-
Fototrend
Fórumtársak szimulátor komponenseinek/hardvereinek/játék preferenciájának táblázata és annak 2023-as konklúziója majd 2024-as konklúziója GalaHU tollából, illetve itt található a fórumtársak cockpitjeinek galériája.
Itt egy nagyon hasznos setup guide, mindenre kiterjedően, angol nyelven.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Danecay
addikt
válasz Danecay #67281 üzenetére
Nos, hogy némi visszajelzés is legyen ennyi kérdés, és az események után egy nappal A lényeg, hogy sikerölt a bal oldali közlekedést minden nagyobb "anyázás" és ledudálás nélkül abszolválni, ahol én max. az elszenvedő fél lehettem volna. Mondjuk egyszer egy piros lámpánál ram dudáltak vagy 2X, hogy miért nem haladok már, azt két dolognak tudom be. Az egyik, hogy látszólag a helybéliek is magasról tesznek a közlekedési szabályokra, többször felhőköltünk párommal, hogy nézd már, irányjelzőzik! A másik pedig, hogy adott szituációban lehet én értelmeztem félre a piros lámpát, és nem az én sávomra vonatkozott.
A vége az lett, hogy miután leszálltunk Ferihegyen, vagy a Liszt Ferenc reptéren, majd átölve a saját autónkba, már itt is, többször is az ablaktörlőt indítottam el az irányjelző helyett Visszaállni nyilván nagyságrendekkel könnyebb lesz, már ha ilyen apróságokon felül jelenthet e gondot egyáltalán.
#67243 Géjza
A játékot beszereztem, feltelepítettem, de játszani már nem volt időm vele, így még csak el sem indítottam Nem baj, így majd lesz ismét egy csomó szabad helyem -
bnorci71
addikt
válasz Danecay #67242 üzenetére
nem kellett vezetnem ,de ettől függetlenül próbáltam "mindig" végiggondolni hová is kellene mennem ha én vezetek hová kel fordulni az akart a tapasztalat része és a tanács lenni, hogy koncentráció és előre gondold végig hová is kel kanyarodni fordulni.
Amit szoktak még mondani, hogy arra kel figyelni mindig te legyél az út közepén, csak úgy mint itthon tehát ne a padka legyen melletted mert akkor ugye rossz oldalon vagy"If in doubt, flat out!" "Straight roads are for fast cars, turns are for fast drivers"
-
tom120514
őstag
válasz Danecay #67242 üzenetére
Szerintem ha amúgy rutinos sofőr vagy, még nehezebb. Mi ketten, gyakorlottak és vezetni szerető pár, együtt vezettünk, jobb egynek (ott bal 1) is fontos része volt abban hogy minden egyben maradt, megúsztuk de volt necces helyzet pedig nem siettünk sehová. A durva az, amikor két európai turista megy szemben a szűk úton és mindkettő inog, melyik is a jó oldal Ha kis sziget, akkor jobb, mert ott számítanak rá a helyiek is.
Never go full retard.
-
bnorci71
addikt
válasz Danecay #67230 üzenetére
koncentráció,
tavaly a gyereknél voltunk Írországban bal oldalról nagyon szar volt egy darabig próbáltam előre végiggondolni hová is kel kanyarodni a körforgóba merre nézni először és merre bemenni aztán elengedtem, nem kellett vezetnem
Amikor ő jön haza neki már a jobb oldalon ülés és forgalom a furcsa"If in doubt, flat out!" "Straight roads are for fast cars, turns are for fast drivers"
-
koanla
aktív tag
válasz Danecay #47527 üzenetére
Nyolc éve próbálkozom VR-ben az iRacing-gel. Ezen idő alatt négy CPU-n és négy VGA-n próbáltam futtatni, egyre növekvő géperővel. Jelenleg nincs olyan PC, amely teljes pompájában volna képes futtatni VR-ban (vagy triplában). És korántsem a RAM, de talán nem is annyira a VGA, hanem leginkább a CPU a gond. Sőt, annak is leginkább az egyszálas ereje: IPC és órajel. Jobbára 2-2,5 magot tud jól kihasználni és ha kifogy egy magból a render szál, akkor tehetsz oda akármilyen VGA-t (3090Ti beleértve), meg fogja dögleszteni. Ha engem kérdezel, a 40x0 sorozat sem fog sokat hozni ezen a téren. A 12-es soroazatú Intel, illetve a legújabb Ryzenek azért lendítettek a dolgon. A várakozások alapján a 13-as Intel és a következő Ryzen még 10-30%-ot fog tudni dobni a dolgokon (meglátjuk, ha már elérhetőek lesznek ezek és egy-két korai madár iRacer a keze közé kapjon ilyesmit). Mindenesetre a 10-30% sem fog jelentős javulást hozni - de nyilván észrevehető növekmény lesz az is.
Egyébiránt képes manapság már viszonylag egyszerű gép is elfuttatni, csak nagyon le kell butítani a kinézetét.
Megítélésem szerint az ACC sem fut rendesen VR-ban, de egy ideje azt a részét amúgy is elengedtem, mivel a vonatkozó topikjában igazán szép válaszok jöttek anno, de persze leginkább azért, mert amúgy is az iR van becsípődve nálam.
Nem mellesleg a DR2.0 ugyanazon a vason remekül elfut VR ide vagy oda. -
fatal`
titán
válasz Danecay #47531 üzenetére
Ahogy néztem nem az UE a probléma, hanem a szar implementáció. Legalábbis azt olvastam, hogy más UE játékok jobban működnek VR-ban.
Én mostanában csak DiRT Rally 2.0-t meg Beat Sabert nyomok De VR-ban a sima AC szerintem jobban néz ki, viszont talán az Automobilista 2-nek van a legjobb VR implementációja.
-
GalaHU
őstag
válasz Danecay #47527 üzenetére
Félig-meddig offtopic, de azért válaszolunk…
Általánosságban egy 3070 bőven jó VR-ozni! A iRacing-el nincs sok tapasztalatom, de mondjuk egy Assetto Corsa vagy AMS2 csodás tud lenni VR-ban.
Az ACC meg mindennel szar, de az az Engine hibája! Talán majd egy 4080-al…
Az empátia kifogyott, szimpátia nem is volt!
-
JulesTS
őstag
válasz Danecay #47147 üzenetére
Nagy részével egyetértek. Persze vannak kivételek.
Pl. a Raceroomban a H váltós autók (NSU, Scirocco), H váltóval ügyes sofőrrel fél mp-es köridő előnyt tud jelenteni a füles félautomatához képest, de egy félreváltással a többszörösét lehet bukni. A Raceroomban a kuplung használat, fordulatszám is számít, hogy sikerül-e a váltás és sérül-e a váltó és itt van egy nagy hátránya a szimulátornak, nincs FFB a H váltón ami megakadályozná, hogy sebességbe tedd, ha nem adottak a feltételek, csak a programban látszik/hallatszik, hogy nem sikerült a váltás...
A másik ahol még használni lehet/érdemes a külön váltót akár szekvenciális módban, az a rallye és a drift. Ott összevissza eltekert kormánynál nem fogod tudni, hogy melyik fül a fel és a le... -
Ummon
csendes tag
válasz Danecay #44753 üzenetére
Már nem tudom megnézni, de szerintem a TM sztenderd menetemelkedést választott. Így azért külön gondolkodni kell, ha el akarja rontani .
Van a kormány házának az alján és a v szorítón is gumi bevonat. Szerintem pont eléggé megfogják azok is, nem kell tovább tuningolni.
Viszont a T300 első felszerelésekor észrevettem, hogy nagyon súrlódik az a menetes szár és közelről megnézve látszódott a kopadék is rajta. Rögtön meg is kentem az emlegetett lítiumos zsírral. Nem is volt gondom vele az elmúlt hét évben.
