Új hozzászólás Aktív témák

  • Dr.F.E.R.I.

    addikt

    válasz Aprósólyom #18998 üzenetére

    Én közel négy éve tőzsdézek, előtte nagyjából ugyanennyi ideig foglalkoztam befektetési alapokkal, azelőtt pedig még kilógott a seggem a nadrágból, úgyhogy néhány stációt már megjártam, mire feltornásztam magam idáig. :) A legrosszabb mind közül a pénztelenség, ebben talán egyetértünk, minden máshoz viszont már egyre több bevállalósság kell, de ahogy kiveszem a soraidból, nem zárkózol el semmi elől. A bankbetéteket, állampapírt hanyagold, különben tényleg nyugdíjas korodra tollasodsz csak meg. A befektetési alapok már jobb volna kezdésnek, ezekben már nagyobb ugyan a kockázat, de még mindig elég lájtosnak mondható a durvább dolgokhoz (részvény, deviza, stb) képest. Szerettem vele foglalkozni és jópár százalékkal többet is el lehetett rajta csípni, mint az akkori 8% környéki banki kamatok, de egyre kevésbé tetszett, hogy más hozza meg a befektetési döntéseket és hogy egy aránylag lassúnak mondható mozgást produkálnak. Utóbbi eleinte inkább kedvez a zöldfülűeknek, de ahogy rutinosabb lesz az ember, egyre inkább válik zavaróvá. A tőzsde, amiben most utazom már egy olyasmi, amit nyugodt szívvel senkinek sem tudok ajánlani, de még ez az, amiről a bátrabbakat nem beszélem le. Itt már nagy a kockázat, nagyon észnél is kell lennie annak, aki beszáll. Valahol olvastam egy durva becslést, hogy tízből hatan teljesen lenullázzák magukat, hárman elvegetálnak (nyernek is, veszítenek is kábé hasonló arányban) míg megunják, és csak egy ember marad tartósan nyereséges. Én óvatos duhaj vagyok, közel két és fél évig vegetáltam, aztán egyszer csak rákaptam az ízére a dolognak, azóta jól megy a buli. A végére hagytam azt, amiről már én is lebeszéllek, az pedig a devizázás. Egy aknamező az egész, amin ha véletlenül át is vergődsz, már zavarnak is vissza az elejére. Ezen csak a brókerek kaszálnak, nem véletlen reklámozzák orrba-szájba mindenhol, kell folyamatosan a friss hús a darálóba. Ha valamelyik lehetőség esetleg érdekel, akkor tudok kicsit részletesebb infókat is adni, hogyan vágjál bele.

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

Új hozzászólás Aktív témák