Aktív témák
-
Daweee
őstag
blogolhatnékom lett
jelentem a biliárd bajnokság még azóta sem került megrendezésre, csúsztatjuk folyamatosan hétről hétre senkinekse jó de mostmár ha törik ha szakad megtartjuk
Időközben lett kontaktlencsém is. Vagy egy hete hordom, -1-1 mindkettő, ahozképest hogy egy hónapja még el se tudtam volna képzelni hogy a szememben turkálok, és egy szemcseppentés is egy halálos ítélettel ért fel, egész jól belejöttem, már 5 perc alatt bent van. És új élményként fogadott hogy LÁTOM az utcán hogy mi történik, nem csak mosott pacákat, látom hanyas busz jön még amikor áll a piroslámpánál, szóval tök jó
de valamiért közelre nagyon elmossa a dolgokat, gépezni teljesen szar benne, de szerintem a jobb szemem rosszul lett kimérve mert azzal közelre összemossa a képet, távolra már kevésbé észrevehető de még mindíg nem az igazi, a bal meg mindenhová tökéletes, és minden lencsés ismerősöm is azt mondja hogy közelre is lehet látni benne. Az egészben az a legjobb hogy az ugyanolyan dioptriás szemüvegemnek pedig mindkét szemével ugyanolyan jól látok. Lehet hogy a lencsével történt valami, majd kiderül.Meghirdettem a mobilom. 50K-t szeretnék érte kapni, de azis necces lesz, lehet csak kevesebbért menne el
és ha rövidesen sikerül eladni emberi áron, akkor SE P1i lesz az utód, de ha sokáig nem lesz vevő bevárhatok egy N82-t is, mondjuk 80K-s lélektani határ alatt. (N73 is annyi volt anno) ráadásul belegondoltam, mondjuk P1 70K előfizuval, akkor ahhoz kell 2Gb M2 kari ami nem egy olcsó dolog, meg jack átalakító, meg vmi értelmes kijelzővédő fólia, a végén még olcsóbban kijövök N82-vel(100K)
najó, ez enyhe túlzás de megfontolandó. De fölöslegesen dobálózom 10-esekkel, anya úgyse fog sokat beleadni, szóval azis lehet hogy félhalott K700-zal fogok rohangászni megint egy darabig
Na mindegy majd lesz vhogy.Ok, én zuhanok bele az ágyba, jóéjt bárki is vagy te ott a monitor túlfelén

Aktív témák
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Gumi és felni topik
- Horgász topik
- Plazma TV topic
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Bittorrent topik
- Synology NAS
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B760 i5 12600KF 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3080 10GB Asus A31 PLUS TG ARGB 750W
- Lenovo 40AH és 40A1 dokkoló, töltő is.
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- M5! KÉSZLETKISÖPRÉSI ULTRAAKCIÓ!!! SPACE BLACK MacBook Pro 14" M5!!! 10C/10G 16GB 512GB Gar!
- LG 27G640A-B - 27" IPS / QHD 2K / 300Hz & 1ms / NVIDIA G-Sync / FreeSync / DisplayHDR 400
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
de valamiért közelre nagyon elmossa a dolgokat, gépezni teljesen szar benne, de szerintem a jobb szemem rosszul lett kimérve mert azzal közelre összemossa a képet, távolra már kevésbé észrevehető de még mindíg nem az igazi, a bal meg mindenhová tökéletes, és minden lencsés ismerősöm is azt mondja hogy közelre is lehet látni benne. Az egészben az a legjobb hogy az ugyanolyan dioptriás szemüvegemnek pedig mindkét szemével ugyanolyan jól látok. Lehet hogy a lencsével történt valami, majd kiderül.
és ha rövidesen sikerül eladni emberi áron, akkor SE P1i lesz az utód, de ha sokáig nem lesz vevő bevárhatok egy N82-t is, mondjuk 80K-s lélektani határ alatt. (N73 is annyi volt anno) ráadásul belegondoltam, mondjuk P1 70K előfizuval, akkor ahhoz kell 2Gb M2 kari ami nem egy olcsó dolog, meg jack átalakító, meg vmi értelmes kijelzővédő fólia, a végén még olcsóbban kijövök N82-vel(100K) 