Aktív témák
-
jenicel
tag
Kár, hogy a móri bankrablók szeméályisége már ilyen bizonytalan. Pedig megérdemelnék, hogy kinyírják őket, de itt már akkor sem szabadna ilyen ítéletet hozni, ha a lehetőség amúgy meglenne rá.
Például azt oldja, meg a halálbüntetés, hogy egy ilyen vérengző nemtommi, amik egyesek szerint érző lények kis belső világgal, ne tudjanak újra ölni.
Most, hogy a móri esetben két elkövetőröl van vagy hét (!) fantomkép (nevetséges, vagy inkább siralmas), bárhol mászkálhatnak az országban. Ha elfogy a zsetonjuk, simán újra leszednek pár EMBERT, akiknek inkább volt az élethez való joguk. Szal mit gondolnátok akkor, ha legközelebb bementek a bankba, és ne adja Isten, bejön ez a két vadbarom, és előtted szabályosan kivégzi a pénztárost, majd a fejedhez emeli a fegyvert? Jó lesz neki az életfogytiglan? Esetleg még engedjük ki jó magaviseletért, újra lehetőséget adva neki a gyilkolásra? Vagy nemi erőszakra? Szerintem azért ki kéne a végezni a figuránst. Én inkább azt kívánnám neki, hogy végezzék ki.
De hát ti tudjátok. -
A baj szerintem az, hogy az életfogytiglan nem elég szigorú... mert igenis a bizonyítottan gyilkolt, méghozzá nem a pedofil apját ölte meg, aki 3 éves kora óta molesztálta, hanem mondjuk a móri rablók valamelyike, nos, az ne 20 évet kapjon, hanem ÉLETFOGYTIGLANT.
Korrigálni még mindig lehet később, ha kiderül, de ne engedjék ki, akkor se, ha ő a börtön kistündére.
Ezzel együtt meg a halálbüntetést sürgősen felejteni kell. -
Vales
csendes tag
Fiúk, Lányok!
Az ilyen borzalom, ami Móron történt mindenképpen bicskanyitogató. Azonban azt se feledjétek el, hogy azon országokban, ahol van halálbüntetés sajnos gyakran előfordult, hogy ÁRTATLANUL ítéltek halálra valakit, mert éppen roszz heylen és időben volt, és a hiányos bizonyítékok ellene is szóltak, ugyanakkor semmi köze nem volt a bűncslekményhez. Erre MINDIG UTÓLAG rájöttek, amikor már késő volt. Arról nem beszélve, hogy a halálbüntetés NEM ELRETTENTŐ az olyan elvetemült embereknek, akik ilyet tesznek, mert nem félnek a haláltól! A Halálbűntetés NEM OLD MEG SEMMIT! -
Den
veterán
''A visszafordíthatatlan tévedést, ha lehet kerülje el a társadalom''
Hát igen, az például visszafordíthatatlan tévedés volt tavaly mikor egy gyilkosságért ülőt, jó magaviseletért hazaengedtek pár napra, aki pár órával szabadulása után megerőszakolt és megölt egy nőt.
Tudod az a problema hogy a halálbüntetés mellett ezeregy érvet fel lehet sorakoztatni, ellene viszont csak kettőt:Mi van ha tévedünk, és az élethez való jogot.
Lehetne most érvelni hogy ugyanolyan szar ártatlanul börztönben megrohadni, mint ártatlanul meghalni, de tiszteletben tartom Rog (jogos) felvetését az emlékezéssel éa a vita mellőzéséável kapcsolatban úgyhogy egyelőre hanyagolom a halálbüntetés online propagálását.
Remélem az áldozatok örök nyugalmat leltek, vagy bármit amiben hittek. -
McJames
senior tag
Den, és is úgy vagyok vele, hogy aki ilyet tesz, nem érdemli meg, hogy megszületett.
Azonban főleg az elmúlt évek mutatták meg, hogy több ügyben, ahol megtörtént a halálos ítélet végrehajtása, évek, vagy évtizedek múltán derült ki, hogy ártatlan volt az elítélt.
Na, ha a szerencsétlen még a siralomházban van, akkor még lehet tenni vmit, és akkor is, ha ''életfogytos''.
A visszafordíthatatlan tévedést, ha lehet kerülje el a társadalom. -
A mai nap tényleg legyen (ismét :() a részvété. Nagyon drukkoltunk a szegény anyukának, borzasztó volt hallani tegnap, hogy végül meghalt.
Részvétünk, nyugodjék békében!
:(:(:(:(:(:(:(:(:( -
rup1u5
nagyúr
végre megkönnyebbült szegény ....
-
wanderer
csendes tag
Sajnos az egyetlen szemtanu is itthagyta ezt a brutális világot, s a mai napon már nyolc áldozatért szólnak a harangok, emlékük előtt tiszteleg az ország.
Sajnos nem ér semmit a rendőrség munkája, felelőtlenül nyilatkozgatnak, vagdalkoznak. Félő, hogy már nem is találják meg az elkövetőket, mielőtt újabb gyilkosságokat követnének el. Ha nem hagyták még el az országot, előbb-utóbb megint szükségük lenne pénzre, de annyira, amit csak erőszakkal tudnak előteremteni.
Ma hagyjuk a vitát, ma csendben elmélkedjünk, emlékezzünk, s ne feledjük a (most még névtelen) áldozatokat.
Nyugodjanak békében. -
guest
veterán
No igen, oszt mi van, ha meg van a dns? A Fenyö gyilkosság elkövetöje meglett? Arc? No ne, az egész megoldhato úgy is, hogy egy csölakótól vett sapkát hagy a helyszinen, vagy valaki másnak maszkirozza ki magát. Az ilyen elöre tervezet hibák frankon müxenek... Ez a tuti alibi. Azt meg föleg ne felejtsük el, hogy a rosztovi sorozatgyilkost éppen egy DNS-teszt miatt engedték el elösször, utána tovább gyilkolt, majd pszihésen vitték bele egy vallomásba. Sokan keresik, meg hobelebanc - de kit kaptak már igy el? Sok bünözö úgy bukik le, hogy pánikba esik, mert azt hiszi, hogy felismerték!
Az emberi életben nincsenek irreverzibilis dolgok, de a halál után már semmi sins.
Nowhereman -
guest
veterán
azér kiváncsi lennék honnan tudják biztosra hogy az elkövetőké az a dns.
elvégre elég nagy mészárszék lehetett ott ha közelről agyonlőttek mindenkit.
most aztán szolgáljanak meg védjenek a fiúk-lányok. -
Egon
nagyúr
Megvan a rablók DNS-mintája!!! Már ha nem kamu és nem tévedés... :( Legalább az azonosítás könnyű lesz (ha minden igaz)!!!
http://www.origo.hu/bunugyek/20020514megvan.html -
wanderer
csendes tag
Érdekes, hogy elég korán megneveztek két tagot, akiket összefüggésbe hoztak a vérengzéssel. Lehet, hogy ez csak elterelés, miközben keresik a tényleges rosszfiúkat? Vagy nem tudják, hogy kik a tettesek? Mindenesetre hatékony módszer össegyűjteni néhány nehézfiút úgy, hogy nagy nyilvánosság előtt összefüggésbe hozzák őket egy ilyen horrorisztikus bűncselekménnyel, s ők - hogy tisztázhassák magukat - önként jelentkeznek.
Remélem, hogy a magyar bűnüldözés ebben az esetben meghazudtolja önmagát, s eredményt, valós eredményt fog produkálni, s az elkövetők a megfelelő helyre kerülnek. -
Den
veterán
Szerintem az egész csak elterelés. Ezt a két gyanusítottat is csak azért dobták be, hogy azt higyjék az igazi gyilkosok, rájuk senki nem gyanakszik. Szerintem ezzel próbálják elkerülni hogy bújkáljanak, vagy ámokfutást rendezzenek. Mert ugye, mivel a max büntetési tételt már az eddigiekkel is kimerítették, miért is ne lőnék agyon aki a menekülésüket akadályozza...
Az mindenesetre elgondolkoztató, hogy körözött bűnözők hogy mászkálhatnak ki-be az országhatáron? -
Egon
nagyúr
A hócipőm televan a rendőrséggel!!! Lassan egy hét eltelt a tragédia óta, és most feldobják, hogy lehet hogy az egyik (vagy mindkét...) elkövető külföldi...
Persze a hajszínük lehet szőke, barna, fekete esetleg vörös, a bőrszín valószínűleg az emberi szem által látható színskálán belül mozog, a magasságuk 150-250 cm között valószínű stb. :((
Azért ez nevetséges...:(( Ennyit tud a magyar rendőrség?!? :( -
guest
veterán
endéjolivhepilievöreftör
-
Den
veterán
Nincs semmi gáz, kicsit vitatkoztunk, aztán annyi. :) Az életemben nem olyan óriási jelentőségű dolog a halálbüntetés léte, vagy nem léte, hogy emiatt bárkire is haragudnék aki nincs velem egy véleményen.
Mindenesetre ha Rog, vagy más számára túl hevesen védtem volna az álláspontom akkor bocs, de ezt az eseményt nagyon nehezen tudom megemészteni. -
wanderer
csendes tag
Den, rog és mindenki, az igaz, hogy ez egy olyan fórum, ahol mindenki kiadhatja magából véleményét, de a személyeskedést talán hagyjuk. Nem akarom Parci szerepét átvenni, így kérlek titeket, moderáljátok magatokat.
Tény, hogy ártatlanok haltak meg, s természetes, hogy ez indulatokat vált ki mindenkiből. Nem kellene ezt arra felhasználni, hogy saját véleményünket másra ráerőszakoljuk. Ha valakinek nem tetszik egy hozzászólás, reagáljon rá, de ne durvuljon el a stílus. Tudom, vannak ennél sokkal durvább, mocskolódóbb, moderálatlan fórumok is, de azok nem egy brutális vérengzés áldozatairól szólnak. Alakítsatok ki egy privát fórumot, ahol minden megengedett, de itt - ha lehet kérnem - mellőzzük a durvaságot. A borzalom hozta létre ezt a fórumot, ne teremtsünk többet.
Emlékezzünk
Köszönöm -
Den
veterán
''bazze elo-erzo lenyekrol beszelek, mindegyik egy kis vilag, amit te inkabb megszuntetnel''
Érző lények???? Max fájdalmat, meg éhséget éreznek, a sajnálat, tisztelet, meg efféle érzések azok valószínüleg nem az ő ''kis világuk'' része.
Igen megszüntetném, csak hogy az én világom boztonságos legyen, és mág csak nem is sajnálnám őket.
1. Nem érdekel hogy vissza tartja-e. A lényeg, ha egyszer megtette, ne tehesse meg mégegyszer, és ez a lehető legkisebb áldoattal valósuljon meg a társadalomnak. Amíg vannak olyanok akik önhibájukon kívűl fedél, és élelem nélkül vannak, és nem tudunk rajtuk segíteni, addig ne tartsunk el gyilkosokat. Tehát pusztuljon mind, lehetőleg kötél által, mert az a legolcsóbb, és többször is haszálható, de a legjob megoldás a szerveik felhasználása lenne, ezáltal valamit törleszthetnek.
2. a hozzátartozók nagy részén segít a tudat hogy meghal a gyilkos, van aki emiatt kezdett aláírásgyűjtésbe, amerikában pedig a hozzátartozók végig is nézhetik a kivégzést.
Hogy én mit csinálnék, hát nagyot sóhajtanék az biztos, egyfajta megkönyebbülést biztos éreznék, és sajnálnám hogy nem személyesen hajthattam vére az ítéletet. Azt nem gondolnám hogy a világ megint szép lesz, csak azt hogy igazságosabb. -
rog
addikt
''ha megolsz valakit azzal sajat magadat inkabb bunteted, mint azt akit megolsz.''
Hát kiváncsi lennék, hogy például a móri tetteseknek erről mi a véleménye.
valami hasonlo lehet mint neked..
bazze elo-erzo lenyekrol beszelek, mindegyik egy kis vilag, amit te inkabb megszuntetnel, csak hogy a te vilagod ''biztonsagos'' legyen
ugyanmar!
vagy tudodmit hagyjuk az olyan kocsogsegeket, mint a ne olj, meg ne kivanj rosszat masoknak.
nezzuk mashogyan:
1. a halalbuntetes nem tartja vissza a bunozoket,
mert 100 elkovetobol 99 ugy gondolja, mindenkit elfognak de engem soha! mindenki ezt gondolja a bolti tolvajtol a nepirtoig mindenki.(ha nem igy lenne a fan ulnenk meg mindig)
2. a hozzatartozokaon kvara nem segit az a tudat hogy megoltek az elkovetoket. a fajdalaom az fajdalom marad, a fajdalomnak nincs koze az elegtetelhez. el tudod kepelni, hogy nagyot sohajtva hatradolsz anyad gyilkosanak kivegzese utan, azt gondolva, hogy a vilag ujra szep lett? -
Den
veterán
''ha megolsz valakit azzal sajat magadat inkabb bunteted, mint azt akit megolsz.''
Hát kiváncsi lennék, hogy például a móri tetteseknek erről mi a véleménye.
Másrészt pedig én nem ölök meg senkit, a kivégzés nem gyilkosság, mintahogy ha a rendőrség elfog egy körözött egyént, az nem emberrablás. Az igazságszolgáltatás egy szabályrendszer, ha úgy tetszik a társadalomban élés játékszabálya. Ha az a játékszabály hogy aki embert öl azt kivégzik, akkor a gyilkos ezt a büntetést vállalja, mikor ő úgy dönt hogy emberölésre adja a fejét. Az ő gondja azon gondolkodni, hogy milyen fájdalom lesz a szüleinek ha őt kivégzik. Ha meg őt ez nem tartja vissza akkor engem miért zavarjon?
Az elvetemült bűnöző olyan a társadalomnak mint a szervezetnek a rákos sejt. Namost ha a doki azt mondja nekem, hogy rákos vagyok és két módszer közül választhatok, az egyik hogy a rákos sejteket elszigetelik, de életem végéig bennem maradnak, a másik pedig hogy elpusztítják, én arra szavazok, hogy pusztuljanak azok a rákos sejtek, nem akarom őket a testemben hordozni, mert soha nem lennék igazán nyugodt miattuk. -
rog
addikt
elbeszelunk egymas mellett
en nem ertelek teged,te nem ertesz engem..
:)
de hat errol szol a vilag nem?
na mind1, talan csak meg annyit hogy szerintem ha megolsz valakit azzal sajat magadat inkabb bunteted, mint azt akit megolsz. -
wanderer
csendes tag
-
Egon
nagyúr
Egyrészt egy ideje már általánosságban beszélünk ''a'' gyilkosságról és büntetéséről mint olyanról, nem pedig a konkrét eset kapcsán (fentebb írtam is: a feltételezett gyilkosról és az ártatlanság vélelméről).
Másrészt senki sem ragaszkodik a ''gyors'' kivégzéshez: előbb vizsgálják ki szépen, alaposan az ügyet (a szemtanúkról annyit, hogy egymásnak teljesen ellentmodásos személyleírást adtak, volt aki a fényképek alapján felismerte őket...).
Harmadrészt azért nem igazán szabadna párhuzamot vonni egy előre megfontolt, aljas indokból elkövetett, szándékos emberölés és egy hiányos bizonyítottság miatt bekövetkező, ártatlan ember kivégzése között (amit a konkrét esetben szvsz el lehet kerülni, ha a kamera tényleg látta őket; valami alapja csak van annak hogy órákkal az esemény után ''képbe került'' ez a két egyén...). Az önbíráskodás meg hogy jön ide??? Ha lenne halálbüntetés, akkor több lenne az önbíráskodás??? Nyilván akkor is ugyanolyan szigorúan büntetnék... -
Ki a gyilkos? Kit akarunk vadul kinyírni? Csak mert -- ugye -- mindannyian a TV-ből értesülünk, tudjuk, hogy Horváth Szilárd, stb.
De újabban szemtanúk (!) azt állítják, hogy látták a két ürgét, de még csak nem is hasonlít a két feltételezett csókára.
Nah, akár csak ilyenek miatt is gáz egy gyors kivégzés. Láttátok a Keresztapa című filmtrilógiát, ott is mindkét családnak megvoltak az érzelmi alapjai, hogy megbosszuljanak egy gyilkosságot.
De mindez biztosan nem vezet jóra, ha legalizáltatik. A meggyilkoltak családja megnyugszik, mert kivégzik a bűnösöket, egyikükről kiderül, hogy nem is ő volt, eltolták, akkor az ő családja mit gondoljon? Ártatlanul kinyírták a kisfiukat, nyilván ők is fejeket akarnak! Nyírjuk ki a rendőrt, aki egyszerűen tévedett? OK.
Nah, imho ez nem pálya... -
rog
addikt
pontosan. meg kell buntetni oket, de nem ugy hogy mi is elkovetjuk ugyanazt a bunt.
ra kell vezetni oket arra, hogy megertsek: bunt kovettek el. vagyis nem ezt, mert ezt gondolom jol tudjak. hanem az elkovetett buncselekmeny sulyara, kovetkezmenyeire. hogy lassak, megertsek az aldozatokat, pl a gyerekeket akinek nem jott ki az apjuk anyjuk a bankbol o miattuk.
ha ezt nem erjuk el naluk, akkor nem tudjuk oket megbuntetni. sehogy.
(hiaba a borton, a kezlevagas, a halal es a tobbi kozepkori dolog) -
Den
veterán
Nekem egyre inkább ez a szervátültetéses dolog tűnik a legjobb megoldásnak. Azzal a halálbüntetést ellenzők is megnyugodhatnának, mert ugyan elvettük egy ember életét viszont megmentettük hat másikét, tehát a dolog összeségében nagyon pozitiv esemény, emmellett még plusz haszon hogy megszabadultunk, egy gátlástalan bűnözőtől.
-
Egon
nagyúr
''amit el probalok mondani, a hulye hasonlataimmal, meg a szegenyes szokincsemmel, az az, hogy
senkinek nincs joga senkit meolni, es nem is lehet olyat esszeru dolgot mondani ami feljogositana barkit is a gyilkossagra.
ugye ertesz? ha nem is megertesz, de legalabb ertesz?
olyan nehez ezt elmondani.. leirni meg plane.''
Érteni értelek, sőt talán még meg is értelek, de az álláspontoddál (hitvallásoddal?) egyet nem érthetek...
Az én véleményem az, hogy ha a társadalom nem védekezik ''véglegesen'' a gyilkosok ellen (azaz úgy hogy soha többé nem tudjanak gyilkolni), akkor egyrészt a gyilkosok kizárólagos ''joga'', privilégiuma stb. lesz a gyilkolás, másrészt ebből következőleg az élethez is csak a gyilkosoknak lesz joga (hiszen a gyilkosság áldozatának nem volt joga hozzá, illetve ''sérült'' ez a joga). Eszerint a társadalom két részre oszlik: gyilkosokra és áldozatokra. Persze ez így ''kicsit'' leegyszerűsített, elvégre egy korábban gyilkosként ''szereplő'' egyén lehet a későbbiekben áldozat is stb., de ebbe ne menjünk bele...
Summa summarum: a jogaid addig illetnek meg, amíg a kötelezettségeidet teljesíted. Ha lógsz a BKV-n, és baleset ér, akkor ne reklamálj a biztosítónál kártérítésért... Ha embert ölsz, elveszted az élethez való jogodat... (ez persze csak egy eléggé sarkított vélemény, az adott helyzet ihlette...).
Részemről a vitát lezárnám: Wanderernek igaza van, ez már lassan kezd kegyeletsértő lenni...
Emlékezzünk inkább az ártatlan áldozatokra... -
Egon
nagyúr
Én ezt nem vitatom, de szvsz mindenkinek be kell látnia a bűnösök megbüntetésének szükségességét. Max. a büntetés formáján lehet vitatkozni, de szvsz a jogszabály-alkotók nem igazán nézhetik - bármilyen bűncselekményre vetítve!!! - a ''mitkapjonhaazénfiamvolt'' szemüvegen keresztül a munkájukat... És ha már itt tartunk, én nem tudom mit bírnák kevésbé elviselni: ha az adott rokonom/barátom/ismerősöm (még belegondolni is szörnyű) jogosan el lenne ítélve gyilkosságért: ha kivégeznék, ha élete végéig magánzárkába csuknák egy szigorított börtönben, ha kényszermunkára ítélnék egy foszfát- vagy uránbányában, vagy ha orvosi kísérleteket végeznének rajta (Mengele után szabadon...). Ha megkérdeznék az elítéltet, hogy ő mit választana a fentiek közül, szvsz sokan választanák a halálbüntetést mint legkisebb rosszat (ugye páran azzal érveltek hogy a halálbüntetés túl KIS büntetés az ilyenért...).
Ha az egyén szemszögéből nézzük, akkor így fest a helyzet. Ha a társadalom szemszögéből nézzük? Akkor a legszembetűnőbb érv az életfogytiglan ellen az ítélet költségvonzata... Szerintem joggal irritálja az embereket, hogy egy nagyobb család teljes évi személyi jövedelemadója (!!!) elmegy egyetlen elítélt évi ''fenntartására''... -
wanderer
csendes tag
Vonatkoztassunk el a háborútól, nem az a téma eme fórumban.
Most mindenesetre az a lényeg, hogy minél előbb kézre kerüljön az a (legalább) két szarházi, akik ezt elkövették. A tényleges, bizonyított bűnösökre milyen büntetést rónának ki azok, akik ellenzik a halálbüntetést? Egyetértek azokkal, akik társadalmon kívülinek tartják ezeket a lényeket (nem nevezném őket állatnak, mert ez sértés lenne az állatok részére).
Gondoljatok bele, milyen úgy ébredni, hogy ma reggel is ott rohadnak-nyaralnak gyilkosok a rács túloldalán, akik az én pénzemből élnek most is? Gondolj Soproni Ágnes fiára, s annak barátjára. Gondolj a Skálás gyilkosra, azokra, akik azért kerültek rács mögé, mert elvették valakitől az életét. Gondolhatsz a hirtelen felindulásból elkövetett cselekedetek tetteseire is, gondolj a trabantosra, aki - mert fegyvere volt, s felhúza magát egy kamionoson - pénteken kivégezte az őt zavaró embert. Próbálj meg reggel úgy felkelni, hogy több tucatnyi ártatlan áldozat gyilkosa úgy éli mindennapjait a rács mögött, hogy egy szép napon kiszabadul, s addig a te, a ti, az én pénzemen éldegél.
Ez a fórum nem azért jött létre, hogy a halálbüntetés visszaállításáról szóljunk, bár nem ártana visszaállítani. Amúgy szívesen állítanám őket a kötél alá, hogy érezhessék azt, amit áldozataik éreztek, amikor rájöttek, esélyük sincs arra, hogy még egyszer viszontlássák családjukat, a Napot, s élhessenek még.
Inkább emlékezzünk az ártatlanokra. Nem lehet tudni, melyikünk válik egy vérengző őrült következő célpontjává. -
rog
addikt
''Az a baj veled, hogy csak szélsőségekben tudsz gondolkodni. A fehéren kívül nem csak a fekete létezik, hanem van jópár ''köztes'' szín(árnyalat) is... ''
kulonben ebben egyetertunk
amit el probalok mondani, a hulye hasonlataimmal, meg a szegenyes szokincsemmel, az az, hogy
senkinek nincs joga senkit meolni, es nem is lehet olyat esszeru dolgot mondani ami feljogositana barkit is a gyilkossagra.
ugye ertesz? ha nem is megertesz, de legalabb ertesz?
olyan nehez ezt elmondani.. leirni meg plane. -
rog
addikt
arrol beszelek, hogy ha a fiam egy utolso elvetemult, gazember, akit mar 4 eve nem lattam, es akkor is haraggal valtunk el.
attol meg mindig o az a kisfiu aki 25 eve rammosolygott a korhazban, es ugyanaz a kisfiu aki felt a sotetben, es egve kellett hagyni a villanyt a szobajaban. es ugyanaz a kisfiu aki anyaknapjara letarolta a sajat anyja viragoskertjet.
es tudod mit,szeretni fogom ezt a kisfiut amig csak elek. -
Egon
nagyúr
''arra akartam utalni, hogy a kivegzesel artatlanokat sulytanank, ugyanugy ahogy hirosimaban is.''
Azért van némi különbség a két dolog között: egy dolog ártatlanokat ''megbántani'' (a szeretett rokon/barát stb. teljesen jogos megbüntetésével) és más dolog kívülállókat MEGÖLNI...
Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy van egy kisstílű tolvaj, akinek az anyja súlyos szívbeteg. Az anya azt hiszi a fiacskájáról, hogy tisztességesen dolgozik. Egy szép nap lebukik az ürge, szépen rábizonyítanak több nagértékű lopást, és letöltendő börtönbüntetésre ítélik. Namost ha az ügyvéd azzal érvel (ami akár igaz is lehet), hogy a galamblelkű anya belehal, ha megtudja hogy a drága fiacskája börtönbe kerül, akkor te elengednéd? Mert kb. ilyenről beszélsz...
Ezen az alapon akkor csak az büntethető, akinek a büntetés (legyen az bármi) nem okoz maradandó lelki traumát a családnak??? Ugyanmár... -
jenicel
tag
De megszivatott ez beléptető... Ahh. Írhatom újra.
Mint már említettem, halálbüntetést csak az egyértelmű esetekben támogatnám. Ha az eset kétes egy kicsit is az elkövető személyét illetően, akkor más büntetést kell választani, azt kész.
Nincs gyerekem, ezért írtam, hogy nem tudom, mit éreznék. -
Den
veterán
-
Egon
nagyúr
Az a baj veled, hogy csak szélsőségekben tudsz gondolkodni. A fehéren kívül nem csak a fekete létezik, hanem van jópár ''köztes'' szín(árnyalat) is... Szerintem nem csak merész, hanem eléggé idióta vélemény (már megbocsáss) párhuzamot vonni 2 (kettő!!!) elvetemült, aljas indokból (nyereségvágyból) elkövetett, többszörös gyilkos kivégzése és mondjuk Afganisztán bombázása között... Nézd végig a hozzászólásokat, és szólj ha csak egy olyat találsz, ahol bárki kérte volna hogy robbantsák fel a (egyenlőre csak feltételezett, hiszen az ártatlanság vélelme őket is megilleti...) gyilkosok szülő- vagy lakóvárosát... Csak a tetteseket kell megbüntetni, de a bűncselekmény súlyához mérten...
''ha kilépnel magadbol es kivulrol tudnad nezni amit irsz..
vert akarok! vert!! halalt! szenvedest!! még még MéG!!!!'' Félreismersz... Én csak büntetést szeretnék, nem dorgálást...
Amúgy Afganisztán bombázását szvsz senki nem ellenezte nálam jobban... -
rog
addikt
arra akartam utalni, hogy a kivegzesel artatlanokat sulytanank, ugyanugy ahogy hirosimaban is.
mert mondhatod, hogy mekkora kocsog anyja lehet az ilyennek, hogy hagyta a fiat gyilkolni
de akkor en azt mondom, hogy mekkora kocsog az osszes japan hogy hagyta a vezetoit gyilkolni..
van gyereked? -
jenicel
tag
Nem tudom mit éreznék, ha a fiam, vagy a tesvérem, közvetlen családtagom ilyet csinálna, valószínűleg tartózkodnék a további kapcsolattól.
De ebben az esetben már volt egy nem túl fényes előéletük, tehát SZINTE várható volt, hogy egyszer durvábbat is csinálnak.
Annyira van jó emberismeretem, hogy nem egy leendő gyilkos legyen a jövendőbeli párom.
Hát, tudod, ha megtudnám, hogy a szomszédom volt, inkább örülnék a kivégzésének, minthogy az esetleges szabadulása után egyből engem keressen meg, mert hátha én dobtam fel. Azonkívűl meg én nem szeretem, ha gyilkos a szomszédom. Persze lehet, hogy ez extra igény a részemről, azt hittem nem az. -
rog
addikt
ilyen alapon jogosan bombaztak afganisztant, belgradot, drezdat
sot hirosima is ok volt.
mert bunosok voltak mind
sot hogy kepzeltek azok szemet japanok, hogy csak ugy megtamadjak pearl harbourt, meg mittomen meg mit.
ezt nem lehetett hagyni, ki kellet oket vonni a tarsadalombol, egyszer es mindorokre..
jogosan!!!
''Na nehogymár ez számítson bármit is!!! ''
ha kilépnel magadbol es kivulrol tudnad nezni amit irsz..
vert akarok! vert!! halalt! szenvedest!! még még MéG!!!! -
Egon
nagyúr
''De erdekesebb abba belegondolni, hogy mit
okozna a bunos anyjanak, testverenek, baratjanak, kedvesenek, gyerekenek, szomszedjanak?''
Na nehogymár ez számítson bármit is!!! Egyrészt csak a meggyilkolt 7 ember családtagjainak (a te számításod alapján 600-700 ember!!!) legyen okuk gyászolni??? Másrészt korántsem vonnék párhuzamot egy áldozat és egy (jogosan megbüntetett) elítélt között. Amennyiben lenne halálbüntetés hazánkban, és ha csak egy kicsit is tárgyilagosan nézik a bűnösök rokonai/barátai a büntetést (nyilván a legközelebbi családtagok -szülők, testvérek stb. - csak elfogultan képesek rájuk tekinteni), akkor belátnák a büntetés szükségességét. Ami meg a büntetés módját illeti (halálbüntetés vs. életfogytiglan, kényszermunka stb.), mondjuk 30 évvel ezelőtt (amikor érvényben volt a halálbüntetés) nem igazán vonta kétségbe senki. A társadalomnak joga van védekezni a gyilkosok ellen, méghozzá úgy hogy többet soha semmilyen körülmények között ne gyilkolhassanak... És ezt kizárólag a halálbüntetés képes ''garantálni''... -
Egon
nagyúr
Emvy: nincs igazad, a bosszú legalizálásáról szó sincs (esetleg ha a törvény hagyná, sőt mi több biztatná a családtagokat/barátokat stb. hogy önbíráskodhatnak/janak). Mindössze arról van szó, hogy ne érezzék úgy a meggyilkoltak szerettei (és a kívülállók is!), hogy a bűnös(ök) nincsenek igazán megbüntetve.
-
rog
addikt
''Gondoljatok bele: az áldozat családtagjainak egyrészt lelki megnyugvást hozna, hogy aki elvette tőlük gyermeküket, feleségüket, férjüket, apjukat, anyjukat, stb..., '' hidd el nem hozna megnyugvást, ez már soxor kiderült.
De erdekesebb abba belegondolni, hogy mit
okozna a bunos anyjanak, testverenek, baratjanak, kedvesenek, gyerekenek, szomszedjanak?
a ket kivegzessel hany embert buntetnenk? 150-200-at?! -
emvy
félisten
A halálbüntetéshez annyit, hogy sok hozzászólásban azt éreztem, hogy az indok az, hogy a családtagok - bosszújukat kiélve - megkönnyebbülnének. Azt hiszem, ha a bosszút legalizálnánk, akár ilyen extrém esetekben is, az semmiféle pozitív hatással nem lenne a világra, hanem anarchiához vezet. A bosszúvágy legyőzése szerintem a kultúrált emberiség fontos eleme. Főként azért, mert a bosszútól nem lesz jobb a bosszúállónak. Így nagyon nagy teher egy egész életen keresztül az, hogy elveszítettünk valakit, de nem jön még hozzá az, hogy megöltünk valakit.
Úgy tűnik nekem a hozzászólásaitokból, hogy ELSŐSORBAN az fáj, hogy még él a gyilkos, MÁSODSORBAN rossz, hogy elvesztettük azt, akit szeretünk. Ez a gondolkodásmód egyébként jellemzi a világunkat nagyjából. -
wanderer
csendes tag
Amennyiben meg lehetne változtatni a büntetési tételeket (hadd hozzam fel példaként a már emlegetett Egyesült Államokat), milyen kiegészítéseket, módosításokat tennétek? Felemelnétek a felső határt 800 évre? Visszahoznátok a halálbüntetést?
Amúgy a halálbüntetés valóban indokolt lenne kirívó esetekben. Gondoljatok bele: az áldozat családtagjainak egyrészt lelki megnyugvást hozna, hogy aki elvette tőlük gyermeküket, feleségüket, férjüket, apjukat, anyjukat, stb..., már több kárt nem okozhatna. Próbáljátok meg csak egy picit átérezni, mit érezhettek azok, akik elvesztettek valakit. Így, egyik pillanatról a másikra. Nem betegségben, hosszú szenvedés után, ahol már várható volt, hogy előbb, vagy utóbb jön a kaszás, s elviszi, akit szerettél, hanem reggel mosolyogva elmegy dolgozni, délben ügyintézni, s utána csak a szétlyuggatott testét láthatod viszont. Borzalmas, fájdalmas, őrjítő érzések kerítenének téged hatalmukba.
Annyi biztos, hogy világunk egyre erőszakosabbá válik, s azok közül, akik fegyvertulajdonosok, néhányan úgy gondolják, nekik mindent szabad (lásd trabantos vs. kamionos pénteken). A média első számú témája a halál, gyilkosság, erőszak. Ritkán hallani vezető hírként valami kellemesebb témát.
Ha van kedvetek, nézzétek ma este a királyi csatornát negyed hét, az Esti mese előtt. Le merném fogadni, hogy - mint korábban oly soxor - ma is a mese előtt, amikor a gyerekek már ott ülnek és várják a műsorukat, fogják az esti Kék fény minden borzalmával a képernyő elé csalogatni a nézőket. A gyerekműsor előtt 30 másodperccel! Egyszer-kétszer már betelefonáltam nekik, yó volna, ha ez mától nem így menne. Szólni kellene az ORTT-nek?
Ma van a gyász napja, a lelkekben ez ott fog maradni nagyon sokáig. Reménykedjünk, hogy ez nem fog megismétlődni.
W -
Egon
nagyúr
''Másrészt a törvényeket az állam írja. Akkor is, ha fasiszta, akkor is, ha komcsi, akkor is, ha egyszerűen nem jó. Szélsőséges esetben törvényileg végezhetnek ki embereket (most is ezt csinálnák... az államnak joga van ölni... neked nem, de ő ölhet, bármikor, ha úgy dönt... sőt, arra is felszólíthat, hogy harcolj fegyverrel egy döntéséért). Mondjuk mindenkit, aki szőke.''
Parci, ez a középső bekezdés hogy jön ide? Az állam mint olyan, nem egy megfoghatatlan fogalom, hanem a választásra jogosult állampolgárok által megválasztott, őket képviselő szerv (persze demokráciáról beszélek, a diktatúrákat ne keverjük bele, nem is értem hogy Te miért hivatkozol ilyenekre???), vagy nagyon naiv vagyok? :D
Pusztán azért ellenezni egy büntetési formát, mert fennáll a téves ítéletek lehetősége, szerintem nem helyes. Ezen az alapon minden büntetési formát lehetne bírálni, hiszen ahogy Den is írta: a börtönbüntetés sem ''visszafordítható''... A börtönök szigorításával mindenki egyetért, még aki ellenzi is a halálbüntetést. Szigorúbb büntetés-végrehajtási feltételek mellett (kényszermunka stb.) nagyobb lenne a halandóság is az elítéltek körében, az ártatlanul elítéltek körében is... Egy kicsit ellentmondásnak, sőt álszent dolognak érzem ezt a ''gyógyszerteszteléses'' büntetési formát is: egy gyógyszertesztbe is bele lehet halni, nem? Ugyanúgy ítélhetnek ártatlanokat tévedésből gyógyszertesztre mint halálra... -
Den
veterán
Vissza nem hoz senkit, ha a gyíilkosait kivégzik, de idenis egyfajta megnyugvást ad a hozzátartozóknak, hogy az aki szerettük életét elvette, nem él tovább ebben a világban. Én legalábbis nem bírnék a dologgal megbékélni, amig a gyilkos életben van (Lásd aláírást gyűjtő apa).
-
Den
veterán
Felszólithat minket fegyveres harcra, pl. hazánk védelmében. A helyzet ugyan az csak mástól védjük magunkat.
Arra meg nem lehet törvénykezést alapozni, hogy mi van ha tévedünk. Ma már vannak megfelelő módszerek a bizonyításhoz, az ítéletet bíró, azaz ember hozza, aki képes mérlegelni a bizonyítékokat, és ha kétségei vannak, hozhat más ítéletet is. -
Mr.Fox
csendes tag
Halálbüntetésről:
a legnagyobb a hóhérok közt az öngyilkosság, összehasonlítva bármelyik szakmához képest. Nagyságrenddel!
Vajon miért? Nem bírják a lelki terhet, amit magukkal cipelnek, mert embereket ölnek, és az nem segít ezen, ha fel vannak rá jogosítva, meg ítélet, stb van mögötte.
Másrészt: nem segít az elhunytakon a haláluk, nem hozza vissza Őket. Sajnos.
Parcinak is igaza van, nem egy példa volt rá akár usaban, hogy évekkel később jelentkezett a gyilkos, vagy elkaptak más ügy miatt, és már rég kivégeztek valakit, aki amúgy tagadta is a gyilkosság tényét.
Gondolkozzunk, van-e jogunk bárkinek az életét elvenni, főleg a fentiek alapján. -
Den, sajnos ez nem ilyen egyszerű. Maradva a családos példánál: bármilyen oknál fogva egyik családtagod bezárják, és halálbüntetés helyett 20 év múlva engedik ki. Ne mondd, hogy ''inkább végezték volna ki''.
Másrészt a törvényeket az állam írja. Akkor is, ha fasiszta, akkor is, ha komcsi, akkor is, ha egyszerűen nem jó. Szélsőséges esetben törvényileg végezhetnek ki embereket (most is ezt csinálnák... az államnak joga van ölni... neked nem, de ő ölhet, bármikor, ha úgy dönt... sőt, arra is felszólíthat, hogy harcolj fegyverrel egy döntéséért). Mondjuk mindenkit, aki szőke.
Nah, a halálbüntetés imho nem jó. Dolgozzanak életük végéig, teszteljenek gyógyszereket rajtuk, használják őket, de ne ítéljék halálra. Kapjanak 1000 év börtönt, abból nincs jó magaviseletért szabadulás. -
Den
veterán
Halálbüntetést ellenzőknek csak annyit, hogy keressék föl valamelyik áldozat családját, és érveljenek nekik, a halálbüntetés ellen, beszéljenek nekik, a tettesek emberi jogairól.
A halálbüntetésre szükség van, egyrészt a társadalomnak joga van az önvédelemre, másrészt a hozzátartozóknak joguk van az elégtételhez.
Egyébként valaki nagyon helyesen írta: nem kötél, nem golyó, hanem egy kórházi műtőben szépen kipakolni belőlük a használható szerveket: 2x2 tüdő, 2x2 vese 2 máj, 2 szív, ma már az izületeket és a szaruhártyákat is fel tudják használni. Ha csak a létfontosságú szerveket veszem figyelembe, akkor 12 ember életét menthetik meg, amivel jóvátenni nem tudják bűnüket, de legalább valamit törlesztenek.
Irreverzibilitásról az a véleményem hogy húsz év ártatlanul a börtönben, olyan lelki sérülést okoz hogy az is irreverzibilis, az elvesztegetett 20 évről nem is beszélve (pl. valaki nem látja felnőni a gyerekeit...). -
A halálbüntetés IRREVERZIBILIS. És ez a baj. BÁRMIKOR kiderülhet, hogy ''bocs, tévedtünk''. Ki dönti el, hogy mi egyértelmű, és mi nem? OK, a város közepén, fényes nappal, 1000 ember orra előtti tömegmészárlás elkövetői azok.
De máskor, amikor van 2 szemtanú? És ők mit szólnak hozzá, ha látták és tudják, hogy tényleg az történt, amit állítanak, de a bíróság aszongya, hogy nem elég egyértelmű, ezért azokat a gyilkosokat nem ítéli halálra?
És fordítva: halálraítélnek valakit 2 tanú vallomása után, amikor lehet, hogy az egész ''kamu''?
Az ítéletet nem lehet visszacsinálni, márpedig a jog és az ember olyan, hogy tévedhet. Ráadásul valaki(k)nek döntenie is kell, hogy ki igen, ki nem... -
jenicel
tag
Miért vonsz párhuzamot a zsidók esete és a gyilkosok közé? A zsidók mind bűnösök? Az egészen más helyzet volt.
Azonkívűl meg nem az ő érdekeit nézem, hogy jobb neki a halálbüntetés, ezért nem csinálom, hanem a társadalom érdekeit, vagyis távolítsuk el belőle, minél gyorsabban, minél olcsóbban. -
guest
veterán
tudod hitlerék is így kezdték... hogy a zsidók nem emberek hanem patkányok...
...ha neaggyisten egy családtagomnak esne baja hasonló helyzetben, akkor sem kívánnám a halálát a gyilkosnak. egyszerűen azért mert az túl humánus lépés lenne sőt szerintem még jót is tennénk neki ha megölnénk mert ezek az emberek alapvetően az életet utasítják el...megfognám az összes ilyen gecit és kiraknám őket egy lakatlan szigetre valahol mint régen ausztráliában az angolok....aszt mondanám hogy csokolom éljetek egymással ha velünk nem tudtatok az lenne a legjobb büntetés mikor elkezdik egymást eszegetni.... -
guest
veterán
Hat a halalbuntetes ellen szolokhoz csak annyit, hogy nemtudom mit mondanatok hogyha pl. kozeli ismerosotok, neadjisten hozzatartozotok lenne az aldozat, a bnom egyik kollegaja pl. ott dolgozott, gondolom nem kell ecsetelnem a velemenyet....
-
jenicel
tag
''Tehát a kivégzésével nem gyilkoltunk, mert nem volt ember, és mi sem váltunk gyilkossá, mert nem volt ember.''
Ehhez még annyit, hogy:
Csak kivontuk a társadalomból, olcsóbban, mint ha életfogytiglanra ítélnénk.
Különben is egy életfogytiglannal még mindig jobban jár, mint ha mondjuk hajléktalan lenne. Bár ez csak az emberekre vonatkozik, nem ilyen mutánsokra, mint ezek a bankrablók/gyilkosok. -
jenicel
tag
idegen: Ilyesmi gondolataim nekem is voltak a végeredményt illetően, csak én egy előre tervezett átmenettel gondoltam (kicsit lightosabb).
Általában az emberi-jogi aktivisták ott bakiznak, hogy: ''Hát nem szabad megölni őket, mert ők is emberek / mi is olyanokká válunk.'' Ugyan már.
A halálbüntetés, tekintve hogy visszavonhatatlan következményekkel jár, csak extrém, egyértelmű esetekben szabadna szerintem alkalmazni, mint pl. most. Tudjátok aki egyszer megszületett az ha tetszik neki, ha nem tásadalomban él. Ez olyan, mint egy szerződés. Vannak jogok, és vannak kötelességek. Ha felrúgjuk a kötelességeket, akkor nincsenek jogok. Tiszta sor. Pl ha bemész egy számtech üzletbe, aláírod a pappert, hogy veszel gépet, aztán fizetés nélkül elviszed, akkor nem veszik el tőled a gépet? ''Hé maga, nem fizetett, büntetésnek adja vissza a floppyt!'' :)
Visszaveszik a gépet, és még meg is büntetnek érte.
Szal egy ember gyilkol, akkor megszegte a szerződést, nincs helye a társadalomban, nem ember, mivel nem teljesítette kötelességét, nincsenek jogai. Tehát a kivégzésével nem gyilkoltunk, mert nem volt ember, és mi sem váltunk gyilkossá, mert nem volt ember.
Ez a kisérletezgetős se rossz megoldás.
De ez a sertéspörkölt dolog hogy került ide? A bankrablók megették az áldozatukat? Még akkor sem jó a párhuzam, mert sertés mégiscsak más faj. -
guest
veterán
egy ideális világban nem lenne szükség törvényekre, mert mindenki ugyanannyira tartaná embertársai életét és gondolatait mint a sajátját.
ehhez képest egyregyorsuló ütemben kergetünk valami ideát amit magunknak csináltunk(pénz). és bizony a tempó gyorsultával forditott arányban csökken a türelmünk egymás iránt(trabantos+kamionos). ergo több törvény kell önmagunk fékentartására és egyre több törvényt egyre többen szegnek meg. és eltüník a különbség ha törvényszegésre-törvényszegéssel felelünk. ez olyan mint a maghasadás megállíthatattlan folyamat.
egyszerűen nem kellenének törvények párezer év öldöklés után belejönnénk hameg nem akkor képtelenek vagyunk élni .....talán valamiben elkéne kezdeni már hinni ott belül.
bocs ha tul értelmetlen voltam de így érzem ma magam a világban
-lazítsatok-
*idegen* -
Loha
veterán
Szerintem nincs értekme, hogy pl autópályaépítésen dolgoztassák őket, mert közben mindig vigyázni kell rájuk legalább 2 őrnek, amennyi hasznot meg termelnének, az meg a 2 őr fizetésére sem lenne elég. A halálbüntetéssel nem értek 1-et, nincs jogunk senkit sem megölni.
Ha kivégeznénk őket, akkor olyanokká válnánk mint ők. Legjobb lenne az ilyen bűnözőkön új gyógyszereket kikisérletezni, rákkutatás... és akkor a majmokat is meg lehetne kímélni, és így lehet hogy vmi hasznunk is válna belőlük.
Az ilyen embereket meg kell fosztani az alapvető emberi jogaiktól. -
motor
tag
ha elkapják a tetteseket akkor valszeg rendőrségi kommandó csinálja, úgyhogy már a helyszinen elekzdődik a fenyítés, majd a rendőrkocsiban folytatódik és nem az őrszobán ér véget.
EZ MAGYARORSZÁG
a gyilkosok jogait nem feltétlenül veszik figyelembe, effelől mindenki megnyugodhat.
Egy sertés pörkölt szemszögéből nézve meg mi is gyilkosok vagyunk és ez nem csak fejtegetés henem a nagzon is véres valóság, de persze úgy is lehet nézni, hogy: na mi emberek tartsunk össze azér hát mégis ugye -
x15
csendes tag
válasz
CsendPenge #36 üzenetére
Akkor nezzuk a jogokat:
-A tarsadalomban elo embereknek vannak jogaik, pl. az elethez.
-A gyilkosokat megprobalja a tarsadalom kirekeszteni magabol, pl. bortonbe zarja, vagy kital valami jobbat, veglegesebbet...
Tehat a gyilkos mar NEM tagja a tarsadalomnak.
Szoval mar csak az adott kulturan mulik, hogy mit kezd a gyilkosokkal.
Szegeny Nagyapam azt szokta volt monadi, hogy minden nap le kellene vagni beloluk egy kis szeletet... -
fair2
csendes tag
Rájuk nem de szerveikre szükség lenne... végre értelme lenne az eddigi életüknek...
-
biker
nagyúr
azért jó poén lenne, ha a rendőrök elkapnák őket, aztán odabilincselnék óket Mór központjában egy padhoz, vagy a bank elé, és elmennének ''kávézni'' egy fél órára. az egész szép bünti lenne nekik. egy kis felbőszült tömeg.
erre lehet azt mondani, hogy ''ha szemet szemért, akkor megvakul a világ'', de erőszak biza erőszakot szül. és erröl mindíg az tehet, aki ''kezdi''.
nekem egyszer a kocsimat összerugdalta két motoros, mert esőben rádudáltam, holott csak azért dudáltam, mert nem akartam esőben lecsapni, és hogy lehúzódjon. na lehúzódott a lila köd a csávóra. meg lehúzódott pár ezer a bukszájából utána a festésre, mert véletlen az ilyen esetek miatt tartok egy-két önvédelmi ''Fa Testáplót'' a kézifék mellett, mert havi 10-12e km-t vezetek, és előfordul egy pár fura eset havonta! (addig jár a korsó a kútra, amíg a vízhordólányt meg nem.....) -
CsendPenge
őstag
Nem, a gyilkosnak sincs joga gyilkolni. Aki ezt megteszi, az megszeg egy olyan szabályt, amit nem kellene. Ezt kellene szankcionálni, a probléma csak az, hogy nem lehet igazán szankcionálni. Nehéz elmondani, leírni azt, hogy mi minden veszik el egy ember halálával, hiszen minden ember egy külön könyv, egy külön világ. Kétségtelen, a börtönben megerőszakolt ember nagyon rosszul járt (igazán ezt sem lehet megfelelően kifejezni), de a visszalévő éveiben is teljesebb életet tud élni AIDS-esen, mint holtan. És ez különbség. Mellesleg nem mondtam azt, hogy a jelenlegi büntetési rendszer megfelelő, és megfelelő büntetést jelent a börtön. Csak arra irányul, hogy ''belátható'' időn belül ne legyen lehetőségük újra u.a. bűnt elkövetni.
-
ZBAdmin
csendes tag
Hát tökéletesen igazad van. Senkinek nincs joga gyilkolni... De miért van az, hogy mindig vannak ilyen mocskok, akiknek semmi nem jelent semmit? Az emberi élet, a tisztesség? Az a baj, hogy túl könnyen beszerezhető minden, ami ahhoz kell, hogy mindezt meg lehessen csinálni. Puszta kézzel sokkal nehezebb lenne...
A sok kib****tt film sajnos szerepet játszik az ilyen gyenge jellemű/elméjű embereknél: belibbenés, fegyver, majd balra el... Pofonegyszerűnek látszik, minden hülye meg tudja csinálni. Valamiért a társadalom ilyen irányba kezd eltolódni. Kis hazánkba viszonylag későn gyűrűzött át...
Most már kissé félek, ha pl. barátilag sörözünk haverokkal, és valami szóváltás van, molesztálják a felszolgáló hölgyet, kidobó (k) nincsenek... Odamegyek, ne'má srácok, erre bicska elő, egy előröl, egy oldalról, tök mindegy, hány évig tanultam önvédelmet, ennyi. Egy nagyon régi jóbarátom járt így, egy egyszerű szóváltásból 5 hét kórház, 3 szúrás, ebből csak 1 szemből. Pedig nem az az ősbunkóbarom típus. Miért tarunk ebbe a sz*r, sz*mét irányba?
Bocs a kirohanásért. -
guest
veterán
Ma reggeli masik hir:
''Trabantból lőttek agyon egy kamionsofőrt Budapesten.
Az áldozat a helyszínen meghalt. A tettes szemtanúk szerint azt sérelmezte, hogy a kamion nem adott neki elsőbbséget.''
Hat igy merjetek kimenni az utcara ... -
Egon
nagyúr
válasz
CsendPenge #29 üzenetére
De nézzük a dolgot kicsit más szemszögből! Mi a legalapvetőbb joga az embernek? Az élethez való jog. Namost ehhez csak a gyilkosnak van joga? Mert ha a társadalom nem védekezik a gyilkosok ellen, akkor két részre oszlik: gyilkosra és áldozatra. Ebben a felállásban csak a gyilkosoknak van joga az élethez.
A büntetési formák teljesen más lapra tartoznak. Azért pártolom a halálbüntetést, mert egyrészt a hazai börtönök túl jó feltételeket biztosítanak az elítélteknek és túl sokba kerül a társadalomnak az eltartásuk, másrészt mert a halálbüntetés egy végleges ''megoldása'' az adott problémának, amit az adott antiszociális egyén jelent a társadalomra nézve. Ugyanis a börtönből ki lehet szabadulni (akár szökéssel is), tovább lehet gyilkolni... Én nem szívesen ''kockáztatnám'' meg, hogy valamelyik ilyen állat teszem azt 20 év múlva kiszabadul, és esetleg újra gyilkol...
Ami meg az ártatlanok kivégzését illeti, ez egy eljárásjogi probléma, én nem hiszem hogy ne lehetne megoldani körültekintő bizonyítási eljárással... Amúgy ha már itt tartunk, azokkal mi van, akit ártatlanul lecsuknak és 10 év múlva derül ki az ártatlanságuk??? Volt pl. egy férfi az USA-ban, akit - mint utóbb kiderült - ártatlanul börtönbüntetésre ítéltek. A börtönben megerőszakolták, és AIDS-es lett... Akkor ki járt ''jobban'', akit ártatlanul kivégeztek, vagy ez a példabeli ember??? Ezen az alapon töröljük el a börtönbüntetést is??? -
rog
addikt
-
Egon
nagyúr
válasz
CsendPenge #29 üzenetére
Nincs igazad, mert a halálbüntetéssel a társadalom ítélkezik(kezne) az egyén felett. Azt írod: ''Aki elismeri a halálbüntetést, az a gyilkolásra való emberi jogot ismeri el.'' Jelen helyzetben viszont az van, hogy csakis kizárólag a bűnözőnek van ''joga'' gyilkolni (és egyesek élnek is vele, mint láthattuk, sajnos). Ez így jobb?
-
Egon
nagyúr
Nemnemnemnemnemnemnemnemnem... ''Nem hagynak nyomokat''??? ''Csak a gátlásaikat vesztették el, nem az ítélőképességüket''??? Ember, vagy 3 kamera vette őket a bankban!!! Csak egyet fújtak le, ennyi eszük volt!!! Ha nem akarnak lebukni, álarcban jönnek, lőnek egyet a plafonba és lefektetnek mindenkit!!! Ezzel elérik, hogy:
1. A kamerafelvétel alapján nem azonosíthatók,
2. Ha gyorsan csinálják, senki nem tud épkézláb személyleírást adni róluk,
3. A rendőrség kisebb erőkkel keresi őket.
Nem kell ezeket az állatokat túlmisztifikálni. Egyszerűen primitív volt az elkövetés módja és kész. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan elkapják őket (lehet hogy lesz lövöldözés, de szvsz akkor is ők húzzák majd a rövidebbet). Ezen kívül én nagyon remélem, hogy egyedi esettel van dolgunk, és nem kell az izraeliekhez hasonlóan gondolkodnunk a jövőben... -
CsendPenge
őstag
Hi all!
Írtok itt sok mindent, de a lényeg kicsit kimaradt, azt hiszem. Halálbüntetés, tv-n közvetítve? Hülyeség. Egy gyerek véletlenül belenézne, aztán egész életére lelki roncs lenne (mint a bankrablók?)...De játszunk el a gondolattal! Kérdezem azokat, akik a halálbüntire szavaznának, hajlandóak lennétek megfizetni azt az árat, hogy tévedésből titeket végeznek ki? Szeretnétek áratlanul átélni azokat a pillanatokat a kivégzés előtt? Esetleg a bakikat kivégzés közben? Egyetértek azokkal, akik azt írták, hiába gyilkolsz gyilkost, TE IS gyilkos leszel. Jah, és ki hajtsa végre a kivégzést? Egy ártatlan rendőrtiszt, mert nincs hóhér? (asszem a régi hóhércsaládok már kihaltak) Vagy te tudnál élni azzal az emlékkel, hogy lassan és fájdalmasan megöltél egy embert? (pl.:a villamosszék tuti nem humanista, ha belegondolsz, hogy közben felforrnak az izületeid, a szemgolyód is!). Aki elismeri a halálbüntetést, az a gyilkolásra való emberi jogot ismeri el. És mindezt hiába, mert a halott áldozat nem fog feltámadni, a csonka család nem lesz egész. A kulcs a megelőzés. Ez az egyetlen lehetséges út, hogy ne durvuljon a helyzet. -
guest
veterán
Nehéz ezekhez itt hozzászolni, mert az indulatok kezdik lesöpörni az észt a szinpadrol!
Ezeket az embereket egy életfogytiglani(nincs amnesztia!) jobban riasztja mint a halál!(tehát hagyjátok a halálbüntetéses dumát) - nem hagynak felesleges nyomokat!
Ezek, ha menekülni kell, nem fontolgatják, hány ember életébe kerül, és az se fogja vissza öket, hogy a fél rendörség csak öket keresi.
Ne legyenek illuzioink! A felderitésben egyre kifinomultabb eszközöket vetnek be a rendörök, amit az ilyen alakok a támadás brutalitásának növelésével tudnak ellensulyozni, mivel az kevesebb ellenállást vált ki a megtámadottbol, igy gyorsabb lefolyást, kevesebb hibalehetöségét is igér!
(Ez az Erdélyi féle sorozathoz hasonlit!)
Nem egy ilyen nevetséges nagyszabásu hobelebancban fognak elakadni! Egy ilyesmi találkozásnak nem az lenne a vége, hogy illedelmesen kiszálnak az autobol és megadnák magukat, hanem ugyanilyen brutálisan végeznek az öket igazolo hatoságisokkal!
Ezek a gátlásaikat vesztették el, nem az itélöképességüket! Ezek nem pénzhiánnyal küszködö város puhányok, hanem mindenre elszánt gonosztevök, akik ha télen az alpok csucsin keresztül kellene menekülniük, akkor kétség nélkül nekivágnának, nem adnák meg magukat. Pontos menekülési vonaluk is volt szerintem, és számoltak a reakcioval is. Csak az a nehéz eset, hogy miért ennyire kicsi fiokot támadtak meg(kettömilios, a tizmiliosokat sem örzik jobban)? Vaszeg nem is végeztek behato felderitést, mert az is növelheti a kockázatot(technikai szint)...
Vagy egy tüzpárbajban teritik le öket, vagy a társadalmi hiduk alalpján fogják rájuktörni az ajtot!
Mi lesz majd ezután? Két teljes legmagasabb fokozatu golyoálloban lévö rohampuskás biztonságis lesz minden zöldségárusnál? Vagy megtanulunk ugy élni mint az izraeliek: hogy ha elindulunk othonrol, akkor az nem csak rajtuk mulik, hogy haza is térünk?
Nowhereman -
csabika25
aktív tag
Bár a konkrét esetben nem bántanám a ''rosszul'' célzó kommandóst, általában véve azért gondoljátok végig, hogy mit mondtok! Mondjuk bevádolnak, elítélnek, kivégeznek, és rájönnek, hogy hopp, mégse te voltál.
A szemet-szemért, fogat-fogért elv hülyeség. Nézzétek meg az iszlám törvénykezést, a sáriát. Ott nincs bűnözés? Dehogynem. Pedig kicsit drasztikusabbak a bűntetések, mint nálunk. Inkább a rendőrségnek kéne hatásosabban működnie. Teszem azt, hogy lehet az, hogy ezek Scorpio géppisztolyhoz jutnak. Talán az illegális fegyverkereskedelmet kéne felderíteni, nem?
A kultúrmocsokról meg csak annyit: mindannyian Doomoztunk, valahogy mégse lett belőlünk tömeggyilkos. Talán mert anyánk rendesen nevelt mindket? -
wanderer
csendes tag
Rog, a kérdésed yó, a válasz: nem valószínű. De kérdezd meg az áldozatok hozzátartozóit. Ők megtennék. Ez egy öröktől fogva aktuális kérdés. Gyilkosságot megtorolni gyilkossággal? Attól én is gyilkossá válnék. Viszont miért hagynék gyilkosokat életben? Az egyik énem megölné őket, a másik pedig nem hagyna nyugton, mert magam is gyilkossá váltam. Mélyen kellene hinnem valamilyen világmegváltó rendben, amiért képes lennék ölni.
Legalább hét család lett érintett egy ilyen tragédiában néhány másodperc, perc alatt. Én szerencsére nem. S ne kérdezd, hogy mit tennék, ha...
Yó?
Köszönöm -
wanderer
csendes tag
Mocsok világot élünk.
Az elmúlt tíz-tizenkét év alatt kicsit (nagyon) eldurvultak a bűnözők, nincs visszatartó erő, s minden mindegy alapon válogatás nélkül támadnak ártatlanokra némi talmi haszon reményében. Undorító, s a média szenzációhajhászása is az. Este, mikor bekapcsoltam a tv-t, hogy a gyerekek megnézhessék a mesét, azon gondolkodtam, hogyan tudnám majd őket a mese végeztével gyorsan elzavarni, hogy ne láthassák, hallhassák a szörnyű híreket. Egyszerűbbnek láttam a késő esti adást megnézni.
Tarthatatlan, hogy a hírek 90-95%-a az erőszakról, a vérről szól. Sok a tragédia, sok a vér, a halál. Napjainkban, amikor minden négyzetméterre jut valamilyen tudósító, még ki sem hűlt az áldozat teste, már láthatod, mi történt vele, legyen a világ bármely szegletében. Tudom, bármikor kikapcsolhatom, átkapcsolhatok, stb.
Elkalandoztam, bocs...
Ezt a durva, s természetesen értelmetlen vérengzést nem szabad büntetlenül hagyni. Valószínű, hogy a halálbüntetés lenne a megfelelő. Sajnos sokan politikai megfontolásból - Európában eltörölték, stb... -, mások pedig emberszeretetből - nekik is van anyjuk... - nem pártolnák eme büntetés visszaállítását, de tessék mondani, nem lehet kivételt tenni? Csak most az egyszer (kétszer...).
Bármennyi pénzért is ölnek meg valakit, attól az még gyilkosság. Nem érte meg. Senkinek.
Hét ártatlan áldozat.
Ne feledjük a borzalmakat.
Nyugodjanak békében... -
guest
veterán
Olvastam az eddigi hozzászólásokat, és maximálisan egyetértük velük, csak egy más szemszögből is megvilágítanám a dolgokat. Ha te bankot rabolnál, hagynál magad után valamit is, mert ha igen akkor a rendörségnek könyebb ugyebár a dolga, a rablónak meg ez nem érdeke. Szóval ha valaki rabol akkor már rendesen!Az más kérdés, hogy ez kegyetlenség és elitélendő. Csak ennyit akartam. Köszi.
-
rog
addikt
Hat gyerekek olvastam miket irtatok...
nem tudom ki mondta, de nagyon jol mondta:
''Szemet szemert, es a vilag megvakul'' -
Mot
csendes tag
Azárt minde bosszúvágy ellenére sem megoldás egy sötét lyukba zárni évekre, hogy utána egy roncs kerüljön vissza a társadalomba.
Szerintem vagy meg kellene teremteni nekik a lehetőséget a társadalomba való normális beilleszkedésre, vagy életfogyt., ha erre teljesen alkalmatlanok és akkor soha többé nem kerülhetnek emberek közé
Fentebb Den jól irta: megint emelkedik az ingerküszöb -
WiLDoR
tag
sajnos igazada van, mert tényleg nem csinálnak mást, csak nyaralnak a börtönökben.
a kényszermunka ötletet én is maximálisan támogatom, csak éppen követ töretnék, meg árkot ásatnék velük napi 16 órában, s csak kajálni meg a dolgukat elvégezni állhatnának meg, bár ez utóbbi eléggé meggondolandó. az biztos, hogy még a következő életükben sem vetemednének ilyen tettekre.
BadGe: szerintem meg igenis meg kellene mutatni a TV-ben, és ha kell akkor kökeményen példát kellene statuálni, ha kell, akkor a polgárok megfélemlítése árán is - bár, akinek ''nincs vaj a füle mögött'' annak nincs mitől félne -, mert különben sosem lesz vége a bűnözésnek és egyre inkább csak el fog harapódzni. Könyves Kálmán idejében, amikor bevezették a szemet-szemért, fogat-fogért törvényt, s amikor ha elloptál egy csirkét, akkor levágták érte a kezed (hehe, akkor most az összes politikusunk végtagok nélkül ''rohangálna'' :)), akkor sikerült drasztikus mértékben lecsökkenteni a bűnözést, mert az emberek ___nem merték___ megtenni. S lehet, hogy kegyetlennek tartatok, de szerintem a bűnözés felszámolására ez lenne az egyetlen járható út!
Bár ez csak az én véleményem, még akkor is, ha ''kicsit'' drasztikus. -
Mot
csendes tag
válasz
danteshell #11 üzenetére
Teljesen egyetértek. Nem kellene őket kivégeztetni, csak dolgoztatni. Ahogy Danteshellmondta autópályaépités. A finomkezű zsebeseknek pl jól jönne néhány év kőcipelés.
Ezeknek meg áletfogytiglani kényszermunka. legalább a saját fenntartásuk költségét termelják meg és soha többé ne kerüljenek vissza a társadalomba. Az ilyen alkalmatlan a beilleszkedésre az emberek közé. Nincs helye a társadalomban. -
Egon
nagyúr
:(( :((
Vissza kellene állítani a halálbüntetést... Az nem állapot, hogy az ilyeneket (jobb esetben...) életfogytiglanra ítélik, mert egyrészt baromi sokba kerül jelenleg egy elítélt az államnak, másrészt adott esetben mondjuk 30 év múlva egy ''ilyen'' is kiszabadulhat...
Ha már nincs halálbüntetés, legalább a börtönökben bevezethetnék az USA-beli feltételeket. A múltkor láttam egy filmet a Spektrumon, abból kiderült hogy egyes amerikai börtönökben pl. az elítéltek élelmezésére kevesebb pénzt fordítanak, mint az őrkutyák (!!!) etetésére... Szerintem komoly visszatartó ereje lenne (ha nem is az ilyen fajsúlyú bűncselekmények esetében), ha ''normális'' kaja helyett sz*rt kapnának enni, akár évtizedeken át... -
elttiL
senior tag
.....7 halott.....
-
BadGe
aktív tag
te! az uránbányában nem is dolgoznak bányászok! ha jól tudom nagynyomású vízzel mossák ki az anyagot... na de mindegy is.
Wildor: én nem közvetítenék ilyeneket, ettől az átlagember biztosan nagyon rosszul érezné magát (illetve meg lenne félemlítve) de ugye az átlagember nem megy minden másnap bankot rabolni...
amúgy meg... (egy másik fórumon olvastam) nem ártana ha valamelyik kommandós rosszul célozna és elvétené az illető(k) fejét. MOndjuk ''hason keresztül a gerincbe'' is megtenné...
Ge. -
zozi
tag
Az Oroszok az ilyeneket az urán bányába küldték kikapcsolódni, meg persze, hogy feltöltődjenek egy kis energiával. Ott is szükség van munkásokra.
-
danteshell
senior tag
meg a lóf****t!
Dolgozzanak a rohadékok, ne csak éldegéljenek a mi pénzünkön. Kényszermunka, autópályaépítés, az kéne nekik. -
Thom!
veterán
Bumm a fejükbe.
-
biker
nagyúr
az ilyet több órán keresztül, legkegyetlenebb módon kínozva kell kivégezni, és LIVE minden TV-n, ami csak van. hadd tanuljanak az ilyenek.
-
guest
veterán
A legjobb büntetés azlenne ha rajtuk hajtanának végrü különböző gén/klónkisérleteket vagy bármit. Arra ugysincs ember, ezekre meg szükség nincs. Szóval sztem nem éltefogytiglan, nemis halál bünti, hanem jókis tesztek. Hogy hat az emberi agyra, ezmegaz:)) Védjük a majmokat, ne azokon kisérletezzenek.
-
andorpapa
őstag
Most olvastam csak, hogy mi történt. Mit lehet erre mondani? Az ilyennek voltak szülei? Vagy mi? Eddig azt hitted, hogy Jeruzsálem, Belfast, Betlehem messze van tőled? Hát, gondold végig újból.
Kb. 1 hete mondtam anyámnak, hogy mennyivel jobb Magyarországon élni, mert itt nem ölnek oktalanul embert, csak a politikusok szemetek. A politikusok most is szemetek, de bármikor golyó röpülhet a szép fejedbe.
Az ilyen emberek nem normálisak. Nem tudom, hogy hogyan lehet őket megbűntetni. Fogalmam sincs. Ez nem emberi, ilyet még az állatok sem csinálnak, ez egy mutáció, az emberhez köze sincs. Fél perc alatt legalább 6 család életét tették tönkre. örökre. Mi ez? Hol élünk? Kik járnak körülöttünk? Bazze, a legjobban teszem, ha bezárkózok a PC-m mögé, felteszek egy erős tűzfalat, és félek? Ez nem normális. -
greg214
tag
-
WiLDoR
tag
Nem szivesen mondom, de én speciel ezeket az embereket szívfájdalom nélkül kivégeztetném villamosszék (vagy még brutálisabb és fájdalmasabb módszer) által, mert azt kell mondjam, hogy ezek maximálisan megérdemelnék a halálbüntetést.
És ráadásul a kivégzésüket levetíttetném minden TV állomással, kivétel nélkül, főműsoridőben, ELRETTENTÉS céljából!
lehet, hogy drasztikus megoldás, de biztos, hogy egy-két ilyen kis bejátszás után, kétszer is meggondolnák a bűnözők, hogy fegyvert merjenek-e fogni ártatlan emberekre.
Szemet szemért, fogat fogért. Ez a legősibb és leghatásosabb általános érvényű törvény.
Ennyi. -
Ploszi
senior tag
először lőttek, de minek???? fegyvernek látszó tárggyal is lehet bankot rabolni! emberölés nélkül! állatok!
-
:((:(
Ilyenkor olyan relatívvá válik minden baromság, amit az ember egyébként csinál. Szarul érzem magam, hogy ilyen seggfejekkel van tele a világ, és hogy még csak abban sem lehet reménykedni, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig a büntetését.
Basszák meg! :( -
Den
veterán
Megint emelkedik az ingerküszöb.
-
elttiL
senior tag
Mi van itt? Tiszta Chicago... Ilyenekér a halálbüntetés egyáltalán nem (lenne) tulzó.
Aktív témák
- Nők, nőügyek (18+)
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Parfüm topik
- Automata kávégépek
- CURVE - "All your cards in one." Minden bankkártyád egyben.
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- iPhone topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...
- AKCIÓ! DDR5 GAMER PC: Intel Core Ultra 5 225F/245K +RTX 5050/5060/5070/Ti +16-64GB DDR5! GAR/SZÁMLA!
- OnePlus 12 5G 256GB 12GB RAM
- AKCIÓ! GAMER PC: Intel Core Ultra 7 265KF +RX 6600/6700XT/6800/9060XT/9070 +16-64GB DDR5! GAR/SZÁMLA
- Zealot s79 100w 1hónapos eladó kíváloan szól jó mélyek az ár fix !!!!!
- Playstation Pulse 3D
- RAKTÁRSÖPRÉS!!! - Videókártyák, Monitorok, Notebookok, Stb. - Szaküzletből! Számlával!
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A13/Samsung Galaxy A33/Samsung Galaxy A53
- Honor 200 Smart 256GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
- Amazon Kindle 10th Generation ébresztős tok
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 256GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3043, 94% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest