2. Fórumok
  3. Egyéb
  4. nem-vers-de-mindenmásírás-topic
  5. (téma lezárva)

Aktív témák

  • #4 Superman nagyúr
    #4
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    Superman

    nagyúr

    Hát, persze hogy jó, de én mást indítanék, csak lehet, hogy azért kimoderálnának. :DD

  • #3 keopsz HÁZIGAZDA Agyasima #2
    #3
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    keopsz

    HÁZIGAZDA

    válasz Agyasima #2 üzenetére

    jóez.. :)

  • #2 Agyasima őstag
    #2
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    Agyasima

    őstag

    Ilyenre goldoltál?

    Hosszú de érdemes elolvasni!



    William Somerset Maugham - A SEKRESTYÉS
    Keresztelő volt délután a Neville téri Szent Péter-templom-ban, és Albert Edward Foreman még sekrestyési öltözékét viselte. Volt egy új palástja, de azt temetésekre és esküvőkre tartogatta, bő redői úgy meredeztek, mintha nem is posztóból, hanem örök bronzból lettek volna öntve (a Neville téri Szent Péter-kápolnát szívesen vették igénybe az előkelő körök ilyen szertartások céljaira); ezúttal csak a régebbit hordta. Palástiját méltósággal viselte, mint hivatalának tisztes szimbolumát; valahányszor levetette (hazatérés előtt), az a kínos érzés fogta el, mintha nem is lenne rendesen felöltözve. Nagy gonddal kezelte öltözékét: még maga vasalta is ki. Hivatalának tizenhat éve alatt egész sereg ilyen palástja volt, de egyiket sem volt szíve eldobni, mikor elkopott, hanem szépen barna papírba csomagolta, és eltette hálószekrénye legalsó fiókjába.
    A sekrestyés szép csendben foglalatoskodott, visszatette helyére a márvány keresztelőkút festett fafedelét, helyretett egy széket, melyet egy gyengélkedő öreg hölgyeknek hoztak oda, és várta, hogy a lelkész kijöjjön a sekrestyéből, hogy összetakaríthasson, mielőtt hazamegy. A pap már jött is a templomon keresztül, térdet hajtva a főoltár előtt a padsorok között; de még reverendában volt.
    - Ezt meg mi lelte? - mondta magában a sekrestyés. - Tán nem tudja, hogy teázni szeretnék?
    A lelkész nemrég került oda, negyvenes, vörös arcú, erélyes ember volt, Albert Edward még mindig sajnálta, hogy
    elment az elődje, aki afféle régivágású pap volt, ezüstös hangon kellemesen prédikált és gyakran megfordult vacsorán az egyházközség előkelő tagjainál. Szerette, ha a templomban minden rendben volt, de nem okvetetlenkedett; nem úgy, mint ez az új legény, aki mindenbe bele akarja ütni az orrát. De Albert Edward elnéző volt. A templom igen előkelő negyedben volt, és a hívők jobbfajta emberek voltak. Az új lelkész az East Endből jött, már hogy sajátíthatta volna el Ilyen hamar előkelő híveinek kifinomult modorát.
    - Sokat ugrabugrál - mondta Albert Edward. - No de sebaj, majd beletanul.
    Mikor a pap odáig ért a padsorok között, hogy meg tudta szólitani a sekrestyést anélkül, hogy hangját felemelte volna, ami nem illett a szent helyen, megállt.
    - Foreman, kérem, jöjjön be a sekrestyébe. Valami mon-danivalóm van.
    - Igenis, uram.
    A pap megvárta, és együtt mentek keresztül a templomon. - Szép keresztelő volt, ugye, uram? Aztán hogy elhallgatott a csöppség, mihelyt a karjába vette.
    - Majdnem mindig elhallgatnak - mondta a pap mosolyogva. - Tudok bánni velük, van benne gyakorlatom.
    Alig bírta elrejteni büszkeségét, hogy mindig el tudja csendesíteni a síró csecsemőket, amint a karjába veszi őket és mindig felfigyelt arra az örömteli csodálatra, mellyel anyák és dadák felnéztek rá, amint karjába ölelte a pólyásokat. A sekrestyés tudta, hogy jó néven veszi, ha e képességét dicsérik.
    A pap Albert Edward előtt lépett a sekrestyébe. Albert Edward kissé meglepődött, amikor meglátta, hogy két egyházi elöljáró is van ott. Mindkettő szíves bólintással üdvözölte.



    - Jó napot, my lord. Jó napot, uram - köszönt nekik. Mindkettő idősebb úr volt és körülbelül azóta lehettek
    egyházi elöljárók, mióta Albert Edward sekrestyés volt. Ott ültek a szép refektóriumasztal előtt, amelyet a régi pap évekkel ezelőtt hozott Olaszországból, és a lelkész a köztük üresen hagyott székbe ült le. Albert Edward szemben állt velük az asztal túlsó oldalán, és kissé aggodalmasan szemlélte az ügyet. Még nem felejtette el azt az esetet, amikor az orgonista bajba jutott, és milyen nehezen simították el a dolgot. A Neville téri Szent Péter-kápolna nem engedhet meg magának botrányt. A pap vörös képe elszánt jóindulatra vallott, de két társa mintha kissé zavarban lett volna.
    ''Már megint bosszantotta őket - mondta magában a sekrestyés. - Beugratta őket, akaratuk ellenére. Fejem teszem rá.'' De Albert Edward finom metszésű, nemes vonásai mit
    sem árultak el gondolataiból. Tiszteletteljesen, de nem meghunyászkodva állt előttük. Mielőtt egyházi kinevezést kapott, kitűnő házakban szolgált, és modora máig kifogástalan volt. Egy iparmágnás házában kisinasként kezdte, és feltornászta magát fokról fokra, negyedik inasból első inas lett, egy évig komornyik volt egy özvegy arisztokrata nő házában, végül pedig, mielőtt a mostani állás megüresedett, egy nyugalomba vonult diplomata házában volt komornyik, két inassal a keze alatt.
    Magas, szikár, komoly és méltóságteljes ember volt. Hercegnek ugyan nem nézte az ember de olyan benyomást keltett, mint az a régivágású színész, aki mindig hercegeket alakít. Tapintattal, jellemszilárdsággal és magabiztossággal rendelkezett. Feddhetetlen jellemű ember volt.
    A pap gyorsan belekezdett.
    - Foreman, kissé kellemetlen dolgot kell közölnünk. Sokéves szolgálata alatt, őlordsága és a tábornok úr is osztozik
    ebben a nézetemben, mindenki megelégedésére végezte
    kötelességét.
    A két egyházi elöljáró bólintott.
    A minap azonban rendkívül furcsa körülmény jutott a tudomásomra, és kötelességemnek éreztem, hogy közöljem az elöljáró urakkal is. Legnagyobb meglepetésemre rájöttem, hogy maga nem tud írni és olvasni.
    A sekrestyés arca a zavar legkisebb jelét sem árulta el.
    - Az ön elődje tudta ezt, uram - válaszolta. - Azt mondta, hogy mit sem számít. Mindig azt mondta, nincs ínyére, hogy mennyire túlzásba viszik manapság a műveltséget.
    - Ilyet még nem hallottam - kiáltott a tábornok. - Csak nem akarja azt mondani, hogy tizenhat éve sekrestyés ebben a templomban anélkül, hogy írni és olvasni tudna?!
    - Tizenkét éves koromban mentem szolgálni, tábornok úr Első helyemen a szakács tanítgatott, de nem állt rá a fejem, aztán csak múlt az idő és sohasem értem rá. De nem is hiányzott nekem. A mai fiatalok túl sok időt vesztegetnek olvasással, pedig valami hasznosabbat is csinálhatnának.
    - Hát az újság nem érdekli? - mondta a másik elöljáró. - Levelet sem ír?
    - Nem, uram, jól megvagyok nélküle. És az utóbbi években annyi a kép a lapokban, hogy úgyis tudom, mi történik a világban. Az asszony meg nagy tudós, ő írja a leveleimet. Lóversenyre meg úgysem járok.
    A két elöljáró zavartan pillantott a papra, majd lenézett az asztalra.
    - Nos, Foreman, megtárgyaltam az ügyet ezzel a két úrral, és ők egyetértenek velem abban, hogy ez így tarthatatlan. Ilyen templomban, mint a Neville téri Szent Péter, nem tarthatunk olyan sekrestyést, aki nem tud írni-olvasni.
    I


    Albert Edward sovány, fakó arca, kipirult, izgatottam topogott, de nem válaszolt.
    - Értsen meg, Foreman, nincs kifogásom maga ellen. Nagyon jól végzi munkáját; a legjobb véleménnyel vagyok jelleméről és képességeiről; de nincs jogunk vállalni a felelőssé. get, hogy sajnálatos tudatlansága miatt bármily baj történjék. Ez nemcsak elővigyázatosság, hanem elvi kérdés is.
    - Nem tudná megtanulni, Foreman? - kérdezte a generális.
    - Nem, uram, attól tartok, hogy nem tudnék, már nem, Már nem vagyok olyan fiatal, aztán ha nem mentek a fejembe a betűk amikor kiskölyök voltam, nem hiszem, hogy most sikerülne.
    - Nem akartuk kegyetlenek lenni magával, Foreman mondta a pap. - Megbeszéltem az elöljáró urakkal. Három hónapot adunk magának, ha az időszak elteltével nem tud írni és olvasni bizony mennie kell.
    Albert Edward sohasem szerette az új papot. Kezdettől fogva az volt a véleménye, hogy nagy hibát követtek el, mikor neki adták a Szent Pétert. Nem az az ember , aki egy előkelő gyülekezetnek megfelel. Albert Edward kihúzta magát, tudatában volt a maga értékének, és nem hagyta, hogy felülről kezeljék.
    - Sajnálom, uram, de ez nem fog menni. Öreg cigány már nem tanul új nótát. Sok év elmúlt anélkül, hogy írni tudtam volna, nem azért mondom, hogy magamat dicsérjem, hisz az öndicséret bűzlik, de meg kell mondanom, hogy mindig megtettem kötelességemet azon a poszton, ahová a bölcs gondviselés állított, és még ha menne is a tanulás, nem volna kedvem belekóstolni.
    - Ebben az esetben, Foreman, nincs más hátra, de mennie kell.
    Igen, uram, megértem. Örömmel fogom benyújtani lemondásomat mihelyt mást talál helyettem.
    Amikor Albert Edward megszokott udvariasságával becsukta a templomajtót a pap és a két elöljáró mögött, már nem tudta tovább fenntartató azt a rendíthetetlenül méltóságteljes magatartást, amellyel a rá mért csapást fogadta, és ajka remegett. Lassan visszalépett a sekrestyébe, és külön fogasára felakasztotta sekrestyési palástját. Felsóhajtott, amikor a nagy temetésekre és elegáns esküvőkre gondolt, melyeket látott. Mindent szépen rendbe tett, felvette kabátját, fogta kalapját, és lassan végigment a templomon. A templomajtót bezárta maga mögött. Átballagott a téren, de úgy elmerült gondolataiba, hogy eltévesztette az utcát, mely egyenesen haza vitte volna, ahol már várta a jó erős tea; másik utcába fordult be. Lassan ment. Nehéz volt a szíve. Nem tudta, mitévő legyen. Nem volt kedve visszatérni cselédsorba miután oly sokáig a maga ura volt - mert akármit mond is a pap meg az elöljáró, ő volt az úr a Neville téri Szent Péter kápolnában - már nem alázhatja meg magát annyira, hogy cselédnek menjen. Félrerakott szép kis summa pénzt, de arra mégsem volt elég, hogy megéljen belőle, hiszen évről évre drágult az élet. Nem hitte volna, hogy valaha is ilyen gondjai lesznek. A Szent Péter sekrestyéseit, mint a római pápát, egész életükre választották meg. Hányszor gondolt arra, hogy milyen szépen fog a lelkész megemlékezni esti prédikáciojában a halála utáni első vasárnapon Albert Edward Foreman néhai sekrestyés kiváló szolgálatairól és példás jelleméről. Nagyot sóhajtott. Albert Edward nem dohányzott és nem ivott, de azért szeretett egy pohár sört lehörpinteni a vacsorájával, és mikor fáradt volt, rágyújtott egy cigarettára. Mtost eszébe jutott, hogy egy szippantás megnyugtatná, és
    mivel nem volt cigarettája, körülnézett, hogy hol vehetne

    egy csomag Gold Flake-et. Sehol sem látott trafikot, és továbbment. Hosszú utca volt, mindenféle üzlet volt benne, de egy olyan sem, ahol cigarettát árultak volna.
    - Furcsa - mondta magában Albert Edward.
    És hogy' tévedés ne essék, újra végigment az utcán. Nem, nem tévedett. Megállt, s elmerülve fel-alá pillantott.
    - Csak nem én vagyok az első, aki erre jártábam bagóra vágyik! - mondta. - Nem volna rossz üzlet egy kis boltot nyitni ebben a fertályban. Dohányáruk és édességek. Hirtelen nekiindult.
    - Micsoda ötlet - mondta. - Az embernek akkor támadnak a legjobb ötletei, amikor a legkevésbé gondolná. Megfordult, hazament és megteázott.
    - Nem Vagy valami beszédes ma délután, Albert - jegyezte meg a felesége.
    _ Gondolkodok - mondta.
    Végiggondolta az egész dolgot, minden oldaláról meghányta, vetette; másnap végigment az utcán, és szerencsére egy kiadó kis boltot is talált, mely megfelelt neki. Huszonnégy órán belül kibérelte, és amikor egy hónap múlva örökre búcsút mondott a Neville téri Szent Péter-kápolnának, Albert Edwad Foreman már trafikos és újságárus volt. A felesége szerint ez nagy lecsúszás volt a Szent Péter sekrestyése számára, de Albert Edward azt felelte, hogy haladni kell a korral, ma már a templom sem az, ami volt, és ezután megadja majd a császárnak, ami a császáré. Albett Edwardnak jól ment. Olyannyira, hogy egy éven belül eszébe ötlött: kivehetne még egy másik üzlethelyiséget és alkalmazottat fogadhatna fel. Keresett egy másik hosszú utcát, ahol nem volt trafik, és amikor talált kiadó üzletet, kibérelte és berendezte. Ez is bevált. Aztán úgy vélte, hogy ha két üzletet tud vezetni, miért ne tudna hatot, azon nyomban elkezdte London
    utcáit róni, és mihelyt lelt egy hosszú utcát trafik nélkül és benne kiadó üzlethelyiséget, azonnal kivette. Tíz év során nem kevesebb mint tíz trafikot szerzett, és csak úgy dőlt hozzá a pénz. Minden hétfűn végigjárta boltjait, összeszedte a heti bevételt, és betette a bankba.
    Egy napon, amikor egy nagy csomó bankót és egy nehéz zsák ezüstpénzt adott át, a pénztáros közölte, hogy az igazgató szeretne beszélni vele. Bevezették a szobájába és az igazgató kezet nyújtott neki.
    - Mc Foreman, a bankszámlája miatt akarton önnel beszélni. Tudja-e pontosan, hogy mennyit tesz ki?
    - Pennyre nem tudom, uram; de nagyot nem tévednék. - A mai befizetést nem számítva több mint harmincezer fontja van. Ez túl nagy pénzletét ahhoz, hogy parlagon hevertesse. Gondolom, jobban tenné, ha befektetné valamibe.
    - Nem szeretem a kockázatot, uram. Biztosabb a bank. - Nem kell félnie. Válogathat a legbiztosabb államkötvények között. Jobb kamatot hoznak, mint amit mi tudunk fizetni.
    Mr. Foreman finom arcvonásai zavart árultak el.
    - Azt se tudom, mi a tőzsde meg a részvények, a legjobb lenne, ha önre bízhatnám az egészet - mondta.
    Az igazgató mosolygott.
    - Mindent elintézünk. Ha legközelebb jön, csak alá kell írnia az átutalást.
    - Azt lehet - mondta Albert bizonytalanul. - De honnét tudjam, hogy mit írok alá?
    - Nyilván tud olvasni - mondta az igazgató kissé élesen. Mr. Foreman lefegyverzően mosolygott rá:
    - Hát éppen ez az. Nem tudok. Furcsán hangzik, ugye, nem tudok írni-olvasni, a nevemet le tudom írni, azt is csak azóta, hogy üzletember vagyok.


    Az igazgató úgy meglepődött, hogy felugrott székéből. - Világéletemben nem hallottam még ilyet!
    - Hát csak úgy van, uram, nem volt alkalmam rá, aztán már késő volt és már nem akartam. Megmakacsoltam magam.
    Az igazgató úgy bámulta, mintegy őskori szörnyet.
    - Csak nem akarja elhitetni velem, hogy ezt a jelentős üz.lethálózatot kiépítette és összeszedett harmincezer fontot anélkül, hogy írni és olvasni tudna? Uramisten, mi lett volna magából, ha írni is tudna?
    - Megmondhatom, uram - mondta Mr. Foreman, kis mosollyal még mindig arisztokratikus arcán. - A Neville téri Szent Péter-kápolna sekrestyése volnék.

    Róna Éva fordítása




  • #1 keopsz HÁZIGAZDA
    #1
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    keopsz

    HÁZIGAZDA

    ha gondolataidat nem versekbe gyömöszölöd, akkor itt a naccerű sansz, h közhírré tedd, akár folytatásokban is.. (novella, pikareszk, eposz, képregény, kotta, szakácskönyv, etc..)

Aktív témák