Új hozzászólás Aktív témák
-
Sidaries
őstag
És végül ideértem. Most, hogy megint itthon vagyok teljes erővel neki kellett esnem a munkának, azért nem tudtam írni. Szóval még egy bejegyzést szeretnék ideírni, ami az aktuális kínai politikai helyzetről szól.
Valószínűleg ti is hallottatok sokat az aktuális problémákról, amik Kína és Tajvan között vannak. Mielőtt elindultam elég sokat hallottam róla én is. Utánaolvastam a neten, láttam a tévében. Most pedig leírom, hogy ott mit gondolnak a témáról.
Tajvan Kína számára csak egy lázadó tartomány, semmi más. Az egész történet a 2. világháborúig nyúlik vissza. Amikor Mao és a kommunistái elűzték az aktuális kínai kormányt (Talán Csang-kaj-sek???) ők Tajvanra vonultak vissza és ott saját országot alapítottak. Emiatt Tajvan nem ismeri el a kínai anyaországot és emiatt van, hogy Kína nem ismeri el a lázadó kormányt. Természetesen Tajvan az Egyesült Államokhoz áll közelebb, ez még olaj a tűzre.
Sok hírt lehetett arról hallani, hogy Kína akár fegyverrel is, de visszahódítja Tajvant. Amikor ezt ott kérdeztem, mindenki azt mondta, hogy ez nem igaz. A kínai egy barátságos nép és Tajvanra egészben van szüksége, nem pedig darabokban.Inkább diplomáciai úton képzelik a két ország egyesítését valamiféle autonómiában, de ezt nem tudom pontosan hogyan. Hasonlóan Hong-Konghoz, de ott egyszerűbb volt a helyzet. Ott lejárt egy szerződés Angliával és kész. Hong-Kong helyzete valóban speciális. Amennyire hallottam nem változott ott szinte semmi a visszatérés óta. Ugyanúgy baloldali a közlekedés, meg minden, csak máshova fizetik az adót.
Persze ezt csak az alapján mondom, amit ott hallottam. Akikkel ott beszéltem, egyikük sem volt 3-nál több alkalommal Hong-Kongban.
Van még egy érdekes dolog. A Kínaiak nagyon nem szeretik a Japánokat. Ezt mindíg hangoztatják, amikor Japán kerül szóba. Ez még durvább, mint amikor egy Magyar a Románokat szídja.A legnagyobb bajuk velük még a 2. vh-s attrocitások és mészárlások, amiket a Japánok tettek velük valamint az, hogy tudásuk szerint Japán soha nem kért bocsánatot ezekért. Én ezt itthon nem így hallottam, de mindegy. Ők így tudják.
Természetesen van egy régebbi sérelem is. Kína számára Japán is csak egy lázadó tartomány.Csak éppen már sokkal régebben lázadt fel. Ez azért nem olyan erős, de ezen jót vigyorogtam. Hát senki nem akar kínai lenni?
-
Sidaries
őstag
válasz
Adrian Mole #168 üzenetére
Ott van a leírás, hogy barna meg minden. Na az alapján gondolom, hogy az az volt.
Mellesleg HAZAÉRTEM ma reggel. Még nem hagyom kihalni a fórumomat, még lesz pár írás. -
hujberk
újonc
Hello Sid! Örülök, hogy látom, mizu veled! Hétvégén már itthon leszel?
[Szerkesztve] -
Sidaries
őstag
Itt van egy leírás a kínai kajákról:
Bővebben: link
Ez alapján úgy gondolom, hogy tegnap ettem 100 napos tojást.Nem volt rossz, de azért a rendes friss az jobb.
[Szerkesztve] -
Sidaries
őstag
Hmmm, szerintem nem pontosabbak és nem sértődékenyebbek, mint mi. Ennyi. Amit nem szabad elfelejtened az talán az, hogy ha kínaiakkal eszel, előbb mindíg várd meg, hogy mit csinálnak a kajával. Lehet, hogy nem azt amit te gondoltál.
Nekem volt olyanom, hogy ettünk és kihoztak egy kannányi teát. Öntöttek belőle mindenkinek és én örültem is, mert szomjas voltam. Ennek ellenére inkább megvártam mi lesz és kiderült, hogy jól tettem, mert utána kiborogatták az egészet, mert ez csak valami öblítés volt.
Egy másik. Kaptam kajakor egy levest. Nem volt olyan jó, de nem volt sok, úgyhogy megettem mindet. Ha az összeset megeszed, akkor ez náluk azt jelenti, hogy kérsz még. Kaptam. Na azt már nem ettem meg.
Ha túristaként lennék itt, akkor fogalmam sincs kit kérdeznék. Szerintem a járókelőket és remélném, hogy valamelyik tud angolul.
A benzin 100Ft körül van. Elég olcsó. Nálunk ezért már sztrájkoltak a taxisok.Az általános megélhetés olcsó, és a kínai kaják is. A kenyér drága, mert azt a kínaiak nem esznek. Az az Európaiaknak való. A drága egyébként 100Ft-ot jelent egy kilóra. Tehát majdnem mint otthon.
-
Sidaries
őstag
Tudtam, hogy nem úszom meg ezeket a kérdéseket. A masszézsos csajok nem kacsingattak, nem nyomultak. Gondolom a munkájuk függ tőle, hogy ne kezdjenek ki a vendéggel. Nem tudom, hogy vannak-e kurvák. Biztos vannak, de én nem találkoztam velük. Szerintem nem segít nekik, hogy minden sarkon rendőr van. Egyébként eléggé prűdek. Gondolok itt arra, hogy a csajok általában nem öltözködnek kihívóan, az újságosnál nem láttam tipikus férfimagazint és amikor jöttem, akkor otthon vettem egy Blikket. Amikor a vendéglátóm meglátta az elején a meztelen csajt, akkor azt mondta, hogy Kínában ilyen nincs. Ebből adódóan a nők nem nagyon vagánykodnak.
-
nRu3
addikt
válasz
Adrian Mole #159 üzenetére
Oh ilyen gugolos potyantos wc-vel már volt szerencsém ,olyan nagy volt a lik hogy simán célozhatam melyik részén csuszon le a piramison az elhsznált tápanyagom maradványa
-
lesaux
veterán
Itt ülök a gép előtt, szemben velem a kínai kaja. Azon töprengek, vajon Kínában is teleb@sszák-e káposztával meg mirelit borsóval, répával...
-
Adrian Mole
senior tag
válasz
Sidaries #154 üzenetére
Köpködés! Tényleg! Vagy a másik, ami még ''menő'': orrtúrás, utcán. De nem ám finomkodva, hanem könyékig benyúlva.
Pedig kint vannak a táblák: Ne köpködj, ne szemetelj, stb! (persze kínaiul, nehogy a szerencsétlen európai értse, mi a legnagyobb gáz).
WC: legdúrvább élmény egy vidéki pályaudvaron ért: akkora a WC, mint egy repülőgépszerelő hangár, derékmagasságú fallal elválasztott boxok, minegyikben gugolós-pottyantós porcelánnal. Tök vicces, ahogy az embereknek a feje búbja látszik, ahogy gugolnak (magasabb európai férfinak persze a cucc is, mert feljebb kezdődik, mint a fal). Még WC sztori: gugolós-pottyantós porcelán annyira elterjedt, hogy a repülőgépekben a WC-n kint vannak a kínai feliratú piktogrammok, hogy erre a fajtára nem gugolni, hanem ülni kell
Tök vicces, piktogram bácsi gugol a WCdeszkán, áthúzva.
-
gyurc
aktív tag
akkor meg kerdezem: milyen a pontossag? allitolag nagyon pontosak.
a precziseg(gondolok itt a jol elvegzett, hibamentes munkara).
mennyire sértődékenyek? miaz, amit nem szabad elfelejtened, ha ottvagy?
ha te pl most varost szeretnel latni, mint turista(es nem mint dolgozo). akkor kihez fordulhatnal?
benzinarak milyenek(ha at tudod valtani).?
vagy pl egy kilo kenyer(vagy az ennek megfelelo napi étek).
hirtelen ennyi:> -
gyurc
aktív tag
köszönöm a valaszokat
-
Sidaries
őstag
válasz
Adrian Mole #153 üzenetére
Dugó nincs, de amit írtál az teljesen igaz. Valahol az elején már írtam a topiknak, hogy a duda a legfontosabb eszköz. Úgy érzik, hogy ha dudálsz, akkor az mindenre feljogosít.
Én egy koccanást láttam eddig, az sem volt vészes. Viszont amellett katonaruhában álltak PUSKÁVAL! Az autók meg tényleg elég szar állapotban vannak. Pedig nagyon drágák. Nyugodtan lehet az otthoni árakat néggyel-öttel szorozni. Komolyan. Az autó itt nagy luxus. Ezért fejlett a tömegközlekedés. Bár durva is lenne 1 milliárd embernek autót adni.
-
Sidaries
őstag
Zene és szórakozás. Sajnos ezekhez csak kis mennyiségben jutottam hozzá. Azt nem tudom, hogy milyenek a kínai discok meg általános bulihelyek, mert egyikben sem voltam. Általánosságban úgy gondolom, hogy európai tipusúak lehetnek. A zenéről kicsit többet tudok. Van néhány nyugati sláger, amiket hallottam itt (Backstreet Boys
, Kylee Minogue), de zömében kínai nyelvű zenék vannak. Az emberek nem is ismerik a nyugati húzóneveket. Legalábbis részemről húzóneveket. Gondolok itt Marylin Mansonra vagy a Metallicára. Nem végeztem közvéleménykutatást, de szűk köri tapasztalatokat nézve ez a benyomásom.
Egyébként a standard kínai zene európai alapú, de hallatszik belőle a kínai hatás és itt nem csak a szövegre gondolok. Benne vagy az a jellegzetes kínai nyújtott izé és a jellegzetesen vékony női hang. Az a nyávogásféle. Igazából nem rossz és mindenképpen jobb és sokkal kevesebbet röhögök rajta, mint pl. a szlovák zenéken.
Rockzenét nem hallottam sehol, de ez nem jelent semmit. Az ember MO.-n sem nagyon találkozik vele spontán. Koncertplakátokra sem emlékszem, de lehet, hogy csak nem jöttem rá, hogy melyikek a koncertplakátok.
Most más. A kínai szokások, talán nem meglepő, de teljesen különbözőek az európaiaktól. Ez egy régebbi kultúra. 6000 éves (láttam itt valahol, hogy valaki 12000-t mondott, de a kínaiak is csak 6000-t emlegetnek, úgyhogy szerintem az a helyes) és néhány dologban ez látszik, de nagyon sok dologban szerintem, mi a barbárokjobbak vagyunk és kifinomultabbak. A nyugati kultúra hatása itt is nagyon erős. Az átlag kínai nem őrzi erősen a saját szokásait, idomul a nyugatihoz. Van azonban sok dolog ami nem változik. Az egyik a pálcikával evés. A kínaiak csak és kizárólag azzal esznek és nem is tudnak késsel villával enni. Csak kanál és pálcikák. Azonkívül van egy nagyon undorító szokásuk, a köpködés. Nem csak a szolid ''na köpök egy kicsit'' tipusú, hanem a nagyon durva, ''jól felhörgöm, kikrákogom, megforgatom'' aztán akkorát köpnek, hogy kifordul a kuka amit eltalálnak. Na ez nem egy szép látvány.
Van egy szerintem elég régi szokásuk is, ez a lábmasszázs. Ez egy kb. 1 órás procedúra, ami alatt megmossák, megmaszírozzák az egész lábadat és ez jó. Közben te meg tévét nézel.Vannak egész házak amik csak erre szakosodtak. Ezt a lábmasszázst egyébként mindíg nők végzik, mielőtt valaki megkérdezi, nem szépség alapján válogatják őket. Vannak szépek és kevésbé szépek, de mint említettem ez nem szempont, mert mint mondtam, te úgyis tévézel.
Valaki kérdezett a WC-ről. Na hát itt a default az a gugolós-pottyantós. Ahol európaiak is megfordulnak ott általában van rendes angolwc is.
Ha valakinek kérdése van, akkor az hamarosan tegye fel, mert már csak holnap tudok rá válaszolni, mert utána utazok haza. Aztán már csak Vasárnap. -
Adrian Mole
senior tag
válasz
Sidaries #149 üzenetére
Nincs nagy dugó a városokban? Nekem nagyon emlékezetes a kantoni ''szötymörgés''. Taxiban. Kamikáze vezetővel... brr kiráz a hideg, ha rágondolok. Szegény biciklisták vszleg már mexokták.
De mindenki állat módjára vezet(ett). Példa: körforgalom, hasonló táblázással, mint itthon. Mit tesz a kínai vezető? Az attól függ, milyen verdában nyomul: ha bringa, vagy kismotor, akkor lassít, körülnéz (többnyire, ez sincs mindig így). Ha nagyobb kocsi, pláne teherautó, busz, akkor visszavált egyet (nyomaték plusz hanghatás), ráfekszik a dudára, gázt ad és belehajt teljes lendületel a kereszteződésbe. Viszont furcsa, hogy balesetet egyet sem láttam. Biztos mindenki számít arra, hogy a másik állatként vezet. A kocsik 99 százaléka ugyanakkor elég jól össze-vissza van horpasztva.
-
Sidaries
őstag
válasz
Adrian Mole #151 üzenetére
Ettem kínai kaját. Elég volt. Én nem ehhez vagyok szokva.
-
Adrian Mole
senior tag
válasz
Sidaries #129 üzenetére
Ne viccelj már! Nem nagyon lesz lehetőséged élőben kipróbálni itthon a kínai kaját. Ami nálunk kínai néven fut, az csak utánzat, legfeljebb a nagyon drága hazai éttermekben van valami hasonló.
Abban igazad van, hogy annó én is vágytam valami hazara néha (ugye szinte csak meleg kaja van), például ezek a jóemberek nem ismerik a tejet, és ebből következően a tejtermékeket sem. -
Sidaries
őstag
Időjárásupdate:
Rendkívül magas a páratartalom. Ezt nem tudom számszerűsíteni, de néha határozottan nehéz lélegezni. -
Sidaries
őstag
Persze, hogy válaszolok, de én munkában vagyok és néha kicsit kell dolgozni is.
Szóval a levegő tiszta, minden rendkívül tágas. Nagy minimum 2, de inkább háromsávos utak vannak mindenhol. Ez egyébként furcsa, hogy vannak dolgok amik nagyon kicsik és vannak amik meg nagyon nagyok. Úgy vettem észre, hogy ami közvetlenül az embereknek készült az kicsi, ami csak közvetve az nagy. Egy példa. Közvetlen pl. az ágy, asztal, lakás. Ezek kicsik. Közvetett pl. az utca (autók), épületek (lakások), ilyesmi. Talán érthető amit mondtam. Fa kb. annyi van, mint otthon. Ez egy 1000000 lakosú város és szerintem ahhoz képest elég sok, de nem tudom mert nálunk nincsen ekkora.
Mindenesetre nem szembetűnő a hiány vagy hogy túl sok van belőle. Az utcák szintén mint otthon. A jobb helyeken (pl. ahol lakom) tiszta, de vannak nagyon koszos városrészek. Ilyeneken csak átutazni szoktam. Itt vannak kóborkutyák is, de egyre kevesebben.
A boltok nagyon sokáig vannak nyitva. Este 7-kor szinte még az összes. Ez a legjellemzőbb. Sokminden van bennük, igaz a felét sem tudom, hogy micsoda. Legalábbis kajaszinten. Egyébként nagyon hasonló ez is MO-hoz. Más a választék, mások az emberek, de nagyjából ugyanaz a norma.
A nagyonéjjeli tömeget nem tudom, de este 10-11 körül még nagyon sokan mászkálnak az utcákon.
Na látod mennyit kérdeztél? Na ezért nem tudtam olyan hamar válaszolni. -
gyurc
aktív tag
valaszolsz azert nekemis?..
-
efge
aktív tag
ma eleg koran bementel dolgozni
-
Sidaries
őstag
Ja és szerintem erről a nyelvészeti dologról akkor érné meg vitatkozni, ha mindegyikünk anyanyelvi szint felett beszélné az angolt, németet és kínait.
-
Sidaries
őstag
Éppen az a légyeg, higy angolul könnyű alapszinten megtanulni. Ettől lesz világnyelv. Egy világnyelv lényege, hogy könnyen megértsék egymást az emberek, nem pedig hogy verseket irogassanak egymásnak.
Mindemellett szerintem az angol szókincse nem kicsi. Én egyszer azt hallottam, hogy a legnagyobb a világon. Ezt el is tudom képzelni, mert minden új dolognak először angol neve lesz. -
Sidaries
őstag
válasz
wildrain #130 üzenetére
Igen látszik, hogy küzdenek. Vannak gyerekek, de nem sok. Ez azért van, mert ha nincs gyereked vagy ha egy van, akkor elég nagy adókedvezményt kapsz, ha kettő van akkor ha jól tudom semmi különös(de ebben nem vagyok biztos), ha viszont kettőnél több gyereked van, akkor megvágnak keményen.
Beszélgettem az adókról a vendéglátómmal és azt mondta, hogy náluk 10% az adó. Ő olyan jövedelemcsoportban, hogy Magyarországon erre 40%-ot kapna. Persze ez a fizetése kb. 60000Ft, de itt az egy közepesen jó megélhetést biztosít, amiből még félre is tud tenni.
Ja és amennyire látom, a kínaiak nagyrésze a 15-25 éves sávban van. Nagyon ritkán látok öregebbet, ők a taxisok.
[Szerkesztve] -
kapcs-ford
őstag
válasz
Sidaries #129 üzenetére
dejóó topik lenne a fórumomba dehát nem ott van..
Van pár kínai osztálytársam, van éttermük. Karácsonykor kutyát ettek , az volt a főfogás. Azt hittem hogy hülyéskedik de a végén bevalotta az egész osztálynak hogy gyakorlatilag mindenhúsevők, esznek amit találnak: kutya, patkány, cica, galamb etc...
A vendégeknek nem adhatják de ők azt eszik, persze egy olajban sütnek mindent..
A köszönésük is mintha macska lenne '' nyááú'' ami azt jelenti hogy szia, de ezt te majd leírod pontosan ! -
Hozzáadom a listához. Zsír topic.
-
Fred23
nagyúr
Tényleg tök jó olvasni,és nekem is van pár kérdésem.Hogyan és hol szórakoznak a kínaiak ? Mozi,diszkó,kocsmák ? A WC olyan,mint nálunk ?
Kínai bort ittál már ? Vegyél lottót,biztosan sokat lehet nyerni !
-
keratom
tag
Zsír ez a topic. Írok is gyorsan vmit, hogy itt legyen a jobboldalon, ne kelljen mindig keresgélni. Roppant érdekel, hogyan élnek az emberek abban az országban, ami pár éven belül gazdaságilag, és katonailag is az USA ellenpólusa lesz a világban.
A kínai márkajelzésű európai autók nem hamisítványok, vmelyik autós újságban láttam egy tudósítást a sanghaji autókiállításról, és ott álltak sorban az európai verdák a kis krix-kraxokkal a megszokott márkanevek helyett
Egyébként azt tudtátok, hogy a kis genyó kínaiak miatt (is) vesszük ilyen rohadt drágán a benzint itthon? A meglódult a gazdaságuk igényeinek kielégítésére sokkal több olajat vásárolnak, emiatt hiány van a piacon=drága az olaj -
gyurc
aktív tag
Milyen a levegő? tiszta? - ez erdekelne, egy akkora tomegu helyen.
Mennyi fát látsz? milyen a tisztasag az utcakon? mekkora a tomeg ejjel?
milyen egy bolt(felepitesre, kiszolgalasra, valasztekra?)
öö hirtelen ennyi kerdes, ha lehet -
fLeSs
nagyúr
Nekem is teccik a topik, de ne offoljátok szét!
-
zoley[HUN]
tag
hat az angol a lovarihoz kepest biztos gazdag szokincsu nyelv, de a magyarhoz kepest eleg szegenyeske. nemeteknek sztem tobb szavuk van, a kifejezesek is cifrabbak mint angolban (nemetul ugyanazt el tudod mondani 5-6 felekeppen is, ugyanazzal a jelentessel, vagy arnyalatnyi jelenteskulonbseggel, angolban ez annyira nem eroteljes), meg a nyelvtan ami meg nehezebb. de en akkor is a magyarra szavazok. mar csak azert is jo magyarul beszelni, mert igy tudsz a legcifrabbakat karomkodni
egyebkent egy nyelvet ne a kereskedelmi tv alapjan itelj meg
-
wildrain
addikt
Én.
Kantornak:
Ráadásul mi az, hogy régi a helyesírása? Nekem nem régi az angol helyesírás, még jó, hogy nem újítgatják évente...
És a kínai majd akkor lesz világnyelv, ha idegen nyelvként azt tanítják a föld legtöbb országában az iskolában, kiszorítva az angolt, franciát, olaszt, spanyolt, németet. Arról nem is beszélve, hogy egyelőre a legtöbb országban kuriózumnak számít, ha valaki tud kínaiul.
[Szerkesztve] -
kantor
tag
válasz
Sidaries #125 üzenetére
az angol egy idota nyelv. kicsi s szokincse, regi a helyesirasa. angolul alap sztinten konnyu megtanulni, de magasabb szintre mar nehez eljutni. a nemetnel ez pont forditva van.
hogy akinai milyen nem tudom, de az egy 12k eves orszag. ami azert nem semmi. es nem lesz hanem mar ma is vilagnyelv. -
Sidaries
őstag
válasz
Adrian Mole #126 üzenetére
Na hát ebben nem értünk egyet. Már alig várom, hogy otthon egyek valami nagyon frankót. Mondjuk lecsó, rántotthús, ilyesmi.
-
Sidaries
őstag
válasz
zoley[HUN] #123 üzenetére
Na holnap majd írok erről. Már amennyit tudok, mert nem nagyon vagyok képben.
-
pampika
őstag
Nagyon jó kis topic
Mi kultkor kajáltunk egy kínaiban és ott vmi kis csészében barna leves,pár zöldséggel.Iszonyat csípős volt és iszonyat fincsiAztán meg szecsuáni csirke sülttésztával + millió zőccséggel.Nyami
-
Adrian Mole
senior tag
A kaja az baromi jó kínában (leszámítva persze az európai gyomornak ''tabu'' kajákat, meg a hányásnak kinéző leveseket...). Amit említesz, az asszem kevergetve sütött garnéla - nekam anno nagyon bejött: még a páncélját is meg lehet enni, fantasztikusan van fűszerezve és átsütve! Előnyben vagy, ha szereted a csípőset (sült erőspaprika - ez is nagyon bejövős, igaz, néha nem tudtam az összeset megenni, mert lángolt a fülem), de nagyon sok más szuper dolog van (sült tofu, sült zöldbab, stb). Ami kissé bizarr, de ha van kedved, próbáld ki, az a száznapos tojás. Ne szagold, egyed, mert úgy egészen jó (a szaga dúrva).
A licsi, ahogy írták is gyümölcs. Van a belsejében egy kemény, fekete-barna, fényes mag, azt nem kell megenni, meg a pergamenszerű küldső burkot sem. Azzal vitatkoznék, hogy szőlővel összevethető a mérete, inkább ringló méret!
Fura hely az a Kanton és HK közötti terület, fura volt látni annó, hogy dúlt az állam által támogatott vadkapitalizmus. -
Sidaries
őstag
Ezen már én is gondolkodtam aztána következőre jutottam:
A kínaiból nem lesz soha világnyelv, amíg nem változtatják meg az írásukat. Az angol egyszerű, ezért lehetséges, hogy most már szinte mindenhol beszélik. Nem várom el, hogy beszéljenek angolt, de miután az angollal nagyon sok helyen tudsz kezdeni valamit, addig a kínaival nem. Lehet, hogy tömegben sokan vannak, de területileg kisebb helyen. -
kantor
tag
khmmm azt ugye szem elott tatod hogy kb 1nagysagrendel tobb kinai van mint angol nyelvu, sottmeg azt is megkockaztatom hogy tobb kinai van, mint angolul beszelo ember. tehat miert varod el hogy beszeljek az angolt?
elobb utobb elonti a sarga nep a foldet es akkor majd tanulhatsz pingpong nyelven... -
zoley[HUN]
tag
milyen a helyi zene? miket hallgatnak az emberek? van egyaltalan radio? vagy sörözők? esetleg ''discok''. hol szorakoznak az emberek?
[Szerkesztve] -
Sidaries
őstag
Na. Összeszedem magam és írok egyet. Ma az időjárás meg öltözködés lesz a fő téma.
Szóval itt meleg van. A városnak ahol vagyok a távolsága az Egyenlítőtől azonos a Szahara távolságával. Szerencsére tenger mellett van, ezért nincsen sivatag. Jellemzően 30C körüli az időjárás. Az első héten 5 nap esett az eső, gondolom itt volt a monszun.Azóta csak egy zápor volt. Kb. 5 percig tartott, de addig ömlött az eső. Amikor esett, akkor a hőmérséklet lement kb. 25C-ra, de tegnap 34C volt. Azt mondják télen sem megy a hőmérséklet 23-24C alá. Eléggé statikusan 25C és 35C között változik a meleg az év folyamán.
Ebből következik, hogy az embereknek nincsenek meleg ruháik. Mindenkinek csak rövidújju ingjei vannak és esernyői.Elég gyakran hordják magukkal, nap ellen is. A ruházkodásra teljesen az európai divat a jellemző, a színválasztás néha elég furcsa. A Magyar szokásokkal ellentétben itt nagyon sok emberen van nagyon színes ruha, és általában a durvább fajták. Gondolok itt pl. a lila színre. Nem nagyon emlékszem, hogy otthon valaki lila pólóban mászkált volna, de itt egész sokan.
A tradicionális kínai ruha nem tudom milyen, azt nem látni. Néhány ruhaboltnak a kirakatában láttam ruhákat, amik nem az európai standardok szerintiek voltak, de ezeket utcán nem viselik. Gondolom ezek ünneplők. Egyébként a az itteni lakosok sokkal lazábban öltöznek, mint a magyarok. Mindenki póló-farmerban nyomja. -
Sidaries
őstag
Itt is nagyon sok a gagyi. Itt gyártják, persze, hogy van.
Update a reklámokhoz:
Mindenhonnan rendkívül erősen áramlik a nyugati kultúra és általában, mint a minőség jelenik meg vele együtt. Elég sok ilyen van, hogy: ''European quality'' meg ilyenek. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy itt az európai cuccok a ''menők''. -
wildrain
addikt
Nagyon kellemes olvasni a topikot, sokmindent megtudni belőle, amit egy átlagember nem is gondolna Kínáról.
(Jobbra fel.) -
AMD!4ever
őstag
Látom azért kinában még ''nem teljesen demokratikus'' a kormány.
-
Sianis
addikt
válasz
Sidaries #108 üzenetére
Voltam már párszor kínai étteremben, de az igazi harcore kínaiak mindíg olyat rendeltek, amire a pincér azt mondta, hogy európai ember nem nagyon nyeli le.
Lehet, hogy jobb, ha nem hívnak meg, vagy ha igen, akkor Muh-szü sertés csináltass velük, desszertnek meg bundázott banánt. Abból nem lehet baj, de egyszer nekem olyan desszertet hoztak, ami sokkolta a szájizmomat, még kiköpni sem tudtam...
-
Sianis
addikt
A licsi?
Az egy gyümölcs. Kemény héjja van, vagy inkább tokja, amit le lehet hámozni róla, úgy mint a főtt tojásról. Ezután belül egy héjj nélküli szőlőszemhez hasonlító puha részt, csak kb 3x akkorát találsz. Nagyon finom szerintem, hasonlít egy kicsit a szőlőhöz, de azért nem ugyanaz. -
tts
addikt
válasz
Sidaries #104 üzenetére
Nagyon tetszik a topic - én is régen olvastam végig topicot, de most megtettem.
Szerintem jó neked - én elég sokat éltem régebben külföldön - meglátod kis idő után csak szép emlékeid lesznek.
Ilyen kis utcai kifőzdék, ahol előtted sütik meg a húst stb. nincsenek?
Voltál-e vendégségben kínai családnál? Vagy ott nem divat az ilyesmi? Csak hétvége volt ott is.
[Szerkesztve] -
Sidaries
őstag
Ma a TV-ről fogok írni. Hát erről a témáról nem olyan teljes a véleményem, mert nem sokat néztem. Igazából csak két este, de az elég is volt. Azóta valahogy nem éreztem késztetést a bekapcsolására. Amennyire észrevettem, kereskedelmi csatornák nincsenek, de van azt hiszem 12 állami adó. (CCTV 1-12) Vannak rajtuk standard kínai filmek, ezek még elég jók, vannak vetélkedőm meg ilyen ''legyen őn is milliomos''-ok. Azokat nem értem, úgyhogy nem tudok róla mit mondani. Amennyire láttam őket teljesen a nyugatiak nyúlásai, azt levéve, hogy itt nem autót nyersz, hanem porszivót.
Vannak azonkívül kínai játékfilmek. Ezeknek a minősége kábé olyan, mint amilyené a Pirx kapitányé volt.
Ilyenből van űrhajós és őskínaiverekedős is. Na ezek elég szarok.
Egy adót láttam, ami kereskedelminek tűnt (Pearl), de ez sem biztos, hogy az volt. Azért gondolom mégis, mert angol nyelvű és volt rajta a Mátrix 1. Meg is néztem gyorsan.Illetve lassan, mert kb. 15 percenként voltak reklámok. Nagyon kevés fajta reklám van. Zömében állami hirdetés, magáncégek (már ami van) nem nagyon hirdetnek.
Egyébként a reklámokat szívesen néztem, mert ilyet otthon nem látni! Volt olyan, hogy:
''Ne műveljed az állam földjét engedély nélkül, mert akkor 6 hónap börtönt kaphatsz!''
meg:
''A szúnyogok vízben kelnek ki, ezért mindíg takarítsd a lefolyódat és akkor boldog leszel.''
aztán:
''Ne hagyjad a gyerekeidet egyedül tévézni, mert megzombulnak!''
Hirtelen ezekre emlékszem, ezeket az angolon láttam, ezen van a legtöbb. A CCTV-n is van reklám, de sokkal kevesebb. Azokat nem értettem, de amiket láttam az ilyesmikről szólhat. Ha még eszembe jut valami akkor azt megírom.
Más: Láttam itt egy nagyon jó ötletet! Habár nagyon kevés jelzőlámpa van, de ahol van ott van mellé szerelve egy visszaszámláló, így mindíg tudod, hogy mennyire van még a zöld. Ez tetszett. -
AMD!4ever
őstag
Tetszik ez a topik nagyon! Tán az első volt amit elejétől végéig elolvastam.
Hány napod van még kinn? Tv és a reklámok milyenek?? -
BlackSmiley
tag
Erre csak egyszó jut az eszembe csöcs feltételezem a duraceleknek közbe ott nyomják keményen a propagandát ,hogy a ha jó munkásember vagy akkor pff nemis tudom mit igérhetnek. mind1 is másvilág.
-
Sidaries
őstag
Hát ja. Én ma is húzom az igát. A céget már fentebb írták. Foxconn. Hát szívesebben maradtam volna otthon én is.
Update a munkamorálhoz:
A kínaiaknak nincs annyi szabadságuk, mint amit mondtam. Nincs szabadságuk egyáltalán, csak a nemzeti ünnepek. Abból több van, mint nálunk, de így sincs több szabadnapjuk 15-nél egy évben. Nem tudnak ezek élni! Ezek a munkahelyen élik le az életüket! -
efge
aktív tag
udv! tetszik amiket irkalsz. ma is dolgozol? mert itt ugye nalunk punkosd hetfo van
amugy milyen ceg? lenovo? -
Sidaries
őstag
válasz
Adrian Mole #93 üzenetére
Őszintén szólva lövetem sincsen, hogy hol vagyok.
Hong Kongtól északnyugatra egy Long Hua nevű városban. Azt nem tudom, hogy ez milyen megye, kerület vagy akármi. Azt egyébként nem csodálom, hogy Hong Kongban jól megy az angol. Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy nemrégig angol gyarmat volt.
Én persze vadkínában vagyok.
Hát ettem néhány durvaságot már. Azt hiszem valami rák volt, amit legutóbb ettem ilyen durvát. Valami tengeri bigyó, piros, össze van gömbölyödve, van páncélja és ollója is. Nem volt olyan rossz, de többet nem fogok enni.Nem szeretek olyat enni, aminek látom a szemét. Egy rántotthús oké, de valami ami visszanéz! ÁÁÁÁÁÁÁÁ azt nem!
Mi az a licsi? -
Sidaries
őstag
válasz
Adrian Mole #93 üzenetére
Őszintén szólva lövetem sincsen, hogy hol vagyok.
Hong Kongtól északnyugatra egy Long Hua nevű városban. Azt nem tudom, hogy ez milyen megye, kerület vagy akármi. Azt egyébként nem csodálom, hogy Hong Kongban jól megy az angol. Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy nemrégig angol gyarmat volt.
Én persze vadkínában vagyok.
Hát ettem néhány durvaságot már. Azt hiszem valami rák volt, amit legutóbb ettem ilyen durvát. Valami tengeri bigyó, piros, össze van gömbölyödve, van páncélja és ollója is. Nem volt olyan rossz, de többet nem fogok enni.Nem szeretek olyat enni, aminek látom a szemét. Egy rántotthús oké, de valami ami visszanéz! ÁÁÁÁÁÁÁÁ azt nem!
Mi az a licsi? -
Sidaries
őstag
válasz
Adrian Mole #93 üzenetére
Őszintén szólva lövetem sincsen, hogy hol vagyok.
Hong Kongtól északnyugatra egy Long Hua nevű városban. Azt nem tudom, hogy ez milyen megye, kerület vagy akármi. Azt egyébként nem csodálom, hogy Hong Kongban jól megy az angol. Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy nemrégig angol gyarmat volt.
Én persze vadkínában vagyok.
Hát ettem néhány durvaságot már. Azt hiszem valami rák volt, amit legutóbb ettem ilyen durvát. Valami tengeri bigyó, piros, össze van gömbölyödve, van páncélja és ollója is. Nem volt olyan rossz, de többet nem fogok enni.Nem szeretek olyat enni, aminek látom a szemét. Egy rántotthús oké, de valami ami visszanéz! ÁÁÁÁÁÁÁÁ azt nem!
Mi az a licsi? -
Sidaries
őstag
válasz
Adrian Mole #93 üzenetére
Őszintén szólva lövetem sincsen, hogy hol vagyok.
Hong Kongtól északnyugatra egy Long Hua nevű városban. Azt nem tudom, hogy ez milyen megye, kerület vagy akármi. Azt egyébként nem csodálom, hogy Hong Kongban jól megy az angol. Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy nemrégig angol gyarmat volt.
Én persze vadkínában vagyok.
Hát ettem néhány durvaságot már. Azt hiszem valami rák volt, amit legutóbb ettem ilyen durvát. Valami tengeri bigyó, piros, össze van gömbölyödve, van páncélja és ollója is. Nem volt olyan rossz, de többet nem fogok enni.Nem szeretek olyat enni, aminek látom a szemét. Egy rántotthús oké, de valami ami visszanéz! ÁÁÁÁÁÁÁÁ azt nem!
Mi az a licsi? -
Adrian Mole
senior tag
Ha olyan messze vagy, az azt jelenti, hogy átmentél már Kanton kerületbe? HK-ban nekem is az volt a tapasztalatom, hogy az emberek kb 50%-a egészen jól ért angolul. Kanton egészen más. Mi a neve a város(ká)nak?
Kaja: szerintem próbálj ki minél több mindent, ízléstől függően - bogarat, borzot, kutyát, krokodilt talán ne, de szinte minden mást igen - tengeri herkentyűk (rákok, halak) főként a baromi jók, meg a rengeteg zöldség. Licsi érik már? Egészen más ize van, mint a nyúlbogyónyinak, amit itthon lehet kapni.
Ja, ha már unod a banánt, akarom mondani a rizst, kérj sülttésztát, az is nagyon jó (és sokkal laktatóbb is). -
Sidaries
őstag
Hát úgy tűnik, hogy hétvégén nem leszek netközelben, úgyhogy most egy darabig nem írkálok. Hétfőn reggel 3-4 körül majd megint írok. Tv és reklámok.
-
Sidaries
őstag
Nem sokkal, de néhány dolog tényleg kisebb. A munkahelyen az asztalba folyton beverem a lábam, az ágyról tényleg lelógok, de nem vészes. Ahol lakok az egy kb. 25m2-es lakás. Elég kicsike és ebben van fürdő zuhannyal, sőt még egy konyha is. Ha nagyon akarok, akkor meg tudok fordulni benne.
Egyébként csak bestréfelek meg ki.
Holnap majd írok a tévéről, meg a reklámokról. Azokon még lepődtem egy kicsit. -
-
Agyasima
őstag
Pofátlan kérdés:
Vannak Kínában söralátétek? Mert ha véletlenül összefutnál eggyel jártadban-keltedben zsebretennéd? Nagy örömöt okoznál vele egy magyar arcnak. (Nekem.) És akér kérhetnék is cserébe valamit... -
Sidaries
őstag
Na írkálok ide egy kicsit. Szerintem ma a kínai munkamorál lesz a téma. Röviden és tömören megfogalmazva ezek nem normálisak! Reggel 1/8-ra jövök dolgozni és este 6-kor megyek haza. A munkaidő azt hiszem hivatalosan 1/2 6ig tart, de az első busz 18:15-kor indul kifelé a gyárból, úgyhogy az emberek így tovább maradnak. Ez, ha jól számolom 10 órás munkaidő. Persze a nap közepén van egy fél órás kajaszünet, eztán pedig elalszanak az asztalon, de akkoris. Ez max 1 óra kiesés és még így is marad 9. És mint említettem ez csak az alapidő. Erre jönnek a túlórák, amit a cégek csak nagyon-nagyon ritkán fizetnek. Nem ritka, hogy 8-ig 9-ig ittvannak, hazamennek, alszanak, aztán jönnek vissza.
Szegény európai fejemnek ez elég durva, de nekik természetes. Ők is csak 5 napot dolgoznak egy héten, a hétvégi munka nem jellemző. Egy évre sokkal kevesebb szabadságuk van. Nem tudom mennyi, de azt hiszem olyan 10 nap körül egy 25 év körüli dolgozónak. Ellenben több a nemzeti ünnep. Ebben az évben eddig azt hiszem már volt kb. 10 nap, amikor nem dolgoztak. Szóval megvannak a szabadságok, de sokkal irányítottabban.
Amennyire észrevettem, egy átlagos kínai munkás nem ért sokmindenhez. Általában van egy nagyon szűk specializált tudása amiben jó, de nincsen általános ismeretanyaga. Itt arra gondolok, hogy itt egy IT-s, aki jó a Lotus Notes (email rendszer) kezelésében nem nagyon tud hozzászólni a hálózati problémákhoz. Biztos van néhány polihisztor, de amennyire látom nem ez a jellemző. Ezért van, hogy ha valami hiba történik nem egy embert küldenek, hanem hármat-négyet. Majd azok együtt összerakják a dolgot. Ebből következik, hogy egyénileg könnyen pótolhatóak és náluk a csapatmunka sokkal fejlettebb, mint nálunk. Elvégre a létük függ tőle. Szóval ez tényleg egy nagy hangyaboly sok munkással.
Más. Azt vettem észre, hogy nagyon kevés a pattanásos kínai. Erre akkor jöttem rá, mikor láttam egyet, aki olyan volt, mint ha az lett volna. Persze lehet, hogy neki is csak valami bárányhimlős hegek maradtak meg. Ez csak úgy eszembe jutott.
Ja még egy rövid. Szakállas kínai sincsen.Bajszos meg tényleg alig. Az öreg bácsikáknál látni csak néhányat, de a fiataloknál szinte soha.
[Szerkesztve] -
Szőrös
veterán
válasz
Fülig Jimmy #77 üzenetére
Na jó de az felforr így kiírtódik belőle a sok kis gonosz ártó manó.
-
Fülig Jimmy
csendes tag
Isteni ez a topic, öröm olvasni.
Kajához hozzászólva: picit elgondolkodtató, hogy gyakorlatilag nem javasolják a csapvíz fogyasztását, de minden kajához rizst esznek. A rizs főzéséhez pedig, khm, víz kell. Vajon azt milyen vízzel csinálják ? (ráadásul ugye nem kevés vízről beszélünk. Sok kínai, sok rizs, stb). -
Sidaries
őstag
válasz
Maverick14 #72 üzenetére
Csapvizet nem iszok. Hallottam róla rosszat én is eleget.
-
Maverick14
tag
A csapvízzel nagyon vigyázz!!!
Igaz hogy a helyiek nyugodtan ihatják de ez nem jelenti azt hogy neked nem lehetnek gondjaid miatta! (És akkor a legkisebb helység kis epszilon sugarú körét néhány napig nem tudod elhagyni.)
Ha javasolhatom mindíg forralt vizet (teát) igyál. Esetleg sört igaz nem túl jó ahogy már mások is mondták itt. De ha nem ízlik a kaja akkor saját tapasztalatom szerint jól jön a folyékony kenyér. -
Kraptor
őstag
Pedig pácikával való zabálás rulez
Szerintem próbáld ki, nagyon tutkó tud lenni és nem is olyan nagyon bonyolult, sőt..
Milyen TV csatornák vannak? -
Sidaries
őstag
Update!
Most jöttem meg az ebédből és nagyon kellemesen csalódtam. Kicsontozott hús volt, egész jól megcsinálva. Ja azt meg elfelejtettem írni, hogy minden kínai bele van esve a tányérba, olyan közelről esznek.A pálcika hátránya.
Mert megérdemlik.
-
Sidaries
őstag
Reggel 5 van, talán már néhányan olvasgatják a fórumot, úgyhogy megírom a mai adag Kínámat.
Ahogy igértem, ma a kajákról fogok írni. Mielőtt elindultam, bizalmam a kínai kajákkal szemben egy fél rúd téliszalámiban öltött testet. Elcipeltem magammal idáig, és ezt a döntést nem bántam meg. Nem olyan rosszak a kínai kaják, de ha nem lenne muszály én meg nem enném őket.
Minden nap egy étteremben eszek és igyekszem mindíg mást választani. A különbségek a kaják között néha észrevehetőek.
Az első furcsaság, hogy mikor választok, akkor a pincérnő végig ott áll mellettem és nem bóklászik el. Ez jó, mert hamarabb leadom a rendelést, de rosszabb is, mert úgy érzem sürgetnek. Miután rendeltem először egy levesfélét hoznak. Na ez nagyon rossz! Nekem mindíg a lábvíz jut róla az eszembe, a szaga, az állaga és a színe is olyan, mint azé a lábvízé amit egy egész család végighasznált. A kínaiak ezt a főétellel eszik és inkább otthagyom. Annyira még nem voltam éhes, hogy megegyem.
A főételekkel kicsit jobb a helyzet. A rizs ugye mindennapi. Máshogy készítik, mint mi. Kicsit vizesebb és tapadós, nem pedig olyan, mint otthon. Az Uncle Ben's rizs itt tömeges éhinséget okozna a pálcikák miatt. Na mondjuk ez a pálcika egy jó poén. Szerencsére én eddig mindíg kaptam kanalat és villát így nem próbáltam ki, de nagy tömegben nem is akarom.
Szóval a főétel. Szerintem változatosabb, mint nálunk. Mindíg van hozzá sok zöldség (amik zömében egész jók) és valami gyümölcs. Ez általában egy kis darab dinnye, alma vagy valami. Ez tényleg elég kevés, de azért jó, hogy van. Inkább a kaja végére való. Ami a legnagyobb nyűgöm, az az, hogy a húst szinte soha nem csontozzák ki. Magyarul feldarabolják a csirkét vagy akármit, megsütik, aztán hozzák is. Persze ez a kínaiakat nem zavarja, köpködnek ész nélkül, de én nem élvezem annyira. Én ettem már csirkét, borjút és disznót (lefordítva: patkány, macska, kutya), de eddig még mindíg túléltem.
Néha elég furán néz ki a cucc, de ehető. Ja és a víz ingyen van a kajához. A pincérnő mindíg újratölti a poharakat. A csapvíz egyébként Kínában elméletileg iható, gyakorlatilag mindenki palackozott vizet iszik.
[Szerkesztve] -
Sidaries
őstag
Ezt most azért írom, hogy ország világ lássa, hogy Szeretem a barátnőmet, a Bébemet, hogy ne parázzon otthon és boldog és kiegyensúlyozott és mosolygós legyen.
-
Sidaries
őstag
Majd próbálok fényképezőt szerezni, aztán akkor majd feltöltök ezerrel. Sajnos nem olyan olcsóak ezek a dolgok, mint gondoltam. Olcsóbbak, de nem annyira, hogy az nagyon megérje. Ha meg bedöglik akkor nagy eséllyel cseszhetem a garanciát.
-
Vangelis
félisten
A macska milyen izű?
-
zoley[HUN]
tag
kajak milyenek? nem hianyzik egy kis brassoi vagy porkolt? esetleg egy jo gulyas?
-
-
Sidaries
őstag
Na van egy kis időm, úgyhogy írkálok valamit. Ma reggel munkába a házakat nézegettem.
A kínai építészetre az a legjellemzőbb, hogy nagy. Nagyon nagy. Én egy 18 emeletes házban lakom,a másodikon, de nem ez a legnagyobb a környéken. Lakóházból a 7 emeletesből is sok van, de a 18-as a legtöbb. Ahol én lakom elég szépek az épületek. Újnak tűnnek. Max. 10 évesek vagy nagyon jól karbantartottak. Ami furcsa, hogy sok tömb, (a miénk is) körülölel egy parkot vagy kertet vagy valami ilyesmit és a bejáratoknál sorompó van rendőrrel.
Mindenhol építkezés van. Ahogy jövök dolgozni, az útnak a harmada építkezések mellet jön el. És nem csak kis házikók meg ilyenek, hanem zömében akkora építkezések, amik egy plázának, kórháznak vagy ilyesminek kellenek.
Még az is furcsa, hogy mindenki egyenruhát visel. Nálunk mindenki kék vagy fehér ingben van, a gyerekek egyenköpenyben meg ilyenek. Eléggé kilógok a fekete cuccaimmal, de főleg a bakanccsal.
Ami meg nagyon teszik, az, hogy a TV-ben látott felvonulások itt tényleg napi szinten mennek. Minden reggel látok vonuló rendőröket, sorokban álló munkásokat reggeli eligazításon, lendületesen kocogó csapatokat. Nagyon szoc. ez az egész.Az emberek egyébként jófejek. Megnéznek, de barátságosak. Még nem volt sok dolgom idegenekkel, de pillanatnyilag ez a benyomásom.
-
Sidaries
őstag
Repülőn tényleg nem tudom vinni, mert Pekingben elvesznek az emberektől minden folyékonyat, (Legalábbis idefelé elvettek) mert még mindíg SARS karantén alatt van kína. Mikor megérkeztem ki kellett tölteni egy papírt, hogy nem vagyok beteg meg ilyenek. Ezt a csomag dolgot meggondolom. Valahogy megpróbálom megoldani.
-
Sidaries
őstag
válasz
gromble_ziz #47 üzenetére
Nem tudom, hogy CSzik. Nem sokat beszéltünk róla. Lanozni viszont áthivom. Biztos átugrik egy fél órára.
-
WildWolf
csendes tag
Szia!
Én gyűjtöm a sörös és üdítős üres dobozokat (élnek még ilyen őrültek),
szóval arra gondoltam, hogy vehetnél mindegyik fajtából 1-et, és itthon kifizetném.
Mivel repülőre macerás sok csomagot felvinni, elpostázhatnád magadnak ide Mo-ra valami kemény dobozban, hogy ne gyűrödjenek össze.
Vélemény?
Szia! -
Slayer Valor
őstag
válasz
Darth_Revan #41 üzenetére
nah, akkor 1gbyte/seces net van kínában, de nem az a nagy szám, hanem az, hogy 35-40k ft-ért
/hó
-
Sidaries
őstag
Jobboldali közlekedés, fogalmam sincs mennyibe kerül egy autó. Azt mondják drága, bár ezekhez a fizetésekhez képest el tudom képzelni. Egy fél világ levelezését rendben tartó fickó kb. 100e Ft-nyi pénzt keres. Olcsóak a cuccok, de nem ennyire.
Az autók közti különbséget még nem tudom. Talán majd egyszer jobban megnézek egyet. -
Darth_Revan
veterán
válasz
Slayer Valor #33 üzenetére
''Kínában''
-
Szőrös
veterán
Sidaries csájníz sört ittál már ? Nekem eccer sikerült cimborával itthon vmi buli alkalmával. El is nevezetük Csíntalannak mert nem sokáig bírta a pocinkban és távozott /felül/.
-
Josh
tag
Ott jobb, vagy baloldali közlekedés van? Azért kérdem, hogy mennyi ott az újautók árai. Mennyi a különbség az eredeti audi, és a hamisítvány között?
-
Maverick14
tag
A VW-k és a BMW-k nem hamisítványok (legalábbis 5 éve még nem azok voltak
) szinte mindenkinek az apparátból ilyen kocsija volt.
A közlekedési morál tényleg hihetetlen. Utaztál már országúton? Nekem először halálfélelmem volt. Aztán megbékéltem a sorsommal. A legbrutálisabb eset amikor a kétsávos úton 80-al megy a buszunk és szembejön két egymást előző kamion (és nem akarnak beállni egymás mögé)!!!Mondom itt kész vége, életem filmje lepereg meg minden. És akkor mindkét kamion lehúzódik a padkára és a buszunk 80-as tempóval elszáguld a kettő között!!!
-
Sidaries
őstag
Húbazz! Itt vagyok munkában. Most 13:16 van és körülöttem alszik az összes kínai. (7) Én vagyok az egyetlen, aki fent van. Ez nagyon durva. Ettek, most meg alszanak.
-
Slayer Valor
őstag
Hong Kong az hol is van?
Kínában vagy Japánban? Na mind1... 1gbyte/sec net havi 35k ft
-
God Vazzeg
veterán
válasz
Maverick14 #19 üzenetére
Nekem van orosz win 2k otthon. Élmény telepíteni
-
Sidaries
őstag
A kínaiak közlekedése egy élmény. A legfontosabb eszköz, szerintem a duda. A kínaiak ész nélkül vezetnek. Berohannak hetvennel egy kereszteződésbe és dudálnak. Ettől persze biztonságban érzik magukat. Szerintem ha valakinek elromlik a dudája, az inkább el sem indul otthonról.
Lehet, hogy ez azért van, mert nagyon kevés a közlekedési lámpa, a zebra és úgy általában minden, ami a közlekedéshez kell. Ezért a gyalogosok is összevissza bóklásznak az utcán. A legdurváb eddig az volt, hogy állt a rendőr az út mellet. Ment felé valami autó és simán ledudálta az útról. És még a rendőr kért elnézést. Ja igen. Nagyon sok a rendőr. Tényleg minden sarkon áll egy. És az utcán gyakorlatoznak. Elég durva.
Az autók meg még egy jó dolog. Vannak full európai autók, de a feliratok kínaiak rajtuk. Gondolom hamisítványok.Nem tudom, hogy van-e a Volkswagennek és a Bmw-nek kínai gyára. Közlekednek egyébként olyan járművek is, amiről el sem hinném, hogy megy. Minimum 50 évesek, tiszta rozsda és otthon biztos nem kaptak volna műszakit.
-
Sidaries
őstag
válasz
AMD Power #22 üzenetére
Hát a Kínaiakról annyit, hogy mindegyik vékony. Nem látsz kövéret sehol. Emiatt a nők sem csúnyák, de a fejüket és nem tudnám megszokni. Egyébként soha nem gondoltam volna, hogy ennyi fajta kínai van. Tényleg különböznek. Egy szem nagyon sok felé tud ferdülni.
Na hamarosan igyekszem valami informatívat összeütni. Ma azt hiszem a közlekedés lesz a témám. -
Sidaries
őstag
válasz
Maverick14 #19 üzenetére
Hát a kínai kajákkal inkább óvatosan bánok. Láttam már durva dolgokat.
Kínai Windowst meg már annyit láttam, hogy túlvagyok az első (meg a második és harmadik) meglepetésen.
-
AMD Power
titán
válasz
Maverick14 #24 üzenetére
Imdádom a kis keleti hölgyeket! Van bennük valami természetes szépség!
-
Maverick14
tag
Azon a részen kb. úgy bámulnak meg mint ahogy 20 éve itthon megnéztétek a négereket
. Tehát turisták nincsenek vagy azok is kínaiak.
Én egy kb. 5 perces ácsorgással majdnem tömeges biciklisbalesetet okoztam.
AMD_power
A kínai csajok között vannak egész csinosak is főleg Sanghaj környékén.Ha pedig már egy hónapja kint vagy teljesen egyedül már meg is fordulsz utánuk.
[Szerkesztve] -
Szőrös
veterán
válasz
Darth_Revan #21 üzenetére
Itt most nem csak az alkalmazottakra gondolok. Taxisok, boltokban eladók , piacon is emberkék lazán nyomják.
-
Szőrös
veterán
válasz
Maverick14 #19 üzenetére
Ez azért elég érdekes mert pl Tunéziában s Egyiptomban is szinte mindenki /legalább is ahol túristák megfordulnak / elég tűrhetően beszél angolul.
-
Maverick14
tag
Ebben meg tudlak erősíteni vidéken még a szállodában sem biztos hogy találsz angolul beszélő embert! De ki van irva hogy Reception, meg Manager Shop.
Pekingben egy 4 csillagos szállodában már tudnak picit angolul.
Én 2 hét múlva megyek a másik oldalra (Tajvan) egy konferenciára már nagyon várom!
Érezd jól magad és kóstólj meg minden kaját!!!
mod:
u.i. Szerezz kínai windowst nagyon állat!!
[Szerkesztve] -
miklovicz
újonc
Helló Viktor,
Üdvözöl az Foxconn IT HelpDesk. Ne siess haza! -
Sidaries
őstag
válasz
Darth_Revan #9 üzenetére
Ezekről meg annyit, hogy eredeti szoftvert nem kapsz, de a DVD az elég olcsó. 250Ft/db.
Eredeti angol.
-
Sidaries
őstag
válasz
Darth_Revan #14 üzenetére
Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Szinte senki!! sem tud angolul néhány szónál többet. Sehol. Pekingben sem, máshol sem.
-
HEBI
senior tag
Szasz Sid,
Örülök, hogy odaértél. Megkaptam a mailt. Ha tudsz unalmas óráidban rakhatnál fel képeket. Mekkora mázli, hogy van konektor. A Béb megvan, lehet, hogy ma meglátogatom roma ügyben. Kitartás. Tanulj kínaiul! -
divot
veterán
válasz
Darth_Revan #11 üzenetére
Vazze, tényleg.
Kár, mert azt hittem, hogy most aztán tényleg részletes képet kapunk a kínai életről.
-
Darth_Revan
veterán
Bocs,hogy ilyenkor is a bizniszre gondolok,de PC cuccok milyen árban vannak ott?
Engem főleg a ROME Total War és az Evil Genius érdekelne
Mellesleg,úgy hallottam,hogy a Sony PSP is sokkal ólcsóbb Kínában (ahol még kapható)...ennek a 3 dolognak meg tudnád nézni az árát,ha lesz 1 kis szabadidőd? Köszi!
Ja és jó szórakozást!
Kína szép hely,remélem egyszer én is kijutok oda
-
Sidaries
őstag
Az angoltudás tévhit. Nem tud szinte senki. Még a repülőtéren sem. Aki pedig tud, annak a kiejtése nagyon durva. Nehezen érthetőek. Mondjam vagy mutassam van egész nap.
Egyébként ne értsétek félre. Szerencsésnek érzem magam, de egyetlen fehérembernek lenni egy 1000000-s városban nem jó.
(Ez nem volt igaz, mert tegnap találkoztam kettő másikkal, akikkel gyorsan besszéltem is.)
Ja és úgy néznek rád, mint egy Ufóra. Főleg a gyerekek. Volt amelyik elfutott előlem, pedig csak mosolyogtam.
[Szerkesztve] -
tiv83us
veterán
Egyetertek VladimirR-rel, szerintem eppen hogy szerencsesnek kellene nevezned magad, hogy eljuthatsz oda. En mar nagyon regota tervezek egy azsiai utat, de se idom se a penztarcam nem engedi meg egyenlore.
ui:miert ne tudnal senkivel sem beszelni? En ugytudom, Kinaban igen nagy aranyban megertik es beszelik az angolt. /Ha pedig kicsit sem beszelsz angolul, akkor tekintsd kihivasnak, mennyire tudod magad megertetni/
szerk: Es csinalj sok kepet please, nagyon kivancsi vagyok!!!
[Szerkesztve] -
duracell89
senior tag
wow ez a topic zsír
gl in china -
Sidaries
őstag
Pénteken 14:30-kor indultam a Budapesti repülőtérről. Maga az út Pekingig 9 óra volt majd itt egy átszállás útán még 4 óra volt mire leértem Hong Kong mellé. Innen vittek egy kisvárosba (1000000 lakos
) ahol eltöltöm ezt a két hetet. Az út mindenestől kábé 15 óra lehetett, ennyi idő alatt már nagyon széjjelüli az ember a seggét.
Egyébként mindkét járat kínai volt (a másodiktól nem meglepő) és furcsa módon a belföldi jobban nézett ki, mint a külföldi. Azt hittem fordítva lesz. A legjobb móka persze a pekingi átszállás volt.
Elméletileg várnia kellett volna valakinek, de tökéletesen megértem, hogy reggel 6-ra nem akart senki kijönni elém.Szóval 1 órát bóklásztam a pekingi reptéren mire megtaláltam a gépem. Onnantól már nem volt gond. Hong Kong mellett (Shen Zhen) már vártak és elvittek a szállásomra.
25m2-re tippelem az egészet, de ennek ellenére elég jó. Tiszta, nagy az ágy, bár rövid, van TV és konnektor amibe belemegy a notebookom. Ettől egy kicsit féltem, mert itt mások a foglalatok. Szerencsére univerzális foglalatokat használnak, úgyhogy belemegy a kínai és az európai dugó is.
Utána a Szombatomat már zömében otthon töltöttem. A vendéglátómmal bóklásztunk egy kicsit aznap is, meg Vasárnap is, de majd ma kezdődik a lényeg. -
VladimirR
nagyúr
ez miert balszerencse? imho igen jo tapasztalatszerzesi lehetoseg egy idegen orszagban eltolteni egy kis idot, es ezzel egyutt eletreszolo elmeny is, ha ily nagy tavolsagba lehetoseged van eljutni, foleg, ha picit hosszabb idore
szoval jo utat, jo szorakozast, gazdagodj sok uj elmennyel -
Sidaries
őstag
Szóval arra gondoltam, hogy ha már egyszer (bal)szerencsémnek köszönhetően Kínában fogom eltölteni az elkövetkező két hetemet, megosztom élményeimet veletek is.
Ha valakinek kérdése lenne szívesen válaszolok rá, de magyar idő szerint csak a délelőtti órákban az időeltolódás miatt.
Nem utolsósorban azért is írom le ezeket, mert szeretném, ha utazásomról ez a napló megmaradna és boldogan mutogathassam unokáimnak, hogy velem ez is volt. Remélem nem zárják ezt a témát, de majd meglátjuk. Első bejegyzésem hamarosan következik
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Samsung Galaxy Watch4 és Watch4 Classic - próbawearzió
- Tőzsde és gazdaság
- Miért álltak az oldalak egy hétig, mi történt?
- iPhone topik
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- Battlefield 6 - Bemutatkozik a többjátékos mód
- Nintendo Switch 2
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- További aktív témák...
- DELL PowerEdge R630 rack szerver - 2xE5-2680v4 (28c/ 56t, 2.4/3.3GHz), 128GB RAM, 10G, áfás szla
- AKCIÓ! Asus ROG Flow Z13 +ROG XG RTX 3070- i9 12900H 16GB DDR5 1TB SSD RTX 3050Ti 4GB + RTX 3070 W11
- Lenovo Thinkpad L14 Gen 4 -14"FHD IPS - i5-1335U - 8GB - 256GB - Win11 - 2 év garancia - MAGYAR
- LG 32GS95UE - 32" OLED / UHD 4K / 240Hz - 480Hz & 0.03ms / 1300 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
- LG 27UL500-W - 27" IPS - 3840x2160 4K - 60Hz 5ms - HDR10 - AMD FreeSync - 300 Nits - sRGB 99%
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest