Új hozzászólás Aktív témák

  • róland
    veterán

    A beültetett chip és a mobiltelefon között lényegi különbség, hogy a mobilt nem kötelező magadnál tartani. Tehát ha nem kérsz mindíg, és minden esetben a megfigyelésből, akkor megteheted, hogy otthon hagyod, kikapcsolod, vasdobozba teszed stb...

    A beültetett chip pedig eltávolítható. S ismerve az emberiség korrupcióra való hajlamát, biztos megtalálnák a kerülőutat, akik szeretnék elkerülni a chip beültetését.

  • ekkold
    őstag

    Nem hülye állampolgárról, hanem hülye állami vezetésről írtam. S a technikai mai fejlődési üteme mellett egy beültetett chip maximum 3 éven belül elavul, ugyen ennyi ma Magyarországon az informatikai eszközök amortizációs kulcsa. Persze egy disztópikus társadalomban elképzelhető, hogy az állampolgárok 3 évente "önként" alávetik magukat a régi chip eltávolításának és az új beültetésének. (Működő demokráciában ezt nem tudom tömeges méretben elképzelni.)
    S azt is fenntartom, hogy minek bajlódna a társadalmi ellenállás megtörésével az állam, amikor van olyan eszköz, amelyeket maguktól megvesznek az állampolgárok és azok alkalmasak az állampolgárok digitális nyomkövetésére.

    A beültetett chip és a mobiltelefon között lényegi különbség, hogy a mobilt nem kötelező magadnál tartani. Tehát ha nem kérsz mindíg, és minden esetben a megfigyelésből, akkor megteheted, hogy otthon hagyod, kikapcsolod, vasdobozba teszed stb...

  • cocka
    veterán

    Nem hülye állampolgárról, hanem hülye állami vezetésről írtam. S a technikai mai fejlődési üteme mellett egy beültetett chip maximum 3 éven belül elavul, ugyen ennyi ma Magyarországon az informatikai eszközök amortizációs kulcsa. Persze egy disztópikus társadalomban elképzelhető, hogy az állampolgárok 3 évente "önként" alávetik magukat a régi chip eltávolításának és az új beültetésének. (Működő demokráciában ezt nem tudom tömeges méretben elképzelni.)
    S azt is fenntartom, hogy minek bajlódna a társadalmi ellenállás megtörésével az állam, amikor van olyan eszköz, amelyeket maguktól megvesznek az állampolgárok és azok alkalmasak az állampolgárok digitális nyomkövetésére.

    minek bajlódna a társadalmi ellenállás megtörésével az állam, amikor van olyan eszköz, amelyeket maguktól megvesznek az állampolgárok és azok alkalmasak az állampolgárok digitális nyomkövetésére.

    Ebben az esetben viszont simán felmerülhet a kérdés, hogy miért is nem lenne elég az okostelefon és mi indokolná egy ilyen chip szükséges voltát? A nyilánvaló okokon kívül, hogy nem hagyod el meg stb..
    De a nőci is cseréltette állítólag, mert megsérült és megrongálódott a chipje. :DD

  • róland
    veterán

    Schumacher Vanda szívesen válaszol neked! :P

    Nem hülye állampolgárról, hanem hülye állami vezetésről írtam. S a technikai mai fejlődési üteme mellett egy beültetett chip maximum 3 éven belül elavul, ugyen ennyi ma Magyarországon az informatikai eszközök amortizációs kulcsa. Persze egy disztópikus társadalomban elképzelhető, hogy az állampolgárok 3 évente "önként" alávetik magukat a régi chip eltávolításának és az új beültetésének. (Működő demokráciában ezt nem tudom tömeges méretben elképzelni.)
    S azt is fenntartom, hogy minek bajlódna a társadalmi ellenállás megtörésével az állam, amikor van olyan eszköz, amelyeket maguktól megvesznek az állampolgárok és azok alkalmasak az állampolgárok digitális nyomkövetésére.

  • mobilizmo
    addikt

    Ez jó, de vajon mindenhol elfogadják a digitális aláírást, függetlenül attól, hogy törvény szerint elvileg kötelesek lennének?

    Hát konkrét példa, hogy egyik biztosítónál még mindig ott tartunk: töltsd le a nyomtatványt, nagy kegyesen megengedik, hogy géppel kitöltsd, de csak azért nyomtasd ki, hogy tollal aláírhasd, utána az egészet szkenneld vissza és küldd el.
    Mondom de viccesek... ezt így elfogadja a biztosító, de azt nem, ha az Acrobat fill & sign funkciójával egérrel odakörmölök valami aláírásfélét, amit aztán "lockolok"?
    Tulajdonképpen ez semmivel sem kevesebb, mint a digitális aláírás, mert a digitális aláírás is könnyen eltávolítható egy pdfről.

    Talán annyi a különbség, hogy az egeres aláírás és a digitális aláírás eltávolítása nem azonnal látszik, míg mondjuk ha egy papír dokumentumon hibajavítózok valamit vagy kihúzom és melléírok valamit, az egyből látható.

    Meg ott tartunk, hogy rajta van állítólag az e-személyin a TAJ szám, de a qrva patika még mindig nem tudja/hajlandó kiolvasni, mert jajj az nekik plusz adminisztrációs teher. Postai elektronikus címiratkitöltésnél ugyanez a cirkusz.

    Meg nem tudom azt se, hogy mit érek az e-személyis PIN-kódommal, ha nem használhatom sehol.
    Kedvencem, hogy a patika bár lecsippantja a személyimet (arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy másnak felírt gyógyszert át tudok-e venni ideiglenes személyivel), azt nem közli, hogy milyen adatokat olvasott ki róla, amihez még a PIN-kódomat se kérik el.

    "és a digitális aláírás eltávolítása nem azonnal látszik"
    És ezt komolyan is gondolod?

  • Ez jó, de vajon mindenhol elfogadják a digitális aláírást, függetlenül attól, hogy törvény szerint elvileg kötelesek lennének?

    Hát konkrét példa, hogy egyik biztosítónál még mindig ott tartunk: töltsd le a nyomtatványt, nagy kegyesen megengedik, hogy géppel kitöltsd, de csak azért nyomtasd ki, hogy tollal aláírhasd, utána az egészet szkenneld vissza és küldd el.
    Mondom de viccesek... ezt így elfogadja a biztosító, de azt nem, ha az Acrobat fill & sign funkciójával egérrel odakörmölök valami aláírásfélét, amit aztán "lockolok"?
    Tulajdonképpen ez semmivel sem kevesebb, mint a digitális aláírás, mert a digitális aláírás is könnyen eltávolítható egy pdfről.

    Talán annyi a különbség, hogy az egeres aláírás és a digitális aláírás eltávolítása nem azonnal látszik, míg mondjuk ha egy papír dokumentumon hibajavítózok valamit vagy kihúzom és melléírok valamit, az egyből látható.

    Meg ott tartunk, hogy rajta van állítólag az e-személyin a TAJ szám, de a qrva patika még mindig nem tudja/hajlandó kiolvasni, mert jajj az nekik plusz adminisztrációs teher. Postai elektronikus címiratkitöltésnél ugyanez a cirkusz.

    Meg nem tudom azt se, hogy mit érek az e-személyis PIN-kódommal, ha nem használhatom sehol.
    Kedvencem, hogy a patika bár lecsippantja a személyimet (arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy másnak felírt gyógyszert át tudok-e venni ideiglenes személyivel), azt nem közli, hogy milyen adatokat olvasott ki róla, amihez még a PIN-kódomat se kérik el.

    Patikában szerintem egy cetlire felírt 9 számjegy és egy arcképes igazolvány is megfelel nekik. (de a buszbérlet már nem jó) .

  • cocka
    veterán

    Nem csak a közjegyzői díjakról van szó.

    Digitális aláírással kényelmesen, otthonról, azonnal tudsz távollevők közti ügyletet kötni. Egy közjegyző ezt nem váltaná akkor sem ki, ha ingyen dolgozna.

    MaCS

  • Simán mehet Windows alatt is minősített aláírás. Sok ezer ügyvéd a mai napig ilyet használ. Teljesen EIDAS konform.

    MaCS

    Nem kényszerít itt senki senkit semmire. Nyugodtan be lehet menni kormányablakba v közjegyzőhöz. Mint írod vásárolhat magának PC-re hiteles aláírást. Vagy az a gond hogy nem ingyenes a tömegközlekedés? Vagy vegyen minden felnőtt állampolgárnak egy új iPhone-t a kormány? Szólj MP-nek hogy legyen ez egy vállalása. ;]

  • MaCS_70
    félisten

    Közjegyzőnél egy sóhajtás 10 ezer Ft. :D

    Gálvölgyinek jut eszembe a bohózata, amikor azt kérdezte tán Szombathy Gyula páciensként tőle, hogy tessék mondani, mim fájhat 5000-ért? :DD

    Kár, hogy ez mára már a valóság és qrvára nem vicces. Amikor az készült, akkor még az volt.

    Nem csak a közjegyzői díjakról van szó.

    Digitális aláírással kényelmesen, otthonról, azonnal tudsz távollevők közti ügyletet kötni. Egy közjegyző ezt nem váltaná akkor sem ki, ha ingyen dolgozna.

    MaCS

  • MaCS_70
    félisten

    Én meg azt gyanítom, hogy a jelenlegi telefonok biztonsági szintje a béka segge alatt van, és kicsit sem jobbak mint bármelyik PC-s oprendszer.

    Aki eléggé elvetemült, az használhat PC-n is mondjuk Android-ot, de gyanítom hogy a DÁP akkor se menne rajta. Meg amúgy se sok ilyen van, miért is használna valaki olyan rendszert ami még egy windowshoz képest is béna...

    Simán mehet Windows alatt is minősített aláírás. Sok ezer ügyvéd a mai napig ilyet használ. Teljesen EIDAS konform.

    MaCS

  • MaCS_70
    félisten

    Ha valakinek megéri hogy cserébe nem kell telefont vennie.. :U 200 ezer FT-ért

    De az árán felül is: milyen alapon akarsz embereket egy számukra nehezen megszokható, nehezen kezelhető eszköz használatára kényszeríteni?

    Idős ügyfeleim az AVDH-t boldogan használták, sőt, kimondottan élvezték, hogy ilyet is lehet. Sokuknak viszont eleve nincs és nem is lesz okostelefonja, páran pedig nagyon nehezen használják. És, amint írtam, olyan is van, aki konkrétan nem tud érintőképernyőt használni. (Neki speciel volt is e-személyis tanúsítványa, és tucatnyi alkalommal használta is. Ennél fogva most nincs digitális aláírásai lehetősége, ami azért is elég ciki számára, mert kézzel is nehezen ír alá.

  • MaCS_70
    félisten

    Digitális aláírás van telefon nélkül is.:
    - hivatalon belül: ePapír PC-n
    - bármi másra közjegyzőhöz besétáltok (telefon nélkül - de azért igazolványokat vigyetek magatokkal és papíron előtte írjátok alá)

    Tehát csak ennyit nem tudtok dáp nélkül..?

    Pontosan! DÁP nélkül nem tud az állampolgár igénybe venni egy, az állam által ingyenesen nyújtott szolgáltatást, azaz bármikor, ingyenesen, kényelmesen elektronikusan aláírni egy okiratot. "Csak" ennyi. Szóval baromi nagy gáz, mert a digitális aláírás bizony az egyik legfontosabb digitális vívmány -- ráadásul 2024 végéig ugye létezett, csak elvették az okostelefon nélküli lehetőségét.

    A saját szűk körömben is bőven láttam a korlátozás okozta károkat (rögtön 2025 első napjaiban százezreket buktam miatta, de ez csak másodlagos hatás). Az ügyvédi munkám során rendszeresen látom, hogy komoly problémákat okoz az, hogy csak okostelefonnal és DÁP-pal vezető igénybe.

    MaCS

  • Közjegyzőnél egy sóhajtás 10 ezer Ft. :D

    Gálvölgyinek jut eszembe a bohózata, amikor azt kérdezte tán Szombathy Gyula páciensként tőle, hogy tessék mondani, mim fájhat 5000-ért? :DD

    Kár, hogy ez mára már a valóság és qrvára nem vicces. Amikor az készült, akkor még az volt.

    Ha valakinek megéri hogy cserébe nem kell telefont vennie.. :U 200 ezer FT-ért

  • cocka
    veterán

    Digitális aláírás van telefon nélkül is.:
    - hivatalon belül: ePapír PC-n
    - bármi másra közjegyzőhöz besétáltok (telefon nélkül - de azért igazolványokat vigyetek magatokkal és papíron előtte írjátok alá)

    Tehát csak ennyit nem tudtok dáp nélkül..?

    Közjegyzőnél egy sóhajtás 10 ezer Ft. :D

    Gálvölgyinek jut eszembe a bohózata, amikor azt kérdezte tán Szombathy Gyula páciensként tőle, hogy tessék mondani, mim fájhat 5000-ért? :DD

    Kár, hogy ez mára már a valóság és qrvára nem vicces. Amikor az készült, akkor még az volt.

  • Digitális aláírás. Az állam biztosítja, de csak ha van okostelefonod.

    És ez baromi fontos.

    MaCS

    Digitális aláírás van telefon nélkül is.:
    - hivatalon belül: ePapír PC-n
    - bármi másra közjegyzőhöz besétáltok (telefon nélkül - de azért igazolványokat vigyetek magatokkal és papíron előtte írjátok alá)

    Tehát csak ennyit nem tudtok dáp nélkül..?

  • ekkold
    őstag

    gyanítom,hogy a telefonok biztonsági szintje miatt. sokkal biztonságosabbak, mint egy windows gép.

    Én meg azt gyanítom, hogy a jelenlegi telefonok biztonsági szintje a béka segge alatt van, és kicsit sem jobbak mint bármelyik PC-s oprendszer.

    Aki eléggé elvetemült, az használhat PC-n is mondjuk Android-ot, de gyanítom hogy a DÁP akkor se menne rajta. Meg amúgy se sok ilyen van, miért is használna valaki olyan rendszert ami még egy windowshoz képest is béna...

  • ekkold
    őstag

    Melyik hülye állami vezetés akarna chipet beültettetni, amikor az emberek 2-3 évente önként, komoly pénzekért megveszik a legújabb nyomkövető eszközöket?

    Majd meglátjuk...

  • ekkold
    őstag

    "Diszkriminatív" hogy nekem nincs autóm, másnak meg van. Másnak se legyen! :D :DD :DDD

    Ha nincs autód, attól még közlekedhetsz másképp, pl. busszal. Szóval a hasonlatod kicsit sem áll meg. Ha nincs mobilod, akkor viszont nem használhatsz DÁP-ot. Dereng a különbség?

  • MaCS_70
    félisten

    A kérdés inkább a gyakoriság lenne vagy hogy mennyire széles azon szolgáltatások köre, amit csak így lehet igénybe venni.
    Én vagyok rá az élő példa, de képzeljétek, lehet autó nélkül élni. Igaz, hogy nem faluban élek, hanem megyeszékhelyen, de vannak esetek, amikor az autó az egyetlen normális opció.

    1. Óriási vagy terjedelmes tárgyat akarsz szállítani. Hát az tömegközlekedéssel nem valószínű, hogy megoldható. Valószínűleg a szabályzatuk sem teszi lehetővé, de egyébként sem életszerű.
    2. Bármit vinni vagy szállítani hulladékudvarba... általában az isten háta mögé rejtik, ahol még járda se biztos, hogy van vagy ha igen, nem végig.
    3. Késésben vagy és időre kell odaérni valahova. Erre mondjuk jó opció a taxi.

    Különösen imádom az olyan útszakaszokat a városban, ahol járda sincs, se bicikliút, szóval botorkálj az út szélén, ha nincs más opciód.

    Szerintem most nem az autóhasználatról van szó, mivel ez csak egy hasonlat.

    De ez az okostelefonhoz kötöttség autós hasonlattal mondjuk valami olyasmi lehetne, hogy egyes ügyeket csak úgy intézhetsz a kormányhivatalban, ha saját autóval érkezel.

    MaCS

  • MaCS_70
    félisten

    Mint például melyiket?

    Digitális aláírás. Az állam biztosítja, de csak ha van okostelefonod.

    És ez baromi fontos.

    MaCS

  • cocka
    veterán

    Fordítva ülsz a lovon! Itt pont arról van szó, hogy bizonyos állami szolgáltatásokat csak autóval vehetnél igénybe.

    A kérdés inkább a gyakoriság lenne vagy hogy mennyire széles azon szolgáltatások köre, amit csak így lehet igénybe venni.
    Én vagyok rá az élő példa, de képzeljétek, lehet autó nélkül élni. Igaz, hogy nem faluban élek, hanem megyeszékhelyen, de vannak esetek, amikor az autó az egyetlen normális opció.

    1. Óriási vagy terjedelmes tárgyat akarsz szállítani. Hát az tömegközlekedéssel nem valószínű, hogy megoldható. Valószínűleg a szabályzatuk sem teszi lehetővé, de egyébként sem életszerű.
    2. Bármit vinni vagy szállítani hulladékudvarba... általában az isten háta mögé rejtik, ahol még járda se biztos, hogy van vagy ha igen, nem végig.
    3. Késésben vagy és időre kell odaérni valahova. Erre mondjuk jó opció a taxi.

    Különösen imádom az olyan útszakaszokat a városban, ahol járda sincs, se bicikliút, szóval botorkálj az út szélén, ha nincs más opciód.

  • Fordítva ülsz a lovon! Itt pont arról van szó, hogy bizonyos állami szolgáltatásokat csak autóval vehetnél igénybe.

    Mint például melyiket?

  • MaCS_70
    félisten

    "Diszkriminatív" hogy nekem nincs autóm, másnak meg van. Másnak se legyen! :D :DD :DDD

    Fordítva ülsz a lovon! Itt pont arról van szó, hogy bizonyos állami szolgáltatásokat csak autóval vehetnél igénybe.

  • cocka
    veterán

    Melyik hülye állami vezetés akarna chipet beültettetni, amikor az emberek 2-3 évente önként, komoly pénzekért megveszik a legújabb nyomkövető eszközöket?

    Schumacher Vanda szívesen válaszol neked! :P

  • cocka
    veterán

    Ez az "autót vezetni jogosítvány nélkül" nem jó hasonlat.

    A DÁP az az adataim saját magam általi (részleges) rendezett áttekintésének és az ebben rejlő lehetőségek kihasználásának az eszköze. Olyan adatokról van szó, amelyek amúgy eleve az állam által kezeltek, de az én adataim.

    Miért kell a saját adataim ilyen áttekintéséhez, "használatához" egy okostelefon? Miért nem elég egy számítógép?

    Nagyon sok olyan embert ismerek (főleg, de nem kizárólag), akik számítógépet napi szinten használnak, de okostelefont nem. Nagy részük azért nem, mert idegenkedik az érintőkpernyőtől, kényelmetlen vagy nehezen látható számára a kis kijelző -- de olyat is ismerek, aki konkrétan nem tudja kezelni az érintőképernyőt. Nem azért, mert nem akarja megtanulni, hanem nem megy neki. A billentyűzettel elboldogul, de kicsi érintős felület számára megugorhatatlan akadályt jelent. Miért van ő kizárva mondjuk az elektronikus aláírás lehetőségéből?

    Az okostelefon is egy számítógép. Miért ne lehetne a DÁP-ot asztali gépre is megvalósítani? Én is sokkal szívesebben használok billentyűzetet, egeret és a rendes nagy monitoromat, mint az okostelefont.

    MaCS

    idegenkedik az érintőkpernyőtől

    Én nem idegenkedem, de az egyik legeslegpontatlanabb (nem is tudom hirtelen hogy nevezzem) navigációs eszköz, kontroller, pointer az ember ujja. Nekem eleve nagy a kezem, ebből következően az ujjaim se kicsik és ha rányomok valamire, az esetek mondjuk felében (ez azért elég durva, de még a 30% is sok lenne!) SOHA nem az vagy nem úgy történik, amit/ahogy szerettem volna, mert nem azt és nem úgy érzékeli. Ezzel szemben ha rádugok egy vezetékes egeret az okostelefonra (nem sajátra, mert nekem nincs, de néha kezelem másét), rögtön nő a precizitás mértéke. Vagy ott az automata forgatás, az holtbiztos, hogy ha portrait nézetre van szükségem, akkor landscape-re fordul és fordítva. Ha kikapcsolom, akkor meg rinyál a tulaj, hogy elállítottam. :D

    kényelmetlen vagy nehezen látható számára a kis kijelző

    Ja, hát az meg a másik, hogy kis kijelzőn felnyomják a felbontást az egekbe, de nemcsak képeket, videokat és grafikai elemeket nézel bakker, hanem szöveget is akarsz olvasni, aminek a mérete, a felbontás méretének növelésével, arányosan csökken.
    Live linux bootfolyamatoknál szoktam röhögni, hogy amíg nem tölt be semmilyen grafikus elemet, addig szép nagy, olvasható betűket mutat, amikor betölti a grafikai drivert, akkor meg tűfoknyi méretű betűket mutat. :W

    kényelmetlen vagy nehezen látható számára a kis kijelző

    Mondjuk ez a kicsi a kijelző és nehezen olvasható probléma kör már a 14 colos és az alatti méretű laptopoknál is befigyel.

  • róland
    veterán

    Teljesen jól megfogalmaztad a lényeget! Miért kell a saját adataim ilyen áttekintéséhez, "használatához" egy okostelefon? Miért nem elég egy számítógép?
    Diszkriminatív kizárni egy szolgáltatásból azokat akik pl. nem látják jól a telefon kicsi kijelzőjét, de egy PC-vel jól tudnak (vagy tudnának) dolgozni. Sőt tulajdonképpen lényegtelen, hogy milyen okból nem tud (vagy nem akar) telefont használni erre a célra, Minden népszerű, elterjedt, sokak által használt platformon működőképesnek kellene lenni egy ilyen rendszernek.

    Innen már csak egy lépés lenne mondjuk egy kötelező tetoválás, vagy mondjuk egy chip beültetése, a használhatóság feltételeként, majd következő lépésben minden más ettől eltérő használati módot vagy lehetőséget ellehetetleníteni... Aki hajlandó (és még tud) valamennyire gondolkozni, az sejtheti, hogy ez az út hová vezet hosszabb távon.

    Melyik hülye állami vezetés akarna chipet beültettetni, amikor az emberek 2-3 évente önként, komoly pénzekért megveszik a legújabb nyomkövető eszközöket?

  • Teljesen jól megfogalmaztad a lényeget! Miért kell a saját adataim ilyen áttekintéséhez, "használatához" egy okostelefon? Miért nem elég egy számítógép?
    Diszkriminatív kizárni egy szolgáltatásból azokat akik pl. nem látják jól a telefon kicsi kijelzőjét, de egy PC-vel jól tudnak (vagy tudnának) dolgozni. Sőt tulajdonképpen lényegtelen, hogy milyen okból nem tud (vagy nem akar) telefont használni erre a célra, Minden népszerű, elterjedt, sokak által használt platformon működőképesnek kellene lenni egy ilyen rendszernek.

    Innen már csak egy lépés lenne mondjuk egy kötelező tetoválás, vagy mondjuk egy chip beültetése, a használhatóság feltételeként, majd következő lépésben minden más ettől eltérő használati módot vagy lehetőséget ellehetetleníteni... Aki hajlandó (és még tud) valamennyire gondolkozni, az sejtheti, hogy ez az út hová vezet hosszabb távon.

    "Diszkriminatív" hogy nekem nincs autóm, másnak meg van. Másnak se legyen! :D :DD :DDD

  • UberMutant
    őstag

    Teljesen jól megfogalmaztad a lényeget! Miért kell a saját adataim ilyen áttekintéséhez, "használatához" egy okostelefon? Miért nem elég egy számítógép?
    Diszkriminatív kizárni egy szolgáltatásból azokat akik pl. nem látják jól a telefon kicsi kijelzőjét, de egy PC-vel jól tudnak (vagy tudnának) dolgozni. Sőt tulajdonképpen lényegtelen, hogy milyen okból nem tud (vagy nem akar) telefont használni erre a célra, Minden népszerű, elterjedt, sokak által használt platformon működőképesnek kellene lenni egy ilyen rendszernek.

    Innen már csak egy lépés lenne mondjuk egy kötelező tetoválás, vagy mondjuk egy chip beültetése, a használhatóság feltételeként, majd következő lépésben minden más ettől eltérő használati módot vagy lehetőséget ellehetetleníteni... Aki hajlandó (és még tud) valamennyire gondolkozni, az sejtheti, hogy ez az út hová vezet hosszabb távon.

    gyanítom,hogy a telefonok biztonsági szintje miatt. sokkal biztonságosabbak, mint egy windows gép.

  • ekkold
    őstag

    Ez az "autót vezetni jogosítvány nélkül" nem jó hasonlat.

    A DÁP az az adataim saját magam általi (részleges) rendezett áttekintésének és az ebben rejlő lehetőségek kihasználásának az eszköze. Olyan adatokról van szó, amelyek amúgy eleve az állam által kezeltek, de az én adataim.

    Miért kell a saját adataim ilyen áttekintéséhez, "használatához" egy okostelefon? Miért nem elég egy számítógép?

    Nagyon sok olyan embert ismerek (főleg, de nem kizárólag), akik számítógépet napi szinten használnak, de okostelefont nem. Nagy részük azért nem, mert idegenkedik az érintőkpernyőtől, kényelmetlen vagy nehezen látható számára a kis kijelző -- de olyat is ismerek, aki konkrétan nem tudja kezelni az érintőképernyőt. Nem azért, mert nem akarja megtanulni, hanem nem megy neki. A billentyűzettel elboldogul, de kicsi érintős felület számára megugorhatatlan akadályt jelent. Miért van ő kizárva mondjuk az elektronikus aláírás lehetőségéből?

    Az okostelefon is egy számítógép. Miért ne lehetne a DÁP-ot asztali gépre is megvalósítani? Én is sokkal szívesebben használok billentyűzetet, egeret és a rendes nagy monitoromat, mint az okostelefont.

    MaCS

    Teljesen jól megfogalmaztad a lényeget! Miért kell a saját adataim ilyen áttekintéséhez, "használatához" egy okostelefon? Miért nem elég egy számítógép?
    Diszkriminatív kizárni egy szolgáltatásból azokat akik pl. nem látják jól a telefon kicsi kijelzőjét, de egy PC-vel jól tudnak (vagy tudnának) dolgozni. Sőt tulajdonképpen lényegtelen, hogy milyen okból nem tud (vagy nem akar) telefont használni erre a célra, Minden népszerű, elterjedt, sokak által használt platformon működőképesnek kellene lenni egy ilyen rendszernek.

    Innen már csak egy lépés lenne mondjuk egy kötelező tetoválás, vagy mondjuk egy chip beültetése, a használhatóság feltételeként, majd következő lépésben minden más ettől eltérő használati módot vagy lehetőséget ellehetetleníteni... Aki hajlandó (és még tud) valamennyire gondolkozni, az sejtheti, hogy ez az út hová vezet hosszabb távon.

  • MaCS_70
    félisten

    Nem a DÁP ellentettje volt hozzászólásomban a tanyára költözés, hanem az adatvédelmi aggályoké. S jó okkal írtam azt úgy. Mert ma kb. egy telefon nélküli tanyán lehet minimalizálni azt, hogy adatot gyjtsenek bárkiről.
    Az ember megszületése pillanatában adatforrás az állam részére, hiszen rögzítik a személyes adatait, s kapcsolnak hozzá állami azonosítókat (személyi azonosító, leánykori nevén személyi szám, társadalombiztosítási azonosító jel, adószám, lakcím), s ezek mind bekerülnek az állami nyilvántartásba. Egészen kicsi gyermekkorban már kapcsolódnak ehhez egészségügyi (szenzitív) adatok, s társadalmilag fontos közegészségügyi (oltási) adatok is. Majd jön hozzá kulturális, oktatási adat (bölcsőde, óvoda, iskola). 6 évesen iskolába kerülve a diákigazolvány miatt minimum személyi igazolványa is lesz (mivel a diákigazolvány elkészítéséhez szükséges egy érvényes személyazonosításra alkalmas okmány). Ráadásul Magyarország ad egy támogatást is minden újszülöttnek, így egybőlpénzügyi adata is lesz, mert az állam tudni fogja, hogy azt a támogatást melyik banknál vezetett bankszámlára utalja.
    A gyermek növöget, a szülők vesznek neki mobilteelfont, így már biztosított is a nyomkövetés (a mobiltelefonos cellainformációkkal egész pontosan lehet navigálni, nem kell GPS), valamint felelős szülőként nyitnak neki bankszámlát, ami újabb pénzügyi nyomokat keletkeztet.
    Az ember gyermeke elkezd bankkártyával fizetni, pénzügyi adatai bankok kezébe kerülnek, vásárlási szokásai pedig a NAV-hoz is, mivel ugye a pénztárgépek online jelentenek minden tranzakciót. (A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának felszámolása szlogenjével ugye EU-s állampolgárnak nem lehet anonim bankszámlája/bankkártyája.)
    Kereskedelmi és idegenforgalmi szereplők törzsvásárlói/törzsvendég kedvezményekkel, nyereményjátékokkal csábítanak, így részben szenzitív adataikat megadják az emberek.
    Cégek általános gyakorlata, hogy 50+ oldala ÁSZF-ekben olyan adatok megadásába, gyűjétsébe egyeztetik bele az embereket, amit egy 1-2 oldalas szerződés esetén kihúzatnának. (Tegye fel bárki magának a kérdést, hogy az általa használt számítógépes szoftverek, megrendelt szolgáltatások, stb. esetében elolvasta, értelmezte, felelőssége teljes tudatában egyezett bele a szerződési feltételekbe!? Majd minden esetben követte azok módosításait is teljeskörűen?! Vagy csak gyorsan kattintott, hogy használhassa a terméket? Ugyanez érvényes az adatkezelési tájékoztatókra is.)
    S akkor ne beszéljünk arról, hogy manapság már kisebb falvakban is elterjedt a köztéri biztonsági kamerák használata, így videófelvétel is rengeteg készül az emberekről.

    Ennyit a mai ember adatvédelmi aggályairól.

    Informatikai oldalon pedig célszer azt is figyelembe venni, hogy a technikai fejlődés újdonságaink bevezetése miként célszerű? Toldozzuk-foltozzuk a régi rendszert, esetleg újítások ne is kerüljenek be (s járjunk úgy mint az USA egészségügyi bérszámfejtési rendszerével, ahol idén áprilisra sikerült lecserélni a régi COBOL nyelevn írt rendszert, s közben szívtak pár évet, mert már alig volt a nyelvet ismerő programozó), vagy esetleg egy bizonyos ponton azt m ondja egy felelős vezető, hogy új technológiai alapokon készítsük el az új rendszert, amivel felváltjuk a régit (ideig-óráig lehetőséget adva a párhuzamos használatra)?

    cocka: Az emberek többsége itthon már leginkább a mobiltelefonját használja mindenre is. Normálisan működő cég esetén pedig a fejlesztést egyértelmen a társadalmi igény szerinti végzik. Amúgy használhatod, mert az Ügyfélkapu+ mködik, s ha jól csináltad a 2. faktoros azonosításnak az e-mail-est választottad.
    De ha teljesen hagyományos módon akarsz ügyet intézni, akkor a magyar államigazgatás még arra is hajlandó, hogy szóban előadott kérelmedről jegyzőkönyvet vesz fel, amiről ad egy hiteles másolatot, s ennek alapján indítja el az ügyintézést. (S akkor az általad említett őskőkor, azaz szóbeli indítvány és a futurisztikus XXI. század között a magyar államigazgatás még biztosít pár eltérő technikai fejlettségnek megfelelő lépcsőfokot, pl. papír alapú beadvány, e-mail.)
    Vélhetően a hazai döntéshozók is azért döntöttek a DÁP létrehozás és nem az Ügyfélkapu toldozás-foltozása mellett, mert sokkal egyszerbb egy új, nemzetközi (és világszerte alkalmazni tervezett) szabványnak megfelelő alkalmazást az alapokról a jelenlegi követelmények szerint elkészíteni, mint egy már mködő rendszert átalakítani (gyakorlatilag az átalakítás a teljes újraírást jelentette volna).

    Egyetértek Veled, egy nem lényegtelen kitétellel.

    A lényeg szerintem is az, hogy részesei vagyunk egy társadalmi szerződésnek, amelynek része az, hogy az állam egy sor szolgáltatást úgy tud számunkra nyújtani, ha mi ebben együttműködünk. Ez tiszta sor, és ha csak erről lenne szó, akkor talán pár elvakult jogvédőn kívül nem is sípolna senki a DÁP miatt.

    A probléma azzal van, hogy nem egészen megalapozatlan feltételezések szerint maga az állami adatkezelés nem éppen jogállami, azaz az állam működtetésén túl politikai célokra is kiterjedt.

    Ezt itt nem fogjuk tisztázni, és nem is lenne jó, ha a topic politikai irányba menne el. Ezért is írom, hogy aggályokról van szó -- ami pedig nem azt jelenti, hogy feltétlenül igazak. Tehát nem elég biztosítani a rendszer korrektségét, hanem ezt megfelelően bizonyítani és kommunikálni is kell.

    Mint ahogy azt is, hogy egyáltalán mi is maga a DÁP mint rendszer és mint app. Mert ez nagyon széles, még művelt körökben is tisztázatlan.

    MaCS

  • MaCS_70
    félisten

    Tehát dápot akarsz használni mobil nélkül?

    Vagy autót akarsz vezetni de nem akarsz jogosítványt szerezni? Miért nem jó neked az ügyfélkapu? Az használható telefon nélkül.

    Ez az "autót vezetni jogosítvány nélkül" nem jó hasonlat.

    A DÁP az az adataim saját magam általi (részleges) rendezett áttekintésének és az ebben rejlő lehetőségek kihasználásának az eszköze. Olyan adatokról van szó, amelyek amúgy eleve az állam által kezeltek, de az én adataim.

    Miért kell a saját adataim ilyen áttekintéséhez, "használatához" egy okostelefon? Miért nem elég egy számítógép?

    Nagyon sok olyan embert ismerek (főleg, de nem kizárólag), akik számítógépet napi szinten használnak, de okostelefont nem. Nagy részük azért nem, mert idegenkedik az érintőkpernyőtől, kényelmetlen vagy nehezen látható számára a kis kijelző -- de olyat is ismerek, aki konkrétan nem tudja kezelni az érintőképernyőt. Nem azért, mert nem akarja megtanulni, hanem nem megy neki. A billentyűzettel elboldogul, de kicsi érintős felület számára megugorhatatlan akadályt jelent. Miért van ő kizárva mondjuk az elektronikus aláírás lehetőségéből?

    Az okostelefon is egy számítógép. Miért ne lehetne a DÁP-ot asztali gépre is megvalósítani? Én is sokkal szívesebben használok billentyűzetet, egeret és a rendes nagy monitoromat, mint az okostelefont.

    MaCS

  • cocka
    veterán

    Nem a DÁP ellentettje volt hozzászólásomban a tanyára költözés, hanem az adatvédelmi aggályoké. S jó okkal írtam azt úgy. Mert ma kb. egy telefon nélküli tanyán lehet minimalizálni azt, hogy adatot gyjtsenek bárkiről.
    Az ember megszületése pillanatában adatforrás az állam részére, hiszen rögzítik a személyes adatait, s kapcsolnak hozzá állami azonosítókat (személyi azonosító, leánykori nevén személyi szám, társadalombiztosítási azonosító jel, adószám, lakcím), s ezek mind bekerülnek az állami nyilvántartásba. Egészen kicsi gyermekkorban már kapcsolódnak ehhez egészségügyi (szenzitív) adatok, s társadalmilag fontos közegészségügyi (oltási) adatok is. Majd jön hozzá kulturális, oktatási adat (bölcsőde, óvoda, iskola). 6 évesen iskolába kerülve a diákigazolvány miatt minimum személyi igazolványa is lesz (mivel a diákigazolvány elkészítéséhez szükséges egy érvényes személyazonosításra alkalmas okmány). Ráadásul Magyarország ad egy támogatást is minden újszülöttnek, így egybőlpénzügyi adata is lesz, mert az állam tudni fogja, hogy azt a támogatást melyik banknál vezetett bankszámlára utalja.
    A gyermek növöget, a szülők vesznek neki mobilteelfont, így már biztosított is a nyomkövetés (a mobiltelefonos cellainformációkkal egész pontosan lehet navigálni, nem kell GPS), valamint felelős szülőként nyitnak neki bankszámlát, ami újabb pénzügyi nyomokat keletkeztet.
    Az ember gyermeke elkezd bankkártyával fizetni, pénzügyi adatai bankok kezébe kerülnek, vásárlási szokásai pedig a NAV-hoz is, mivel ugye a pénztárgépek online jelentenek minden tranzakciót. (A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának felszámolása szlogenjével ugye EU-s állampolgárnak nem lehet anonim bankszámlája/bankkártyája.)
    Kereskedelmi és idegenforgalmi szereplők törzsvásárlói/törzsvendég kedvezményekkel, nyereményjátékokkal csábítanak, így részben szenzitív adataikat megadják az emberek.
    Cégek általános gyakorlata, hogy 50+ oldala ÁSZF-ekben olyan adatok megadásába, gyűjétsébe egyeztetik bele az embereket, amit egy 1-2 oldalas szerződés esetén kihúzatnának. (Tegye fel bárki magának a kérdést, hogy az általa használt számítógépes szoftverek, megrendelt szolgáltatások, stb. esetében elolvasta, értelmezte, felelőssége teljes tudatában egyezett bele a szerződési feltételekbe!? Majd minden esetben követte azok módosításait is teljeskörűen?! Vagy csak gyorsan kattintott, hogy használhassa a terméket? Ugyanez érvényes az adatkezelési tájékoztatókra is.)
    S akkor ne beszéljünk arról, hogy manapság már kisebb falvakban is elterjedt a köztéri biztonsági kamerák használata, így videófelvétel is rengeteg készül az emberekről.

    Ennyit a mai ember adatvédelmi aggályairól.

    Informatikai oldalon pedig célszer azt is figyelembe venni, hogy a technikai fejlődés újdonságaink bevezetése miként célszerű? Toldozzuk-foltozzuk a régi rendszert, esetleg újítások ne is kerüljenek be (s járjunk úgy mint az USA egészségügyi bérszámfejtési rendszerével, ahol idén áprilisra sikerült lecserélni a régi COBOL nyelevn írt rendszert, s közben szívtak pár évet, mert már alig volt a nyelvet ismerő programozó), vagy esetleg egy bizonyos ponton azt m ondja egy felelős vezető, hogy új technológiai alapokon készítsük el az új rendszert, amivel felváltjuk a régit (ideig-óráig lehetőséget adva a párhuzamos használatra)?

    cocka: Az emberek többsége itthon már leginkább a mobiltelefonját használja mindenre is. Normálisan működő cég esetén pedig a fejlesztést egyértelmen a társadalmi igény szerinti végzik. Amúgy használhatod, mert az Ügyfélkapu+ mködik, s ha jól csináltad a 2. faktoros azonosításnak az e-mail-est választottad.
    De ha teljesen hagyományos módon akarsz ügyet intézni, akkor a magyar államigazgatás még arra is hajlandó, hogy szóban előadott kérelmedről jegyzőkönyvet vesz fel, amiről ad egy hiteles másolatot, s ennek alapján indítja el az ügyintézést. (S akkor az általad említett őskőkor, azaz szóbeli indítvány és a futurisztikus XXI. század között a magyar államigazgatás még biztosít pár eltérő technikai fejlettségnek megfelelő lépcsőfokot, pl. papír alapú beadvány, e-mail.)
    Vélhetően a hazai döntéshozók is azért döntöttek a DÁP létrehozás és nem az Ügyfélkapu toldozás-foltozása mellett, mert sokkal egyszerbb egy új, nemzetközi (és világszerte alkalmazni tervezett) szabványnak megfelelő alkalmazást az alapokról a jelenlegi követelmények szerint elkészíteni, mint egy már mködő rendszert átalakítani (gyakorlatilag az átalakítás a teljes újraírást jelentette volna).

    6 évesen iskolába kerülve a diákigazolvány miatt minimum személyi igazolványa is lesz

    Hmm... akkor ez megváltozott, mert mi még 14 évesen kaptunk személyit.

    valamint felelős szülőként nyitnak neki bankszámlát, ami újabb pénzügyi nyomokat keletkeztet.

    Az fantasztikus, mert 20 évesen lett először bankszámlám, amikor az egyetemet kezdtem.

    Tegye fel bárki magának a kérdést, hogy az általa használt számítógépes szoftverek, megrendelt szolgáltatások, stb. esetében elolvasta, értelmezte, felelőssége teljes tudatában egyezett bele a szerződési feltételekbe!? Majd minden esetben követte azok módosításait is teljeskörűen?! Vagy csak gyorsan kattintott, hogy használhassa a terméket? Ugyanez érvényes az adatkezelési tájékoztatókra is

    De ez azért is gáz, mert tegyük fel, hogy mindezt megteszed. Mennyi időd menne el vele? Mire elolvasod az összes baromságot, lemegy a nap, lehet, hogy nem is egyszer. :D
    Másrészt, amit írtál.. a litánia el nem fogadása esetén nem használhatod a terméket/szolgáltatást. Akkor? Jelen állás szerint tehát nincs optimális megoldás, ha a feltételeknek csak bizonyos részei nem tetszenek neked, de használnád a terméket. És az egész sztoriban megint a szerencsétlen fogyasztó a kiszolgáltatott, mivel ő viszont semmilyen feltételt nem diktálhat.

    Amúgy használhatod, mert az Ügyfélkapu+ mködik, s ha jól csináltad a 2. faktoros azonosításnak az e-mail-est választottad.

    Tudom, így használom már azóta, amióta a 2. faktor miatt beindították a hisztit.

  • Cs1csó
    titán

    Nem a DÁP ellentettje volt hozzászólásomban a tanyára költözés, hanem az adatvédelmi aggályoké. S jó okkal írtam azt úgy. Mert ma kb. egy telefon nélküli tanyán lehet minimalizálni azt, hogy adatot gyjtsenek bárkiről.
    Az ember megszületése pillanatában adatforrás az állam részére, hiszen rögzítik a személyes adatait, s kapcsolnak hozzá állami azonosítókat (személyi azonosító, leánykori nevén személyi szám, társadalombiztosítási azonosító jel, adószám, lakcím), s ezek mind bekerülnek az állami nyilvántartásba. Egészen kicsi gyermekkorban már kapcsolódnak ehhez egészségügyi (szenzitív) adatok, s társadalmilag fontos közegészségügyi (oltási) adatok is. Majd jön hozzá kulturális, oktatási adat (bölcsőde, óvoda, iskola). 6 évesen iskolába kerülve a diákigazolvány miatt minimum személyi igazolványa is lesz (mivel a diákigazolvány elkészítéséhez szükséges egy érvényes személyazonosításra alkalmas okmány). Ráadásul Magyarország ad egy támogatást is minden újszülöttnek, így egybőlpénzügyi adata is lesz, mert az állam tudni fogja, hogy azt a támogatást melyik banknál vezetett bankszámlára utalja.
    A gyermek növöget, a szülők vesznek neki mobilteelfont, így már biztosított is a nyomkövetés (a mobiltelefonos cellainformációkkal egész pontosan lehet navigálni, nem kell GPS), valamint felelős szülőként nyitnak neki bankszámlát, ami újabb pénzügyi nyomokat keletkeztet.
    Az ember gyermeke elkezd bankkártyával fizetni, pénzügyi adatai bankok kezébe kerülnek, vásárlási szokásai pedig a NAV-hoz is, mivel ugye a pénztárgépek online jelentenek minden tranzakciót. (A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának felszámolása szlogenjével ugye EU-s állampolgárnak nem lehet anonim bankszámlája/bankkártyája.)
    Kereskedelmi és idegenforgalmi szereplők törzsvásárlói/törzsvendég kedvezményekkel, nyereményjátékokkal csábítanak, így részben szenzitív adataikat megadják az emberek.
    Cégek általános gyakorlata, hogy 50+ oldala ÁSZF-ekben olyan adatok megadásába, gyűjétsébe egyeztetik bele az embereket, amit egy 1-2 oldalas szerződés esetén kihúzatnának. (Tegye fel bárki magának a kérdést, hogy az általa használt számítógépes szoftverek, megrendelt szolgáltatások, stb. esetében elolvasta, értelmezte, felelőssége teljes tudatában egyezett bele a szerződési feltételekbe!? Majd minden esetben követte azok módosításait is teljeskörűen?! Vagy csak gyorsan kattintott, hogy használhassa a terméket? Ugyanez érvényes az adatkezelési tájékoztatókra is.)
    S akkor ne beszéljünk arról, hogy manapság már kisebb falvakban is elterjedt a köztéri biztonsági kamerák használata, így videófelvétel is rengeteg készül az emberekről.

    Ennyit a mai ember adatvédelmi aggályairól.

    Informatikai oldalon pedig célszer azt is figyelembe venni, hogy a technikai fejlődés újdonságaink bevezetése miként célszerű? Toldozzuk-foltozzuk a régi rendszert, esetleg újítások ne is kerüljenek be (s járjunk úgy mint az USA egészségügyi bérszámfejtési rendszerével, ahol idén áprilisra sikerült lecserélni a régi COBOL nyelevn írt rendszert, s közben szívtak pár évet, mert már alig volt a nyelvet ismerő programozó), vagy esetleg egy bizonyos ponton azt m ondja egy felelős vezető, hogy új technológiai alapokon készítsük el az új rendszert, amivel felváltjuk a régit (ideig-óráig lehetőséget adva a párhuzamos használatra)?

    cocka: Az emberek többsége itthon már leginkább a mobiltelefonját használja mindenre is. Normálisan működő cég esetén pedig a fejlesztést egyértelmen a társadalmi igény szerinti végzik. Amúgy használhatod, mert az Ügyfélkapu+ mködik, s ha jól csináltad a 2. faktoros azonosításnak az e-mail-est választottad.
    De ha teljesen hagyományos módon akarsz ügyet intézni, akkor a magyar államigazgatás még arra is hajlandó, hogy szóban előadott kérelmedről jegyzőkönyvet vesz fel, amiről ad egy hiteles másolatot, s ennek alapján indítja el az ügyintézést. (S akkor az általad említett őskőkor, azaz szóbeli indítvány és a futurisztikus XXI. század között a magyar államigazgatás még biztosít pár eltérő technikai fejlettségnek megfelelő lépcsőfokot, pl. papír alapú beadvány, e-mail.)
    Vélhetően a hazai döntéshozók is azért döntöttek a DÁP létrehozás és nem az Ügyfélkapu toldozás-foltozása mellett, mert sokkal egyszerbb egy új, nemzetközi (és világszerte alkalmazni tervezett) szabványnak megfelelő alkalmazást az alapokról a jelenlegi követelmények szerint elkészíteni, mint egy már mködő rendszert átalakítani (gyakorlatilag az átalakítás a teljes újraírást jelentette volna).

    A DÁP csak hozzáférést ad azokhoznaz adatokhoz amit amúgybis tud az állam.

  • róland
    veterán

    De ez nem ilyen fekete-fehér, hogy DÁP vs. tanyára költözés. Hadd használjam már a rendszert PC-n vagy laptopon, ha úgy akarom és hadd ne kelljen már hozzá mobilplatformon baszkódni. Ez olyan qrva nagy kérés?

    Bárhol, ahol elmondom, hogy nem vagyok hajlandó okostelefont használni, mindenki visszaküldene az őskőkorba. Mintha 2026 meg az őskőkor között nem lennének köztes időszakok. :W

    Egyébként az évek során olyan szépen leamortizálták megyeszékhelyünket, hogy időnként tényleg tanyán érzem magam.

  • OK, de felénk sose volt ELMŰ.

    Tanyán be kell fogni az anyóst hogy kerékpárdinamóval fejlessze az áramot a számítógépedhez..

  • cocka
    veterán

    Ügyfélkapu működik usernév + jelszó + emailes 2.faktorral. Azért legyen internet előfizetése is. És elmü szerződés sem árt. ;]
    (hogy a 2.faktort miért plusznak nevezték el az rejtély)

    OK, de felénk sose volt ELMŰ.

  • Ügyfélkaput. Nem kell nekem DÁP. :D

    De ő azt magyarázta, hogy van a DÁP vagy a semmi a tanyán. Lehet választani, mondván ez a jövő.

    Jövő = korlátozás :C

    Ügyfélkapu működik usernév + jelszó + emailes 2.faktorral. Azért legyen internet előfizetése is. És elmü szerződés sem árt. ;]
    (hogy a 2.faktort miért plusznak nevezték el az rejtély)

  • cocka
    veterán

    Tehát dápot akarsz használni mobil nélkül?

    Vagy autót akarsz vezetni de nem akarsz jogosítványt szerezni? Miért nem jó neked az ügyfélkapu? Az használható telefon nélkül.

    Ügyfélkaput. Nem kell nekem DÁP. :D

    De ő azt magyarázta, hogy van a DÁP vagy a semmi a tanyán. Lehet választani, mondván ez a jövő.

    Jövő = korlátozás :C

  • De ez nem ilyen fekete-fehér, hogy DÁP vs. tanyára költözés. Hadd használjam már a rendszert PC-n vagy laptopon, ha úgy akarom és hadd ne kelljen már hozzá mobilplatformon baszkódni. Ez olyan qrva nagy kérés?

    Bárhol, ahol elmondom, hogy nem vagyok hajlandó okostelefont használni, mindenki visszaküldene az őskőkorba. Mintha 2026 meg az őskőkor között nem lennének köztes időszakok. :W

    Egyébként az évek során olyan szépen leamortizálták megyeszékhelyünket, hogy időnként tényleg tanyán érzem magam.

    Tehát dápot akarsz használni mobil nélkül?

    Vagy autót akarsz vezetni de nem akarsz jogosítványt szerezni? Miért nem jó neked az ügyfélkapu? Az használható telefon nélkül.

  • cocka
    veterán

    Az ÜK-t tényleg ki akarták vezetni, de egyelőre a DÁP-ot nem akarták külföldi állampolgárok előtt megnyitni, így az ő online ügyintézéseikhez szükséges az ÜK. Amúgy az ÜK felett rég eljárt az idő, egy adott kor terméke volt, informatikai oldalról el túlbonyolított frontend rendszerrel. A DÁP sokkal jobban megfelel a mai kor követelményeinek.

    Ha pedig adatvédelmi aggályai vannak valakinek, akkor költözzön ki tanyára, s ki se mozhduljon onnan (bár lehet, hogy még ott is megfigyelik). Komolyra fordítva a szót, ha gondok lennének a DÁP alkalmazással, akkor a 2 nagy mobil platform tulajdonosa már rég kidobta volna a saját alkalmazásboltjaiból. (Simán megtették nem USA szoftverekkel.) S még egy réteg a DÁP biztonságossága mellett, hogy az EU digitális államigazgatási rendszereihez megalkotottt EiDAS 2.0 rendelet szerint ahhoz, hogy az EU bármely állampolgára a saját állama hivatalos digitális azonosítási rendszerét tudja használni más EU-s országok államigazgatási ügyintézéseihez, a partnereket minden ország hitelesíti. Azaz ha a németek szeretnék, hogy az ő megoldásuk használható legyen Magyarországon, akkor azt a megfelelő magyar hatóság/intézmény hitelesíti. S ugyanez fordítva. Így a DÁP-ot 26 másik EU tagállam megfelelő hatáskörrel rendelkező szerve fogja átnézni és validálni: "Az eIDAS-rendelet II. fejezete hozta létre az elektronikus azonosítási rendszerek kölcsönös elismerésének keretrendszerét. Ennek lényege az „önkéntes bejelentés, kötelező elismerés” elve. A tagállamoknak lehetőségük van bejelenteni (notifikálni) a saját nemzeti eID rendszerüket az Európai Bizottságnak. Amennyiben a bejelentett rendszer egy szigorú, más tagállamok szakértői által végzett eljárás (peer review) során megfelel a követelményeknek, úgy azt az összes többi tagállam köteles elfogadni a saját online közszolgáltatásaihoz való hozzáféréshez."

    Átnézve, egyelőre csak azon országok között teljes az együttműködés, amelyek részt vesznek az EiDAS rendszer 1-es változatában. A Eu előírásai szerint az EiDAS 2.1 rendszert idén év végéig kell élesítenie a tagállamoknak. Bő 7 hónap múlva kiderül. Amúgy hazánk mellet a görögök, írek, izlandiak, norvégok se vesznek részt az EiDAS 1 rendszerben.

  • 1995M
    aktív tag

    Rossz kórházba jársz. Én mostanában több állami finaszírozású eü-i intézményben a DÁP alkalmazásban mutattam meg a TAJ számomat, sehol nem kérték a papírt.

    "Rossz kórházba jársz."

    Jót röhögtem köszi. "üljön át másik gépjárműbe!"

  • mobilizmo
    addikt

    Az ÜK-t tényleg ki akarták vezetni, de egyelőre a DÁP-ot nem akarták külföldi állampolgárok előtt megnyitni, így az ő online ügyintézéseikhez szükséges az ÜK. Amúgy az ÜK felett rég eljárt az idő, egy adott kor terméke volt, informatikai oldalról el túlbonyolított frontend rendszerrel. A DÁP sokkal jobban megfelel a mai kor követelményeinek.

    Ha pedig adatvédelmi aggályai vannak valakinek, akkor költözzön ki tanyára, s ki se mozhduljon onnan (bár lehet, hogy még ott is megfigyelik). Komolyra fordítva a szót, ha gondok lennének a DÁP alkalmazással, akkor a 2 nagy mobil platform tulajdonosa már rég kidobta volna a saját alkalmazásboltjaiból. (Simán megtették nem USA szoftverekkel.) S még egy réteg a DÁP biztonságossága mellett, hogy az EU digitális államigazgatási rendszereihez megalkotottt EiDAS 2.0 rendelet szerint ahhoz, hogy az EU bármely állampolgára a saját állama hivatalos digitális azonosítási rendszerét tudja használni más EU-s országok államigazgatási ügyintézéseihez, a partnereket minden ország hitelesíti. Azaz ha a németek szeretnék, hogy az ő megoldásuk használható legyen Magyarországon, akkor azt a megfelelő magyar hatóság/intézmény hitelesíti. S ugyanez fordítva. Így a DÁP-ot 26 másik EU tagállam megfelelő hatáskörrel rendelkező szerve fogja átnézni és validálni: "Az eIDAS-rendelet II. fejezete hozta létre az elektronikus azonosítási rendszerek kölcsönös elismerésének keretrendszerét. Ennek lényege az „önkéntes bejelentés, kötelező elismerés” elve. A tagállamoknak lehetőségük van bejelenteni (notifikálni) a saját nemzeti eID rendszerüket az Európai Bizottságnak. Amennyiben a bejelentett rendszer egy szigorú, más tagállamok szakértői által végzett eljárás (peer review) során megfelel a követelményeknek, úgy azt az összes többi tagállam köteles elfogadni a saját online közszolgáltatásaihoz való hozzáféréshez."

    :R
    Kár, hogy azok akik nagyon ellene vannak (mert adatvédelmi aggályai vannak, persze a többségüknek fogalma sincs arról, hogy mit is jelentene ez valójában), pont nem akarják, nem tudják ezt megérteni.

  • róland
    veterán

    félreértették hogy megszűnik az ügyfélkapu, amúgy semmire nem használják.

    Persze, mert ebben oroszlánrésze volt a kommunikációjuknak is.
    Én mindig juszt is kivárom, hogy mi történik. Nem dőlök be mindenféle baromságnak rögvest.

    Az ÜK-t tényleg ki akarták vezetni, de egyelőre a DÁP-ot nem akarták külföldi állampolgárok előtt megnyitni, így az ő online ügyintézéseikhez szükséges az ÜK. Amúgy az ÜK felett rég eljárt az idő, egy adott kor terméke volt, informatikai oldalról el túlbonyolított frontend rendszerrel. A DÁP sokkal jobban megfelel a mai kor követelményeinek.

    Ha pedig adatvédelmi aggályai vannak valakinek, akkor költözzön ki tanyára, s ki se mozhduljon onnan (bár lehet, hogy még ott is megfigyelik). Komolyra fordítva a szót, ha gondok lennének a DÁP alkalmazással, akkor a 2 nagy mobil platform tulajdonosa már rég kidobta volna a saját alkalmazásboltjaiból. (Simán megtették nem USA szoftverekkel.) S még egy réteg a DÁP biztonságossága mellett, hogy az EU digitális államigazgatási rendszereihez megalkotottt EiDAS 2.0 rendelet szerint ahhoz, hogy az EU bármely állampolgára a saját állama hivatalos digitális azonosítási rendszerét tudja használni más EU-s országok államigazgatási ügyintézéseihez, a partnereket minden ország hitelesíti. Azaz ha a németek szeretnék, hogy az ő megoldásuk használható legyen Magyarországon, akkor azt a megfelelő magyar hatóság/intézmény hitelesíti. S ugyanez fordítva. Így a DÁP-ot 26 másik EU tagállam megfelelő hatáskörrel rendelkező szerve fogja átnézni és validálni: "Az eIDAS-rendelet II. fejezete hozta létre az elektronikus azonosítási rendszerek kölcsönös elismerésének keretrendszerét. Ennek lényege az „önkéntes bejelentés, kötelező elismerés” elve. A tagállamoknak lehetőségük van bejelenteni (notifikálni) a saját nemzeti eID rendszerüket az Európai Bizottságnak. Amennyiben a bejelentett rendszer egy szigorú, más tagállamok szakértői által végzett eljárás (peer review) során megfelel a követelményeknek, úgy azt az összes többi tagállam köteles elfogadni a saját online közszolgáltatásaihoz való hozzáféréshez."

  • róland
    veterán

    Nincs még DÁP nekem, talán most rendszerváltás után majd valami értelmesre is lehet majd használni pár év múlva? Igazolványt, TAJ számot mutatni, automata kasszánál életkort igazolni, parkolni... ezek nem olyan megugorhatatlan dolgok. Az e-személyi is a szarnak egy pofon volt, ha Mari néni a kórházban ragaszkodik a fecnihez.

    (vagy Tóni remekművét inkább be kellene szántani és újat, jobbat csinálni?)

    Rossz kórházba jársz. Én mostanában több állami finaszírozású eü-i intézményben a DÁP alkalmazásban mutattam meg a TAJ számomat, sehol nem kérték a papírt.

  • cocka
    veterán

    Az e-személyivel se foglalkoztam mert minek. Azzal még nem is lenne problémám, amikor csak a TAJ számot kérik. Csak amikor konkrétan a fecnit kéri oda a kezébe...

    Az app engem se érdekel egyelőre, semmivel nem lennék előrébb így amikor mondták sima ük belépésnek kampó és válasszunk ük+ vagy app, akkor nem kértem belőle. Sajnos a bizalmi kérdés is felmerült. Majd ha tényleg lehet használni valamire talán elgondolkozom rajta. 2 év alatt még egy életkor igazolást se sikerült összehozni, pedig ha az állampolgár látná a digitális állampolgár tud ezzel sört venni, flakont visszaváltani, parkolni, vérvételre menni, gyógyszert házhoz vagy automatába rendelni stb. talán akkor többen használnák. Az én környezetemben sokan csak azért töltötték le, mert félreértették hogy megszűnik az ügyfélkapu, amúgy semmire nem használják.

    félreértették hogy megszűnik az ügyfélkapu, amúgy semmire nem használják.

    Persze, mert ebben oroszlánrésze volt a kommunikációjuknak is.
    Én mindig juszt is kivárom, hogy mi történik. Nem dőlök be mindenféle baromságnak rögvest.

  • 1995M
    aktív tag

    Az e-személyi is a szarnak egy pofon volt

    Kedvencem, amikor saját részre váltom ki a gyógyszert és bár személyit kér (e-személyim van), a TAJ számot is kéri. Mondom ott van a kártyán olvassa ki. Hát az nekik bonyolult. Mondom jajj már, még mindig itt tartunk? Röhej!

    A másik jópofa dolog, hogy 2025-től ugye gyakorlatilag kiherélték az e-személyivel való ügyfélkapuzás lehetőségét. Szóval akinek kártyaolvasója van hozzá (mint pl. nekem), az így járt.
    Az e-személyi kliensprogram, meg hiába fut, ha lófaszra se jó már.

    Megváltoztathatom a PIN-t. Csodás! De minek, ha már semmi nem kéri a PIN-t? A DÁP-ra meg nem vagyok hajlandó regisztrálni.

    Az e-személyivel se foglalkoztam mert minek. Azzal még nem is lenne problémám, amikor csak a TAJ számot kérik. Csak amikor konkrétan a fecnit kéri oda a kezébe...

    Az app engem se érdekel egyelőre, semmivel nem lennék előrébb így amikor mondták sima ük belépésnek kampó és válasszunk ük+ vagy app, akkor nem kértem belőle. Sajnos a bizalmi kérdés is felmerült. Majd ha tényleg lehet használni valamire talán elgondolkozom rajta. 2 év alatt még egy életkor igazolást se sikerült összehozni, pedig ha az állampolgár látná a digitális állampolgár tud ezzel sört venni, flakont visszaváltani, parkolni, vérvételre menni, gyógyszert házhoz vagy automatába rendelni stb. talán akkor többen használnák. Az én környezetemben sokan csak azért töltötték le, mert félreértették hogy megszűnik az ügyfélkapu, amúgy semmire nem használják.

  • cocka
    veterán

    Nincs még DÁP nekem, talán most rendszerváltás után majd valami értelmesre is lehet majd használni pár év múlva? Igazolványt, TAJ számot mutatni, automata kasszánál életkort igazolni, parkolni... ezek nem olyan megugorhatatlan dolgok. Az e-személyi is a szarnak egy pofon volt, ha Mari néni a kórházban ragaszkodik a fecnihez.

    (vagy Tóni remekművét inkább be kellene szántani és újat, jobbat csinálni?)

    Az e-személyi is a szarnak egy pofon volt

    Kedvencem, amikor saját részre váltom ki a gyógyszert és bár személyit kér (e-személyim van), a TAJ számot is kéri. Mondom ott van a kártyán olvassa ki. Hát az nekik bonyolult. Mondom jajj már, még mindig itt tartunk? Röhej!

    A másik jópofa dolog, hogy 2025-től ugye gyakorlatilag kiherélték az e-személyivel való ügyfélkapuzás lehetőségét. Szóval akinek kártyaolvasója van hozzá (mint pl. nekem), az így járt.
    Az e-személyi kliensprogram, meg hiába fut, ha lófaszra se jó már.

    Megváltoztathatom a PIN-t. Csodás! De minek, ha már semmi nem kéri a PIN-t? A DÁP-ra meg nem vagyok hajlandó regisztrálni.

  • 1995M
    aktív tag

    Nincs még DÁP nekem, talán most rendszerváltás után majd valami értelmesre is lehet majd használni pár év múlva? Igazolványt, TAJ számot mutatni, automata kasszánál életkort igazolni, parkolni... ezek nem olyan megugorhatatlan dolgok. Az e-személyi is a szarnak egy pofon volt, ha Mari néni a kórházban ragaszkodik a fecnihez.

    (vagy Tóni remekművét inkább be kellene szántani és újat, jobbat csinálni?)

  • Nincs ügyfélkapu+ regisztrációm. Tavaly amikor választani lehetett az ügyfélkapu+ és a DAP-os regisztráció között, akkor én az utóbbit választottam. De a kérdés nem arra vonatkozott, hogy van e ügyfélkapu vagy nincs, hanem arra, hogy ha én DAP-al lépek be, akkor is meg kell változtatni a lejárós ügyfélkapu jelszót? De mindegy, akkor belépek és megvàltoztatom.

    .

  • Croft-21
    őstag

    Nincs ügyfélkapu+ regisztrációm. Tavaly amikor választani lehetett az ügyfélkapu+ és a DAP-os regisztráció között, akkor én az utóbbit választottam. De a kérdés nem arra vonatkozott, hogy van e ügyfélkapu vagy nincs, hanem arra, hogy ha én DAP-al lépek be, akkor is meg kell változtatni a lejárós ügyfélkapu jelszót? De mindegy, akkor belépek és megvàltoztatom.

  • blueye
    veterán

    Nem találtam ügyfélkapus topikot, gondolom mert ugye az megszűnt egy éve. Kaptam egy emailt, hogy az ügyfélkapus jelszavam le fog járni májusban és változtassam meg.
    Most ez tényleg szükséges annak ellenére, hogy már egy éve a DAP-al lépek be?

    Nem szűnt meg, olvasd ezt el!

  • Croft-21
    őstag

    Nem találtam ügyfélkapus topikot, gondolom mert ugye az megszűnt egy éve. Kaptam egy emailt, hogy az ügyfélkapus jelszavam le fog járni májusban és változtassam meg.
    Most ez tényleg szükséges annak ellenére, hogy már egy éve a DAP-al lépek be?

  • MaCS_70
    félisten

    Miért nem lehet DÁP-pal szavazni? Egyszerűen 2026-ban szomorúnak tartom hogy még igazolni sem lehet magad szavazásnál.

    Azért nem lehet elektronikusan szavazni (és néhány egyéb , nevesített, érzékeny jogügyletet végezni), mert még mindig komolyabb garanciák biztosítottak papíralapon.

    Ez a biztonsági olló ugyan záródik (bár nem éppen monoton görbe mentén), de még a valódi biztonsági szakértők szerint is megvan. Nem véletlen, hogy nagyon kevés országban van elektronikus szavazás.

    Egy országgyűlési szavazás a legkomolyabb téttel bíró jogi aktusok egyike. Olyan garanciákat kell nyújtani hozzá, amelyek ugyan brutális erőforrások árán, de instant, átlátható módon érvényesülnek. Ez informatikai úton jelenleg nem biztosítható.

    A számítógépes rendszereket támadják, és támadások úgy is lehetségesek, hogy a beavatkozás nem válik láthatóvá. Erre a védelem mindig magában az informatikai térben történik, ami ugyan lehet erős, de nem átlátható.

    A szavazólapok újraszámolhatóak, a felügyeletet pedig az ellenérdekű felek együttesen látják el, végig transzparens folyamatok által.

    Nem véletlen, hogy klasszikus, magát a szavazást érintő támadásokkal senki sem próbálkozik, hiszen baromi nagy kockázattal és minimális eredményességgel kellene számolni.

    Egy informatikai rendszer támadása viszont sokkal kevésbé rizikós, könnyű elrejteni, elbújni, gyakorlatilag nincs vele szemben transzparens védekezés, és nincs fizikailag meglévő tartalék.

    MaCS

  • "nem óhajtok 2-3 naponta 5-10 perceket várogatni az automatáknál, másrészt az 50 Ft-os ökörködés bevezetése előtt is a szelektívbe hordtam a palackokat meg az alu dobozokat, azért persze nem fizetett nekem a kutya se."
    Ugye azzal tisztában vagy, hogy nem miattad (talán jobb az a megfogalmazás hogy hozzád hasonló szemléletű) vezették be az 50 Ft-os ökörködést? Szóval, ha eddig is szelektíven gyűjtötted amit lehet (én is) akkor nincs azzal semmi probléma, ha neked nem ér meg n*50 Ft-ot az időd hogy az automatába visszavidd. Viszont remélem sok embernél kiválthatott szemléletváltást legalább ezekre az italos palackokra. Mert más szelektíven gyűjthető újrahasznosítható anyagokra még mindig azt látom, hogy az emberek többsége nem "szórakozik" a válogatással, csak úgy kidobják a kommunális szemétbe és még erre is lehet mondani, hogy legalább nem ott esik ki a kezükből ahol elfogyott belőle az innivaló.

    Tegnap egy elővárosi Kiss vonat belső lépcsőjén figyelt egy fél literes PET palack pár korty vízzel. Simán lehet, hogy "csak" kiesett az utazótárs táskájából, de én úgy voltam vele, hogy ha ennyire figyelmetlen, vagy ennyire hanyag, akkor az az 50 Ft nekem jár. Felvettem. :D De ez inkább környezetvédelmi téma...

  • mobilizmo
    addikt

    Spar/Penny/Lidl/Aldi/MOHU palackvisszaváltó

    Jó, de fizikai pontgyűjtő kártyám eddig is volt. Supershop, Penny-be baromi ritkán járok, mert rettentő igénytelen, a kínálat is ciki, Lidlnél az a bajom, mint a Coopnál, hogy ők határozzák meg, hogy mire adnak kupont. 90%-ban az érdekel, hogy amit vásárolok arra kapok-e kedvezményt és nem az, hogy amit ők épp kedvezményesnek gondolnak, arra kapok-e, főleg ha nincs is az általuk kedvezményesen biztosított termékekre szükségem.
    Aldinál meg tudtommal nincs is semmilyen pontgyűjtő. A MOHU meg azért nem érdekel, mert egyrészt így is rengeteg idő elmegy a bevásárlással (tudom online rendelés: plusz pénz a kiszállítás miatt meg én hiába lakok vidéki nagyvárosban, itt olyan "játékok" vannak, hogy a megrendelt tételeknek legalább 5-10%-a soha sincs... kb. egy kezemen meg tudtam számolni, hogy mondjuk 30 megrendelésből hányszor sikerült maradéktalanul kihozni mindent) nem óhajtok 2-3 naponta 5-10 perceket várogatni az automatáknál, másrészt az 50 Ft-os ökörködés bevezetése előtt is a szelektívbe hordtam a palackokat meg az alu dobozokat, azért persze nem fizetett nekem a kutya se. Továbbra is oda hordom, mert a lakásom nem raktár, 3 sima, normál méretű bevásárlószatyorba elfér kb. 84 darab palack és összegyűrve nem sok helyet foglalnak. De ez egyébként is csak a pénzbeszedésről szól, ha annyira foglalkoznának ezzel a témával, akkor kérdem én, mi újság a tejes, gyümölcsleves dobozokkal, tejtermékes poharakkal, védőgázas csomagolásokkal, tőkehúsos tálcákkal stb... stb... Majd ha nem egyesével kell baszakodni és gyűrve is oda lehet vinni, akkor majd érdekelni fog.
    Kapitalista szemlélet: a gépnek látnia kell a vonalkódot, mert nem mindent fogad el. Egyesével kell beletologatni emiatt.
    Környezetvédelmi szemlélet: senkit nem érdekel a vonalkód, a szelektíven gyűjtendő műanyagok és fémek anyaga a fontos, meg max. az, hogy felismerje a gép, hogy mi is az, pl. műanyag palack. Öntheted is a tonnányit egyszerre. Asszem tán Dániában vagy Finnországban van is erre példa.

    Azon röhögtem, hogy kb. 15 db pontgyűjtő vagy egyéb kártya tömege éri el egy okostelefonét. Ennyit meg nem hord magával senki.

    "nem óhajtok 2-3 naponta 5-10 perceket várogatni az automatáknál, másrészt az 50 Ft-os ökörködés bevezetése előtt is a szelektívbe hordtam a palackokat meg az alu dobozokat, azért persze nem fizetett nekem a kutya se."
    Ugye azzal tisztában vagy, hogy nem miattad (talán jobb az a megfogalmazás hogy hozzád hasonló szemléletű) vezették be az 50 Ft-os ökörködést? Szóval, ha eddig is szelektíven gyűjtötted amit lehet (én is) akkor nincs azzal semmi probléma, ha neked nem ér meg n*50 Ft-ot az időd hogy az automatába visszavidd. Viszont remélem sok embernél kiválthatott szemléletváltást legalább ezekre az italos palackokra. Mert más szelektíven gyűjthető újrahasznosítható anyagokra még mindig azt látom, hogy az emberek többsége nem "szórakozik" a válogatással, csak úgy kidobják a kommunális szemétbe és még erre is lehet mondani, hogy legalább nem ott esik ki a kezükből ahol elfogyott belőle az innivaló.

  • Aztán egyesével felfújom és úgy dobom be.

    Ha ezt nem poénnak szántad, akkor hadd kérdezzem már meg, hogy ez mennyi ideig tart? Míg egyesével végigbohóckodod az összest? Gondolom a mögötted állók hihetetlen nagy örömére. :D

    Nincs itt semmi poén. 2 fújás elég. 14db 2,5L palack elfér egy kis (35L) szemeteszsákban. Nem foglal sok helyett. Persze lehet ugyanennyi idő alatt te 20 palackot is be tudsz dobni de nekem ez így jó.

  • cocka
    veterán

    "ne nyomjam össze"
    Én mindig összenyomom a pet palackokat.
    Aztán egyesével felfújom és úgy dobom be. A gépet nem zavarja ha kicsit alaktalan.

    Azon boltba viszem visszaváltani akol úgyis vásárolnék, így nemis akarok bankkártyával bűvészkedni, elég a cetli ami ott egyenértékű a bankjeggyel (1évig).

    Aztán egyesével felfújom és úgy dobom be.

    Ha ezt nem poénnak szántad, akkor hadd kérdezzem már meg, hogy ez mennyi ideig tart? Míg egyesével végigbohóckodod az összest? Gondolom a mögötted állók hihetetlen nagy örömére. :D

  • De ez így sem érdekel, mert azt írja, ne nyomjam össze. A lakásom továbbra sem raktár. Az meg nem érdekel, hogy Budapesten mi van, mert nem ott lakok. Ráadásul a sima szelektív hulladékgyűjtő soha nem romlik el, max. nem ürítik időben.

    "ne nyomjam össze"
    Én mindig összenyomom a pet palackokat.
    Aztán egyesével felfújom és úgy dobom be. A gépet nem zavarja ha kicsit alaktalan.

    Azon boltba viszem visszaváltani akol úgyis vásárolnék, így nemis akarok bankkártyával bűvészkedni, elég a cetli ami ott egyenértékű a bankjeggyel (1évig).

  • cocka
    veterán

    Több országban is van erre példa, Hollandia is rémlik, hogy köztük van. Tavaly volt hír, hogy a MOHU is vett kísérletképp pár darabot ilyen gépből. Talán még nem sikerült a teszt végére érniük, mert azóta sincs erről újabb info...

    Van már több működő ilyen gép Budapesten is, vagy pl.ez tavaly év eleje óta Pilisvörösváron.

    De ez így sem érdekel, mert azt írja, ne nyomjam össze. A lakásom továbbra sem raktár. Az meg nem érdekel, hogy Budapesten mi van, mert nem ott lakok. Ráadásul a sima szelektív hulladékgyűjtő soha nem romlik el, max. nem ürítik időben.

  • zsola400
    senior tag
    A megválaszolt hozzászólás már nem elérhető.

    Több országban is van erre példa, Hollandia is rémlik, hogy köztük van. Tavaly volt hír, hogy a MOHU is vett kísérletképp pár darabot ilyen gépből. Talán még nem sikerült a teszt végére érniük, mert azóta sincs erről újabb info...

    Van már több működő ilyen gép Budapesten is, vagy pl.ez tavaly év eleje óta Pilisvörösváron.

  • cocka
    veterán

    Az élet különböző területeiről volt szó ,legalábbis én így értettem,. Márpedig bankolni tudsz telefon nélkül is - nyilván egy olyan Neobanknál ami kifejezetten erre a technikára épült, nem, de az OTP-hez beslattyogsz és intézhetsz bármit, feltéve ,hogy sok időd van.
    Boltok egyes kedvezményeket kifejezetten app használatához kötik, ami valószínűleg nem véletlen - az adataiddal fizetsz - , de ettől még vásárolhatsz ott, legfeljebb nem kapsz kedvezményt. Mindig az SMS-t emlegeted, de ahhoz is kell min. mobil, akkor már azokra is gondolni kellene akik kizárólag tárcsázós vezetékes telefont használnának, tehát őket is kényszerítenék egy általuk nem kívánt eszköz használatára. :)

    Jó hát nem egy kő alatt élek, szóval az alapelvárásom, hogy netbankot tudjak használni. Egy olyan banknál meg aztán különösen, aminek ugye csak Pesten vannak fiókjai.

    az adataiddal fizetsz

    Vagy nem, mert egyik kártya sem szól névre, simán használhatom a rokonomét is és akkor én nem adtam meg semmit. Vagy a másik, amikor mindenképp meg kell adni születési dátumot meg lakcímet, megadtam kamu adatokat. A kártya már nálam volt, akkor mi közük a lakcímemhez vagy a születési dátumomhoz? Marketinges hülyeségeket se engedélyezem.

    Mindig az SMS-t emlegeted, de ahhoz is kell min. mobil, akkor már azokra is gondolni kellene akik kizárólag tárcsázós vezetékes telefont használnának, tehát őket is kényszerítenék egy általuk nem kívánt eszköz használatára.

    Hát valljuk be ez azért nem életszerű. Tudtommal a régi tárcsás telefonok ma már csak átalakítóval működnek. Egy mai modern vezetékes telefonon se tudom, hogy van-e SMS fogadási lehetőség, szerintem az még kevés, ha maga az eszköz technikailag tudja, még a szolgáltatónak is engedélyeznie kéne.
    (Most kipróbáltam: mobilról se enged vezetékes telefonszámra küldeni)

  • cocka
    veterán

    Lidl pl. sok kedvezményt kupon formában ad, amit aktiválni kell az appban.

    Állítólag már a weben is lehet, de mondom, az a bajom ezzel, hogy akkor nem én döntöm el, hogy mit vásárolok, hanem a Lidül dönti el helyettem.

Új hozzászólás Aktív témák