-
Fototrend
Noha az első részt a Crysis sorozattal foglalatoskodó CryTek készítette, de mivel ők új kiadó és egyben új megbízatások után nézett, így a jogok a UbiSoftnál maradtak, aki természetesen nem hagyta feledésbe merülni a csapat 2004-es blockbuster-ét, a Far Cry második részének elkészítésével pedig a Splinter Cell, a Rainbow Six, az Assassins Creed, és az egyes Prince of Persia címekért felelős UbiSoft Montreal stúdiót bízták meg, hogy azok új erőt adva a sorozatnak újra felélesszék régi kedvencünket.
Új hozzászólás Aktív témák
-
#31757056
törölt tag
Nyilván neked komolyabb igényeid vannak a megjelenítés terén, drága kártyával érthető is. Megnéztem én is amit mondasz, észrevettem, hogy egykét objektumnál tényleg látható a jelenség (pl zsákokkal elbarikádozott őrhelyeken vagy a városban a zsákok textúrái hamar váltanak felbontást), viszont az árnyék ha maximálison van akkor már nagyon messze kezd részletesedni. Vonatkoztass el kicsit ezektől a dolgoktól, és élvezd inkább a játékélményt
Azt még nem említetted, hogy milyen API-n tolod? (DX9/DX10) Szerintem jobb ha így van megírva, legalább nem olyan mint a Crysis pl, hogy csúcskártyával is éppenhogy csak játszható. Pl a Clear Sky-ról meg ne is beszéljünk. Egyszerűen nem tudom beállítani úgy, hogy elérje értelmes minőségben mindenhol a 30 minimum FPS-t -
#31757056
törölt tag
válasz
Csokibácsi
#5637
üzenetére
Nekem is átvált csak nekem 720*576-ra vagy valami ilyen gyökér felbontásra...

-
-
#31757056
törölt tag
válasz
mz.x523
#5627
üzenetére
Már csak azért is lenne célszerűbb dx10-es oprendszeren játszani, mert dx10 alatt kb 20-25%-al gyorsabban fut ez a játék. Én win 7 RC alatt vittem végig, Vistát nem ajánlom, bár a játék ugyanolyan gyorsan megy rajta, maga az oprendszer sebessége idegesítően lassú lehet egy XP/win7-hez képest.
-
#31757056
törölt tag
válasz
Csokibácsi
#5625
üzenetére
Nem is fog javulni, nekem is kilép 9.5-től 9.8-ig mindegyik driverrel. Kicsit zavaró, de én már hozzászoktam, sűrűn mentegetek...
-
#31757056
törölt tag
válasz
Csokibácsi
#5622
üzenetére
Első probléma nálam is fennáll, nagyjából óránként kivág az asztalra, de van mikor tovább bírja. Oprendszertől, tuningtól függetlenül.
Másodikra passz. -
#31757056
törölt tag
Én is végigvittem, furcsa befejezés volt

-
#31757056
törölt tag
válasz
Kareszovics
#5612
üzenetére
Eléggé siettél vele akkor
Én most vagyok 6x %-nál, és 151 gyémántnál, még 1db alküldetés hiányzik amit még nem tudok, hogy hol van, haver küldetések mind megvannak. Fő küldetésben most vagyok a 26-ban a 33-ból. Megszöktem a börtönből, és kiírta a játék, hogy új fegyverek váltak elérhetővé, de semmi pluszt nem kaptam mégse, már mind unlockolva volt, azok mellé nem jött új. Most indulok kinyírni Tambossát, de abból is valami svéd csavar lesz már látom 
-
#31757056
törölt tag
válasz
Kareszovics
#5608
üzenetére
Sejtettem, hogy repülő lesz, hát most nem ugrik be melyik, de körülnézek. Muszáj, mert a mögötte lévő sziklán is van egy táska (csak az még magasabb), szóval itt a környéken kapásból 2 ilyen szép táska van már. Köszi

-
#31757056
törölt tag
Sziasztok! Egy rövid kérdésem lenne, ha nem bánnátok. Ezen a helyszínen a szemben látható sziklán a ládán látható gyémántos táskához hogyan lehet feljutni? Én körbejártam már többször is az egész sziklát, de nem találtam feljáratot. Köszi

Új hozzászólás Aktív témák

- 0perces DDR5 4800 vadiúj Ramaxel 2x12GB memória 1 év garancia
- Samsung Galaxy S26 Ultra 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciàval
- Honor 200 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- 238 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX8) - Intel Core i9-13900HX, RTX 4070
- iPhone 13 128GB Red -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4570, 100% AKKSI
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Azt még nem említetted, hogy milyen API-n tolod? (DX9/DX10) Szerintem jobb ha így van megírva, legalább nem olyan mint a Crysis pl, hogy csúcskártyával is éppenhogy csak játszható. Pl a Clear Sky-ról meg ne is beszéljünk. Egyszerűen nem tudom beállítani úgy, hogy elérje értelmes minőségben mindenhol a 30 minimum FPS-t


újratelepítés?
