Új hozzászólás Aktív témák
-
Bandi995
aktív tag
Mert a kínai kultúra egészen más, mint az európai. A kínai kultúrában úgy tartják, hogy másolni nem bűn, sőt, a másik, eredeti mű és készítője előtti fejhajtás, egyfajta tisztelet jeleként is felfogható, mert olyan jót alkotott a művész, hogy érdemes másolni azt. A mentalitásuk inkább hajlik afelé, hogy amit leraksz az asztalra, alkotsz, azt a közért teszed és nem tartasz rá ilyen európai meg nyugati szemmel nézve teljesen normális szabadalmi, birtok meg Isten tudja még, milyen jogokat. E két radikálisan eltérő kultúra találkozása ez a borzongás, amit mi csinálunk
Szóval nem mondom, hogy ez itteni szemmel nézve nem természetellenes, meg ezt el kéne fogadni, de ezek a tények, náluk így működnek a dolgok, persze most már globalizálódik a világ és hát mindenki kicsit jön közelebb a többiekhez, ők pedig mondhatni "a világ iparosai", úgyhogy illene nekik egy kicsit kevésbé konzervatívan gondolkodni ilyen kérdésekben, szerintem.
-
Sirandrish
legenda
Igazán egyedi
-
Dr.F.E.R.I.
addikt
Ötletes.
-
sTERNI
senior tag
Én csak abban bízok, hogy egyszer átesnek majd ezen a fázison, mint a japánok. A II. világháború után ugye ők is szerettek másolni nagyon, aztán sikerült szintet lépniük.
Ez így jelenleg nagyon gáz. -
Ezzel a maximális kreativitással, hogyan életképes még mindig a "Kínai-birodalom"?
-
Bandi995
aktív tag
Van benne jó kis vírus, hogy finom legyen legalább?
-
elsoelem
csendes tag
Nem semmi ezek a rizs zabálók
Új hozzászólás Aktív témák
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- Mégis mi értelme az Xbox PC-nek, ha limitálja a hardverválasztékot?
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Xbox Series X|S
- Háztartási gépek
- Házimozi belépő szinten
- Samsung Galaxy Watch4 és Watch4 Classic - próbawearzió
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...
- Bomba Ár! Dell XPS 13 9370 - i5-8GEN I 16GB I 1TBSSD I 13,3" 4K Touch I Cam I W11 I Garancia!
- Azonnali készpénzes Sony Playstation 5 lemezes és digitális felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 256GB Midnight - 1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2227
- ASUS ZenBook 14 OLED UM3402 - 14" 2.8K OLED 90Hz - Ryzen 7-5825U - 16GB - 1TB - Win11 - MAGYAR
- Új Lenovo 16 Ideapad Slim3 WUXGA IPS Ryzen5 7530U 4.5Ghz 16GB 512GB Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest