Aktív témák
-
LOTR
addikt
nagyon nem tetszik az sem amikor a 16:9 es filmeket 4:3 asítják
amikor először néztem hbo-n A GYŰRŰK URA c. filmet vmi furcsa volt benne
azt rájöttem ezt nem szélesvásznúban adják
nekem 4:3-as tvm van, van vkinek szélesvásznú?
lehet ilyenkor állítani, hogy milyen legyen a kép? -
LOTR
addikt
azzal kezdem hogy kb 1,5 oldalnyi szöveget beírtam és nem tom mit nyomtam de kitörlődött azt írhatom újra úgyhogy az alapból q*rv*mérges hangulatú hsz még olyanabb lesz
anno Dragon Ball c. japán anime sorozatot abbahagyták/betiltották állítólag az miatt hogy néhány h*lyegyerek öngyilkos lett ennek a hatására, ha ez igaz akkor ott már előtte is komoly gondok voltak mi lett volna ha egy Kampókéz szerű filmet néz vagy rákattan a romantika csannelre
ezen a sorozaton a világban szinte mindenhol több generáció nőtt fel, még Németországban is, ahol az erőszak cenzúrázása talán a legnagyobb
ezt nem engedik vetíteni, de a valóvilág mehet ahol aztán mindent megcsinálnak, najó nem belezik ki egymást, már a ****** meg mindenem tele van azzal a szarral a bb1 meg vv1 után már rég abba kellett volna hagyni, már csak a botrányból tudnak pénzt csinálni, először az Árpa A-t szidták hogy hogyan lehetett ilyen társaságot összeszedni a vv2 höz, de akkor nézzék meg a mostanit, ehhez neki semmi köze nem volt
na jól van most elég lesz ennyi mert többet most nincs kedvem írni ehhez -
-
Out
addikt
Az ORTT-t mikor vagjak mar meg, vagy ki? Utalom a cenzurat....
-
simonzé
addikt
Az a gáz, hogy az ilyen jelenetkivágással az egész film megváltozhat. Így lehet pld. a rokinégy hős. pedig megölt vagy 200 ártatlan honvédet. :DD
-
peterqe
aktív tag
Nem kell TV-zni skacok. Híradó oszt jóvan. A fennmaradó időben meg asszony+virtual reality. :)
-
Tommmy
tag
Na és a Rocky 4.-hez mit szóltok!
Mikor elrepülnek a (volt) Szovjetunióba bokszolni a szovjet ''állat'' ellen, majd leszálva a repülőről:
Szakállas KGB-s koma:
''Mr. Balboa, üdvözöljük a Szovjetunióban'' - eredeti szinkron, echte sunyi-1200 zsigás-biznisz-roma beütéssel
Az új:
''Mr. Balboa, üdvözöljük Oroszországban'' - olyan Császár Előd+Jimmy stílusban!!!
Na ne!!!
A film többi részéről nem is beszélek! Hapsi hót ideg, erre: legkeményebb duma: ''aj-jaj most megverlek''
[Szerkesztve] -
zaba
tag
válasz
TheVeryGuest #61 üzenetére
''Esszem-fasszom megáll! Kíváncsi lennék egy Ford Fairlane újraszinkronizálásra.'' Könyörgöm ne! Abban a filmben Feró az egyetlen ÉRTÉK!
Reklám: azért hangosítják fel, hogy dögölnének meg, hogy ha az ember napi 12 ó munka után leül agyatmosatni, és elbóbiskol felriadjon és kapjon szivinfarktust.
[Szerkesztve] -
zaba
tag
válasz
parandroid #55 üzenetére
peterkeT: Csak neked, csak most, 59,50-ért Gitárburger!
-
BeBe
csendes tag
válasz
TheVeryGuest #63 üzenetére
Pontosan :)
-
BeBe
csendes tag
Nem tudom biztosan, de szerintem ez a vágás dolog azért elég erősen múlik az ORTT-n is. Gondolom a csatornák pedig paráznak, ahelyett hogy inkább le se adnák az ilyen filmeket. De amíg ezek hozzák a nagy pénzt nekik és van aki nézi, addig inkább vagdosnak, mintsem eredeti minőségben sugározzanak.
-
TheVeryGuest
senior tag
Szerintem ez nem a magyar vágás, gondolom az anyacégen keresztül szerzik így. Aztán meg már úgyis igazítani kéne a szinkronon, ezért eccerűbb újraszinkronizálni az egészet. Persze vannak lelkes fanatikusok, így születik meg Az utolsó cserkész DVD-rip kép + régi magyar szinkronhang. Így még az utókor is élvezheti.
Amúgy meg vegyetek DVD-t és mondjátok film közben az eredeti szinkront. Akár társasági eseménynek is jó, persze olyan emberekkel, akik ismerik az eredetit. Nekem az Összeomlásnál bejött:
''Most itt fog megdögleni a hülye sapkájában...''
''Nyalja ki a seggem kapitány úr! Baszom alássan, nyalja ki!''
Erre a nagy vagdosásra volt egy jó Monty Python's Flying Circus-os rész. Dzsungelbeli jelenet, teherhordók, szafarikalapok, miegymás. Egyszer csak betér a csapat egy vendéglőbe a dzsungel közepén. Leülnek, és a bozótból előugrik egy majom. Vágás, és egy csóka fekete háttér előtt elmondja, hogy a jelenet hátralévő részében, elevenen felfalnak mindenkit, kitépik a májukat, kinyomják a szemüket... Ezzel a jó öreg BBC-t parodizálták annak idején. Lassan újra bevethető lesz.
A kedvencem a CinematriX vagy mi a túró. Valamikor este 11-kor megy, 12-es karikával! Az összes káromkodás/meztelenkedés ki van kockázva/sípolva. Na ennek mi értelme van??? Vagy van éjjszakai műszakos óvoda? Esszem-fasszom megáll! Kíváncsi lennék egy Ford Fairlane újraszinkronizálásra. :) -
johnson
csendes tag
Üdv !
''Szerintem ha valaki meg akar nézni egy filmet, tegye azt moziban, vagy nézze meg gépen, video-n(nem TV-s felvétel), HBO-n, stb.''
HBO-n is csak az éjszakai sugárzott filmeket szabad megnézni, amit minimum 16-os karikával adnak. Konkrét példa : Amelie csodálatos élete. Amikor először láttam az HBO-n (éjszaka vetítették) nagyon megtetszett a film. Pár nappal később ismét leadták de valamikor délután, gondoltam ismét megnézem. Kicsit furcsáltam is, hogy először 16-os karikával ment, aztán meg 12-sel. Először azt hittem, hogy rosszul emlékszem és az első is 12-es volt, de hamar rá kellet jönnöm, hogy mégis csak jól emlékeztem a 16-ra. Hihetetlen sok jelenetet kivágtak, nem is néztem végig. De akkor lepődtem meg a legjobban mikor megnéztem a műsorújságban feltüntetett műsorhosszt. (Nem a két műsorkezdés közötti időt, mert az rendesen csalhat, hanem a percben megadott időt.) Pontosan 21 perccel volt rövidebb a 12-es karikával jelzett film, mint a 16-os.
Johnson -
BeBe
csendes tag
válasz
parandroid #57 üzenetére
Hű!
Ezt megúsztam :)) -
BeBe
csendes tag
válasz
parandroid #55 üzenetére
A szenzációhajhászástól nekem is feláll a szőr a hátamon, de szerintem a Napló még messze van ettől a kategóriától.
-
parandroid
félisten
most ahogy így újraolvastam a hozzászólásomat már látom, hogy magamhoz képest is kissé negatív lett, de hiába, a hazai televíziózás ezt hozza ki belőlem. :(
naplóval ugyanaz a gondom, ami a fókusszal, meg az összes többi szärsággal is: megy a szenzációhajhászás, minél nagyobbat szóljon, annál jobb, túlozzunk egy kicsit, sarkítsunk egy kicsit, hallgassunk el pár dolgot és mekkkkkkora jó sztorit kaptunk, mindenki rágja a körmét úgy nézze, és jön a végkifejlet, a katarzis, a megváltás, most, most, most, de előtte akkor egy kis reklám...
hát szükségem van nekem erre?
csak nekem? csak most? csak itt? csak ma? csak azért is?
hát nem. nem is nézem. a szomorú csak az, hogy már kedvenc médiumom, az internet is kezdi: az origot már régen nem is tekintem hírforrásnak, de már az indexen is egyre szenzációsabb címeket adnak a cikkeknek, amik néhány esetben nem jelzikk megfelelően a cikk tartalmát, túloznak, ferdítenek, stb. ez van. ez kell ma a népnek. elkényelmesedtünk audiovizuálisan, a mass-média az egyetlen hírforrás, mindent elhiszünk, lassan azzal etetnek minket, amivel akarnak. 1984. mond valamit? :( -
bdav
őstag
showder szvsz eléggé romlik, utobbi idöben nem is nézem tul gyakran.
naplo meg olyan fokusszerü izé nem? (szenzáciohajhász müsor)
egyetleg értelmes dolog az a pár jó tévésorozat amit adnak: Sliders, Csillagkapu (apropo észrevette más is, hogy mintha a Sliders közben nem lenne reklám az elmult hetekben?) rtl en mostanában semmi jo nincs (Babylon 5 mehetne ujra elölröl + vészhelyzet is).
hirado + tények elég trék sztem. lassan átmennek fokusz light-ba, olyan lol dolgok vannak benne idönként hogy az kész + folyton reklámozzák menet közben hogy ''hhhuuuuu milesz még''. suxxxx -
BeBe
csendes tag
válasz
parandroid #49 üzenetére
Bocsika, hogy nem válaszoltam azonnal, de van néha más dolgom is.
A Napló és a Showder szerintem akkor is nagyon jó. És én nem azt figyelem, hogy ki kivel milyen csatornáról jön megy, stb. Ez tényleg üzlet, ahogy mondod, de mondj a mai világban olyat, ami könzönséghez szól és nincs benne érdek+pénz. Ha minden műsort ezek alapján néznék, már rég kidobtam volna a TV-t. És ezzel muszáj együttélni, ha tetszik, ha nem. És ez a világon mindenhol így megy (sajnos). :(((
Szal én a színvonalat magára a műsorra, a kivitelezésre és a tartalmára értettem. És ezek szerintem nem változtak negatív irányba. :DDD -
parandroid
félisten
mondj egy színvonalas hírműsort! na, mondjál! mi lesz? na ugye!
bár most ahogy így végigondolom, régebben atv-n mintha egész jó híradók lettek volna.
és akkor most röhögjünk egyet közösen: hírtv. hahahahahahahaha
naplót egyébként hagyjuk (mérlegen a valóság - hánynom kell...), a showder meg szintén teljesen elüzletiesedett. mióta? amióta megszabja a csatorna, hogy melyik ''sztárja'' melyik másik csatorna melyik másik műsorában léphet fel. undorító magyar kapitalizmus. ehhez is hozzányúltunk aztán mekkora szär lett.
:O :O :O :O :O :O :O :O :O :O
[Szerkesztve] -
BeBe
csendes tag
Szerintem ha valaki meg akar nézni egy filmet, tegye azt moziban, vagy nézze meg gépen, video-n(nem TV-s felvétel), HBO-n, stb. A kereskedelmi csatornákról pedig csak a színvonalas műsorokat.
-
VladimirR
nagyúr
ez kicsit off, de film is meg vagas is
a dvd-rip-peknel, miert vagjak le a kep tetejet es aljat?
pl ha mar volt kill bill, abban pl nem latszik, hogy Lucy Liu-t megskalpoltak (pont ott van a levagas) -
Club
őstag
Hányás.
Az R*L-nek van 2-3 műsora ami jó, ezeket leszámítva nagyon gázos a csatorna.
Ez a filmmegvágás meg kész...
Nem kaptam szikrát, mikor megláttam..
Valahol ki kell spórolni a reklámidőt?
Vagy mi?
Teljesen fel vagyok háborodva:DD -
rdi
veterán
Off: a nézőket is megvágják....
-
szasza_xp
senior tag
Hali!
Kiváncsi leszek, a Kill Bill RTL TV2-es változatára!
Szinte látom főcim aztán vége felirat! :((((
Azt az embert kellene megvágdosni, ha már a Kill Bill-nél maradunk kardal, aki ezt kitalálta :DD
Asszem ezel csak azt érik el, hogy
1, nem fogok Tv-t nézni!
2, Megveszem vágatlanul DVD-n
3, Letöltöm a netröl
4, CSÖDBE mennek HURRRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!
Mit kellene csinálni, hogy figyelembe vegyék a nézőket? -
Antonio
senior tag
... most is nézegettem a RTL-en a ''2 túsz között'' c. filmet mondjuk első 10-15 percről lemaradtam ...
ott még nyeltem egyet amikor kivágták a levágott füles jelenetet :)
de amikor volt az a jelenet amikor elkapja a roszfiút parkolóházban és kicsit arról témázgatnak hogy lelője vagy sem, -igaz nem emlékszek mert rég láttam az erdetit ráadásul a két kereskedelmi csatorna valamelyikén) rá de valszeg megvágták mert ... na mindegy aki látta az tudja miről beszélek ... na ennél a jelenetnél ''ÁÁÁÁ'' val kísért legyintéssel othagytam a TV-t :)
ha így megy tovább a kereskedlmi tv-k elérik hogy a fiatalabb korosztály -akik a biólógiai törvényszerűségnek valamilyen fúrcsa módon :) engedelmeskedvén- idősebbek lesznek-, nem nézik a filmeket és később már a tv-t se és a reklámok nem érik el a célközönséget végső soron maguk ellen hajtják a vizet ... habár ezt lehet jobban tudják a médiaszakemberek -
WuDu
tag
Visszatérve a témához:
Nekem az a furcsa, hogy TKban lévő X film 96 perces, a TVben leadott X film 96 percesnek van irva, amibol kivagnak reszeket, amikor meg itthon nézem gépen itt csak 92 perc :) -
parandroid
félisten
a sorozatok nagy része már letölthető.
amúgy is jobbak eredetiben. (na, visszatértünk az eredeti témához :DDD) aztán az ember majd vagy szerez hozzájuk feliratot, vagy megtanul rendesen angolul...
tévében sosem bírtam semmit nézni az egy órára vetített 70 percnyi reklám miatt. félreértés ne essék, van tv-m, (mert azon sokkal kényelmesebb filmet nézni...), néha be is kapcsolom, de általában valami zenecsatornát hallgatok (nem magyart - az mcm-et egész megszoktam, mókásak ezek a csigazabálók... :DDD), vagy sportot nézek (levett hanggal - ez fontos :D)
modemre visszatéreve: hát igen, nekik valóban szomorú a helyzetük. itt sötét zalában is csak nov. óta van adsl, volt is minden bajom egész addig. és hogy drágább lenne? hát nem tom... én 7000 körül fizettem a modemes elérésért telefondíjjal együtt havonta, és bizony figyelni kellett a számlálókat, letöltésekről meg szó sem lehetett. ahhoz képest kúúúúúvára megéri a havi 12k az 512-es adsl-ért. -
WuDu
tag
válasz
parandroid #32 üzenetére
Hát nekem ADSL van, de azért nem mondok le a világért se 4 dologról:
1. StartTrek
2. Stargate
3. Szuper Csapat
4. 7i7es
Gondoljon aki amit akar, amint meglesznek a fent soroltak DVDn, akkor már nem kell a TV se :))))))))) -
Matr x
aktív tag
válasz
parandroid #32 üzenetére
Jó.. én adsl-lel elvagyok, de a drága modemesek+isdn-esek örülnek a percdíjaknak....
Ők kénytelenek tévézni....
Bár én a netezés előtt se nagyon tv-ztem, inkább játék+ott a film.... -
parandroid
félisten
jééééé!
ebben az országban még magukat értelmesnek tartó emberek képesek tévét nézni, amikor van internetelérésük? döbbbb.
:O :O :O -
borsi
tag
Igen. A hetedik évad. Hatot leszinkronizáltak frankón, és jött az utolsó. A hetedik évad kimaradt az életemből, pedig nagyon szerettem a sorozatot. Nem akarok senkit megbántani(mert ez nem az a fórum), de Romániában szinkronizálták....Mert olcsó. Banyek szerintem összedobtunk volna egy igazi magyar szinkronért +10000*500Ft-ot
-
Matr x
aktív tag
Csatlakozzatok hozzám! Már egy jó ideje nem is nézek tv-t. Sacc a valóvilág 2 kezdete óta... A gép előtt kultúrálódok.
Sok választási lehetőségem van: MTV (magyar tévé!!!), tv2, Rtl Klub.
Ezek után - inkább a gép, és ott nézek filmeket. -
aurum
senior tag
válasz
Nowhereman #27 üzenetére
a fredi-bemnit elcsesztek az idiota versbeszeddel.talan azert, mert ha az eredeti szoveg marad az emberek rajonnek milyen szarul elnek.
-
Nowhereman
őstag
A Frédi-Béni viszont nagységrendel jobb magyar szinkronnal, mint eredetiben/Hála Romhányinak -és a szinkronhangoknak/! A vágás nem mindig a korhatár miat van. A Titanicból is kivágtak egy sor jelenetet, még a mozibemutató elött. Ugyanis bizonyos jeleneteket túlontúl társadalomkritikusnak tartottak: lényegében a gazdag megszeghet bármilyen szabályt, a prolinak meg az élethez való jogát is fel lehet függeszteni...
-
válasz
Drótszamár #23 üzenetére
Jajj, attól én is kiakadtam :(((!!!
Olyan jó hangja volt, mostmeg...
ááá, ez van :O -
Panther
HÁZIGAZDA
válasz
Drótszamár #23 üzenetére
Meg lett szakállkája is, de arról nem a szinkron tehet :) Egyébként miért lett? Pfuj. Ja, és a név Teal'c :D
-
concret_hp
addikt
Hát ezér nem nézek mostanában tv-ben filmet (meg mást se nagyon).
mtv-n újabban sokkal királyabb filmek vannak mint a kereskedelmieken -
Drótszamár
őstag
Lekéstem a módosítást :0 A csillagkapuban a Tilk-nek mér lett más a magyarhangja? A régi sokkal jobb volt !!!
-
Drótszamár
őstag
Hmm. Kiváncsi leszek a Ponyvaregényre. Azt sztem nem lehet újraszinkronizálni. Nézhetetlen lessz a film. Az szerintem is tök gáz, hogy az összes edimörfis + brúszviliszes régi filmet tönkreteszik :(((
-
salazol
őstag
A szinkronok engem is rohadtul zavarnak.
Sajnos ebben az is benne van, hogy az elkészült szinkronokért annyit kérnek, hogy a csatornáknak olcsóbb újraszinkronizáltatni. Viszont ekkor muszáj újrafordítani, hogy ne perelhessék be őket az ötletek ellopásáért, itt arra gondolok, hogy a nem egyértelmű fordítások, pl. szójátékok átültetése magyarra egyedi.
A legjobban egyébként a 80-as évek hangalámondásos kalózkópiáinak tetszettek a fordításai.
Pl. Brian életében:akkor Bigusz Dikusz, ma Fikusz Kukisz.
Űrgolyhók, a kutya neve akkor Böff, ma Morzsa. ''Óriási poén'', mikor a film elején másnaposan ébred Long Star és hányingerre utaló arccal mondja: Morzsa. Eredetileg azt mondta: böff.
De lehetne ezt sorolni, az Airplane is lényegesen poénosabb volt hangalámondásos formában. -
_Volkovy_
nagyúr
Megoldás:nem kell gagyitévét nézni.
Ajánlom mindenkinek a Budapest TV-t.Frenetikus.Minden este 11-kor belenézek,általában 3 perc alatt elkap a röhögőgörcs. -
Sick Boy
őstag
Na ezen én is kiakadtam. Basszus gyerekkoromban az egyik kedvenc filmem az Országúti Disco c. P. Swazie cucc volt. Jójó mai szemmel azért gagyi meg minden, de anno nagyon bejött. Na volt valamikor, szar nulla szinkron és szintén kivágták a durvaságokat. De basszus az idegesítő, hogyha egy filmhez hozzátartozik a durvasága, akkor miért vágják ki? Az a film úgy volt jó, hogy a végén hasbalövik a rosszfiút és kijön a bele. A rendező úgy látta jónak, hogy az úgy jó és tényleg úgy volt jó. Kiakadtam. Egy szar volt, nem is néztem végig.
-
Husky
aktív tag
Ez néha vicces is tud lenni... ~2 éve volt szerencsém a Rat Race iszlám változatához; Van benne egy jelenet, amikor egy motron ülő nő megmutatja a mellét. Ezt természetesen kifelejtették, de ez még érthető is. Viszont a film végén nagy koncert, mindenki örül, és feltűnik egy arab sejkszerűség. Nna, ez a szinész viszont elég hülyén mutatott, mert teljesen elkockázták az arcát mint a bűnözőkét szokás... :)
-
LOTR
addikt
pár hónapja volt rtl k -n egy Schwarzenegger-film az Ítéletnap abból is az összes jó részt kivágták
-
Trak
addikt
Ami személy szerint nekem a legjobban betett, az a Viasat húzása volt.
Adott a Star Trek - Voyager sorozat. Elkezdték vetíteni. Gondolom megvettek először csak mondjuk 200 részt a 300 ból, és azt nagyon jó kis szinkronnal meg is csinálták(tatták). Aztán egyszer csak jött a 201. rész, és én azt hittem leesem a székről... Vagy túl drága volt a cég akivel az első részeket szikronizálták, vagy nemtudom mi történt, de olyan szinkront nyomattak neki, amiben az összes hang ugyanolyan. Jellegtelen, olyan mint régen az alámondásos filmek. Ki kell mondanom: szar.
Azért jutott eszembe, mert ismétlik a sorozatot, és pont ezen a héten volt ez a váltás, egy új szinkronos rész, és már megint végem volt tőle.
(Bár az utána következő rész megint régivel volt, azóta nem láttam, reménykedem, hogy hátha újraszinkronizálták. Bár a Viasattól nagy meglepetés lenne.)
Most erre mit lehet mondani?
Ha új, de igényes szinkron lett volna, akkor is panaszkodna az ember, hiszen 200 részen keresztül megismerte a szereplőket, erre tessék, de így hogy ezt a szemetet tették be szinkronnak csúfolva, így végképp nagyon nagy csalódás.
Ennél még az is jobb lett volna, ha eredeti hanggal, feliratosan adják. :(((
[Szerkesztve] -
Pötyi
őstag
1. olcsóbb újraszinkronizálni, mint megvenni a
2. kopirájtos eredeti szinkront az MTV-től, vagy a magyarországi forgalmazótól
En is sajnálom, de ez van. Amíg egy kereskedelmi tv piaci alapon fogja a szinkront csinálni, addig oda a tv-néző eredeti élménye. :((
(Sőt, mondok mást! Annak idején lehetett kapni Talpraesett Tom és Asterix képregényeket, amit Újvidéken nyomtak (Novi Sad). Hát valami hihhhetetlen poénok voltak benne! Amikor ugyanez a képregény megjelent az IPM-Junior Alfa magazinban, MEGTARTOTTÁK ezeket a poénokat, meg a szereplők poénos neveit! Aztán megvette a kiadás jogát az Egmont-Pannonia is - és átnevezték a szereplőket, meg újraírták a sztorit. Odalettek a jó poénok... :(( ) -
fokukac
nagyúr
nekem is a bicska nyílik a zsebemben, amikor Bud Spencer megszólal, és a hangja Dzsoki Júing. Borzalmas.
Egyszerűen nem értem, hogy miért kell filmeket újraszinkronizálni? Olyan technikával, hozzáértéssel és beleéléssel, mintha egy hatszázhuszonötrészes délamerikai sorozatot szinkronizálnának...
:F
És sokszor tényleg teljesen kihagyják a poénokat
[Szerkesztve] -
smk
csendes tag
A ''hárlemi éjszakákat'' és a ''48 órát'' is átszinkronizálta valamelyik gagyi TV, ráadásul ugyanazokkal a szinkronhangokkal, az erdmény mondanom sem kell szánalmas lett. :(((
Biztos olcsóbb így, de hát tönkreteszik a filmet. :(( -
Antonio
senior tag
jól gondoltad :) csak a végéről lehagytam az ''ugye''-t
nem gondoltam hogy valaki felfedezi ezt ... :)
de ugylátszik tévedtem :C
egyépként csak küldeni kéne gy emailt a tv-nek hogy olvassák el ezt a totyikot aztán szürjékle belőle a tanulságot
ugyhogy lehet dagasztani a vélemények halmazát -
Antonio
senior tag
hmmm ... hát igen ... most erre mit mondjak...
vegyék meg a legteljessebb változatot ... :C
egyébként rengeteg filmnek amit a két cstorna TV2 RTL már valaha vetített, ugyanazoncsatornán láttam a butított változatát is :( szomorú ... gondolm időközbe hoztak valamilyen ''védjük meg az embereket a durvaságtól'' médiatörvényt ... (a magyar népmese :mindig kinyirnak a végén egy sárkányt vagy bszorkányt a kisparasztlegény meg megdugja a királylányt) :U
egyébként jó pár éve amikor még ne voltak a magyar kerskedelmi tévék az ember a német hasonszőrű csatornákat nézte ... egy ideig .... mivel ott már akkor is mindent kivágtak a filmból amit előszőr nem is nagyon akartam megérteni de alényeg hogy hamar leszoktam a pro7 és rtl műsorairól
Egyébként nem tartom rosz ötletnek a petíciót :) ... megfelelően megfogalmazva ph pecséttel ellátva :DDD még talán foganatja is lenne ... -
Biaggio
őstag
Ha Antonio elküldi a levelet, megírjuk a petíciót:P
OFF
amúgy a topik címét olvasva ez jutott eszembe: They Shoot Horses, Don't They?:DDD
[L]http://www.port.hu/pls/ci/cinema.index_htm?i_left=/pls/ci/cinema.frame_htm@@i_city_id=3372@@@i_county_id=-1&i_left_s=83&i_body=/pls/fi/films.film_page@@i_where=2@@@i_film_id=1529@@@i_city_id=3372@@@i_county_id=-1&i_title=A+lovakat+lel%F6vik,+ugye?[/L]
FFO -
salazol
őstag
Nem tudsz egy dolgot.
A filmekből több változat készül a világ országai számára, különböző durvasági fokkal.
Tehát nem a magyar tévétársaság vagdossa ki a részeket belőle, azért picsán is rúgnák, hanem a filmnek azt a változatát vásárolja meg.
Másváltozat készül távol-keletre, európába, amerikába.
Ezt az információt akkor szereztem, amikor a 80-as években nagy nehezen megszereztem egy Bruce Lee film hangalámondásos kalózmásolatát, és teljesen más volt, mint a moziban vetített változat. A filmmúzeum vetítette a teljes változatot itt Mo-n, viszont a németeknél egy olyan változat volt forgalomban, amiből minden nuncsakus jelenet ki volt hagyva.
Ez több filmjére is igaz, ezért volt pl. olyan furcsa jelenet, hogy körülveszi Lee-t egy edzőteremben 10-20 karateruhás harcos, ő benyúl a nadrágjába a nuncsakuért, vágás, mindenki a földön fekszik, Lee meg sétál kifelé.
Ez van.
A szexjelenetek is ilyenek. Vannak olyan országok, ahová olyan kópiát készítenek, amiben még egy cici sem látszhat. -
Biaggio
őstag
Maximálisan egyetértek.
Egy online petíció?;] -
Trak
addikt
Teljes mértékben egyetértek...
A halálom amikor nagy ritkán vlami jó filmet adnak, várom, leülök és a jó kis régi szinkron helyett vlami új hányadék szinkron fogad. Tényleg nincs kedve az embernek megnézni. De egyáltalán minek az új szikron?? Nemhiszem, hogy többe kerülne megvenni attól aki csinálta, mint újat szerkeszteni hozzá. De ha mégis, akkor rá kell áldozni, mert pl az Utolsó cserkésznek sohasem tudnak jobb szinkront csinálni mint a jó öreg első szinkron. -
Antonio
senior tag
Üdv.
elöljáróban ... régebben többet voltam errefele de manapság már csak néha este fele nézek be már azt se tudom hol tart az informatika.... :)
na csak azt akarom megjegyezni ... hogy engem szörnyen kiakaszt amikor egy filmből kivágnak ''durva'' jeleneteket ... az is szörnyű amikor egy megszokot szinkronhangú filmet átszinkronizálnak ... lásd. „utolsó cserkész” amikor anno TV2-ön meghallottam az új szinkronnal elsírtam magam és kikapcsoltam a tv-t
mivel manapság már elég ritkán nézek tv-t nem akadok bele ilyen problémákba ... de amikor múltkor kényelmesen elhelyezkedtem fotelba hogy megnézzem(ismét) a Bruce Lee életéről készült filmet az RTL-en bazeeee
....:(((( a fél filmet kivágtak... 2 harcjelenetet totál kivágtak ... először azt hittem hogy rosszul emlékszem de amikor a többi jelenetet is láttam hogy rövidítik rendesen nagyon felment az agyvizem kis is kapcsoltam
aztán most vasárnap család elhelyezkedik a tv előtt hogy megnézze ''vasárnap esti filmet'' :) -elnök különgépe -mondjuk én ne vagyok már oda az efféle elcsépelt témájú mentsük meg az elnökötmegmindenkifeláldozzamagátmertöazelnökakiigazábóltökjóembermegszeretiacsaládjátstb de mondom jobb dolgom nem volt ... kb 5 percig néztem az első jelenetvágásnál (még ne láttam a filmet de biztos az volt) ''öcsém'' felkiáltással otthagytam a tv-t és mentem Vice Citybe :) a hugom is követte példámat és otthagyta... anyámék meg jót aludtak rajta :)
akkor azon voltam hogy írok valami emailszerűséget az RTL-nek hogy ''ne má''
szerintetek lenne értelme írni kultúráltan megfogalmazva : vagy rakják későbbre az ilyen filmeket + írjanak ki egy 16-os karikát… vagy a film előtt a szokásos szöveg mellé azt is írják ki hogy vágott jeleneteket is tartalmaz … azt persze nem akarom mondani közhelyes lenne hogy lásd természetcsatornák videojátékok stb kb hatványozottan ennyi szörnyűség van benne …. Szerintem hosszútávon több tv-nézőt veszítenek nem mintha nagyon fájna ez nekem… csak engem „felháborít” hogy egy filmet -legyen az akármilyen vacak is- megvágnak „elégítsük ki az ORT-t” felkiáltással annyira álszent nevetséges szánalmas … miközben a híradóban és a különböző bulvár műsorokban Fókusz Aktív stb … az első helyen áll a megdöbbentő erőszak és brutalitás csak hogy az emberek ne kapcsoljanak el …
ne most egy kicsit pihizek …
Aktív témák
- Olcsó Notebook! Dell Latitude E6540! I7 4600U / 8GB DDR3 / 128GB SSD! / HD8790M
- Honor 200 Smart 256GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
- LG 27GN800P - 27" IPS - 2560x1440 - 144 hz 1ms - NVIDIA G-Sync - AMD FreeSync - HDR 10
- Dell 14 Latitude 7420 FHD IPS i7-1185G7 4.8Ghz 16GB 512GB SSD Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- LG 27GR95QL - 27" OLED / Limitált LoL Edition / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / NVIDIA G-Sync / FreeSync
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest