Aktív témák
-
Fenikkusu
csendes tag
Üdv!
Egy Canyon CN-WF514 wifi routerrel próbálok DIGI netet megosztani. A laptopomon is szeretnék internetet, ami eredetileg egy asztali gépre lett telepítve. Modemet nem használunk, kábelről kapjuk egyből a netet a hálókártyára a szolgáltatótól. A router WAN portjába dugva a kábelt nem működik egyáltalán a dolog, nem ismer fel semmit. A LAN portokba dugva a szolgáltató kábelét, valamint az UTP kábelt, ami a gépbe megy (a WIFI helyett ezt használom a nagyobb megbízhatóság miatt) már hajlandó betárcsázni, de 671-es hibát ír ki. (bár ebben nem vagyok biztos, hogy 671-es, most épp nem tudom ellenőrizni. Azt írja rá magyarázatként, hogy érvénytelen a felhasználónév és jelszó a tartományban, pedig többször is ellenőriztem, helyes-e. Ráadásul az asztali gépen sikerül a szolgáltató kábeléről betárcsázni, a laptopomról pedig routerrel és magáról a kábelről is próbálkozva ugyanezt a hibát adja. ) A routerben a pppoe részt állítottam be, a szolgáltató nevét egyszer kitöltve, másszor üresen hagyva. Valamelyik másik résznél a pppoe mellett (kábelmodemnél azt hiszem) beírtam az eredeti gép MAC címét, amit a parancssorról néztem ki, de nem működik így sem. Ezt a MAC cím dolgot valamelyik fórumon olvastam, ahol azt írták, a DIGI-nél a szolgáltatás az eredeti gép MAC címéhez van kötve. Nagyon nem értek a routerekhez, de amúgy "advanced user" vagyok, szóval ne kíméljetek. Köszi előre is.
Aktív témák
- SONY LCD és LED TV-k
- Apple iPhone 13 Pro Max - őnagysága
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- OLED TV topic
- Autós topik
- Negyedszerre utazik a peremvidékre az új GeForce driver
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Tőzsde és gazdaság
- Le Mans Ultimate
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- További aktív témák...
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 256GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3408
- Hp USB-C/Thunderbolt 3 dokkolók: USB-C Universal, G2, G4, G5, Hp Elite/Zbook- Thunderbolt 4 G4
- LG 65B4 - 65" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 32/64GB RAM RTX 5060Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Felújított laptopok számlával, garanciával! Ingyen Foxpost!
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest