Új hozzászólás Aktív témák
-
Dr. Akula
félisten
Ha jól emléxem, korábban is csak 8 PCIE sávot kaptak a notis IGP-k, ráadásul csak 3.0-ból. A maradékból kell 4 az SSD-nek, és pont ennyi kell egy 10G-s kártyának. Ebből van itt 2 db, tehát összesen 20-nál járunk (bár notiba elég az 1 is, a másikat tényleg meg lehet spórolni, amelyik nem selejtes, azt aktiválják és kész). A cikk szerint 24 PCIE 4.0 sávot tud a proci, tehát marad még az aprónak (hang, stb) is 4 db. Vagy inkább 8, mert elég 1 LAN is. Technikailag tehát beleférne. Gyanítom csak nem akarják odaadni, hogy lehessen majd felárat kérni érte. De hol? Notiban nincs feljebb, az ipari pc-k meg nem konkurrencia, nem vesz noti helyett ilyet az ember, mert nem mobil. Tényleg nem értem az AMD-t, ahogy az Intelt se az AVX512-vel. Pedig nem lenne hülyeség, az alaplapom már tudja, a NAS-ba már gondolkozom a megvételén, és az se lenne rossz, ha a noti is ki tudná használni a NAS vinyóját teljes sebességgel.
-
Teasüti
nagyúr
válasz
Dr. Akula #74 üzenetére
Ez egy state-of-the-art fícsőr, amiért eléggé ki kell nyitni még manapság a pénztárcát. Gondolom piaci oka van elsősorban. Van egyáltalán piacon SOHO router, ahol a switch összes portja tudja a 10 gigát? NAS-ok is 300k körül mentek - amiken 10 Gbe van - mikor utoljára néztem.
De lehet technikai akadálya van, hisz az sem mindegy hogy a proci belsejében hogy van bekötve. Ha pcie buszon csücsül, akkor abból mennyi áll rendelkezésre? Lehet az igpu elől venné el a sávokat, vagy vmi más periféria elől. Lehet a beágyazott rendszerekben másképp lesz konfigurálva.
Ha csak az asztali Ryzen APU-kból indulok ki, akkor elvileg az 5000-es sorozat is azért nem kapta meg a pcie 4.0-át, meg azért van eleve kevesebb sáv benne, mert így lehetett bekötni az igpu-t. -
Dr. Akula
félisten
válasz
#25954560 #73 üzenetére
Ez igaz, de a cikk szerint meg "pusztán a később érkező, beágyazott piacra szánt megoldásokban használhatók majd", így tehát illene működniük. Esetleg a selejtet kapjuk mi notiban. Ott meg pláne jó lenne a 10G beépítve, nincs hova betenni egy PCIE kártyát.
Mindenesetre furcsa hogy 2 is van benne, annyira csak nem lehet selejtes hogy mind a kettőt offolni kelljen, az egyik azért maradhatna.
-
Dr. Akula
félisten
Arra céloztam, hogy az Intel nem tudja eldönteni mit akar vele, egyszer letiltja, aztán ha szarban van az AMD mellett, akkor visszaengedélyezi, hogy aztán egyenlítéskor megint letiltsa. Szóval hiába van, gyakorlatilag semmit nem ér akkor se, ilyesmire nem fognak programokat írni. Most ugyanez az AMD-nél a 10G LAN, van, de letiltva. Úgy minek? Ha már belerakják, minek letiltani? Akkor ne rakják bele, és spóroltak tranzisztort.
-
sb
veterán
Én általában kis, 14" 1.5kg alatti notikat nézek és még ezekben is hűthető a 35W, ezért írtam.
De amúgy a TDP visszavehető, sokszor alapból is, de pl. Ryzen Controller is szokott működni.
Sőt, felfelé is boostolnak 35W-ig az U-s modellek is. Akár az is piszkálható, de ez már nem 100%-os.Szóval ennyire szerintem nem kell adni a TDP-re. 25-35 között, vagy nagyobb gépben 45W-ig már kb. bármi jó lehet.
Az IGP-vle meg egyetértek. Nekem is volt a Petykemano által írt "too little, too late" érzésem.
A mobil gpu-k nagyon sokat fejlődtek perf/W-ban. HC gamer is talál magának 80-120W-os cuccot amivel erős desktop szintet kap. Van közepes és van belépő is bőven, 1650/visszafogott TDP-s 3050-ek.
Ráadásul ezek is használható szintet hoznak ha a desktopon agybeteg dvga piacon még értelmesen elérhető, hasonló szintet nézem, sokan ottragadtak 1650/1060/470/570-eken.Ugyanott vannak ezek a mobil gpu-k is, csak itt sokszor még felár is alig van. Amit még néztem, kicsit nagyobb, de még méretben könnyű gépek, 15.6-16" 2kg alatt. Ebbe befér 35-50W gpu, több nem. Nyilván a 3050 így 1650-1650S közelébe esik pl. de ezekhez meg lőtávolban van a Rembrandt, és kisebb TDP-ből.
Ez szerintem tök reális és jó választási lehetőség ha vki mérlegel és ezekből a:
- 25-45W APU
- 25-35W CPU + 35-50W GPU
- 25-35W CPU + 80W GPU
...sávból választ.Ez egy újabb jó platform szvsz.
Kb. egy 5 éve i5+1050Ti-ről nézve baromi messzire jutottunk töredék TDP-ből egy vékony, akár 1.5kg-os gépben, vagy nagyobb gépnél nagyobb TDP-ből. A többszöröse kijön kraftban még a kisebb TDP-ből is ami bőven elég átlagusereknek ma is. Az M1 is nyálcsorgatós de Ryzen sincs szvsz lemaradva és az Alder is hatékony lett.
Nekem sokkal szimpatikusabb és érdekesebb itt egy újabb előrelépést látni mint várni a 450W-os desktop vga-kat 1.5M Ft-ért. De akár 300k-ért is ugyanez lenne a véleményem. -
1dude
senior tag
Én egy 5800U utódot várok, 25W körül, IGP -vel. A 35-55W H és HS Ryzenek boost órajele megegyezik az U procikéval, de tartani hosszabb ideig egyik sem tudja.
IGP hasonló cipőben jár. Egy 60W herélt 4 gigás 3050 sem fogja normálisan futtatni az AAA játékokat, felesleges még beletenni is. A többire meg megteszi az IGP is. -
sb
veterán
Szerintem notiban a 35W megfelelő sweet spot.
Ha 700W-ra lövünk akkor már a desktop jutna eszembe és ott megint van valószínűleg jóval gyorsabb megoldás mint az Alder mobil 70W-osa.Egyébként nem mentségként, de 8 vs 14 magról beszélünk. Nyilvánvaló, hogy 8 mag magas TDP-vel sokkal kevésbé hatékony. Eddig is így volt amikor 8 ZEN meg ellen 4 Intel jött mobilban, csak fordítva... Itt most ezzel "hazai pályán" fogták meg az AMD-t. 12-16 maggal, sokkal alacsonyabb TDP/core-on sokkal hatékonyabb lenne. Ez van.
Engem mondjuk annyira továbbra sem fog meg, hogy notiba 12-14-16 magos cpu-t vegyek. Ide inkább választok 6-8 magot, 35-45W-tal és -10% perf mellé.
-
Teasüti
nagyúr
válasz
#25954560 #63 üzenetére
Erre nincs rálátásom, sose foglalkoztam tűzfalakkal.
Otthoni júzerként nekem eddig megfelelt egy közönséges router upnp-vel, meg a Win Defender.
Self hosting kapcsán viszont már kilátásba helyezték nekem, hogy a bot hadsereg így is úgy is bejön fél nap alatt a házi webszeróra Cloudflare-en keresztül is, ha fejre állok akkor is - állítólag. És az ISP valszeg nem nézné jó szemmel azt a fajta bejövő forgalmat. Ha meg már a privát IP címen kopogtatnak és elveszik a sávszélességem, azon a tűzfal már nem segít. -
Petykemano
veterán
Szerintem pont azt hozza, amire számítani lehetett.
A CPU architektúrához gyakorlatilag nem nyúltak hozzá, csak cserélték az IGP-t és egyéb uncore részeket és N6-os gyártástechnológán készül, ami picit alacsonyabb fogyasztást, és nagyon picit magasabb órajeleket tesz lehetővé.Alacsony fogyasztás mellett nagyon jó, ahogy eddig is nagyon jók voltak az AMD U és H APUk.
Az első hivatalos információk kezdve nekem olyan "too little, too late" érzésem volt. Magyarul, hogy mivel "A CPU architektúrához gyakorlatilag nem nyúltak hozzá, csak cserélték az IGP-t és egyéb uncore részeket és N6-os gyártástechnológán készül", ezért ha a Cezanne utódjaként tekintjük, akkor csalódást keltő. Persze nyilván nem független ez a versenyhelyzettől sem. De szerintem ha nem lenne Alder Lake, akkor is csak egy tisztességes, de nem kimagasló előrelépést jelentene.
A Rembrandnak valójában a Cezanne-t félidőben (2021Q3) kellett volna váltani,
vagy egy picivel nagyobb IGP-vel (~16-20 CU) és 16MB infinity Cache-sel kiegészíteni.Valószínűleg most akkor is azt mondanánk, hogy nagyobb fogyasztású gépekbe inkább a magasabb fogyasztás mellett jobban skálázódó Alder Lake passzol, de alacsony fogyasztás mellett legalább az IGP tényleg kiemelkedő lenne.
Ezzel együtt nem gondolnám, hogy a jelenlegi terméknek az egyetlen előnye az IGP lenne.
Összeségében nem rossz, versenyképes.
Egyébként az Alder Lake-P mérete is 210-220mm2 körül van, tehát abszolút egymás mellé lehet tenni őket. -
#25954560
törölt tag
plusz egy SOHO tuzfalon mindig tobb opcio van amit be lehet kapcsolni, mint amit a proci elbir
minel tobbmindent szeretnel megtudni a forgalmadrol vagy minel tobbfele szurest akarsz beallitani, annal jobban felmegy a prociigeny. meg egy sima NAT is meg tudja fogni az egyszerubb tuzfalakat. IPSec-rol mar nem is beszelve, ha az nem hardver tamogatott...
szerintem sem lenne balgasag egy ilyen eros proci oda, foleg ha tuzfal+NAS egyben az elkepzeles. -
Yany
addikt
Úgy érted, ne futtass semmit rajta, csak játékokat? Mindezt egy olyan CPU-val, amiről Tim is mondja, hogy dedikált GPU-val adják csak, tehát az IGP teljesítménye ebben a közegben amúgyis irreleváns? Ez a szép a világban, értheted úgy a látottakat, hallottakat, ahogy akarod és elviekben jogod is van hozzá.
Energiahatékonyságban az M1 szinte minden appban jobb, teljesítményben az Intel, ráadásul még mindig elég nagy mértékben, és sok esetben a telj/fogyi. mutatója is jobb a 12700-asnak. Az egyetlen terület, ami a review szerint fekszik az AMD megoldásának, az az IGP-n való játék.
-
Yany
addikt
Jáj, ez jóval gyengébb lett, mint amire számítottam: [link] A 35W-ot leszámítva lényegében elcsipázta a 12700H az AMD termékét. Gyakorlatilag csak játékokban magasodik a 6900H az Alderlake fölé, de ahol a játék is fontos, eleve nem az IGP jön számításba többnyire...
-
Teasüti
nagyúr
Nem feltétlen. NAS-oknál általában a szűk keresztmetszet mindig a processzor. 10 Gbe-s NAS-nál meg már amúgy is 4 magos processzorok szoktak lenni, ennyi erővel már lehetne vmi jóféle mainstream chip is benne a gagyi beragadt raktárkészletek helyett.
Még mindig ott tartunk, hogy pénzért se kapni kompromisszummentes NAS-t. PC-ből szokták építeni, akik komolyan gondolják.
Egy átlag router is gyorsan kevés tud lenni, ha alátolnak egy jó száloptikás netet.
És akkor a különböző házi szerver funkciókról még szó sem esett... -
Dr. Akula
félisten
"továbbá a SoC rendelkezik két darab 10 gigabites Ethernet vezérlővel, de ezek a végfelhasználóknak szánt verziókban nem lesznek aktívak, pusztán a később érkező, beágyazott piacra szánt megoldásokban használhatók majd"
Miért? Ez az AMD AVX512-je? Biztos sokat forgatták a Mátyás királyos meséket, főleg a "hoztam is, meg nem is" résznél.
-
atok666
őstag
..." Előbbi felel azért, hogy a kritikus fontosságú feladatok előnyt élvezzenek, míg utóbbi a többfelhasználós környezet hatékony kezelését teszi lehetővé"...
Nem forditva?Atok
-
sb
veterán
Így van.
Még az elején volt olcsó 2/4-es is. Egy 200GE-m van szervernek. Ha ezt váltani kéne vmi köztes megoldásra ami nem overkill akkor semmi nem jön szóba. A következő értelmes megoldás az 5600G ami a pár évvel ezelőtti cpu-kat keresztbe lenyelő top cucc lenne. Szvsz most is bőven átlag feletti.ON:
Jónak tűnnek a fejlesztések, még 5500U és 5600U tulajként is csábító. Bár játék híján a legnagyobb dobás, a gpu pont kiesik, de a jobb fogyasztás és pl. az USB4 megfelelő támogatással (dokkolás) épp elég csábító lenne mobil platformon.Viszont kíváncsi leszek ezek hogy lesznek elérhetőek. Előtte 1.5 évet vártam a 4xxx és 5xxx sorozatra is, itthon kb. várhattam volna továbbra is, akkor sem volt értelmes csomagban és árban kapható. Árban ez biztos, hogy jóval fölé lesz pozicionálva de az elérhetőség lesz a nagyobb gond tippre.
Ami fontos, hogy alacsony TDP-n jó és ebben egy dolog nem volt kiemelve, a magok száma. Mondjuk engem nem érint, mert nekem 25-35W cpu-ig tart egy noti de felette már gyorsabb az Intel. Hiába emelik ki, hogy 2.6 meg akár most az 5xxx-hez képest is jó a perf/W mutatójuk, a több mag+alacsony órajel annyival hatékonyabb, hogy az Intel még így is erősebb.
Szóval a kérdés, hogy a top szegmensben mikor jön 8 magnál nagyobb mobil Zen? 12-16 maggal multicore-ban ők is lazán gyorsabbak lennének még a mostani magokkal is.
Gondolom ha maradunk a monolit felépítésnél akkor csak a következő körben, ha egyáltalán... -
nkmedve
őstag
"Ez a (LP)DDR5 ami a laposokba lesz, na azt kettéh*gyozza a DDR4-3200 CL14-em. És biztos vagyok benne, hogy még a (LP)DDR6-ot is, ha majd lesz olyan...
Sajnos a laptopokba a legalja ramokat rakják bele."
Ez azért nem olyan egyértelmű. 1 évvel korábban a Tiger Lake mellé volt szokás LPDDR4X-et rakni (nekem is ilyen van, 4266 MHz, CL36). Sávszélességben bőven az asztali DDR4-3600 CL18 fölött van (64 GB vs. 51 GB), és késleltetésben sem rossz bár valamivel gyéngébb az asztali DDR4-nél (84 ns vs. 73ns). LPDDR5 sem hiszem, hogy rosszabb lenne bármilyen szempontból. Az IGP-nek, ahova kell a sávszéll, nagyon jó lesz az LPDDR5 (feltéve, hogy 128 bites buszon lesz bekötve), ahogy az LPDDR4X is dobott a teljesítményen a sima DDR4-hez képest. -
Teasüti
nagyúr
Mert azzal házon belüli konkurenciát generálnak majd a belépő kártyáknak. Én azt várom, hogy meg is szűnik ez a kategória és iGPU-k veszik át az ilyen 6500 xt és 1050 ti szerepeket.
Vega 8-al már egész jól el lehet lenni dVGA nélkül multimédiára, lájtos videózásra/fotózásra, de akár 720p játékkal is el lehet ütni az időt néha-néha olyan xbox360 casual szinten.
-
Kíváncsi lennék, hogy a 15w-os lapkának hogy viszonyul a teljesítménye a 15w-os Silicon M1-hez. Jó lenne hogy ha tesztelitek majd a platformot akkor csinálnátok ilyen jellegű összehasonlítást is és nem csak az intel cpu-kal.
-
Fücsök007
őstag
Jelenleg 12CU-nak elég a DDR5-ös szabvány (modulokból később lesz hozzá erősebb is), de HBM-et nem tudnak rá rakni (ahhoz külön memóriavezérlő kellene), 4-csatornás memóriavezérlővel pedig nem foglalkoznak, mert nem éri meg. Úgyis jön majd a következő generáció jobb memóriavezérlővel és RDNA3 GPU-val, ezen fejlesztésekre érdemes befektetni a mérnöki és anyagi forrásokat.
-
-
Sundesz
addikt
Én csak a hazai DIY piacból tudok kiindulni, de úgy rémli, hogy a Zen 2-ig volt minden is kezdve az olcsó G-s prociktól és 1600 AF-tól, a 2600-on, 3100-on és 3300X-en keresztül az 55 ezer Ft-os 3600-ig a felső kategóriát is beleértve. Aztán a Zen 3 megjelenésével azok kaphatóak, de az alsóbb kategória kikopott gyakorlatilag. Emellett Navi GPU-kat is lehetett kapni bőven. Csak közben kijött egy új konzolgeneráció 7 nm-en meg egy új GPU család is + chiphiány, kripto és COVID.
-
hallador
addikt
Erre lehet, hogy befizetek majd. Persze csak a Pro-ra. Meg ha Intel hálózat lesz benne. Bár a komolyabb gépekben amúgy is az van.
-
hokuszpk
nagyúr
válasz
Petykemano #38 üzenetére
"a Zen 4 CCD-nek nem része a RAM vezérlő"
valóban, néha elfelejtem, hogy a fő csapásirányban chiplet van.
-
Petykemano
veterán
a Zen 4 CCD-nek nem része a RAM vezérlő. az IOD készülhet úgy, hogy "csak" kiemelik belőle a zen3+ CCX-et, meg mondjuk megfelezik az IGP-t és tádámm. A Raphael elvileg úgyis rendelkezni fog egy pici IGP-vel. (És akkor már nem is fog annyira fárni az AV1 dekóder hiánya a Navi24-ből)
Mindenesetre nyilván a történet nem a DDR5-ről szól, hanem ami ezen szerepel:
(Persze az sem elképzelhetetlen, hogy az AMD már annyira PRO, hogy vannak bizonyos CPU feature-ök, amikből ha csak a mobil verzió profitál, akkor azt megtartják csak ott.) -
hokuszpk
nagyúr
válasz
Petykemano #36 üzenetére
mondhatni igen, de inkabb itt az a problemo, hogy a Jedec 3200/1.2V szabvany keson jott, a hatterben mar javaban a ddr5 fejlesztessel matekolhatott mindenki, nemfeszultek ra, ha az amugy mar piacon levo termek 1.2V mellett cl22 -n birja, akkor rairjuk oszt jolvan.
-
hokuszpk
nagyúr
válasz
Petykemano #32 üzenetére
azert meglepne, ha parhuzamosan ket ddr5 vezerlot fejlesztettek volna, egyet a Rembrandtnak, egyet meg a Zen4 -nek.
-
Petykemano
veterán
válasz
Busterftw #28 üzenetére
Vannak már olyan találgatások, hogy a most Rembrandtban debütált fejlesztések a kicsivel később érkező Genoa&Raphael Zen4-ben még nem is lesznek benne. (overlapping development) hanem csak később mergelték
- a Zen4-be és abból a változatból lesz majd a Bergamo, meg a Zen4 APU és persze
- és persze a Zen5-be.Kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy a Raven Ridge már gyakorlatilag a Zen+ frissítéssel érkezett.
-
Sundesz
addikt
válasz
#79413760 #27 üzenetére
Szerintem nincs elég gyártókapacitás, ott készülnek a konzol APU-k, GPU-k és CPU-k is. Hol a Ryzen 3100, 3300X, 3200G, 3400G, 3600 (igaz a G-s nem 7 nm). Ha van is rohadt drága. Ott az OEM 5300G, ami hiánypótló lenne. Simán lehetne sokkal nagyobb részesedésük. Az 5600G és felette lévő procijaikat kapni csak értelmes ár-érték arányban jelenleg.
-
Busterftw
nagyúr
válasz
Petykemano #13 üzenetére
Jo hat azt mondom epp, hogy AMD-nel mindig is ilyen elszortan jonnek a fejlesztesek.
-
#79413760
törölt tag
Amatőr balfék banda. Egy jó asztali 100 wattos darabbal letarolnának mindent, de nem, azt nem.
-
tibaimp
nagyúr
Nem értem, miért hagyja ki ezt a ziccert rendszeresen az AMD? Biztos van valami üzleti oka, de én nem jöttem még rá. Miért nem jó, egy relatíve erős CPU résszel megáldott, sok embernek éppen elég erős IGP-s asztali CPU/SOC-ot kiadni?
Ez helyett gyártják az IGP nélküli Ryzeneket...(a G sorozat hol kapható, hol nem, mint a mesében) -
Teasüti
nagyúr
Van bármi kilátás már az asztali 65+ Wattos változatokra?
-
Fücsök007
őstag
Azért ne akarjunk almát körtével összehasonlítani. Általában az alap DDR4-3200MHz-es modulok CL20 és 22 között vannak, ezekhez képest a DDR5-4800MHz sokkal jobb. Az LP ramok a kis fesz miatt nem túl jók, de azok szinte csak ultrabook kategóriában vannak jelen. A játékra és munkára tervezett erőgépek mást képviselnek, de az átlag notiba az ulta alacsony késleltetésű memóriak nem szoktak menni, több fesz kell nekik is a jó sebességhez.
-
Chiller
őstag
válasz
Fücsök007 #17 üzenetére
Ez a (LP)DDR5 ami a laposokba lesz, na azt kettéh*gyozza a DDR4-3200 CL14-em. És biztos vagyok benne, hogy még a (LP)DDR6-ot is, ha majd lesz olyan...
Sajnos a laptopokba a legalja ramokat rakják bele.Amúgy a 6nm is már régóta elérhető.
Nincs elég pénz rá sajnos AMD-nek, ezért késik minden cucca....
-
Fücsök007
őstag
-
Televan74
nagyúr
Crysis hogy fut rajta?
-
awexco
őstag
válasz
Petykemano #13 üzenetére
CPU teljesítményben eddig sem volt rossz . Hogy teljesítményben és fogyasztásban is javultak az azért nem rossz … Igp teljesítmény ugrás az azért combos . Bár ez a számok játéka … 81% a nagyobbik igpre vonatkozik szerintem a kisebbik meg az előző vega teteje lehet . Kellett volna valami Igp félúton .
Néha nem értem az AMD lépéseit . Nincs benne rendszer kiszámíthatóság . -
#12694016
törölt tag
Jókor írom én is az embargót, pont ma járt le, bár ezek inkább marketingszagú previewek:
2022 Asus G14 Review - 6900HS + 6800S
Ryzen 6000 Blew Me Away -
Busterftw
nagyúr
válasz
Petykemano #5 üzenetére
En is igy latom.
Ennek 2021 Q1-ben kellett volna jonnie legkesobb, tekintve az RX 6000 asztali cuccok 2020 oktoberben jottek.
Aztan ev vegen RDNA 3 dvga es vagy egyutt vagy 2023 Q1 notebook.
Nem tudom miert kell masfel evet varni egy "ujabb" genre.Intelnek november Alder lake, Q1-ben jonnek az Alder lake laptopok.
-
#12694016
törölt tag
Már meglepődtem, hogy teszt, hiszen még tart az embargó (mobilos fronton biztosan).
-
gabber01
addikt
Miért van ez a bemutató cikk "teszt"-ként kategorizálva?
-
1dude
senior tag
Kiváncsi leszek én erre az IGP -re.
-
Petykemano
veterán
Szép-szép
De kicsit olyan érzésem van, mint a Carrizo esetén volt.
Az is olyan volt, hogy az AMD a már korosodó gyártástechnológán kimaxolta a lehetőségeket, és egész jó lett, főleg hatékonyság szempontból és főleg ahhoz képest, amiből az AMD főzött. A konkurenciánál jobb, de végülis bármit nem helyettesítő IGP-vel rendelkezett.
Amolyan "Too little, too late" érzés.
Hogy ennek nem a Cezanne-t váltó terméknek kéne lennie, hanem egy félidős terméknek, ami portfóliót csak kiegészíti egy erősebb IGP-vel. -
Victorio
aktív tag
El tudnám képzelni egy Raspberry PI-hez hasonló mini alaplapon, a 2db engedélyezett 10G Ethernet porttal, meg a hátoldalán néhány PCIe M.2 csatlakozóval.
Meg is volna a tökéletes mindentegybe tűzfal/router/NAS a következő pár évre. -
" Az AMD mérése szerint tehát a Rembrandt SoC APU 2,62-szer hatékonyabb, mint inteles konkurense, és a cég elmondása alapján ez a hatékonyság teszi lehetővé, hogy 15 wattos fogyasztási osztályon is nyolc darab nagy teljesítményű magot tudjanak biztosítani a notebookgyártóknak"
"Ultramobil vonalon maradva, egy 15 wattos fogyasztási osztályú Ryzen 5000U megoldáshoz képest egy szintén 15 wattos Ryzen 6000U akár 17%-kal jobb tempót ígér CPU és 81%-kal gyorsabbat IGP tekintetében, miközben három órával is növelheti az üzemidőt ugyanolyan akkumulátort alkalmazva."Nagyon jól hangzik. Az árazás is lehetne ilyen.
-
Sundesz
addikt
Nagyon várom ezeket az APU-kat, főleg majd ha lesz asztali fronton is. Terveim között szerepel egy InWin Chopinba beépíteni egy ilyen potens APU-t.
Abu szerinted lehet majd 2x gyorsulás IGP fonton az asztali platformon? Az már RX 560 és GTX 1050 szint, ami nem rossz.
Új hozzászólás Aktív témák
- LG 25GR75FG - E-Sport Monitor - FHD 360Hz 1ms - NVIDIA Reflex + G-sync - AMD FreeSync - HDR 400
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 5600X 16/32/64GB RAM RX 9060 XT 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- HP 15S FHD LED Matt Ryzen5 5500U 4.0Ghz 8GB RAM 256GB SSD Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
- Samsung Galaxy S20 FE 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- iKing.Hu - Honor Magic 5 Pro 5G - Használt, újszerű állapotban, ajándék tokkal!
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest