Aktív témák
-
aesir
veterán
Az időmérő előtti interjún már látszott Webberen, hogy teljesen feladta az egészet. Úgy is vezetett. A legkevésbé valószínű pedig az, hogy a rajtnál Webber nekimegy Alonsonak, hiszen akkor Vettel lenne a VB (persze ha nincs motorhiba), és Webber ezzel sokkal jobban el lenne verve, mintha ezt egy csapatonkívüli Alonsotól szenvedné el. Szerintem Webber a koreai balesettel megtört, onnan már nem tudta fejben és lelkileg összeszedni magát.
-
aesir
veterán
Klien helyretette Sennát. Nagyon.
-
aesir
veterán
válasz
Integra
#18398
üzenetére
Lehet hogy ettől a túlliberalizált maszlagtól valaki nagy sportoló lesz, de a bajnokokat nem így csinálják. Bajnok abból lesz, aki individualista, kellőképpen erőszakos, mindemellett természetesen magasan műveli a sportágát.
Ezért lehet még nagy bajnok Alonso, ezért lehet még nagy bajnok Hamilton, mert ők ilyenek. Hogy ez emberileg kinek szimpatikus kinek nem, názd meg a mostani mezőnyt... Ők hárman Schumival a legmegosztóbb személyiségek, szépen látszik ez ezen a fórumon is-
-
aesir
veterán
Valójában semmi igazán szokatlan nem történt, Scumacher feleslegesen agresszív volt, Barichello meg hülye.
-
aesir
veterán
-
aesir
veterán
Tiszta szerencse, hogy a NASCAR-ban nincs sem csapatérdek, sem szponzorérdek, sem semmilyen érdek a kapitalizmus egyik legerősebb bástyájának számító országban, nyilván a rengeteg szponzor is csak azért adja a pénzt, hogy a kocsik legyenek minél jobban "bohócosítva". Biztos így lehet egy olyan érdekvezérelt országban, ahol a fair play azt jelenti hogy ki tud a legpofátlanabb lenni, ahol ott tapossák egymást az emberek ahol érik, ahol mindenki jótékonyságból fektet az "autóverseny"-sportba. Ott még ugye soha nem fordult elő, hogy a csapatérdeket az egyéni érdek fölé helyezték. Ugye nem?
Megvilágosodtam, a NASCAR az igazi autóverseny, az igazi sport csak úgy önzetlenül, egyáltalán csak az az igazi bármiről is legyen szó

-
aesir
veterán
válasz
#27441408
#16983
üzenetére
Igen, van előzés. Rengeteg előzés. Olyan emlékezetes előzések (valójában helycserék) és olyan sok, hogy a verseny végére már megcsömörlesz tőle. Nem is emlékszel a 95%-ra. Egyszóval ettől még ugyanolyan egyhangúvá válik, mint egy unalmas F1. Ezen kívül mi is az izgalom? A boxkiállások? Huhh, de nagy izgalom. Vagy a BALESETEK? Azért nézik ennyien, mert vannak balesetek? Hát ne haragudj, de nekem az emberi viselkedés legalja az, hogy futamonként több tízezren a helyszínen, többmillióan a TV előtt arra verik, hogy úgyis lesz baleset.
Nézek én mindenféle autósportot, b-type jól tudja. Ismerem az Indyhez tartozó pályákat is, a NASCARhoz tartozókat is (road pályákról beszélek, az ovál nekem nem játszik).
Mellesleg szoktam vezetni aránylag sűrűn versenyautót is, emellett szimulátorozok is - nem is olyan rosszul, szóval egy kicsit azért nagyon mellényúltál. De bocsáss meg nekem, hogy nem vagyok amerikai széria rajongó, nekem egy akár 20 körön keresztül megtervezett F1 előzés is sokkal de sokkal többet jelent, mint egy NASCAR futamon akár 100 helycsere (hívd előzésnek ha akarod), és pláne sokkal de sokkal többet jelent mint egy BALESET. Voltam NASCAR futamon élőben is. Egyszerűen undorítóan gusztustalan, ahogy aljasodik a tömeg amint van baleset. A gyomrom forgott. Azért járni futamra hogy lesz balaeset és ez a "látványosság", az nekem nem autósport, mégha versenyautók is az előidézői a cirkusznak.
Mondok neked egy példát, azaz kettőt: Imola, Scumacher - Alonso, majd egy évre rá Alonso - Schumacher. Nekem az az autóversenyzés, pedig előzés sem volt, vér sem, meg boxkiállás sem

