Aktív témák
-
Josh
tag
Felmerült bennem a kérdés, hogy amikor nekivágtam a gyereket a falnak, egy kicsit én is olyan gyökér lettem, mint ő, lesüllyedtem az ő szintjére. Úgy kellett volna, hogy üveghangon megkérem, hogy ne kiabáljon rám, mert megijedek, aztán amikor érzi, hogy ő a felsőbbrendű, akkor alkalmazni a fizikai terrort. Az eset óta már eltelt vagy fél év, elég nagy nyomot hagytam benne.
Lehet, hogy terjeszteni kellene azt a nézetet ami a Sárkány csókja című filmben volt: ''A diplomáciának és a cselekvésnek is van ideje. A diplomáciáé lejárt.'' Természetesen ezt az idősebb korosztályra nézve mondom, ha beszólnak akkor nem kell ledöbbeni, hogy mennyire bunkó, hanem megmutatni, hogy arccal nem lehet kiegyensúlyozni a testi fölényt. -
Notes
senior tag
Én nem mondtam, hogy az jó volt, de sokkal jobb volt. És aki normális volt azt nem verték kék-zöldre, sőt, megnyugtatlak, én egy nagyon rossz magatartású osztályba jártam 8 évig, de senkit nem vertek kék-zöldre, mert az első pofon után a renitens emberke egyből ült mint a kisangyal.
Az idősebb korosztály mindig fanyalogva nézi, hogy most mit csinálnak a fiatalok. Ez természetes. De attól mert valaki fiatal nem kell bunkónak lenni. Amikor szakközépbe jártunk mi is csináltunk olyan dolgokat amit mai fejjel már kinevetek ne adj Isten megvetek, de azokban a cselekedetekben volt egy közös: senkinek nem ártottunk vele. Ma már ez nem ilyen egyértelmű. -
Panther
HÁZIGAZDA
Bocsi, ezt a topikot most be kell raknom a jobboldali listába. :)
-
bLaCkDoGoNe
veterán
Nem volt minden rendben. Azonban amikor csak egy tévéadó volt, és azon is hétfőnként adásszünet, akkor bizony a gyerekeknek el kellett foglalniuk magukat máshogy. Pl. olvastak. Kimentek bicajozni a haverokkal. Fociztak. Tengóztak. Ugróiskoláztak. Mindenféle szakkörökbe jártak, a modellvasúttól kezdve a fotószakkörig. Na ez az, ami jobb volt ''akkor''. A szülők is és az iskola is nevelt. Most meg egyik sem.
-
Pacák
senior tag
Szóval: egyszerűen kinyílik a bicska a zsebemben, mikor a céltalan szórakozásuk eredményével szembesülök. Egyszer: felrobbanok, mikor szó szerint falfirkát-falfirkán látok, sokszor új, vagy egy-két éves magán vagy közcélú épületeken. Nagyon sokan a firkálók közül csak ''tag'' -et csinálnak, néhányan nagyobb lélegzetű rajzokat is. De nagyon sokan közülük nem tudnak rajzolni, de sokkal nagyobb baj, hogy helyesen írni sem. Másodszor: dühít, ha szándékosan rongálnak meg tömegközlekedési járműveket vagy közterületen álló tárgyakat, bútorokat. Harmadszor: irritál, ha visszapofáznak, mikor rajtakapják őket és felelősségre ''meri'' vonni őket az ember.. Lehet, hogy ódivatú vagyok, de ezért már téptem meg fület. Negyedszer: az öltözködésük kiborító. Ha valamelyik kilóg a sorból, nincs valami ruhára pénze, akkor kinézik maguk közül.
-
bLaCkDoGoNe
veterán
Akkor sorban, csak a Te kedvedért:
''10 eves gyerek aki elkezd programozni ---> 30 evesen antiszocialis lelki nyomorek :)''
Ez marhaság. Aki egyszer is volt életében demopartyn, az tudja. Ez elég direkt kinyilatkoztatás volt szerintem, élettapasztalat és minden nélkül.
''Mindenkinek beno egyszer a feje lagya, akinek elobb, az tanul es jol fog elni, akinek kesobb, annak nehezebb dolga van. Itt most altalanos dolgokat vettem alapul, nem kell azzal jonni hogy az ismerosom haverjanak a baratjanak 234 diplomaja van es nincs munkaja.''
Ez meg egy értéktelen közhely.
Olyan, hogy általános dolog: nincs. Illetve van, de elméletben beszélni egy gyakorlati problémáról nem biztos, hogy célravezető.
''Es miert ne lehetne mobiltelefonja? Regen a 10 evesnek meg csattogos falepkeje volt, kb a mobil is ilyen dolog a mai vilagban''
''Nem sullyed az sehova, azert diplomat puszira meg nem adnak''
Megint jön az észosztás a diploma témában, pedig aki már végigcsinált egy felsőoktatási intézményt, az bizony tudja, hogy ott mindent díjaznak, csak a tudást nem. -
Notes
senior tag
Szerintem a korhatárok sem ilyen egyszerűek, mert én az utcán a 10 évesektől is csak ilyen kötőszavakat hallok, hogy b_+, qrva_anyád, rohagymegkisg_ci, stb...
Szóval. Eljött az új világ. Demokrácia van. Itt mindenkinek jogai vannak, gyerekeknek, állatokbak, magzatoknak stb. Egyetértek. Nagyon helyes. Csak azt hiszem átestünk a ló túlsó oldalára. Lassan már ott tartunk hogy szülői beleegyezéssel már a gyerek verheti a tanárt... Kész vicc. Azért régen sem verték halálra a gyerekeket. Néha elcsattant egy-két pofon, de senkit sem kellett korházba szállítani. Viszont rend volt. És egy taknyos 10 éves nem azt raktározta el az uborka méretű agyába, hogy bármit beszólhat a tanárnak.
A szülők pedig LUSTÁK nevelni a gyerekeiket. Inkább vesznek neki egy házi-mozit, csak kussoljon. Inkább adnak neki lóvét, csak ne legyen itthon, stb. És aztán verik a mellüket, hogy Ők milyen odadó szülők, mert ezt is megvették a Pistikének, meg a legdrágább cipőt is megkapta stb.
És ez egyre rosszabb lesz. -
roPHka
senior tag
válasz
bLaCkDoGoNe #349 üzenetére
amúgy amit Ő írt az miért hülyeség szerinted? na de mindegy...
-
roPHka
senior tag
volt akit ismertem, és nem volt igazán eleresztve anyagilag, úgyhogy ő nem tudott sokat áldozni cigire, de a heti 2doboz simán megvolt, ami ugyebár nem igazán sok, úgyhogy ebből jött az hogy szerdára már nem elszívta a két dobozzal, aztán pedig kunyerált és könyörgött másoknak hogy adjanak neki cigit, szal' nem értem, ez miért jó?! ha egyszer nincs rá pénzem akkor nem dohányzom és kész, ha pedig nagy dohányos vagyok akkor megpróbálok leszokni róla, vagy ha nem tudok róla leszokni akkor azért visszaveszek úgy hogy betudjam osztani a heti cigiadagot amit megengedhetek magamnak. persze lehet én könnyen beszélek, mert nem dohányzom, de nekem ez a véleményem.
-
Pacák
senior tag
Röviden: eldurran az agyam. :(
Hosszabban: .. majd kicsit később leírom most dolgoznom kell :) -
Tithian
őstag
válasz
Sir Pocok #344 üzenetére
Azt nem értem, hogy lehet egyes minimálbéren élő családoknál két három gyerek mellett apuci, anyuci, egy-két csöppség tömény alkoholista, aki napi min. 2 doboz cigit szív (nem ukránt).
Honnan szedik a pénzt? Nem seftelnek, nem dolgoznak több helyen...
2 doboz márkás cigi (nem adják lentebb) 800-1000FT. Ez egy főre is akár 30K/hó. -
Tithian
őstag
válasz
concret_hp #340 üzenetére
Örülök, hogy idéztél tőlem. El is pirultam :B
Jól leírtad a helyzetet, de én nem csak a most néhány éves, hanem a nálunk pár évvel fiatalabb generáció sorsát is elég bizonytalannak látom. -
Sir Pocok
őstag
Manapság még azt vettem észre , hogy a fiatalok között egyre kevesebb tudja megbecsülni a pénzt... Természetesnek veszik ha van...
-
PoliZoli
csendes tag
Még annyit, hogy szerintem az érdeklődők ellátogathatnának az alábbi topicba is. Nem ez az alaptéma, de sok helyen van kapcsolódási pont (főleg a drogok vonalán)
[L]http://prohardver.hu/rios3_forum.php?mod=40&id=70454[/L] -
PoliZoli
csendes tag
válasz
concret_hp #340 üzenetére
Amúgy meg ne fogd vissza magad, szerintem teljesen jók a meglátásaid! :C
Magam sem vagyok még nyugdíjas (bár ha ez így megy, nem is leszek, mert nem lesz, aki fizesse ugyebár - tudom, magánnyugdíjpénztár + előtakarékosság +stb), de én a Te korodban talán nem is foglalkoztam ennyire mélyen ezekkel a kérdésekkel. Vagy ha mégis, hát nem sokra emlékszem már. :)
[Szerkesztve] -
PoliZoli
csendes tag
...épp csak átfutottam az eddigieket. Ami nagyon pozitív, hogy azért vannak itt páran az érintett korosztályból. Maga a tény, hogy véleményt akarnak itt nyílvánítani - bármi is legyen az, már okot ad az optimizmusra.
Legalább bennük bízhatunk! :)
Viszont hajlamos vagyok magam is elhinni, hogy manapság SOKKAL rosszabb a helyzet, mint volt 15 éve. Mitől fog ez megváltozni? -
concret_hp
addikt
Mi a véleményem a mai fiatalokról? Hát a magam 18 komoly évével nem túl jó...
Az h 14-15-16 éves korosztálytól kezdve az a zoral h minden 7en összehányom magam/nem emléxem semmire, úgy beb*tam, meg napi 1 doboz cigarettát szívok, az asszem azér' nem biztos h helyes.
Társaság befolyásoló tényezőjéről:
volt 1 osztálytársunk, akit idén ősszel kivágtak mer 70 körüli igazolatlanja volt októberben. mondjuk addig se volt 1 jó gyerek, de akkor kész volt teljesen, amikor + épp benn volt órán renceresen eladludt + ilyenek. Most drogkerekedő, állítólag több 100K adósága van olyan alakoknak akik nem sokat szórakoznak ha valakit + kell szivatni. A tanulságos az egészben az h értelmi képességei (nem tanulmányi eredménye) alapján simán járhatna egyetemre. Anyja + talán még mindig nem tudja mi van a gyerek körül...
és az ilyen manapság nem kirívó eset. Namost ezekkel szvsz 3 lehetőség van: 1: meghal 30 éves kora előtt, 2: élete végéig mások adóiból fogják gyógykezelni (ha fogják) a saját hülyesége miatt, 3: 1szercsak elgondolkozik a dolgokon és megpróbál megváltozni, csak kérdés menni fog-e? (a körülmények visszatartó ereje)
Többen írták h a fiatal csajok döntő többsége 2-3 évvel idősebbekkel szeretne ismerkedni, akik autóval mennek értük meg mittomén. Mondjuk ebben is van valami.
Meg van ilyen h lácc 1 csajt az utcán, első ránézésre full valószínűtlen h megmondd +-1 évre h hány éves.
volt szó arról h deszkás/rokker stb. szvsz mindenki olyan zenét hallgasson ami teccik neki, ne olyat ami ''menő''.
Azon meg fullra csak röhögni tudok h 14-15 éves kiscsaj ilyen szabályos bőr+acél nyakőrvvel + karkötővel nyomul, az orrában meg 3 karika figyel.
meg az ilyen 42 kilós csávók, akiken szabályosan lötyögnek a cuccok, a nadrágja 1 szárába beférne a 2 combja 1szerre és még mindig lötyögne rajta. Mondjuk felőlem mindenki azt vesz fel amit akar, de én azér nem mennék így ki az utcára.
másik durva dolog: az olyan csajok akiknek h 1ik osztálytársamat idézzem: ''a festék tartja össze az arcát!'', sza'l ezt is elég sokan túlzásba viszik.
Az meg szinte egyenesen égő ha valaki úgy-ahogy tanulgat v. sportol valamit v más 1éb értelmes dolgot csinálna, ahelyett h a téren nyomkodja a telefonját + adja a ''királyvagyok''-ot.
Manapság a többség szerint 1szerűen lúzerség értelemsen eltölteni az idődet.
240 valahányas hsz-ig alig volt szó arról h azér' a csak akkó' vagy király ha... dolgokba a tv és 1éb médiák is belejátszanak (innen ered a ha nincs ilyen telód+olyan csukát akkor csakis 1 lúzer lehecc, stb.). Arról nem is beszélve h a fókusz+valóvilág nézők országa lettünk. +1 idézet a PH-ról, ha már a tvnél tartunk (már nem tudom kitől van): A répa alatti értelmi szinten álló csoport a célcsoportja a legtöbb marketingtrükknek, a filléres fűtőszálat nem lehet kicserélni, ezer kencefice és ''teljesen természetes'' anyag nélkül egy nő sem lehet szép, ha nem superpowerhyperiso9999detox terméket veszel - ami az orrodat is tisztíccsa -, hanem jobbat és olcsóbban, akkor elment az eszed. Igényeid pedig ne legyenek, mert az nem divatos.
+ most jutott eszembe: sok szülőt esküszöm jobban érdekelnek ezek a sz@rok, mint az hogy mi van a saját gyerekével/eivel.
Meg ebben a korosztályban (14-20) sokaknak semmi életcéljuk nincs. ''Élvezem az életet, azt majd maximum +halok 30 évesen, de kit érdekel?''
Aztán amikor aszondják a szülők h mennyé el dolgozni, mer nem finanszírozzuk tovább a ''tanulmányaidat''. miután 2-esre leérettségizett, v a második fősulit hagyja ott, vagy más okból rákényszerül, és elmegy árufeltöltőnek/köműves segédmunkásnak/hasonló melókba (hacsak valaki be nem tolja máshova) havi 50-60K-ért. Azt akkor van ám nézés h ez mire is elég, meg mikorra lesz saját lakása (hacsak szülők nem vesznek neki) meg ilyenek. Azt 30 évesen mé mindig a szüleivel lakik.
Nem azt mondom h attól h tizenévesen mit csinál/nem csinál az ember 100%-osan + határozza az életét, de azér' elég sok ilyen van.
Tegnap jövök haza bringával, erre 1 kis f*szopó 7-8 éves gyerek csak úgy beszól. Muterja + még csak rá se szól vagy valami :(. 1 szerncséjük volt: siettem.
múltkor meg intéztem a dolgokat postán hogy legyen melóm nyárra (újságkihordás, de ez mind1). 1ik csávó: adta a király figurát rendesen + lerítt róla a menő vagyok hozzáállás, a rajt levő cuccok nyaklánc, óra ilyenek nélkül kb. 50-60K. kezembe nyomtak 1 rakás papírt h töltsem ki, 15-20p múlva megyek vissza, a csávónak 4. papírját tépték össze, mer az adatait nem tudta rendesen kitölteni. (anyja nevéhez lakcím beírás + ilyenek.) és csodálkozott h még újságkihordónak is ''alkalmatlan'' minősítést kapott.
Globálisan: Előbb utóbb mindenki fel fog nőni (talán) szellemileg is, csak az a kérdés h akkorra milyen helyzetben lesz, mit tud kezdeni az életével.
És mi lesz a következő generációval (akik most 1-2 évesek)? Nem hiszem hogy a mainál durvább lesz a helyzet. Vagy mégis?
Bocs, ha kicsit sokat írtam, de ezek így első nekifutásra eszembejuttak. -
acer_
aktív tag
Abból tudok kiindulni, ami körülöttem (az iskolában) van.
Kezdeném a csajokkal. Na, itt van az az eset, amit emlitettem már párszor, hogy beszélgetek valamelyikkel, mond valami baromságot, és eszembe jut, hogy hű b.meg, de buta vagy! És elkezdek röhögni rajta... Ő meg nem érti, min röhögök.
Ezt már kitárgyaltuk irc-n, nagyon egyetértünk a témában Nolf-fal, nincs rosszabb egy buta (segg hülye) lánynál.
Én nem cigizek, nem nyúlok drogokhoz, italhoz is csak nagyon mértékkel. Italozgatás (itt tényleg kell a gat) már általános 7-8.-ban elkezdődött, szerintem semmi rossz nincs abban, ha valaki iszik. De tudni kell a mértéket. Szerencsére én tudom, és elég régen nem léptem már túl, szóval semmi vész.
Osztálytársaim közül elég sok van, aki rendszeresen túllépi ezt a bizonyos mértéket, róluk mesélek most pár sztorit.
R. egy alkesz. A faterja is az volt, és a nagyfaterja is. A nagyfater nevelte, aki egy leszakadt, vén alkesz. Teljesen elitta az eszét élete során, és így jó példát mutat unokájának is. (együtt járnak sörözni :D). Az öreg így anekdotázik: ''..bezzeg a régi szép időkben még 30 korsó sört tudtam venni 100 forintból, és ha azt megittuk... Szóval nem kell tovább ecsetelnem a helyzetet. Együtt isznak és cigiznek. Az öregnek már mindegy, és lassan már a gyereknek is.. Belőle is egy leszakadt alkesz lesz aki erre tanítja az unokát, ésígytovább ésígytovább.
Hogy ez az alkeszozás milyen méreteket ölt: R-t és nagyapját R anyja elküldte a biciklijéért a balatonra (valami ismerősnél volt). R-ék vonatra ültek, elhozták a bicajt, majd mivel nem volt pénzük piára, eladták a bicajt egy kereskedőnek 5k-ért, és elitták hazafelé jövet. Otthon azt mondták, ellopták a bicajt.
R a sörfesztiválon is eléggé kitett magáért, de ezt már nem kell magyarázni..
Év vége felé egyszer megkostoltuk R italát, amit hoz az iskolába. Mondta, h van vodka is a narancsban. Azt hittük, csak meg van bolonditva kicsit.. hát nem :))
Itt is kb. 4:1-hez volt az arány, a vodka javára. Ezt issza nap mint nap (délelőtt, a suliban). Sőt, láttam én már őt patikai (9x%-os) alkoholt önteni a piásüvegébe, a narancs mellé. Hajrá, idd el a maradék eszedet is... (nekem nem lesz tőle semmivel rosszabb/jobb)
Van egy másik arc, ő is elég rendesen piál (jött már iskolába lehányt szerkoban), nála azt emelném ki, hogy 16 évesen napi másfél dobozzal szív el.
Találkoztam én már úgy (másik) osztálytárssal szombat du 2-kor, hogy másnap megkérdezte, hogy láttuk-e egymást egyáltalán.. Elmondása szerint a szombat kiesett neki.
Persze olyan is volt az év során, h az egyik csaj lehányta a másikat, azon is jót röhögtem. (Azóta röhögünk ezen is: -Fiam, te ittál? Lehelj rám! -Boöaaaa :D)
A fenti emberek szülei ugyanazt nyomják, mint ők, csak idősebbek. Teljesen úgy néznek ki, mint az ősök, csak fiatalabban. Olyan volt látni egyesek szüleit, mint egy időutazás. Láttam, hogy hogy fognak kinézni 30-40 év múlva az osztálytársaim :D
(ja, gimnáziumba járunk, méghozzá a város egyik legjobb gimijébe :D. Az itteni szakmunkásképzőkben és hasonló helyeken ennél sokkal-sokkal-sokkal durvábbak mennek, de az már külön történet.)
Ez van.
Én nem leszek ilyen szerencsére megvan a magamhoz való eszem. Legalább is olyan szintig biztos, hogy ne akarjak magamnak rosszat, ill. kárt tenni magamban (.. hosszabb távon pl. rászokni valamelyik káros szenvedélyre). -
Pá
addikt
-
faster
nagyúr
Én egyáltalán nem így látom a dolgot. Szerintem a mai fiatalok semmivel sem rosszabbak vagy jobbak, mint régebben. Egyszerűen csak más dolgokat csinálnak. Az idősebbek soha nem értették meg igazán a fiatalokat. Ezt hívják generációs ellentétnek, és ennek a hatása alatt vannak sokan, akár tetszik, akár nem.
-
roPHka
senior tag
höhöhö :DDD
amúgy a mai fiatalok tényleg szörnyűek. igaz én is csak 19 éves vagyok, de hála az égnek én a normálisabbik fajtából származom, de sok mindenkit ismerek, és valóban manapság csak a drog a pia meg a pina...erről szól az élet sokak számára, és azért ez nem túl pozitív dolog. ha 20évesen ilyenek akkor ezekből mikor lesz igazán komoly ember? szerintem soha...meghát ha most ilyenek a fiatalok akkor mi lesz később? ahogy telnek az évek egyre rosszabbodni fog a fiatalság, szerintem. -
Gordian
csendes tag
válasz
TrollBalint #330 üzenetére
Na akkor a szitu az lenne (ha lennének csendőrök és a rosszalkodó egyéneket osztanák), hogy kimész az utcára és rohangáló embereket látnál mindenfelé, akiket csendőrök kergetnek. Mondjuk mókás lenne, nekem spec tetszene. :D
-
TrollBalint
addikt
Ha napi 1,5-2 dobozzal szivsz, akkor szerintem nem úgy kellene leszokni, hogy na most ez volt utolsó...
Másrészt, szerintem igen jól visszalehetne vetni a fiatalok ''kedvét'' ezektől akeménykedésektől, ha mondjuk néhány dolgot megtartottuk volna elődeinktől...
Pl. a csendőrség :DD annak idején részegen mentél az utcán, hangoskodtál, beszóltál, rossz napja volt a csendőrnek... stb...
nem kérdezett, hanem lekevert két akkorát, hogy mindjárt tudtad merre hányóra:)
De manapság már a rendőrnek is beszólnak, annyira joga van mindenkinek mindenhez... -
behappy
aktív tag
válasz
_Volkovy_ #59 üzenetére
valóban érdekes a cigi dolog...
szégyen-nem szégyen, 22 éves létemre lassan 9 éve dohányzom, 3-4évvel ezelőtt ota napi 1,5-2dobozt... hiába tudom, hogy szar és nem kéne, meg büdös, meg visszataszitó meg a többi, nem tudom abbahagyni... próbáltam már, de max 5-6 órát birtam és szabályosan rosszul lettem, remegtem, nem láttam, szédültem.... jó, orvosnál nem voltam még, sem egyéb helyen, hogy leszoktassanak.... azis eljön majd...
amugy meg osztom mindenki véleményét a ''hudevagány'' ''rongálokjonekem'' ''részegvagyokjonekem'' ''13évesennemvagyokszüzjonekem'' szintetikus emberekről.... és az a szomoru, hogy tenni sem lehet sokat... komolyan elgondolkoztam egyszer azon, hogy tényleg bevállaljak-e gyereket ilyen világban... Mert hiába a szülő , meg a jó nevelni akarás stb, ha a környezete esetleg olyan, hogy magával rántja. Mert ugye 12-13évesen még nagyon ad arra a gyerek, hogy mit gondolnak róla. Ez tapasztalat, ezért dohányzom, azt hittem demenő... Utána meg azt, hogy ''á, ugysem szokok rá''... Na ennyi. -
TrollBalint
addikt
Viszotn nem szól be többet :DD
Másrészről, meg a nagy szüleimtől hallom, hogy az ő gyerekkorukban bizony az anyjuk elég keményen elverte őket, ha nem jót tettek és ennek ellenére normális emberek lettek. Családcentrikusak, semmi túlzott alkohol fogyasztás (persze itt is vannak kivételek)
[Szerkesztve] -
-
Pá
addikt
-
Josh
tag
Nem olvastam végig, mert nagyon sok volt a hsz.
Volt már korábban dolgom egy-két nagypofájú kis köcsöggel, akik azt hitték, hogy ők sz@rták a spanyol viaszt.
Egyszer korábban elmentem futni, és egy 10 éves gyökér rámordított, hogy fussál. Tök sötét volt, kb 21. óra, haverja sehol. Elszállt az agyam, mit pofázik ez a gyökér. Nem az a gond, hogy fiatal, hanem, hogy beszól. Odamentem, felemeltem a gyereket és nekivágtam a falnak, az arcomat nem látta, de ha utcán elsétálunk egymás mellett és megismeri a hangomat akkor hangosan köszön, és én udvariasan, kultúráltan visszaköszönök.
Van olyan gyerekek, akik már annyira hülyék, hogy egyszerűen nem képesek felfogni azokat amiket szavakkal mondasz, ilyenkor a nyers erőszak sokkal célravezetőbb. -
escie
őstag
egyszer eljöhetnél egy nyíregyi ph! talira...
asszem meglenne közös hang... :P
TCS überalles!! :))
ehhez a rokkerdiszkósrepperdeszkás mizériához annyit szeretnék csak mondani, hogy hallgassátok azt a zenét amit szerettek, járjatok abba társaságba amelyiket szeretitek, a többit meg x@rjátok már le.
nem mindegy ki milyen zenét hallgat, ki milyen ruhát hord?!
(ja, ezt persze az ifjabb fórumozóknak mondtam...)
[Szerkesztve] -
Vedith
csendes tag
Dehogynincs! Nyíregyen is akad - nem egy!- olyan 14-15 éves kiscsaj, aki most bakancsban, TCS-s Nightwish-os pólóban nyomul, és a feje fölött villog a húúúúha dde haj de nagyon rocker vagyok én -felirat. két év múlva már arra se' fognak emlékezni, hogy valaha ''gusztustalan fekete rongyokban'' jártak a cuki, tündibündi hasvillogtatós top és a túsarkú hamupipő helyett :P
-
Skót
aktív tag
válasz
KERO_SAN #310 üzenetére
''En inkabb az alternativ zeneket hallgatoknal veszem eszre, hogy nagy divat a ''mindenbe szarok bele'' stilus.''
Épp erre mondtam azt hogy mindenki másképp látja a világot...
Viszont nem minden alterzenét hallgató embernél van ez, csak aki divatból hallgat ilyen zenéket hiszen te is írtad hogy divat a ''szarok bele'' stílus
A diszkós emberekenek (akik nem elég értelmesek) azoknak csak a ''bulizás, yól bebaszunk'' az életcél szinte minden hétvégén(ismerek ilyet).
A diszkósnál arra gondolok hogy főleg a mostani ''slágereket'' hallgatja (tüc-tücc puss meeee ....szetiszfeksőn:)) )
Nem azt mondom hogy ez a zene feltétlenül rossz, de aki állandó jelleggel ezt hallgatja
ezt az (szerintem) értelmetlen, smmitmondó ''zenét'' abból ételmes ember nem bizt hogy lehet! (ez nagyon szvsz nem leszólni:D)
Itt az a baj hogy te is besorolod magad a diszkósokhoz pedig rólad nem gondolom hogy Te olyan hülye lennél mint 1-1 ismerősöm akik ugyancsak ide sorolnák be magukat!
Sztem kifejezetten éles határt nem lehet húzni hogy ez diszkós, ez punk, ez metálos stb... -
Jancsi
aktív tag
Régebben én is egy bőr félpicpőt hordtam (2 évig) ha éppen szerivzelik a bakancsom akkor azt hodtom, de valahogy kellemesebb érzés bakancsba menni, jol megfogja a bokám, szépen belemegy a ludtalpbetét és igy baromi kényelmes.
Madonnát én sem szertem, talán a régebbi számai meghallgathatók, sőtt talán van köztük jo is. De ahogy az almult 10 évben kinézett (abban a pár klippben amit láttam az elgé rettentes volt) -
Vedith
csendes tag
válasz
Dufresne #165 üzenetére
Azon agyalsz, hogy miért akarja mindenki ''önmagát'' adni. Ez olyan egyszerű: mindenki ''különbözni'' szeretne, ki akar lógni a tömegből. S mivel már hallották valahol, hogy mindeki egy különböző, s értékes egyéniség,úgy gondolják, tán az segíthet, ha önmagukat adják. Csakhogy a sok-sok eltelt birkaszellem vezérelte év alatt már réges-régen elveszítertték varázsos önmagukat. Így a rengetek ''másvagyok'' fiatal teljesen egyformává válik. Mindenki azért küzd, hogy észrevegyék, görcsösen erőlködik, hogy más legyen, mint a többiek. És pont ez az, ami miatt annyira elkeserítően hasonlít egymásra ez a sok kitűnni vágyó kölök.
-
Skót
aktív tag
OK ha arra járok majd benézek:)
Amúgy én nem igazán hordok bakancsot hanem egyszerű bőr félcipőt, mert én abban érzem jól magam!:)
Hát igen 16-17 éveseken kicsit madonna fílingű... de én nem szeretem madonnát =D
Sztem meg a természetes szépség mindennél többet ér...(nem szeretem a túlzott sminkelést) -
Jancsi
aktív tag
Gyere el egyszer debrecenbe rocksuli koncertre, jópárat fogsz látni. Egyékbént valakin nem is néz ki olyan rettenetesen mint ahogy hangzik, ad egy olyan erős Madonna filinet főleg valami erős sminkel. Igyaz én kicsit idősebb csajokon láttam (16-17)
Ilyenkor nyáron látszik ki hordja divatbol a bakancsot, én még 30 fokban is felveszem és kevésbé izzad bele a lábam mint a félcipőbe. Igaz más lábbeliben már járni is kényelmetlen :)) -
KERO_SAN
aktív tag
Mit ertesz diszkos alatt?
Btw, ha nagyon akarnam max ide tudnam magam ''besorolni'' , de ugy gondolom h maximalisan tisztaban vagyok az elet nehezsegeivel es problemaival.Es van meg egy par ''diszkos'' haverom, akik ezzel ugyan igy vannak.En inkabb az alternativ zeneket hallgatoknal veszem eszre, hogy nagy divat a ''mindenbe szarok bele'' stilus. -
Jancsi
aktív tag
Van egy olyan sajtésem hogy a legnagyobb bakancs sem lehetett 40es :)
Valahogy nekem a felvarók nem szimpatikusak, de a biztostűvel felrakottak tényleg elég undotítóak. Ami jol néz ki, felvaró helyett a a hímezés, de ahoz kinek van türelme és nem rotja el vele a jo kis táskáját ha jövőre már nem lessz menő.. -
Skót
aktív tag
JÚJJ
Na hálistennek nyíregyen még ilyennel nem igazán találkoztam:
vadiuj acelbetkos baki, feher top, szoke haj, sok alapozo
ez azért elég durva lehet kül abban a korosztályban amiről a koncert kapcsán beszélünk (~14)
No ezek az abszalút divatból felveszem az acélbetétes bakancsot kategóriába tartoznak:))
[Szerkesztve] -
Skót
aktív tag
valamit nagyon kavart a fórum:DD
szerkesztettem a 2.-at erre az első íródik át:DD
Maniac: hát igena pogoban nem érdekel hogy ki kerül elém/ mellém:)
[Szerkesztve]:
Ja látom mégis láttad az előző hsz-t:C
[Szerkesztve] -
Jancsi
aktív tag
Hát a Junkies koncert az tényleg külön műsorszám... a kiscsajok majdnem kicsápolják az ember szemét. De végülis jol el lehet szórakozni mikor a pogo szélén csápol össze vissza és az ember behajintja a tömgbe :DDD ahogy poróbál kétségbeesetten kijönni azon simán lehet röhögni fél órát. Az sem utolsó mikor mindenkin vadonatúj acélbetétes bakancs van és nem tud benne járni :)) Egy haverom kilóra vett turkálóban 3 pár acélbetétes bakancsot mert a viselője nem tudta betörni, még meg sem volt gyűrődve.
-
nofene
aktív tag
Én ismerek olyan rockert aki egy 18 éves plázacica értelmi színvonalát alulról sem üti meg, és ismerek olyan diszkós arcot is aki tök jó fej és értelmes, persze lehet azt mondani, hogy kivételek vannak de ez a zenei érdeklődés alapján való megítélés mégiscsak egy általánosítás.
Aktív témák
- Ingatlanos topic!
- Itt egy pár fotó az iPhone 17 sorozatról
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Profi stratégiára vált a Galaxy S26
- Milyen egeret válasszak?
- Autós topik
- Eredeti játékok OFF topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Miért álltak az oldalak egy hétig, mi történt?
- Milyen Android TV boxot vegyek?
- További aktív témák...
- Dell D6000 univerzális dokkoló USB-C/ USB-A, DisplayLink & Dell WD15 (K17A) USB-C + 130-180W töltő
- REFURBISHED - HP USB-C Universal Dock G1 docking station (DisplayLink)
- Apple iPhone 12 64GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
- Ritkaság! Hibátlan! Intel Core I9 13900KS Processzor!
- Bomba ár! Dell Latitude E7440 - i7-4GEN I 8GB I 256SSD I 14" FHD Touch I HDMI I Cam I W10 I Gari!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest