-
Fototrend
Házimozi haladó szinten
Ebben a topikban alsó-középkategória feletti rendszerekkel foglalkozunk, de bármilyen házimozival kapcsolatos kérdésre (ha tudunk) szívesen válaszolunk.
Ha nem vagy járatos a témában és kezdő szett vásárlásában kérsz segítséget, kérlek kérdésedet itt: Házimozi belépő szinten tedd fel.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Dißnäëß
nagyúr
Hát vagy azt mondod, hogy igen, ahogy sokminden egyébben még rengeteg hülye van az audio-ban, vagy azt mondod, hogy igazából nem is annyira vész el infó ezen esetekben, vagy szépen ki van korrigálva, vagy a picsa se tudja.
Ami nekem itt és most ebben nagyon kényelmes és egyben kézmosó jellegű dolog, hogy én nem mondtam ilyet

Szerintem Ear001 az embered inkább. Majd válaszol, beszélgessetek, ha izgat a téma. Én amiért nemrég jöttem, arra választ kaptam.

Apropó, írt Anthem. Egy procijuk sem tudja azt, hogy vászon alatt 1 center, felette a másik center és ebből alkot egy "fantom" centert a hallgatóságnak a képernyő közepére. Azt javasolták, ha nem akarok vásznon keresztül közepet, keverjem a balba és a jobba. Szóval a téma itt nálam lezárva, feszegessétek, ha gondoljátok

(Amúgy megoldhatnák igazán ezt az apró kis malőrt centerre, igazán...)
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
Ear001
#154948
üzenetére
Nem is csak arról beszéltem, de az elsô és legnyilvánvalóbb az.
A DSP meg egy külön másik könyv, mesélhetsz róla a többieknek, ha ennyire benne vagy..Pontosan ezek miatt nem szeretnék sem akármilyen vásznon át hangot sugározni, sem középmagasat DSP-zni. De ha okosan helyezem el ôket, talán mélyet sem. Meglátjuk.
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
BBéci
#154940
üzenetére
Hááát ez nehéz téma. Igaz is lehet és nem is.
Alapból azt mondanám, az amplitúdóját csökkenti minden egyes frekvenciának (bármilyen picire is szeljük azt). A részletet maga a hangsugárzó határozza meg elsődlegesen, hogy a membrán mit képes lemozogni, hogyan reagál tranziensekre, stb (most ami mögötte van elektronika, ne nézzük). Ha már egyszer levált róla a hang, egy ilyen "függöny" keltheti bennünk azt az érzést, hogy nincs meg a részlet, holott ott van az, csak amplitúdót csökken, mire átjut az anyagon. Energiát veszt, ha így tetszik és az anyag szerkezetétől függően csillapodik mondjuk a 15238 Hz-es hullám kicsit jobban, mint a 15239-es .. ésígytovább. Van amit meg tökelnyel valszeg. Ha így nézzük, összességében kevesebb részlet jön át, igen, de valójában "mindössze" az amplitúdót bukjuk.
(Az megint más, hogy ha egyetlen hangra tekintjük és ezt az egyetlen 10kHz-es hangot megfogja, akkor eltűnik MINDEN infó).
Szóval szigorú értelemben akkor vész el infó, ha van akár csak egyetlen olyan Hz-is, ami a vászon mögött még ott van a hangszóró által keltve, előtte pedig már komplett hiányzik, vagy hallásküszöb alá megy. Ez meg totál anyagfüggő és nyilván mind a ~10-ezer felsőfrekis Hz-nyi amplitúdót egyesével nem nézzük végig, mert megöregszünk, egy gépi frekvenciamenet mérés szépen rá tud erre világítani.
Innentől kezdve a kérdés az, totálisan elnyel-e a vászon, vagy csak csillapít. A jó vászon csak csillapít, mert így nem vész el az infó és DSP erősítve azt mögötte pont arra a szintre csillapodik, ami elöl már illeszkedik a vászon nélküli hangzásba.
Ha vannak frekik, amiket TOTÁL elnyel a vászon, vagy nagyon hallásküszöb alá csillapít, azon nem segít DSP sem, mert bár emeléssel adhat a hanghullámnak annyi energiát, hogy áttörje az anyag szerkezetét, ez is máshogy és máshogy viselkedhet kicsi, közepes és nagy hangerő állásban (nem lineáris az anyag tompítása, így mérőmikrofonnal és DSP-vel sem lehet egyetlen X hangerejű mérés során kikorrigálni, mert lehet, kis hangerőn több korrekciót kér, nagy hangerőn meg kevesebbet). Felharmonikusokról, szórásról (miután átjutott), irányon, stb. nem is elmélkedve még.
Bonyi téma ez. De egy biztos, ha a vászon a gyakorlatilag Hz-ekre lebontott pontossággal géppel mérve sem csillapít egyetlen ponton sem durvát, csak szolídan, az egyrészt jó vászon, másrészt korrigálható. 100%-ban, infóvesztés nélkül. Ha a gép akárcsak egyetlen Hz-re is azt méri, hogy nem nagyon jött át értelmes infó arra az 1 icikepicike lesugárzott hangra, az fail, akkor igen, elvész az infó.
Mint az audio-ban minden, ez sem fekete-fehér
Jó vászont kikorrigál a processzor. Gyenge vászont meg az Isten sem..De ez eggyel több lehetőség a hibázásra. Egyszerűbb kiküszöbölni azzal, hogy nem hangáteresztő vásznazunk és direktben sugárzunk centerből is a jónépre. Ügyesen, mert - ismételten - ez sem triviális, úgy látszik. (Pont ezen rugózok)

-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
python1
#154929
üzenetére
Ezt nagyon jó hallani, köszi

@ BBéci: ezzel azért nem egészen értenék egyet. Ez nem fekete-fehér műfaj, hogy vagy van ott valami, vagy nincs. Például ha akár még egy jó áteresztő vászon is - csak mondok egyet hasra - tompít mittomén, 14600 - 15200Hz között, egy kis völgyet okozva, akár csak 3dB-nyit is, ez máris korrigálható a DSP-vel és meg is teszi egy mérőmikrofonos processzor (ha jó).
Egyébként margóra: 3dB emelés = 2x akkora teljesítményt vesz fel adott frekipontban az erősítőből a hangszóró (és egy szimpla 3dB-s, vászontompítás miatti kis völgyet illik korrigálnia).
Margó2: papíron jó a flat hangzás, mégis sokan utálják az agyon-DSP-zett hangot. Mások erre esküsznek. Hallani kell, embere válogatja, én például Picasso-t nem tudom értékelni, Dali-t meg imádom, de valljuk be, mindkettő elég messze esik ugyanazon csendéletről alkotott DSLR fotótól. Ilyen ez is.
Egyetértek Veled abban, hogy ami nincs, azt nem pótolja semmi, de ami van, csak kicsit csillapít rajta az anyag, azt szépen helyrerántja egy jelszintű korrekció. És így jutunk Margó3-hoz: lehet, nem is szükséges, Margó1 miatt

Nálam is csak mélyen lesz szobakorrekció - indulásnak legalábbis. Az a nagyon muszáj kategória. Közepet és magasat nem bántom, szól natúrban. Ha tetszik, úgy marad.
-
Dißnäëß
nagyúr
Igen, L-R-be kevert center jó, de szűk a "lobe" és ahogy mondod, csak a belőtt pozióra pontos, ezért kellene vagy kellett volna felülről nézve dedikált center, ami középről szórja szét a nézők fele annak hangját. Na majd kutakodok még.
Szakértő ? Ki az ? Szerintem nagyon kevés emberről állapítható vagy mondható el, hogy szakértő.
Nem tartom magam annak. Van egy villamosmérnök apám, aki a földön tart, van egy elképesztően jó, nagyon támogató diy audio külföldi fórum közösség, hihetetlen jó megoldásokkal (ahova érdekes módon sok high-end gyártó ceo-ja is bejár fórumozgatni), vannak értékes könyveim és hát sok építés és sok tapasztalat (és akikkel beszélgetek, azok tapasztaltai természetesen). Meg egy raklap eszköz, műszer, minden, ami kell.Mindez sztereóban eddig. A mozi nekem új terep, a hardver részét megoldom, de azért gondoltam, bedobom a nagy kérdést, mielőtt tényleg nekiállnék 1 helyett 2 centert építeni, felesleges lenne, ha amúgy a mai komplikált digi és processzoros világban hülye eredményt produkálnának. Akkor még mindig jobb az, amit Te javasolsz, hogy dedikált center be a vászon mögé és megfelelő vászon + a processzor korrekciója hozzá és jó lehet. Nekem pedig "csak" arra kell ügyelni, hogy bírja a teljesítmény többletet, ha épp megtolná a proci mondjuk a magassugárzó jelét a vászon miatt egy mikrofonos mérés után X decibellel.
Szóval a "vas" oldal nem gond, digiben és mozi-képességekben pedig minden tanács hasznos, amit itt mondtok.
Amúgy annyira untam magam, hogy az előbb írtam az Anthem-nek, megkérdezve tőlük a dolgot. Kiv vagyok, mit mondanak.
-
Dißnäëß
nagyúr
Fogalmam sincs, én építem a hangfalakat, nem veszem, dobozból pedig pedig annyit építek, amennyit nem szégyellek, olyan térfogatra, amilyet csak akarok, oda rögzítve, ahova csak akarom. Amit nem tudok építeni, tehát Atmos/DTS-X proci, vászon, projektor, az az, amit veszek készen.
A visszajelzésed (hogy nem igazán szokott működni) sejtésem szerint pont ezért nem megy valszeg, mert hiába egy alsó és egy felső hangszóró, tökugyanazt a "mono" center jelet adják ki, így nem hozzák létre azt a féle "színpadot" vertikálisan a fejünknél, ami sztereó esetben vízszintesen (két eltérő jelnél) megvalósul és ami elhitetné velünk, hogy középről szól 1 center. (De proci lehet ki tudná ügyeskedni, ha erre fel lenne készítve, de szerintem csak vízszintes szétszedést tudnak centerre, azaz L-R-be belekeverni, úgy nem, hogy center marad center, csak nem tökközépen van, hanem vászon alatt és felett).
-
Dißnäëß
nagyúr
Csak a közepet takarná ki. Nincs erre 1-soros mozi esetén olyan megoldás, hogy alulról és felülről adja 1-1 hangszóró a közepet úgy beforgatva a nézők fejmagasságára, hogy pont ott hozza létre azt a "nyalábot" ami miatt a vászon közepéről hallják jönni a közepet ? (Mint sztereónál a színpad). Ez sokat segítene, csak miért áteresztő vásznaznak mégis.. (oka van, gondolom. Sztereónál van a két csatorna között pici eltérés, így jön létre pontos színpad, most hirtelen arra tudok gondolni, hogy két hangszóróval, amik viszont ugyanazt játsszák, mivel a center az 1 csatorna, nem 2, nem vagyunk bentebb, nem képződik egy fantom center a "vászonban" az alsó-felső centerekből).
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
python1
#154895
üzenetére
Az áteresztő vásznak mennyire szólnak bele a hangba ? Van erre valami "görbe" (frekimenet), mikortól hogyan csillapítanak, kb. milyen frekin ? Mondjuk a proci/DSP kikorrigálja, nem téma, de azért kíváncsiságból érdekel, hogy a finom anyag mondjuk 2kHz körül fog egy picit, vagy 15k körül, vagy hol is, függetlenül attól, ennek mekkora a mértéke és meghallja-e a földi halandó. Tényleg csak érdekesség képpen.
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
ctrlaltdel13
#154809
üzenetére
Gondoltam, a haladóban majd olyan válaszol...

-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
ctrlaltdel13
#154806
üzenetére
Igazából a processzor oldali képességek érdekeltek, tud-e ilyesmit egy DTS-X / Dolby Atmos-t támogató proci, hogy megadom, mi "nagy" és mi "kicsi" (vagy akár ennél finomabban is, esetleg vágási freki, stb) és akkor úgy tervezek. Építem őket úgyis (mondjuk így sem olcsó).

-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
ctrlaltdel13
#154804
üzenetére
Valami ilyesmire gondoltam, igen.
Gondolom erősítő (v. processzor) oldalon szépen bekonfigolható akkor ez és műxik.80Hz felett nem vágnék, alatta pedig a kis hangszórók függvénye. De egy ilyen méretű (kb). szerintem nekem ideális lehet.
Köszi mindkettőtöknek.
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
BBéci
#154801
üzenetére
Akkor van értelme, ha az embernek két nagy frontja van és főleg sztereózik, de befogná ezeket néha mozi felállásba is, amikor gombnyomásra lejön a vászon, telerakni nem akarja viszont ugyanekkora frontokkal a helyiséget, hanem szeretné kis helytakarékos szatellitekkel megúszni. (Center-ben még lehet kompromisszum és lehet nagy, ezzel egyet értek). Szóval a processzorok tudnak ilyen trükköket - lényegében ez érdekelt.

-
Dißnäëß
nagyúr
Urak, szakik !
Komplett Atmos-t lehet csupa szatellitekkel "építeni", azaz olyan hangszórókkal, amik +/- 3dB (szokásos) freki átviteli speckó alapján kb. 50-60Hz-ig megy le mindössze ? (És hozzá 1, max 2 sub).
Szóval a két front, hátsók, center, mennyezet, minden ugyanaz a szatellit/monitor típusú hangszóró mondjuk. Támogatnak a mai receiver-ek (vagy processzorok) ilyen felállást ?
És ha mind ~30Hz-ig lemegy ?
És ha vegyes ? (Két nagy front, többi szatellit. Vagy frontok nagyok és center is nagy, és csak a többi szatellit).
Szóval van az eszközökben ilyen jellegű flexibilitás, hogy meg lehet egyenként jelölni, melyik hangfal mire képes ? (És a maradék alsó részét belekeveri a rendelkezésre álló 1-2 sub-ba).
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
powerup2
#153744
üzenetére
Azt vettem eszre, hogy a kis termek jobban szolnak, csak nem akkora hangerovel. Sajat velemenyem, hogy egy bizonyos meret felett exponencialisan no egy helyiseg jol behangosithatosaganak nehezsege, mig egy otthoni setupban peldaul nem foglalkozunk azzal h a hatul ulokhoz mennyivel kesobb jut el a hang, egy oriasi moziteremben mar ez is jatszik es az elulsoket kesleltetni kell a hatsokhoz kepest, stb. Egeszen mas kihivas egy nagy mozit hangositani, mint egy otthonit. Na meg tolcser mindenhol, amit en nem szeretek, mig otthon direktben sugarzokkal is megoldhato a dolog.
Amugy Lurdy mozi se szar annyira, CC style, hatalmas a nagy terem, de nem CC franchise, vmi mas.. Ki lehet probalni egyszer.
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
powerup2
#153729
üzenetére
Mammut-ban érdemes rápróbálni a Cinema Pink-re. Cimbivel 2x néztük meg a Dunkirk-öt, direkt hangra menve: IMAX az Arénában és aztán a relatív frissen nyitott Pink-ben.
Hát ordít a különbség.
Az egy dolog, hogy Nolan tipikusan filmre dolgozik és homály néha a cucc, annyira igénytelen optikákat is használnak (mondom ezt úgy, hogy zseni, imádom amit alkot), de az IMAX verzió és a Pink között látványban is volt némi különbség a Pink javára.
Hangban megint nagyon más a kettő. A Pink vékony alul, viszont rendben vannak a közepek és a magasak, az IMAX meg dörög mint az állat, a közép néha fülsértő, a magas meg mintha aluláteresztő szűrőn jönne a cucc, úgy igazán sehol.
Amikor meg körbemegy 1-1 3D hatást mutató logó és éreznem kéne, hogy most engem körbejárt egy hang, igazából csak annyi marad belőle, hogy egyik oldalról a másikra elhúzott valami a vászon síkjában.
Ez meg így elég sovány.
Pink jobb egy téren, de ez saját meglátásom. Nem tudom, hány milliós és milyen cuccuk van, komoly vagy sem, de jobban be van állítva. Aztán várjuk ki a végét, milyen lesz 5 év múlva..
Mindenesetre aki nem mély-mániás, elég csak szolídabb dörgés is, cserébe szebb középmagasat kap, annak érdemes benéznie.
Amúgy csajossal most jöttünk meg Campona CC-ből a Vihar Előtt-ről. Lapos hang, kéken világító lépcső (folyosó-középen ültem), végül mindkettőn túltettem magam, hogy zavar, de kellett némi idő.
Szerintem le fogunk szokni a moziba járásról.
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
BBéci
#153723
üzenetére
Szerintem el vagy tájolódva, nagyon. A világ egyik legkomolyabb mélysugárzója, ezt pár fórumról megerôsítették már. Na meg PA cucc, ami azt jelenti, hogy ami le van írva a speckóiban, azt hozza. Ez nem olyan 2 kilowatt, hogy másfél jóindulattal és ha szinuszban ráadod, elfüstöl, mert ugye konzumerben ez megy. Ami ennél fontosabb, hogy 97dB érzékenység, dobozban 95dB-re áll be kb, ekkora hatalmas érzékenység mellett ennyi erôt leadni, 28-as rezonancia frekivel.. majd nézz már körbe, mi tudja ezt hangszóróból

A B&W túl azon, hogy mondjuk nyugaton komolyabb körökben többnyire szolídan megmosolyogják, nem is egy lapon említhetô ezzel. Egyrészt a nagy löketû, kisebb hangszórók, igazán alacsony rezonanciafrekivel meglehetôsen érzéketlenek (míg a PA cuccok jellemzôen rohadt érzékenyek, magasabb rezonanciafrekivel), pont az érzéketlen hangszórók szólnak sötéten, lomhán, bármit is jelentsen ez, bár azokat is meg lehet jól építeni (mint mindent), másrészt amikor kicsit húzod neki a kakaót, nem lesz akkora dopplered.
Mert ugye a mélynyomó gyorsaságát (továbbra sem értem, mi ez)
a frekimenet leírja, ugye szinusz esetén a másodpercenkénti "lökések" száma és azok hangnyomása 2.83V/1W/8Ohm bejövô jelre, konyhanyelven, ez meg felmegy 1 kilóig, bár 125Hz-nél már váltok közepekre..A motyó 450 liter körüli reflexben lesz gyönyörûen hangolva, valszeg betonból a helyszínen megépítve, így a dobozrezonancia is letudva. A hajtás két Hypex UcD2k, ami a használt tartományban az impedanciagörbe alapján úgy kb. 2.5-3 kilowattra képes, ergo szépen kihajtja ezeket a "lomha szarokat".
A visszajelzések alapján és amit én is gondolok, ezek bitang jó, nagyon frissen, gyönyörûen szóló hangszórók, szuper részletezô képességgel, mellkasszaggató erôre képes, tank építés, es ha nem diszkóládába teszed, hanem szépen hangoltba, ahogy én is, jó szobába, jó elhelyezéssel, a maradékot REW-el és/vagy DSP-vel kezelve, audiofil hangzás jön ki belôle, ami egy szutyok mozinál lásd Arena IMAX fényévekkel jobb eredményt ad.
De ismétlem, engem idegesít a remegés, infra dörgés, tehát 24Hz-es -3dB ponttal kezd alul letörni a cucc (szabad térben..) és én ugyanitt, vagy 22 körül egy elektronikus negyedfokúval úgyis lekeverem róla a legalját, tehát egy 20Hz csodaval sem lennék elôrébb, sôt, hátrébb inkább, mert szimplán idegesít.
-
Dißnäëß
nagyúr
Pont ma dolt el, 40 nm korulre allunk be. Meggyoztem Anyut h a garazzsal ne szenvedjunk, legyen a haz mellett, igy lent nagyobb a duhongo. De lehet 50 is megy. Meglatjuk. Most kezdunk rajzolni..
zsoika

-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
Dorian
#153593
üzenetére
Ennyi miatt keressek akusztikai tervezo ceget, vagy ha azt mondom, legyen a hátfal mögöttünk 1-1 méterrel több, mint az elülsô fal, ahol a vászon van, az már jó ?
Hiszen a szobát bármikor szétszedem-átalakítom, indulva szerényebb módszerekkel, semmi csillagromboló. Viszont ha csillagrombolózni akarnék pár év múlva, ne ott derüljön ki, hogy arrébb kéne tenni a falat .. a vasbeton pince elég makacs jószág ilyen tekintetben

-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
Dorian
#153591
üzenetére
Hasznos tanácsok, koszi. A celom a teglalap nekem is, hosszaban. Hifi az elso egyharmad vonalra kb, hallgatosag a masodik harmadolora kb, igy mindegyik mogott van meg ter. Oldalra is faltol elhagynek nemi tavot a hifi eseten, legalabbis a ket allo torony eseteben, mig sztereoban gondolkodom, de ha kiegeszitem ezt szatelitekkel egy Atmos recept alapjan (ami a DTS-X-nel kotottebb, tehat akkor az is pipa), azok lehet falra mennenek. Majd meglatom, ok nem lesznek egyelore.
Szobara a PS Audio azt mondja, eleg kis elteres is, az o regi es uj music room-ukban peldaul szemmel nem is lathato a falak nem-parhuzamossaga. Nalam ilyen kb. hasra most 5x6 meteres szobanal azt mondanam, 30 centivel ha szukebb a vaszonnal, mint az ulo pozicioban, eleg mar. De lehet tevedek.
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
Gabesz26
#153587
üzenetére
Hát a rókafarkú fûrész adott, a Rockwool kôzetgyapot is, kiporzás ellen szerintem ha betesszük ôket némi munkával textilbe, azaz körbevarrjuk ôket ilyesmivel szépen, nem törve, stb, akkor az vállalható, a falhoz erôsítést pedig meg lehet valami módszerrel oldani, 1-2 díszléc jellegû dolog, vagy esetleg egyéb trükk.
A szobának nem lesznek párhuzamos falai, erre ügyelek, ezért a korábbim, hogy a tervezô igencsak fogni fogja a fejét, elmentek nekem otthonról, vagy mi
, míg felette az épület szép szabályos 90 fokos szögekkel lesz, ahogy szokás egy standard terven. -
Dißnäëß
nagyúr
válasz
BBéci
#153583
üzenetére
Kôzetgyapot ? Egyéb ? Neadjisten valami hiper fancy-nek titulált csilivili akármibe öntsek egy talicska pénzt ?
Ha már "nem", szeretem, ha van alternatíva téve mellé. Nekem spec - lehet ütni - soha semmi bajom nem volt a kúpszivaccsal, azon kívül, hogy egyszer túl sokat használtam belôle és túlcsillapított.
Ettôl eltekintve okosan használva teszi a dolgát és nem nagyon tudtam volna bármilyen hangzásbéli anomáliát rájuk fogni. De ha Te mondod..Amíg nem tévedünk "snake oil" területre, bármi jobbra, értsd: tényleg jobbra, értelmes áron, nyitott vagyok. Ha négyzetméterenként 50-ezer Ft-nyi hiper-akármilyen csodacsillapító táblákra esne a választás: kizárt.
Tehát akkor ha megfordítjuk a dolgot és azt mondjuk, mi az, ami VALÓ moziszobába.. ? Az eredeti tervem a már említett kúpszivacsos csillapítások, hézagosan hagyva, pár nagyobb diffúzor panel a fal síkjából kiemelkedve - eddig ezzel mennék. Meg 2 könyvespolc, mint tipp, és könyv az van..

-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
mettek
#153581
üzenetére
Köszi az inspirációkat, tippeket. Igen, akusztikailag a szoba - remélhetőleg - szépen be lesz lőve a sokadik próbálkozásra
, néhol nemigen lesz a falakat fedő fekete textilréteg mögött semmi, néhol meg kúpszivacs.Szerintem lécezéssel ha 50x50-es négyzetek mentén megyek, egyikbe teszek kúpszivacsot, másikba nem (hanem kemény felületet), ezzel indulunk, aztán látjuk majd a többit, ki kell-e szedni, tenni még bele, esetleg néhol kifejezetten hangtörő lapokat és ilyesmiket feltenni rá, nyugodtan elhagyva kicsit a fal síkját, .. meglátjuk. Ez nem 5 perces játék lesz
de a hifi meghálálja.Projektor tanácsért majd jövök még ide szívesen, márka tök mindegy, használhatóság (és izzó pótlás) fontos, 8K nem érdekel, szóval fényerő és kategóriáján belül kontraszt legyen sok és egy olyan vászon, ami vállalható árban és lehetőleg keveset tükröz vissza saját magára (na, ezt lehet hülyén fogalmaztam meg, de értitek valszeg)

Aztán 20 évig hozzá sem nyúlok.

-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
mettek
#153577
üzenetére
Sok sörrel fogok jönni,
ezek nagyon jó tippek, szuper
Pont ezeken kattogok szintén néha.- Konnektorok nem gond, kábelcsatorna lesz, mind áramnak (230V), mind hangsugárzó vezetékeknek
- a pincét körbeszigetelném, rá borítás, fal, stb, végül vagy OSB, vagy gipszkarton fedné (sztem OSB, nem kell a kozmetika), erre jönne egy lécezés, a lécekre végig fekete filc és hangtompító kúpszivacs lapok mögé.
- agyon nem akarom szigetelni, inkább diffúzorokkal elterelni és megtörni a hangot. szerintem ezek egyensúlyát fülre majd szépen be tudom lőni, mikor mit hova.
- párhuzamos falat nem tervezek (építész majd vakarja a fejét), reméljük, ez jótékony hatással lesz a hangra, teszek bele kevés szöget (nemigen lesz látható, de állóhullámok ellen kiváló lesz).
- szőnyegen átmegy a padlófűtés hője ? Csak-csak, nem ? (Ha nem nagyon vastag gumi az alja..?) Fázóslábúak a nőnemű egyedek
(De tényleg)
Elektromos fűtőpanelek..- egy külön bitangerős föld és a bejövő 3 fázisból 1 külön fázis ide lesz dedikálva, ez megoldott.
Leginkább tényleg a képpel és a méretekkel vagyok elakadva, mennyit érdemes. Azt hittem, megúszom a projektort
Nem a kedvencem, de igazából moziban sem kapok egy hűde minőséget, mégis járunk, szóval .... ha azt mondjátok, a méret fontos
, meglépem inkább ezt az irányt.@python1 köszi, értékes hsz. Segít elképzelni kb. mire lesz szükség itt méretekben.

-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
mettek
#153575
üzenetére
Hát igazából mi 4-en vagyunk, a legkisebb még magzat
de a szülők is imádnak velünk filmezni, néha "csomózunk" így együtt (most az én régi szettemen, Onkyo 6.1 anyámnál 55 colon) - egynek jó, de na.Szerintem első sor 3 fotel (vagy 1-2-1 személyes valamik egymás mellett) és hátsó lehet nem is kell, vagy ha igen, pódiumon megoldjuk valahogy. Egyszerű kanapékon gondolkodunk, semmi luxus, Ikea kb, meg filmezés közben jó bújni is, szóval az elülsők kihúzhatók lennének.
Igazság szerint ez egy sztereó szoba lenne nekem, mert zeneb**i vagyok, tehát 2 hangfal lesz a szobában és ezen fogjuk dedikált sub, minden ilyesmi nélkül a mozit is beröffenteni. (Aztán lehet bővítem később kis monitorokkal körbe, ki tudja, de nem így terveztem indulni). -3dB pont 24Hz, ez bőven jó nekem, amúgysem szeretem, ha észnélkül dübörög, legalábbis eddig 10-ből 10x túl volt tolva a basszus nekem, ott, ahol hallgattam.
Projektor és képátló jó pont, de agyalok a 77-80" tv-n is. Szerintem minőségben többet adna a vászonnál és ha nem feltétlen falra teszem fel .. bár .. a fene se tudja ..
Nincs ebben tapasztalatom, de minden jó tanácsnak örülök, ez nekem kissé új terep most. Kissé nagyon. 
-
Dißnäëß
nagyúr
Kedves házimozisok !
Sokat agyaltam, vajon az építkezősben kérdezzek, aztán .. ááhh, inkább itt. Remélem, nem off. Végülis mindenki kezdi valahol. Én a szobánál.

Szóval a kérdésem: átlagban hány négyzetméteren házimozizik egy magát "házimozi haladó szinten"-re tevő fórumozó ?

Építkezés előtt állok és lehetőségem van dönteni (keretek között, tehát nem vagyok burzsuj), mekkora pincehelyiséget tervezzek a kiccaládnak 2-3 nagy fotelnek vagy kétszemélyes kanapénak. Lehet 1 "sor" elég, esetleg 2 sor, meg akkor hely az erősítőknek a vászon (vagy tv) alatt, valahol a center alatt-körül .. kb.. gondolom én most..
Szóval így szélességre és hosszra mennyit adnátok meg kb. ? Nézzünk téglalapot, ne bonyizzuk.
Mivel erősen löki az építés költségét a dolog, elszállni sem akarok, de nagyonpici lyukat sem, annak sztem nem sok értelme lenne és inkább tele Salgo-znám befőttnek, mintsem klausztrofóbiát kapjunk mindannyian.
Köszönöm.
-
Dißnäëß
nagyúr
válasz
MasterMark
#145059
üzenetére
Na de ennyit ? Pff..

-
Dißnäëß
nagyúr
Sziasztok, kérdeznék itt a haladóban, nem feltétlen a lánc miatt (az belépő inkább, ráadásul sztereóban használjuk), hanem a technológia benne.
Szitu: rokonnak, egyedüli 50-es hölgy, aki imád filmezni, de zenére is régóta vágyott, lőttünk két álló hangfalat és egy erősítőt hozzá a minap.. szépen összelegóztam netről és meglett.
A kérdés az erősítőnek szól: normális, hogy ma gyakorlatilag egy csomó házimozi erősítő, de még a komolyabb árúak is, pehelysúlyúak az én öreg 6.1-es Onkyo-mhoz képest ? Konkrétan egy Denon AVR-X540BT lett. Tökjól szól így hifi és alap mozi célra az álló hangfalakkal sztereóban is, de a szellőzőrácsán benézve vétel előtt, hát hogy ebben milyen kicsi trafó van, csak pislogtam. Eladó srác mutatott Yamaha-t is, abban dettó. Végignéztük a polcot és mindben ilyen öklömnyi-sem méretű trafó van. Meg némi elektronika, viszonylag szellős belső (busszal megfordulsz benne), nagy hűtőborda sor és jónapot. Tök pihe súlyú az egész.
Ehhez képest a böhöm régi Onkyo-m ha sokat emelgetem, bal oldalra 2x akkora bicepszet fejleszt a karomra, úgy elhúzza a táptrafó súlya. Anyámnál zenél szintén 2.0-n pár éve kifogástalanul.
Szóval: volna az ipar annyira "elvetemült", hogy áttért a D osztályú kimenetekre, amiket mondjuk kapcsolóüzemű táppal etet ? DIY-ban is, de komolyabb sztereóban is kezdenek megjelenni ezen erősítők és tápok. Könnyűek, hatékonyak, nem melegednek feleslegesen annyira stb. A hangjuk megosztó, én arról most nem nyilatkozok.
Szóval én csak erre tudok tippelni, mert lineáris táppal AB osztályból 5.1-et az adatlapon feltüntetett mutatókkal megalkotni igen kompromisszumos ilyen pehelysúllyal. Vagy tényleg AB-k és annyit fejlődtek, hogy lemaradtam valamiről ?
Sztereó speckókat nézve
- Az új Denon: 70W 8 Ohm - 7.5kg
- Régi Onkyo: 85W 8 Ohm - 13kg
Új hozzászólás Aktív témák
- Kompakt "házimozi" szettekkel és hangprojektorokkal (soundbars) tapasztalatok híján nem foglalkozik a topik.
- hozzászólás előtt olvasd el az összefoglalót!
- HÁZIMOZI, HIFI, TV beárazás topic
- Házimozi belépő szinten topic
- Hi-Fi-ről általánosságban topic
- Hangprojektor/Sound Projector/Front Surround/SoundBar topic
- HIBÁTLAN iPhone 14 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3240, 100% Akksi
- HP 24" IPS LED FULL HD monitor 24fh 4HZ37AA
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 256GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2247
- Macbook Pro 2019 Laptop A2141 i9
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L490 - i5-G8 I 16GB I 256SSD I 14" FHD Touch I HDMI I Cam I W11 I Gari!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest




), de processzort nézegetve belementem, mi kellhet itt nekem egy objektumos mókához és mindkettő játszik.

, míg felette az épület szép szabályos 90 fokos szögekkel lesz, ahogy szokás egy standard terven.
Nincs ebben tapasztalatom, de minden jó tanácsnak örülök, ez nekem kissé új terep most. Kissé nagyon.

