-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
hajsza
aktív tag
Én most éppen Grubby csatornáját nézem. Ő WC III-as játékos volt, az orkkal játszók közül az egyik legjobb.
-
föccer
nagyúr
Az előbb toltam néhány insane elleni coop meccset egy mester ligás sráccal. Randommal tolta, és olyan szinten alázta az insane gépet, mint a picsa
Csak letem, hogy mi a pálya, ezt meg mit csinál
Jól tolta az biztos....üdv, föccer
-
Eagl3
veterán
-
DTG
csendes tag
Már van 4gate-ből is egy csomó variáns, van pl defenzívebb 3stalkerrel kezdődő 4gate amivel könnyen ki lehet védeni az agresszívabb nyitásokat is.
Late-game se mindig világok harca már mert egyre többen raknak a colok mellé voidokat vagy főnixeket, így sokkal érdekesebb a pvp is
Bár még így is messze van egy TvZtől. -
Ybron
senior tag
Köszöntem

Már már azt várom pvp-be hogy cannon rusholjanak vagy 2gw zealot, mert azokat ár tudom fogni simán(persze ha hamar kiszúrom mire megy). Van hogy beválik a 3gw robo, pálya függő, meg jobb felfedezni proxy pylonjat hogy ne tudjon warpolni és ha nagy a pálya akkor simán lehet fogni, persze fordult már hogy benéztem és rengeteg stalkerrel odaállított. -
iSonic
addikt
na újra nyomtam a közvetítést, mert a drága net elszállt..
-
omani
tag
PvP-vel a 4GW miatt sokan szenvednek, de ez a nyitás segíthet ellene: 1-gas 2-gate robo
-
Ybron
senior tag
válasz
iSonic
#18088
üzenetére
Tényleg marha idegesítő lehetett az a 8 perces immo...
Nem véletlenül nem hozott ki observert én is úgy szoktam ált, de ő erre ment rá direkt.
Én is mindig p ellen megyek, de már a falra mászok pedig én is azzal megyek, semmiről nem szól, vagy 4gw rush, vagy cannon, vagy 2gw zealot, néha gyors dt.
Különben van bronzba is olyan aki már összesen játszott majd 4000e 1v1 laddert és még is bronz, nem lepődök meg a diamondos 1000 liga meccsén.
Már kezdem én is felhúzni magam a gamen. Leverem majdnem az összes probjat, meg egységét aztán még ő jön ki belőle jobban, mert lever, néha sok a ?-jel -
killerjohn
addikt
válasz
kovsol
#18082
üzenetére
nem annyira, pláne hogy még tető sincs a födém fölött
épül a gyerekszoba, meg a dolgozószoba... de azért még így is tolok néha 1-2 meccset, de sajnos nem túl nagy a fun-faktor...
Vagy favoredeket tol ellenem 2v2-ben és nekem valami noob jut, vagy ha 1v1-ezek, akkor az ellenfél olyan noob, hogy tegnap lejátszottam egy olyan meccset, hogy majdnem nyertem, erre visszavonuló után 4 base vs 1 base mellett 200/200 carrier-t csináltam (megöltem az összes proble-omat
), és beállítottam a srác armyja fölé, ami kb 100 supply-nyi ling/roach volt 
-
iSonic
addikt
Ladderezés [link]
-
föccer
nagyúr
válasz
Ghoosty
#18083
üzenetére
Zsír jó vagy. Hát igen, elég ostobán játszik a gép az biztos. Egyedül a counterre figyel. Este lehet leszek, de még nem biztos. Megpróbálhatjuk ezt az insane dolgot 
üdv, föccer
mod:
RE: (#18081) killerjohn:
Grat csemetéhez. Akkor most ne az sc2 járjon az eszed.

üdv, föccer
-
omani
tag
válasz
kovsol
#18048
üzenetére
Bling bombázást én így csinálom:
berakom egy control groupba az ovikat és elindítom őket a célterület felé. Nem feltétlenül a legrövidebb úton, inkább biztonságosabb, de hosszabb úton shift-el kijelölve.
Amig mennek makrózok, mikor a közelbe értek átváltok duplán nyomva a control groupot, megnyomom a unit follow gombot, aztán "D" - bal klikk kombinációt ismételgetem mindegyik ovin.
Így menet közben szőnyegbombáznak és nem álló helyben dobják le a blingeket.
Napokban találtam egy elég jó ZvP dropos taktikát gyors expre menő P ellen. Két dropot indít a Z, egyiket a mainre lingekkel, a másikat a lefalazott expre bling-linggel. Durva economy kárt csinál, majd mass roach-al védi le a pusht.
Más, mrBitter összerakott egy oldalt zerg videóknak, stratégiáknak, érdemes eltenni.
-
Ghoosty
őstag
válasz
föccer
#18037
üzenetére
Már kezdem érezni a protosst is. A Very Hard gépeket már védelmi épületek nélkül is vertem, így kipróbáltam egy insane-t. Hát ez tényleg egy állat, bár elég jól tartottam magam, már a 2. expet kezdtem kiüríteni és földön már simán fogtam, mikor rájött, hogy gyenge a légvédelmem. Első körben beküldött 4-5 corruptort, ami leszedet 2-3 colossust, mert pont kihaltak a stalkerek. Majd jött a nagy támadás 5-6 broodlorddal és én hülye nem gyártottam se stargate-et, se nem fejlesztettem ki a blinket, így a sok kis szartól nem tudtam alájuk futni a stalkerekkel és kinyírtak. Mire rájöttem, hogy fel kellett volna adni a bázis egy részét és akkor nem lenne gond, addigra már késő volt, mert felőröltem a csapat jórészét és már a földieket se tudtam megtartani.
Amúgy nagyon ostobán játszik a gép és mikrója gyakorlatilag nincs. Az egyik terran egyszer meglepett és hátbatámadott kb 4 reaperrel és nem a parasztokat lőtte, hanem az épületeimet gránátozgatta, de még véletlenül sem a pylont, amit esetleg sikeresen kilőhetett volna, hanem össze vissza néha a nexust is. Volt, hogy kiraktam pylot, hogy legyen látótávolság, de azt se bántotta reaperekke, csak kikerülte és jött, hogy a bázison belül dobálózon. Másik alkalommal a naturalomat nem is bántotta, csak próbált feljönni a feljárón, ahol természetesen esélye se volt, mert jól körbeálltam és daráltam.
Majd ma újra próbálkozom.
-
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#18081
üzenetére
nem unatkozol akkor úgy hiszem

-
killerjohn
addikt
jól hangzik! én építek 3 nexust, feltuningolom az income-ot, majd 16 warpgate és all in. Scoutolni meg nem kell - mindenhova küldök 8 zealotot, aztán ha muták jönnek szembe, akkor gyorsan bewarpolok 8 stalkert. Autowin.

oxox: added. Vasárnap született meg a második fiam, szal mostanában nem leszek túl sokat, de igyekszem majd éjjelente többet jönni... 2 hét és befejezzük az építkezést, akkor meg kezdem itthon az éjszakai műszakban programozást, szóval be-beiktatok majd 2-3 óra SC2-t

-
oxox
addikt
válasz
hajsza
#18077
üzenetére
Értem én de ezek annyira alaphibák voltak...jó rusholjon zerg ellen, ha másképpen nem megy (bár tapasztalatból
mondom, hogy a 6-7 pool simán fogja, még akkor is ha a rampa tetejére teszi)...A hatch proxy-t láttam már proktól is, meg én is próbálgattam....szerintem nagyon funny játék...főleg 4v4-ben a másik ellenfél rampája alá...aztán terülhet a creep... 
-
hajsza
aktív tag
Más téma: olvastam a teamliquid fórumán egy újabb érdekes zerg stratégiáról. A szerző is beismeri, hogy cheese jellege van, de nyitva hagyja a kaput a középjátékra történő átmenetre is.
-
hajsza
aktív tag
Ezekben a videókban én a humor faktort szeretem, bár egy keveset még lehet is tanulni belőlük. Ahogy a mondás tartja: "az okos a más kárán tanul", például a zerges videóban a tanulság az, hogy jobb lett volna az elején, ha a drone-ok a pylon leverését fejezik be, illetve ami végül meg is történt: el kell pusztítani a saját hatch-et, hogy kiszabaduljanak a lingek. Szerk.: meg persze ott az örök tanulság, hogy ha már előnyt kovácsolt az ember a cheese taktikával, akkor váltani kell és gazdaságot fejleszteni meg egységeket kihozni.
Meglepő egyébként, de nem bronz ligások játszottak, a videók jobb felső sarkában ott a jel, hogy mifélék meccse megy éppen. Ha jól emlékszem akkor ez épp arany ligás volt, a másik, amit linkeltem pedig ezüst. Nem vitatom persze, hogy ettől még egyáltalán nem jó játékosok. Ahogy már korábban talán épp Te is írtad, cannon rush aranyig akár jó is lehet, szóval könnyen megeshet, hogy a bronznál magasabb ligákba ezek a cheese-elők mind ugyanannak a stratégiának az ismétlésével jutottak fel. -
föccer
nagyúr
Most mit szédíted szegényt. Vannak közöttünk próóóók is. Winner pl a 10. percre kihoz 8 db observert

Föccer#611
Egyébként kivégeztem a T 250 win-tis coop-ban. Mostmán igazán jöhetnétek velem insane ellen nyomni. Már csak az a 135 wint kell megcsinálni, és akkor bezsebelek vagy 120 pontot, és akkor átlépem a bűvös 4k-s határt. Szánjatok meg, mint alkoholistát, amikor sörre/borra kunyerál

üdv, föccer
-
oxox
addikt
válasz
killerjohn
#18069
üzenetére
ohh mi tizedik percben kezdjuk el csinalni az elso probe/scv/drone-t...addig scout-olunk

en ugyan random hero vagyok (eross otthon a cenzura), de alairasomban megtalalod a do'gokat, vegyel fel....gold-gold-platina-diamond.....
udv
oxox
ragadvanynevem: cannon rusher
(mikor meg fiatal es boho voltam
)amugy meg welcome on board!
-
killerjohn
addikt
szoktatok együtt játszani? van itt vmi community?
csak mert értelmes XvX társakat keresek (x>1), akik nem 10 min marknál kezdenek el 1 db battlecruisert építeni...
1v1 gold (rank 9, platinum soon)
2v2 platinum
3v3 silver mert nem játszottam semennyit sem
4v4 diamondTisztára mint a társkereső xDDDD
-
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#18065
üzenetére
winek nem vesznek el, csak a pontokat nullázzák majd, hogy a frissen kezdő játékosoknak legyen esély a 3000+ pontosokat beérni
Eagl3 srác úgy darált be minket, hogy csak pislogtam
mass marinnal
de mikroja az megvolt rendesen -
kovsol
titán
3v3 RT diamond közepén vagyok és bead master ligas srácot 90-19 stattal
-
Alg
veterán
Megnéztem a 10.-et is ebből a cheese fails-ből, nem kellett volna... te jó ég

-
rt06
veterán
válasz
hajsza
#18053
üzenetére
mar az elso zerg meccsemen sem ertettem, miert vettek ki a bw-ban jol bevalt megoldast, miszerint a korulmenyektol fuggoen nem csak a hatch aljan lofralnak a larvak
es megcsak epulettel elzarni sem kellett, eleg volt, ha lent volt a mineral, s arra jartak a parasztok, a larvak a hatch valamelyik oldalan kezdtek el teremni -
oxox
addikt
válasz
hajsza
#18053
üzenetére
masodikat csak otthon tudom majd megnezni...az elso inkabb idegesitett engem mint szorakoztatott....ket idiota jateka....meg a bronz liganak is a legalja...zerg ellen cannon rush alapban nem nyero, de ugy, hogy a rampa teljesen szabadon van, kvazi a tuloldalra teszi, meg a rossznal is rosszabb valasztas....
sima ling rush megeszi a parasztokat otthon...A hatch proxy-t mar lattuk profiktol is, de ez meg masolatnak is gyenge volt...mire leesett neki, hogy mit kene csinalni (kiragnija magat), majdnem benyelte...ill. ha egy cannon-t lerak a protoss akkor siman bukta azt a reszt....meg azt sem ertettem, hogy kuld egy csapat linget, es fel sem nez veluk, vagy kuldott volna meg 2-3 drone-t karmokat csinalni...agyatlanok.....
-
hajsza
aktív tag
A "when cheese fails" csatorna jóvoltából két újabb videó annak illusztrálására, hogy az emberi hülyeség határtalan. Én nagyon jól szórakoztam rajtuk:
Első meccs
Második meccs -
Alg
veterán
-
kovsol
titán
valaki írja már le nekem hogyan kell banlinggel bombázni, de lépésről lépésre
-
hajsza
aktív tag
válasz
föccer
#18045
üzenetére
Két okból linkeltem be a videót:
1. Írtad, hogy csak cannon rush-sal lehet megcsinálni az 1v2 insane-t. Emlékeztem rá, hogy valahol már láttam más módszert, hát újra előkerestem.
2. Gondoltam talán ad ötletet a cooperative módhoz is. Egyébként én még csak szólóban (1v1-et értem ez alatt) játszottam AI ellen, ezért nem tudtam, hogy nem lehet kézzel beállítani a pályát és az ellenfelet coop. módban. -
föccer
nagyúr
válasz
mcwolf79
#18040
üzenetére
Hát, az a helyzet, hogy ladderen csak Z-vel játszom, így eszembe se jutna cannon rush-ra

Most arról votl szó, hogy hogyan lehet a leg gyorsabban legyőzni az insane a.i-t. Ugyebár ha az embernek gyermeke olyan elvetemült mint én, és meg akarja szerezni az összes acsit, akkor bizony nagyon sok custom és cooperative game-t kell játszani. Ebből kifolyólag a leggyorsabb módon nyerni módszerét keresi, ami P-vel a cannon rush.
Hajsza: Átfutottam a linkelt videjót. Ezzel csak egy baj van. Sima custom game-ben ez működhat, ahol te határozod meg a pályát, és te állítod be, hogy milyen ellenfeled legyen. Viszont a cooperative game során random map-on, random ellenfelekkel rak össze, így ez a metódus bukta, mert a videón látható pálya nincs is benne a map poolban.

Üdv, föccer
-
hajsza
aktív tag
válasz
föccer
#18037
üzenetére
1 vs 2 insane AI. Viszonylag friss, csak néhány hetes videó, tehát a legújabb AI ellen lett lejátszva.
-
mcwolf79
veterán
válasz
föccer
#18037
üzenetére
A cannon rush a leggyökerebb dolog, ami csak előfordul a SC2-ben. Komolyan mondom, nem tudom ,hogy lehet élvezni azt a faxságot. Persze tényleg hatásos, de a "játékélmény" közelít a nullához. Nagyon nagy élmény lehet,hogy százszor megismétled ugyanazt a 20 katintást. GG az ellennek, hú de jó volt

Persze ez csak a multira vonatkozik. Az A.I. ellen a cél szentesíti az eszközt.
-
föccer
nagyúr
válasz
Ghoosty
#18036
üzenetére
Régen én is megcsináltam az 1 vs2 insane acsit. Csak azóra rengeteget fejlesztettek az insane bot-on. És ha le is tudod nyomni, szerintem csak cannon rush-el fog menni
Ha nem, akkor grat, király vagy 
Szegény a.i úgy van felprugramozva, hogy egyrészt majd 140%-os income-ja van a tiedhez képest, másrészt teljes maphack-je van és mindent "lát". Ha bemész a bázisára építeni, azonnal letámad a szedők egy részével. Ha nem mész támadni, akkor a 3-4 percben beállítanak egy akkora sereggel, amit nem lehet védeni. Még 2v2-ben is nagyon nehéz normális játékkal kivédeni/legyőzni az inane a.i.-t. És lehet, hogy a cannon rush marha unalmas, de célravezető és gyors. 250 játéknál érdemes a 100% winr rate-ra törekedni

üdv, föccer
-
Ghoosty
őstag
Tegnap előtt kicsit későn feküdtem, de korán reggel a felső szomszéd úgy gondolta, hogy jó ötlet alaposan felporszívózni az egész lakást, így volt korai ébresztőm is. Ezért inkább hanyagoltam a játékot és megnéztem egy filmet majd korán feküdtem.
Már aktívan dolgozunk a párommal azon, hogy ne legyen ilyen jó világ nekem se.
(#18033) föccer
A cannon rush az csalás és unalmas, rendesen kell nyerni.
1 vs 4-ben is meg lehet verni a gépet, meg van 1v2 insane elleni achi, csak meg lehet csinálni rendesen is. Már épp elkezdtem, őket, mikor felfüggesztettem az SC-t, de akkor ma megcsinálom egyedü ezeket.
Annak idején Warcraft III-ban is dupla incomeja volt a legnehezebb fokozaton a gépnek, mégis egy kis gyakorlással simán meg lehetett verni. -
AlyArkhon
őstag
-
föccer
nagyúr
válasz
Ghoosty
#18032
üzenetére
Ne aggódj. Insane a.i. ellen úgyis csak a cannon rush-al lehet nyerni. Bár ez is pálya függő, hogy össze jön-e egyáltalán. Egyszerűen olyan nagy az income-ja, hogy normál játékmenettel nem lehet ellene győzni.
Ma este egyrészt későn érünk haza, másrészt ha minden igaz, akkor moziba megyünk Mamócával, így ma szinte biztos nem leszek játék közelben. Vagy ha igen, akkor az késő este lesz.
üdv, föccer
-
Ybron
senior tag
[link]
IdrA steram. -
föccer
nagyúr
No, megvan Z-vel a 250-es coop győzelem. Az utolsó 15-20 játékot egy német gyerekkel toltam. A végé írtam neki, hogy ezzel meglesz a 250 win. Err írja, hogy akkor mókázzunk, és hozzunk le 200/200 linget
Nem gyengén laggolt a játék. ~5 fps-sel daráltunk a végén...És most már tudom, hogy a main minerálja nem elég a 200/200 linghez...
üdv, föccer
-
AlyArkhon
őstag
Kösz a mai meccseket Föccer és Winnerhun .. Igazán voltak kemény meccsek

Még toltam egyet JackOneel al is de bevágott egy full gyémántos ellent akiket kiosztottunk az elején de aztán elgurult a gyógyszerem és bevittem a darálóba az összes egységemet mert meguntam így a mai 25.ik 2v2 után az adok kapok szórakozást .

A holnapi viszont látásra , és hasonló jó meccseket ..

Nagyon királyság a terrannal való játék .

-
iSonic
addikt
Show Units Status Bar-> Always...

-
-
Eagl3
veterán
Hol kell bekapcsolni, hogy folyamatosan mutassa az egységek életerejét?
-
SimS
senior tag
Sziasztok
Ha már mindenki épp a nagy nem-játszásban van, talán nem gond ha beírom én a low profilom.
Nagynéha játszogatok, kb. fun szinten.
Toph #525 volna az. Igazából kipróbálnám a 2v2-t talán a 3v3-at, csak még nem jutottam odáig, hogy a laddert elkezdjem ezekben.p.s.: alig találtam azt a tetves számot a profilhoz

p.s.2: TS-infókat ahol lenni szoktatok kitől lehet kéregetni?

SimS
-
föccer
nagyúr
Alyarchonnal toltunk egy kis low ligás 2v2 laddert. Kb 10/2 lett a mérleg

Ekkora noob bandával ritkán hoz össze a sors. Az összes meccsből 2 volt, amit élvezetesebb meccs volt. Ott meg kellett dolgoznunk a győzelemért kezdve a korai nyomásgyakorlástól, a makró felállításán, a folyamatos harassokig, és a végső támadásig. Fel is ment az apm-em 70-re pedig nem szoktam spammelni

üdv, föccer
Új hozzászólás Aktív témák

- Formula-1
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- BestBuy topik
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- eBay-es kütyük kis pénzért
- Soundbar, soundplate, hangprojektor
- Apple asztali gépek
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Veszprém és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Pánik a memóriapiacon
- További aktív témák...
- Huawei Watch 5 Titanium 46mm
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB RAM RX 9060 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RX 9070 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Honor 400 Lite / 8/256GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- HIBÁTLAN iPhone 15 Pro Max 256GB Natural Titanium -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, 100% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Csak letem, hogy mi a pálya, ezt meg mit csinál 
Bár még így is messze van egy TvZtől.


Zsír jó vagy. Hát igen, elég ostobán játszik a gép az biztos. Egyedül a counterre figyel. Este lehet leszek, de még nem biztos. Megpróbálhatjuk ezt az insane dolgot



![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

mass marinnal
de mikroja az megvolt rendesen
sima ling rush megeszi a parasztokat otthon...




