Aktív témák
-
divot
veterán
Vissza a témához: én szeretem a karácsonyt. Olyan kis aranyos boldog estéket töltünk ilyenkor a kedvesemmel.
-
divot
veterán
Tildy, én végighallgattam a fölvételt, mert nem szeretek látatlanban véleményt alkotni. Ez ugye egy rádió adó. Vagyis média. Márpedig a médiának felelőssége van. És ebbe nagyon nem fér bele, hogy egy beszívott (mert a srác nem a részegség, hanem a füvezés egyértelmű jeleit mutatta) srác gyalázkodjon, ráadásul olyan primitív módon, hogy az még a sarki kocsma színvonalát sem éri el.
Én nem vagyok vallásos, még sincs semmi bajom a keresztény ünnepekkel. Magyarország az európai keresztény kultúra mentén fejlődött egészen 1947-ig, tehát miért ne ragaszkodhatna a gyökereihez. Az ünnepeket pedig én arra használom, hogy önmagamba nézzek. Halottak napján este gyertyát gyújtok az elhunytak emlékére, aztán önvizsgálatot tartok, hogy ha holnap el kellene távoznom a világból, vajon mindent rendben hagynék-e magam után.
Ezt a példát csak azért írtam, mert véleményem szerint az ''ünnepi'' felhajtásból mindenki annyira veszi ki a részét, amennyire akarja. Tehát például lehet szidni a karácsonyt, hogy micsoda álszent felhajtás, és a többi, ugyanakkor lehet egy csodálatos családi estét varázsolni belőle. A döntés ott van mindenki kezében.
[Szerkesztve] -
divot
veterán
De, hogy ne kelljen végigszenvedned a teljes félórát, itt a hiteles szövegrész:
Műsorvezető: Megnézem az összes Jézusról szóló filmet.
(Röhögés)
Műsorvezető: Lesz a Napfivér, Holdnővér.
Műsorvezető: Meg szoktad nézni?
Műsorvezető: Assisi?
Műsorvezető: Az szörnyű.
Műsorvezető: Assisi Szent Ferenc az nagyon jó fej volt a fickó.
Műsorvezető: Assisi az szörnyű.
Műsorvezető: Én ott láttam hazugságnak az egészet, amikor valahogy így bekukucskál egy ablakon és azt látja, hogy így bent kefélnek.
Műsorvezető: Ki?
Műsorvezető: A Feri?
Műsorvezető: Feri?
Műsorvezető: Félre ne értsetek, nem azt mondja a Barango, hogy Assisi Szent Ferenc kefélt. Nem azt mondta, csak hogy pontosítsuk érted, hogy nehogy, érted, ha esetleg ezt a műsort is lehozzák folytatásokban, akkor legyen ott a pontosítás. Egyebként mi rögzítjük valamennyi műsorunkat.
Műsorvezető: Nyilván van valami választás, hogy... és Assisi azt választotta, hogy satöbbi.
Műsorvezető: Ez nem baj, te meg nem választod Assisit, meg a ferences rendet.
Műsorvezető:Jó, de emiatt nem tudom tisztelni Assisit.
Műsorvezető: Semmi baj.
Műsorvezető: Én tisztelem, de nem kell tisztelni.
Műsorvezető: Te tiszteled?
Műsorvezető: Aha.
Műsorvezető: De miért?
Műsorvezető: A cselekedeteiért.
Műsorvezető: Hogy lehet valaki ennyire fasz?
Műsorvezető: A leprásokkal bocsánat...
Műsorvezető: Nem akar kefélni többet az életében soha!
Műsorvezető: Szublimálja.
Műsorvezető: Ugyan! Szublimál a faszom.
(...)
Műsorvezető: Szerintem arról van szó, hogy én nem tudok egy olyan vallást elfogadni, ami az ösztöneim ellen szól.
Műsorvezető: De senki nem is kényszerít rá, hogy elfogadd! Azért együtt tudsz élni fröcsögés és gyűlölködés nélkül.
Műsorvezető: Tud a faszom, bazdmeg! Kiirtanám az összes keresztényt! Huuuu, ez kemény....
2003. December 24. Magyarország. Nos, ez minden, de nem sajtószabadság. Ráadásul színvonaltalan.
[Szerkesztve] -
divot
veterán
:( Ez micsoda ostobaság. Picit gondolkodj már ember! Hogy tudott a legjobban megerősödni az ősi, pogány vallásokhoz képest újonc kereszténység a legegyszerűbben? Természetesen úgy, hogy a saját ünnepeivel kiütötte a régieket.
A Tilos Rádiós véleményedhez pedig csak annyit, hogy mielőtt bármiféle ítéletet mondasz, légyszíves hallgasd meg a felvételt. És ha még utána is úgy gondolod, hogy mindenképpen erkölcsi támaszt kell nyújtanod egy beszívott fiatalembernek, aki úgy értelmezi a sajtó- és szólásszabadságot, hogy jókat káromkodunk az éterben, akkor tedd azt. De addig...
Aktív témák
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- GL.iNet Flint 2 (GL-MT6000) router
- ASUS blog: 2K-tól a 4K-ig és tovább a Radeon RX 9000-es szériával
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Motorola Edge 50 Neo - az egyensúly gyengesége
- Milyen egeret válasszak?
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Wise (ex-TransferWise)
- További aktív témák...
- Manli RTX 3070 8GB LHR / Csavarmatricás / Beszámítás OK! / Akciós ár!
- Apple Watch 4 44mm szürke színben. 74% akkumulátor.
- Canon EF-S 24mm f/2.8 STM objektív
- Dell Inspiron 16 Plus 7640 Ultra 7 / RTX 4060 16gb DDR5 1TB SSD/2.5K 120Hz Garancia
- Canon 60D fényképezőgép + 50mm objektív + 16GB memóriakártya
- EREDETI NINTENDO Pokemon Go Plus autocatcher dobozban eladó
- ÚJ/BONTATLAN Microsoft Surface Laptop 7 X Elite 16GB 512GB
- Apple iPhone 13 128GB,Átlagos,Dobozaval,12 hónap garanciával
- HIBÁTLAN iPhone 17 Pro Max 256GB Deep Blue-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, 100% Akksi
- szinteÚJ Dell Pro 14 Ultra 7 255U 16GB DDR5 1TB AI PC FHD+ 1 év garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
