Aktív témák
-
Zoltán
őstag
válasz
J.J. András
#77
üzenetére
Akkor ez lehet, hoyg érdekel, a Jobbik nyilatkozata:
Március 19-e és 20-a a 1990-es marosvásárhelyi pogrom 14.
évfordulója. Két
napig tartott a harc a fegyverrel támadó románok, és a megtámadott,
fegyvertelen magyarok közt. A fekete márciusnak is nevezett, a román
fegyveres erők által passzívan is támogatott, 6 halálos áldozattal
és több
száz sebesüléssel, többek közt Sütő András szemének kiverésével járó
magyarellenes etnikai pogrom felelőseit mai napig nem nevezték
meg, és
senkit nem állítottak közülük bíróság elé. Mint ismert, fejszékkel,
cséphadarókkal, bunkósbotokkal felfegyverzett román parasztokat
vittek be
szervezetten, teherautókon Marosvásárhelyre, akik rátámadtak a
fegyvertelen, oktatási jogaiért békésen tüntető magyarságra,
mindössze
néhány hónappal a népirtó, faluromboló Ceauscescu-rezsim 1989.
decemberi
bukása után. A román katonaság és a rendőrség nemhogy beavatkozott
volna,
hanem lezárta az utakat, nehogy a magyar falvak megsegítsék
bekerített
véreiket. Mindezen szervezettség megalapozottá teszik az emberiség
elleni,
tehát el nem évülő bűncselekmények gyanúját.
Az áldozatok közül mintegy 50 erdélyi magyar és segítségükre siető
cigány
szenvedett el hosszabb vagy rövidebb ideig tartó börtönbüntetést. A
legismertebb közülük a vármezői születésű Cseresznyés Pál esete,
aki hat
évet töltött embertelen körülmények között ártatlanul. Sokan
társai közül
a várható ítélet elől elmenekültek Erdélyből, megőrültek, vagy
megbetegedtek, néhányan a börtönben vagy szabadulásuk után
követtek el
állítólagos öngyilkosságot. Többeket máig nem mentesítettek a
büntetetett
előélet minden hátránya alól, sőt, például Cseresznyésnek kell
járulékot
fizetnie az őt ütlegelőknek 10 ezer forint körüli nyugdíjából!
Magyarország rendszerváltozás utáni kormányai az ügyet nem vitték ki
nemzetközi színtérre, szégyenletesen elhanyagolták, elfelejtették,
s odáig
jutottunk, hogy 2004. március 19-én egyetlen magyarországi
napilapban sem
jelent meg emlékezés a tragédiáról, az MTI pedig 2004. március 21-én
közleményt adott ki, miszerint a Jobbik ezen sajtótájékoztatójáról
nem
tudósít.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom azt javasolja, hogy az
Országgyűlés,
minden évben emlékezzen meg a marosvásárhelyi pogromról. A még élő,
ártatlanul meghurcolt nemzettársainknak, illetve az elhunytak
családjának
fizessen a magyar állam havi 50 ezer forint életjáradékot. Egy
parlamenti
bizottság vizsgálja ki, kik vannak még életben, kik távoztak vagy
menekültek külföldre, ennek alapján állítsák össze a támogatandók
névjegyzékét, amihez a Jobbik is kész adatokkal szolgálni. Ugyancsak
javasoljuk, hogy a kormány és az ellenzék hivatalosan vesse fel a
marosvásárhelyi pogrom ügyét nemzetközi fórumokon, különös
tekintettel az
Európai Unióra; egyben szabják feltételül Románia uniós
csatlakozásához az
események kivizsgálását, a felelősök megbüntetését jóvátétel
fizetését az
ártatlanul meghurcoltaknak.
Budapest, 2004. március 22.
Szávay István
Nemzetpolitikai kabinet
Jobbik Magyarországért Mozgalom
[L]http://www.jobbik.hu[/L] -
Zoltán
őstag
válasz
-=Sawtooth=-
#101
üzenetére
Nem az a 2. birodalom... Mindig elszámozzák.
Aktív témák
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 32/64GB RAM RTX 5090 32GB GAMER PC termékbeszámítással
- MacBook Pro 13, 14, 15, 16, MacBook Air M1, M2 M3 M4 bill magyarosítás lézerrel / sapkacserével
- Raktáron levő AM4 garanciás alaplapok!!!
- AKCIÓ! Apple iPad Pro 13 M5 1TB Wifi tablet garanciával hibátlan működéssel
- Telefon felvásárlás!! iPhone 11/iPhone 11 Pro/iPhone 11 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