-
-
aesir
veterán
válasz
Nowhereman
#16912
üzenetére
Itt az a baj, hogy nem önszántából vágta le a kanyart, hanem Kubica leszorította. Ez van, Alonso is elfogadta a büntetést mivel mást nem tehet. Webbert hagyjuk, nem ide tartozik, meg Schumit is visszatolták.
Mindössze arra gondoltam rávilágítani, hogy a falas megközelítése a dolgoknak egyáltalán nem annyira egyértelmű mint Wéber gondolja. Van egy másik olvasata is és úgy viszont homlokegyenest ellenkező a történet. Tehát a "mi lett volna ha ott fal van" egyáltalán nem célravezető.
Alonsot nem féltem, még akkor is fogja neki nyomni ha nincs esélye sem, de egy ilyen eklektikus VB-n még maradt esélye. Persze csak akkor ha a stewardok is úgy gondolják, valamint ha hamilton nem szerez behozhatatlan előnyt szándékos szabálytalanságokból. -
aesir
veterán
válasz
Misi 007
#16900
üzenetére
A kérdés az, hogy mit csinált volna Kubica ha ott fal van? Alonso ment volna szépen a fal mellett, Kubica meg felkeni a falra mint ahogy most kitolta a pályáról? Nyilván nem kente volna a falnak hanem el kellett volna vennie a gázt. Nem Alonsonak aki az ideális íven és előrébb volt mint Kubica, hanem Kubicának. Ugye ez így elég érthető?
-
aesir
veterán
Ha rendesen promotálja egy cég a támogatott versenyzőjét vagy autóját, akkor még ezen a gyér piacon is megéri. Természetesen ebben az esetben nem szabad a "médiára bízni" a munka javát mert a médiamegjelenés elenyésző, hanem inkább másik oldalról kell mutogatni a véres kardot, azaz a versenyautót, a lehető legtöbb élőszemélyes rendezvényen.
Akik viszont ilyeneket sem csinálnak, hát szétteszem a kezem és nézek nagyokat, mert azt tényleg nem tudom miért is érné meg, és mégis vannak ilyen támogatók is.
-
aesir
veterán
Ha nem abból indulsz ki, hogy Magyarországon van egy réteg akik "nem néznek tévét" és ettől rettenetesen különlegesnek hiszik magukat hogy leplezzék saját középszerűségüket, akkor könnyen belátható hogy a világ többi része azért nem így működik. Példa erre a csapatsport ruházatok eddig sohasem látott mennyiségben történő eladása, megnézel ma egy F1-es lelátót, rengetegen viselnek legalább team-sapkát, míg 20 éve ez a szám elenyésző volt (természetesen a külföldi futamokon is). A világ többi részén egyáltalán nem jelenti az ördöggel cimborálást a TV-nézés, így a reklámok jobban célba érnek (egyébként a számok szerint itt is, szóval azt gyanítom a "nem nézek TV-t" formák jó része mégiscsak néz), ennek közvetítésében pedig a F1 elég hatékony közeg.
Példaként említek egyvalamit: a Puma sokáig olyan lesajnált 3. márka volt az Adidas és a Nike mellett, viszont amióta több csapat versenyruházatát gyártja, sokkal jobb lett a megítélése, és nagyságrendekkel nőttek az egyéb eladásai is. Most is 3. márka a Puma, csak már nem 7-8% a piacból, hanem 20%. Jelentős különbség
-
aesir
veterán
válasz
Integra
#16756
üzenetére
Mindegyik csapatfőnök nyomatja az egyenlőség-dumát, de csakis azért, mert a liberálisnak átvert "fejlett" országokbeli nagyközönség nagy százaléka ezt el is várja.
Minden józan ember számára világos, hogy ilyen természetesen nincs és nem is lehet olyan sportban, ahol két fős csapatok vannak, de csak egy világbajnoki cím. Ha nincs egy esélyes csapatban első pilóta kinevezve, akkor abból a csapatból legfeljebb véletlenül kerül ki a világbajnok. Viszont egy ilyen sokmillió eurós üzletben ezzel nem állhatsz a szponzorok elé, ez nem stratégia, kizárólag az ezt benyelő tömegnek szól.Szóval Horner emiatt nem feltétlenül gerinctelen, ezt kell mondania mert különben az "elfogulatlan" sajtó darabokra szedi, ezzel szemben mint menedzsernek meg az a feladata hogy a lehető legoptimálisabb megoldást válassza annak ez egyszerű célnak az eléréséhez, hogy az EGYIK pilótája világbajnok legyen. Ez viszont mindig valamennyire a másiknak a kárára kell legyen. Ez van, ezt kell szeretni. Mellesleg akármennyire is nem tetszik, Vettel sokkal nagyobb üzlet mint Webber, ezért nyomják. És most ne tessék jönni azzal, hogy "ez már nem sport hanem üzlet", mert minden élvonalbeli technikai sportban (bármelyikben) ez már minimum 30 éve így van. És az ugye kézenfekvő, hogy eszetlen sokba kerül.
(példa: egy, a magyar gyorsasági OB-ben nagytúra kategóriában szereplő BMW cca 200M Ft. És a TV-sem közvetíti, néző meg alig van. De a kocsi már önmagában is drága)
-
aesir
veterán
válasz
#70869248
#11801
üzenetére
Valójában a Nordschleife teljességgel alkalmatlan minden OW kategóriára. Viszonylag jó mechanikai tapadású különféle túraautókkal egész élvezetesen lehet autózni, nyilván az ezeknél gyorsabb GT és 24H autókkal is, bár azok már nagyon óvatos kategória a dobbantók és a "dombtetőn kellene elfordulnom de ez minden körben lutri"-féle óvatoskodás miatt.
Én GT3-mal mentem, nagyon sokat kellett előtte tanulnom a sebességről, a fékről, a kanyarról, a gázról, az autó működéséről, viselkedéséről, aztán a pályáról mindeféle időjárási és hőmérsékleti körülmények között a saját kocsimmal, megtettem az autóval kicsit több mint 2000 km-t mielőtt egyáltalán az oktatóm egyáltalán felengedett a Nordra azzal a kocsival. De azt kell mondanom, egykét orgazmust leszámítva, életem legkomolyabb élménye volt!
Nemsokára egyébként Mike is, és Integra is megy a Nordschleifére, remélem nem volt titok egyiküknek sem

-
aesir
veterán
válasz
Whiteshark24
#11792
üzenetére
"A Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber nemrégiben elárulta, véleménye szerint csapata, valamint a McLaren és a Ferrari van olyan helyzetben jelen pillanatban, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért."
Szerintem igaza van.
-
aesir
veterán
válasz
kennystyle
#10826
üzenetére
Neem, pont fordítva

-
aesir
veterán
válasz
kennystyle
#10824
üzenetére
Egyrészről való igaz, hogy az esős beállítás alulkormányzottabb kicsivel a kanyarkijáraton, de a kanyarbejáraton meg pont hogy nem az.
Konkrétan a féktávon nincs jelentősége.
-
aesir
veterán
válasz
kennystyle
#10819
üzenetére
Az alulkormányzottság valójában sosem jön jól. Esőben meg különösen nem jön jól, hogy az autó nem akar elfordulni mert nem tapad az eleje, és szinte csak motorfékkel és diffizárral lehet kanyarodni vele.
Massa is ettől szenvedett most Melbourne-ben, csak a teljesen elmebeteg magyar kommentár ezt egyáltalán nem vette észre, hanem csak sikoltoztak hogy "már megint elrontotta", közben meg csak egyszerűen nem fordult az az autó. Az igaz, hogy neki kanyarkijáraton volt alulkormányzott ami erőteljesen feltételezi a teljesen esős beállítást a versenyre, ehhez képest viszont még jól is ment.
-
aesir
veterán
válasz
Nowhereman
#10082
üzenetére
Azt nem tudom milyen a kiskunsági homok, de az Öböl-környékbeli sivatagi homok az nem porszerű, hanem nagyobb darabokból áll. Egyáltalán nem finom és légies, inkább viszonylag nehéz.
-
aesir
veterán
válasz
tibi666
#9788
üzenetére
Túlmelegedés miatti túlfogyasztáskor bizony előfordulhat.
Mellesleg Alonso egy másik verdát vezetett, nem ugyanazt.
Remélem nem azt gondolod, hogy Webber kipufogójának is tönkre kell menni, mert Vettelé tönkrement..., ők sem ugyanazt a kocsit vezették
Alonso egyelőre megköszönheti Massanak, hogy az első kanyarban kivédekezte hamiltont, így hagyott helyett Alonsonak aki ezzel kedvezőbb pozíciót fogott a 2. kanyarra. Ennyi.
-
aesir
veterán
válasz
!Overdose!
#9074
üzenetére
Erre kérlek a Codemasters a garancia. Biztos csinos lesz, de egy határ szart fog érni. Vérpistikék elnyomják két ujjal, aztán tele lesz az internet mindenféle hülyeséggel.
-
aesir
veterán
válasz
hunnylander
#8991
üzenetére
Természetesen ez is feltételezés, amit kész tényként tálalsz.
Szóval kb ennyit érsz, meg a véleményed is.
-
aesir
veterán
válasz
venember83
#8978
üzenetére
Neked van igazad, meg persze Mike-nak

Boldog nőnapot hunny!
-
aesir
veterán
válasz
hunnylander
#8973
üzenetére
"Nem értek veled egyet. Látszik, hogy valami olyasmit kritizálsz, amit nem is ismersz."
Hát igen, mint írtam..., tévedhetetlen vagy.
-
aesir
veterán
válasz
hunnylander
#8969
üzenetére
Állj. Nem vitatkozom veled semmilyen témában, ne terelj.
Egyszerűen azt jegyeztem meg a magam szókimondó módján, hogy összecsipegetett sajtóhírekből kreálsz magadnak feltételezéseket, majd ezeket szinte tényként hangoztatva próbálsz szembeszállni pl az FIA döntésének hátterével, pedig tizedannyi infoval sem rendelkezel, mint ők. Tipikus széllel szembe pisálni, csak te még az arcod is beletartod.
-
aesir
veterán
válasz
hunnylander
#8965
üzenetére
Ó, hát persze. Természetesen te már megint sokkal okosabb vagy mint akár az FIA.
Akármennyi "külföldi szaksajtót" is olvasol, mindig több lépéssel le leszel maradva a valódi információtól, amivel viszont az FIA biztosan rendelkezik. Még ezek fényében is, te a saját feltételezéseidet írod meg, amiben aztán vakon hiszel is. Ez az "Ezen átsiklottál"-féle megjegyzésed is azt mutatja, hogy benned fel sem merül az hogy te tévedhetsz, de természetesen mindenki más igen. Ilyeneket mellesleg nagy rendszerességgel produkálsz, és tévedhetetlenségednek ez a biztos tudata, szép klinikai eset.
Mellesleg gyomorforgató, ahogy a megjelenő hírek nagyon-nagy többségét nem eredeti helyükről linkeled, hanem a saját blogod kattintását növeled vele. Valószínűleg külön engedély nélkül nem is etikus a PH-brand komoly látogatottságát és nagyon jó optimalizáltságát kihasználva a saját blogod ilyetén való reklámozása, de abban igazad lesz, hogy ez nem az én problémám.
-
aesir
veterán
válasz
hunnylander
#8963
üzenetére
Hülyeség.
Nem először adsz tanubizonyságot, rendkívüli naivitásodról. Egyswzer azt is mondhatnád, hogy "Bocs, tévedtem!"
-
aesir
veterán
Ma kezdődik a WTCC-szezon, Michelisz Norbival.
-
aesir
veterán
válasz
Nowhereman
#8722
üzenetére
- "Így igaz" - bólogatok itthon hevesen

-
aesir
veterán
válasz
Nowhereman
#8315
üzenetére
ahogy elnézem, ez itt ugyanúgy igaz

-
aesir
veterán
válasz
Nowhereman
#8312
üzenetére
Abban igazad van, hogy sokszor alulértékeljük magunkat.
Ezzel párhuzamosan viszont sokszor jelentősen túl is értékeljük magunkat, éppen ahogy a bizonyítani kívánt teória kívánja a kocsmában.Természetesen egy normális országban szocializálódott külföldi részegen sem fogja neked azt mondani, hogy "bocs de csak udvariaskodtam, valójában nálatok sincsen annyi bombanő mint égen a csillag".
Az angol nők bájairól az angolok is humorizálnak..., teszik ezt azért, amiért minden nemzet humoristái is leginkább az övéin humorizál, mert a célközönség azt érti legjobban.
Nem olyan bonyolult ez, saját történelmi szerencsétlenségünk folytán sajnos hajlamosak mindent készpénznek venni ami egy kicsit is elismerően nyilatkozik rólunk, pedig ez valójában nem más legtöbbször, mint udvariasság. Nekem sem esett jól erre ráeszmélnem, de minél hamarabb elfogadjuk a tényeket, annál hamarabb tudunk kilábalni a magunkra kényszerített melankóliából és pozitív változásokat hozni a magunk számára.
-
aesir
veterán
válasz
Nowhereman
#8305
üzenetére
Hja, a magyar elfogult, az angol meg a harmadik országbeli pedig udvarias, ugyanezt mondják minden országban ahol éppen vannak.
Nyugodjunk bele, hogy semmivel sem vagyunk különbek másoknál.
-
aesir
veterán
válasz
venember83
#8303
üzenetére
Az angol nők rondák típusú sztereotípia ugyanolyan téves, mint a magyar nők a legszebbek a világon. Hagyjuk már ezt a hülyeséget.
-
aesir
veterán
válasz
tibi666
#8197
üzenetére
Valamennyire mindenképpen nő tőle a nézettség, mert a Raikkonen-szurkoló autóversenyszeretők tábora akik eddig is néztek ralit is és más sorozatokat is, az nagyon nem egyezik meg a Raikkonen-szurkoló tinédzserekkel akik a Raikkonen szurkolótáborának a zömét adják. Ezek most egy ideig nézni fogják a ralit is, de amikor rájönnek arra, hogy a raliközvetítésekben leginkább az élvonalt mutatják majd a képen, akkor már nem nézik olyan intenzitással a közvetítéseket. Ezzel együtt nyilván valamekkora számban nőni fog a nézettség.
-
aesir
veterán
válasz
Motion_Blur
#8188
üzenetére
Lassan eléri az index.hu napi letöltését...
-
aesir
veterán
Érdekes ez a McLaren kombi...
-
aesir
veterán
válasz
#70869248
#6654
üzenetére
Nekem olyan érzésem van ezeket a kasztnikat nézve, hogy ezek elsősorban oválra lesznek tervezve nagy sebességhez, tehát egyértelműen az amerikai piacra az amerikai közönségnek.
Ezzel szemben a világ többi részén, ahol a jobbkanyarokat, a kemény féktávokat, a visszafordítókat és a lassan bevehető sikánokat is kedvelik, szerintem nem kapna annyi első leszorítóerőt ami lehetővé tenné a befordulást. -
aesir
veterán
válasz
macikos
#5552
üzenetére
Nincs az a BKV-buszsofőr, aki 2-3 hónapos tréning után egy kört meg tudna tenni egy versenypályán fele olyan tempóban mint az F1-esek anélkül, hogy rommá ne tenné a nyakát, hátát, karját, vállát, stb. Valamint egyáltalán ritka az a BKV-sofőr, aki 2-3 hónap tréning után egyáltalán beférne egy cockpitbe.
Marha könnyű fikázni otthonról a net elől, de egyáltalán tudod te emberközelből, hogy milyen nehéz egy versenyautót vezetni még lassan is, nemhogy ilyen tempóban? Minden idióta hiedelem ellenére ezek nem sínautók és kegyetlen nehéz vezetni őket gyorsan, gondolj csak arra amikor Fisico beült a Ferrariba. Rutinja is van, edzettsége is, gyors is (kiderült Spa-ban), mégis komolyan küzdött a Ferrarival.
Mellesleg, ilyen hülyeségekkel csak égeted magad, nem mintha engem zavarna, de azt nem szeretném ha ezt felkapva más is elkezdené ezt hangoztatni, két nap múlva meg már kész tényként kellene szembesülnünk ezzel az egetverő marhasággal olyan formában, hogy valaki azt állítaná hogy a BKV már F1-es tesztet szervez a buszsofőrei részére és a sofőrök ezeken a teszteken verik a mostani F1-pilótákat.
-
aesir
veterán
Soha, sehol, semmilyen rendszerben, semmilyen csapatban, semmilyen sportban nincsenek egyenlők. Csak egy győztes lehet, ennek KELL alárendelni mindent. Forma1-ben sincs ez másként, aki mást állít az hazudik, hívják akár Ross Brawnnak, Ron Dennisnek, Frank Williamsnek, vagy Luca Di Montezemolonak.
-
aesir
veterán
válasz
proof88
#5438
üzenetére
Semmi olyant nem látok ebben ami belerúgás lenne. Raikkonen tényleg nem a klasszikus értelemben vett csapatjátékos, míg Alonso az.
Értem én hogy sokaknak Raikkonen az überalles, de nem ártana sokszor egy kicsit kevésbé elfogultan szemlélni a dolgokat.
Tessék, lehet kövezni.
-
aesir
veterán
válasz
Nowhereman
#5299
üzenetére
Ekström érdemeit nem kisebbítve, de nehogymár az legyen mérvadó hogy az ROC-n ki milyen helyezést ér el. Kovalainen például győzött is..., hadd ne folytassam

-
aesir
veterán
"-erőt sugárzó de nem bmw-és erőt hanem kicsit idősebb korosztálynak valót"
Azért ezen rommá röhögtem magam

-
aesir
veterán
válasz
Motion_Blur
#4559
üzenetére
Mutass már nekem egy pontos adatot arról, hogy hányszorosára nőtt a nézettség a finn rallyn amin indult a Raikkonen. Elárulom neked, sehányszorosára.
A mért és mérhető nézettséget produkáló csatornák és műsorok közül, ha 20%-al nő hirtelen a nézettség az elvárton és tervezetten, valamint bejáratotton kívül, akkor megborul a fél médiapiac. (még egy akkorka piacon is mint Mo, nemhogy egy nemzetközi Eurosporton)
Könnyű dobálózni "hányszoros" meg "sokszoros" számokkal úgy, hogy fogalmad sincs a komplett médiapiacról, nézettségről, tervezésről és összegekről.
És még valami: A Hungaroring látogatottságán egyáltalán nem látszik visszaesés attól, hogy Schumi visszavonult. Raikkonen hiánya sem lesz észrevehető. Lehet persze álmodozni hogy Raikkonen visszavonulásával jelentősen visszaesik a F1 nézettsége, de ez nem más mint gyerekes vágy arra nézvést, hogy ezzel igazold magadnak mekkora sztár volt a kedvenced. Tényleg nagy sztár Raikkonen, de a nézettséget senki visszavonulása (halála) nem ingatta meg tartósan, legfeljebb pozitívan.
Loab önmagában legenda, soha senki nem volt képes arra mire ő a rallyban. Az ő rajongótábora pedig nem tizenéves tinilányokból áll jelentős részben, mint Raikkonené.
-
aesir
veterán
Mellesleg Schumi is nyilatkozta, hogy a pilóták többsége a jobbos pályákra rendelkezik inkább megfelelő izomzattal, és olyan pilótának akinek a hazai pályája balos, más az elsődlegesen felépített izomzata, ergo kevésbé fárasztja őket a balos pálya.
Nyilván nem foglak erről győzködni, ha neked urban legend, akkor az. Mellesleg Bahrein jobbos pálya, ezért inkább hadd ne vegyelek komolyan, jó?

-
aesir
veterán
válasz
#70869248
#2720
üzenetére
Erről mindig is az volt a véleményem, hogy Alonso mellett szinte természetes a "rossz" szereplés. Piquet sem volt annyira rossz, átlag fél másodperccel verte Alonso időmérőn, ennyi pediog minden körülmények között is van közöttük mint különbség. Más kérdés hogy ez a fél másodperc adott estben Piquet-nek Q3, Alonsonak meg mondjuki Q1 volt, de a valódi különbség az csak fél mp. Mindenesetre már zöldet okádtam mikor Czollner nekiállt huhogni, "jajajj - ki kell rúgni". Szerintem Alonso 3-4 kivételtől eltekintve az egész mezőnyre ráver fél mp-et egyforma kocsival, na mindegy.
JColee: Legenda, persze. Legelőször én mondtam ezt ki ezen a fórumon Massa sikereiből kiindulva, a balos pályákon rendre verhetetlen volt. Jóval utána már TV-ben is hallható volt, más portálokon is leírták, nyilván nem véletlenül. Te mit tudsz felhozni ELLENE, mert a tények speciel nekem adnak igazat.
-
aesir
veterán
válasz
Oliverda
#2717
üzenetére
Kétségem sem volt afelől, hogy te majd kétled.
Ha valóban ő ül be a kocsiba, akkor pont Interlagosban nagyon erős lehet (természetesen belépő szinten), az minden brazil OW-pilótának bukkanóról-bukkanóra megvan, és mivel balos a pálya ezért kicsit előnyt is jelent itt brazilnak lenni. Ha aránylag jó lesz, akkor ebben benne van ez is, tehát nem lesz egészen mérvadó a teljesítménye. Ha pedig nem lesz elég jó, akkor még mindig bizonyíthat Abu-Dhabiban, aztán majd elválik a sorsa.
Nekem nagyon tetszik a stílusa, rettenetesen agresszívan vezet GP2-autót, és ahogy láttam... jól el tudja helyezni magát a pályán és ezáltal gyorsul. Plusz van benne valami olyan amikor nagyon odateszi, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig helyenként nagyon nem az

-
aesir
veterán
válasz
Oliverda
#2387
üzenetére
Nyilván nem tudod hogy kezelnék de a véleményedre kíváncsi lennék, szerinted hogy kezelnék, vagy éppenséggel Te hogy kezelnéd?
Adva van Hamilton aki első számú pilóta és az is marad. Majd jön Raikkonen aki elmondása szerint világbajnok akar lenni megint. Nyilván Hamilton is. Mondjuk azt, hogy a két pilóta azonos formát hoz (ez egészen biztosan nem így lenne, de mondjuk), és felejtsük el azt a marhaságot hogy a sajtónak azt kommunikálják hogy mindketten egyenlő elbánásban részesülnek mert ez nyilvánvaló hazugság. Tehát?

-
aesir
veterán
válasz
#70869248
#2319
üzenetére

Én ezt úgy látom, hogy mindig van miért magyarázkodni. Az pedig azt jelenti, hogy enyhén túlzottak voltak az elvárások vele szemben. Senki nem vitatta/vitatja -én sem- hogy valóban nagyon tehetséges. De ezt valahogy nem nagyon sikerül eredményre váltani, mert mindig azok a fránya körülmények. -
aesir
veterán
válasz
Motion_Blur
#2321
üzenetére
Médiavigyor???
Te azt gondolod hogy az összes többi pilóta aki megnyer egy F1 VB-futamot az azért vigyorog meg ugrál mert az kell a médiának???
Jézusom!
-
aesir
veterán
válasz
#70869248
#2314
üzenetére
Kb erre mondtam azt anno, hogy Raikkonen nekem még nem bizonyított. Hogy mit kaptam ezért... érdemes visszaolvasni

Kis adalék Raikkonenhez: Hungaroring, versenyzői parádé. Hörög a nép hogy "Kimííí, Kimííí", erre egyetlen ember van az egész kamionon aki konzekvensen hátat fordít a nézőknek: Raikkonen. Elmegy a kamion, a sok hörgő ember meg áll körülöttem csodálkozva hogy most mi van. Szar egy érzés volt ennyi embert ilyen csalódottnak látni.
-
-
aesir
veterán
Javíts ki ha tévednék, de nekem úgy rémlik hogy Alonso 2x világbajnok a Renaulttal.
Azt gondolom és lényegileg azt is írtam, hogy egy olyan valaki HIÁNYZIK csak a csapatból, aki meg tudja mondani mit és hogyan. Alonso meg ilyen. Mindemellett nem állítottam azt hogy Alonsoval a Ferrari azonnal világbajnok lesz, mert a jövőről tényként vitatkozni szerintem merő hülyeség.
-
aesir
veterán
válasz
Oliverda
#2267
üzenetére
Bármennyire is szerettem volna, Schumi után sem hosszútávon érvényesülő koncepciót, sem jó döntéseket nem nagyon láttam a Ferrarinál. Valahogy olyan volt a helyzet, mintha minden váratlan történésre a legrosszabat reagálták volna. Ennek természetesen semmi köze sem Raikkonenhez sem Massahoz, de egy igazán karizmatikus pilóta össze tudná rántani a csapatot, és Alonso ilyen. Nem elég hogy valaki gyors mint Massa vagy sztár mint Raikkonen, ehhez több kell. Elment Todt, még előtte elment Brawn, elment Schumi, valójában elment mindenki aki meg tudta volna mondani hogy mit KELL csinálni. Azt látom, hogy Montezemolo próbálja betölteni azt az űrt, amit Domenicali nem tud. A sikerkorszakban Luca közel sem volt ilyen helyzetbe kényszerülve. A Ferrari lendkereke eddig hajtotta az istállót, de most megállt. Ezt végre helyesen ismerték fel a csapatnál, le is álltak az idei autó fejlesztésével, ami az utolsó 3 év legjobb stratégiai döntése volt. Szerintem.
-
aesir
veterán
válasz
-XadAnuX+
#2256
üzenetére
Én szeretek hazardírozni

Úgy gondolom, hogy Hamilton formája jobb, motiváltsága sokkal erősebb, jobban ismeri az autót mert rá van fejlesztve (a jövő évi is így lesz) és a stílusa is gyökeresen ellenkezője Raikkonenének, így a finnek nem sok esélyt adok a jövő szezonra a McLarennél. Teljesen igazat adok b-typenak abban, hogy Raikkonen és Button stílusa áll a legközelebb egymáshoz (és Fisichella, de ő ebben a partiban nem játszik), tehát rájuk lenne érdemes kocsit fejleszteni egy csapatban, Hamiltonnak meg inkább olyan csapattárs kellene akinek a stílusa az övéhez hasonlít, mint pl. Liuzzi. Vito képes villantani is, de Hamilton támogatása sem lenne neki probléma. Szóval két ellenkező stílusra kocsit fejleszteni nem éppen egyszerű, nagyon hamar el kell jönnie annak a pillanatnak amikor az egyiket mindenképpen előnybe kell helyezni a másikkal szemben, mert különben ugranak az eredmények. Ez az ember a McLarennél pedig évek óta Hamilton és ő is marad. Nyilván nem fognak egy ellenkező koncepciójú autót elkezdeni fejleszteni rengeteg pénzért valós tesztek nélkül.
Ettől persze még lehet mondani a sajtónak hogy "nálunk nincs 1. számú versenyző", meg "mindkét pilótánk ugyanazt a támogatást kapja", de ez csak a tömegnek szól, egyáltalán nem igaz. Egyik csapatnál sem igaz, legfeljebb a sereghajtóknál.
Aktív témák
- Autós topik
- Napelem
- Elektromos autók - motorok
- RAM topik
- Forradalomi előrelépésként jellemzi az NVIDIA a DLSS 5-öt
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Ha az alaplapi hangchipnél jobbra váltanál, itt az új Sound Blaster hangkártya
- Motoros topic
- TCL LCD és LED TV-k
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy S26 Ultra 512GB - Silver Shadow - Samsung.hu, Garanciális, Kártyafüggetlen
- AOC 24G2ZE FHD/IPS/240hz (085)
- AMD Radeon RX 6900 XT ASRock Phantom Gaming D 16GB OC videókártya
- Dell WD19 USB-C dokkoló 130W adapterrel
- Kingston Fury Renegade PCIe 4.0 m.2 SSD (7300mb/s) ÚJ! BONTATLAN! 3 ÉV GARANCIA!
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RX 9060 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Lenovo ThinkPad X1 Yoga G6 (6th Gen) - i7-1185G7, 32GB, 512GB SSD, multitouch + TOLL
- Honor 400 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Dell Inspiron 16 Plus 7640 Ultra 7 / RTX 4060 16gb DDR5 1TB SSD/2.5K 120Hz Garancia
- MEGA Akció! Számla + garancia! Apple Macbook Pro 14 - Apple M3 Pro Chip!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


