Új hozzászólás Aktív témák

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz zolivissza #28651 üzenetére

    Végiggondoltad? (Mert, ha igen, akkor feltűnt (volna) a mém csúsztatása...)

    A lényegen mondjuk nem változtat: az iszlámnak köze nincs ahhoz az Istenhez, akire hivatkozva közösségről, "könyv népeiről" haluzik. A zsidó és a keresztény hit Istenben hisz, az iszlám pedig egy tök más valakiben/valamiben, akit/amit ők Allahnak hívnak (szerk.: nem a szó konkrét jelentésére, hanem a név/nevek mögött lévő alanyra/alanyokra utalok). A tanítást nem jellemzi összefüggés, folytonosság. Ellenben drasztikus eltérés igen.

    A katolikus pápák bűne, hogy ezt a teológiai alapigazságot elkenik, elhazudják és ahelyett, hogy nevén neveznék a dolgokat, inkább párbeszédre kényszerítik a híveket egy kibékíthetetlen és ellentétes, teljesen eltérő hitű állásponttal - amelyet ezáltal egyenrangú igazságként kezelnek -, amelynek jelentősége Krisztus megtagadásán túl ("Én vagyok az út, az igazság és az élet.") a képtelenség hallucinogén üldözése (remélt béke magával a kibékíthetetlenséggel). A párbeszédhez ugyanis két egyenrangú fél és hitelességen, bizalmon alapuló, közösen kialkudott kompromisszumok szükségesek: ezek nem állnak fenn.

    Ez a teológiai probléma alapvetően filozófiai (ismeretelméleti és logikai) alapon nyugszik.
    1. igazság -- megismerhető-e?
    2. logikai műveletek -- ha az 1.-es pontra igen a válasz (márpedig a kereszténység és az iszlám is igennel felel), akkor felmerül annak a kérdése, hogy kinek van igaza egy kizáró ellentétet képező állítás esetében (Isten/Allah tanítása; Krisztus személye).

    Az ateisták - mint nevető harmadikok - ugyan kortyolgathatNák a kávéjukat, de mind a transzcendens, mind hétköznapi rutin tekintetében érinti őket is a probléma...

    [ Szerkesztve ]

    "Szerintem."

  • Zsolt,72

    aktív tag

    válasz zolivissza #28651 üzenetére

    Ez ott tér el a valóságtól, hogy már az első mondata sem igaz. :) Isten sosem mondott ilyet, a papi cölibátus nem tőle ered, hanem ember alkotta szabály. Érdemes tanulmányozni az Újszövetséget, mielőtt közzé teszel egy ilyen képet, mert nem hat pozitívan, ha eleve hamis állítással indítasz. :)

  • BE4GLE

    aktív tag

    válasz Miklós315 #28652 üzenetére

    Miközben a kávémat kortyolgatom, értetlenül pislogok a hozzászólásodat olvasva. Miért is érint engem a probléma? :B

    Redmi Note 9 Pro

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz BE4GLE #28654 üzenetére

    Amíg nem érint, nem probléma a probléma... (síc!) Előrelátó, felvilágosult értelmiségi önhittség rulez...

    "Szerintem."

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28652 üzenetére

    Bocs, de azt honnan tudod hogy a zsidók nem más istenben hisznek, mint te?
    Mármint értem, megvan a teológiai kontinuum, de ők mit mondanak erről?

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28656 üzenetére

    Csak, hogy kiegyensúlyozott legyen a #28652-es hsz., a pápák ugyanúgy tévúton járnak, amikor azt is elhazudják, hogy a zsidók Isten-tagadásban vannak (Krisztus, Újszövetség). Ugyanazt a filozófiai-teológiai problémát generálva ezzel, mint az iszlámmal. Krisztus a kulcs ("Én vagyok az út, az igazság és az élet."), nem lehet 'igen is meg nem is' a megoldás. Mondjuk ebből ágazik le a katolikus-ortodox-protestáns tisztázandó kérdéskör is...

    "Szerintem."

  • kolja58

    aktív tag

    Mese-mise-ha akarod semmi se.
    Az én szemszögemből.
    Allah, JHV, Krisztus, AtyaIsten. Allah: nem kis hatalommal bíró entitás, az embertől nézve jelenleg istenségnek tűnhet. JHV: Hold isten. (a holdnak nincs saját fénye, csak visszatükrözi a napot) ( ha az emberiség eléri fejlődésének célját Allah és JHV összetöpörödik, minden szempontból, persze, természetesen a jelentőségük vitán felüli, az ember Krisztus testvérévé válik)
    Krisztus: Nap Isten, az AtyaIsten egyszülött fia.
    AtyaIsten: A Kozmosz Naprendszereinek Istene.

    Zsolt,72 Hogy az Isten mit mondott vagy mit nem, azt te, ne hozd ide mert ebben a témában nem vagy hiteles.
    BE4GLE +1 Előrelátó, felvilágosult értelmiségi önhittség rulez...
    MegaRG A mese elsősorban neked szól.

    :R
    ui: A bor küldetése a felejtés elősegítése, ha a "régi" ember nem alkoholizált volna, nem felejtette volna el előző életeinek emlékét, tudná honnan jött és nem lehetne egy én, egyén, és ha nem egyén, ugrott a szabadság valósága, és kútba esik a Krisztus testvérisége is az ember számára.
    Cölibátus-önmegtartóztatás.
    1. Már Roky is megmondta, tét meccs előtt nincs szex, mert oda a győzelem esélye.
    2. Krisna, a jóga atyja mondta, nem érsz fel a tapasztalásod csúcsára ha nem minden energiádat veted be a kitűzött tapasztalás érdekében (önmegtartóztatás többféle formája)
    3. Cölibátus, böjt, értelme: közelebb kerülhetsz Krisztushoz.

    Persze, ha a mindennapi életed vezetéséhez nincs szükséged senkire, csak magadra, és a magad által megválogatott tekintély embereidre, csak hajrá. Tiéd is a jövő.

    [ Szerkesztve ]

    kirakni meg csak amiatt nem lehet mást, mer butaságokat emleget.

  • zolivissza

    senior tag

    válasz Zsolt,72 #28653 üzenetére

    más célom nem volt ezzel a más által alkotott kép idehozásával, mint elindítani újra a párbeszédet :B

    amor fati

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28657 üzenetére

    Én ebből ezt látom:
    1. Júdaizmus: isten Jahve, Jézus nélkül
    2. Kereszténység: isten Jézus és Jahve, és ugyanazok
    3. Iszlám: isten Allah, Jézus nélkül
    Látom a kereszténység és a zsidó vallás hasonlóságát, de a különbségét is. Az iszlámról nem tudok annyit, de mintha jobban hasonlítana a júdaizmusra.

