátok meg a Pro verziót? Hát az egy jó darabig nem lesz.
-
bitfarkas
őstag
Ez teljesen természetes üzletpolitika egy olyan cég részéről, amelyiknek nincs valódi konkurenciája.
És természetesen ott próbálják a mézes madzagot beszopatni, ahol a Linux veszélyezteti őket. Bár több kormány (a fenébe is, hogy a mienk nem) támogatná még inkább a linux fejlesztését és honosítását, valamint a kormányzati felhasználást, mert ha elterjedtebbé válna, a szoftver fejlesztő cégeknek is egyre fontosabbá válna, hogy legyen a terméküknek Linux verziója, mert egyébként elveszítenék a piac 40-50 %-át.
Akkor majd lemenne a horribilis nyereséget tartalmazó áraival a billgécc is.
Nem is értem, hogy az okmányirodákat anno miért nem Linuxra fejlesztették. Hiszen teljesen központosított rendszertámogatás van, helyben a bekapcsoláson, meg a nyomtatópatron-cserén túl nem igen tesznek semmit. -
eddie303
őstag
Felinstallálod, berakod a vírusírtód +antivírusodat, s használsz egy böngészõt, s schlussz. S ha induláskor túl sok progit raksz be, akkor induláskor elszáll :)
Ennek max. akkor lenne értelme, ha a starter edition opensource lenne, kiadhatnának ennyit, hogy az emberek tanuljanak belõle :) Akkor meg hamar átírnák ezt a részét :) -
Esmein
nagyúr
Nálam most 14 program fut.
Vírusírtóval,mindennel. -
Esmein
nagyúr
A hangerőszabályzó programnak számít ? És a java plugin ?
-
ftc
nagyúr
Az MS nem tud már mit kezdeni kínjában és már ezt csinálja.Szánalmas.Linuxra fogok átálni,csak még nem volt kedvem feltenni.A három alkalmazás futtatása egyszerre:paint,calc estleg worpad:DD Office nem is indul majd rajta.Őszintén nekem nem lenne elég.Már most 6 fut.Ja és ha netre fel akarsz menni vele virusirtot ne is futtass.Röhej.Inkább adnák olcsóbban
-
PWR
aktív tag
szvsz ez akkor nem lenne felhaborito (csak nevetseges), ha ingyen letölthetö lenne a ms oldalarol
-
eddie303
őstag
S mi lesz ha 3-nál több programot akarsz indítani? Kiírja, hogy ''This is the limited trial version of Windows XP, to open one more task, you need to buy the full version. Thank you!'' ?!?
Vagy esetleg úgy intézi, hogy mire a harmadik programodat megnyitod arra megtelik már a memóriád is s a swapod is, ne tudjon elindulni? :DDD -
Persze igazad van abban, hogy egy rakás sz@r a program.
Szvsz abban nincs igazad, hogy felháborodsz rajta.
Akkor lenne jogos a felháborodásod, ha CSAK a butított változatot lehetne kapni.
De lehet kapni a simát is, csak akinek nincs rá pénze, az megveheti a buta változatot is olcsóbban. -
-
Szvsz ez nem igaz. Esetleg a vöröskereszt vagy a máltai szeretetszolgálat esetén érthető lenne a felháborodásod, de egy vállalat esetén, aki a haszonból él teljesen ésszerűtlen lenne valamit csak azért olcsóbban odaadni, mert valaki szegény.
Gondolom fel vagy háborodva azon is, hogy egy audi a4-es miért nem 150 ezerbe kerül, hiszen mi olyan szegények vagyunk... -
Nemtom mit aggódtok. Kötelező lesz megvenni vagy mi? Ezekben az országokban nem lehet majd full verziót venni? Betiltják a linuxot?
Akinek ez is megfelel az megveszi majd ezt, akinek nem felel meg, az megveszi a full verziót, akinek az sem jó az meg használ linuxot.
Aki meg eddig is lopott, az eztán is fog.
Ergo nem változik semmi, csak lesz egy olcsóbb buta változat is a piacon, amit megvesz, akinek tetszik... -
Esmein
nagyúr
Ilyenkor szinte látom Gates vigyorgó képét és elönt a düh, hogy de bemosnék neki.
Most komolyan elgondolkodtam azon, hogy visszarakjam-e az uhu linyuxot... -
PWR
aktív tag
ja, es a csini licenszmatrica csak harmadakkora lesz vagy csak egy kismeretü hologram, mint a bologatozsiraf :DDD mert ezzel is megprobaljak jelezni a felhasznalo fele, hogy ö csak egy harmadrendü felhasznalo, tehat ö se teljesertekü, csak egy sorvadek, mint a sz@r vinfosa
[Szerkesztve] -
Esmein
nagyúr
Ez simán g*ciség. Nem hiszem, hogy olcsóbb volna kifejleszteni, legyártani egy ilyen oprendszert, mint az xp professionalt. Mégis olcsóbb... Ez olyan, mintha Bemenne egy csóró hajléktalan a boltba, és lenne 100 ftos félbarna kenyér, meg 60 ftos 1*1cm-es kockára vágott kenyér(bum edition). Semmivel nem olcsóbb megcsinálni de rohadt megalázó és nem lehet rá parizelt rakni :(
[Szerkesztve] -
PWR
aktív tag
ez egy vicc. söt, nem vicc, mert bizonyos emberek szamara (akiknek nics annyi pinzük) roppant megalazo. lassan majd a szegeny orszagokban azon verseng4enek a csorok, hogy kinek hany progi egyidejü futtatasara van licensze? es ez visszafejlödes! es ez nem multitasking! en azt hittem elöször, hogy kiveszik a mediaplayert es meg mas segedalkalmazasokat, de ezek........ :(((
-
Flameus
aktív tag
Microsoft said key features of the new software would be ''localized'' help features, country-specific wallpapers and screensavers, and ''preconfigured settings'' for features that might confuse novices.
The new software's ''simplified task management'' in which ''first-time home PC users can have up to three programs running concurrently'' represents a downgrade from the standard XP system. A full XP version can run many more programs concurrently, depending on the amount of memory in a computer.
Other downgrades include ''display resolution set to 800x600 maximum and no support for PC-to-PC home networking, sharing printers across a network or more advanced features such as the ability to establish multiple user accounts on a single PC,'' the company said.
The new software retains standard XP features such as Internet connectivity, Windows Messenger, Windows Media Player 9 and digital photography support.
Neeeeem semmi v@z :DDD -
Dave™
nagyúr
a frissítést nem korlátozzák interlaced 43 Hz-re? Jöhetne a szlogen: ha nem akarod, hogy kifollyon a szemed vegyél full xp-t!
-
Tithian
őstag
Nevetséges.
Ennél sokkal jobb a Linux. -
X-COM
nagyúr
nem érteztem ezt a nagy felháborodást, nem ez lesz a longhorn
-
Dave™
nagyúr
ezt a tetű céget... 800*600, max 3 program... nevetséges.
-
rvs
aktív tag
na ha eddig nem volt kalózkodás ott, lokális szinten a ms termékekkel, akkor ennek hatására majd lesz, vagy fellendül. :(((
komolyan.. tényleg ennyire idióták a vezetésben az emberek? ha meghatározzák az egyszerre futó alkalmazások / ablakok számát, akkor pont azt bukják el a rendszerből, amit még anno világmegváltó forradalmi újításnak neveztek: a korlátlan multitaskingot.
ennyi erővel dos 9.0-át is adhatnának hozzá. -
MUŁĐER
addikt
És azt hiszik evvel hatalmas konkurenciát nyújtanak majd a Linuxnak?:(((
Aki ezt a kiherélt rendszert használja Linux helyett,az meg is érdemli.SZVSZ. -
eddie303
őstag
Szerintem ilyen oprendszert disklesseknek kéne rakni flash romba :(
-
jamez
senior tag
Nem tudom ki foglalkozik majd az olcsóbb gagyival amikor 10 $-ért megveheti a piacon. Szerintem inkább ugyanazt az XP-t kellene nekik adni lokalizáltané és olcsóbban.
-
Flameus
aktív tag
Valaki magyarázza már el ez mire jó?
''három alkalmazás futhat, és programonként maximum három ablak engedélyezett. A grafikus felület legfeljebb 800x600 pixeles felbontást támogat, és sem otthoni helyi hálózat, sem többfelhasználós környezet nem hozható létre a rendszerrel. A Windows XP Starter Edition csakis a helyi nyelveken lesz elérhető''
JA, már látom, hogy próbáljátok....
[Szerkesztve] -
Goose-T
veterán
800x600 max felbontás, 3 progi futhat egyszerre, minden proginak 3 ablaka lehet. Ez egy fos. Jobban örültem volna, ha kiveszik belőle az IExplorert, Media Playert, Messengert, Video Editort, tűzfalat. Csak ezzel az a baj, hogy jobb lett volna így, mint a teljes változat.
-
eddie303
őstag
Mondjátok el már nekem, mit akarnak kivenni belõle? A paintet vagy a notepadet? :)
Aktív témák
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Milyen alaplapot vegyek?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- CURVE - "All your cards in one." Minden bankkártyád egyben.
- Dell notebook topic
- Vicces képek
- EAFC 25
- Bestbuy játékok
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- További aktív témák...
- 27%-OS ÁFÁS SZÁMLA I Jogtiszta Microsoft digitális és fizikai termékek I DIGITALKEYZ.COM
- Jogtiszta Windows - Office & Vírusirtó licencek- Azonnal - Számlával - Garanciával - Nint.hu
- PC Game Pass előfizetés
- Számlás!Steam,EA,Epic és egyébb játékok Pc-re vagy XBox!
- Assassin's Creed Shadows Collector's Edition PC
- MacBook Pro 16 2021 M1 Pro 16GB 512GB 1 év garancia
- Eladó ÚJ White Shark Commandos mechanikus gamer billentyűzet / 12 hó jótállással
- Xbox Game Pass Ultimate kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól! - AUTOMATA BOLT
- Telefon felvásárlás!! iPhone 16/iPhone 16 Plus/iPhone 16 Pro/iPhone 16 Pro Max
- Dell Latitude 7440 -14"FHD+1 IPS - i5-1345U 16GB - 512GB - Win11 - 1 év garancia + Dokkoló + 240W DC
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest