Keresés

Aktív témák

  • Peat;)

    veterán

    válasz D.Orion #26118 üzenetére

    Perez lehúzza a csapatot? Akkor miért van az hogy az első futamon a csapattárs előtt végzett? Illetve, most is műszaki hiba miatt esett ki, így baromira meg lehet ám ítélni mennyire húzza le őket. Nem Maldonadora gondoltál? Az is mindig kiesik, de ott már alapjáraton látszódik hogy valami nem stimmel, olyan mint Petrov tavaly, hiba hiba hátán, egy körön meg néha gyors.

    26129: és ahogy most sem Schuminál, úgy pár év múlva sem fogják nézni hogy "italgyártó" autóval vagy mással hozta-e össze a győzelmeket Vettel.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Motion_Blur #26058 üzenetére

    Ööö az Alonsora vonatkozott, azzal is kezdődik a mondat, pont hogy én ne tudnám mi volt tavaly :DDD , ott büntették ahol érték, beszólt, erre még jobban üldözték, már szánalmas volt :).

    A Hamiltonra vonatkozó véleményem még egy sorral is el van választva :), azóta láttam a videot, valóban nem volt fair megint ez az ügyeskedés, ami idei évtől kezdve következményeket is von maga után. Ez valahol jó, tavaly sem egy két pontot nyert ilyen ügyekkel, miközben pl Alonso nem egy pontot vesztett mert rosszkor volt rossz helyen. Valahol meg rossz, mert lehet túl körülhatárolják őket, mit lehet és mit nem. Mindenesetre most duplán magának köszönheti a büntit azzal hogy ő maga alkotta meg gyakorlatilag a szabályt a tavalyi cikázással és idén még meg is szegi :W . Jó lenne ha ilyen hülyeségek miatt nem maradna le Hami, meg faltörő kos Alonso Vetteltől. Szerintem mind a Mclaren mint a Ferrari ha eltalál valami fejlesztést még a Red Bull elé kerülhet.

    26060: Alonso büntetése kész paródia:
    Adrian Sutil: (11) "Az első néhány kör nem alakult túl jól, mert elvesztettem az első szárnyamat, mikor hozzáértem Barrichello hátsó kerekéhez."
    Sam Michael: "Rubens bal hátsó defektet kapott azt követően, hogy az első kör utolsó kanyarjában egy másik autóval ütközött. A szükségszerűen óvatos, boxba bevezető kör és az extra boxkiállás miatt egy kör hátrányba került. Kiment a pályára, de hidraulikus probléma lépett fel, valószínűleg a defekt miatt."

    Alonso megkoccolja Hamit és beszopja, Hami megy tovább: BÜNTI. :))

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #26043 üzenetére

    Alonsot büntetni ezért már alapból vicces, ő szívta meg az ütközést, előnye nem volt belőle, Hamiltonra nem volt sok hatással, kárt nem okozott és már több ilyen eset volt már idén is büntetlenül.
    Mondjuk tavaly egy ilyenért még kizárták volna az tényszerű, de úgy néz ki leszálltak a bírák róla és már csak kicsit szigorúbbak vele mint bárki mással. Tavaly jobban kilógott a lóláb.

    Hami bünti meg gőzöm nincs mi volt, én nem figyeltem annyira hogy most cikázott-e vagy sem. De gondolom ilyenből is volt már idén pár eset, csak hát ha nem élpilóta csinálja akkor kb mindent szabad.

  • Peat;)

    veterán

    válasz cyberkind #26015 üzenetére

    Nekem így is tetszett, ne várjon, pláne ne a csapat véleményére. A csapata egy hulladék, mindegy mit mondanak Alonsonak magának kell meghozni a döntéseket, ha a csapata azt mondja hogy Hispania van előtte akkor az lehet hogy egy Red Bull. Nincs olyan a Ferrarinal már több éve hogy a csapat tudja. Ezt meg kéne érteni. Ma is elvettek tőle 2-3 másodpercet a boxban, avagy dupla idő kell kereket cserélni nekik mint másoknak és akkor Massáról még nem is beszéltem.
    Amikor mondták neki hogy nyomja és válaszolt a nyomom, nyugi, lekezelő hangszínstílusával abban minden benne volt. Időjárás jelentésre használta ezen a futamon a csapatát Alonso, azt még le tudták olvasni a monitorról a kis "taktikai zsenik".

  • Peat;)

    veterán

    válasz venember83 #25977 üzenetére

    Ez így van és Alonso cseszte el, de enyhítésnek azért hozzátenném hogy nem működött a hátsó szárnya, így muszáj volt a kanyargós részen próbálkozni, illetve muszáj volt a seggében mennie. Márpedig akkor úgy kerül előzési helyzetbe ha így rizikózik az agresszivitással..ettől függetlenül ha nyugiban vár pár kört meglett volna, csak éppen
    1. Alonso nem jós hogy tudja biztosan tovább rosszabbodik az előtte lévő helyzete
    2. Akkor kell ütni a vasat amíg meleg, egy Alonso kaliberű pilóta ne álljon be vonatozni körökre, hogy majd egyszer megelőzi...az nem Alonso lenne.

    No de ettől függetlenül ő cseszte el. Hamilton csak annyiban hogy ha nem próbálja meg maga mögött tartani és kiegyensúlyozottan vezet talán nem kellett volna jönnie még egyszer...de az meg nem Hamilton lenne és ez így van jól szerintem.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #25384 üzenetére

    Jogi következménnyel nem járó technikai megoldás. Inkább ez a jó kifejezés. A szabály betartatása nem jön össze, az tény hogy hogy a szabályban leírtaknak ellent mond a kép, de nem tudják megfogni őket. Ettől még valami max jogilag lesz szabályos, ami kizárja a következményt. De jó érzésű, nem jogi kocka ember nem használja ezt a szót... Ettől függetlenül a forma1 erről is szól és ők az ügyesek jelenleg, tessék másolni ha olyan egyszerű.
    Engem inkább (ami megint jogi ügy) az zavar, hogy Pereztől elvették a pontjait élete első futamán pár mm miatt, ami teljesítményben sem kavart be. Na ez a jog, az egyik autó nyaklik nyeklik látjuk, a másikat viszont mert mérhető bár sok vizet nem zavar, agyonvágják. Mindezt úgy hogy a pilótáktól is elveszik a pontokat, az elvárható intézkedés az én (nem jogi beállítottságú..) értékrendemben az lett volna, ha a csapattól veszik a el a pontokat, a pilótáktól nem. Mert a csapat követett el hibát, ami nem vagy minimálisan volt kihatással a pilóták teljesítményére.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Motion_Blur #25157 üzenetére

    Igazából erről van szó, ismerősi alapon megy mint oly sok minden idehaza. Mindenki látja, illetve inkább hallja, hogy alkalmatlanok rá, egyedül Wéber az akit elfogadható, na bumm. Értelmetlen ezen zsörtölődni, ők közvetítik egyedül idehaza, azt csinálnak ami akarnak, mindenképpen meglesz az a nézőszám amivel értékesíteni tudják a reklámidőt.

    Saubert nagyon sajnálom, nem tudom elképzelni hogy szándékosan akartak ügyeskedni. Perez majd megmutatja milyen ha felbosszantják :). Azért nem jó ez így, hogy a nyertes autójának az eleje nyaklik mindenfelé, egy ilyen miatt, csak azért mert ez mérhető a loosereknek meg kizárnak egy középcsapatot. De mindig kell a balhé, mondtam is magamban hogy eddig ez túl sima, lesz itt valami.

  • Peat;)

    veterán

    válasz venember83 #25097 üzenetére

    Bennem valahogy ez a kép él ha egymás mellé, egy kategóriába kellene helyezni a pilótákat:
    Hami - Alonso
    Button - Massa

    De tény amit írsz, meg lehet hogy Button idén elkapja a fonalat csak nem hinném, amatőr hibát csinált már az első futamon. Ezen a futamon én a Mclarent a Ferrari elé helyezem mindenesetre, de ez még sokat nem jelent. De azt sem kell elfelejteni hogy a Ferrari egy agyontesztelt gép(ha meg ennyi idő alatt még problémák vannak akkor a gép a szar), míg a másiknál biztos van tér a fejlődésre már csak a beállításokkal is.

  • Peat;)

    veterán

    Nem tudom mi ez a sírás, itt egy tök alap Mclaren ami az első kiállásig konkrétan ugyanazt futotta mint a kitesztelt, mindent alázó Red Bull "pokolgép" pedig az első részben Vettel sem fogta vissza magát, aztán meg jött a sérülés Mclaren oldalon. Areo igényes pályákon nyilván ez a kép lesz mint most, de a következő két hét is már rengeteg előrelépést tartogat Hamiltonéknak, baromi jó helyzetben vannak. Button is tolta lefele a Ferrarit a pályáról, mint ha egy középcsapat lenne a Ferrari.

    Persze ez csak egy futam, a melegebb futamokon talán Ferrari jobban magára talál, de itt is csak Alonso alakított valamit, jelenleg 3. erők.

  • Peat;)

    veterán

    válasz hunnylander #24962 üzenetére

    Az idei évben verseny közben viszont mindenképp hátrány ha igazak a hírek, nem csak előnye van az is tény. Idén nem arról van szó hogy csak lekörözés lesz, hanem rengeteg pozíciót kell majd visszavenni a boxkiállások után, ezek alapján már nem is véletlen hogy pont Vettel emelte fel a szavát a túl rövid előzési zóna miatt. Csak a szárnyállítással valóban túl kevés lehet pl hogy elmenjen egy Schumi mellett a Renault motoros autóval. Pont ezért várható káosz, az időmérő csak azt mutatja meg hogy steril pályán verhetetlen a Red Bull..remélem csak ott :)

  • Peat;)

    veterán

    válasz Motion_Blur #24903 üzenetére

    Ameddig nem sikerül optimálisan kidolgozni addig lehet hogy jó ez a fél megoldás, de szerintem ez inkább hátrány mint előny már most is, mivel a sok kerékcsere miatt több lesz a lekörözés illetve többet kell előzni pl régi gumin futó pilótát ahol azért a Kers+szárny kettőse ad leginkább esélyt hogy sikerüljön is. (lsd tavaly Alonso-Petrov, márpedig idén sok ilyen szitu lesz) Ráadásul csak az eleje rajtol puha gumikkal, amikben már van kör is, így simán lehet hogy már 8 kör múlva box...az meg még Vettelnek is kevés hogy a 10. hely környékén lévőkhöz képest (van ott Mercedes, Sauber, Force india, Williams, azért körönként 3 másodpercet nem fognak adni nekik..) kiautózzon egy boxkiállást. Végsebességük meg nem a legjobb ez látható a táblából, egyenesben így nem tudnak előzni, a többi fajta előzésnél meg azért fel lehet tartani őket egy ideig. Érdekes lesz ez.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #24886 üzenetére

    Nem használnák akkor Hami viszont megfoghatja a rajtnál még Kers nélkül is és legalább az eleje izgalmas lenne az első hely szempontjából és még Button is elöl van akinek (akkor lehet egyedüliként) van Kerse.

    A5-ön szokott lenni top sebesség és egyéb nyalánkság, most (még) nincsen, pont most lenne érdekes.

  • Peat;)

    veterán

    Amikor bemutatták az autókat már akkor látni lehetett, hogy a Ferrari mellőzte a radikális változásokat. Én sejtettem hogy ez lesz az alapján nem kell annak szakembernek lenni, főleg hogy a teszteken sem tudtak igazán gyors köröket menni. A Red Bull a tavalyi autóra építkezve sokkal többet változott mint a Ferrari...
    A versenyen viszont lehet megtérül ez a visszafogottság, elég jók kiismerték a gumikat, csak a sebesség hiányzik, de jó taktikával (hehe ferrari és jó taktika...) egy ideig még tarthatják a lépést, Alonso drukker vagyok, de jó lenne ha már kikelne magából a srác és égetné a csapatát a média előtt, pl. ahogy Schumi tavaly a mercit. Az kell hogy változás történjen, ellustultak csöppet az olaszok. A merci meg előrelépett szerintem már most, nagyon sűrű a Red Bull után a mezőny.

    A Mclaren mert próbálkozni, úgy nézett ki hogy beégnek vele, de most figyelembe véve hogy egy kiforratlan autójuk van, amit a következő hetekben, hónapokban ismernek ki, csak belőlük nézem ki azt a képességet hogy elkapják a Red Bullt, le a kalappal az üdítőgyározó Hamiéknak. :)) Bár a versenyen szerintem visszaesnek, de egyszer már megcáfoltak.

    Hajrá Sauber! Mint csapat idén nekem ők lettek a legszimpatikusabbak, Perez is fizetős pilóta, de annak ellenére ügyesnek tűnik, autó sem rossz és a másik pilóta sem béna :).

  • Peat;)

    veterán

    válasz sekli #24638 üzenetére

    Az f1-et nézők körében szerintem már több az lcd mint hagyományos tv, de nagyon rossz arány nem lehet. Inkább a többi "igény" a mérvadó, ha oda elég az a minőség akkor ide is és kész, ez van. Ameddig nincs teli nyomva reklámmal és saját műsorok bevágásaival addig még ez a jobb...már kiráz a hideg a kereskedelmi tvktől, az f1 az egyik ha nem a legtisztább műsorjuk lehet ha jól tippelek..

  • Peat;)

    veterán

    F1ligában inkább elmentettem a dolgokat, mert elalszok akkor baj van. Ha a sisakot nem lenne kötelező használni akkor Maldonado tuti befutó lenne, de mivel kötelező így nem mellette döntöttem. Perez viszont már a teszteken is meggyőző volt és Sauber mindig jó volt ebben, nagyon töketlen alak nem is rémlik abból a csapatból..

  • Peat;)

    veterán

    válasz Pompi #24444 üzenetére

    Valahol olvastam hogy 200 sportágban vannak jelen. És az f1-ben is van egy testvércsapat, utánpótlás pilótákkal ha pénzügyileg "elvileg" különállóak is. Hamilton bután nyilatkozott és kész, már másokkal is megesett ilyen szőrös hiba, gondolom első futam után már máshogy fogalmazna ha megkapja a körét, mert még erre is esély van. Persze arra is hogy ő ad a Red Bulloknak csak nem sok.

  • Peat;)

    veterán

    válasz hunnylander #24269 üzenetére

    A Renault érdekes megnézni, úgy néz ki ezeket a tippelőket nem fogja a marketing. Mióta elment Alonso (ami lehet hogy tényleg jó dolog, mert végre maguktól és nem egy embertől várják a megváltást) egy dolog nagyon de nagyon beindult: a marketing. Érdemes megnézni hogy a tavalyi év, amikor mellet döngettek hogy mekkora fejlődést értek el(8. lett Kubica), az milyen változást jelentett az azt megelőző évekhez képest(2009-Alonso 9., 2008- 5., úgy hogy volt egy Toyota is még a mezőnyben ekkor). Végül mondjuk eladták a csapatot az tény, fel kellett futtatni a nevet.
    Most nekik már megvan a kipufogó, a felfüggesztés, elvileg már most gyorsnak kéne lenniük, de pechjükre Heidfeld nem az a fajta aki össze vissza beszél és ő azt nyilatkozta hogy nem egy csapat van előttük. Csiszolgatással meg nem fognak akkorát ugrani ha tippelnem kell, mint most a Mercedes pl.
    Fura dolog ez a marketing, sosem szerettem. Aztán ezt az írást majd lehet idézni, ha kettős győzelemmel nyitnak... :DDD

  • Peat;)

    veterán

    válasz Motion_Blur #23719 üzenetére

    Remélem nem ugranak neki a Pirellinek, hiszen ez volt a cél.

    Bahrein meg mindenképpen izgalmas lenne, annyi változás történt, hogy nem létezik hogy ne lenne káosz az első futamon. Kers, szárny, gumi, több boxkiállás..a győzelem lehet hogy valakinek simán összejön, de a többi helyen nagy lesz a kavar.

  • Peat;)

    veterán

    válasz hunnylander #23454 üzenetére

    Vicces azért ahogy egy gyengéd női kar nevetve emeli ki azt az elemet a csomagtartóból.
    Egyébként nekem is tetszik az autó, az majd elválik hogy az első évében sikeres lesz-e, az egészen biztos hogy itt ott lesznek problémák amikkel még nem kalkuláltak a sok változás miatt. Majd elválik melyik lesz a kifizetődőbb, látszólag a Ferrari és Red Bull is óvatosan újított (Ferrarinál nem is nagyon értem, nem voltak abban a helyzetben hogy óvatosan fogjanak neki az új évnek). Viszont sok csapat merész, lehet az idény elején, közepén és végén is változni fognak az erőviszonyok ahogy kiismerik, belövik az újításokat, plusz a gumi és előzéssegítés..tényleg jó idény lehet!

  • Peat;)

    veterán

    válasz IreN!CuS #23419 üzenetére

    Tavaly mindenki elverte Brunot gyorsaságban, a beugró, a befizető és még ki tudja milyen alacsony kategóriás egyén.
    E mellett a korábbi sorozatokban sem mutatott fel nagy dolgokat, sosem dominált sehol sem. Volt asszem egy jó éve, de akkor is voltak szörnyen gyenge futamai. Nem vágom fejből a pályafutását, de annyira igen hogy joggal mondhassam hogy kifejezetten gyenge pilóta a mai mezőnyben még a fizetős pilóták ellenében is.

    Oliverda, igen ez így van. Csak éppen azért került ki az F1-ből Clien mert nem voltak megelégedve a versenyképességével. Ehhez hozzájön a több évnyi kihagyás amitől gyorsulni biztos nem gyorsult, majd ezek után volt jobb mint Senna. Aki egyébként mutogatott is már tavaly, amikor még neki állt feljebb valami bénázásnál. A lekörözéseknél is kinyílt a szája, hogy ő itt versenyezni van hö ne várják el hogy lehúzódjon...hát izé. Én nem bánnám ha bekerülne a rönyóba, pár futam után úgyis kivágják. Az igazán rossz az hogy így a csapat maga alatt vágja a fát. A Renault már szinte teljesen kivonult mögülük, privát csapatként elég bátrak ennek ellenére..

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #23410 üzenetére

    Ezek szerint idén sem lett jó a Merci, kb az ilyen nyilatkozatok azok amelyekkel be lehet lőni a valós teljesítményt, nem a tesztadatok.

    PumPi: én is így gondolom, ugyanakkor az elérhető opciók közül Heidfeldet magasan a legjobb lehetőség. Kobayashit meg igenis megszorongatta itt ott tavaly, de annyi tapasztalattal ami neki volt azokkal az autókkal nem lehetett elvárni hogy le is nyomja. Ennek ellenére pl időmérőn asszem még ez is sikerült, illetve volt olyan futam ahol elég sokáig szintén együtt mentek csak a taktika volt a különbség. Ezek alapján én bátran állítom, hogy ha év elején együtt kezdenek akkor év végére Heidfeld lett volna jobb. Kubica is csak egy évben "verte" el de akkor is szoros volt a dolog, szerintem Massa szintet azért hoz ha megrázza magát Heidfeld, egy jó autóval meg mint láthattuk Massánál akár a vb-ért is mehet ezzel a tudással. De egy Bruno...én nem tudok róla hogy bárhol dominált volna valaha is.

  • Peat;)

    veterán

    válasz sz_abika #23347 üzenetére

    Heidfeldnél nincs sok jobb pilóta kint, kb Kimi, de ő már nagyon rég vezetett. Hülkenberget én nem raknám Heidfeld elé jelenleg..sem Timot.

  • Peat;)

    veterán

    válasz hunnylander #23335 üzenetére

    Ha olyan lesz az f1-ben, mint a Tron a filmek között akkor sok jó nem néz ki nekik... :)

  • Peat;)

    veterán

    Ez a virgin egyszerű mint egy faék, meglepődnék ha előrelépnének, bár talán Lotussal megint csatázhatnak.

    Majd jön a Hispania és elintéz mindenkit ;]

    Kubicának meg már mozogtak az ujjai állítólag, igaz nem írták hogy a jobb kezén. Érdekes lesz mennyire jön helyre, egy f1-es kormánykerékhez azért kell az ügyes kéz és most az ezernyi gombra is gondolok. Kubica jobb vagy bal kezes egyébként? Ha bal akkor azt mondom még lesz az f1-ben. Ha jobb akkor már kételkedek.

  • Peat;)

    veterán

    válasz z00li #23258 üzenetére

    Teljesen felépülni nem lehet ebből, az a kérdés hogy vezetni tud-e majd még. Festeni nyílván nem fog majd elmenni, de amennyi gomb van a kormányon szerintem nem lesz ez sima dolog. De várom vissza. Renault viszont ha Brunot rakja be Petrov mellé akkor jövőre/szezon második felében nem lesz hol versenyeznie Kubicának mert 0 pontos csapatként kivonulnak az f1-ből. Petrov még csak csak, na de Bruno.

    Legbölcsebb döntés az lenne, ha egy elérhető közel élpilótát alkalmaznának, vagy Kimit azonnal meggyőzni, vagy Heidfeldet. Elvégre ők mondták hogy akár a vb-ért is mehetnek idén ha betalálnak a fejlesztések. De kisebb csapatoknál is vannak jó pilóták, remélem ésszerűen döntenek és nem lesznek hülyék, kivásárolnak valakit. Brunot ki nem nyomta le tavaly? A több év után visszatérő Klien az első versenyen időmérőn és futamon is jobb volt nála. Az a Klien akit kirúgtak mert gyenge volt DC mellett..

  • Peat;)

    veterán

    válasz Thrawn #23223 üzenetére

    Kíváncsi vagyok ki lesz helyette, van pár srác a rönyónál tartalékban, de leginkább annak örülnék ha megszereznék Hülkenberget vagy Heidfeldet, mert rohadt nagy igazságtalanság történt velük a teljesítményükhöz mérten.

    Már ha kimarad, 35 nap még a szokásos, sportolóknak kijáró kivételezett orvosi csodadolgokkal is kevésnek tűnik nekem, de a franc tudja már hol tart valójában az orvostudomány ha nem átlagemberről van szó. (na nem mintha nem járna ki nekik, elvégre nekik is köszönhetően fejlődik az orvostudomány!)

    szerk: ilyen súlyos?! Fene egye meg, Rali más kategória, de hogy még máig ennyire veszélyes :(

  • Peat;)

    veterán

    válasz Motion_Blur #23142 üzenetére

    Túl közel ment Kubicához, az meg megnyomta az extra hő oldalra kiold gombot. Érdekes lesz egy nyári futamon a rönyó, na meg pilótáknak is lehet lesznek meleg pillanataik, pár fokot azért biztos ad a kasztninak a dolog, persze én nem értek hozzá.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Motion_Blur #22928 üzenetére

    Hát ha ez lesz a nyerő, akkor a Williams jó úton járt tavaly, nekik volt emlékezetből ilyen ormótlanul magas orruk.

    Szerintem Ferrariból hiányzik az innováció, biztos vagyok benne hogy még sokat változik az autó, főleg hogy első versenyre fedik fel az összes areo elemet, no de abban is biztos vagyok, hogy egy Red Bull vagy Mclaren már első pillantásra előremutatóbbnak fog hatni mint ez a gép. Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy a Kersben Mclaren és a Ferrari a nyerő, Red Bullnak sok tapasztalata nincs. Igazából már tavaly is azt mondtam, hogy ha logikusan lehetne gondolkodni akkor magasan a Mclaren fogja uralni az idei évet..remélhetőleg azért megint csődöt mond a logika.

  • Peat;)

    veterán

    válasz cyberkind #22186 üzenetére

    Egyet értek, a Renault egyben változott tavaly óta markánsan: marketingben. Tavaly egy eltervezett autó volt, sok futam lement míg valamennyire kezelhető lett(hogy küzdöttek az időmérő 3. etapjáért..) Alonso sokat hibázott is, de beért 9. helyre, úgy hogy a BMW és TOYOTA is a mezőny tagja volt. [link], [link].

    Idén Kubica 8. lett, úgy hogy egy Mercedes is megelőzi. Oké előreléptek, látta mindenki, hogy némely pályákon mennyire kezesbárány volt az autó, meg Kubica is ügyes volt...no de ez nem markáns előrelépés. Szimplán nem terveztek félre, kb ennyi a különbözet. Nekem év közben unszimpatikussá is váltak, amikor a csapatfőnök elkezdte kóstolgatni Alonsot, hogy nélküle végül is jobb mert "motiválatlan" volt(hányszor 1-2 tizeddel nyomta be az időmérő 3. etapjába...), meg milyen jó lett az autó (kíváncsi vagyok milyen pilóta visszajelzések alapján fejlesztették az idei autót még az előző télen..biztos nem Alonso akkor). Én örülnék ha előrelépnének, de nem hinném hogy jelentősen erősebbek lennének jövőre. Szerintem jövőre Mclaren megesz mindenkit a Kersszel...vagy ha nem akkor bitang erősek lesznek. Ferrari...megint 3. csapat lesz.

  • Peat;)

    veterán

    válasz AMD Power #22164 üzenetére

    Ha nem integetett volna, akkor az nem Alonso lett volna. Én pl. ezért is szeretem. Őszintén szólva te nem tudom mit vársz, robotokat? Távirányítású gokartversenyeket? Vannak ilyenek, ha jól tudom, körbenézel biztosan találsz ilyen bajnokságokat.

    Idén mutogatott Vettel is, egyesek káromkodnak a rádióban, na bumm. Most hogy utolsó futam, előny a nem domináns autó ellenére, csapat elcseszi taktikát, az autó egész hétvégén gyenge volt és csoda hogy kiakad? A mclarennek sokkal jobban feküdt ez a pálya, Hamiltonnak csak az eszetlen versenyzés maradt az esélye, ennek ellenére ahogy írod ő sem boldogult. Ezért rázta Alonso az öklét a végén, mert nem hülye, tudta amikor meglátta a rönyó fenekét, hogy esélye lement 1%-ra a másik hibájára, nem rajta múlott a dolog, de közben csak hergelte a csapat hogy használja a tehetségét (LOL). Majd a rázás után, a világsajtóba odalökte: Petrov jól csinálta. Mekkora egy "bunkó"... :U

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #21950 üzenetére

    Mivel a pályán történteket írtam le, ami neked "hülyeség" akkor csak nem tetszett valami a mai napon ;] . Vettelt viszont jó látni örülni.

    szerk: jah nem te linkelted, sry. Te majd Webbereset fogsz, hűen önmagadhoz :)

    szerk: mondom én hogy valami nem stimmelt, szóval a pénz előbbre van mint a kedvenc...ejnye :)) , sima győzelemre fogadtál vagy vb-re? Ha vb-re akkor szépet szakíthattál.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #21940 üzenetére

    Úgy néz ki én többre tartom Hamit mint te, az ilyen futamokat ő beszokta húzni, de ha olyan irányba halad mint idén én annak csak örülök :) izgalmakat hoz bőven, csak néha elbénázza a dolgokat..nekem bőven jó :) csak Alonso szedje össze magát jövőre év elején, mert Kersben Mclaren nem béna. Valahogy biztos vagyok benne, hogy megint nem a Ferrari lesz a legjobb autó...

    A gumikhoz annyit, hogy Pirelli a biztonságra épít jövőre..hogy ez mit jelent én azt sejtem, de majd meglátjuk.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #21920 üzenetére

    Ezen a futamon Hami és Alonso is szétesett, baromi hasonlóak voltak. Hami kamerakiller lett már szombaton és ingadozott az időmérős teljesítménye mint Alonsonak, majd ugyanúgy nem tudta megelőzni Kubicát a jobb végsebességű és versenytempójú Mclarennel mint Alonso Petrovot. Hamilton nagy csalódás nekem, rajta már nyomás se volt...akkor ő mitől esett szét?

  • Peat;)

    veterán

    Ennyi vót, nyer Vettel, végül megérdemelten. Horner meg ezek után dumáljon hogy gyenge a rönyó, se Ferrari se Mclaren nem tud előzni, f-csatornával se. Nagyon unszimpatikus a csapatvezető, Vettel szerencsére viszont amilyen hülye néha olyan ügyes sokszor, így ok.

    AMD: csak mi alapján? Nehéz kérdés ez, azzal az autóval már rég vb kellene hogy legyen Vettel és 2. Webber. Alonso gyengébb technikával tartotta a lépést, ő erőn felül teljesített, ami szimpatikussá tette sokaknak.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Motion_Blur #21615 üzenetére

    Ha a legnagyobb köcsög, veled baszakodó de gazdag ember házába hív meg a 22 éves modellje...bélyeget nézni, akkor visszautasítanád mert egy köcsög házába hív? Most komolyan egy lada rönyó+jó légkör szerinted jobb mint egy red bull+rossz légkör egy 34 éves pilótának? :)

  • Peat;)

    veterán

    válasz Iron Funeral #21603 üzenetére

    Brawn nem talált ki jobbat, hát elnevezte szerényen magáról a Honda sok évi munkáját. Így számomra "Honda utód" a csapat neve és nem "Brawn". :)

  • Peat;)

    veterán

    Izgalmas lesz a holnapi futam, Alonsonak legalább olyan nehéz dolga lesz mint Vettelnek. A Ferrari tegnap lenyilatkozta, hogy a versenytempón még kéne találni valamit, az időmérőre viszont megvan a teljesítmény. Nos, ezek alapján nem rózsás a helyzet, az a 3. hely épphogy meglett. Másrészt Red Bulltól is jött az info, hogy versenytempóban úgy néz ki Ferrari le van maradva, még a Mclarentől is. Alonsonak fel van adva a lecke, de pont azért neki drukkolok, mert ő képes ilyeneket teljesíteni, csak kérdés meddig bírja. A Red Bull meg egy vicc, most hogy Vettel odafigyel és a csapat sem bénázik sorban nyerik a versenyeket...10 pole Vettelnek és még nincs meg a vb cím...kicsit túlértékeltem 1-2 éve a srácot. Persze még beérhet, de Hamilton pl. meggyőzőbb volt. Meg ennyire egész évben a mezőny fölött álló autó azért régen volt az f1-ben, a Honda utód (számomra máig nem "Brawn") volt ilyen, de év végére őket lehagyták.

  • Peat;)

    veterán

    válasz remington2 #21165 üzenetére

    A különbség az hogy anno a Mclaren nem uralta ennyire a mezőnyt. A RB háza táján már rég meg kéne lennie a vb pilótának, vagy ha nem akkor kettőjük között kéne hogy eldőljön úgy hogy a többiek lőtávolban sincsenek. Idén nagy pancser volt csapatszinten az RB, kb mint Massával a Ferrari 2008-ban.

  • Peat;)

    veterán

    válasz 7600 GS #21163 üzenetére

    A rönyó nem felejti el azt a két vb címet, ezért támogatásként hogy ennyit basztatja őket a red bull (gyeenge, szaaar, de jövőre is kell :D ) szimpátiából elfüstöl az egyik rönyó motor.

    Amennyire én tudom Vettel áll a legrosszabbul motorügyileg. Alonso meg a legjobban immár.

  • Peat;)

    veterán

    válasz PazsitZ #21161 üzenetére

    Na igen náluk azért más a helyzet mint Alonso-Massánál. Ma is mit csinált Massa, az oké hogy pórul járt, de még így is fura dolgokat művelt. Idén mindig van valami vele. Egy futama jött ki idén amikor győzelemre esélyes volt, akkor is ugyanolyan gyors volt a csapattárs (feltekert motorral tudta csak támadni). A többi futamon amikor Alonso elé került, akkor is mindig támadta Alonso, év elején volt kb kétszer. Valami nagyon nem oké vele. Schumi viszont egészen jól belerázódott a végére!

  • Peat;)

    veterán

    válasz lujó55 #21147 üzenetére

    Két "műsorvezető" totál nem vette észre, hogy SC alatt 4. helyre jött vissza Hamilton friss gumikkal. Ha betartják a szabályokat veszélyes lehetett volna Alonsora. Mondom ezt Alo fanként. De a spanyolt is szivatják...hihetetlen. Ki hány büntire tippel futam után? :)

  • Peat;)

    veterán

    válasz Motion_Blur #20162 üzenetére

    Most hogy Hülkenberget is ki akarják rakni...esélytelen bekerülni az f1-be még jó ideig csak teljesítmény alapján. Már a kis csapatok sem olyanok mint régen a minardi, valahogy nagyon fura arcok kerülnek be (Hispaniára gondolokm Brunónak el kellene mennie csontot rágni, nem kormányt tekergeni..). Minardinal azért előfordult egy két jobb pilóta, mint Webber vagy Alonso.

  • Peat;)

    veterán

    [link] Vicces ez a Kubica és Alonso hasonlítás. Alonso gyakorlatilag egy félretervezett autóval nyomta le a szezont, míg az idei autó már annyira nem gáz és mivel tavaly tervezték az alapjait..khm mjad jövőre kiderül mi a helyzet, Alonsonak is azt mondták hogy tavaly vb-ért megy.
    A félre tervezett rönyóval 9. lett Alonso tavaly. Most Kubica 8. Hatalmas, óriási különbségek, igaza van a csapatnak...Gondolom maguknál akarják tartani a lengyelt, aki úgy néz ki ugyanúgy szereti ha körülötte forog a világ, ebből a szempontból tényleg hasonló Alonsohoz.

  • Peat;)

    veterán

    válasz sh4d0w #20069 üzenetére

    Azért a másik aktuális csapattársat, Heidfeldet is dicséret illeti. Hihetetlen hogy ilyen pilóta nem kap állást, időmérőn már elverte a japánt, a futamon meg már nagyon közel volt hozzá. Szerintem az év többi futamán el is fogja verni, úgy hogy bepattant a kocsiba és megy szó nélkül. Akinek kellene egy konstruktőri vb annak kb garantált lenne vele és egy jó autóval és másik jó pilótával, én olyannak tartom mint Button, csak kicsit még agresszívabb is, így egy hajszállal még előtte is van. És még egy rönyóba se mehet bakker..Ferrariban ideális lenne pl. Alonso mellé, mert mindegy mi van alatta, végig stabil, így ha a spanyol hibázgatós évet fog ki még akkor is ott van ő. Kubicával is pariban volt mindig, akit agyonsztárolnak. Érthetetlen..

  • Peat;)

    veterán

    válasz MPowerPH #19840 üzenetére

    Nem kéne kavarni a dolgokat. Te egy levest főzöl a drukkerségből, az idei évi teljesítményből, a feltételezett jövő évi teljesítményből, a múltból. Majd ezzel akarod felmenteni valahogy az idei évet..ez így hektikus, és nem valami tényszerű hogy finom legyek. Mint mondtam én nem a fikázók sorába álltam be...ahogy Jordan sem. Nem a múltját nem az értékeit, nem a jövőbeni teljesítményt kritizálták, hanem az ideit. Nem kell felfújni a kritikákat és belegondolni olyanokat amelyek nem igazak, mindenki elismeri amit letett az asztalra. Azzal ismerik el leginkább, hogy most ilyen kemények vele ilyen teljesítmény láttán.

  • Peat;)

    veterán

    válasz MPowerPH #19831 üzenetére

    [link] Ő is kirúgná a mostani év alapján.

    Mindenki többet várt tőle ahogy ő maga is magától, ennyi. Ha egy fiatalabb pilóta kerül ki az f1-ből és visszatér még huszonévesen az f1-be azt is kirúgnák. Három év kihagyás max az első pár futamon mentség, utána fejlődni kéne..de inkább leszakadást látni egyre jobban. Klien is kihagyott pár évet, de azonnal gyorsabb volt mint Bruno, minden területen.

    Én ha valamit akkor ezt utálom, azért mert nagy név attól még a jelenben ugyanolyan elbírálás alá kell helyezni mint bárki mást. Az hogy a gyárnak így is megéri (lehet tényleg jól fejleszt és pénzügyileg sem biztos hogy mínuszos az alkalmazása..) az már az ő magánügyük. Nekem semmi bajom. De képzeld el a szitut egy mhelyen, ahol egy régi nagy ász visszatér, valaki kárára (vagy kirúgás, vagy nem kerül be) majd átlagon alul teljesít, és megvonják a vállukat hogy márpedig milyen jó neve van...nem is kell elképzelni, sok ilyen van és én ott nem azt látom hogy örülnének az emberek. Szóval ha kritikát kap azt egy valakinek köszönheti: magának. Fejlődni illett volna.

    Ettől függetlenül engem baromira nem zavar, lehet hogy lassú de legalább agresszív, de nem akkor amikor lekörözik. Én azt nem értem, hogy év eleje óta semmit nem lépett előre, sőt. Ennyire nem tehet mindent a pirelli gumira...vagy úgy van vele, hogy csak az ő maga saját stílusában képes a győzelemre, újat már nem tud elsajátítani olyan szinten, hogy ott legyen az elejében. Akkor viszont egy teszt az új gumikkal és lehet szögre akasztani a sisakot, ha nem lenne jobb..bátor dolog.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #19781 üzenetére

    Én nem soroltam neveket, én csak azt írtam, hogy Hami és a csapat hogyan reagált. Nem a többiek, hanem ők maguk. Én ezt úgy láttam, hogy két kanyaros előzés lesz, de én az egészről azt gondolom, hogy Hami nem látta hol van Webber, ezért már egy kanyarban meg akarta oldani. Miközben ha látja, figyel akkor is meglett volna. Gondolom ezért ideges és ezért áll ki mellette a csapatfőnök, hogy csak pech, mert már egy picivel Webber előtt volt...egy picivel ha egyik pilóta a másik előtt van az azt jelenti, hogy még mellette van a másik. Ha a másik fékez mint az őrült egy ilyen helyzetben, már lehet az is késő..., abban a pillanatban ha ott egy másik autó ez túl merész fordulás volt. Ahogy a másik arc manővere is az volt. Szerintem érthető Webber, mert a belső ívet nyitva hagyta Hamilton végig [link] , így joggal lehetett abban a tudatban az ausztrál hogy akkor figyel rá...és egymás mellett fordulnak, bár elbukja a pozíciót..de csak egyet. SC után voltunk ugyebár.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #19778 üzenetére

    Akkor most nézd meg azt a szitut amikor Buttonnal harcolt Hamilton. Ott tudott figyelni. Egyébként nálad és minden Webbert kritizálónál sokkalta beszédesebb az a tény, ahogy Hamilton viselkedett az eset után és az a nyilatkozat, ahol a csapatfőnök a sajtónak lökte oda, hogy csak pech volt és nem hiba, de Webbert sem akarják támadni... Az egész reakciósorozatból az érződik, hogy Hamilton szerint ez nem kenhető rá Webberre..sima két emberen múló versenybaleset, amit jól felfújtatok.

    Egyébként múltkor agyonajnároztad Vettelt milyen jól versenyzett. Most Webber csinálta ezt meg, csak közben előzött "párat" ezen a pályán...ott ennyi meló után, az volt a minimum hogy a határig elmegy, ha már keresztbe tett neki egy Virgin. Hamilton is elment a határig, úgy hogy az előzési helyzetet nem magának köszönheti, egy ajándék volt..már Button is kapott így egy pozíciót Kanadában és én kezdem baromira unni ezt a helyzetet. Sem ott sem itt nem osztottak ki büntetést, szerintem ez sokkalta nagyobb gond, mint hogy 30-70 vagy 50-50%...

  • Peat;)

    veterán

    válasz TESCO-Zsömle #19569 üzenetére

    Szerintem már az is égő, hogy egy olyan múltbéli esetet hoztál fel ahol a komplett MEZŐNY Webber mellé állt. :DDD Év elején volt egy béna húzás Webbernek, legalább azt keresd elő banyek, ne azt aminél mindenki Vettelre mutogatott.

  • Peat;)

    veterán

    válasz hoffman_ #19560 üzenetére

    Szerintem is undorító a Race Control, hogy amikor SC cart előzött Hami és semmi eredményre ható büntit nem kapott, hülyének nézte a Race Controlt amikor kifogyott a benya időmérőn és még lehetne sorolni mikor módosítottak szabályt a szokásosnál is merészebb szabályértelmezései miatt. Szóval ebben az évben ez a mindig megvágják.. nagyon mellé ment... Ettől függetlenül szar hogy kiesett én sem örülök neki. De még sok van hátra.

  • Peat;)

    veterán

    válasz TESCO-Zsömle #19558 üzenetére

    Annyira de annyira vicces, hogy az előző futamon sokkal egyértelműbben Hamilton volt a hibás...de hát ott is ő szívta meg, de ugyanúgy lehetett volna az, hogy Massa esik ki és ő megy tovább. A te mentalitásoddal Hamilton ma a mezőny végéről rajtolt volna. Ami egy baromság. Ez benne van, ha Hamilton követi el tök egyértelműen a hibát, ha Webber baromira nem tök egyértelműen.

  • Peat;)

    veterán

    Ez van ha két totál agresszív pilóta találkozik, de elsőként egy fekete! zászló kellett volna Di Grassinak. Webber már az eset előtt egy áldozati szerepbe került, ezt baromira nem kéne figyelmen kívül hagyni. Utána tisztán látszódott, hogy bár kerékvetőn kezdte a fordulást de nem tudta azon a szűk íven tartani, de a szándék megvolt. Míg Hamilton totál nemtörődöm módon kanyarodott...így egyértelmű hogy a bünti felesleges és csak botrányra lenne jó. Magyarul lesz bünti :)

    Egyébként egy Virgin idén már Alonsotól is elvett egy futamgyőzelmet. Ott sem kaptak büntit és ott is az egyik Mclaren volt az élvezője. Ha már ilyen mázlisták, akkor legalább figyeljenek oda, hogy normálisan vigyék végig az előzést. Ami helyzetet nem maguknak köszönhetnek, hanem egy Virginnek. Semmi köze nem lett volna Hamiltonnak Webberhez, abban a körben. Később lehet, a gumi miatt, de ezt már nem tudjuk meg. Egy külső tényező segítette Hamiltont.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Flashcash #19427 üzenetére

    Neked nem véleményed van, hanem állításod, amiben minden eszközt megragad egy "csapat" hogy kicsinálja Massát a pályán kívül, belül...ez nem vélemény.

    [link]

    Én is lezártnak tekintem a dolgot, ha holnap kiesik Alonso akkor úgysem lesz vele semmi baj megint pár futam erejéig...ez már csak így megy.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Flashcash #19415 üzenetére

    Pontosan az FIA vizsgálat alapján írtam azért azt, hogy kb ugyanazt tudták azon a futamon, Alonso nem volt gyorsabb ugyanazon beállításokkal. Egy futamon az idei évben. Azon meg Alonso feltekert motorral ment = addig valahogy benyát spórolt meg, tavaly is specialitása volt neki, hogy benyát spórolt, nem vágom hogyan csinálja, de csinálja.

    Másrészt az autók közötti különbséget a különböző csapatokra értettem...mivel konstruktőri címről beszéltem. Szerintem félreértetted. Ahhoz nem elég egy Petrov. David meg dumálhat a nagyvilágba, az ő idejében még voltak tesztek, így nincs miről beszélni, ha valaki van olyan jó pilóta mint a másik, az egy évben nem egyszer lesz pariban a társsal.

    Harmadrészt Massa mint láthattuk elég durcás fajta gyerek, ha igaz lenne amiről te beszélsz, hogy elnyomják csapaton belül, nem kap olyan cuccokat mint Alonso, akkor arról mi már rég tudnánk. De a monzai futamon sem láttam azt a fene nagy tiszteletet és behúzott farkos kutyát benne, az első kanyarban. Aztán még le is maradt, úgy hogy Alonsot Button fogta 1-2 tizeddel körönként...

    Kovalainen annyira jó pilóta volt 2008-ban, hogy nem lett meg a konstruktőri vb, tényleg kiváló eredmény a csapatnak, hogy 7. !! lett egy vb autóval. Hamiltonnak is rengeteget segített, erre utaltam, hogy a 10. helyről gyakorolt nyomást a Hamilton körül lévőkre. (általában leje ugye...) Ő nagyon tud nyomni, na.

    Szóval, ez, hogy Alonsonak most összejön egy két futam és jön is a bezzeg így bezzeg úgy...Massa tudta kit kap csapattársnak. Volt több mint egy fél idénye, hogy bebizonyítsa, van olyan jó a régi! környezetében mint az újonnan! jövő arc. Nem tette meg. Egy két futamon kb azt a szintet tudta hozni amit a csapattárs, slussz. Lehet hogy jövőre már alapból Alonso mögé állnak fel, ebben igazat adok, de az idei év nem úgy indult.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Flashcash #19399 üzenetére

    Massa pont jó másodhegedűsnek. Idén egy verseny nem volt ahol gyorsabb lett volna, talán egy év elején. Párszor volt előtte de akkor Alonso próbálta épp előzgetni, magyarán még ott is a spanyol volt gyorsabb. Időmérőn is lassabb általában mint Alonso, amikor nem akkor meg versenyen lassabb, lásd előző mondatot. Elhiszem hogy peches, meg így a gumi meg úgy, no de egész évben? Aztán amikor el kellett engedni (akkor sem lassabb, reálisan kb ugyanazt a tempót diktáló, csak a feltekert motor miatt kicsit gyorsabb) Alonsot, adta is a durcásat és ő hozta ezzel össze igazán a pert a csapata ellen.. Vagy megbékél ezzel a helyzettel, vagy lép a csapattól, balesete előtt nagyon komoly pilóta lett, most hogy azóta megváltozott-e benne valami azt nem tudom, de ha igen akkor inkább maradjon másodhegedűsnek...ha nem akkor hajrá, lépjen.

    De azt bírom, amikor Petrov és hasonló pilótákat írtok Alonso mellé...már nincsenek olyan különbségek autó és autó között, hogy a konstruktőri cím így elérhető legyen. Kovalainent szerinted mér dobták Hamilton mellől? Lehet ők nem hittek a finnek, hogy ő 10. helyről is nyomást gyakorol az élen haladókra...

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #19271 üzenetére

    Érdekes hogy Vettel szupert ment, míg Webber csalódást. Kb annyi volt köztük a különbség, hogy Webber letekert motorral is előzgetett és a taktika, más nem nagyon. Vettel épp úgy nem tudta megelőzni az előtte haladókat hogy Webber sem Hülkenberget sokáig. Tiszta pályán egyértelműen látszódott, hogy Webber gyorsabb mint Hülkenberg (amikor visszakapaszkodott Vettelre a rossz rajt és Schumi előzés után), Vetteltől is csak ennyit láttunk, valószínű ugyanazt tudták volna kb tiszta pályán. Webber e mellett még időmérőn is jobbat ment. A rajtnál meg problémák vannak Red Bullnál, azt nem hinném hogy mindkét pilóta ennyit hibázna.

    Vettel a taktikával nyert ennyit, nem az előzésekkel és támadó vezetéssel. Vettelnek kellett volna a legjobban a pont, mégsem támadott. Taktikával szerzett pontot, okosan, mint egy vb élmenő aki őrzi az előnyét, olyan tavalyi Buttonos módon. Rosberg is azért lett meg mert hibázott. Másképpen is max a 4. lett volna, de a mentalitás nagyon nem mindegy, van hogy a vetélytársakat le kell előzni a pályán és ez nem megy Vettelnek idén.

    Webber szemlátomást össze volt zavarodva, Hülkenberget nem bírta elviselni, ennek ellenére előzgetett legalább a szörnyű rajt után. Egy gyenge futamon is agresszívabb volt mint Vettel. De Alonso, Button, Massa is eléggé dodzsemmre vették a figurát. Ez azért elég komoly gond a németre nézve, én úgy érzem kételkedik magában vagy nemtom. Tiszta unalmas fomrájában lévő Kimi, üres pályán megy mint a rakéta, egyébként meg gondok vannak.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Peat;) #19080 üzenetére

    Illetve mocsok gondolat, de holnap szerintem már a rajtnál lesz baleset. Webber Hami előtt, Button elejében, kicsit összekavarodtak a dolgok, ráadásul az első helyeken már rég volt baleset, mármint rajtnál. Illetve most fel vannak pörögve a srácok, két-három arcnak a további vb harc a tét, nehezen vezethetőek az autók..a vb első helyezettek meg hátrébb akik azért még mernek kockáztatni ennyi futammal a vége előtt. De ha pályán dőlne el a dolog előzésekkel, az jobb lenne!

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #19079 üzenetére

    Visszaesni nem fog(Red Bullok most egyértelműen gyengébbek és szintén nehéz jó köröket futniuk, illetve Webber eléggé panaszkodott a teli tankos autóra). Buttonnak áll a zászló ha a rajtot jól kapja el, de elég nehéz lesz megőriznie a jó pozíciót az elején, szerintem páran próbálják majd előzni és szépen túlcsúsznak majd féktávon, míg Button elegánsan befordul.
    Hamiban és a Ferrarikban ott a hiba lehetősége, most is alig tudtak összerakni egy kört, pedig nem béna pilóták, talán Alonso volt ma konstans gyors, de holnapra ki tudja milyen lesz, mostanában elég egy negatív tényező és szétesik a vezetése(na jó a múltkori elég nagy behatás volt :), de csúnyán eldobott pár pontot a végén). A gumik szerintem most nem annyira lényegesek, amennyire tudom ide a tartósabb keverékeket hozták el.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #18855 üzenetére

    Én óvatos vagyok, az egy dolog hogy kevesebbet látjuk és reméljük kevesebbet halljuk is majd. No de az utódja sem egy garancia így első ránézésre, na de teljesítmény alapján ítélkezzünk. De kajakos múlt és az f1..annyi eső azért csak nem lesz a Hungaroringen. Anyagilag is komolyabb ügyeskedést igényel az autósport mint a kajak, nem hiszem hogy ne lenne olyan ember ebben az országban aki agyilag is topon van és autós múlttal is rendelkezik, ha nem is versenyző, akkor más szempontból. (valamilyen vezető/egyengető szerepes múlt jobb is)

  • Peat;)

    veterán

    Webber még mindig Vettel előző, "sérült" kasztnijával versenyez a repülős balesete óta? Az egy dolog hogy sérült is volt állítólag, de Webbernek könnyített kasztnija is volt a plusz súlya/magassága miatt.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #17639 üzenetére

    Tudod mi a szomorú? Hogy ez a hozzászólás leíródhatott volna már idén pár alkalommal. Mégsem íródott le. Hogy is van ez?

    És mi a különbség hogy most a Ferrari is beállt a sorba és mindenhol megy a játszadozás? Azt hogy én legalább leírom, hogy ez pofátlanság. Nekem sem tetszik.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #17635 üzenetére

    Nem hiszem hogy érdekli Alonsot a hogyan nyeri meg a vb-t eset, mivel az eddigieket sem ismerték el igazán. Illetve az elmúlt években sem ismerték el igazán az akkor nyerőket. Ha ezen múlik akkor sajnos megérte a dolog, tetszik vagy sem. Nem mi döntjük el hogy megéri-e vagy sem. Mi azt döntjük el hogy szép vagy nem szép. Én nem láttam olyan véleményt ami azt írta volna hogy szép.

    "hisz hátrányba kerülhetnek ha az egyik csapat ilyen módon tőr az elsőségre" Ez elfogultság. A ferrari most alkalmazza azokat a módokat amit Horner alkalmaz, vagy amilyen kapcsolatba került Hamilton a szabálykönyvvel. Eddig ők voltak hátrányban, ezt bátran leírom az elmúlt futamok alapján és ebből én sosem fogok engedni. Láttam amit láttam, szememmel nem az érzésekkel...

  • Peat;)

    veterán

    válasz Viktor77 #17631 üzenetére

    Van sapka nincs sapka esete megy már jó pár futam óta a Ferrarival és Alonsoval.

    Hatalmas égések lehetnek, mind Mclaren mind Red bull részről ahogy közeledik az év vége és esetleg nem a megfelelő ember van elől a pályán. Azért becsülöm őket, hogy ekkora kockázatot be mernek vállalni, mert ha ők később meglépik azt amit most a Ferrari, ilyen nyilatkozatok után, akkor attól a pillanattól fogva pl. "Hiteltelen Senki" lehet a nevük. Annyira felfújták, hogy most már finomabban sem tudják majd meglépni. Csak gratulálni tudok. :) Illetve elnézést. Horner már hiteltelen, a történtek fényében. Vagy mert nem a pályán történt és mert Vettel nyert vele akkor minden szép és jó...lehet. A Mclarentől nyilatkozták hogy ők soha nem tennének különböző autót a pilóták alá, nem ám. Örülök hogy egy év alatt ennyit változik egy felnőtt ember mentalitása :)

    Ezt írom, pofátlanság. Ez kell ide. Ezt pedig idén nem a Ferrari dolgozta ki, hanem egy két másik csapat, ők csak átvették. Persze hogy még bénák, idén csak most kezdték el. Amikor a Ferrarit kritizálja valaki az egyben kritizálja a Mclarent és Red Bullt is, ők alkották meg azt a pályát ahova a Ferrari most belépett. Láthatólag nagyon nem tetszik nekik.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #17591 üzenetére

    "Szépen leírta a Pitpass. Szvsz ezzel az egésszel a Ferrari csak maga alatt vágta a fát. Mondjuk egy ilyen szvsz balf@sz csapatvezetéstől mégis mit várhat az ember..."

    Ez így van. Csak hogy legyen közös nevezőnk. Már tavaly is csak utas volt a két pilóta a csapat által kreált hullámvasúton.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #17569 üzenetére

    "Feltartás: Egyforma autóval és taktikával azért egy kicsit is komolyabb pilóta már tartani tudja a csapattársat. Persze előzze meg ha gyorsabb, egyet értek. De ugyanolyan autót megelőzni nem épp könnyű feladat, avagy Button a lelassított és támadásra még csak nem is számító Hamiltont meg tudta előzni? Ja értem, az más, Alonsonak attól még 500 méteres szakaszon egyszer jobbról, majd visszaengedés után egyszer balról is meg kéne hogy előzze Massát, mert úgy fair.
    Mert ha még agresszívabban támadja Massát akkor meg azért háborogna sok ember. Lásd a boxbejáratos előzést. Ami Hamiltontól szép és agresszív kiváló megmozdulás, az Alonsotól egy csapatot semmibe vevő megmozdulás volt. Mondá sok sok ember. Maga Hami is."

    A mondá sok ember között te is ott voltál. Vagy analfabéta vagy a mai f1-hez miszerint azt gondolod ugyanazon autóval a világ legtermészetesebb dolga tisztán szépen előzni(láttuk Sutilt hogyan előzték meg előző futamon, pedig Red Bull szerintem jobb autó), vagy nagyon gyorsan változik a véleményed.

    Amikor valaki a múltból szed elő valamit, az az én szememben a megfutamodás és gyengeség jelképe. Amennyiben a jelenben nem tud helyt állni a véleményed, akkor a múlt bármilyen irányú idézése csak azt erősíti meg, hogy te magad sem hiszel abban amit a jelenben állítasz. Ezért a jelentől totálisan független múltat kell előszedned önmagad igazolására.

  • Peat;)

    veterán

    válasz hunnylander #17564 üzenetére

    Ez mind igaz, Massa részéről érthető a dolog, de az is hogy abban a helyzetben amiben ő van, az által amit ő maga ért el ez évben ez járt. Alonso több pontot gyűjtött eddig, ennyi a történet, nem kell túlmisztifikálni. Egy győzelemnyi különbség már nagyon sok ebben az időszakban, Alonso is épphogy esélyesnek mondható. Ha helyváltoztatás nélkül futnak be, akkor szerencsétlen Alonso háborgás menne. Teljes joggal.

    Ugyanakkor a pofátlanságot amit láttunk nem Alonso és a Ferrari ültette el az idei évad elejétől a spotban. Ők csak átvették azt mint egy technikai újítást. Ajánlom az okokat végiggondolni, szerintem azok a "sérülések" okozzák azt, hogy megint olyan az f1 amilyen. Sokszor maga a Ferrari volt benne az ilyen dolgokban, de idén kivételesen ők csak most indulnak be, hiszen látták ki vezeti a vb-t és milyen mentalitással. Ez kell ide. Működik? Működik, máris +5 pont.

  • Peat;)

    veterán

    Csak hogy én is beböfögjek. Massa ez évben rengeteget feltartotta Alonsot, ennyi. Hogy szép volt a mai? Dehogy, nálam a sok feltartás együtt van egálban a maival, mindegyik kicseszés valahol a másikkal. Egyikre sem reagált a csapat jól, pedig nekik kellett volna taktikai változtatással, ahogy ma is másképpen kellett volna megoldani. Ma Massának hagyták meg a döntést, ő így döntött. Hamilton nem döntött volna így ahogy Webber vagy Vettel sem. Az hogy Massa ezt a döntést hozta meg, nem volt más mint önértékelés az idei évét tekintve.

    Feltartás: Egyforma autóval és taktikával azért egy kicsit is komolyabb pilóta már tartani tudja a csapattársat. Persze előzze meg ha gyorsabb, egyet értek. De ugyanolyan autót megelőzni nem épp könnyű feladat, avagy Button a lelassított és támadásra még csak nem is számító Hamiltont meg tudta előzni? Ja értem, az más, Alonsonak attól még 500 méteres szakaszon egyszer jobbról, majd visszaengedés után egyszer balról is meg kéne hogy előzze Massát, mert úgy fair.
    Mert ha még agresszívabban támadja Massát akkor meg azért háborogna sok ember. Lásd a boxbejáratos előzést. Ami Hamiltontól szép és agresszív kiváló megmozdulás, az Alonsotól egy csapatot semmibe vevő megmozdulás volt. Mondá sok sok ember. Maga Hami is.

    Szerintem Alonso idén bármit is csinál csak egy sötét ló lesz. Ha az egyik pilóta felrakja a sapkát és ő is az a baj, ha leveszi és ő is akkor az a baj, de ha nem azt csinálja mint a másik az meg végképp baj. Ha az egyik csapat/pilóta semmibe veszi a szabálykönyvet, míg ő betartja akkor looser szerepet kap. Ha úgy előz mint a másik mert máshogy nem igazán lehetséges a mai autókkal akkor az a baj. Ha az egyik pilóta bemondja a rádióban hogy ő a kettes számú, ott nincs még vizsgálat sem...ja hogy nem a pályán szedték le az első vezetőszárnyat...aham...megint az a papírmunka. Ha figurázzák a szabálykönyvet parkoló autókkal időmérőn az (még nekem is) poén. De ha valaki kanyart levág, akkor ne egy pozíciót vegyenek el tőle...hanem buktassuk meg arra a futamra. Valami azt súgja sok történet lesz még idén, ahol még sötétebb ló lesz Alonso. Én csak remélem, hogy még pofátlanabb lesz és legközelebbi ilyen alkalomnál röhögve megy el...mert ebbe a sportba jelenleg ez kell. Pofátlanság. Ezt pedig nem egy intézkedéssel sulykolták bele, az egyébként erre igen fogékony Alonsot. Egy egoista, beképzelt, latin vérű ember. Nem tudom hibáztatni ha lemegy a redőny és ott fog ügyeskedni ahol lehet. Ideje ugyanazon a pályán versenyezni ahol a többi vetélytárs is versenyzik, ma meg is lett az eredménye.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #16916 üzenetére

    60-70 méter saccra amit te beesésnek nevezel. Azért ez nagyon meredek és elfogult. A bünti ettől függetlenül kiosztható volt mint írtam és nem is a beesés nem beesés a lényeg, más a szemünk és a métersaccolásunk :) Nem ez a lényeg számomra az elmúlt futamokból.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #16914 üzenetére

    Ok, szerintem kivehető az én problémám, ami a szabálykönyv állagának folyamatos változása. Alonsonak mostanában a száraz, kemény sarok jut, vagy mereven betartja és szív, vagy határig elmegy és szív. A szív a közös szó minden cselekedetben. Így azért nehéz vb-harcban maradni.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Nowhereman #16912 üzenetére

    Az egy másik év volt, amikor szigorúbban büntettek. Szerintem azt el lehet mondani, hogy idén elnézőbbek a bírák. Csak nem mindenkivel.

    Az elmúlt futamok után meg sok ember összeesett volna idegileg, ez alól úgy néz ki Alonso sem kivétel. Egyébként a vb-ből már kiszállt, ez teljesen egyértelmű. Ha nem nézzük a büntiket, a szívásokat lehet még ott lenne magasan az esélyesek között, de a csapat sokat bénázik és Alonso sem az igazi idén. Bár Massához képest meg szárnyal aki Kimit is lenyomta, de hát csak volt egy nagy balesete, fene tudja ki hol helyezkedik el idén saját maga tudásához képest.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #16910 üzenetére

    Aki ezt beesésnek nevezi annak igen érdeke a fizika ismerete :))
    A bünti jogosnak nevezhető szabály alapján? Szerintem igen.

    DE, az idei szezonban is? Nem arra gondolok, hogy szívott pajeszka hát nyomjuk egy kicsit. Nem. Tudod mikre gondolok. Az szerintem meg hibás rendszer, ha az egyik személyt a szabályok szigorú olvasata szerint ítélik meg, míg másokat annak enyhe olvasata szerint.

    Konkrét példa: Ezen a futamon volt egy beesés: Vettel fizikailag kilökte Sutilt és pozíciót szerzett. Amennyiben az Alonso féle eset bünti, akkor szerintem az is nagyon hasonló történet és nem értem hogy azt miért nem vizsgálták meg egyáltalán. Szóval én csak ezeket a kettős mércéket nem értem, de gondolom a szabálykönyvben előrébb van a levágás mint a kilökés, így Mansell bácsi csak addig jutott.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Andrew_31 #16909 üzenetére

    Most a spanyol büntivel is kivártak :DDD

    Az elmúlt 3 futam őt érintő mozzanataiból az a baj hogy nem azok fogják levonni a következtetéseket akiknek kéne. Ez ugyanaz mint a foci vb. Ott is van egy hibás rendszer, itt is van egy hibás rendszer. Ott könnyen javítható, talán tesznek is ez ügyben valamit. Itt nehezebben javítható, mert bürokratikus szervezet, személyi nyalásokkal működik a háttérben (olyan fura hogy nagy nevek hirtelen meghívódtak a versenybírák közé, úgy hogy a modern f1-hez már sok közük nincs és valószínű még csak át sem pörgették a jelenlegi szabálykönyvet). Szóval itt úgy néz ki, ameddig megvan a show ami elnyomja ezeket a történéseket addig mindenki boldog. Na meg rengeteg néző szerint, az elmúlt 3 futam teljesen rendben volt Alonso szempontból is, a fórumban ez kivehető. Lehet valóban így van és csak túl sok az elfogult ember.

  • Peat;)

    veterán

    válasz mrlujoak #16847 üzenetére

    Úgy láttam tetszett a döntés és általa kialakult Red Bull helyzet, de bizonyára félreértettem. Alonosban lenne vér akkor bejelentené hogy mától nem ül f1-es autóba. Vannak még izgalmas versenysorozatok ahova bármikor elmehet és az f1-nek talán kellene egy ekkora pofon hogy elgondolkodjanak a bürokrata, átláthatatlan rendszerükről.

  • Peat;)

    veterán

    válasz mrlujoak #16837 üzenetére

    Most igen sok fórumozó előtt megmutattad hogy a SPORTÉRTÉK egy olyan fogalom számodra amit az értékrended megvet. Egészségedre. Te legalább élvezed a modernkori F1-et :)

  • Peat;)

    veterán

    válasz Gubro #16826 üzenetére

    Persze, akik tizenpontokat nyernek egy súlyos vétséggel azoknak nincs olyan bünti ami befolyásolná az előnyszerzést. Az aki a szabályt papíron sérti meg egyértelműen de aki nézi a kamerát látja hogy vitatható, az meg tizenpontot elbukik. Immár másodszor, miközben még az előző két futamot megelőzően is csak szopatták a arcot akkor a feltartók akik semmi büntiben nem részesültek. Fair play...nyóckerben több a fair play.

  • Peat;)

    veterán

    válasz mrlujoak #16824 üzenetére

    Miért ne lenne? Ki nem pampogna? Nem impotens balfaszok versenyeznek, hanem olyan aki bement igen csak időben az előtte lévő mellé és onnan tette ki Kubica. Az adott büntetés azokra az esetekre vonatkozik általában amikor lendületből átesnek egy sikánon. Itt kitették és baromira nem az az eset, de ettől függetlenül büntethető. Más kérdés hogy kit miért és mikor hogyan büntetnek.

    Persze ettől függetlenül lehet megérdemli hogy nulla ponttal fog távozni. Szerintem meg húzzon az f1-ből vagy változtassa meg a nevét és ezt komolyan mondom. Idén nem rajta múlt hogy kiesett a vb harcból, nem tudom kinek jó ez hogy kivágtak egy pilótát a harcból. Immár egyértelműen.

    Csárli bácsinak is kellett 10 kör mire megvizsgálta az esetet. Biztos a budin ült.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #16570 üzenetére

    "Alonsónak talán savanyú a szőlő" Hamilton azt felelte: "Igen. Láttam a kivetítőn, hogy egy Sauber (Kamui Kobayashi) megelőzte, pedig nem nagy annak a valószínűsége, hogy valakit lehagy egy Sauber. Biztos, hogy egy másik világban találta magát. Igazából nem értem, hogy miért mondja, hogy én befolyásoltam a versenyét."

    Én nem tudom melyik nyilatkozatot fordították félre: de egyrészt ha nem tököl akkor Alonso is elmehetett volna (lehet akkor meg ő tökölt volna én nem vitatom, ha meg elmegy akkor két "csaló" van) az SC mellett, ez tény, ennél fogva már befolyásolta a versenyét. Ez egyszerű fizika, az ellen nem kéne állás foglalni Haminak. Amit még nem értek az a gúny amit Hami okád magából, mivel Alonso a szabálytalanság következményének mértékét ecseteli, magát az SC-t torkosborzként lenyelte volna állítása szerint. Nem Hami ellen irányult a kiakadása, hanem a háttéremberek, döntéshozók ellen. Ezt Hamilton sajnos pontosan tudja, felesleges az amit most tett. Alonso gúny nélkül, megfelelően fogalmazott, tényeket közölt sokkal inkább feldúlt állapotban. Hamilton ferdített a "semmi" befolyásolással, tökéletesen tudatában a Sauberes előzés okával milliók elé dob egy ilyen nyilatkozatot és úgy állítja be mint ha csak is őt támadta volna Alonso. Mindezt utólag, nyugodtan, átgondoltan. Ha igaz ez a nyilatkozat, akkor az mindennél beszédesebb. Mind magán mind sportemberileg minősíti, ő tudja mi a jó neki.

    Másrészt a pontkérdéssel meg te követed a stílusát, persze ha Hamilton is ott marad ahova a szabályok kötelezik bizonyára ugyanennyi pontja lenne. Vagy ha nem fut egy utolsó kört, kifogy az üzemanyag dologgal (nekem tetszett) akkor is ennyi pontja lenne. Vagy ha ő vezet kuplung nélkül, éri utol csapattársát szinte majd füstöl el motorja akkor is ennyi pontja lenne. Vagy ha őt is ugyanúgy feltartják mint Alonsot a múltkori futamon akkor is ziher első lett volna. Haminak volt egy deffektje idén, amit ráfoghatunk a külső tényezőkre mert szerintem nem ő használta el. Másra én nem emlékszem. Persze nincsenek HA mondatok...Nálam meg igen is vannak és nem tudom egy síkban a pontok mezején megítélni a dolgokat, annyira primitív nem tudok lenni mint pl. Palik. Szerintem Alonso is hibázott egyértelműen pár csúnyát idén, de a csapat és megbízhatóság illetve a többi tényezők, pl múltkori két futam még többet ellene volt.

    Azt meg már meg sem említem, hogy aki igazán szereti az f1-et az szerintem örült volna hogy ha Alonso is megy a vb csatába, ahogy én is örülök Haminak. A legutóbbi két futam alapján szerintem jogosan ijedt be, hogy őt ki akarják hagyni a buliból, de lehet én látom rosszul...mindenesetre már most tetemes a lemaradása, így lassan ki lehet húzni egy unalmas, hibázó, nyugdíjas pilótát, minek az oda az elejébe akit Sauberek előzgetnek.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #16534 üzenetére

    Az eltunyulást mindkét irányba értettem.

    Lényegtelen Alonso hányadik lett, ezt te is tudod. A szabálytalanság és annak az előnye a mérvadó, ami itt SOK volt. Az életveszélyeztető okosokat meg ne vedd figyelembe...:) én is leállok, nem Hami a nagy hunyó hanem a környezet és szitu amibe más emberek hozzák, nekem végig ez volt a véleményem ezt ne felejtsd el, üdv

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #16531 üzenetére

    Szerintem egy rajtkiugrás és SC előzés más kategória, ilyen erővel én meg mondhatnám a fekete zászlózást Montoyától. Másrészt a rajtkiugrással nem annyit nyert Rossi mint Hamilton az ugyanabban a helyzetben lévő két vetélytárshoz képest. Nem maga az SC a lényeg, értsd már meg. Az hogy kettő személlyel szemben milyen előnyhöz jutott. Hozzájuk képest kellett volna döntést hozni mert ők voltak ugyanazon szituban, nem pedig a többi autóhoz képest. Hamilton a hibás? NEM. Alonso sem ezt mondta.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Qorthral #16524 üzenetére

    Alonso pontosan ezért "háborgott" (én többet vártam volna :) ), miszerint az csak az egyik, általa lenyelt dolog, hogy ők pórul jártak, hanem az hogy az orra előtt közvetlenül vezető személy követte el a legsúlyosabb szabálytalanságot a futamon, majd másodikként intik le, míg ő aki betartotta (Hamilton tétovázásával, ami lényegtelen volt akkor abban a pillanatban már) ugyanabban a helyzetben és pozícióban a szabályt 9. lett. (büntik nélkül nézem).

    Az egész fórumban a Hami védőknek ez nem esik le és ez szerintem már nagyon gáz, hogy ennyire eltunyult a nép és nem tudják mi az a sport értékrend. Még akkor is ha az az Alonso nyilatkozott akinek szintén voltak dolgai, lényegtelen. A lényeg hogy ami történt az nem csak szabálytalan hanem etikátlan is, ráadásul az idei év sok sok apró/kevésbé apró dolgai után. Ezek után ha egy vetélytárs nem háborogna akkor az azt jelentené hogy szarik a sportágra amiben szerepel.

  • Peat;)

    veterán

    Nem tudom ki hogy van vele, de én elsősorban pilótáknak szorítok és kezd egyre unszimpatikusabbá válni a helyzet az által, hogy egyre kevésbé a pilóta számít. Igen most Alonsoról beszélek, mert azt a legelvakultabb arc sem mondhatja, hogy a múltkori futamon a lekörözések és ez a SC együttvéve már nem akasztaná ki bármelyik elhivatottabb versenyző agyát. Őszintén csalódtam Alonsoban, sokkal nagyobb balhét vártam volna.

    Hamiltonnak meg grat, ezt hívják úgy hogy profi csapat van mögötte, akik a szabálykönyvet sem lusták túrni és túrni! A bünti olyan amilyen, erről nem ő tehet, úgy néz ki ebben az évben mellé szegődött a szerencse, avagy a késélen táncolást magas fokon műveli. (ahogy igazi nagy vb-k bármelyike)

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #15719 üzenetére

    Én meg simán. Vettel Webber kalapáccsal szétverné a gépet. Massa-Alonso párosnál Alonso meg hátradőlne és csettintene egyet Maszatnak, hogy kezdheti.

  • Peat;)

    veterán

    [link] állítható hátsószárny. Most úgy baromi őszintén, ha ott az a nyavalyás lekorlátozott kers akkor miből állna ha azt használhatnák korlátlanul ilyen szituációkban? Azokba kéne egy módosítás, hogy ne a pilóta állítgassa hanem a rendszer jelezne és csak akkor tenné elérhetővé amikor érvényesül az adott versenyszitu, nehogy már a mai technikával ne tudják megoldani, ha az utcai autókba már ilyen olyan szarok vannak. Ez az f1 mintha valamiféle retro sportággá kezdene válni.

  • Peat;)

    veterán

    válasz TESCO-Zsömle #15669 üzenetére

    Mondjuk ha épp pozíció csatában van egy Virgin meg HRT akkor lehet tényleg nem látják. Én azt nem értem, hogy Msch-nek már volt anno olyan sisakja amibe kivetítettek infokat. De pl corvette is ilyen, kivetíti szélvédőre a sebességet és nem kell lenézni a sofőrnek. Ez manapság már könnyen megvalósítható lenne a kis csapatoknál is, no de ahogy a HD minőség ez is ráér, miközben már a krikett bajnokság is fejlettebb technológiával lesz felvértezve.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Viktor77 #15548 üzenetére

    Mondjuk a győzelem szerintem nem lett volna meg, látszódott hogy Alonso gépe nem az egyenesre volt belőve, Hamilton szerintem megelőzte volna a pályán. Inkább a második helyet bukta el, de azt nagyon csúnyán.

  • Peat;)

    veterán

    Érdekes ez a Ferrari, itt élmezőny máskor meg Merci szint. A nagyobb fejlesztési csomag ha betalálna akkor még ők is visszaszállhatnak a vb harcba. Feltéve ha a lekörözések sikerülnek... :DDD

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #15419 üzenetére

    Félreértettél, internet alatt én a híroldalakat értem. Fórumok közül egyben vagyok többre nekem nincs időm(Talma atmoszférát sem ismerem, talán egyszer írtam hsz-ást a motogp.hu-n), és nekem ez jött le amit írtam, ez szubjektív vélemény. A másik konkrét eset meg minden csak nem szubjektív, én hiszem sőt tudom hogy Hami önmaga egy kis szegletében sem bánta meg hogy kicsit játszott az autóval amit alá adtak. Persze lehet rosszul tudom, na bumm, de úgy érzem én állok közelebb az igazsághoz amikor azt mondom, hogy a nyilatkozó Hami és a cselekvő Hami között nagy a különbség. (ismét leírom, számomra szerencsére...) Valami csak generál vitát, de túl van ragozva, másképpen látjuk. De nem a ti sem más hozzászólásaiból informálódom, persze a híroldal sem sokkal jobb, de nekem azok maradnak.

    A megmondó verseny nem valami pozitív hogy rám reagálva került elő, én nem tartom magam annak aki a pilóták teljesítményét becsméreli, én inkább vitatkozni szoktam (pl. Webber) ilyen témákban. Többet nem is reagálnék rá.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #15409 üzenetére

    Csak egy példa a sok közül, az hogy egy mercivel kicsit ügyeskedik, megbüntetik szerintem poén dolog és én elvárnám hogy frappáns válasszal visszaszóljon egy f1 vb pilóta. E helyett ő eljátszotta hogy megbánta és nagy hiba volt a dolog amennyire én olvastam. Ez számodra lehet fikció, de mindenki különböző ember, van aki a mában él és szimplán írja a látottakat hogy ez így ökörség, valaki egészen máshol él és benyakalja ezeket a szituációkat hogy helyes. És íme az egyik (a sok közül) vita alapja. Tettek és nyilatkozatok ütik egymást én ezt továbbra is tartom és továbbra is az a véleményem, hogy a tettek úgy jók ahogy vannak. Lehet túl racionális emberke vagyok és ezért nem megy át a mondani valóm számodra, ahogy múltkor sem ment át olyan 4-5, tagolt mondatokat tartalmazó hozzászólás után sem.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #15410 üzenetére

    De mint látod hétről hétre a fórumot sőt az egész világot mégis problémát okoz ez a dolog. Márpedig ezt egy ember tudja elkerülni a leghatékonyabban, ő maga. Én csak olvasok néha híreket, nincs lehetőségem/időm a pilótákról különböző show műsorokat nézni, nekem az már nagyon túl van a határon. A legtöbb ember is hasonló módon, az internetről informálódik.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #15404 üzenetére

    Hamiltonnál az a baj hogy rosszul kommunikál a rajongók felé amióta az f1-be van. Egy Kimi féle lazaság, flegmaság nem ártana neki, de az hogy időről időre elmondja hogy ő tiszta, erkölcsös versenyző, ilyen meg olyan ügyes és ártatlan aki csak tiszta eszközökkel nyer és nem lesz sose kérdőjeles pilóta, majd beül és (szerencsére) lemegy a redőny, akkor ott van egy olyan differencia az állításai és tettei között ami sokak szemét kiszúrja. Kiemelném hogy szerintem nem a tettein kéne változtatnia, hanem az első mondatomban lévő dolgon.

  • Peat;)

    veterán

    válasz #15115 üzenetére

    Ez mondjuk reálisabb elmélet mint amiket a csapat nyilatkozott. Egyébként nekem rémlik egy futam év elejéről aminek az egyik momentuma ott szerepel b-type aláírásában. A különbség az hogy ott egy kétszeres vb tűrte el a sorsát és csinálta meg azt amitől Vettelt féltették.

  • Peat;)

    veterán

    válasz adman #15113 üzenetére

    "Webber meg akarta mutatni h ő a Jani (h betesz Vettelnek ill a csapatnak)" Ez egy bullshit, Webber meghagyta a helyet és végig figyelt Vettelre. Vettel mutatta meg ki a Jani és még a tükröcskéjébe sem nézett bele egy előzésnél bakker. [link]

  • Peat;)

    veterán

    válasz #70869248 #15109 üzenetére

    Na meg a gyári rönyó csapat végsebességben mindig ott van az élen és többek között Hamilton is egy rönyó előtt cikázott, ugyanis ott bírt maradni mögötte Petrov, marha könnyedén. E mellett általános vélemény hogy a renault motorok teljesítményleadása jobb, ami Monacoban elég meredeken megmutatkozott. Így én nem mondanám rossz motornak jelenleg, megpiszkálták azt rendesen, ezt négy pilóta is bizonyítja, illetve az hogy jövőre más csapat is meg akarja kapni ezt a motort..

  • Peat;)

    veterán

    [link] Verstappen is Vettelt tartja hibásnak. Gyakorlatilag ha pilóta nyilatkozott az üggyel kapcsolatban akkor Vettel lett a fekete bárány. Pedig Webber már elég sokszor borsot tört mások orra alá, a túlzottan agresszív vezetésével, így előítélet inkább vele szemben kéne hogy legyen.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Djuree #14960 üzenetére

    Ehhez az esethez semmi hozzáértés nem kell, csak realizálni kéne a látottakat. De úgy néz ki ha ezt így leírtad, akkor te kicsit az átlag alatt vagy és ezért tűnök számodra expert arcnak... :D Forzázz többet még azzal is "hozzáértő" válna belőled ;] Már ha éppen van boxod...:)

  • Peat;)

    veterán

    válasz #14988 üzenetére

    Kicsit arcpirító a csapatra nézve, ez van ha az érzelmekre hagyatkoznak és nem a látottakra. Én versenyzőtől még nem olvastam olyat hogy Webber baszta el. Ja de, Vetteltől akinek a mutogatása az eset után és ez a csapatnyilatkozat után még kínosabb. Pedig tavaly még nem nézte le a többi pilótát.

    Coulthard mellett egy másik vélemény: [link] Akik azt gondolják Webber volt a béna, azok tulajdonképpen impotens unalmas fatökű versenyzőket (tavalyi beugró ferraris pilótát pl) szeretnének és egy Vettelt. Remélem nem fog teljesülni...

  • Peat;)

    veterán

    válasz Tomcat #14945 üzenetére

    "Osztom azoknak a véleményét akik azt mondják hogy Vettel előnyösebb pozícióban volt"

    Akkor nagyon sok ember totálisan balfasz az f1-hez. Elnézést de ezt nem lehetett leírni szebben, Vettel irdatlan rossz pozícióban volt ezért is ment kifele sokkal korábban. Az a kanyarkombináció előtt erre a tartózkodási helyre rámondani hogy előnyösebb...egy 5 éves gokartos kisarc körberöhögne. Vettel bement, jól csinálta. Webber eszmélt már akkor amikor még csak bebújt mellé, azért mégis csak csapattárs, hát helyet hagyott neki. Vettel érezte a vesztét, Horner bíztató nyelvét, így a tükörbe bele sem nézett hogy elhagyta e a másikat, hanem bumm rá. Hadd szóljon. Webbert nem értesítették a rádión, mégis időben észrevette Vettelt, reagált és végig meghagyta a helyet a másiknak. Vettel meg még a tükörbe sem nézett bele, mindezt úgy hogy ő akart előzni. Zöldfülű.

    Webbernek is vannak ilyen megmozdulásai egyébként, Vetteltől és Webbertől is igen könnyű találni ilyen eszetlen hibákat. Én szeretem őket :)

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #14863 üzenetére

    Senkiről nem mondtam hogy hülye, ne légy szigorú magaddal. Csak azt írtam hogy kevered, azt a bizonyost a mai nap, de mindenkinek lehet "gyomor" rontása.

    Mivel nagyrészt Hami véleményét írtam le, ezért kénytelen vagyok azt reagálni újfent, hogy ha hülyeségnek és kitalációnak tartod a nyilatkozatait akkor próbálj meg egy személyes találkozót összehozni és kioktatni őt a véleménymegnyilvánulásairól.

    Én meg továbbra is élvezem ha agresszívak ezek az arcok és röhögök amikor papolnak arról hogy nem kéne ezzel azzal vagy mással annyira agresszívnek lenni.

  • Peat;)

    veterán

    válasz Oliverda #14831 üzenetére

    Hol kerültem magammal kínos helyzetbe? Én csak azt látom, hogy sok sok hozzászólás óta kevered azt a bizonyost, mert belekerültél egy emésztőgödörbe amit te ástál és töltöttél meg immár elég sok alkalommal a mai napon. :)

Aktív témák