-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
lugosi
MODERÁTOR
válasz konyi79 #7780 üzenetére
Ha az az ár kitben volt akkor sajnálom hogy lemaradtam róla. Ha csak a sigmával akkor nem érdekelne. A kitobi nekem kellene, sőt úgy érzem hogy mást nem is igen használnék.
Azért vagyok egy kicsit rácsodálkozva a dolgokra, mert 2014-es gép és úgy látom hogy ebben a legolcsóbb árkategóriában még mindig ezt árulják.
Zuchy: köszi az infót. Ez alapján jónak tűnik nekem ez a kitobi. Teljesen általános dolgokra jó lesz az.
[ Szerkesztve ]
-
fattyu
veterán
válasz konyi79 #7787 üzenetére
ahhoz képest hogy valaki aprón 65ért árul SIMA nex5 kitet kifejezetten jó ajánlat. és szerintem az 5000 bőven jó. én nex5n is happy voltam
mondjuk ember meg majd felébred
[ Szerkesztve ]
a hülyeséget, az embereket, a dugót, az időjárást, a késést, és a várakozást leszámítva szinte mindent jól viselek
-
Muerte68
addikt
válasz konyi79 #7787 üzenetére
Igen az 5000-re írtam az volt az alap kérdés-elnézést ha nem volt egyértelmű.Sajna csak 5000-es van náluk más nem is lehetett volna Pedig jó lenne régebben samu volt náluk elég sokféle.
Láttam egy fickót a kávézóban. Se mobil, se laptop. Csak ült ott és itta a kávéját. Mint egy pszichopata.... https://www.flickr.com/photos/128638150@N03/
-
Pompi
MODERÁTOR
válasz konyi79 #7804 üzenetére
"Eddig sejteni lehetett, már biztos."
Bocs, de biztos majd akkor lesz ha magyar boltok polcain megjelenik, magyar forintban kifejezett árral.
Azt lehetett eddig is tudni biztosan, hogy 1250 euro lesz az ára az EU-ban. No offense, de nem látom, hogy a te linked alapján ennél biztosabbat lehetne tudni. de mind1.[ Szerkesztve ]
Feel Good Inc.
-
madstunt
addikt
válasz konyi79 #7802 üzenetére
Attól függ mit akar fotózni. Az A7m2-t meg az első a7 szériát autófókusz gyorsaságben és sorozatban eléggé elveri az a6300
Angoloknál is 999GBP a preorder ár
No de nekem mindegy mennyin nyit, minden sony cuccnak magas a nyitó ára, majd őszre hátha csökken[ Szerkesztve ]
-
.mf
veterán
válasz konyi79 #7892 üzenetére
"Egyetlen éles képet nem fog lőni af és stabi nélkül, repkedő autókról..."
Bocs, de ez butaság AF és stabi feltalálása előtt is készültek éles motorsport képek, ugyebár.
1.) NEX3N úgyse egy tracking-AF-mester, csak úgy fog működni, ha előre kinéz egy kanyart, belövi a fókuszt, és akkor süti el, amikor a fókuszponthoz közel, az élességi tartományban van. Azt, hogy ezt a pontot AF segítségével vagy kézzel állítja be, csak ennyit számít, a végeredmény ettől ugyanaz, mert előtte-utána kézzel se tudja lekövetni, és a NEX AF se fogja tudni befogni.
2.) Stabi. Ehhez kicsit távolabbra kell menni.
Autó-, motor-, stb. versenysportot két véglettel is meg lehet lőni:
a.) hosszú záridő, svenkelés. A jármű éles, a táj a sebesség érzetét keltve a mozgás irányába megnyúlik, a kerekek körök, a felverődő kövek csíkok. Szép, de technikás, rengeteg gyakorlás kell hozzá, nem maholnap fog senki se így lőni.
b.) rövid záridő. A jármű éles, a táj csak a boké / DOF függvényében elmosódott. A kerekeken a küllők élesek, a pillanat megmerevedik, a felvert, levegőben repkedő homok és kődarabok is jól látszódnak. 1/250-1/500-1/1000-es záridők. A 135-öshöz a reciprok-szabály szerint 1/200 kell, ezek meg bőven felette vannak. Ennek a fajtának semmi akadálya még egy AF és stabi nélküli régi obival sem.Fotóim és kalandjaim a világ körül: https://www.facebook.com/fmartinphoto/
-
.mf
veterán
válasz konyi79 #7900 üzenetére
Ezért is írtam, hogy előtte sajátítsa el az elméletet és menjen gyakorolni.
Másrészt, mivel írta, hogy van már M42-es 50-es manuálja, talán már van annyi tapasztalata vele...---
Más, láttátok már, hogy mi készül Sigmánál?
- Sigma MC-11 Canon EF --> Sony E elektronikus adapter, teljes jelátvitellel
- Sigma ART 50-100 f1.8 (!!! ) APS-C50-100 f1.8, csak pislogtam... 100 f1.8 is szép, de hogy ezt egy zoomban? És nem is akármilyen, a Sigma 18-35-öt is mindenkit csak dicsérni hallottam, hogy képminőségben a fixeket közelíti. Ára is van persze, közel másfél kiló, de akkor is... A fenti adapterrel, az új A6300-zal, és a Sigma 18-35 f1.8-cal párban ez egy brutális videós setup lehet
Fotóim és kalandjaim a világ körül: https://www.facebook.com/fmartinphoto/
-
#31733248
törölt tag
válasz konyi79 #7995 üzenetére
(#7995) konyi79
Semmilyen cél nincs velük, nem nyilvánosak a képek, csak szemléltetésként raktam fel őket, kifejezetten ebbe az egy topicba. Aki akarja, letöltheti a jelzett oldalról a raw file-okat is, hogy megnézze őket mondjuk a saját feldolgozó szoftverében.
Kérdés, hogy melyik látószög mekkora lehet? A vázból kijövő JPG-t elfogadjuk ekv. 24 mm-es képnek, akkor a C1/LR/ACR feldolgozások alap beállítások mellett ennél szűkebb látószöget adnak, ha meg a RAW feldolgozásba bevonjuk a szoftver által automatikusan levágott területeket, akkor a felbontással együtt a látószög is megnő.
(#7996) rumos14
A feldolgozást kiterjesztettem a szoftveresen eredetileg levágott területekre is, így lett nagyobb.
-
#31733248
törölt tag
válasz konyi79 #7998 üzenetére
Köszi, én is attól tartottam, hogy egyebek mellett a torzításkorrekció miatt sem lesz könnyű ez a feladat. Az pedig külön érdekes, hogy ilyen nagy mértékű perspektivikus torzítást is képesek szoftveresen kompenzálni.
A Jason Lenier videókat én is nézem, lehet, hogy még valami szerződés köti a közzétételeket illetően.
[ Szerkesztve ]
-
konyi79
addikt
válasz konyi79 #8003 üzenetére
Na feladom. Kíváncsi voltam mit lehet összehozni a Sony által a gépekhez adott ingyenes progikból.
Míg várjuk itt a 6300-at előkapartam a céges 5T-t, és rátolva TL appot lőttem egy 600 képes sorozatot nyers képekből. Ezt C1-gyel dolgoztam ki, -dolgoztam volna
A program jó, már a Sony express változat is használható, a pro-ért se kell sokat fizetni. Egy-egy képpel kevés réteggel még nincs is baj, viszont iszonyat memória zabáló. Eszi egész addig, míg a rendszer össze nem omlik, neten is van panasz rá rendesen, bár jellemzően csak importálásnál. Ez még egy dolog, több részben a folyamat kivitelezhető lenne. Az első kép kidolgozása után a tulajdonságait húztam volna rá a többi 599-re, azonban ezt nem képes hiba nélkül megtenni. Teljesen random kihagy 1-1 réteget, vagy csak egy görbét vagy csúszkát hagy alapon. A probléma eredményeképp az eltérő képkockák miatt a videó rondán ugrál, hazavágja az egészet. Valahogy így. Csökkentettem a rétegek számát, próbáltam az exportált JPEG-eket átnézni, de meguntam. Pedig a Sony PMB gyorsan és frankón öszepakolja 4k videóba a képeket utána, kár érte. Nemcsoda, a Vegas után majd csak megy nekik csuklóból ennyi. Összemókolhatnák a saját RAW konverterüket, támogassa a kötegelt feldolgozást.
Szóval az 5T még mindig remekül használható, a PMB is okosodik, a C1 viszont egy bughalmaz, ha kötegelt feldolgozásról van szó. -
Pompi
MODERÁTOR
válasz konyi79 #8014 üzenetére
Náluk a 6000-es váz is 216 ezer forintba kerül(ne). Százalékosan kb. stimmel is az eltérés, 15%-kal több, mint a valós ár.
Sőt, a 16-50-es kitben a 6000-es becsült ára 250 ezer. A valós meg 200. Még nagyobb a difi.
A becsült fogyasztói árak tájékozató jellegűek. A tényleges fogyasztói árak kereskedőnként eltérhetnek.
[ Szerkesztve ]
Feel Good Inc.
-
Pompi
MODERÁTOR
válasz konyi79 #8022 üzenetére
Eléggé, és ragadós:
Fotoplus árak, váz 440e és kit 500e. Külön tragédia, hogy euróban is oda írják az árat, így még számolni se kell, hogy mennyi az annyi az 1250 euróhoz képest.
Edigitál még tartja magát a 400e váz árhoz. Ami lassan kezd kedvezőnek tűnni
Minden esetre mivel levélváltásban voltam az Fotoplussal, most is ők küldtek nekem levelet, hogy végre meg van az ár, vissza írtam nekik az árazással kapcsolatban, kíváncsi vagyok kapok-e valami érdemi választ, hogy miért lett ennyi.
[ Szerkesztve ]
Feel Good Inc.
-
contaxg
veterán
válasz konyi79 #8046 üzenetére
OK és abban tudnál segíteni, hogy hogy melyik az a legolcsóbb Sony gép amit egy ilyen adapterrel lehet/érdemes használni?
Az első hozzászólásom pont egy ilyen problémát feszegetett...
(#8048) narpad
Jó kérdés! A legtöbbet a fotós tudása és az optika nyom a latba az biztos.[ Szerkesztve ]
A jó zenehallgatáshoz nem feltétlen kell minőség. Az egy intellektuális kaland, amit mindenki a saját szintjén élhet meg. A hifi egy eszköz ami ezt az élményt fokozza, de nem feltétlen szükséges hozzá.
-
contaxg
veterán
válasz konyi79 #8057 üzenetére
Köszönöm, akkor egyrészt nyugodt szívvel adom el a NEX5-öt másrészt tudom, hogy merre van az előre ás azt is tudom miért a7-es vázakon használják sokan ezt a megoldást. Remélem sok új 6000 tulaj el fogja gyorsan adni a régi kedvencét és ezzel túlkínálatot gerjesztve a felvevői oldalon
(#8056) fattyu
Akkor lehet hogy kevertem a C/Y bajonettessel., mert olyanból is van pár .. és persze, hogy Nikonom van amire meg pont jó a Mamiyám Rendet kellene tennem ezen a téren...ezért megnézem még a Fuji vonalat.[ Szerkesztve ]
A jó zenehallgatáshoz nem feltétlen kell minőség. Az egy intellektuális kaland, amit mindenki a saját szintjén élhet meg. A hifi egy eszköz ami ezt az élményt fokozza, de nem feltétlen szükséges hozzá.
-
válasz konyi79 #8168 üzenetére
Ez 100%-os cropnál van, egy 24mp-es szenzornál elképzelhetőnek tartom, hogy a filmes 1/fókusztáv szabályt osztani kell 2-vel. Azokat az oszlopokat néztem, ahol egyetlen hibázott ("blurred") kép nem született. Az abszolút számok irrelevánsak, a relatív különbség számít a két váz között - feltételezve, h ugyanaz az ember, ugyanannyi mennyiségű célzóvíz elfogyasztása után lőtte velük a tesztképeket.
Oly-t alapobival egyesek 1s-ig kitartanak, nemrég kaptam ilyen tesztképeket egy kollégától priviben Na, az ő kezében gondolom simán menne az 1/4 a7ii-vel.
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
válasz konyi79 #8172 üzenetére
Noigen, standard mérési módszer kéne - bár gondolom a CIPA-osztályozás vmi ilyesmin alapul. Arra lennék még kíváncsi, hogy adaptált canon lencséknél, pl egy 2.8/70-200-nál mennyire megy az ois. A sony új 70-200-ra még csak árat se mertek írni
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
-
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen