Aktív témák
-
Sipi
addikt
Ebből ítélve két bibi lehet: vagy a swap, amit írtam (kb. ekkor fordulna hozzá), illetve amit megint csak írtam, minden rendszerben az első vinyó adatai vannak, és az elején még csak a drivereket tölti be (feltehetőleg a kettes rendszerben is az elsőből...), majd amikor el akarja indítani, persze, hogy lefagy.
Mésik megoldás lehet még: átmásolod az első telepítést ghosttal, majd egyesével bootolod a vinyókat. Így tutira feláll a rendszer, és ekkor törlöd a swapet, nem hozol létre, letiltod. Majd átállítod, hogy ami a kettes vinyó lesz, az legyen pl. D: meghajtó.
Nem biztos, de hátha így megy.
Sipi -
Sipi
addikt
Van pár macera, ami NT alapú rendszerekben ilyenkor bezavarhat.
Ha telepíted az egyik vinyóra, majd kikapcsa, be a következőt, átmásolod ghosttal, ez jó, de ha bent hagyod mindkét vinyót, az lesz a baj, hogy egyrészt a bootloader nem ismeri mindkét rendszert, neked kell kézzel betenni a megdelelő bejegyzéseket a c:oot.ini állományba (nem nehéz, egy már van benne, az első vinyón lévő XP, és copy-paste segítségével még létrehozol kettőt, csak át kell írni az elérési utat a másik vinyókra.)
Másrészt mindegyik másolat az első vinyón lévő swap-állományt akarja majd használni, ami további keveredéshez vezethet.
A legszebb tényleg az, ha mindhárom vinyóra külön-külön telepíted.
Ha ez nem jó neked, másolgasd át, bootold be az első vinyót (az valószínűleg még menni fog), majd szerkeszd át a többi vinyó gyökerében lévő boot.ini-ket, hogy az abban lévő bejegyzés ne az első vinyóra mutasson, hanem a 2-diknál a 2-es vinyóra, a 3-diknál a 3-asra. Próbáld meg bootolni ezeket is, és a swap-et azonnal szüntesd meg, és hozd létre a saját vinyóra.
Sipi -
salazol
őstag
Lehet, hogy van rá több módszer, de nekem eddig a következő működött:
Először be a gépbe a szűz vinyó, CD-ről XP telepítő elindít, a formázás után, amikor kezdené a fájlokat másolni, kilépés a telepítőből.
Ezután be agépbe mindkét vinyó, bootolás floppiról vagy w98 cd-ről, aztán ghost2k3.exe progival partition to partition.
Aktív témák
- Formula-1
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- Nintendo Switch 2
- Telekom mobilszolgáltatások
- GL.iNet OFF topik
- Androidos tablet topic
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- Borderlands 4
- Válságmódban a Samsung mobildivíziója
- Honor Magic8 Pro - bevált recept kölcsönvett hozzávalókkal
- További aktív témák...
- iPhone 14 128GB 100% (1év Garancia)- ÚJ EREDETI AKKUMULÁTOR - AKCIÓ
- Telefon felvásárlás!! Huawei P20 Lite/Huawei P20/Huawei P30 Lite/Huawei P30/Huawei P30 Pro
- Surface Pro 7+ i5-1135G7 16G 256GB 1 év garancia
- magyar billentyűzet - 121 - Lenovo Legion Pro 5 (16ARX8) - AMD Ryzen 7 7745HX, RTX 4070 - 4 év gar
- Vállalom telefonok,tabletek javítását ,(szoftveres hibát is,frp lock-ot is)márkától fügetlenűl
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