-
Neck
veterán
válasz Danecay #44706 üzenetére
Hát igen. Kicsit olyan ez, mint a Hanwag túrabakancs. Túrára ez a legjobb. Lehet benne utcán is járni, de sok értelme nincs
Aztán persze a fotós részlegen hobbifotóra is megveszik a milliós gépeket a kétmilliós obikkal, szóval hagyjuk is
An α beta user... "A pokol szerintem egy végtelen IKEA áruház, az örökkévalóságig bolyonganak a kárhozott lelkek a Boysenbar alátétek és az Almaröd tükrök közt"
-
JulesTS
őstag
válasz Danecay #44225 üzenetére
Na jól elültetted a bogarat a fülembe (shakert meg a fotelembe), addig próbálgattam, hogy hol lenne jó helyük, amíg...
Ilyen "szimulátor" fotelem van: Poäng
Ha a fotel fa részére rakom a shakert, akkor irtózatosan erősen "szól", szinte rázza az egész szerkezetet. Eggyel próbáltam és attól függően, hogy milyen irányban állt, teljesen máshonnan lehet érezni a legerősebben, de ha kettő vagy netán négy szólna egyszerre, akkor igazi "hangzavar" lenne. Viszont a huzat alá a szivacsba helyezve tud olyan jelzést adni amit meg lehet érezni, hogy honnan jön. A meglévő két shaker mellé meg is rendeltem másik kettőt, meg hozzá az erősítőt és a tápot...
Szóval a fotelben lévő rezgető motorokat váltják a shakerek, de a pedálokon maradnak... -
JulesTS
őstag
válasz Danecay #44225 üzenetére
Két shaker van. Azt a fotel elejére és hátuljára raktam. Ez most kiegészíti a 6 csatornás rezgető motoros cuccot. Ha le akartam volna cserélni a rezgető motorokat, akkor lett volna 80..100eFt. Igazából azon gondolkodom, hogy a pedálokon marad a két rezgető motor, a fotel meg plusz két shakert és a 4 shaker megy a rezgető motorok helyére...
-
Speedy007
őstag
válasz Danecay #42724 üzenetére
már le került sajnos mert addig húztam az időt míg két jó ajánlatról is le maradtam.. Sajnos nem húzza sokáig már a T150-m így lépnem kell(et).. Vettem egy használt G29-t holnap megyek érte. Mik lesznek használatban a különbségek? Nem professzionális szinten használom főleg szimulátorozás (ETS2&ATS)..
-
-
iceman007
aktív tag
válasz Danecay #40513 üzenetére
A zaj kérdéssel, teljesen egyet tudok veled érteni, hangos és kattog, egy TM vagy Fana kormányhoz képest. DE pl egy szobával arrébb már egyáltalán nem hallható, másrészt autós játékot vagy ne adj isten szimulátort azért illik úgy játszani, hogy hallja az ember a motor fordulatát, na ilyenkor már tényleg nem hallani a kattogást. Ha meg fülhallgatóban játszol végképp. A körülötted lévőket meg nem hiszem(bár ez egyéni tolerancia kérdése) hogy zavarná, főleg hogy a kattogás nem konstans van jelen hanem hirtelen erőhatásoknál és ellenkormányzásnál. Legalábbis ha jól van beállítva az FFB, amit nagyon sokan elfelejtenek....
A másik amivel már annyira nem értek egyet a minőség kérdése. A minőség nálam az hogy tartós és milyen az összeszerelés minősége.. A G29nél kb típushiba a potméterek kikopása x-ezer versenyóra után. A váltófül is elgyengül egy idő után és nyúlósabb érzésű lesz. Nekem megrepedt a kormányperec is a varrás alatt. Tekerőkapcsoló van, de minek. Inkább azt mondanám, hogy a Logitech minőségibbnek akar tűnni: bőrkormány, LED-es fordulatszám mérő, tekerőkapcsoló, robosztus pedál fém taposókkal. De mint egyzser már mondottam a G29-cel is lehet élvezni a játékot és gyorsan is menni egyszerre. -
GalaHU
őstag
válasz Danecay #40513 üzenetére
Amiről írsz, azt a jelenséget “Boldog Tudatlanság” néven szoktuk emlegetni haveri körben, nem csak a kormányokra, de számos műszaki cikkre igaz. Sőt rettenetesen bölcselkedve még a Élet egészére is kiterjeszthetném, de nem akarok Müller Pétert játszani...
Úgy gondolom, a fórumozás a szórakozáson kívül arra “való” hogy mások eddig megszerzett tudásából, tapasztalatából ízelítőt kapjunk, azokat mérlegelve lehetőség szerint elkerüljük a zsákutcákat, lerövidítsük azokat a varga-betűket amit mások már végigcsináltak.
Természetesen rengeteg, akár szöges ellentétben álló véleménnyel is lehet találkozni, hiszen eltérőek az igényeink és sok esetben a lehetőségeink is, ezért kevés általános igazság szűrhető le a hozzászólásokból. Ha az érdeklődő érezhető prekoncepcióval érkezik arra is talál megerősítést, de ha teljesen nyitott akkor meg zavaróan sok az opció!
Már régóta játszom a gondolattal, hogy kéne csinálni egy kormányválasztós folyamatábrát (pár skiccet készítettem is) de mindig félbehagyom, mert nekem se lapul a zsebemben a Bölcsek köve, és csak feszültséget szítana. Biz’ Isten ha lenne helyem akkor csinálnék egy “bemutató termet” a kérdéses kormányokból —mert mindegyik megvan a gyűjteményemben -(DFPro-tól a G29/T300-ig a teljes skála) de hely nélkül a padlásról le-föl hurcibálni azért nincs kedvem.
[ Szerkesztve ]
Az empátia kifogyott, szimpátia nem is volt!
-
papirzsepi93
tag
válasz Danecay #40513 üzenetére
Na most én a t150 pro vs g29 összehasonlításban olyat olvastam olyantól, aki mindkettőt próbálta, hogy a t150 érzésre a g29 meg minőségre jobb.
A t300 lenne nálam is a kiszemelt, de elsőre rákölteni 120k-t (nagyjából, ha tudtok jobbat mondjátok) kicsit húzós nekem. Így ezért vacilálok a t150 pro meg a g29 között.nagyjából egy árban vannak, de sajnos megfogdosni kipróbálni egyiket sincs módomban, így csak rátok és pl redditre tudok hagyatkozni. -
speed471
aktív tag
válasz Danecay #40128 üzenetére
Hmmm megnéztem a videót, sajna nem szedi szét a perselyt, azt meg nem látom mi van a tengelyen, mert rca autókban vannak pici csapágyak....
De hiszek neked.
Két lépés közt születik a megoldás. "Okos az, aki csak a felét hiszi el annak, amit hall. Zseni az, aki tudja is, hogy melyik felét."
-
-
troger911
tag
válasz Danecay #40113 üzenetére
Nekem kb. 3 hete sikerült kifognom az egyik webshopban a G923 PC/PS4 változatát 82 E Ft-ért, akkor nekem bestbuy volt. Azóta nyúzom ACC-vel, az itt leírtak közül meg tudom erősíteni azt, hogy érezhető, hogy fogaskerekes. Nem olyan síma az FFB. Viszont így is hatalmas élményt nyújt elsőre. A Trueforce pont megy az ACC-ben, mondjuk kapásból le vettem 50% alá, de nem rossz dolog. Igazából gyorsabb nem leszel tőle, inkább csak ad az érzéshez egy kicsit. Nagy bánatomra viszont ez után lett durván leakciózva a T300 kétpedálos változata, azthiszem 77 E körülre... Na, az lett volna nekem az igazi bestbuy. Már csak vezetni kéne megtanulni Tudom, hogy sok türelem és kitartás kell hozzá... És nem szabad mások idejéhez mérni magunkat...
-
fatal`
titán
válasz Danecay #40113 üzenetére
"A pedálok terén szerintem technikailag semmi különbség nincs a G29, a G920 és a G923 között, még a Logitech oldalán is copy-paste a technikai leírásul"
De van, de minimális. A G29/G920 pedáljaiban egy gumi van, amitől elég kemény a fék (bár szerintemez nem baj, szaturáció lejjebb kicsit és kész), sokan ezt kiszerelték belőle, ezért a G923-on változtattak és egy progresszív rugóra cserélték.
Egyébként +1, szerintem is inkább a TX.
-
Yahhher
aktív tag
válasz Danecay #40106 üzenetére
Szia.
Én nyomom xbox/pc vonalon is az assetokat. Xbox acc-vel van rendesen baj, de nem az irányítással, az rendben van. Nekem az AC is rendben van, pedig szoktam csak úgy körözni, tuti nem a konzolos AC a szar Daninál. Amiről ő beszél, olyannal én sem találkoztam, jobban járna mindenki, ha tenne fel videót.
Üdv B.
-
GalaHU
őstag
válasz Danecay #40090 üzenetére
Ja, világos. Azért írtam, mert a pCars ballanszolatlansága "öröklődik" rohadt mélyen a kódban lehet. Még az arcade-é korcsosult pCars3 is hordozza, némely kombóban lehetetlen megverni a gépet még Easy-n is...
De a Reiza jó úton jár, szerencsére!
[ Szerkesztve ]
Az empátia kifogyott, szimpátia nem is volt!
-
PNP
őstag
válasz Danecay #39868 üzenetére
Kösz a választ!
Igazából próbáltam a kormányt kb. 5 percig AC alatt, aztán elraktam. Amit akkor tapasztaltam, hogy a fék nagyon kemény, gyakorlatilag nem tudtam vele megállni. Gyanítom, lehet szoftveresen is határolni, és akkor ez kevésbé probléma, de nem foglalkoztam vele. Az, hogy esetleg szerelni kell, nem probléma, sok mindent meg tudok oldani, de ha nincs hozzá alkatrész (értelmes áron), az nyilván már gond lehet. Sőt azon is elkezdtem filózni, hogy később esetleg átalakítom szíjassá a kormányt, de előbb bele kell néznem.
Az a baj, hogy tényleg nincs tapasztalatom jobb kormánnyal, simán lehet, hogy amúgy nincs is szükségem a Loginál jobbra, illetve most épp elég nyomott áron lehetne eladni.
Amúgy a gyors köridők sem érdekelnek, az se zavar, ha hangos a szerkezet, ami inkább érdekel, hogy a FFB reális legyen, nem tudom ilyen szempontból mennyit hozna egy T300. -
Gyöször
senior tag
válasz Danecay #39260 üzenetére
Igen köszi, azt a 35 öset pedál nélkül láttam. A szegedi azért tetszett mert el tudtam volna menni érte. Vaterán elutalok 5-10 ezer forintot megbízható eladónak akin látszik, hogy pörög de ph!n nem. Garancia mindenképp kellene így kezdek is leszokni a használt nézegetésről. Szegedre olyan 5ezerért megyek az 62 vs 82 az új. Hajlok inkább az újra. Azon túl meg a G29 re inkább. A saitek r440emnek volt olyan hangja, hogy attól csak csendesebb lehet bármi ami frissebb technika, mert abban egyenesfogazású kerekek voltak. Viszont annak a kefés motor lett a végzete valszeg, a szíjas T150nek meg az, hogy idővel elérik benne. A kefés motor egyáltóhelyében nem megy tönkre ha nem használom. Viszont a G29 sokkal jobban el van látva gombokkal tekerő stb. Meg a fogása is rohadt jó lehet, a T150 ehhez képest eléggé aszkétás :-) A formaautós vonalat a régi kormány 180 foka miatt hanyagolnom kellett, lehet belekóstolnánk abba is, elvégre nézni csak F1et nézek. Nézegetem a G29 eket itt aprón 80 1 év garral... Inkább 2év akkor boltból. Most lesegetem az árakat minden nap minden webshopban, ha elkezdene alakulni lefelé még egy kicsit, hogy beférjen a 82re feltolt lélektani határba az jó lenne... Vagy egy garis jó állapotú használt a közelben.. köszi eddigieket nektek!
ez a háesz aláírás nélkül is hiteles.
-
Segal
veterán
válasz Danecay #39251 üzenetére
konzolt sem. Tulajdonképpen semmit...
"Ez nem változtat azon, hogy tisztességtelen dolog botokkal felvásárolni 160-180e indulóáron a 3060 Ti-t, aztán 250e-ért árulni a HA-n." Ez miért lenne tisztességtelen? Te is meg bárki lesheti botokkal a boltokat, ugyanúgy meg tudod venni a cuccot azon az áron, mint a scalper.(1 házigazda válasz...)
-
JulesTS
őstag
válasz Danecay #39233 üzenetére
Sajnos nem őszinte az öröm. Amikor megkapja a rezgőmotor a tápot, nem mindíg indul el (kb 70%-ban nem), csak akkor ha megpöckölöm a tengely végén lévő súlyt. Elég nagy súly van rajta és jó erős rezgést kelt, de így használhatatlan. Sajnos meg kell várnom a második adag másfajta rezgőmotort...
-
JulesTS
őstag
válasz Danecay #39155 üzenetére
Az erősítő referencia pont potijával be tudod állítani a fékpedál nullpontját, az erősítés potival meg az érzékenységét. Ezzel ugyanúgy mint a gyári potis megoldásnál 0-tól 100%-ig fog működni a fékpedál, a Control panelben nem kell semmit állítani. A szimulátorban is a fékpedál nyomás erejével egyenesen arányos fékerőt kapsz (hacsak nem állítasz a linearitásán...).
-
JulesTS
őstag
válasz Danecay #38601 üzenetére
Enyém is hasonló erősítős mint a Leo Bodnar féle, csak én tudom állítani a nullpontot és az erősítést. Maga az erősítő nem egy bonyolult szerkezet: egy INA122 műveleti erősítő (ez a legdrágább alkatrész, kb 600Ft), egy 100nF-os kondi, meg két poti kell hozzá (egy 1kOhm-os, meg egy 2kOhm-os helipot). Annyi csak a baj vele, hogy a neten nem találsz jó kapcsolási rajzot, a referencia pont beállítása nincs fent sehol rendesen. Ugyan én is megcsináltam és "elfogult" vagyok te tényleg jobban érzni a fékerőt, jobban lehet adagolni. Sima potis fék nem kellene már nekem. Ha az erősítőre gondolsz alaplap alatt, akkor az kell hozzá mert a hídba kapcsolt nyúlásmérő bélyeg igen pici jelet ad, amit fel kell erősíteni 0-tól (ha jól emlékszem) 3.3V-ig, hogy a kormány érzékelője úgy érezze mintha a gyári potiról jönne a jel. Kis (vagy a kisnél egy kicsit több) forrasztás az kell hozzá, meg nem árt egy multiméter sem az első beállításhoz...
-
JulesTS
őstag
válasz Danecay #38588 üzenetére
Ezt a leírást én is néztem. Nagyon hasonlót csináltam. Ami különbség, hogy kb. ötöd áron építettem magamnak az erősítőt amin a nullpontot és az erősítést is tudom potival állítani. Meg 20 helyett 10kg-os loadcellt építettem be (meg van a 20kg-os is, de szerintem elég a 10-es).
-
lricsi420
csendes tag
válasz Danecay #37886 üzenetére
Köszi a tippet, meg fogok nézni valahol egy 27" es full hdt. De ahogy írtad verseny közben nem egy pontra összpontosítanék, így talán nem lenne zavaró a felbontás. Érdemesebb lenne kávanélküli monitort vennem, vagy egyáltalán nem feltünő vezetés közbe a fekete sáv ahol a monitor szélei összeérnek? A tiéd egyébként milyen paneles?
-
GalaHU
őstag
válasz Danecay #37643 üzenetére
Az AMS2-re már most érdemes figyelni, mert az összes általad említett hibát kigyomlálták, jobbak a hangok is.
Két rákfenéje van, a jellemzően Dél-Amerikai autó és pályafelhozatal, de ennek anyagi (licensz) okai vannak. De becsületükre legyen mondva, most hogy már csorog be hozzájuk némi lóvé, terjeszkednek erre is, hamarosan Nür és E30 M3 DTM is lesz, szóval alakul!
A multi nekem azért jobb, mert ha pár cimbivel akarunk menni nagy ritkán akkor azt a játékból megtehetjük (majd valaki lesz a szerver) nem kell havidíjért szervert bérelni, mint mondjuk az AC(C)-hez.
[ Szerkesztve ]
Az empátia kifogyott, szimpátia nem is volt!
-
biker
nagyúr
válasz Danecay #37643 üzenetére
Talán 3 autóval 8-9 kört mentem, de nekem pont ez tetszett, hogy esőben a tócsák, a nem egyenletesen takony pálya hanem változó tapadás, stb. De gyakorlóban nem AI ellen, így a többiről nem tudok nyilatkozni.
Meg állítgattam a grafikát, mert kerestem a jó sebességet.Elektromos autó töltő berendezések | Mesterséges növényvilágítás | Mai ajánlatunk: www.gerisoft.hu | www.e-autotoltokabel.hu | www.agrar-vilagitas.hu |
-
-Solt-
veterán
válasz Danecay #36821 üzenetére
Szerintem meg azért, mert egy videó játék és nem egy szimulátor, magasról tesznek rá, hogy a háttérben milyen vitákat szül/ne. Nagyon sokat el kell adni belőle és mint ilyen, nagyon sokaknak kell szólnia ami már önmagában kizárja, hogy szimulátor legyen.
Egyébként, ha eltekintünk az autókezeléstől (fizikától) akkor máris hívhatjuk F1-s videó játéknak ahogy a készítő is teszi. Majd, ha a fejlesztője szimulátornak hívja akkor lesz értelme a többi szimulátor mellé emelni és összehasonlítani vele, de addig szerintem totál felesleges többet belelátni mint ami.... ettől nem lesz kevesebb a játék sem és az sem aki használja.
A Dirt Rally sorozat sem lesz attól kevesebb, hogy nem szimulátornak hívják...
www.smart-bus.hu
-
Krisz0418
őstag
válasz Danecay #36621 üzenetére
Köszönöm, akkor marad a g920. Hol találok infót arról hogy egy f1 vagy project cars 2-ben milyen kormányszoget érdemes használni? Mert nyilván f1ben a 900° az rengeteg.
AMD RYZEN 9800X3D || ARCTIC FREEZER 3 360MM || GIGABYTE AORUS ELITE X870 || HYPERX FURY BEAST 32GB 6000cl30 || CM V1200 PLATINUM || XFX MERC 6800XT ||
-
Krisz0418
őstag
-
Lifer092
senior tag
válasz Danecay #36595 üzenetére
Használati gyakoriság illetve a használat "módja" is befolyásolja valóban. Én anno jó pár éve még sulis időszakban volt hogy naponta 3-4 sőt 5 órákat is beletoltam napi szinten , nem volt szerintem azon kívül sok pihenése a kormánynak amíg én is aludtam , de így viszonylag hamar, kb. 2 év alatt elment a pedál poti az örök bitmezőkre és olyan fajin' jel problémák voltak hogy lábujjheggyel hozzáértem a fékhez aztán satuzott, utána két lábbal nyomva alig fékezett, gázpedál állását akkor kezdte el érzékelni mikor félútig be volt nyomva a pedál stb. Lehet csak rossz konstrukciót fogtam ki, nem kizárt.
A még nagyon-nagyon régi időszakban mikor még egy kis próba kormányom volt, kb. 10 ezer forintos kategória, még maga a kormány is potis volt, na az volt szép mikor megadta magát. Átment verseny közben Tesla üzemmódba.
[ Szerkesztve ]
-
iceman007
aktív tag
-
Motion_Blur
félisten
válasz Danecay #35975 üzenetére
Köszönöm a tippet, egy kedves fórumtárs kimérte a tápot és hibátlan
Elképzelhető hogy ilyesmi a hiba: [link] a lényeg, hogy erre tudomásom szerinte nincs "ember", nem hiszem hogy javítható lenne
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple iPad Pro 11 2024 Wifi + Cellular 256GB M4 Garanciális
- Apple iPad Pro 13 Wifi + Cellular 512GB 2024 M4Garanciális
- Lenovo Legion 5, 15'6, Ryzen 7 5800h, RTX 3060, RAM 16gb
- iphone 16 128GB gyári független, új, bontott
- XBox Series S 512GB játék konzol /makulátlan/dobozában/2025.06.05-ig Garanciával/Beszámítás.