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28660 üzenetére

    Az 1.-es és a 2.-es pont között a különbség, hogy az 1.-es pont (zsidók) felől nézve még várva van a várt Messiás, míg a 2.-es pont (keresztények) felől nézve már megérkezett a várt Messiás.

    A 3.-as pont (iszlám) azért önmegsemmisítő a saját "legitimációja" tekintetében, mert arra a zsidók által Isten-tagadó eretneknek tartott, önmagát viszont Istennek, a Fiúnak, a várt Messiásnak nyíltan és módszeresen hirdető, de az iszlám által is csak legfeljebb egy bölcs tanítónak tartott Jézusra is (Ő a sarokpont, szegletkő, ezért a többi "közös" alanyt nem is említem) hivatkozik legitimációs és összekötő pontként, ami így a saját nézőpontjukból nézve egy megsemmisítő hazugságot hív életre: Jézus magát Istennek tekinti, ami nettó Isten-káromlás az iszlámban (a Szentháromság elvetése, Allah 'kizárólagos egység'), tehát felvetődik, hogy a) vagy Jézus egy hazug istenkáromló, akkor pedig miféle legitimációs hivatkozási pont lehetne az iszlám számára (márpedig az), vagy b) valóban Az volt, akinek hirdette Magát (a Fiú), és ezzel ugyanúgy megcáfolja az iszlámot (Krisztusból ugyanis nem következik egy Vele ellentétes tanítású "folyomány-vallás", ami magát a "legtisztább, hibamentes hitként" definiálja, míg az előzményeit "hibás, elferdített tanoknak", stb. egyéb logikai, teológiai bakik sora).

    Zárójelben idefér az is, hogy az iszlámban is létezik a Jézust minden értelemben teljesen elvető irányzat is, ez pedig pláne messzire sodorja a "könyv népeitől"...

    [ Szerkesztve ]

    "Szerintem."

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28661 üzenetére

    Lehet c) lehetőségként az, hogy nem tartotta magát Istennek, csak isten fogadott fiának?
    Ha jól tudom az iszlám is valami hasonlóra hivatkozik, mint harmadik lehetőség. A keresztény kánont meg nem tartja legitimnek.
    Ha meg teljesen elvetik Jézust, miért lennének távolabb mint a zsidók?

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • BE4GLE

    aktív tag

    válasz Miklós315 #28661 üzenetére

    Jézus egyszer se mondta, hogy "én vagyok az Úr", "a Teremtő", "az egyetlen igaz Isten".

    Redmi Note 9 Pro

  • Attila2011

    aktív tag

    válasz Zsolt,72 #28653 üzenetére

    A papi cölibátus onnan ered, hogy vannak férfiak, akik ebben is követni akarják Krisztust. Nem véletlenül mondta Pál apostol, hogy:
    "A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét"

    Isten pedig valóban nem tiltotta meg a "fehér ruhás fickónak", hogy házasodjon, de azt mondta neki, hogy:
    "Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége."
    Ez a "fehér ruhás fickó" pedig elfogadta Isten elhívását.

    #28651zolivissza
    A fekete ruhás fickónak csak 4 felesége lehet ezen a világon (Mohamednek lehetett 9), de amúgy elég találó a kép.

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28662 üzenetére

    Minden lehet, ha nem érdekes semmi sem... :U

    1. Jézus születésének hírüladása, avagy Mária és az angyali üdvözlet (Lk 1,26-38)
    2. Jézus megkeresztelkedése (Mk 1,9-11)
    3. Jézus végig következetesen Istenre, mint Atyjára (a legbensőségesebb ráutaló szóval) hivatkozik vö. a zsidók általános kiválasztottság-tudatát (ez új fejlemény ahhoz képest is) --> ez is vezet Jézusnak a zsidók általi Isten-káromlással való megvádolásához (Isten Fiának, A Krisztusnak, a megjövendölt Megváltónak hirdette magát). Nincs szó szimbolizmusról.

    4. "Ha jól tudom az iszlám is valami hasonlóra hivatkozik, mint harmadik lehetőség. A keresztény kánont meg nem tartja legitimnek."
    Mégis hivatkozási alapként használja (az Ábrahám, Mózes, Illés, Jézus! folytonossággal pikánssá teszi magát a zsidó-keresztény szembenállást is...), továbbá megkülönbözteti a "könyv népeit" (zsidók, keresztények) a mindenféle egyéb nem iszlám követő népektől.
    Lépjünk már túl azon a nyilvánvaló tényen, hogy az iszlám az ábrahámi vallások közt van számontartva, és hogy ők maguk nem kifogásolják ezt (sőt).

    Idézet a méltán nagyhírű wikipédiáról:
    "Önmeghatározás
    Az iszlám kezdettől fogva úgy tekint önmagára mint a judaizmus és a kereszténység közvetlen és utolsó utódjára, azaz a három vallás által imádott egyazon Isten legújabb és egyben legutolsó, hamisítatlan kinyilatkoztatásainak birtokosára. Ennek megfelelően a Korán Ábrahámot (Ibráhím), Mózest (Múszá) és Jézust (Íszá) egyaránt prófétának ismeri el, és Mohamedet tekinti a „próféták pecsétjének”, azaz az utolsó, kinyilatkoztatásban részesülő prófétának. A zsidókat, a keresztényeket – és sajátos módon a zoroasztriánusokat[J 3] – ennek megfelelően „könyv népének” tartják, ezért a hódítások kora óta a muszlim közösség (umma) védelmét (dzimma) élvezik.[10] A dzimma lényege, hogy az adott hit követői életben maradhatnak pénz, illetve földadó ellenében. A „könyv népei” teljes alávetettségben élnek. Jogilag nem egyenlők a muszlimokkal, jelképeiket nyilvánosan nem használhatják, és nem téríthetnek, fejvesztés terhe mellett."

    "Ha meg teljesen elvetik Jézust, miért lennének távolabb mint a zsidók?"
    Az előbb vezettem le (#28661), ennyire nem érthető a logikai probléma? Megszűnne, ha komolyan venné a logikát.

    "Szerintem."

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28665 üzenetére

    Dehát azzal indítottál, hogy gyakorlatilag a muszlimok más istenben hisznek, mint a zsidók és a keresztények.
    Te úgy hivatkozol az evangéliumokra, mint hiteles szövegre. De a zsidók nem ismerik el, a muszlimok szerint meg a keresztények meghamisították (úgy tudom van olyan értelmezés, ami szerint Jézust nem is feszítették meg, hanem csak másvalakit helyette).

    A keresztényekre nem lehet mondani, hogy azt mondják hogy istenük ugyanaz mint zsidóké, de valójában teljesen más elképzelés?

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28666 üzenetére

    Egyrészt én egyáltalán nem tudom, hogy miért volt szükséges Mohamednek azzal előállnia, hogy Gabriel arkangyal megmondta neki a tutit - mivel mondhatott volna teljesen mást is (mármint történelmileg alakulhatott volna úgy, de mi most retrospektíve firtatjuk a dolgot), illetve ahhoz képest is alacsonyabb szintű hivatkozás, mint ahogy a zsidók és a keresztények is magára Istenre - mint közvetlen megszólítóra - tudnak hivatkozni, nem csak egy angyalra.

    Másrészt tartalmilag is necces, hogy vajon mit felejthetett el közölni az Isten az Ószövetség, illetve az Újszövetség keretén belül - hogy egy harmadik, kiegészítő/reboot/director cut edition merülhetne föl...?
    Szerk.: nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha azzal legitimálod önmagadat, hogy általad hazug, csaló, tévelygő, eretnek prófétákra hivatkozol, akkor az egy önmegsemmisítő öngól a legitimációdat tekintve...

    Harmadrészt, tartalmilag és logikailag is fennáll(hat) a folytonosság a zsidó Ószövetség és a keresztény Újszövetség közt - könyvtárnyi bizonyíték áll rendelkezésre, mely felsorakoztatja az Ószövetségben rejlő Újszövetségre előremutató hivatkozásokat, valamint fordítva. Ezek - ha úgy tetszik: irodalmi -, de szövegelemzés alapján objektíve létező tények. Az elfogadásuk/tagadásuk már hit kérdése.
    Ezért ez a felvetés nonszensz: "A keresztényekre nem lehet mondani, hogy azt mondják hogy istenük ugyanaz mint zsidóké, de valójában teljesen más elképzelés?"

    Negyedszer, a tetten érhető tartalmi különbözőség és logikai bukfenc vitán felül álló tényként vet árnyékot az iszlám kijelentésére, miszerint ugyanannak a "tökéletes kifejeződése" lenne.

    Mindezek tehát felülírják azt a problémát, melyre utalsz, hogy esetleg a kereszténység is tévedhet/hazudhat/stb.
    Mert, ha téves és /vagy hazug, akkor viszi magával az iszlámot is. De ha igaz, ha tévedés a kereszténység, akkor is - önállóan, magában való módon - fennáll a fentebb kifejtett legitimációs probléma az iszlámmal (máshogy viszonyul a világhoz, más a moráletikája, nincs folytonosság a hivatkozott előzményekre, csak nevek szintjén, és feloldhatatlan a feszültség Jézussal).
    E tekintetben tehát nem áll meg a felvetésed, hogy "Te úgy hivatkozol az evangéliumokra, mint hiteles szövegre.", mert mindegy az iszlám szempontjából (sehogy nem jön ki a 2x2=4).

    És pont emiatt kezdtem azzal, amire utaltál: "Dehát azzal indítottál, hogy gyakorlatilag a muszlimok más istenben hisznek, mint a zsidók és a keresztények.", mert a gyakorlatban tetten érhető a különbözőség, hiába a szavak (csak össze kell vetni a három vallást és kibogozható a kérdés).

    "Te úgy hivatkozol az evangéliumokra, mint hiteles szövegre. De a zsidók nem ismerik el"
    Erre is utaltam a #28657-ben, hogy sajnos ezt a problémát is agyonhallgatja a Katolikus Egyház, ami a mulasztás bűne.

    [ Szerkesztve ]

    "Szerintem."

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28667 üzenetére

    "...miért volt szükséges Mohamednek azzal előállnia, hogy Gabriel arkangyal megmondta neki a tutit..."
    Szerintem ennek nagy hagyománya van. Isten gyakran alkalmaz közvetítőket az ÓSZ-ben is, és Máriának sem személyesen mondja meg az örömhírt.
    Joseph Smith is valamiért egy angyalos történettel állt elő.

    Bocs, lehet hogy nem voltam egyértelmű.
    Az iszlám egyes értelmezései nem azt mondják hogy Jézus csaló volt, hanem hogy a keresztények hamisították meg a történetét/tanait.
    Egyébként ez egy nagyon érdekes kérdés: ha ugyanaz az entitás más csoportok felé más és más arcát mutatja, attól még az összes csoport ugyanabban hisz?
    Ha jól értelek, te azt gondolod, hogy Isten konzisztens, mindenkivel ugyanúgy beszél, tehát nem is állhat elő a fenti helyzet.

    A tartalmi folytonosságról gondolom hallottál, hogy volt aki nem fogadta el (gnosztikusok).
    Mások meg azt mondják, hogy vitatható, hogy valóban ugyanarról van szó az ÓSZ-ben (nyilván ez a katolikus egyház érdeke) vagy csak későbbi fogalmakat vetítenek vissza az időben, és akkor még másként értelmezték a szöveget.

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28668 üzenetére

    ""...miért volt szükséges Mohamednek azzal előállnia, hogy Gabriel arkangyal megmondta neki a tutit..."
    Szerintem ennek nagy hagyománya van. Isten gyakran alkalmaz közvetítőket az ÓSZ-ben is..."
    Ezt értsd jól: pl. a buddhizmust nem lehet azzal vádolni, hogy eredetét (gyökerét) tekintve "ezt állítja magáról, pedig kulcspontokon elbukik ez az állítása", hanem max. nem hiszel benne, mint vallásban/hitrendszerben.
    Az iszlám esete ettől eltér (ld. fent).
    Erre gondoltam, erre utaltam, ezt fejtettem ki.

    "Az iszlám egyes értelmezései nem azt mondják hogy Jézus csaló volt, hanem hogy a keresztények hamisították meg a történetét/tanait."
    Az iszlám sem egységes narratívájú Jézus vonatkozásában, de az biztos, hogy - szemben a rómaiakkal, a zsidókkal és a Jézust követő zsidó-keresztényekkel, de még a kortárs pogány-keresztényekkel (akik csak közvetett szemtanúként kerülnek a felsorolásba) is - a Mohameddel kezdődő iszlám egyik híve, tagja sem volt semennyire sem szemtanú.
    600 év hátrányból indulnak Jézushoz képest...
    A keresztény teológia által - is - felhalmozott kutatásokban szereplő római, zsidó, keresztény és egyéb Jézus-kortárs szemtanúk, szövegtanúk, stb. többet nyomnak a latban az iszlám álláspontnál. Tehát adott az állításukban rejlő tartalmi-logikai feszültség.
    A zsidók amúgyis ""csupán"" hitbeli álláspont-különbözőségben vannak a keresztényekhez képest - Jézus történetisége vitán felül áll, tanításai is, és épp ezek a közlései, melyeket az evangéliumok is áthagyományoztak, jelentették az ellene felhozott vádak alapját -, vagyis nekik még nem elég mindaz a jel, mindaz az "élmény" az elfogadásához (szerintük nem a Krisztus, csak egy túlzó tévtanító), ami rendelkezésre áll(t).

    "ha ugyanaz az entitás más csoportok felé más és más arcát mutatja, attól még az összes csoport ugyanabban hisz?"
    Ezt Istenre vonatkoztatva értelmezem...
    És erre is utaltam már: az Ószövetség Istene kimutathatóan folytonos az Újszövetség Istenével. Allah azonban - Krisztus tanításai után! - egyiknek sem megfeleltethető tanítást közölt.
    Az egyéb, kereszténységen belüli irányzatok problematikája (katolikus/ortodox, protestáns, neoprotestáns, jehova, mormon, rasztafári ,stb.) is csak elsőre tűnik nehéz kihívásnak. Pl. egy sor ebből a halmazból kapásból kiiktatható, hiszen az Újszövetségtől eltérve valamely saját, új könyvre alapul (köze nincs Krisztushoz).
    Az tehát, hogy Isten kinek mit mond, és hogy ki mit mond Istenről két különböző állítás, két különböző dolog.

    "A tartalmi folytonosságról gondolom hallottál, hogy volt aki nem fogadta el (gnosztikusok)."
    1. A gnosztikusok egy sajátos szekta, mely teljesen kívül esik mindenen (saját, önálló szövegváltozatok, történetváltozatok, értelmezésváltozatok mentén épül fel a saját hitrendszerük).
    A legeslegfőbb kulcsproblémájuk, hogy egy titkos tant hirdetnek (mely eltér a zsidó és keresztény nyílt tanoktól), amely teljesen más világábrázolást, világszemléletet, stb. állít.
    A szabadkőműves vonal kötődése a "patinás" (régi) gnosztikusokhoz számomra izgalmas témakör (megismerni az ellenséget).
    Én ezeket a köröket tekintem a világban dúló 'kultúrharc', versengés ellenséges oldali irányító tömegbázisának (agytrösztök, bürokraták, pénzeszsákok - különböző funkciók, ki mivel járul hozzá a harchoz), mely befolyásolja a fogyasztói tömegeket (popkultúra, new age, média, jogi környezet, trendek...).
    2. Másrészt, vitatni mindent lehet, de bizonyítani is tudni kell. Az kevés, hogy "valaki nem fogadja el a valamilyen tézist". Gondolom ez evidens.

    "Mások meg azt mondják, hogy vitatható, hogy valóban ugyanarról van szó az ÓSZ-ben (nyilván ez a katolikus egyház érdeke) vagy csak későbbi fogalmakat vetítenek vissza az időben, és akkor még másként értelmezték a szöveget."
    Egy több ezer éven át tartó, élő hagyományról van szó, mely kívülállókat is bevont (ókori görögök, rómaiak, perzsák, stb., akik szintén ismerték, lejegyezték, vitába szálltak az állításokkal, értelmezésekkel, stb.).
    Nagyon pongyola struccpolitika (és műveletlenség is) a teljesen nyilvános szakirodalom-rengeteg figyelmen kívül hagyása a konkrét probléma tekintetében, miközben a legkönnyebb azzal dobálózni - alátámasztás nélkül -, hogy "biztos csaltak, hazudtak".

    "Szerintem."

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28669 üzenetére

    Szerintem nem arról van szó, hogy csaltak vagy hazudtak.
    A Bibliát kutatói nagyon sok mindenben egyetértenek az ÓSZ tekintetében, viszont ezeket a nézeteket nem osztja a katolikus egyház.
    Csak az egyik "tudományos" szempontból közelíti meg a témát, a másik meg teológia és dogmák alapján.
    A gnosztikusok engem is nagyon érdekelnek.
    Pl. az is érdekes, hogy János evangéliumában is van egy rész (8:44), ami gyanúsan hasonlít a gnosztikus is értelmezéshez.

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28670 üzenetére

    "Pl. az is érdekes, hogy János evangéliumában is van egy rész (8:44), ami gyanúsan hasonlít a gnosztikus is értelmezéshez."

    Jn 8,44 "Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
    A sátánról beszél, semmi gnosztikus elemmel nem vádolható, tiszta, világos fogalmazás: a hazugok, Istentől elfordulók a sátán útjára lépnek - és épp ilyen tévutasoknak (tk. eretnekeknek) olvas be Jézus.

    "Szerintem."

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28671 üzenetére

    Lehet így is értelmezni.
    Meg lehet úgy is értelmezni, hogy Jézusnak teológiai vitája van a zsidókkal, akik végül azzal vágnak vissza, hogy az ő atyjuk az Isten.
    Erre felel a fenti mondattal Jézus. Vagyis: akiben a zsidók hisznek, nem lehet az igazi Isten, mert különben nem tennék mindazt amit Jézus megvet.
    De ha megnézzük ezt (János 4:19)
    "Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek."
    ...még nyilvánvalóbb hogy itt valami nem stimmel. A zsidók tévedésben élnek, nem ismerik az igazi Istent.
    Na mindegy, úgy értelmezed ahogy akarod.
    Minden esetre nekem úgy tűnik keresztény hit sokkal bonyolultabb és sokrétűbb volt az óidőkben, mint ahogy ma a katolikus egyház előadja.

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28672 üzenetére

    Ja, még nyilvánvalóbb a korábbi felvetésetek érvénytelensége: Jézus következetes módszerességgel a Fiúnak, a Szentháromság Egy Isten részének nyilatkoztatja ki magát, hivatkozva az Ószövetség előképeire is, és akinek füle van hozzá, az hallja, aki meg hitetlen, az nem veszi észre, hogy Ő a Krisztus --> zsidók erre, keresztények arra.

    A többi belemagyarázás, félreértelmezés elfogult, kívülálló, hitetlen károgók - és eretnekségekre hivatkozások - által, mert "divide et impera", megosztás, szétszórás --> sátáni aknamunka.

    "A Bibliát kutatói nagyon sok mindenben egyetértenek az ÓSZ tekintetében, viszont ezeket a nézeteket nem osztja a katolikus egyház.
    Csak az egyik "tudományos" szempontból közelíti meg a témát, a másik meg teológia és dogmák alapján." #28670
    Már a sokadik alkalommal fogalmaztad meg, hogy szerinted vannak az általad szakértőnek és hitelesnek tartott tudóskutatók, akik persze hiteltelenítik a keresztény álláspontot, és vannak a bóvli, amatőr, kontár, hazug-elfogult hívők, akik magukat kutatóknak nevezik ugyan, pedig csak menteni akarják az évezredes összeesküvésüket...
    Vicc...

    "Szerintem."

  • Attila2011

    aktív tag

    válasz MageRG #28672 üzenetére

    "Minden esetre nekem úgy tűnik keresztény hit sokkal bonyolultabb és sokrétűbb volt az óidőkben, mint ahogy ma a katolikus egyház előadja."
    Az Egyház 2000 éve ugyanazt "adja elő", ezt magad is ellenőrizheted, ha elolvasod az olyan katolikus püspökök írásait, akik a korai, I., II. vagy III. században éltek és működtek, írtak. Nézd meg a katolikus Antióchiai Szent Ignác leveleit (elég ha azokat olvasod, amiket az ateista történészek is elismernek) vagy Szent Kelemen ránk maradt írásait, s magad is látni fogod majd.

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28673 üzenetére

    Miért, szerinted mire vezet az, ha van egy aktuális egyházi értelmezés, és találkozik az egyszeri kutató a fenti szöveggel?
    Szerintem "a kalapácsos ember mindent szögnek néz" elv érvényesül.
    Mostanában rátaláltam Daniel McClellan kutató csatornájára. Ő még azzal sem vádolható hogy ateista.
    Egyszerűen nagyon komolyan veszi a munkáját. Rengetegszer rámutat, hogy mikor mennek át apologétába a Biblia értelmezői: olyankor amikor olyat állítanak ami adatokkal nem támasztható alá, csak az egyházi hagyományra hivatkoznak.

    Egyébként szeretném leszögezni: János evangéliuma nem gnosztikus szöveg, csak rámutattam az általam vélt hasonlóságra.
    Tudomásom szerint a kutatók sem állítanak többet.
    Hasonlóan, Márk evangéliumában is már rámutattak az adopcianista narratívára. Ami szintén lehet pusztán hasonlóság.
    Én megint azt látom, hogy csakis egyféle értelmezést tartasz hitelesnek. De azt nem látom, hogy ezt következtetést az eredeti szöveg alapján vontad le.

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • MageRG

    addikt

    válasz Attila2011 #28674 üzenetére

    Tudsz linket adni Antióchiai Szent Ignác és Szent Kelemen leveleihez?

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28676 üzenetére

    Na bumm. A mormonok attól még ugyanúgy elismerik a Bibliát.
    Neked a citrom se elég savanyú?

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28678 üzenetére

    Istenhívő keresztény (saját állítása szerint).
    Akkor ő mégsem elfogult? Miért nem elfogult?

    "Szerintem."

  • BE4GLE

    aktív tag

    válasz Miklós315 #28661 üzenetére

    Közben rólam megfeledkeztél.

    "Jézus magát Istennek tekinti, ami nettó Isten-káromlás az iszlámban"

    Elárulnád, hogy honnan a fenéből szeded, hogy Jézus istennek tekintette magát? Lehet rég olvastam a Bibliát, de nem rémlik olyan rész amiben Jézus ilyen kijelentéseket tenne.

    Redmi Note 9 Pro

  • BE4GLE

    aktív tag

    válasz Miklós315 #28673 üzenetére

    "a Szentháromság Egy Isten részének nyilatkoztatja ki magát"

    Emlékeim szerint ilyet se mond soha.

    Redmi Note 9 Pro

  • Attila2011

    aktív tag

    válasz BE4GLE #28681 üzenetére

    Jn 13,13
    Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok.

    Jn 5,18
    Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.

    Jn 8,58
    Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.”

    (Az "én vagyok" Isten legszentebb ószövetségi neve, a JHVH.)

  • kolja58

    aktív tag

    JHVH lehet az "én vagyok", de Krisztus a vagyok, aki vagyok. K... nagy különbség.

    kirakni meg csak amiatt nem lehet mást, mer butaságokat emleget.

  • BE4GLE

    aktív tag

    válasz Attila2011 #28683 üzenetére

    Köszi! :R

    Jn 13,13
    Ez számora erősen elüt attól, ami a többi evangélumból rémlik. Nem lehet, hogy ez csak később terjedt el róla, és János evangéliumában ezért szerepel? Idő rendben Jánosé a legkésőbbi. Nem? És itt lényegében mások hívják Mesternek és Úrnak. Valóban fura, hogy nem javítja ki őket, de nem mondta, hogy isten lenne.

    Jn 5,18
    Attól, hogy atyjának nevezi, nem tudom hogyan lesz kapásból egyenlő is vele. Ráadásul főleg nem lesz egy és ugyanazon Isten. A görög mitológiában például Herkules is Zeusz fia, és mégis halandó volt. A sztoriból nekem nem áll össze miért van itt Szentháromság. Simán gondolhatott úgy a kacsolatára Istennel mint egy atya-fiú kapcsolat. Ettől még nem lesz Isten.

    Jn 8,58
    Nyisd ki az Ószövetséget. Egy csomó példát fogsz találni, ahol Isten kijelenti saját magáról, hogy ő az Úr az egyetlen igaz Isten. Azokhoz képest ez elég erőltetett belemagyarázás. Amikor Isten ki akarta jelenteni, hogy ki ő akkor egyértelműen megtette.

    [ Szerkesztve ]

    Redmi Note 9 Pro

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28680 üzenetére

    Mert adatokkal támasztja alá az állításait, nem "2000 éves egyházi hagyományra" hivatkozik.
    Közös az ilyen kutatókban, hogy a fundamentalisták rendszeresen meggyanúsítják őket azzal, gyűlölik a Bibliát és Istent.
    Szerintem meg ez pont azt mutatja, hogy másba nem tudnak belekötni (McClellan esetében meg különösen nagy baromság.)
    Egyébként had kérdezzem meg:
    mikor veszi észre az ember könnyebben az olyan hasonlóságokat (még ha nincs is mögötte semmi) amit mutattam?
    Akkor ha önmagában nézi a szöveget, elvárások nélkül, vagy ha úgy olvassa, hogy már tudja mit kell jelentsen?

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • MageRG

    addikt

    válasz Attila2011 #28683 üzenetére

    Ebből te arra gondolsz hogy Jézus isten vagy azonos Istennel?
    Az utolsó idézet van az utóbbi értelmezéshez a legközelebb, de jobb lenne az eredeti szöveget értelmezni.

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • kolja58

    aktív tag

    Talán tisztázni kellene, újra meg újra. Ki Jézus (egyébként, "kettős "személyiség), ki Krisztus, és hogy a fenébe nevezünk valakit, aki látványra Jézus, Jézus-Krisztusnak .
    Ha ez a valósághoz hűen megvan, na akkor kezdjünk el diskurálni az isten így az Isten úgyról. De már most leszögezhető, Jézus semmilyen megközelítésben sem Isten, vagy Istennel egy lényegű. Az Isten szót a teremtő vonatkozásában használtam.

    kirakni meg csak amiatt nem lehet mást, mer butaságokat emleget.

  • Attila2011

    aktív tag

    válasz BE4GLE #28685 üzenetére

    Erre a szakaszra nem szokták mondani, hogy betoldás lenne, ellentétben a parázna asszony esetével, akit meg akartak a zsidók követni. Az a rész néhány 4. századi kéziratból vagy hiányzik, vagy szélén szerepel. Valóban János evangéliuma az egyik legkésőbbi könyv, ráadásul sok olyan kérdésre, tévtanra is reagál, ami megjelent az első száz végére. Elképzelhető, hogy pont ezért született. Az, hogy magát Jézus Úrnak, héberül Adonajnak nevezi, elég egyértelmű jelentéssel bírt.

    A második idézet inkább csak neked, nekünk tűnik furcsának, de az akkori zsidók nagyon is tudták, hogy mit jelent. A Fiú itt már nem egy olyan teremtő és hűséges teremtményi viszonyt mutat, mint az Ószövetségben, ahol az Isten fiai kifejezést használják mind Isten hűséges népre, a zsidókra vagy korábban Sét fiaira és mind a hű angyalokra. Hanem Jézus "a Fiú", aki nem teremtmény. Nem véletlen, hogy a zsidók meg akarták ölni.

    A harmadik idézet tűnhet erőltetetnek, de az igeidő nagyon furcsa, ha mégnézed. Pont azt használja, amit egyedül Isten használ, amikor kijelenti magát, ráadásul pont úgy használja. Nem azt mondja, hogy már Ábrahám előtt voltam/léteztem, hanem azt, hogy vagyok, héberül Jahve.

    Egyébként sok idézhető rész van a szinoptikus evangéliumokból is, de azok sokszor háttértudást igényelnek.

    #28687MageRG
    Ez alapján Jézus az az Isten, aki az Ószövetségben kinyilvánítja magát, aki kivezette népét Egyiptomból, aki megjelent Ábrahámnak. De ezekre még sok más rész is utal.
    Hogy mennyire eredeti, az jó kérdés, de a legfrissebb, jelenlegi tudásunk szerint legpontosabb alapszöveg az ujszov.hu oldalon elérhető.

    [ Szerkesztve ]

  • MageRG

    addikt

    válasz Attila2011 #28689 üzenetére

    Szerinted miért nem mondta Jézus feketén-fehéren: én vagyok Jehova.
    A tanítványai miért nem mondták ezt ki soha (még a feltámadása után se)? Sokkal kevesebb zűr lenne.

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Attila2011

    aktív tag

    válasz MageRG #28690 üzenetére

    Hát a Jehova szót már csak azért sem, mert egy középkori eredetű nőnemű műszó, ami a JHVH és Adonáj helytelen összeolvasásából alakult ki.
    Hogy miért nem propagálta Jézus minden sarkon, hogy Ő az Isten, arra Pál apostol adhatja meg a választ, amikor azt írja, hogy:
    "Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez."

    Ráadásul Jézus sokszor próbálja titkolni valódi kilétét, színeváltozásakor megtiltja tanítványinak, hogy beszéljenek róla húsvéti eseményekig.

  • BE4GLE

    aktív tag

    válasz Attila2011 #28689 üzenetére

    A héber adonai nem az isten szinonímája, ahogy a magyar úr sem az. Ez egy megszólítás. Nem csak Istenre alkalmazható, hanem emberekre is. Ez így van szinte minden nyelvben. Még a héberben is.

    A háttér magyarázatot én szívesen elfogadom, de azt te is beláthatod, hogy Jézus nem mondta, hogy isten. És főleg nem, hogy ő "az Isten". Ami pedig a Szentháromságot illeti a Judaizmus és az Iszlám legalább tartja magát ahhoz az alap állításhoz, hogy egy isten van.

    Redmi Note 9 Pro

  • Attila2011

    aktív tag

    válasz BE4GLE #28692 üzenetére

    A korábban hivatkozott hozzászólásban azt nehezményezted, hogy Jézus nem nevezte magát Úrnak, ezért idéztem olyat, ahol kimondta, hogy ő az Úr.

    A meg nem értésed oka az lehet, hogy ellentétben veled, a keresztények a teljes Bibliát Isten szavának tartják, hangsúlyosan is az Újszövetséget. Tehát hiába Jézus nem mondogatja, hogy "én vagyok az Isten, én vagyok az Isten" (csak utal rá sok helyen), de az Újszövetség számos helyen kijelenti róla. A logosz himnusz ráadásul a Teremtő Istennek titulálja.
    Érdekes, hogy a szentháromságtagadók pont ezért hoztak létre saját fordítást, mert ezeket a részeket nemes egyszerűséggel átírták, ahol végképp nem tudták, ott az Isten szót istenre módosították.

    Miért lenne alapállítás, hogy egy személyű egy Isten van? A judaizmust megelőzően már volt politeizmus, vagy monoteista Aton-kultusz is. Bár ez utóbbit hirtelen nem tudom melyik században volt.

  • BE4GLE

    aktív tag

    válasz Attila2011 #28693 üzenetére

    Ugyanazt a szöveget olvastuk? Nem mondta, hogy én vagyok "az Úr". Az úr nem egy név. Ez nem azt jelenti, hogy ő AZ Isten. Hiába használsz határozott névelőt és nagy betűt.

    Lehet, hogy volt politeizmus, de az Ószövetség EGY istenről ír. Aki, ha kijleneti, hogy ki ő, akkor azt egyértelműen teszi. Az Ószövetségbeli kijelentései és Jézus szavai között hatalmas a kontraszt. És Jézus nem lehet Isten, mert akárhogy számolom, az már több mint egy.

    Redmi Note 9 Pro

  • Attila2011

    aktív tag

    válasz BE4GLE #28694 üzenetére

    Az Úr nem egy név, viszont a zsidók nem mondhatták ki Isten nevét. Most sokan dobálóznak vele, egyik szekta még saját nevébe is bele vette egyik helytelen alakját, de a zsidóknál csak a főpap mondhatta ki a Szentélyben egy meghatározott ünnepen. Helyette az Adonájt használták és használják ma is.

    "Az Ószövetségbeli kijelentései és Jézus szavai között hatalmas a kontraszt."
    Inkább arról van szó, hogy egyiket se ismered. Erről is hallottál valamit, arról is hallottál valamit, aztán kialakult benned egy téves kép.

    "És Jézus nem lehet Isten, mert akárhogy számolom, az már több mint egy."
    Ez kicsit óvodás szint már :)
    De akkor ragadjunk le a szinteden, s mit gondolsz, a háromfejű sárkány az egy sárkány vagy három sárkány?
    Vagy egy picit magasabb szinten a P(1,1) az egy pont a sík koordináta-rendszerben vagy két pont?
    Még egy picit magasabb szinten a Q(1,1,1) az egy pont a térben vagy 3 különböző pont?
    Hozhattam volna a komplex számok köréből is példát.

    Amúgy nem várom el egy ateistától, hogy elfogadja, Jézus a megtestesült Isten, még véletlenül se szeretnélek térítgetni. Viszont az Újszövetség alapján Jézus Isten, amit a Biblia több helyen is kijelent egyértelműen és számtalan helyen igazol közvetetten.

  • kolja58

    aktív tag

    A názáreti Jézus teremtmény, a szűz Mária gyermeke, és ha nem szeretném kelepcébe csalni magam, József elfogadott fia. Ti szerettek civakodni, mert ha nem szeretnétek, már az 1900 évek elejétől publikált tisztázó tisztánlátást megtaláltátok volna ezzel kapcsolatban. Azaz, hogy is van az Máriával, hogy szűznemzés, meg ha nem Józseftől van, akkor kitől? Régesrégen, amikor még nem kellett szeretkezni úgy mint most tesszük, hogy gyerek, úgy mond utód szülessen, szűznemzéssel lett utód. Szóval így lett Máriának Jézus a gyermeke, és József elfogadta őt és fiaként nevelte.
    Csak, hogy ne legyen olyan egyszerű. Szinte egyidőben két Jézus gyermek született, az egyik, a salamoni, mindent tudott a világ titkairól, amit bizonyít a 3 keleti mágus jászolhoz járulása, és a názáreti Jézus aki a az agapé tiszta megtestesítője, ő a 2. Ádám, akit még nem érinthetett Lucifer, és Ő jászolához a pásztorok járultak. És eljött a 12. év, és a templomi találkozás, és a két Jézus egy helyen vala a templomban, és lesznek eggyé. A názáreti Jézus ettől fogva a tiszta szeretet és a világi bölcsesség egybeni "birtokosa".
    És .... Így nem is olyan megmosolyogtató a Szűzmária név, sőt. ...

    [ Szerkesztve ]

    kirakni meg csak amiatt nem lehet mást, mer butaságokat emleget.

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28686 üzenetére

    Ez, amit itt összehordtál - és a kollégád a másik szálon - csak arra tud - ismét - rávilágítani, hogy (kiemelem, hogy jobban látható legyen, mert hangsúlyos) MŰVELETLEN BUNKÓK vagytok: tehát nem is ismeritek azt, amit szidtok.
    Egyetlen egy könyvecske-példácska: Rózsa Huba: Üdvösségközvetítők ​az Ószövetségben
    Fél éves tananyag az egész teológián belüli specifikus téma tárgyalásához, a többi tantárgy mellett, ehhez egyik összefoglaló alapkötet - mellette könyvtárnyi szakirodalom (melyre hivatkozik is) -, kifejezetten felsőoktatási felhasználásra szánva, telis-tele az elmúlt 2000 év releváns (tárgyhoz tartozó) vitáival, nézeteivel.

    Úgy teszitek föl a "mi van akkor, ha..." kérdéseiteket, mintha az elmúlt 2000 év alatt senkinek nem jutott volna eszébe ez/az a kérdésetek?
    Ezt terhelitek azzal - és itt visszakanyarodunk a műveletlenség tragédiájához -, hogy régi halovány emlékekre hivatkozások, meg dedikáltan célzottan keresett források kezelése zajlik, avagy úgy szidjátok a katolikus keresztény álláspontot, hogy még a létjogosultságát is, pláne a relevanciáját is megtagadjátok. Ez volna a fenenagy tudományos, objektív, elfogulatlan szakértés??

    De tessék, van ám sok nem katolikus, de keresztény, vagy akár még csak nem is keresztény, aki mégis arra az eredményre jutott (Jézus kiléte, az evangéliumok hitelessége, stb. kapcsán), amire pl. a katolikusok...
    Richard Swinburne - Isten ​volt Jézus?
    Josh McDowell - Több ​mint ács
    Josh McDowell - Bizonyítékok ​a keresztyén hit mellett
    Josh McDowell és Don Stewart - Válaszok ​a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre
    Stefan Drüeke és Arend Remmers - Ellentmondások ​a Bibliában?
    Peter J. Williams - Biztosak ​lehetünk az evangéliumokban?
    F. F. Bruce - Az ​Újszövetség megbízhatósága

    Hogy a fenébe lehet valaki olyan arrogáns, hogy dacosan elvessen valamit, amit úgy kerül, mint ördög a tömjénfüstöt...?
    Olvassátok el az elmúlt 2000 évre vonatkozó vitákat, minden oldal érveit (erről is szól a teológiai képzés, akár az otthoni magánkutatás keretében is), aztán lehet előállni olyan égbekiáltó, buta böszmeséggel, minthogy "Mert adatokkal támasztja alá az állításait, nem "2000 éves egyházi hagyományra" hivatkozik."...
    Csak azt bizonygatod ezekkel a közléseiddel, hogy olyan buta vagy, mint a kő, ember!
    Tényleg azt hiszed, hogy úgy tudott fennmaradni, nem megbukni a Katolikus Egyház - még a valóban élet-halál harcok közt dühöngő reformáció korszakában zajlott vitákat is figyelembe véve, hogy az ókori "i"-betűs harcokról ne is szóljak (és ezeket a masszív véres túlkapásokat direkt azért emelem ki a(z) (egyház)történelemből, hogy félreérthetetlenül érthető legyen: téttel bírt minden korban a hit tárgya, hogy mi a tartalom, hogy helyt álló érvekkel alátámasztható-e, hogy igaz-e vagy hamis-e egy-egy tézis, mert a következmény mindenkor az örök üdvösség vagy kárhozat maga, nem kevesebb) -, hogy lózungokat dobált (még ma is!?), nem adatokra, szövegekre, egyéb bizonyítékokra alapoz(ott)...?

    És még egy hangsúlyos gyakorlati elem, mozzanat, ami az egész elfogult, tudatlan érvelésed saját dugájába dönti:
    Idézlek,
    "Egyébként had kérdezzem meg:
    mikor veszi észre az ember könnyebben az olyan hasonlóságokat (még ha nincs is mögötte semmi) amit mutattam?
    Akkor ha önmagában nézi a szöveget, elvárások nélkül, vagy ha úgy olvassa, hogy már tudja mit kell jelentsen?"
    Ezt pont arra hivatkozva képes vagy leírni, hogy egy keresztény forrást (katolikus) figyelembe sem vagy hajlandó venni elfogultságra, hiteltelenségre hivatkozással, miközben egy másik keresztény forrást (mormon) használsz az előbbi keresztény álláspont megdöntésére, elfogulatlanságra hivatkozással...?
    Akkora önellentmondás, át-, meg- és végiggondolatlan böszmeség, hogy na!

    Mindezt úgy, hogy elsődleges forrásokra utalgatsz (eredeti szöveg), miközben kizárólagosan - és elfogult válogatással - másodlagos forrásokat használsz...!

    Teljesen komolytalan vagy... de, ezt már korábban is mondtam, nem alaptalanul.
    Miért mindig ide jutunk el...?

    "Szerintem."

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28670 üzenetére

    Tessék, hogy lásd, nem valamiféle düh vagy gyűlölet vezérel veled szemben (mindössze csak teljes mértékben komolyanvehetetlennek tartom az álláspontodat: az érvelésedet, slendrián-hanyag-lusta felkészületlenségedet), ajánlom ezt a pár gnoszticizmussal kapcsolatos könyvet:
    Christoph Markschies - A gnózis
    Kákosy László - Fény ​és káosz (A kopt gnósztikus kódexek)
    Ladocsi Gáspár - A ​Jézus Krisztus-jelenség a gnosztikus irodalomban
    Richard Smoley - Tiltott ​hit (A gnoszticizmus öröksége – Az evangéliumoktól a Da Vinci-kódig)

    "Szerintem."

  • MageRG

    addikt

    válasz Miklós315 #28697 üzenetére

    Már bocsánat, de mitől vagyunk műveletlen bunkók?
    Hogy nem fogadjuk el kritika nélkül az egyházi dogmát?
    Én is idézhetnék neked vagonnyi irodalmat, de nem hiszem hogy elolvasnád. Valószínűleg hasonló okokból; amiért én ha meglátom Josh McDowell és Richard Swinburne nevét (keresztény apologéták), nem épp az elfogulatlanság jut eszembe.

    De tudod, nekem igazából mindegy. Hajlandó vagyok változtatni a véleményemen, ha meggyőző, hiteles érveket hozol fel.
    Azzal, hogy megint ad hominem érvelsz, hogy neked nem elég hogy a vitapartnered téved, még bunkó, komolytalan, stb. is kell legyen, hogy is mondjam... nem vagy meggyőző. Mintha nem lennél annyira biztos az álláspontodban.

    De tessék, demonstrálhatod, hogy te mennyire művelt vagy, és nem a düh vezérel. Kíváncsi vagyok mit mondasz erre:
    1/a. Mivel indokolja a "szekuláris" szakma a katolikus egyház dominanciáját és fennmaradását?
    1/b. Szerinted hogyan döntötték el a hitvitákat, ha a szavakkal nem tudták egymást meggyőzni?
    2. Leírná-e egy katolikus, hitét gyakorló kutató (vagy apologéta) János evangéliumáról azt, hogy ez és ez a passzus, annak ellenére hogy az egész szöveg üzenete nem gnosztikus, nagyon hasonlít a gnosztikus tanokra?
    3. Ha egy kutató a rendelkezésére álló adatok alapján más következtetésre jut, mint a katolikus egyház, azt csakis azért teheti, mert a hitet támadja és meg akarja dönteni?

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Miklós315

    aktív tag

    válasz MageRG #28699 üzenetére

    Ja! Azt hittem, evidens, hogy katolikusként arisztoteliánus vagyok, vagyis szerintem az igazság megismerhető, a valóság megragadható, a fogalmak képesek pontosan kifejezni a jelzett tartalmat, ergo a 'műveletlen bunkó' helyénvaló állítás.
    De, ha nem egyértelmű, akkor olvasd vissza a mellékelt érveket: elfogult, ismerethiányos kontárként "érveltek" (dacoltok), hamis premisszákkal hiteltelenítve álláspontotokat (ún. objektív igazságkeresőkként tetszelegve).

    Szó nincs arról, hogy "nem fogadjátok el kritika nélkül az egyházi dogmákat", hanem arról van szó, hogy keresztényellenes álláspontból, de kritikán aluli színvonalon vagdalkoztok olyan konkrétumokkal kapcsolatban, melyek évezredes viták tárgyát képezik.

    Konkrét pl.: "adonáj".
    Egy kicsit is művelt európai - nem hívő - polgár is felszed annyi kultúrismeretet (könyvekből, dokusorozatokból, kvízjátékokból, netes cikkekből, stb.), hogy az öt nagy világvallás egyike (zsidó) hogyan szólítja/nevezi Istenét. Hát még az, aki - állítólag - olyan kutató szellemű kritikus, aki direkte foglalkozik a témával, hiszen érveket is gyűjt, alakít, stb. (Na persze.)

    A legkönnyebb bedobni egy kifejtésre, hogy "mi van, ha nem azt jelenti?", "szerintem nem úgy van", mindezt úgy, hogy helytálló érvet nem sikerül felsorakoztatni, csak kisgyermeki dacot ("akkor sem azt jelenti", "nem állítom, hogy hazudnak, csak érdekük, hiszen összeesküvés").

    Hogy érvelsz valakinek, hogy vitázol valakivel, aki nem hogy nem ismeri a kort, a szokásokat, a történeti, vallási kontextust, a viszonyokat, jelképeket, stb., stb., de feleslegesnek is tartja beleásni magát, miközben a használt/utalt másodlagos források - amelyek célzottan úgy vannak összeválogatva, hogy kizárólag a saját álláspontot támasszák alá - ugyanezen ismerethiányból fakadóan kritika nélkül hatolnak át a tudatlanság miatt nem is létező védőfalon...?
    Csekkoltad a "szekuláris", "gnosztikus", "mormon", stb. forrásaid érveit, állításait? Kritikusan álltál hozzájuk, meggyőződtél a helyességükről, vagy csak elegendő volt, hogy ellentmondjanak az általad támadni akart álláspontnak?

    Az elfogulatlanságról.
    Nem baj, ha választasz egy oldalt, álláspontot. Hülye, aki mindentől független akar lenni. És hazug. Nincs objektív (teljesen, 100%-ig független, értékmentes) ember.
    Az a gond, a probléma, ha megvédeni sem tudod azt az elfogult álláspontot, amit amúgy is tagadsz (noha gyakorlatilag elfoglalod).

    A kvízed.
    1/a. Attól függ, ki mondja, mert számos megfejtés létezik (párhuzamosan).
    1/b. Kortól, helytől, szereplőktől függően változó a válasz.
    2. Miért ne tenné? Miért gondolod, hogy nem tette meg senki?
    3. Attól függ, hogy ki és milyen hozzáállással "kutat" (ténykedik), sokféle válasz lehetséges.

    Látod, te a válasz felől kérdezel: minden kérdés mögött ott húzódik az Egyház iránti ellenszenved (bizalmatlanság, elfogult szembehelyezkedés), ezért totál pontatlan, irányított, érdektelen kérdésekig jutsz csupán...

    [ Szerkesztve ]

    "Szerintem."

Új hozzászólás Aktív témák