Új hozzászólás Aktív témák
-
Hát igen.
Igazából, majdnem minden esetre van kidolgozott tervük, és elég kevés dolog tudja meglepni őket. Ha mégis, akkor sem pánikolnak, nem kezdik el egymást taposni, hanem fegyelmezetten várják, hogy mi lesz. Viszont, talán ez az egyik legnagyobb probléma is, nem annyira kreatívak. Bármiféle leíráshoz, szokáshoz borzasztóan ragaszkodnak, és nem tudnak rajta túllépni, vagy módosítani.
Többször volt olyan, hogy megkérdeztem, hogy ez most mi a francért van így, semmi értelme. Válasz: mert ez az előírás, mert ezt így szoktuk. És miért nem változtattok rajta? Mert ez a szokás.De, hihetetlen egy nép, az biztos. Hol máshol a világon működött volna az, hogy a tavalyi földrengés, meg a szökőár után, az egész ország elkezdett spórolni az árammal, hogy ne legyen gond az érintett területek áramellátásával. A boltok előbb zártak, kevesebb volt a közvilágítás, épületek folyosóin csak a vészvillany működött, stb., hogy ezzel is segítség a bajban levőket. Most nem azért, de otthon mi is lett volna? Még inkább belerúgtak volna kettőt abba, aki bajban van. Nem, hogy ország méretű összefogás.
-
amanoba
őstag
Talán ez a megfontoltság, higgadtság, tisztán látás az, amit a legjobban irigylek. Mindent lehet a helyén kezelni hideg fejjel..vagy legalábbis jobban, mint kapkodva, idegesen.
Off: az pedig, ahogy itthon közvetítenek egy-egy eseményről, az a szenzációhajhász, hangulatkeltő mód, bicskanyitó érzés. Gyűlölöm is.
-
Áhh, az semmi ehhez képest.
Tom mondta, és igaza van. Ha lenne egy elég erős esernyőd, ami nem fordul ki, és jól megkapaszkodsz benne, nos, akkor repülhetsz...Van itt egy kép, csak nem akartam linkelni, mert ez tavaly szeptemberi tájfun alkalmával készült: [link]
Hát, nem őszinte a csaj mosolya... Keress rá google képeken: Tokyo typhoon 2011 september.Remélem, ilyen nem lesz. Vagy, ha mégis, jó lenne valami király helyről, első sorból nézni ahogy jön. De ezt még nagyon-nagyon át kell gondolnom. Ilyen időben csak egyszer hibázol, többet már nem kell.
darál0w: az teljességgel kizárt.
-
darál0w
Jómunkásember
nyár végére már talán a közvetítést is érteni fogod
-
Nordic
Közösségépítő
Nem semmi...gondolom a pár évvel ezelőtti nagy vihar nálunk semmi(a nagy aug.20-as vihar), ehhez képest(pedig itt is repkedtek a dolgok szépen).
Új hozzászólás Aktív témák
- Papíron már készül a PCI Express 8.0
- Crypto Trade
- Home server / házi szerver építése
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Battlefield 6
- Elektromos autók - motorok
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- BESZÁMÍTÁS! MSI A320M R3 4100 16GB DDR4 120GB SSD 500GB HDD GTX 1050Ti 4GB Zalman T7 NBASE 600W
- BESZÁMÍTÁS! ASROCK B550 R5 3600 16GB DDR4 250GB SSD 1TB HDD RX 5700 XT 8GB CM MasterBox MB500 700W
- Bomba ár! Dell Latitude 7490 - i7-8GEN I 16GB I 256-512SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Apple iPhone 14 Plus 256GB / AKKU 100% / 12 hónap jótállás
- Készpénzes / Utalásos Videokártya és Hardver felvásárlás! Személyesen vagy Postával!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest