Új hozzászólás Aktív témák

  • vnorbi

    aktív tag

    válasz sadfff #33860 üzenetére

    A 2,63% költség elég sok, ráadásul még rossz döntéseket is hoz mellé a kezelő. Van hasonló összetételű alapom (kicsit több részvénnyel), ami tavaly ugyan mínuszos volt, de négy évre visszatekintve éves 8,8%-ot hozott. Ennek ellenére nagyon gondolkodom a dobásán. Itt 2,11% volt tavaly a levont költség, meg ha sikerül pozitív eredményt elérniük, akkor még annak a 20%-át is megtartják.

    Azért szabadulnék tőle, mert idén év elején annyira fényezték magukat, amiért három hónap alatt 10% körüli emelkedést produkáltak. Akkor utánanéztem, hogy miért ennyi, és persze kijött, hogy ugyanabba a részvénypiacba fektető ETF-fel bőven lehetett volna az alapkezelőt verni. Most úgy áll a helyzet, hogy az alap idén 11,3%-os pluszban van, az index ETF meg 17%-ban.

    Hasonló diverzifikálást tudok én is csinálni, ráadásul jobb kamatozású állampapírokkal, mint amit ők vehetnek, abban meg amúgy sem hiszek, hogy aktívan kezelt részvény portfolióval tartósan jó eredményt lehet elérni, úgyhogy jó lesz az olcsó passzív indexkövetés is. (Vannak alapok, amik tudják ezt verni, de ott is ott van a kockázat, hogy az alap menedzsere akármilyen okból lecserélődik, és az új menedzser majd elrontja).

    Van olyan alapom is, ami négy év után 50% mínuszban van (azaz most 100% emelkedés kellene, hogy nullán legyek), de ezt tartom. Nem aktív alap, ETF-ben sem lenne sokkal alacsonyabb a költsége, és még hiszek benne, hogy a mögöttes részvénypiac egyszer majd feltámad.

Új hozzászólás Aktív témák