Új hozzászólás Aktív témák
-
Vakegérke
félisten
Rég jártam suliba. Akkor sem foglalkoztam olyan dolgokkal, hogy miként kéne tanulni, hogy érhetnék el jobb eredményt. Hazatérve köszöntem, sarokba tettem a táskám, ebédeltem, aztán irány a kishaverok. Egyérintő, trinyócica, fociderbik. Persze kidobós a kisebbek kedvéért, vagy "Amerikából jöttem". Belefért még a gitár nyűvése, és én is az Animals együttes ezen örökzöld zenéjén igyekeztem okulni, már ami a zenei műveltséget illeti. A-mol, G, D, É...
Egész jól gitároztam, meg is keresett egy akkoriban meglehetős hírnévvel rendelkező együttes vezetője, és felkért, hogy legyek a bandája tagja. Két okból nem lettem. Nem bírta volna ki a lelkem, ha miattam rúgja ki jelenlegi gitárosát. Másrészt ott volt a suli, és jól tudtam, hogy nem vagyok végletekig terhelhető.
Csoda tudja. Talán lehetnék egy lefutott vagyonos fószer, aki az utolsó utáni, de tényleg legutolsó koncertjét tartja, amelyre három generáció vált jegyet.
Ám lehetnék egy lecsúszott senki is, aki feláldozta a tanulást az érvényesülés oltárán.Anyám soha nem látott tanulni, ahogy nem is tanultam. Apró titok, mégis fontos. Talmida is tudja, meg is osztotta Veled, nomotmo barátom. A tanóra azért van, hogy minden érzékünk a tanár előadására hegyezzük ki. Mondhatnám ezért fizetnek, de inkább azt mondom, hogy ezért teszi eléd a fincsi ebédet édesanyád, ezért tartanak szüleid.
Sokat nyersz, és ha jó a felfogásod, figyelj a tanárra. Nem létezhet más, csak az ő hangja. Hagyd, hogy elzsongítson, a tudás szépen belemászik az agyadba. Feleltetésnél saját szavait, mondatait tudod idézni, és ezt kellőképp honorálni is fogja.Dícsérő oklevéllel, jutalom könyvvel ballagtam. Megérdemeltem? Bizonyára igen. Azonban igazából tanáraimat illeti a dícséret, akik lelkiismeretesen oktattak minket. Ám sokan voltak, akik képtelenek voltak felfogni azt, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Mert bizony ez itt a lényeg, kiskezitcsókolom.
A számítógép nem gátol, nomotmo barátom. Ő hallgat, és csak akkor szól hozzád, ha Te is úgy akarod. Ne okold, ne dobd ki.
Röviden.
A tanóra arra van, hogy tanulj, okulj.
Ha "tátott szájjal" figyelsz a tanárra, akkor másnap, de akár később is az ő szavaival tudod elmondani mindazt, amit át akart adni.
Adj lehetőséget szüleidnek a büszkeségre.
Tudd, hogy mit akarsz elérni.
Új hozzászólás Aktív témák
- iPhone 17 512 GB Párakék - Bontatlan - 1 év gyári Apple garancia, Hivatalos Apple Resellertől!
- Kingston 240GB Sata SSD
- AMD Ryzen R7 5800X / Beszámítás OK!
- Lenovo Yoga 7 2-in-1 OLED Ryzen 5 8640HS 16GB /512SSD/1év gari
- Dobozos Asus VivoBook S 15 Laptop 15,6" -30% Snapdragon X Elite 32/1TB 3K OLED 120Hz
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 128GB Pink -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3844
- Samsung Galaxy A04 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 12 Pro Max 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ultra 9 285K 64GB RAM RTX 5090 32GB GAMER PC termékbeszámítással
- BESZÁMÍTÁS! MSI GF63 Thin 10SC Gamer - i5 10500H 16GB DDR4 1TB SSD GTX 1650 4GB Max-Q W11
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

