Új hozzászólás Aktív témák
-
Lenry
félisten
parkolópálya, most a modellezésből besokalltam a munkahelyen, így a 3D egy másik ágazatát kezdtem tanulgatni: részecskék
-
Ice!?
őstag
na, hogy áll a mutatvány?
-
Lenry
félisten
válasz
Thunderzolee #15 üzenetére
a szomszédok szerint meghalt, a troli és a tanya állapota is ezt mutatja, de volt, aki azt mondta, hogy nemrég látta, úgyhogy őt is próbáljuk felkutatni.
jó lenne felújítani, mégiscsak ez volt GVM-ek protója, minden ma, Budapesten közlekedő Ikarus trolinak ez az őse.
-
-
Lenry
félisten
ezt én sem tudom, hogyhogy nem tudott róla senki, hogy mi lett vele.
a 80-as években itt szolgált Szegeden, majd a 90-es évek elején villám csapott bele, tönkrement, állt pár évet a trolitelepen, majd az SZKT járműállományából 1995. december 31-vel törölték. a hivatalos dokumentumok szerint "a kocsiszekrényét elbontották".
ennyit tudtunk 3 héttel ezelőttig, amikor pár túrázó biciklisnek föl nem tűnt a nagy piros a még nagyobb zöld közepében, és fotóikat meg nem mutatták a szegedi közlekedésbarátoknak.
mivel a pontos helyet is bejelölték, hogy hol találták, ezért szombaton elmentem fotózni, és ha tudok, érdeklődni.
sikerült is beszélnem két környékbelivel, akik elmondása szerint a tanya, ami mellett áll, egy nyugdíjas trolisofőré volt, aki odavitette a selejtezése után, és lakóbuszt akart belőle csinálni. 4-5 éve azonban a tanya üres, a korábban teljesen jó állapotban lévő trolit pedig szétlopkodták a fémtolvajok.
most úgy állunk, hogy megpróbáljuk megvenni, és aztán apránként újjáépíteni. -
Jamby18
senior tag
-
rolkaDb
aktív tag
Ha olyan lesz mint az eddigi munkáid, már alig várom!
-
k.
őstag
Szegény busz, hogy elbontották
Bár ez a sorsuk.Ha valaki nem tudná:
[link] -
Ice!?
őstag
tudom h nem gamepod -on vagyok, de akkor is: várós!
-
dy_nmq
aktív tag
na vegre vazz
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Melyik tápegységet vegyem?
- Házimozi belépő szinten
- Házimozi haladó szinten
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Milyen légkondit a lakásba?
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Autós topik
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- iKing.Hu - Samsung Galaxy S25 Edge Használt, újszerű állapotban 12 GB RAM / 512 GB tárhely
- Hordozható Gamer Számítógép / PC! HP Omen X 1000P / I7 7820HK / GTX 1080 8GB / 16GB DDR4
- HP 14 Elitebook 1040 G9 FHD+ IPS i5-1245U 10mag 16GB 512GB 5G Modem Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- DELL PowerEdge R730xd 26SFF rack szerver - 2xE5-2680v3 (24c/48t, 2.5/3.3GHz), 64GB RAM, 10G, H730p
- DELL Precision 7540 - Intel Core i9-9980HK, RTX 3000 (nagyon erős GPU-val)
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest