Új hozzászólás Aktív témák
-
Gyantusz
tag
válasz
thomas333
#1226
üzenetére
Igen, ezt a képet már én is láttam.
Be is akartam linkelni, de van egy apró probléma vele:
a B 757 és a madarak közötti távolság nem érzékelhető, még megbecsülni is nehéz. Szerintem 100-200 m között lehet (legalább), ami már nagy távolság.
A múltkor említett tanulmány (Haditechnika 2005/4: Pokorádi-A repülőterek körüli madárveszély vizsgálata) megemlít egy másikat (több kutatócsoport munkáival együtt), melyben a repterek környékén élő madárfajokat vizsgálták és rangsorolták veszélyességük alapján. Ebből kiderül (érdekes), hogy a kistestű madarak jelentik a legkisebb veszélyt a repülésre (fecskék, verebek, seregélyek - alacsonyan repülnek), 3-10 %-os a hatásuk a rep.feladatra, illetve a nagytestűek a legveszélyesebbek (sirályok, sasok, solymok, vadkacsák, récék, daruk, ludak, keselyűk), mintegy 20-40 %-os a hatásuk (magasabban repülnek és a tömegük is nagyobb). Természetesen ezek nem eseti, hanem statisztikai elven végzett vizsgálatok (ki lehet, de nem érdemes, eseti baleseteket venni belőlük).
A repülőtér környéki ''tájhasználat'' sem hagyható figyelmen kívül: pl. ha a közelben egy szemétlerakó telep üzemel, ott az év minden napjában sirályok nagy csoportja tanyázhat (és a rájuk vadászó ragadozó madarak is). Ez a repülőtér szempontjából igen kockázatos területfelhasználás. => befolyásolja a le- és felszálló irányok kijelölését.
Továbbá fontos figyelni a pihenő- és a táplálkozóhelyek (most szeméttelep) közötti madármozgást is. Ezek az útvonalak megintcsak keresztezhetik a le- és felszálló irányokat...
Tehát a repülőterek közelében levő területek területfelhasználásának összehangolása a repülésbiztonsági igényekkel is elsődleges fontosságú.
Más:
Az Aeromagazinban olvastam arrol 2-3 éve, hogy pl. az An-70-et ([link]; [link]) a gyártó Antonov úgy teszteli (méretezi és ellenőrzi), hogy fagyasztott csirkéket lőnek a hangárban álló gép különböző pontjaira (kabin, belépőél, hajtómű, stb.) eltérő sebességgel és irányból. Valószínűleg a többi rep.gyártó is hasonló elveket követ.
Meglehetősen gyakorlatias eljárás...
[Szerkesztve]
Új hozzászólás Aktív témák
- Vacsorázni invitál a OnePlus
- Hobby rádiós topik
- Battlefield 6
- Ha az alaplapi hangchipnél jobbra váltanál, itt az új Sound Blaster hangkártya
- PH!otósok beszélgetős, offolós topikja
- Forradalomi előrelépésként jellemzi az NVIDIA a DLSS 5-öt
- Xiaomi 17 - még mindig tart
- Bluetooth hangszórók
- Zolii21: 2HB Informatika - Ernő vélemények
- Samsung Galaxy Watch5 Pro - kerek, de nem tekerek
- További aktív témák...
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 5700X 16/32/64GB RAM RX 7600 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- Dell Precision 5750 17" UHD+ touch, i7 10850H, 16-64GB RAM, 6GB VGA, 512GB SSD, jó akku, számla, gar
- Apple iPhone 15 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy S24 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Lenovo ThinkPad T14s Gen 3 i5-1245U 14" FHD+ 16GB 512GB 1 év teljeskörű garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
