Új hozzászólás Aktív témák
-
henrik1
tag
ebben a kommentfolyamban félelmetesen sok butaság hangzott el.
most megyek zenét hallgatni egy Orpheus-szal felérő Hama fejhallgatóval.
-
TESCO-Zsömle
titán
Amit mondasz azzal az a baj, hogy szubjektív, nem mérhető és embere válogatja. Ami téged fáraszt és nem tetszik, az másnek lehet pont megfelel és vice-verza, mert itt már beüt a biológiai komponens is. Egy tesztnél, mérésnél pont az a lényeg, hogy ezeket kizárjuk, így a kettőt ötvözve nem az adott eszközt tudod behatárolni, hanem önmagad.
-
TESCO-Zsömle
titán
Szvsz maga a kérdés is hülyeség. Amig van rá elég vevő, hogy megérje csinálni, addig nem lehet felesleges.
-
Tulku
veterán
"különösen az utolsó teszt, amit szinte sosem ejtenek meg, az úgynevezett hosszú idejű teszt, ami önmagában legalább három hétig tart, és arról szól, hogy lehet-e a cuccal együtt élni."
Én nem ismerlek, de az biztos, hogy TE konyítasz a berendezések hangjának teszteléséhez.
Ennek a mondatnak alapvető fontosságúnak - tkp etalonnak - kellene lennie minden ABX tesztet ajnározó PH fórumos emberlénynek, vagyis végre elindítani egy értelmes diskurzust, ami nem freki menetről, alkatrészek összeválogatásáról, anyagminőségről,tökömtudjamiről szól, hanem arról, hogy bizonyos idő elteltével mi a véleményed egy adott eszköz hangminőségéről....
Könyörgöm, én - a bejáratást nem számolva, ami fülesek esetén elérheti akár a 100-200 órát is - rendszerint több hét után teszek a végleges hangképhez közelítő kijelentéseket egy adott készülék esetén.
Fáraszt, idegesít, nem azt adja ami nekem hosszú távon szükséges...ezek mind nem mérhetőek, nem jönnek elő egy ABX teszt alatt...maximum egy pillanatnyi marketing BUMM, esetleg a nagyon gázos készülékek kiszúrésére szolgálhat, arra meg nem kell ABX...A leggyengébb láncszemről pedig regéket lehet írni...de így kell ezt!
-
Auratech
őstag
Ha megtehetem, igyekszem akusztikus zenét a saját dinamikájával hallgatni. A jó hangrendszerben egy piannissimo ugyanolyan részletes, mint amilyen finom a fortissimók megszólalása.
Talán értelmezhető példa, mikor egy jóféle Ravel "Bolero" felvétel hallgatásakor az elején alig cirreg a zene, de nem kell feltekerni és a végén se kényszeredek halkítani..
Más kérdés, hogy a hangerő növekedésével a helység teremakusztikai hibái egyre meredekebben csúcsosodnak ki. Kis hangerőnél még szinte csak a direkt hang jelentkezik. Hangosan csak nagyon príma helyen értelmes hangfelvételt hallgatni, ha a a cél valamilyen "hifizés" szerű szeánsz..
Mondjuk rockzenét nem bírnék halkan hallgatni.. -
Polllen
félisten
válasz
Auratech #435 üzenetére
A tudatos fülhasználat az egyik legfontosabb hosszú távon.
Anno, amikor elkezdtem hifi-zni, és elmentem közös hallgatózásokra sokkolt, hogy mások milyen hangosan hallgatnak zenét. A mai napig bántja a fülem az a hangerő. Persze ehhez az kell, hogy néha tudatosan veszem vissza a hangerőt, hiába akkor és ott bírná még a fülem.
-
Auratech
őstag
A sulinkban van az orvosi szobában audiológiai mérőeszköz.. Jelentem 18.5 kHz ki bekapcsolgatott -35.5 db-jobb, -36 db bal tekintetében. A 80 ohmos Beyer. DT770 fülest kihajtja a cucc, hallanék még, csak arra a berendezés alkalmatlan. 48 éves vagyok. Ez gyakorlatilag tanulás, edzés eredménye és tudatos fülhasználaté.
A zene azonban nem ettől élmény. A zenei események egymásra ható minőségeinek tudatos észlelése alakítja ki a jelenlétérzetet, zenei esztétikát. Ebből a minőségből van több tucat. A hallás élessége segít ezen de a korral járó tompulás bőségesen kompenzálható a mintázatok komplexitását (egyre) kevesebb információból felépítő hallással. A DAP forráskészülékek pici hangláncok, aminek a vége általában valamilyen füles..
A készülékekbe tett "jóság" rendesen kihallható. Az erősítő fokozatokba, DAC-ba, tápba tett mennyiségi és minőségi tartalék drámaian javítja a tranziens átvitelt, a hangtisztaságot, térfelbontást... mérhetően, de szubjektíve is észlelhetően...
Abban egyetértek a korábbi hozzászólókkal, hogy a forráskészüléken lejátszott formátum nem szól bele annyit a megszólalásba, mint pld a DAP fejes erősítő-Füles páros szerencsés illeszkedése. Lehet 320-as Mp3 is kiváló élményt adó és ugyanannak a jobb felbontású tömörítetlen változata nem ad drámaian többet a zenéből, ha az észlelhető is apró nüanszokban, térlecsengésben, annak finom játékaiban.. -
PR0JECTNR56
addikt
válasz
brumi1024 #430 üzenetére
Nekem a Huracán GT3 lenne a barátom, de ez alapvetően olyasmi, hogy 3 éves korom óta a Lamborghini az autó ősképe nálam, amikor is egy csodálatosan sárga Countach LP400 Periscopio beleégett egy életre a retinámba, noha akkor még nem tudtam mit látok.
Audiból mindenképpen a ezt a kis gombócot kérném amit darabokban bújtattak itt-ott elég sokáig a cégvezetés vigyázó tekintete elől.
-
Zoltn
senior tag
válasz
PR0JECTNR56 #427 üzenetére
430 hsz alatt eljutottunk az mp3 lejátszóktól az emberi fül anatómiáján keresztül a Huracán-ig.
Csodálatos ez a téma! -
s4tch
veterán
válasz
CPT.Pirk #425 üzenetére
Szerintem az egy olyan hang, ami elsőre neked megy, mint egy gőzmozdony, lerakod az arcod, aztán idővel rájössz, hogy annyira nem is élvezed ezt a letaglózó prezentációt, inkább hallgatnál egy kis zenét.
Nem tudom, mit tartasz megfizethetetlennek... Ez a határ mindenkinél máshol húzódik. Nekem zárt fejesek közül 100 rongyig a Nad Viso HP50 a kedvenc, erről itt írt éppen egy friss tulaj. Jó fülű emberektől hallottam, hogy a Meze 99 szintén állat, elmegy bármiről, és jól is szól bármiről. Eléggé tetszik a Focal Spirit sorozat drágábbik két tagja is, sőt, Audio Technika házon belül az olcsóbb M40x is közelebb áll a szívemhez, mint az M50x. Rengeteg jó fejes van egy havi fizetésen innen is. Ja, és ezek mind zárt fejesek, a nyitottak egy kicsit más világ. Ha érdekel a téma, nézd meg a fejes topik témaösszefoglalóját.
-
#16820480
törölt tag
Hát igen
Bár most pont megint kicsit több mélyet keresek, csak nem egyszerű a tartalmas és feszes mély egyszerre.
CPT.Pirk: Az M50X nekem sem szívem csücske, bár határozottan jobb az X nélküli változatnál, az tényleg szörnyű volt. Az X jobb, de csak normális forrásról hallgatható, az meg nem reális szerintem hogy a fejes árának 3-4-szeresét kiadod a forrásra, hogy pont ez szóljon jól. Én annyiért inkább Fostex T50rp mk3-at vennék.
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Hogy mondjam, ahol boltban ki lehet próbálni fejest, ott mindig kipróbáltam. Úgy még egyik sem szólt, mint az.
Ráraktuk kolléga külső meghajtó erősítőjére amit említettem korábban, na azzal együtt igen csak ott volt a szeren.
Ennél drágább cuccokhoz még nem volt szerencsém. Van konkrét típus, amit jónak mondanál de nem megfizethetetlen?
krx21: mit néztél ki?
-
krx21
nagyúr
válasz
CPT.Pirk #422 üzenetére
Nekem sajnos több mint 3x annyiba sikerült megtalálnom azt, ami már hosszú távon is tetszik nagyon...
Nem is középútnak mondanám, hanem számomra abszolút ideális. Persze jó tudni, hogy a fejhallgató is csak a lánc része, tehát ami valamivel nagyon jó, az extrém esetben mással nagyon rossz is tud lenni.
De amúgy nem a fejhallgató volt a drága, hanem amíg megtaláltam... -
CPT.Pirk
Jómunkásember
válasz
#16820480 #415 üzenetére
Egy bizonyos árszint alatt nehéz megtalálni a középutat fejhallgatóban. Gyakran az a helyzet, hogy vagy normális magasai vannak, vagy tuccog benne a mély és úgy általában doboz hangja van, hiába "márkás" a cucc.
Kollégámnál hallgattam Audio Technika ATH M50X fejhallgatót, na ott minden a helyén volt, iszonyat erőteljes tiszta mélyekkel és frankó részletes magasakkal, ráadásul egyik tartomány se ment a másik rovására. Nála jobb fejhallgatóval én még élőben nem találkoztam. Csak hát az kerül 50k-ba...
Még nem tettem le róla, hogy egyszer veszek olyan ATH-t de per pillanat egy (kettő darab) régi Sony MDR-CD250 fejhallgatóm van amiknek ugyan nincs erőteljes mélye, de a közép és a magas tartományuk iszonyatosan jó és részletes, pedig valamikor a 90-es években készültek. Per pillanat remekül kiszolgálják a azokat a helyzeteket, amikor le tudok ülni zenét hallgatni, vagy értelmesebb filmet nézni velük.
-
stemplar07
őstag
igen jókat röhögök itt ... ajvé
van itt minden mint ,,45,, karácsonyán .. műkedvelő fülorgégész ,, stb
-
Vesa
veterán
Ehhez képest a te legalapvetőbb érveléstől és adatoktól is mentes, tisztán személyeskedő hozzászólásod még szalmabáb-érvelésnek sem minősül! Gratulálok!
fericske
"A luxus sosem éri meg az árát. Ez a lényege neki."Ez sem igaz. Pl. egy Lamborghini mérhetően olyan tartalmat ad akár egy Audi-hoz képest is, ahol értelmet nyer a luxusa és az ára is.
-
#16820480
törölt tag
Jó, vannak minőségben ilyen szintugrások
De mivel nem mindenki ugyanazt keresi, így eltérhet, hogy ki mit hall jobbnak. Volt barátnőm például kimondottan a sok és erős mélyet kereste. Volt, hogy eljött velem ilyen boltba, és kipróbáltattam vele jó drága cuccokat, de hiába, mert amitől én libabőrt kaptam, hogy milyen könnyed, sima, légies hangzás, arra ő csak húzta a száját, hogy hát oké, de nincs elég mély. De ugyanúgy lehet, hogy valakinek azért jön be egy cucc, mert elképesztően precíz és részletes, minden kis rezdülést kihallani vele, más meg azt mondja rá, hogy nem bírja hallgatni, mert fárasztó (túl sok inger az agyadnak). Van aki a mélybe, van aki a magasba húzó hangzást szereti, van akinek mániája a hatalmas tér leképzelése, és így tovább.
-
tecsu
addikt
válasz
fericske #412 üzenetére
Valamit félreértettél. Én nem az árról beszéltem. Az persze, hogy relatív (és nem szubjektív).
Ha mérhetetlen vagyonod van, egy gemkapcsot (vagy rajzszöget) is megvehetsz tízmillió forintért, mert ott és akkor kellett egy cetlit feltűzni és így neked megérte.
Ha valami egy icipicit jobb, az adott értékhatár felett sokaknak már nem éri meg, de valakinek még megérheti. Én nem erről beszéltem vagy nem ezt kérdeztem.Arról volt szó, hogy feltétlenül jobb-e, ami drágább? És itt most megint nem az van, hogy csak ráaggattak egy pofátlan árcédulát, hanem az feltétlenül jobb-e (hangzást tekintve), aminek az összeszerelésébe, anyagminőségére, fejlesztésekre stb. nagyságrenddel több pénzt áldoztak egy bizonyos kategória felett? Az pedig legyen mondjuk az Orpheus (te hoztad konkrét példának, ezért használtam én is ezt) és a 155 ezer font értékű cucc.
Tehát a kérdés az volt, az extrémen drága (és extrémen minőségi) lánc tuti jobb hangzást nyújt-e, mint a "csak" 15 ezer angol font értékű (és tételezzük fe, ennek megfelelő minőségű) Orpheus. A minőség itt anyag, technológia stb. de nem a hangzásra értendő, ez utóbbi a kérdés, vagyis mit állapítottál meg, összhangban van még ilyen extrém szinten is a ráfordított költség a hangminőséggel?
Te hogy gondolod? -
fericske
addikt
Mindenképp szubjektív már az 5 dolláros kategóriától kezdve, és nem, valóban nem lehet kijelenteni az extrém kategóriában, de még alatta sem igazán, hogy egyik jobb mint a másik, még szubjektíven sem. Legfeljebb az árak alapján, azt mondod ez annyival többet nem ér, függetlenül attól, hogy egyáltalán megéri e az árát.
Itt, amiről ez a cikk szól, és ennek a társai amivel elefant polgártárs rendszeresen hergeli a népet, a luxuskategóriáról szól.
A luxus sosem éri meg az árát. Ez a lényege neki.
Nem a nagy tömegeknek készül, hanem annak aki meg tudja fizetni, és nem olyanra gondoltam aki úgy tudja megvenni, hogy hitelt vesz fel hozzá.
Csak a legtöbb ezt nem ismeri fel, hanem elkezdi megmagyarázni, hogy ő miért nem venne ilyet, meg milyen hülye aki vesz.Mondok pár konkrétumot.
Szubjektív, de le lehet szűrni néhány dolgot belőle.Megvenném az Orpheust, ha volna fölös pénzem rá?
Nem. Nem adott olyan élményt ami indokolná. Csak luxus számomra.Megvenném a Senn HE1-t?
Szintén nem.Megvenném a 155ezres MSB cuccot?
Haha. Nagyon nem. Még luxusnak is vicc.Megvenném az Audeze LCD4-et 3500 fontért?
Ó, igen, mindenképp. A legjobb fejhallgatós élményt eddig tőle kaptam, pedig 2x drágábbat is hallgattam.Megvenném az agyonhájpolt Focal Utopia-t szintén 3500 fontért?
Nem. Még tized áron sem.Tudom élvezni a zenehallgatást az itteni nagytöbbség által preferált szinten?
Igen, tudom.
Tennmak ie800 füles - 20 dolcsi
Vsonic vsd3 - 30 dolcsi
Lenovo k51c78 hifi mobil - 120 dolcsi
Neutron zeneprogi - 5 dolcsi -
tecsu
addikt
válasz
#16820480 #410 üzenetére
Részben igaz, de... van a "mobiltelefonos zenehallgatás" meg az AnK top. Itt egyértelmű a polaritás és a két végpont között kapunk egy szép (nem lineáris) skálát, durván a nagyon rossz, rossz, izé, elmegy, egész jó, komoly, libabőr - mentén.
Vagy te már onnan indulsz, hogy csak "libabőr" kategória és hogy szerinted az jóval az Orpheus árszintje alatt (is) van?
Szerintem azért a Cambridge Audio és angol társai mindig is középszerűek maradnak.
A csilliós királykategória nem véletlenül "az", ott néhány ezer fontos berendezés nem játszik.Persze, örülnék én a CA-nak.
-
tecsu
addikt
"Aki pedig a Discman, Walkman korszakban, vagy azután szocializálódott, már 20 éves korára keresheti a finomságokat. Néhány év fejhallgatózás visszavonhatatlanul megteszi a romboló hatását."
Pontosabban, már rég nem igaz a 16-20kHz tartomány húszéves korban. Az átlag lehet olyan 25-18k vagy inkább még szűkebb. A folyamatos zaj és a stressz is rátesz az említett zenehallgatási szokások káros hatására.
A (jó) hallás viszont nem csak ebből áll, rengeteg egyéb dolog van még amiből maradhat ötven évesen is. :-)
Még ha nem is tudatosulna az emberben, hogy jobb a minőség, kevésbé fárasztó a hallgatása - egyszerűen komfortosabb a jobb minőség. -
fericske
addikt
(#404) dabadab
?
Mit, melyiket? Mindegyiket? Ahhoz el kellene lopnom egy macska összes életét.
DAP-ok közül, ebben az árkategóriában összesen egyet nem hallottam még, A&ultima sp1000.
Elmondhatnám bővebben is, hogy ÉNszerintem egyik sem éri meg az árát - pedig hifibuzi vagyok, elvakult, idióta, gyengeelméjű és így tovább - , egészen addig ameddig olyan hangélményt nem kapsz valamelyiktől, hogy szó szerint libabőrös leszel tőle és vigyorogsz mint Háromfogú Olaf egy amszterdami trafik előtt, de nincs kedvem hozzá.
Kevés ilyenbe szaladtam bele eddig, és nem keveset próbáltam már ki. Sajnos egyik sem a tíz dolláros kategória.(#403) Cane
Ezt is füleltem már, meg a korábbi Orpheust, ami 15ezerbe kerül.
A legdrágább ami eddig megvolt meghallgatásra az MSB Technology 155ezer eurós szettje (dac, amp, tápegység) fejhallgató nélkül. -
Vesa
veterán
válasz
fericske #402 üzenetére
"Aztán meg ott van az, hogy hadd döntsem már el én, hogy mit hallok, mi az ami egy élmény számomra, ne más akarja már megmagyarázni, pláne mikor fingja nincs hogy ÉN mit hallok és hogyan."
Az első mondatom ebben a topikban, idézem: "Azzal egyet tudok érteni, hogy mindenki arra költi a pénzét amire akarja."
Vagyis én biztos nem akarom megmondani sem neked, sem másnak, hogy mit csináljon. Kérlek ne rám vetítsd ki más hozzászólók mondandóját! Felőlem bárki azt vesz amit akar (sokan vesznek Z*ptert, 400k-s "NASA" L*x porszívót és Bioptron lámpát is, ezekben az esetekben is maximum felhívom a figyelmüket arra, hogy az eszközök magas árát a marketingen és az önhipnózison kívül semmi nem indokolja)!
Én tehát itt is maximum azzal vitázom aki azt állítja, hogy mérésekkel _bizonyíthatatlan_ egy audio eszköz minősége, ezáltal értékének meghatározása. Nos, nem az! Remélem, ennyit még te is megértesz... -
Cane
őstag
Jó kis cucc, még a hülyének is megéri. Nem drága, csupán kb. 55.000 angol font, tehát bőven 20 milka alatt van.
-
fericske
addikt
Ó te őstag, te nagyon ismered az audiofileket, meg a tudatlanságaikat
Ajánlom figyelmedbe a 64 audio Apex technológiáját, illetve az Empire Ears Adel-jét, ami ugyanaz csak más néven.
Ha ez megvolt akkor talán átértékeled mennyire nem értenek az audiofilek a humán anatómiához.És mivel te nem hallasz az én fülemmel, hiába is mondanám neked, hogy bizony az a bizonyos kütyü megéri az árát. Nem azért mert én találtam ki, mert én gyártom, én adom el, én profitálok belőle, vagy azt akarnám, hogy vedd meg, hanem mert hallottam hogy mit tud ő is, meg még több tucatnyi másikat is, ami egy összehasonlítási alapot ad.
Aztán meg ott van az, hogy hadd döntsem már el én, hogy mit hallok, mi az ami egy élmény számomra, ne más akarja már megmagyarázni, pláne mikor fingja nincs hogy ÉN mit hallok és hogyan.Amúgy mi ez a tüntetés itt?
Orbán elrendelte, hogy most minden magyar állampolgárnak venni kell egy ilyet? Vagy mi? -
proci985
MODERÁTOR
válasz
#16820480 #392 üzenetére
Lehet, hogy azt az egy paramétert kimérték szépen és pontosan, de másik 50-re meg tettek magasról, ennek ugyanúgy nincs értelme.
Ez lehet, hogy igy van. Viszont azt is meg lehet allapitani melyik parametereket kene merni hogy kapjunk egy megfeleloen pontos kepet. Es ha az ember szisztematikusan vegigmeri a relevans parametereket az mar lehet, hogy hasznalhato lesz. A kutatasi metodika (annak minden erejevel es limitaciojaval) ebben a helyzetben is applikalhato.
Ugyanugy, nagyon gyenge egysegeknel (pl Logitech Z2300) eleve a frekvenciagorben mar latszottak a lyukak, hogy ez biztos nem fog szepen visszaadni barmit is.
-
krx21
nagyúr
válasz
Kékes525 #398 üzenetére
Persze, mindenkinél van egy határ, ami fölé nem érdemes menni. De ez a határ mint tudjuk mindenkinél más.
A cikk pedig a szkeptikusok oldalán igen erős katalizátorkét hat, hisz nem a minőségi dap-okat,hanem mindjárt a sklála végén lévő extrém drága készülékeket nevezi meg... -
Vesa
veterán
"Ha melléül egy 14 éves, és elkezdik boncolgatni a hangokat, megdöbbentő élményben lesz része. Miről beszél ez a kölyök? Én azt nem is hallom. Meg ezt se, meg azt se. A szentségit!"
+1
Ez így van...Csak itt már a human anatómia területén vagyunk, amihez az audiofilek jelentős része nem ért, így figyelembe sem veszi azt. Bárki bármit és bármilyen eszközön hallgat, az a hallottakat kizárólag önmagához képest tudja definiálni, lévén a másik ember fülével senki nem hall. -
Kékes525
félisten
Én legalábbis nem a minőségi cuccok ellen írtam. (Audio-GD NFB11 DAC-al + Sennheiser HD 650 + Fobbar2000-el ) Ez már szerintem elég jó, ahhoz, hogy jobb már nem érné meg a sokkal nagyobb árkülönbözetezett. Maximum egy jó erősítő és hangfal kellene, ami a legolcsóbb, de már tökéletesen ki tudja használni a meglévő láncot.
-
krx21
nagyúr
Ez egy elég téves elmélet. Hidd el, hogy 40 év felett is sokan, fogékonyak a minőségre.
Ráadásul a frekvencia tartomány hallása csak egy dolog, a minőségi hangnak sokkal több összetevője van...
Valamint a hallás fejleszthető, de csak is minőségi cuccokal persze...Amikor én először megtapasztaltam egy minőségi dap hangját, csak ennyi jutott az eszembe: "na igen, ez valami más, mint amit eddig hallottam..." Azóta már van saját igényem is, mint hang karakter, ami változik a emberrel együtt...
-
Kékes525
félisten
"Aki pedig a Discman, Walkman korszakban, vagy azután szocializálódott, már 20 éves korára keresheti a finomságokat. Néhány év fejhallgatózás visszavonhatatlanul megteszi a romboló hatását."
Hát aki pedig úgy mint én (Szabad Európa Rádió rövidhullámon) + Unitra ZK140 orsós magnetofon-Grundig liszensz alapján annál még inkább.
-
csabi63
senior tag
válasz
Kékes525 #390 üzenetére
Hát ez az. Már egy 30 éves sem hall úgy, mint egy 20 éves. Még akkor se ha erdőben lakik, és csak esőt, szelet, madárfüttyöt hallgatott életében. Aki 30 éves, és a DAP fantasztikus hangzását ecseteli, abszolút igaza van. De valójában fogalma sincs mennyire fantasztikus, mert a nagy részét nem hallja annak, amiért a felárat kifizette. Aki pedig a Discman, Walkman korszakban, vagy azután szocializálódott, már 20 éves korára keresheti a finomságokat. Néhány év fejhallgatózás visszavonhatatlanul megteszi a romboló hatását.
40 évesen a DAP meg úri hóbort már, úgy kell mint sántának a futócipő. A zenészek nagy része is, ha nem is gyakorlati, de zenei értelemben félig süket. Vannak hangmérnökök, akik aktív stúdiómunkát végeznek, de a műszerek vezetik, mert a kapucsengőt se hallják meg.
Szóval a DAP a fiataloknak való.
Egy 30 felé közelítő aggastyán lassan kereshet másik hobbit. Körberakhatja magát state of the art Hi-Fi-vel ha attól jobban érzi magát, de az ínyencségeket nem fogja meghallani. Ha melléül egy 14 éves, és elkezdik boncolgatni a hangokat, megdöbbentő élményben lesz része. Miről beszél ez a kölyök? Én azt nem is hallom. Meg ezt se, meg azt se. A szentségit! -
Kékes525
félisten
Nem a rossz és a jó lánc közötti különbségről írtam, hanem a jó és a nagyon jó közöttiről, de még inkább arról, hogy az mp3(320kb) és a legjobb zenei formátumok (flac, SACD, Audio DVD, HiRes felbontásúak) közötti különbség nem nagy, feltéve ha ugyanarról a forrásról készítették. A nagyon elterjedt hit, hogy nagyon nagy közöttük a különbség szerintem abból ered, hogy kezdetben mindenféle nagyon rossz forrásról készítettek mp3-at, ami tényleg katasztrofális volt. A zenei felvételek minőségét döntően a mastering (ahogy a stúdióban elkészítették a felvételt) és az ember füle adja, feltéve ha legalább egy jónak mondható (nem szükséges, hogy szuper legyen) lánccal hallgatja. Ebben az esetben a jó és a kimagaslóan jó lánc közötti hallásbeli különbség már kicsi és ezért nem éri meg a nagyon nagyon árbeli különbséget.
"aki hallott már nagyon jó láncot, az tudja, hogy nem csak a részletesség határozza meg a jó minőséget, hanem a zene sokkal inkább "egyben van" egy csúcs hifinél. Zeneibb, dinamikusabb, térbelibb, stb."
Ezeket, ha nem is olyan jól, mesterségesen a foobarral is elő tudom állítani, ha legalább olyan a lánc minősége mint az enyém (Audio-GD NFB11 DAC-al + Sennheiser HD 650 + Fobbar2000-el ).
-
#16820480
törölt tag
De hát nem mondta senki (na jó, lehet, hogy néhány csökkentett képességű igen), hogy ez valami misztikus és megmagyarázhatatlan folyamat, ami az istenektől származik, és Prométheusz kis tesója Audiofilusz hozta el az emberiségnek, az életét adva a tudásért...
Egyszerűen arról van szó, hogy ezek otthoni környezetben igen nehezen mérhetők, reprodukálhatók, ez a know-how az, ami igazán értékessé teszi a terméket, nem pedig az alkatrészlistája, amit itt egyesek ki akarnak vesézni, és amivel értéket akarnak adni a termékeknek. Ilyen fajta méréseket pedig szerintem irreális elvárni mondjuk egy PH! tesztelőtől is akár, mert nincs eszközük hozzá, nincs tapasztalatuk, és úgy egyáltalán szerintem nem is lenne annyi igény az egészre, hogy ennyi energiát fektessenek bele.És a fentiek (egy paraméter kiemelése) miatt sem tudom elfogadni például a korábban belinkelt fantasztikus tanulmányt, ami lényegében a frekvenciagörbe alapján próbál bármiféle következtetést levonni a különböző árú és kategóriájú termékekről. Lehet, hogy azt az egy paramétert kimérték szépen és pontosan, de másik 50-re meg tettek magasról, ennek ugyanúgy nincs értelme.
Az árak vonatkozásában pedig úgy gondoltam (mivel ebből indult az a beszélgetési szál), hogy az adott gyártón belül a drágább termék nyilván jobb***. Valamennyivel jobb. Jobb alkatrészekből csinálják, jobban odafigyelnek a hangolásra, stb. Az másik kérdés, hogy ezt ki mennyire veszi észre, vagy mennyire hajlandó többet fizetni érte. Illetve hogy ez az ár és tudás hogy arányul más gyártók termékeihez. De ha mondjuk egy olyan gyártót veszünk, aki jó ár/érték arányt képes előállítani, akkor ott igenis nagyon szépen skálázódik a tudás az árral.
*** -> Kivéve az olcsó kínai gyártókat, ahol a minőséget és az árcédulát is random generátorral hozzák ki.
-
válasz
Kékes525 #390 üzenetére
Egy idősebb, kevésbé éles hallású ember is észreveheti a nagyon jó és a csúcsminőség közötti különbséget, mert aki hallott már nagyon jó láncot, az tudja, hogy nem csak a részletesség határozza meg a jó minőséget, hanem a zene sokkal inkább "egyben van" egy csúcs hifinél. Zeneibb, dinamikusabb, térbelibb, stb.
Ezeket a dolgokat nagyon sok apró dolok ronthatja el, amit egy olcsóbb láncnál könnyű elkövetni; jitter, fázismenet-beli eltérések, tranziens torzítások, stb.
És ez már értelmetlenné teszi azt a gondolatot, hogy az ember nem az apró nüanszokra figyel zene hallgatásnál, mert ilyen esetben (amikor már nincsenek egyéb súlyosabb hibák) pont az apróbb dolgok határozzák meg, hogy mennyire zenei az a zene.Abban viszont egyetértek, hogy nem csak a hangszerek apró részleteitől, és a frekvenciamanet tökéletességétől lesz jó egy zenei élmény.
-
Kékes525
félisten
Hát akkor mondok egy eretneket. Audio-GD NFB11 DAC-al + Sennheiser HD 650 + Fobbar2000-el hallgatva CD (red book) + 24bit-96kHz (vinyl), SACD (1bit-2822,4 kHz, iso vagy .dff) hallgatva a zenék közötti különbséget döntően a hanganyag masterje szabja meg. Azaz az, hogy a stúdióban hogyan készítették el a felvételt, mit csináltak vele, míg a hordozóra került. Ugyanarról a forrásról készített mp3 (320kbyte) vagy veszteségmentes (flac, iso, dff) formátum között nem igazán hallani különbséget. Pontosabban nagyon kell figyelni, hogy valamit halljon az ember. Én (#366) Jegesmaci81-vel értek egyet. Egy bizonyos határ fölött teljesen felesleges a drága készülék. Természetesen ez az átlagember hallására vonatkozik. Az emberi hallás nagyjából 16-20000 hz között van (20éves ember). Ez fölött már romlik, akár lényegesen is a hallás nagyon sok embernél, még akkor is, ha nem veszi észre, mert nem feltünő a romlás.
A másik pedig az, hogy egy rendszer teljesítményét mindig a leggyengébb láncszem határozza meg. Egy közepesen jó Hi-Fi lánc + jó minőségű forrás esetében ez a leggyengébb láncszem az emberi fül. Ezért az átlagembernek ennél drágább készüléket venni felesleges luxus.
Amikor az ember zenét hallgat, akkor nem a kis nüanszokra figyel, vajon hallja e, kijön e a rendszerében, hanem a zene szépségére, ami ugyanaz 320kb-os mp3-al mint SACD-vel (legalább közepesen jó berendezés lánccal). Legalábbis az, aki igazán szereti a zenét.Ennek ellenére nekem veszteségmentes formátumaim vannak, mert követem a trendet.
-
Vesa
veterán
válasz
fericske #386 üzenetére
A Gordon-os példa azért nem 100-as, mert ott az étel elkészítésének csak egyetlen paraméterével számolt mérhető adatként (ezek lennének az összetevők, kvázi a recept), míg az összes többi folyamatot mint valamiféle misztikus, láthatatlan, mérhetetlen, ámbár mégis lényeges hatással bíró tényezőt tüntette fel.
Holott ez ferdítés! Ugyanis Gordon bácsi főztjében semmi sincs, ami ne lenne reprodukálható maximálisan! Az, hogy ő az előadása közben _tudatosan_, nem definiál számos paramétert pontosan, még nem jelenti azt, hogy ezek valamiféle természetfeletti, megfoghatatlan folyamatok. Ha a recept mellé pontos leírást közölne MINDEN, a főzés alatt releváns paraméterről (úgymint pl., a sütő típusa, pontos hőfok, pontos főzési idők, alapanyagok állapota stb. stb.), akkor bárki más is tkp. azonos módon képes lenne elkészíteni azt a kaját.
Ebben sincs semmi misztikus hatás, csak éppen ahogy te mondod, nem szabad kiragadni egyetlen szeletet -recept, összetevők- az egész folyamatból. És máris mérhető, reprodukálható a történet. -
Vesa
veterán
válasz
#01758976 #372 üzenetére
"Egy nagyzenekar csodáját semmi nem adhatja vissza. Aki életében 10+ koncerten járt már, az ezt bizton tudja."
Ez így önmagában nem igaz. Egy koncert minőségét is ezer dolog befolyásolja, kezdve a helyszín akkusztikájától, a levegő hőmérsékletén és páratartalmán át a zenészek aktuális lelkiállapotáig. Hangosított előadásnál ehhez még hozzájön a hangtechnika és a hangmérnök képessége is.
Én láttam pl. Morricone koncertet a BS-ben, és láttam ugyanazt Bécsben is. A kettőt egy lapon nem lehetett említeni hangzásban, a Budapesti sajnos kiritikán aluli módon volt hangosítva. Ezt bármilyen studio felvétel űbereli! Ünmagában az, hogy élő, nem garancia az ég világon semmire. Kizárólag zenei értelemben, mert nyilván egy koncerthez kötődhet ezer más érzelmi szál/élmény. Csak ennek semmi köze a zene minőségéhez -
fericske
addikt
Ezekkel a dolgokkal sheratan is tisztában van, egyáltalán nem erről írt.
Persze ha az egészből kiveszel egy részt annak majdhogynem olyan értelmet adsz amit akarsz.
Pedig a Gordon Ramsey példával nagyon jól kifejezte a lényeget.
Ennyire nem ment át?Olyan, mintha én azt látnám ebből a hozzászólásodból, hogy te mindenből a legolcsóbbat vennéd csak, mert a drágább nem jobb.
De nem ezt akartad mondani, igaz? -
Vesa
veterán
válasz
#16820480 #361 üzenetére
"Jobb-e a drágább hangfal? Nyilván jobb."
Az ár -bizonyos szint felett- _önmagában_ még nem határoz meg semmit. Oldalakat lehetne megtömni az olyan eszközökkel, termékekkel, melyeknél a magas árat nem az eszköz tudása/minősége határozza meg, hanem a rányomtatott logó/brand, és a hozzá kapcsolódó marketing/életérzés! Pl. a tízszeres árön kínált süket dumás "NASA fejlesztésű" Z*pter edény pont abból a 18/10-es rozsdamentes acélból készül, mint a bármilyen boltban tizedáron megvehető T*fal, csak ez utóbbihoz nincs olyan hozzáadott marketing maszlag, mint a másikhoz. Tényszerűen azonban, egzakt módon a kettő között az ég világon semmi különbség nincsen a gyakorlatban.
Kapásból sorolhatom ha akarod, olyan termékek tömegeit, melyek kvézi ugyanazon a gyártósoron készülnek, azonos anyagokból és minőségben, csak a rányomtatott brand alapján lesz az egyik ötször drágább.
Persze nem a piacos vacakkal kell összemérni, és a csúsztatás legtöbbször itt keresendő! Nem az a kérdés, hogy az ipari hulladék olcsó gagyi piacos vacaknál többet ér-e egy alapvetően minőségibb termék, hanem az, hogy a már jó minőséget kínáló produktum, és az ennél is lényegesen drágább termék között is indokolt-e az árkülönbség! Ezt pedig tesztekkel egészen pontosan meg lehet határozni. -
Auratech
őstag
Végigolvasva a sok a véleményt én is idetolom..
A forrás-zene felvételi minősége, a készülék DAC-ja, tápellátása, az analóg illesztés, a kivezérelt füles jósága egyben számít.
Jó zenével szoftverrel egy redmi note 3 pro is szépen meghajt egy Beyer Dt770-pro 32/80 ohmos fülest.
Sok komoly muzsikát hallgattam elégedetten. A profi lejátszók viszont néha tudnak olyat,ami jó fülessel más dimenzióba repít hangtisztasága, a tranziensek selymessége, élessége tekintetében.
Mintha kivennél a füledből egy vattacsomót.. Csak akkor érzed meg, ha egyszer lehetőséged van megtapasztalni.. Nem placebo. Nem belemagyarázás. Létező, megfogható, analitikusan értelmezhető minőségi változás, ami extra jelenlétérzetet ad, ha alkalmas vagy befogadni.. -
tecsu
addikt
A magyar viszonyokat tekintve a legkomolyabb könyv volt a témában. Ma meg nincs semmi, csak gyenge fordítások.
Egyszerűen nem értem, hogy magyar hangmérnökök miért nem írnak könyveket. Pl. Sellyei Tamás szerint, akit én a Ménemszól fórumról ismerek, nincs rá kereslet. Oké, de angolul is ki lehetne adni, ráadásul nem mindig a profit a leglényegesebb... no mindegy. -
tecsu
addikt
Csak nem Te vagy Cs. Kádár Péter, aki ezt, a tinédzserkorom egyik meghatározó könyvét írta, esetleg a fia?!
Az ajánlott weboldal komolynak tűnik, szerintem elolvasom az utolsó betűig és elkezdem hallgatni a zenéket!
Azért megpróbálok megfogalmazni egy értelmesebb privát üzenetet. -
pereces
tag
Egyik haverom most vett egy ilyen dap lejátszót, használtan féláron. El volt ájulva milyen jól szól mondtam neki, hogy nekem elég a telefon zenére bőven.
Na jó de azért hallgassam meg mert ez nagyon jó stb...
Valóban nem rossz, ilyen jó minőséget egy telefon sem pedig mp3 lejátszó se tud, közelébe se érnek pedig én nem vagyok nagy zene hallgató. Egy gagyi fejhallgatóval is remekül szólt, aki zene b*zi az inkább ilyet vegyen mint almás ipod (128 hasonló árban van) -
Sz.Péter
tag
Tömören a címre.Hogy olyan nincs,hogy elég.Marad a frusztrált kütyüzés,sokszor már a zene sem lényeges,csak a jobb gép."Neked a divat mondja meg,hogy kivagy",sláger is erről szól.A minőség,és igényesség, meg a szent tehén.
-
krx21
nagyúr
válasz
Jegesmaci81 #366 üzenetére
Ez a határ mindenkinél más! Nem vagyunk egyformák... Ez benne a szép.
Viszont ha valaki egy bizonyos árszint felett nem hall már különbséget, attól még más lehet...
Ettől még nem kell azt gondolni, hogy paraszt vakítás. Persze a piac tele van ilyennel is, ezért kelll a hallásunkra hagyatkozni, de úgy hogy tudjuk közben, hogy bizony nem a saját hallásunk az etalon, vannak akik sokkal érzékenyebbek a minőségre... -
fericske
addikt
Már megint az van, hogy hülye aki erre költ.
Az a hülye aki így gondolkodik.
Ez hobbi. Ennek is van luxus szintje mint szinte minden más hobbinak.
A luxusért mindig fizetni kell.
Én sosem fogok venni másfél millás pecabotot meg 1 milláért objektívet a fényképezőgépembe mert ezek a dolgok nem érdekelnek, de ettől még nem hülye barmozom le azokat akik ezt megveszik.Tegyük fel, hogy csak a hülye barmoknak készülnek a luxus cuccok.
Mert csak ezek a hülye barmok tudták elérni az életben azt a szintet, hogy teljen nekik luxusra.
A többi nagyon okos, értelmes, logikusan gondolkodó meg valójában irígykedve nézi, hogy a hülye barmok megveszik a luxust amit ők, bármily erényes tulajdonságokkal rendelkeznek is, a büdös életben nem fognak tudni megtapasztalni. Ettől frusztráltak lesznek és a saját lelkecskéjüket megnyugtatva hozzáfröcsögnek valami degradálót a számukra elérhetetlen dolgokhoz, mondván, hogy az értelmetlen f@szság.
Nohát, nohát, nohát..... -
bozont
veterán
válasz
Jegesmaci81 #375 üzenetére
"Vagyis a végén egyet fújunk hogy sokmilliókat csak elvakultságból lehet költeni a High-Endre."
És ez teljesen igaz bármi más hobbira, területre.
-
Jegesmaci81
aktív tag
válasz
#16820480 #374 üzenetére
"Amúgy meg én meg kb 400-at költöttem az itthoni hangrendszerre, tehát hozzám képest te is sznob vagy. Mert szerintem ez tök jó és élvezetes már, akkor minek is adnál rá +200 ezret.
"
Teljesen igazad van és azt sem lehet mondani hogy rosszabbul szól a 400ezres rendszer mint a 600ezres. Viszont itt nem 200ezres különbségekről vitatkozunk hanem sok milliókról. Vagyis a végén egyet fújunk hogy sokmilliókat csak elvakultságból lehet költeni a High-Endre.
-
#16820480
törölt tag
válasz
Jegesmaci81 #371 üzenetére
De mekkora audiofil sznob vagy már, hogy 600k-t kidobsz egy ilyenre, amikor valaki más szerint az értelmes határ 100 ezer lenne. Megint más szerint meg 2 millió. Teccikérteni...?
Gondolom továbbra sem, de azért megpróbáltam.
Amúgy meg én meg kb 400-at költöttem az itthoni hangrendszerre, tehát hozzám képest te is sznob vagy. Mert szerintem ez tök jó és élvezetes már, akkor minek is adnál rá +200 ezret.
-
#01758976
törölt tag
És ezt milyen hangrendszer ellen nem lehet felhozni? Egy nagyzenekar csodáját semmi nem adhatja vissza. Aki életében 10+ koncerten járt már, az ezt bizton tudja. A jobb képességűek meg 1-2 alkalom után is. Vagy két jó hangfalba belefér egy monumentális Carmina Burana? Ellenben kis létszámnál, csudi jó, olyan intimséget (felvétel függően miegyebet) kapsz, mint élőben nem is álmodsz. Te is tudod, nincs ezen mit vitázni. Erős mondat volt a nem embernek valós. Csak kompromisszumos. Ha feljebb akarjuk tolni a határokat, fizetünk.
Béke
-
Jegesmaci81
aktív tag
Annyit költesz amennyit akarsz, a te dolgod.
"meg is húzol önkényesen egy mindenki számára követendő határt, de azt, hogy ez a határ hol húzódik, már nem árulod el."
Nem árulom el??? Mit? Minőséghatárig érdemes költeni és nem összeghatárig. (egy szint Felett a fül úgyse hallja a különbséget)
Amúgy számszerűsíteni azért nem érdemes mert épp a fanatikusok azonnal belekötnek, ráadásul az összeg függ a helység méretétől, amibe használni akarod a műfajtól amit hallgatni akarsz, a szolgáltatásoktól, a design-tól és még egy csomó mástól. Ha viszont ennyire ragaszkodsz hozzá akkor a saját példámat véve a 45nm-es nappalimba 600ezer Ft-ért egy nagyon tisztességes rendszert össze lehet hozni úgy hogy opera kivételével szinte mindent meghallgatok. Az álomrendszer pedig olyan 3-4 milla lenne. Nem az ár a fontos hanem az hogy amit hallgattam rendszert (és a legjobban tetszett) annak ennyi volt az ára (Denon+Dali egységek). Ettől drágább vagy márkásabb, vagy számotokra színvonalasabb eszközök számomra már nem adtak semmi pluszt, azon túl hogy még jobban a zsebbe kellene nyúlni.
(#370) cskadar: A kérdés csak az hogy valóban megkapd azt a +1,5 hónapot vagy sem!!! Fején találtad a szöget. Erről megy a vita hogy a +10milla költésért valóban kapsz-e valami pluszt.
-
cskadar
csendes tag
Akkor az árakról:
Tegyük föl, hogy súlyos beteg vagy. Az orvostudomány mai állása szerinti legjobb kezeléssel - ami egymillió forintba kerül - még egy évig élhetsz. Jó esetben. De van egy új gyógymód, nem valami csoda, csak még alig alkalmazták - amivel másfél hónappal az egy év is meghosszabbítható. Az a gond csak, hogy ennek ára ötmillió forint. Ha megteheted, melyiket választod?
Persze, lehet, hogy van orvos, aki már négy milláért is vállalja a kúrát. És két hónapot garantál.
Egy valóban a high end csúcsát megözelítő berendezéspark rengetegbe kerül. De hogy ne a csillagos ég legyen a határ, ahhoz sajnos érteni kell, hogy mit érdemes vásárolni, figyelni az aukciókat, a zárt piacokat, rengeteg mindenfélét meghallgatni, és akkor több évnyi kísérletezés után eljuthatsz oda, hogy megvan az első olyan láncod, amin már tényleg az szólal meg, aminek szólnia kell. És nem öt, hanem csak négymillióba került.
Aztán később, ha még jobbat akarsz, úgy tíz millát még rákölthetsz. De ez már nem biztos, hogy nagyon kell neked, inkább járj koncertekre, az olcsóbb és jobb, noha egy zeneakadémiai koncertjegy is több ezer foront.
-
s4tch
veterán
válasz
Jegesmaci81 #366 üzenetére
"Mert ugye a minőséget az ár biztosítja! Ne haragudj de te vagy nagyon naiv vagy, vagy nagyon elvakult."
"van egy ésszerű határ ami felett parasztvakítás az egész High-End"Foglaljuk össze: először naivnak nevezed a kollégát azért, mert arra utal, hogy ár szerint skálázódik a minőség, majd magad ugyanezt teszed, sőt, meg is húzol önkényesen egy mindenki számára követendő határt, de azt, hogy ez a határ hol húzódik, már nem árulod el.
Esetleg elárulhatnád, ésszerűen mire mennyit költhetek. Köszönöm a többiek nevében is.
-
#52588800
törölt tag
válasz
Jegesmaci81 #366 üzenetére
Én erre az ésszerű határra lennék kíváncsi, de 350+ komment alatt sem derült ki
-
Jegesmaci81
aktív tag
válasz
#16820480 #361 üzenetére
"Jobb-e a drágább hangfal? Nyilván jobb."
Mert ugye a minőséget az ár biztosítja! Ne haragudj de te vagy nagyon naiv vagy, vagy nagyon elvakult.
Befejeztem mert kb annyi érvetek van a High-End mellett mint lapos föld hívőnek a tévhite mellett.
Nyilván egy bizonyos ésszerű határig érdemes költeni egy szettre hogy minél jobb minőségben hallgathassuk kedvenceinket de van egy ésszerű határ ami felett parasztvakítás az egész High-End.
-
cskadar
csendes tag
válasz
#01758976 #362 üzenetére
Akkor így ebédtájt egy gyomrost is kapsz.
Tegyük föl, hogy egy hangfelvételen nagyon jól megcsinálták a lábdobot, mint pl. a Pink Floyd "A hold túloldalán" című lemezén; vagy igazi ágyút durrantottak a TELDEC-féle kiadású Csajkovszkij 1812-es nyitányon.
Ha ezek a hangok a fülesben a gyomrodban szólalnak meg - mert ottan kell ám, szubbasszus sugárzó nélkül (!) - akkor most te jössz egy gyomrossal!
Ami a szájszagot illeti, az már egy másik területre evez, amit úgy hívunk, hogy hangfelvétel esztétika. Az is érdekes tudomány ám!
Jó étvágyat! :-)
-
#01758976
törölt tag
"A posztindító véleménnyel szakmailag is több gond van, én azonban a lényeghez kívánok hozzászólni.
Ami azzal kezdődik, hogy fej/fülhallgatóval csak kényszerből hallgatunk bármit is. Ez a hallgatási mód ugyanis nagyon nem embernek való"Barátom, ez a három mondat így reggelre mészárlás volt. A fotózás, puszta leképezés.
Jut eszembe a képzőművészetek is.
Azzal nem kell törődni, hogy bizonyos felvételeknél ( a te példádnál maradva) James Brown szájszagát is érzem. Repülök Mozarttal, sírok Beethovennel, együtt szenvedek Maria Callassal, vagy örömködöm Vivaldival, vagy Tulkuval remegek egy Liszt crescendon. Vagy fordítva. Ahogy tetszik, ahogy kedvem tartja. Számtalanszor öröm.
A láncomon mutatnék neked egy James Brown & Dee Felice – Sunny-t, és rögtön tudnád, mi merre hány méter, meg mi mire való. Egyből láthatnád a fától az erdőt, mert ez a hsz-d, idézet része elég rövidlátó lett. A többi meg csak a hanggal való mérnökösködés. Amúgy az oldaladat, bírom, repült a kedvencekhez.Több ilyen cikket a PH-ra. Tanulságos és szórakoztató a hozzászólásokkal lett teljes, a mondani való. Még. Lássuk ami látható!
-
#16820480
törölt tag
válasz
Jegesmaci81 #360 üzenetére
Szerintem simán csak nem értetted meg, amit írtam, de sebaj...
Jobb-e a drágább hangfal? Nyilván jobb. Ha ez komoly kérdés, akkor rólad is elmondható, hogy nem értesz az ilyesmihez. Az már más kérdés, hogy jobb-e annyival, hogy az árkülönbözetet megérje valakinek. Jobb annyival Gordon Ramsay főzte a tiédnél mondjuk, hogy annyit elkérhessen érte? De ha ugyanabból főzi, mint te, akkor ugyanaz kell legyen az eredmény, nem? Ha meg jobb, akkor miért jobb? Ki tudod mérni, hogy mitől ízlik jobban?
-
Jegesmaci81
aktív tag
válasz
#16820480 #358 üzenetére
Ebből a hozzászólásodból csak annyi jön le, hogy sem a főzéshez, sem az autókhoz nem értesz!
Amúgy itt minőségről vitatkozunk nem hangzásvilágról. Márpedig a minőséget egzakt lehet mérni.
Mert ugye nem jobb egy JBL hangfal mint egy Dali, pedig egészen más. Viszont mindkét márkából vehetsz 50 ezerért és 2 milláért is hangfalat. A vita tárgya hogy jobb-e egy 2 millás Dali hangfal mint egy 1 millás. Vagy jobb-e egy 10millás erősítő mint egy 3 millás. -
Nigér
őstag
Üdv!
Telón és dap-on is hallgatok zenét.
Igaz telóról leginkább bt-n keresztül.
Mindennek megvan a helye.
Van aki erre áldoz és valaki meg másra.
Világbéke, uff!!!Amúgy szórakoztatóak a kommentek.
-
#16820480
törölt tag
válasz
tungsten #350 üzenetére
Attól, hogy te hajtogatod, hogy ez egy mindent megmagyarázó profi cikk, még nem lesz az. Illetve bőven nem terjed ki mindenre. Kb olyan, mintha csinálnánk egy tanulmányt, hogy a kapható autók közül melyik motor milyen fordulatszámon ad le maximális teljesítményt képes. És csodák csodája, az is hasonlóan egyenletes szórást fog produkálni, hiába kerül az egyik 30-szor annyiba mint a másik. Akkor következtetés, hogy a legolcsóbb Dacia is van olyan jó, mint a Merci S osztály. Mert megmértük!! Egy paraméter szerint! És szakmaiak voltunk meg profik! mert mértünk!
Vesa: Ha azt gondolod, hogy egy DAC vagy DAP fejlesztése úgy történik, hogy kimérnek alkatrészeket, a legjobbakat összeválogatják, és beszerelik egy készülékbe, aztán elvárják, hogy az adja a legjobb hangot, akkor szerintem óriási tévedésben vagy.
Ha így menne, akkor mondjuk egy receptet nézve, ahol ki vannak számolva a pontos paraméterek, az optimális ételt kellene tudni főzni. Mégis lesz olyan, akinek sótlan lesz, és lesz olyan, aki még lekvárt is tesz bele, mert úgy neki jobb. És ha 15 perc helyett 16-ig főzöd, akkor sem szakad rád az ég, vagy ha 3%-kal nagyobb lángot használsz és elfőtte a vizet.Az egyes márkák termékei általában egy hangzásvilágot képviselnek, amit legtöbbször a tulajdonos/alapító ízlése határoz meg. Javasolnám, hogy beszélgess el olyan emberrel, aki maga tervez DAC-ot, hogy mit szokott csinálni, hogyan zajlik a tervezés-tesztelés folyamat. Rohadtul nem úgy ám, hogy frekvenciagörbéket méreget és azt hasonlítgatja össze. Ahogy főzni sem úgy szokott a legtöbb ember, hogy szemenként kiméri a sót, mert a receptben úgy van megadva.
-
cskadar
csendes tag
Kedves fórumozók!
A posztindító véleménnyel szakmailag is több gond van, én azonban a lényeghez kívánok hozzászólni.
Ami azzal kezdődik, hogy fej/fülhallgatóval csak kényszerből hallgatunk bármit is. Ez a hallgatási mód ugyanis nagyon nem embernek való. Ha csupán arra gondoltok, hogy amikor elfordítjátok a fejeteket, fordul vele minden irány. A fej- és különösen pedig a fülhallgatós hallgatás jelentős mértékben károsít(hat)ja a hallórendszerünket. Hallórendszert írtam, nem a fület, ami ennek csupán az eleje/vége. Eleje, mert itt érkeznek a hanghullámok a hallórendszerünkbe, és vége, pontosabban, az egyik vége, mert a középső fület, ami a dobhártya és a csiga között van, az agyunkból lefelé menő idegi impulzusok szabályozzák. E szabályozás miatt nem siketültök meg egy bizonyos határig, ha nagyon hangos a hang.
Ez az oka annak, hogy a hangmérnökök csak időnként hallgatnak meg a munkájuk során valamit fülessel is, ha valamilyen elektromos eredetű hibára kiváncsiak, pl. egy halk pattanásra. Hangmérnökökről beszélek, nem klozethuszárokról.
Ami a tesztek hiányát illeti, jogos. Csakhogy egy igazi teszt - csináltam már sokat - több hónapos (!) munka. Egyrészt rengeteg mérést jelent, de ez a kisebbik gond, azt a kb. 80 paramétert, amit egy kütyün mérni tudunk, kütyünként két-három nap alatt lezavarjuk. A szubjektív tesztek már sokkal macerásabbak, különösen az utolsó teszt, amit szinte sosem ejtenek meg, az úgynevezett hosszú idejű teszt, ami önmagában legalább három hétig tart, és arról szól, hogy lehet-e a cuccal együtt élni.
Az, hogy meghallod-e a különbséget vagy sem, egyébként - fogózkodjatok meg - mérhető. Pontosabban az mérhető, hogy érzékeled-e. Ugyanis minél ócskább egy berendezés, annál fárasztóbb hallgatni. (Sajnos, éppen tegnap vette le az általam föltett videót a jutub, ami ezekről a mérésekről szól.) A legegyszerűbb méréshez egyébként csak egy óra kell, amin azt méritek, hogy mikor zavar már titeket a hang, amit hallotok. A tudományos mérések nyitott fMRI és EEG rendszerrel történnek. A mérési eredmények és a szubjektív tesztek mindazonáltal igen jó egyezést mutatnak, de azért nem mindig.
A hallás fejleszthető egyébként, mint minden érzékelés. A hangmesteri/hangtechnikusi/hangmérnöki szakképzések legfontosabb része (szerintem) éppen a hallásfejlesztés. Hetek alatt bámulatos eredményeket lehet elérni, ha megmutatjuk, mire kell figyelni, ha van lehetőség komolyzenei koncertekre vinni az embereket, stb. Sajnos, a hallásfejlesztés a magyar oktatási rendszer egészéből hiányzik - ez is hiányzik. Immár generációk nőttek föl, amelynek tagjai egész életük során nem hallottak természetes hangot - kivéve a beszédet. Egyébként a legegyszerűbb módszer beszéddel tesztelni valamit, persze nem a sajátotokéval, hanem másokéval, mert a saját beszédet másképp halljuk.
Nem igaz, hogy egy eletroakusztikus lánc minősége attól függ, melyik a leggyengébb láncszem. Bizony, még a legócskább cuccon is meghallható, ha bármelyik részét kicseréljük, ugyanis a láncszem minden tagja másképp torzít, és ez hallható is.
Végül egy kis önreklám: Lassan a századik részéhez közeledik a www.soulmusic.hu honlapon a 21. századik diszkónika című sorozatom. Az első 100 rész lényegében azokról a pszichoakusztikai jelenségekről szól, amelyek a "mit hallasz és miért úgy?" kérdéskört járják körbe. Nem állítom, hogy az eddigi kb. egymillió leütésnyi terjedelmű sorozatot egyből végig lehet olvasni, hogy minden hangpéldát meg lehet hallgatni és minden videót meg lehet nézni - a játékok, kísérletek elvégzéséről nem is szólva -, de éppen a jövő héten lesz szó a hangtömörítésről, és aztán heteken keresztül annak mélyebb részleteiről.
-
Vesa
veterán
válasz
default. #325 üzenetére
Már hogyne lenne mérhető, ha a kicserélt IC változást okoz a hangképben? Ha logikusan végiggondolod, magad írtad le, hogy 100db IC-ből kiválasztanak 1db-ot, ami a legjobb hatással van a hangzásra. Természetesen ezt a szelekciót méréssel végzik és az a chip lesz a befutó, ami az adott eszközben a célként kitűzött legjobb frekvenciagörbét produkálja.
Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy valaki ott ül non-stop, és hallgatózással válogatja ki az IC-ket?
Ha pedig belátod, hogy méréssel szelektálnak, akkor meg is cáfoltad saját kijelentésedet arról, miszerint a különbség "lóf*szt mérhető". :-) -
s4tch
veterán
válasz
tungsten #350 üzenetére
Ahogy a cikkben is leírják, a hangminőségnek csak egy, ráadásul nem definitív ismérve a frekvenciamenet. Persze azt senki nem vitatja, hogy a hangminőség néhány objektív szempont mellett alapvetően szubjektív, szóval nyitott kapukat döngetsz.
Ekkora magabiztossággal nyugodtan jöhetsz találkozóra, majd élőben is helyre teszed a sok ostoba sznobot.
-
Vesa
veterán
válasz
default. #321 üzenetére
"És aki összerak egy jó cuccot és elkér érte 200k-t, az nem bohóckodásból csinálja"
Na igen, csak kérdés, hogy valóban olyan jó-e az a milliós DAP, vagyis az életérzésen kívül rendelkezik-e valós hozzáadott értékkel! Mérések nélkül ezt nem tudjuk. Innentől válik az egész kérdés vallássá!
-
tungsten
csendes tag
válasz
#16820480 #314 üzenetére
"Az tényleg komoly cikk, ahol még egy vízesés diagramot sem mérnek az adott cuccokról "
Nem is tudom, hogy az OMG, LOL vagy a WTF a legjobb jelző, de én inkább mind kihagyom, mert nincs értelme.
Hogy ne kelljen visszakeresni, itt a "cikk", ami egy komoly tanulmány: http://asa.scitation.org/doi/10.1121/1.4984044
De persze tudom én, menjek el egy füles találkozóra, és megcsodálhatom a millás cuccokat, közben magamba szívhatom a lapos föld elméletet is, ha nagyon figyelek.
-
fattyu
veterán
továbbmegyek.
ez olyan mint amikor anyám gyerekként kiküldött hogy nézzem meg hogy áll a sütőben a kaja.
kimentem megnéztem. lövésem se volt mit kéne látni. visszamentem és mondtam megnéztem....
na te ugyanígy vagy. csak állítod hogy ti ostobák hát nincs is mit látni rajta és aki azt mondja látja hogy elkészült a kaja az egy f@sz.
-
MP3 lejátszó : ez egy köznyelvi kifejezés a hordozható zenelejátszókra. A PH olvasói közül sem tudja mindenki, mi az a DAP. Nyilván ez esetben púpos a kategorizálás, de nem annyira, hogy ezen bárki hisztizzen.
Autóknál is mindenki sportkocsizza a roadstert, kabriót... GT-t... Ha csak ennyi lenne a jónép műszaki műveltségi hiányossága, összetenném a kezem!@Kopi : Nagyon egyénfüggő...
-
mzso
veterán
válasz
fericske #341 üzenetére
Én a Xonarom és az X5 pro telefonom (meg a régi ipod nano 4g) között nem hallok különbséget. A maximális hangerőt leszámítva. Ennél olcsóbbat meg elég nehéz venni.
Lehet szarabb telefont csinálni. A 6300-mnak röhej hangja volt. De nem az a mérvadó, hogy csinálnak trágyát is. A lényeg, hogy fölösleges egy drága, vagy olcsó DAP.
-
fericske
addikt
A mondandód megfogalmazási módja késztetett arra, hogy úgy reagáljak rá, ahogy tettem.
Te nem hallod a különbségeket a különböző telefonok fejhallgatókimeneteinek hangminőségei között.
Értjük. Van rengeteg más hobbi még, nem kell kétségbe esned.
De azt mondani, hogy senki nem hallja a különbségeket, az már eléggé erős arrogancia és soviniszta világnézet.
Ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy mindenki süket, vagy minden ételnek egyforma íze van, minden nő ugyanúgy néz ki.
Én inkább úgy látom te nem élsz a való világban. -
fericske
addikt
No és mi a butaság?
Szerintem például butaság tévét nézni. Bő tíz éve fel is hagytam vele.
A filmeket jobb szeretem reklámok nélkül, a híreket ferdítések nélkül, ami meg maradt azok a műanyagcelebekkel meg kisebbségikkel telenyomott showműsorok, amik nézésével fizikailag mérhető az agysejtek pusztulása. -
azbest
félisten
Véleménye mindenkinek lehet. De ha így közzéteszi ezt, az olyan, mintha a műugrótoronyból pisilne a medencébe. Aztán jön a többi pisilő, aki önigazolásképpen körbeállja a medencét és azt hangoztatja közben, hogy ugye mi is megmondtuk, hogy bele lehet pisilni a medencébe.
Aki pedig nem ért egyet a medencébe pisiléssel, az tudatlan és nem értékeli az élvezeteket
(#338) fericske
tudomány helyett hitéletként megélni az mp3atnem az a baj, hogy semmiről fogalma sincs, hanem az, hogy áltudományos kuruzslással okoskodik és be van sértődve, ha a realitás hangja megszólal.
-
AusWolf
őstag
Ajánlom neked is a figyelmedbe a helyes szövegértést, kezdve rögtön az első szónál, ami ha megnézed a címlapot, úgy szól: "Vélemény". Kérdés (nem csak hozzád, de a többi fikázóhoz is): mégis hol a retkes fenében kéne egy véleményben objektív, számszerűsített teszteredményeknek lennie? Vagy ha azt mondom, hogy nekem a Ford Mustang tetszik, és látom értelmét a megvásárlásának, akkor az én ajtómat is egyből verni kell, hogy támasszam alá számokkal? Miféle számok? Miféle tesztek? Egy rohadt véleményről beszélünk, aminek az a dolga, hogy szubjektív legyen, értsétek mát meg!
(#301) gergejly: Ez így van sajnos. Amennyire változatosak és érdekesek a PH!-s cikkek, olyan sokat esett a fórum színvonala az alatt a 11 év alatt, amióta ide járok. Eljutottunk odáig, hogy nem csak szöveget értelmezni nem tudunk, de egymás iránt se vagyunk tisztelettel, és véleményt se tudunk úgy nyilvánítani, hogy ne próbálnánk egymást porig alázni. És sajnos ez a hétköznapi életben is így van (még jó, hogy nem Magyarországon élek).
(#335) azbest: Címlap, vagy sem, ott van, hogy "Vélemény". Akinek nem tetszik, nyugodtan továbblapozhat (szerintem).
-
azbest
félisten
válasz
default. #321 üzenetére
a cikk teljes sötétség és a hangulat miatt sokan szeretnék a gyertyát is elfújni, mert úgy élvezetesebb a zene
(#336) AusWolf
csak nem mindegy, hogy az a vélemény a címlapon jelenik meg, vagy kokózás közben az aranyotott jacuzziban szakértik a világot az újgazdagok.És ebben a topicban kifejezetten erősen fogalmaztam magamhoz képest. Aki ismer tudja, hogy végtelenül türelmes és megértő ember vagyok. De a butaság népszerűsítésével ki lehet űzni a világból.
-
"a telefon milyen igénybevételnek van kitéve, hogy az állandó használat miatt viszonylag könnyen megsérülhet, míg ez a veszély a hordozható audiolejátszókat azért annyira nem fenyegeti."
A telefont is hordozod...Amúgy nincs ezzel baj, a minőségi mp3 lejátszó jó dolog, ha van olyan, aki megveszi 200-ért, egészségére.
-
Ribi
nagyúr
Vicces olvasni a sok trollt, aki a fáradtságot sem veszi értelmezni a cikket, vagy elolvasni a saját felháborodására előzőleg már megadott választ.
Visszajárok ide ha szomorú vagyok és elovlasok 10 hsz-t. Ahogy nézem hetekig boldog leszek -
mzso
veterán
Lóf@szt nem érnek. Mobiltelefont sem hallják másnak az emberek. A hi-res audió meg végképp nem ér semmit, egyszerűen nincs olyan zene amihez kevés a 16bit/48Khz. (És még ezt is meggyalázzák DRC-vel)
Ezt a piacot is csak delúzív sznobok tartják fenn mint az aranyozott hálózati megszakítókét.
-
Polllen
félisten
válasz
#16820480 #323 üzenetére
+default.
Én biztos vagyok benne, hogy minden mérhető lenne, megvan hozzá a technika, maximum nem tudjuk/akarjuk értelmezni.
blackrulz
Nyilván ízlésről nem érdemes vitatkozni, de azt, hogy az adott lánc mennyi részletet tud megmutatni és egy komponens csere ezt a paramétert merre tolja el, mérhető lenne. Ezzel lehetne leszerelni az olyan hozzáállást, ami szerint nincs és nem lehet különbség attól, hogy kicserélek egy kábelt a láncban. Aki meg ismeri a láncot, simán kihallja.
proci985
Ha jól rémlik az m-t akciósan vetted, szóval így nehéz mellé lőni.
-
proci985
MODERÁTOR
mondjuk van erre korrekt kutatasi metodika, nem veletlenul szoktak a dupla vaktesztet felhozni erre. ami mondjuk meg mindig nem lenne eleg mert lehet szoras az alkatreszek kozoztt.
mondom en aki kepes volt elozetes meghallgatas nelkul megvenni egy ATH-MSR7 kombot egy DS-DAC100 melle, de elegedett vagyok veluk, szoval szuper.
-
default.
őstag
Persze. Csak eljátszottam a gondolattal.. például: a drágább (szóval a jóval drágább) gitár torzító pedálokban lévő IC-ket egyenként válogatják. Tehát legyártanak 100 egyforma IC-t, aztán az egyformák közül kiválasztják azt az egyet, ami a legjobban szól a szerkezetben.
Figyelem, ezek egyforma alkatrészek, egyforma speckóval
Tehát tegyük fel, hogy van egy otthoni audio láncod, amiben mondjuk csak a DAC-ban lévő egyik kis félvezetőt vagy IC-t kicseréled. Jó, lehet, sőt valószínű, hogy ettől nem hallanál sok különbséget, de a hangkép biztosan megváltozna. Mérhető? Lóf@szt. Van hatása a hangra? Bizony, hogy van, hol jobban, hol kevésbé érzékelhető formában. És akkor még nem nyúltál semmihez! Egy sz@ros kis alkatrészt kicseréltél a lánc egyik tagjában. Tudom, sarkított példa, de azt hiszem, szemlélteti, amiről itt beszélünk..És persze ez is rideg fizika, nem varázslat, csakhogy annyira kifinomult és távoli a jelenlegi tudásunkhoz/képességeinkhez/mérési és számolási kapacitásunkhoz képest, hogy tekinthetjük akár varázslatnak is
Mint pl. a csillagászatban, hogy tudom is én hány százalékát/ezrelékét ismerjük csak az univerzumnak, és ezt is ennyi ideig tartott megismerni. Sehol nem vagyunk. Na, ez ugyanaz, csak a másik irányban: kicsiben
-
-
#16820480
törölt tag
Valószínűleg minden kimérhető lenne, csak annyi változó paraméter van, hogy elveszne az ember a sok adatban, és pár mérnököt leszámítva értelmezni sem tudnánk nagyon. Sokkal sokkal egyszerűbb és élvezetesebb tud lenni leülni, meghallgatni, és eldönteni a személyes preferenciák alapján
-
Polllen
félisten
válasz
default. #321 üzenetére
Az alapvető probléma ott van szerintem, hogy nem elégséges paramétert mérünk. Vagy csak nem azt, amit kellene.
Azt hiszem archimago-nak hívják a blogot, ahol a srác minden eszközt megmér (rpi, odroid, pc, kábelek, stb-stb.) és legtöbbször kihozza, hogy nincs is közöttük lényeges különbség. A valóság meg az, hogy ugyanabban a láncban ezeknek a komponenseknek a cseréje a legtöbbször hallható változást okoz.
-
default.
őstag
Ejj, apukám. Két dolog.
A hozzászólásod első részében nem igazán sikerült a cikkre reagálnod. Nem volt itt semmiféle köpködés meg kioktatás, meg vallás rákényszerítés. Szövegértéseden érdemes volna csiszolni egy kicsit.Másik.
Ezek szerint akkor te meg a hangtechnikához vagy egy kicsit suta, ugyanis a specifikáció az nem a hangzást mutatja meg, sőt, a hangminőségnek is csak egy részére tudsz következtetni belőle. Az adott csatorna (fül/fejhallgató, hangsugárzó, erősítő, akármi..) mérhető (!) alaptulajdonságait írják bele, ráadásul nagyon sokszor szépítve az igazságot. (Általában az ár növekedésével egyenes arányban egyre kevésbé van rá szükségük a gyártóknak.) Hallani kell a cuccot, nem a speckót olvasni, meg fizikázni itt kérem.
Mutatok én neked két fülest tök egyforma speckóval, mondjuk dupla árkülönbséggel, szerinted "elvileg", "a fizika szabályai szerint" ugyanúgy kéne szólniuk?Nem fognak ugyanúgy szólni. Ez egy annyira összetett dolog, hogy el sem tudjuk képzelni. Minden számít. A vezetékektől kezdve az alkatrészek minőségén át a gyártástechnólógiájukig minden apróság. És ezt te nem fogod kiszámolni
Nincs az az ember aki ezt ki tudná számolni, mert végtelen sok változó van. És aki összerak egy jó cuccot és elkér érte 200k-t, az nem bohóckodásból csinálja (kivéve egy-két kamu-divat gyártót), és -itt jön a lényeg-: az sem, aki megveszi, és élvezettel hallgatja.
Üdv.
-
#16820480
törölt tag
Nem döglött, csak az angol változatot nem nagyon frissítik sajnos. Mivel koreai az oldal, így elsődleges a koreai, és úgy látszik mostanában nem nagyon foglalkozik senki a nemzetközivel... Van még az Innerfidelity is az ismertebbek között, de sajnos ők sem mérnek vízesés diagramot például, bár a többi mérésük legalább elég korrektnek mondható.
-
brumi1024
veterán
válasz
Kékes525 #317 üzenetére
Read-only? A második hozzászólás, ezt már legalább 3-szor kitárgyaltuk.
-
Kékes525
félisten
Véleményem szerint szinte teljesen mindegy, hogy milyen jól szól, totálisan felesleges utcán, metrón, buszon személygépkocsiban, hatalmas zajban nagyon jó lejátszót drágán hallgatni, mert a rendszer teljesítményét mindig a leggyengébb láncszem határozza meg. Ebben az esetben a környezet zaja. Azaz feleslegesen fizetünk érte hatalmas pénzeket.
-
#56573440
törölt tag
válasz
secretgarden #313 üzenetére
Igazából lehet hogy este otthon nem akarod a rendes láncot hajtani, és kiulsz egy jó borra a kerzbe, és család aludhat. Vagy hotelben ha sokat utazol?
Meg igazából mindegy is, de valóban, ha nem tudsz arra fókuszálni, akkor nem sok értelme van.
-
#16820480
törölt tag
válasz
tungsten #259 üzenetére
Az tényleg komoly cikk, ahol még egy vízesés diagramot sem mérnek az adott cuccokról
Nem is beszélve az egyéb tulajdonságokról, amik az érzékelt hangot meghatározzák... Ha normális mérést szeretnél látni, akkor mondjuk errefelé érdemes nézelődni.
Ezért hiába mennék el a fülestalálkozódra, lehet, hogy nekem az 50K-s fejhallgató jobban tetszene, mint az 500K-s.
És ki mondta, hogy neked jobban kell tetsszen egy drágább fejes?Mindenkinek más a hallása, az igénye, az elvárása a téma iránt, éppen ez a lényeg, a szubjektivitás. Meg lehet mérni, hogy xy DAP mennyivel kisebb torzítású, mennyivel tisztább hangot ad, mennyivel kevesebb a jitter, és lehet, hogy pont ezért nem fog annyira tetszeni.
A fül-/fejhallgató is egy hangszer lényegében, egy analóg eszköz, ami hangkeltésre alkalmas. Ahogy mondjuk hegedűből is van olcsó vacak, meg Stradivari, úgy ezekből is. Csak annyi a különbség, hogy a fejhallgató önmagában nem szólal meg, kell alá egy forrás (például egy DAP), ez együtt határozza meg a kijövő hangot, együtt alkot egy rendszert, ami egyben ítélhető meg. Lehet cserélgetni a komponenseket, hogy más hangzást kapjál, és igen, színezni fog, mert nem biztos, hogy mindenkinek az tetszik, ami csont száraz és steril hangzás, még akkor sem, ha a mérés szerint az lenne a tökéletes frekvenciagörbe. Ezért nem lehet mérni, mert az ízlést nem lehet. Ha lehetne, akkor már régen számértékek lennének a művészetek és műfajok mellett, hogy ez a zene 3 Beethovent ér, az meg csak 2,41-et. -
secretgarden
aktív tag
Pont ez jutott eszembe nekem is. Otthonra nem kell hordozhato lejatszo, utazaskor meg ki tud figyelni a reszletekre? Plusz eleve, autovezetes, biciklizes stb kozben amugy sem ildomos/szabad fulhallgatoval (kulonosen nem zajszurt fejhallgatoval) nyomulni. Ha meg nem hasznalok fulhallgatot, hanem auto hangszorojat / hordozhato hangszorot, akkor megint megette a fene az egeszet. Max olyant tudok elkepzelni, hogy valaki aki nagyon sokat repul, a hosszu repuloutakon hallgat egy ilyent egy felmillios aktiv zajszuros fulhallgatoval (sugarhajtomuvek zajat kiszurendo). Olyan aktiv zajszuros fejhallgatot meg még nem lattam, ami kiszurne mondjuk a vonat vagy metro zajait... Ez inkabb arrol szol, hogy "megveszem, mert megtehetem".
A masik meg, hogy en szemely szerint mar nem szivesen ternek vissza a "megveszem a zenet, letoltom, feltoltom az eszkozre" es a "32/64/128GB-os a lejatszom, de igy sincs rajta eleg hely minden zenemnek" korszakba. Bekapcsolom Spotify-t vagy Google Play Music-ot, vagy Amazon Music-ot stb., aztan hallgatom a 40 millio zeneszambol azt, amit akarok...
-
Advent
tag
Nem olvastam végig a hsz-eket szóval lehet szóba került már ez : Mire is jó egy ilyen eszköz??? Szép és jól hangzik hogy dsd meg lossless de ezekhez a cuccokhoz olyan zene is kell ami megéri ezt a minőséget nem hiszem hogy dávid guettára és a hasonló fsokra ilyet bárki is venne azokra bőven elég egy telefon. Magam sem hallgatok erre való zenét, a fogyasztói társadalom nagy részét a main stream média befolyásolja a kukába nem való zenével ezért nem nehéz ferrari kategória árat varázsolni egy ilyen terméknek.Szóval kérdésre a válaszom minőségi élő hangszeres zenére valók ezek szerintem ahol nagyon fontos a színpadkép reprodukálása vagy akár egy stúdió felvétel hű megszólaltatása sajnos magas áron .
-
Jegesmaci81
aktív tag
Már bocs de te beszélsz hülyeséget!
Pont hogy aki sok milliót költ a rendszerére annak az a célja hogy azt kapja vissza amit a hangszerek és az énekes kiadott magából.
Szép is lenne ha egy 10 millás erősítő egy Fazioli zongora hangját kiszínezné, vagy egy Stradivari-t felturbózna analóg zajokkal meg némi plusszal.Meddő vita ez az egész mert már ott tartunk, hogy a lineáris átvitel nem cél. Amúgy abban egyetértek hogy a hangmérnökök a modern zenékbe raknak analóg motívumokat de ezt ne az otthoni erősítő tegye már meg helyettük!!!
Még valami a mérésekkel kapcsolatban! Tessék tudomásul venni hogy amit ma nem lehet mérni legalább viszonyítás szinten, azt nem is lehet emberi füllel kihallani!
-
junkpod
veterán
válasz
PR0JECTNR56 #15 üzenetére
Pont ilyen szoftvert kerestem, már megérte ide benézni.
(Asszem a cdex felett eljárt az idő)
Köszi. -
tecsu
addikt
Az írásod nettó baromság.
Egyrészt a hifi világában nem pusztán a lineáris átvitel a cél, sőt az nem is elsődleges, de - jó esetben - még csak nem is a számháború, hanem hogy kellemesebb legyen a zene hallgatása - a gyártó részéről nyilván csak hangtechnikai szempontból.
Természetesen vannak idióták, akik kristályokat pakolnak a csilliós digitkábel mellé, hogy jobb legyen a jelátvitel, a falban a hálózati vezetékeket mechanikailag, gyurmával (naná, hogy drága félével) csillapítják...
De vannak értelmes hifi-rajongók is, akik tudják például, hogy steril megszólalásnál jobb egy kis analóg zaj vagy torzítás. Ha valaha életedben kipróbáltál jobbféle csöves erősítőt (nagy THD-vel), akkor tudod, hogy miről beszélek.
Nem véletlen, hogy ugyanazon gyártók zenei fölvételekhez és keveréshez más karakterisztikájú eszközöket kínálnak, mint zenehallgatásra. Az előbbi próbál lineáris és minden tekintetben steril lenni, vagyis ezáltal felfedni minden apró hibát a hangmérnöknek, mint munkaeszköz; az utóbbi pedig kissé elfedi az apróbb hibákat, kellemesebbé téve azt.
De mondok még valamit. A dal producere vagy a keverő hangmérnök is nyúl a dalt mérnöki számszerűségében "rontó" eszközökhöz, pl. analóg effektekhez, analóg keverőpultokhoz vagy szalagra rögzítéshez, az olcsóbb, de kiemelkedőbb paraméterű digitális alternatíva helyett sokszor ugyanabból a célból, amiért a hifista választ egy eszközt nem paraméterek, hanem "hangzás" alapján.
Mellesleg, logikai alapon belátható: a zenének, így a lejátszó láncoknak is rengeteg paraméterét nem mérik ma még, vagy talán soha sem fogják, mert nem lehet és talán éppen a spektroszkópon nüansznyi változások között is vannak olyanok, amik zeneileg fontosak.
Az eszközök hangzása - bizonyos szint felett - zsánerfüggő is. Ezt próbálják paraméterezni, de nem 100%-os ugye. Azzal egyetértek, hogy egyénfüggő is, hiszen mindenki másképp hall, más az ízlése és igénye.Ez valójában az analóg versus digitális hitvita része is, meg azé, hogy tényleg meg kell hallgatni és nem csak specifikációk alapján megrendelni.
-
Vesa
veterán
válasz
tungsten #264 üzenetére
+1
Ez pontosan így van! Egy dal masteringjét a stúdióban eleve mérésekkel készítik, egy jó hangmérnök máshogy nem is adja ki a kezéből. Nem hallás után masterelnek!Egy audio eszköz nem attól jó, hogy mennyibe kerül (ezt már megtanulhattuk volna, legalább itt, egy szakmai fórumon), hanem attól, hogy a studióban előállított audio spektrumot mekkora pontossággal adja vissza! Ez pedig egzakt mérhető!
És pont ahogy írod, lehet, hogy valakinek a 100% master nem is tetszik, mert mondjuk az ő füle nem képes a magasabb freki tartományokat megfelelően érzékelni, ezért számára a "jó hangzású" füles/erősítő az lesz, amelyik ezeknél a frekiknél kvázi EQ-zik kicsit, és szinezi a hangképépet (tehát tkp. nem pontos a visszaadás). A másik embernek meg, akinek nincs baja a magas frekik érzékelésével, ugyanez a fejhallgató/erősítő már ciceregni, "visítani" fog, és le fogja szarozni.
Ezért hülyeség ez a buta hitvita, és a "gyere és hallgasd meg" leoltások. -
Vesa
veterán
Iszonyat gáz ez a cikk! Semmi másról nem szól, mint a cikkíró teljesen szubjektív véleménynyilvánításáról!
Egy darab technikai adat vagy mérés nincs a mondandó alátámasztására.
Azzal egyet tudok érteni, hogy mindenki arra költi a pénzét amire akarja. Ha valaki pl. logó/brand fétisben szenved, vagy csak placebózza magát valamivel önigazolásként a költését magyarázandó, az csak csinálja nyugodtan, senkinek semmi köze hozzá.
De ez a szint eddig bulvárba való, ezen a portálon objektív tesztekhez, mérésekhez vagyok szokva, és hogy az adott témát nem a mentális/érzelmi oldaláról közelítenek meg, hanem a tények felől. Sajnos ebben a mérhetetlen bugyuta cikkben erről most szó nincs, csupán egy kissé kioktató módon előadott kinyilatkoztatás az egész. Ráadásul teljesen rossz hasonlatokat hoz a cikkíró, almát körtével hasonlít amikor Ferrari/Dacia, vagy olcsó/drága borral példálózik. Egy Ferrari megvásárlásával nem csak "életérzést" kap a vevő a pénzéért, hanem jól definiálható valós technológiai és egyéb értékeket. A cikkben tárgyalt esetben éppen arra lettem volna kíváncsi, hogy az életérzésen kívül van-e bármilyen egyéb valós hozzáadott érték a milliós eszköznél. Ez itt nem derült ki. Az, hogy tömörítetlen wav-ot lejátszik, még nem indokolja a magas összeget. Az meg nem bizonyíték semmire, hogy a cikkíró szubjektív véleménye szerint "jobban szól".Na mindegy. Remélem ilyen sz*r cikket nem kell többet olvasnom itt. Ha ilyesmire vágynék, lenne éppen elég ócska weboldal ami ontja ezeket. Kéretik nem lesüllyedni az agyatlan bulvár szintjére!
-
gergejly
aktív tag
Nem is írtam hogy minden, barátom
Több, mint két éve napi szinten olvastam ezt a lapcsaládot és fórumoztam.
Úgy hozta az élet, hogy a virtuális világtól a kézzel fogható dolgok felé fordultam inkább.
Néha rápillantok még a fórumokra, de igazából nem tölt el jó érzéssel, ugyanis
Nagyon megváltoztak a dolgok errefelé:
Már mindenki mindent lefikáz,
Arra sem veszi sok tag a fáradtságot, hogy értelmezzen 1-2 mondatot,
Túl sok az okostojás,
Írok valami jópofa dolgot, egyből valaki trollkodik
Sokan ráérnek még vitatkozni is a HSZ-ekben
és még sorolhatnám
Új hozzászólás Aktív témák
- iPhone topik
- Apple MacBook
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- Milyen HASZNÁLT notebookot vegyek?
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- PayPal
- Nagyon erős ajánlat lett az Apple Watch SE 3
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Steam topic
- További aktív témák...
- Azonnali készpénzes AMD Radeon RX 6000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 Pro 256GB Midnight Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2253,95% Akkumulátor
- Magic Trackpad legújabb fajta, lightning csatlakozóval
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3332
- 25+ típus!!! Lenovo ThinkPad, X1 carbon, X1 Yoga 5-12. gen 12,5-15" all-in-one, Workstation, stb.
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest