Új hozzászólás Aktív témák
-
Akkor várjatok szépen még másfél évet.
Annak aki most akar venni teljesen jó, aki meg már akart megvette másfél éve. Aki meg mindig jobbra vár az úgy sem vesz.
Én pont azért vettem meg másfél éve, mert nyilvánvaló volt, hogy a következő nem hoz nagy újítást, és éppen ezért nem vettem meg a 2. gent sem, pedig már akkor viszketett a tenyerem. -
GodGamer5
addikt
Ez ráncfelvarrásnak is kevés, de legalább a pénzt beszedik érte...
-
-
Oliverda
félisten
Igen, vannak olyan átmeneti generációk amiket érdemesebb kihagyni.
Az új Pro legnagyobb technikai újítása a LIDAR, ami viszont elsősorban azért került bele, hogy megágyazzanak vele az iPhone-os integrációhoz. Későbbi frissítéssel jó eséllyel a fotós cuccok is használhatják majd pl. a mesterséges mélységélességhez.
-
Tigerclaw
nagyúr
Eddig egész ütemesen dobták piacra a 12.9 inches Ipad Pro-kat, gyakorlatilag folyamatosan 1,5 évenként, ahogy ezt is. Szóval a következőre jó eséllyel szintén ennyit kell majd várni. Akinek kell, az ideiből vagy az előzőből érdemes választania, nem várni a következőre.
A CPU, GPU esetén talán rájöttek, hogy nincs hova rohanni, mert nincs konkurencia és már így is több mint elég a teljesítmény. Talán ez a Z verzió nem is több mint egy átmatricázott, talán kicsit emelt GPU órajeles megoldás.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ennél, ha igazak a hírek, minden verzió 6GB RAM-ot kap, míg az előző verziónál csak a csúcs 1TB-s verzióban volt annyi. A többiben csak 4GB volt. Persze szokásához híven az Apple nem adja meg a RAM méretét a specifikációs oldalon, szóval ezt nem kell készpénznek venni, amíg szét nem szedik.
-
Oliverda
félisten
Változatlan órajel és gyártástechnológia mellett nem sok mozgástér van. Teljesítményt tekintve pedig az A12X továbbra is overkill ehhez a géphez, illetve szoftveres környezethez. Nettó pénzkidobás lett volna változatlan gyártástechnológia mellett egy tök új lapkát tervezni. Az iPhone 12 megkapja az A14-et, a 2021-es iPad Pro pedig majd az A14X-et.
-
Geller72
veterán
Csak a procit tekintve nekem és még nagyon sok embernek a több gennel ezelőtti is bőven több mint elég, viszont amit a hetes kommentben smc említ, az könnyen lehet, hogy érdekel, mert azoknak több valós haszna is van. Mondjuk egy utolsó előtti, azaz ezelőtti gen-est nem cserélnlk le erre, az tuti.
-
Noukoum
veterán
válasz
Tigerclaw #10 üzenetére
Azért mert nagy a kereslet az ipad pro-ra és megéri kiadni egy újat. Olyan cikkeknél melyre kisebb a kereslet és vagy azt szeretné az apple hogy vegyél drágább megoldást ott nem adott ki újat (lásd mac mini vagy macbook air)
Az apple azért nyomja a tabletet mert nagy rajta a haszna (nagyobb mint a laptopon) és mint eszköz gyakrabban cserélik az emberek mint a laptopot. -
Noukoum
veterán
Én szerintem nem baj ez. A 2018-as pro és watch s4 is bőven erős, ha szoftverrel nem korlátozzák 5évig simán jók hardverileg, sőt...
Régebben is csinált ilyet az apple, csak akkor 1 év már érződött hogy kevés a kraft, itt ilyen nem lesz.
Más kérdés, hogy mennyire korrekt egy vagyonért ugyanazt árcímkézve eladni. Ilyet nem sokan mernek megcsinálni.. -
Beerheart
csendes tag
Volt arról már kommunikáció, hogy maradtak-e az ívelt kialakításnál?
-
Tigerclaw
nagyúr
Nem is igazán értem, hogy miért volt szükség erre az upgrade-re. Eleve nem nagyon van konkurencia és hiányosságok továbbra is csak az OS oldalán vannak, nem a hardver oldalon. Kb. olyan mint a 8k TV-k. Szépnek szép, de senki se kérte hogy legyen. Ráadásul bohócot csináltak magukból azzal, hogy az iPad Pro-t még közelebb vitték a Macbookhoz azzal a billentyűzet, touchpad tokkal. Szóval a Macbook Airjük mellé csináltak egy Frankeinstein verziót, vagy egy Surface klónt, ami egy iPad klón volt.
Mondom ezt úgy, hogy van iPad Pro-m, igaz a kisebb 11-es. Munkára, daily drivernek egyértelműen az MBA-t venném. Az iPad Pro a grafikusoknak való. Ha tényleg jön a megszűnt 12-es Macbook helyére Ax chipes megoldás, végképp érdekessé válik, hogy szerintük melyiket kinek kellene vennie, a sok majdnem hasonló megoldásból.
-
-
Oliverda
félisten
Konkrétan semmivel sem erősebb, bőven mérési hibahatáron belüliek számok. Ez ugyanaz a chip mint az A12X, csak picit más néven. Nem ez az első hasonló az Apple-től (sem), az Apple Watch Series 5 processzorával is ugyanezt játszották tavaly.
A fejlődés pedig nem lassult le, csupán erre a generációra nem érte volna meg új lapkát tervezni. Majd, ha felfutott az 5 nanométer, akkor lesz A14X, leghamarabb kb. jövő ilyenkor.
-
joey04
titán
Itt is elkezdett lassulni a fejlődés.
-
arn
félisten
ennyi penzert ket ev utan virithattak volna vmit.
Új hozzászólás Aktív témák
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Milyen TV-t vegyek?
- Milyen autót vegyek?
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- GL.iNet Flint 2 (GL-MT6000) router
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Windows 11
- Samsung Galaxy A56 - megbízható középszerűség
- Robotporszívók
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- További aktív témák...
- iPad Pro 2021 11" 3.Gen 128GB Space Gray + Apple Pencil
- iPad 8 WiFi + Cellular / 32GB / Space Grey / Gyári kártyafüggetlen (238)
- Lenovo Tab M10 HD 32GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Eladó/Cserélhető iPad Air 5 Wi-Fi 64 GB (Starlight) + Magic Keyboard + Epico tok
- Apple IPad pro 12.9 4th gen 256GB wifi+sim 97%-os Gyári akku
- Gamer Notebook! Csere-Beszámítás! Asus Tuf F15 FX506H / 11400H / RTX 3050 / 16GB DDR4 / 512 SSD
- HIBÁTLAN iPhone 12 mini 128GB White -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3185, 96% Akkumulátor
- Microsoft Surface Laptop 5 13,5" i7-1265U 16GB 512GB magyarbill 1 év garancia
- Lenovo magyar laptop billentyűzetre van szükséged? Akármelyik verzióban segítünk!
- Intel X540-T2 dual-port 10GbE RJ45 hálózati vezérlő (10Gbit, 2 port, áfás számla, garancia)
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest