Új hozzászólás Aktív témák
-
l.skywalker
titán
Boldog Karácsonyt!
-
Nekem pont ellentétes a dolog. A single player játékokat szinte teljesen megállította a Battlefield 6. Ahogyan a PS5 topikban jeleztem, a VTMB2-t erőltetem mellette egyedül, és hiába volt rengeteg időm játszani decemberben, nem jutottam még a végére, mert a Battlefield viszi el a játékra szánt kapacitásom jelentős részét. Mondjuk nem bánom, imádom minden percét.
-
ldave
félisten
Most hogy így nézegetem az évet, azért jót tett a befejezett játékaim számának, hogy leálltam a Destiny 2-vel és a sok gacsa szemét közül csak a Honkai Star Rail-t hagytam meg takarékon
Időben nem fordítok többet gamingre, de az legalább olyan élmény irányába megy, aminek van potenciális vége
-
ldave
félisten
November:

Novemberben a Kirby végére értem, bár egyelőre csak az alap pályákkal, az újak befejezése még hátravan, de egyelőre ennyi most elég volt. Majd hamarosan visszatérek.
A legtöbb játékidő a Final Fantasy Tactics-ba ment, utolsó fejezetben vagyok, de a vége még azért messze. Most épp a mellék küldiket csinálgatom, hogy meglegyen minden karakter.Multiplayer csapattal beleugrottunk az ARC Raiders-be, pár estét játszottunk eddig, végtelen (számunkra) játéknak tűnik, szerintem még hosszú ideig előkerül majd. Nem hiszem, hogy maxolnánk vagy ilyesmi, de ha heti 1-1 este összejön a csapattal, az már okés. Egyre nehezebb ezeket is megszervezni sajna

Az idei évem eddig -2 pont. Most a fekete péntek akciókat megúsztam. Mivel most jött a Metroid Prime 4 (amivel a mostani hétvégét töltöttem, de ez már december), így úgy voltam, hogy az elég lesz. Karácsonyi akciókban viszont van pár dolog tervezve, ha bekerülnek akciós listára. Majd kiderül.
-
Guitar14
senior tag
válasz
Guitar14
#182
üzenetére
Kicsit megkésve:
2025 November:
Vásárlások -3
Torchlight II (Nintendo Switch)
Quake 1 (Nintendo Switch)
Quake 2 (Nintendo Switch)
Végigjátszások 0
Torchlight (Xbox 360) nem jár plusz, GwG volt egykor
Eladások 0
Pac-Man World Re-Pac (Xbox Series X) nem jár plusz, végigjátszott
[Havi: -3]
[2025 Összesen: -15] -
RangerFox
veterán
válasz
RangerFox
#178
üzenetére
November
Vettem:
- Dave The Diver (Nintendo Switch 2)
- STALKER 2 (PS5, tesztelésre kaptam)
- Tomb Raider (Switch 2, tesztelésre kaptam)Végigjátszottam:
- Warhamer 40K Space Marine 2
- Brothers: A Tale of Two Sons Remake
- Super Mario Galaxy RemasteredElkezdtem a Death Stranding 2-t, ami egyelőre nem húzott be, de decemberben valószínűleg ő lesz terítéken, illetve Switchen talán elkezdem a Mario Galaxy 2-t.
-
Bad Pritt
félisten
2025 november
Vásárlás:
- Horizon: Forbidden West - Complete Edition (PS5, lemez)
- Ghost of Tsushima Director’s Cut (PS5, lemez)
- Marvel's Spider-Man: Miles Morales (PS5, lemez)
- Marvel's Spider-Man 2 (PS5 lemez)
- Ratchet & Clank: Rift Apart (PS5, lemez)
- Final Fantasy XVI (PS5, lemez)
- Nine Sols (PS5, digitális)
- Islets (PS5, digitálisVégigjátszás:
- Ratchet & Clank: Rift Apart (PS5, platina)
Eladás:
-Nagybevásárlás volt.
Hónap első felében Dark Souls Remastered, Bloodborne, Lies of P+Overture platina, második felében folytattam a FFVII Remake-et, de még mindig nem értem a végére, illetve a hétvégén végigpörgettem a Rift Apartot. Miles Moralesbe kezdtem bele utána, utána szerintem Forbidden West lesz terítéken.Havi összes: -7
2025 összes: -10 -
2025 november
November nagy részében a Horizon Forbidden West pörgött, erre eléggé rákattantam és végig is játszottam, a platina is meglett belőle PS5-ön. Most a Burning Shores DLC-vel haladok tovább. Emellett elkezdtük a coop partnereimmel a Dead Island 2-t, ránéztem Switchen a Resident Evil 4-re és lement a Fortnite season is.
Végigjátszás:
Fortnite Simpsons Mini Season (PS5)
Horizon Forbidden West (PS5)Eladás: -
Vásárlás: -
Havi összes: +2
2025 összes: 3 -
l.skywalker
titán
válasz
l.skywalker
#190
üzenetére
2025. November
Vásárlás: -1
• Pharaoh: A New Era (Steam)Végigjátszások/Eladások: +2
• The Last of Us Part I (PS5)
• The Last of Us Part II Remastered (PS5)Havi összes: +1
Előző havi állás: -35
----------------------------------
Összesen: -34
Folytatódott a Naughty Dog végigjátszásom, a The Last of Us két, PS5-re felújított részével. Ha az Uncharted-okhoz akarnám hasonlítani, akkor ezeket már nem is nevezném játékoknak. Nem is lehet összehasonlítani velük, mert itt a történet ill. a karakterek olyan mély benyomást hagynak az emberben, hogy utána többször is felmerül benne, hogy mit lehet ezután játszani? Az első rész kedvesebb volt nekem, ahogy a két "magára maradt" főhőst kell az útján egyengetni, de a második rész is elég mély nyomokat hagyott bennem. Pár napja fejeztem be, de még ma is nap, mint nap eszembe jut és őszintén, el tudnék fogadni egy folytatást. De játéknak még mindig nem nevezném őket, mert ez dráma. Kőkemény dráma, némi interakcióval.Most könnyebb irányba megyek tovább, a Rachet & Clank játékokkal. Mellette a Destiny 2 is újra könnyed szórakoztatást nyújtott az utóbbi időben ill. mikor volt szerencsém, akkor a többiekkel egy kis ARC Raidersbe bele tudtam kóstolni.
Ami a vásárlásaimat illeti. Rövid whislistemen rajta volta a Pharaoh: A New Era, és mivel a havi Choice része volt, így a Group Buys-ban potom áron meg lehetett kaparintani.
-
2025 november
Vettem:
- Mad Max (Steam) 0 - PS-en már megvan
- Velvet Assassin (Steam) -1
- Watchmen: The End is Nigh (Steam) -1
- Watchmen: The End is Nigh Part 2 (Steam) -1
- Raptor: Call of the Shadows 2015 Edition (Steam) -1
Végigjátszottam:
- nilJáték terén viszonylag csendes volt a november. Egész hónapban a Battlefield 6-tal játszottam, illetve Decken kóstoltam bele több régi kedvencembe. Marc Ekko's Getting Up, Raptor: Call of the Shadows, valamint a GTA: Vice City Stories pörgött. Az igazság azonban az, hogy két hetet is távol töltöttem a hónapban, és ugyan vittem magammal a Deckem, valamint lehetőségem is lett volna játszani, ha volt egy kis szabadidőm, inkább a munkával foglalkoztam, vagy olvastam. Ahogyan a mobilomon is ott van az IAP és reklámoktól mentes Angry Birds Classic, amibe az évek során nettó fél órát, ha beletettem, úgy a mostani Deckes eset is megerősítette bennem, hogy imádok a játékokkal foglalkozni, de nem feltétlen játszani. A Raptort vagy a Vice City Stories-t működésre bírni a Decken nagyobb élvezet volt, mint ténylegesen a küldetéseket csinálni.
Emiatt a napokban el is gondolkodtam a Deck eladásán. Még nem határoztam el magam teljesen, de igazából nevetségesen drágán mennek a használt példányok, és bármennyire is szeretem a kis gépet, a SteamOS az, amivel szeretek szórakozni. Úgyhogy, ha el is adom a Decket, potenciálisan hamarosan visszatérek a SteamOS-hez egy Steam Machine-nel, mert tévén szeretek játszani. Persze mindez nagyban függ az ártól, de nagyon tetszik a rendszer flexibilitása. Ha a Beat Sabert megoldják a Frame-en, akkor a teljes ökoszisztémára vevők lennénk, mert ki ne akarna a Romantik slágereire szeletelni a nappaliban...

A fentieknek lehet, hogy van egy kis letargikus hangulata, pedig szó sincs ilyesmiről. 75 óra így is belement a Battlefield 6-ba, főleg azért, mert a haverom megvette, és ez lett az esti beszélgető platformunk. Rendeltem egy fejhallgatót is a játékhoz, bár még nem érkezett meg.
Decemberre két konkrét tervem van. Egyrészt a Star Wars: Tales from the Galaxy's Edge-et szeretném PS VR2-n befejezni, mert a hónap közepén ki fogják venni a katalógusból, másrészt pedig az imént beszéltem le egy Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2 vásárlást. Tudom, hogy nem lesz olyan, mint az első rész, de ettől függetlenül jókat hallottam róla. Reméljük, hogy nekem is be fog jönni.
Idei összesített: -20
Elmúlt 5 év összesített: -103 -
2025 november
Vettem:
Hyrule Warriors: Age of Imprisonment (Switch 2)
Hades 2 (Switch 2)
Bravely Default Flying Fairy HD Remaster (Switch 2)
Befejeztem és eladtam:
Silent Hill 2 Remake (PS5)
Befejeztem:
Gears of War (Reloaded) (XBX UGP)
Eladtam:
Assassin’s Creed Shadows (PS5 gamedisc)
Összesen a hónapban: 0
---------------------------
Éves összes: 5 -
Guitar14
senior tag
válasz
l.skywalker
#189
üzenetére
Én is nemrég játszottam végig a teljes szériát, előtte sosem játszottam velük és úgy elkapott, hogy magamhoz képest 3x gyorsabban nyomtam végig mint más játékokat.
A 4. részben többször megálltam nézelődni, hogy hogy tud egy ennyi idős játék sokkal szebb lenni mint egy mai...Ha hiányod van esetleg, a Tom Hollandos filmet nézd meg, nem nagy szám de nézhető, az easter eggek meg hidegrázósak voltak nekem benne.

-
l.skywalker
titán
válasz
l.skywalker
#186
üzenetére
Korrekció! Kifelejtettem egyet:
2025. Október
Vásárlás: -0
•Végigjátszások/Eladások: +7
• Uncharted: Drake‘s Fortune Remastered (PS5)
• Uncharted 2: Among Thieves Remastered (PS5)
• Uncharted 3: Drake‘s Deception Remastered (PS5)
• Uncharted 4: A Thief’s End (PS5)
• Uncharted: The Lost Legacy (PS5)
• Pet Shop Snacks (Switch)
• Call of Duty: Modern Warfare 2 Campaign Remastered (PS5)Havi összes: +7
Előző havi állás: -41
----------------------------------
Összesen: -35
Sokszor hallottam, hogy a COD MW2 a legjobb COD játék és mivel külön a sztoriból is készült Remastered verzió, gondoltam megér egy misét. Alapvetően jó volt. A küldetések, a fegyverek és a történet jó volt, de nekem még mindig a COD 1. a favorit, valószínűleg azért is mert az még anno ~20 éve a tesóimmal toltuk együtt “paraszt coopban” (cseréltünk ha meghalt valaki vagy a pálya végén). De hiába, hogy nem volt rossz a harcrendszere - az Uncharted-ek gunfight-ja jobban megmaradt. -
l.skywalker
titán
válasz
RangerFox
#188
üzenetére
Igen, ez így egyben nagyon tartalmas élmény. És a Lost Legacy nagyon üdítő volt a végén, mert a 4. részben nagyon határozottan zárták le Drake-ék sztoriját, és kezdtem aggódni, hogy elcsépelt lesz, de nagyon jól működtek a karakterek és jól nyúltak vissza a korábbi részekhez. Összességében az 5 rész egyben egy kalandos utazás volt. A filmet láttam korábban, nem volt rossz ugyan, de nem ugyanez mégsem.
-
válasz
l.skywalker
#186
üzenetére
Irigykedem hogy ezt most elhetted at eloszor
Imadtam en is PS4-en. -
l.skywalker
titán
válasz
l.skywalker
#167
üzenetére
2025. Október
Vásárlás: -0
•Végigjátszások/Eladások: +6
• Uncharted: Drake‘s Fortune Remastered (PS5)
• Uncharted 2: Among Thieves Remastered (PS5)
• Uncharted 3: Drake‘s Deception Remastered (PS5)
• Uncharted 4: A Thief’s End (PS5)
• Uncharted: The Lost Legacy (PS5)
• Pet Shop Snacks (Switch)Havi összes: +6
Előző havi állás: -42
----------------------------------
Összesen: -36
Tartalmas hónap volt a szeptember. Úgy alakult, hogy több időm akadt, gondoltam ezt nem pocsékolom el multi játékokra, hanem folytatom a PS címek kipróbálását. Rövid merlegeles után az Uncharted szerdára esett a választásom, abból is a felújított csomagokra. Már az első rész első 1-2 órájában éreztem, hogy ez nekem való játék és így mind az 5 rész le is pörgött egyhuzamban és már most hiányzik. Gyorsan utána elkezdtem a The Last of Us-t - jelenleg is ezzel játszók -
ldave
félisten
Október:

Szóval Galaxy 1-2, megvéve, bontatlanul ment egyelőre a polcra
Wii-n már végigjátszottam mindkét játékot, most egyelőre csak a birtoklási vágy hajtott, nem csak, hogy játszak is vele. De azért nem voltam Switch-es platformjáték nélkül, ugyanis a Kirby and the Forgotten Land van soron, megvettem mellé a Switch 2-es kiegészítőt, de még nem értem a végére, párhozamosan csinálom az alap és az új pályákat. Nincs már sok hátra, szerintem novemberben oda kerül a +1 pont. Ezen kívül megvettem Switch-re a Final Fantasy Tactics újrakiadását, az The Ivalice Chronicles-t. Ezt ki is próbáltam, az első fejeztet megcsináltam pár óra alatt, csak hogy lássam milyen lett ez a modern kiadás. A PSP-s változat megvan, szóval a játékot ismerem már régről. Az első benyomás teljesen jó, tök jó a szinkron, remek az ingame kódex. Ez egy sokkal jobb remaster/remake, mint amit a Tactics Ogre kapott.
Ami viszont a legtöbb időt vitte, az a Death Stranding 2: On the Beach. Ezt be is fejeztem, mármint a történetet, kb 50 óra volt bekötni a kontinenst. Alapvetően egy jó folytatás az első részhez, bár szerintem túlzottan könnyűre sikerült, szinte semmi nem maradt az első részt nyújtotta kihívásból. A játék vége, az utolsó fejezet és pálya viszont zseniális, igazi Kojima agymenés, imádtam minden pillanatát, szóval összességében azért pozitív élmény a játék, szerintem pár estét még játszom is vele, építek pár autópályát és vasutat még
A múltkor említett Bloodlines 2 és DQ 1-2-t végül nem vettem meg. Előbbinél megvárok egy akciót, mert továbbra is érdekel, utóbbinál viszont a Square hülyesége miatt egyelőre kivárok (nincs Switch 2 upgrade lehetőség...)
-
2025 október
Viszonylag keveset játszottam, az Outlwast fejeztem csak be. Amennyire tetszett az elején, úgy beleuntam 25-30 óra után. A Celeste-t vette meg Switchre, mellényúlásnak érzem, annyira nem tetszik (és rohadt nehéz is). Most a Horizon Forbidden West pörög PS5-ön, ez eléggé bejövős.
Végigjátszás:
Star Wars Outlaws (PS5)
Eladás: -
Vásárlás: -
Celeste (Nintendo Switch)
Havi összes: 0
2025 összes: 1 -
Bad Pritt
félisten
2025 október
Vásárlás:
-Végigjátszás:
- Beyond Good & Evil HD (Xbox, 200G)
- Castlevania: Symphony of the Night (Xbox, 200G)
- Dark Souls Remastered (PS4)Eladás:
-A világ szerintem három legjobb játékából kettőt back-to-back végigjátszani igazi ínyencség volt. A SotN nevetségesen kortalan és ha 30 év alatt nem öregedett semmit, sanszosan soha sem fog: elkezdtem keresgélni, de egyszerűen nincs játék a világon, ami ennyire kiállta volna az idő próbáját változatlan formában. Utána a DS1 érdekes volt, mert egyértelműen látszik az ihletettség, a metroidvania gyökerek, mindez a mára legendássá vált környezetben... látszik rajta a kor, néhány helyszínre nincs mentség, de ez a pályadizájn és a játék felépítése elejétől végéig páratlan.
Lett a hónapban egy nagy elhatározásom, előrendeltem a Resi Requiemet és addig nem akarok játékot venni, maximum egy kivételt teszek, ha megint egy masszív leárazást a Resi Village (5K körül), mert be kéne fejeznem végre. Megnéztem a wishlistjeimet meg hogy mik jelennek meg az elkövetkező 4 hónapban, igazából szerintem nagyobb gond nélkül tartható, max a Metroid Prime 4 gondolkodtat el, de az eddigi trailerek nevetségesen elavultak voltak, a legutóbbi treehouse játékmenet bemutató során már abszolút elmúlt az előrendelési inger. DS1 és Bloodborne platina lesz terítéken novemberben, aztán talán felszívom magam és jöhet a Cyberpunk...
Havi összes: +3
2025 összes: -3 -
-
Alapjáraton tetszett, bár én nem játszottam a Wildlands-zel, nem tudom hogy ahhoz képest milyen. A sztoriból sokkal többet ki lehetett volna hozni, mind az átvezetők minősége, mind mennyisége alapján, kicsit olyan, mintha a történettel kapcsolatos budget jelentős részét elvitte volna Jon Bernthal. Nem bánom, hogy végigjátszottam, de pár év múlva már semmire sem fogok emlékezni belőle.
-
RangerFox
veterán
válasz
RangerFox
#168
üzenetére
Október
Vettem:
- Super Mario Galaxy 1+2
- The Outer Worlds 2 (tesztelésre kaptam)Befejeztem:
- Silent Hill 2 RemakeEladtam:
- AC ShadowsMár a hónap első felében befejeztem a SH2-t, de még mindig a hatása alatt vagyok, egyik legjobb survival-horror játék nagyon komplex sztorival. Azóta is max fél órára tudtam leülni játszani a Space Marine 2-vel, de nem nagyon húzott be eddig. Közben interjúztam orrvérzésig új helyekre, végül kaptam is ajánlatot, így végre több időt fordíthatok majd a játszásra. Novemberben a Space Marine 2, illetve a Mario Galaxy lesz terítéken.
-
2025 október
Vettem:
Super Mario Galaxy 1+2 (Switch)
L.A. Noire Complete Edition (Steam)
Pokémon Legends: Z to A (Switch 2)
Befejeztem és eladtam: --
Befejeztem: --
Eladtam:
Sonic X Shadow Generations (Switch 2)
Összesen a hónapban: 2
---------------------------
Éves összes: 5 -
2025 október
Vettem:
- Battlefield 6 (PS5) -1
- Vampire Survivors (PS5) - 1Végigjátszottam:
- Achilles: Legends Untold (PS5)+1
- Ghost Reacon: Breakpoint (PS5) 0 - PS+ cím volt
- Battlefield 6 (PS5) +1Az augusztusi béta után nagyon vártam a BF6 októberi megjelenését, és nem csalódtam. Eddig 50 órám van a játékban, és a platinától is már csak három könnyű trófea választ el. Ugyan sokáig fogok még vele játszani, viszont mivel a sztorit is végignyomtam, ezért elkönyvelem végigjátszott játéknak.
Pár napja a feleségemnek kedve támadt a Vampire Survivorshoz, úgyhogy megvettem, és esténként azzal lazulunk, amikor a Battlefieldhez már nincs agyam.
A hónap elején befejeztem az Achilles-t, ami nem volt annyira jó, mint vártam, de elszórakoztam vele, valamint a hónap közepén, ha nem a Battlefielddel játszottam, akkor a Breakpoint sztoriját nyomtam. Olvastam a megjelenéskori problémákról, de azok nagy része már már ki lett kalapálva, így egy tök jó játékot ismertem meg. A sztori nem volt túl erős, de a testreszabható taktikai gameplay bejött.
A fentiek mellett még a Skyforce Anniversary trófeáit szereztem meg, és erősen agyalok a Skyforce Reloaded beszerzésén.Októberre nincs konkrét tervem, meglátjuk, hogy mi kerül le a polcról.
Idei összesített: -16
Elmúlt 5 év összesített: -99 -
válasz
l.skywalker
#174
üzenetére
Most volt akciós, 6.2 eur-ért sikerült beszerezni.
-
l.skywalker
titán
A Hades Switchre nagyon elkezdett buzerálni. Nekem is kellene valami olyan, amit "ágyban fekve" lehet nyomkodni.
(That what she said)
A Vampire Survivors lenne még ilyen, de azzal már játszottam sokat PC-n ill. xCloud-on. Igazából most, hogy a Deep Rock Galactic Survivor megjelent Xbox-ra, abban bízom, hogy majd megjelenik Switchre, ahogy a Megabonk is.
De most, hogy minden IS drágul, egyre inkább érik bennem egy Steam Deck vásárlás
-
2025 szeptember
Star Wars Outlaws pörgött valamennyit, de kicsit lekattantam róla, úgyhogy annyira sok nem ment bele, talán a történet 2/3-nál járhatok benne. Most főképp Hades-el nyomom Switchen, esténként lenyomok 1-1 runt-t, az egy kényelmes 1 óra körüli játék nekem, semmi komoly gondolkodnivaló, csak agyatlan csépelés, most erre van agyi kapacitásom.
Végigjátszás: -
Eladás:
- Call of Duty: Modern Warfare (2019) (PS4) (végigjátszottam, így nem ér pontot)
- Call of Duty: Modern Warfare 2 (2022) (PS5) (végigjátszottam, így nem ér pontot)Vásárlás:
- Dead Island 2 (PS5)
- Dragon Ball Z Kakarot (Nintendo Switch) (megvolt már más platformon)
- Hades (Nintendo Switch)
- Horizon Forbidden West: Burning Shores (PS5)Havi összes: -3
2025 összes: 1 -
RangerFox
veterán
Spórólósan, Hardon ha már két ellenfél van ugyanabban a szobában, akkor úgy érzem, hogy már az életemért küzdök, meg így amúgy se lát el túl sok ammoval a játék (egyébként kicsit unfair a mentési rendszere, sokszor nagyon messze rak vissza halál után).
Rettentően nyomasztó az atmoszférája, rendesen megvisel amkor játszok vele. Talán még a Dead Space volt ilyen, meg az Alien Isolation. Nekem az eredeti kimaradt, de a csattanóját ismerem, így különleges élmény átélni az egészet.
Guitar14: Feltételezem igen.
-
Guitar14
senior tag
válasz
Guitar14
#154
üzenetére
2025 Szeptember:
Vásárlások -2
LEGO Star Wars The Skywalker Saga (Switch)
LEGO 2K Drive (PS5)
Végigjátszások +1
-
Eladások +1
Forza Horizon 1 (Xbox 360) nem jár plusz mert már rég vettem, ide írogatás előtt
LEGO Star Wars The Skywalker Saga (Switch)
[Havi: -1]
[2025 Összesen: -9]
Játékban nem volt gazdag a hónap, meg nem is nagyon lesz idén. Örököltem házat így most arra sok idő megy. (meg pénz is) Emiatt megválok pár játékomtól is amikkel nem játszok/megvan home társamnál.
Visszakerült a gamepass-ba a High on Life, azt játszom meg ráfüggtem az anno golddal behúzott Torchlightra.RangerFox:
Vajon kitalálod a havi listámból, hogy nekem bejött-e a Lego SW Skywalker Saga?
-
ldave
félisten
Szeptember:

Történelmi hónap, csak + pontjaim vannak
Még júliusban vettem PS5-re a Silent Hill 2 tavalyi felújított kiadását és most volt hangulatom végig is játszani. Lassan haladtam, nekem ez egy nehezen emészthető élmény, főleg a játék második fele, amikor már szinte alig vagyunk világosabb helyszínen. Normal nehézségen játszottam, kb 20 óra volt az első ending, elkezdtem easy-n egy NG+ menetet is, nem tudom befejezem-e. Szerintem ez egy nagyon jó feldolgozása lett az eredeti játéknak, a hangulat, a hangok tökéletesek, egyedül a játék vége felé kezdett a sok ellenfél már zavaró lenni. Bár szerintem nem igazán játszottam effektíven, mert a végére maradt vagy 200 töltényem és 20 gyógyitalom, szóval sokkal agresszívebben is lehetett volna harcolni, nem pedig mindenkit spórolva, lassanként lecsapkodni a csővel.
A másik végigjátszásom a múlt hónapban vett Bookwalker játék volt. Ez egy viszonylag egyszerű kalandjáték, lineáris, egy végigjátszás van benne, nincsenek benne választási lehetőségek. Egy hétre lekötött, esténként 1-2 órát haladva.
A Warcraft 3 végigjátszás egyelőre pihenőn. Most laptop elé kevésbé volt kedvem leülni esténként.Október már nem lesz ilyen pozitív pontok terén, egyből egy Galaxy 1+2 vásárlással indul majd
Aztán jön még a Bloodlines 2, DQ 1+2 HD, szóval lesz mire költeni
-
RangerFox
veterán
válasz
RangerFox
#155
üzenetére
Szeptember
Vettem:
- The Plucky Squire
- Ori and the Blind ForestVégigjátszottam:
- Donkey Kong Bananza
- Captain Toad Treasure Tracker
- Lego Star Wars: The Skywalker’s Saga
- Cat Quest 2
- Curse of the Dead Gods
- Cyberpunk 2077 Complete EditionTartalmas hónap volt, befejeztem a DK-t (szolid, de nem goty számomra, a tavalyi Astro Bot, vagy a Mario Odyssey köröket ver rá). A Captain Toad viszont nagyon cuki és kreatív volt, habár ebben a formulában kb. ennyi is van, még egy részt már nem játszanék végig, ha készülne belőle. A Lego SW meg a Cat Quest nagy csalódás, bugyuta játékmenete van mindkettőnek, a Cat Quest ráadásul nagyon balanszolatlan co-op élmény. Nagy meglepetés volt a Curse of the Dead Gods, nagyon szórakoztató és addiktív a játékmenete, ideális Hades-pótlék volt a második része előtt. Befejeztem hosszú évek után a Cyberpunkot a DLC-jével együtt, a DLC parádés lett, az alapjáték több sebből vérzik, de azért a nagy részét élveztem.
Októberben a Silent Hill 2 Remake lesz terítéken, melynek már a felénél tartok. Új megjelenésekből és vásárlásokból kicsit visszafogom magam, mert 17 játék van már a backlogomban...
-
l.skywalker
titán
válasz
l.skywalker
#141
üzenetére
2025. Augusztus-Szeptember
Vásárlás: -0
•Végigjátszások/Eladások: +1
• Astro BotHavi összes: +1
Előző havi állás: -43
----------------------------------
Összesen: -42
Szeptember elején a végére jutottam az Astro Bot-nak. Teljes egészében végigjátszottam, platináztam is minden 100% lett. Mikor elkezdtem bevallom nem értettem, miért kaphatott ez a játék GOTY díjat, de mikor véget ért akkor csak azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy "Mikor lesz második része?" - Ahogy nehezedik a játék úgy lesz egyre jobb, mert a kihívások legyőzése hatalmas elégtétel. Volt olyan pálya, amit több órán keresztül próbálgattam. A játékba épített Easter Egg-ek ill. cameo-k pedig különösen kedvessé teszik, szerintem minden percét megérte.
Ezen túl az elmúlt két hónap szinte eseménytelenül telt, már ami a játékokat illeti az életemben. Intenzív volt IRL az augusztus és szeptemberben elindult az iskola, ilyenkor valahogy mindig kevesebb időm jut játszani, ha jut is akkor is inkább kevésbé sztori orientált dolgokkal játszok, amik ebben a hónapban a: Destiny 2, BF6 Beta, BF2042 voltak ill. belekezdtem Switchen a Mario + Rabbids Spark of Hope-ba (13 perce erejéig) ill. PS5-ön COD MW2 Remastered sztorijával puttyogtattam. A gyerekekkel játszottunk Halo CE co-op kampányt ill. Plants vs. Zombies: Battle for Neighborville-t.Egy ilyen szegényes két hónapban régen rengeteg játékot vettem, de döbbenve néztem végig minden számlámat, hogy nem költöttem videójátékra. Persze sok ingyenes dolog befigyelt, de elmondhatom, hogy "Skywalker Lajos vagyok és 3 hónapja tiszta!"
-
Bad Pritt
félisten
2025 szeptember
Vásárlás:
-
Végigjátszás:- South of Midnight (Xbox)
- Sleeping Dogs (PS5, platina)Eladás:
-Kellemes hónap, nagyrészt a Helldivers 2 pörgött, mellette volt időm egy Sleeping Dogs platinára meg befejeztem a South of Midnightot. Októberre Beyond Good & Evil HD, Castlevania SotN lesz terítéken, meg be kéne fejeznem a Super Mario 3D Worldöt, de nagyon nem akaródzik.

Havi összes: +2
2025 összes: -6 -
2025 szeptember
Vettem:
- Assassin's Creed: Shadows (PS5) -1
- Star Wars: Outlaws (PS5) - 1
- Achilles: Legends Untold (PS5) -1
- Mirror’s Edge (PS3) -1
- Dante’s Inferno (PS3) -1
- Gravity Rush: Remastered (PS4) -1Végigjátszottam:
- Batman: Arkham Origins - Blackgate (PS Vita) +1
- Achilles: Survivor (PS5) +1Játék szintjén viszonylag lightos hónap volt a szeptember, de azért belefért két végigjátszás. Lement a PS Vitás Batman, amit régen szerettem, de most kevésbé jött be, főleg a borzasztó térképhasználat miatt, valamint a feleségemmel befejeztük az Achilles: Survivort. Ez utóbbi tök jó játék volt, ami miatt bele is kezdtem a Legends Untoldba, de az egyelőre kevésbé kapott el. Beletettem még 15 órát a Star Wars: Outlaws-ba, ami határozottan egy nem rossz játék, de az elmúlt egy hétben inkább mindig mást indítottam el. A hó végén öcsémmel elkezdtük a Ghost Reacon: Breakpointot is, ami meglepően bejön mindkettőnknek, úgyhogy esténként azzal szórakozunk.
Ugyan nem volt olyan sok időm játszani, de pénzt költeni szerencsére igen. Megérkezett a még előző hónapban rendelt, azóta meg is szűnt PGS-től az AC: Shadows és a SW: Outlaws, valamint digitálisan megvettem az Achilles: Legends Untold című játékot. A meglepetés a hónap végén jött, amikor sikerült lecsapnom egy lemezes Gravity Rush: Remasteredre, amire már nagyon régóta vadásztam. Mivel az eladó árult PS3-as játékokat is, kértem tőle egy Mirror's Edge-et, ami bár megvan PS3-on digitálisan, de még nem játszottam végig azon a platformon (csak ezer éve PC-n), valamint egy Dante's Infernót, ami mindig is birizgálta a fantáziám.
Az előző hónapban elfelejtettem pontot számolni, de a szemfülesek észrevehették, hogy az idei teljes backlog eltakarítás talán nem fog összejönni.
Idei összesített: -16
Elmúlt 5 év összesített: -99 (-87-ről indultam idén, szóval... koponya emoji) -
Megesik az olyan. Én utoljára talán a LEGO SW Skywalker Saga-val voltam így, belekezdtem, lenyomtam az első trilógiát, tetszett, aztán kiestem a gaming-ből egy rövidebb időre és utána meg már nem volt kedvem folytatni. Azóta ott pihen a gépen. De a DA inqusition-ről is lejöttem, tizenpár órát raktam bele, de épp olyan szakaszban volt az életem éppen, hogy nem tudtam egyszerűen rákoncentrálni rendesen és az a játék igényli. Annyi sztoriszál meg karakternév, meg minden is van benne, hogy nagyon overwhelming volt az egész és nem tudtam folytatni. Pedig pontosan tudom, hogy amúgy imádnám az ilyesfajta játékokat, amibe így bele lehet b.zulni, de nincs rá agyi kapacitásom
-
RangerFox
veterán
válasz
RangerFox
#137
üzenetére
Augusztus
Vettem:
- Assassin’s Creed: Shadows
- Lego Star Wars: The Skywalker’s Saga
- Warhammer 40K: Space Marine 2Végigjátszottam:
- Dear me, I was…
- Hogwarts LegacyEseménydús volt a nyár utolsó hónapja, barátnőm végre másfél év után a végére ért a Hogwarts Legacy-nek (én segítettem neki az utolsó bossnál, meg amik nagyon nem mentek neki). Így jó volt megtapasztalni a játékot, visszahozta a filmek hangulatát, amíg a Roxforton belül bóklásztunk, viszont szerintem amint kilépett az épületből, nem működött jól, és ugyanaz a sablonos open world light rpg volt, mint amiket a ubisoft csinál az utóbbi 10 évben.
Ezen felül tegnap értem a Donkey Kong végére, szolid 8.5 pontos 3D platformer, de nem annyira maradandó, kreatív és cuki, mint amilyen a Mario Odyssey volt (sőt, még az Astro Botot is felé tenném, azt jobban élveztem, és nem volt ennyire változó a pályák minősége).
A Cyberpunk DLC-jét is végigjátszottam, az nagyon jó volt, a sztori végén a katarzis azonban elmaradt, lehet csak a rossz döntések következményeként... Az alapjátékból is már csak 5-6 küldetés van, így szeptemberben az lesz a fő terítéken.
-
Guitar14
senior tag
válasz
Guitar14
#139
üzenetére
2025 Augusztus:
Vásárlások 0
-
Végigjátszások +1
Hotshot Racing (Switch)
Eladások 0
-
[Havi: +1]
[2025 Összesen: -8]
Sokat nem játszottam, de végre kiizzadtam a Hotshot Racingbe az összes arany serleget. Legnehezebb fokozaton már azért elég unfair, de sikerült. (Bárcsak Trackmania Lagoon-ba is sikerülne az utolsó előtti pálya aranyra mert azt is már próbáltam 100x de nem megy és emiatt nem tudom befejezni
) -
ldave
félisten
Végig, de digitálisan.

Megvan a dobozos is, azt kezdtük el még a covid időszak előtt, ott talán a harmadáig jutottunk, de aztán jöttek a lezárások és akkor váltottunk digitálisra. Hatalmas előnye így, hogy nem kell setupolni meg a lényeket vezérelni, számolni, mert a gép megcsinálja. Amíg az eredetiben lenyomtunk egy partit, addig digitálisan kb. hármat. Persze, sokkal nagyobb feeling a tábla, figurák, stb, de hát vagy az, vagy kevesebb macera.
-
ldave
félisten
Augusztus:

Hát, továbbra sem volt sok játékidő a hónapban.
A társasjátékos csapattal megvettük a Frosthaven-t, a Gloomhaven folytatását. Ez egyelőre early access, szóval eléggé sok buggal találkoztunk, meg nem is működik még minden. De a Gloomhaven is ilyen volt, aztán szépen rendbe tették a teljes megjelenésre, remélem itt is így lesz, mert érdekesek az új karakterek, változások.
PC-re megvettem a Warcraft 3 remake kiadást. Ez volt ami megjelenésekor rengeteg negatív kritikát kapott, de aztán hosszú évek után nemrég kapott egy komoly frissítést és csomó mindent megcsináltak benne, amit eredetileg is kellett volna. Jelenleg a orc kampány elején vagyok (3. sztori), esténként 1-1 pályát haladok előre. Ez továbbra is egy remek RTS, szuper karakterekkel, akik a WoW-ban azóta is velünk vannak valamilyen módon.
A <5 euró alatti akcióban ezt a Bookwalker játékot néztem ki, de még csak belekóstoltam. Ez egy kalandjáték, a szokásos tárgyhasználós fajtából. Nem gondolom, hogy hosszú lenne, tippre ez a 6-10 óra kategória, szóval majd legközelebbre már talán végzek vele.
Más nem nagyon volt, de elég sok a kísértés továbbra is mindenféle platformon, igyekszem ellenállni és a már megvett játékokat elővenni, nézek rád Death Stranding 2
-
Bad Pritt
félisten
Nagyon nem. Két dolog rendesen idegelt végig, az egyik, mikor off screen elkezdenek lövöldözni, a másik az rng, mikor nem ugyanazt csinálják az ellenséges, mint egy korábbi próbálkozásnál. Hotline Miami nekem sokkal jobban tetszett, azok valahogy jobban voltak balanszolva.
-
2025 augusztus
Lepörgött két COD, az MW 2019 meg viszonylag tűrhető trophy listtel bírt, úgyhogy abból a platina is meglett. Az MW2-ről kisregényt tudnék írni, mármint arról hogy milyen körülményes játékra bírni a lemezt, mennyire macera telepíteni, mekkora egy bugos fos stb.
Maga a játék amúgy nem lett volna rossz, de talán az MW 2019 jobban bejött. Switchen lement a GTA Trilogy utolsó része is, a San Andreas. Ezt nagyon élveztem, 35 óra belement, egy 82% overall completion lett meg, aztán ott letettem, megcsináltam mindent ami érdekelt benne. Kis iOS géming is volt, Balatonon rövidebb játékokat játszottam végig mobilon. Most az SW Outlaws pörög, az nagyon tetszik.Végigjátszás:
- Call of Duty: Modern Warfare (2019) (PS4)
- Call of Duty: Modern Warfare 2 (2022) (PS5)
- Grand Theft Auto: San Andreas - The Definitive Edition (Nintendo Switch)
- Pilgrims (iOS)
- Valiant Hearts - Coming Home (iOS)Eladás: -
Vásárlás: -
Havi összes: +5
2025 összes: 4 -
2025 augusztus
Vettem
- Hitman: World of Assassination (PS5) -1
- Peak (Steam) -1
- Achilles: Survivor (PS5) - 1Végigjátszottam:
- The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered (PS5) 0 - öcsém vette
- Indiana Jones and the Staff of Kings (PS5) 0 - PS+
- Sly Cooper and the Thievius Raccoonus (PS5) 0 - PS+
- Assassin's Creed: Mirage (PS5) +1A hónap elején befejeztem az Obiliviont, ami a végére is ugyanolyan bugos valami maradt. A megítélésem nem változott, ez a játék több törődést érdemelt volna.
A PS+ katalógust böngészve kedvet kaptam (a mai szemmel) kisebb címekhez, így lenyomtam a a PS2-es Indiana Jones-t, majd a Sly Cooper első részét. Ez utóbbi különösen régen izgatta már a fantáziám és nem csalódtam. Az Indiana Jones inkább érdekes volt, mint jó, de nem bántam meg.
A hónap végére a Mirage maradt, ami nagyon nagy felüdülés volt az open world Assassin's Creedjei után. Ma reggel fejeztem be, nagyon tetszett, jöhet a következő ilyen.Akcióban megvettem a Hitman 3-at, ami régóta a radaromon volt, a Peaket, amit a haverokkal kezdtünk el játszani, valamint az Achilles: Survivort, amit a PS5 topikban éltettek.
Volt még két vásárlásom, az AC: Shadows és a Star Wars: Outlaws is elvileg már napok óta úton van felém, de mivel még nem fizettem ki őket, majd csak a következő havi listán lesznek rajta.Szeptemberre csak trófeatakarításos terveim vannak, de meglátjuk, hogy mit kapok le random a polcról.
-
2025 augusztus
Vettem:
No Sleep For Kaname Date - From AI: THE SOMNIUM FILES (Aiba Edition with sticker) (S2)
Sonic X Shadow Generations (Day One Edition) (S2)
Kirby and the Forgotten Land (NS2 Edition) +Star-Crossed World (S2)
Gears of War (Reloaded) (PS5)
Assassin’s Creed Shadows (PS5) (steelbook, sleeve)
Befejeztem és eladtam: --
Befejeztem: --
Eladtam:--
Összesen a hónapban: 5
---------------------------
Éves összes: 1 -
Bad Pritt
félisten
2025 augusztus
Vásárlás:
-
Végigjátszás:- The Hong Kong Massacre (PS5)
- Tekken 8 (PS5)Eladás:
-Felszívtam magam és lenyomtam a Hong Kong Massacre-t, emellett lepörgött a Tekken 8 sztorija és az árkád mód is, már csak az online trófeák vannak hátra és platina. Death Stranding 2-t kölcsönadtam, mert valahogy nincs most hangulatom ekkora játékhoz, Sleeping Dogs-ba kezdtem bele, illetve jó pár demót kipróbáltam (Hell is Us, My First GT, Lost Soul Aside, Gothic Remake, BF6), GT meg BF6 meggyőzött, többi kuka.
Havi összes: +2
2025 összes: -8 -
l.skywalker
titán
válasz
l.skywalker
#130
üzenetére
2025. Június
Vásárlás: -0
•Végigjátszások/Eladások: +0
•Havi összes: +/- 0
Előző havi állás: -43
----------------------------------
Összesen: -43
Tartalmatlan hónapom volt. Néha le-leültem kicsit játszogatni de IRL elfoglaltságok miatt érdemben semmibe sem tudtam belemélyedni. Cserébe nem is vettem semmit. -
ldave
félisten
Július:

Hát, mondhatni teljesen eseménytelen volt játék szempontjából a nyár közepe. Nyaralni voltunk, családi programok, hétköznap este is gyakran volt valami egyéb.
A Death Stranding 2-be csak belenéztem, még a nyaralás előtt, 2-3 órára, azóta nem is folytattam, szóval ezt majd hamarosan újrakezdem, teljes fókusszal.
Akcióban megvettem a Silent Hill 2 remake-t, de még el nem indítottam.
Tavaly ilyenkor jelent meg a WoW aktuális kiegészítője, akkor játszottam kb 2 hónapot, most befizettem újra, azóta jött egy új zóna és hamarosan jön még egy teljesen új terület, vele együtt dungeon és raid. Szóval most kicsit wowozok

Nagyjából ennyi. Augusztusban lesz sok megjelenés ami érdekel (Dawn of War remake, Endless Legend 2, Kirby Switch2 update), venni nem igazán kéne semmit, így is van most bőven aktuális játék ami megvan, de hát tudjuk hogy megy ez
-
2025 július (mert már úgyse játszok végig semmit) + április, mert az elveszett
Vettem:
- Mafia Trilogy (PS4) -3
- Assassin's Creed: Mirage (PS5) -1
- Clair Obscur Expedition 33 (PS5) -1
- John Wick Hex (PS5) -1
Végigjátszottam:
- NILAhogyan előző hónapban írtam, elkezdtem a Death Strandinggel játszani, de 8 óra után lepattantam róla. Tetszik a játék, de valahogy most sem kapott el annyira. Látom az érdemeit, de bármikor csippan a PS5, mindig valami mást indítok el.
Talán augusztusban folytatom, de előtte befejezem az Obliviont, amit öcsém vett meg, amikor májusban megkapta a PS5-öt. A játék háromnegyedénél járok, anno többször végigjátszottam, de most valahogy bénácskának hat az egész, és a Bethesda pont semmi effortot nem tett abba, hogy minimálisan is vállalható legyen a játék technikai oldala. A nosztalgia miatt azért végig fogom vinni.
A PS5-ön a hónap legtöbbet játszott játéka egyértelműen a Balatro volt, amit anno ugyan megvettem Steamdeckre, de a feleségem kitúrt előle, ezért nagyon megörültem pár hete, amikor bejelentették havi PSPlus játéknak. Természetesen ezúttal is el lettem nyomva.Vásárlások terén gyümölcsöző volt a hónap, sikerült lecsapnom egy lemezes Mafia Trilogy-ra, valamint egy olcsóbb Mirage-t is kértem mellé, ha már egy postaköltségbe belefért a kettő. A feleségem kinézte magának a Clair Obscure-t, így az is a polcra került. Az egyetlen hirtelen felindulásból elkövetett vásárlásom a John Wick Hex volt, amiről bejelentették, hogy le fog kerülni az összes digitális store-ból, és elkapott a FOMO érzés. A játék koncepciója tetszett, és a John Wick első részét is szeretem nagyon, úgyhogy egy "fck it why not" sóhajjal, sejtésem szerint pár perccel a Store-ból való levétel előtt megvettem.
Augusztusra nincs nagy tervem, talán a Death Strandinget folytatom.
Idei összesített: -10
Elmúlt 5 év összesített: -93 (talán, de valahogy mindig más jön ki... a lényeg, hogy nem csökken)
----------------------------------------
2025 április
Vettem:
- Guild Wars: Eye of the North (Steam) -1
⁃ Quantum Break (Steam) -1
Végigjátszottam:
- Gran Turismo 7 (PS5) +1
- Horizon: Forbidden West (PS5) 0 - csináltam egy ultra hard végigjátszást
- Oxenfree (Switch) +1
- Robocop (PS5) 0 - PS+-ból van meg
⁃ Oxenfree II (Switch) +1 -
RangerFox
veterán
Húha, én már nem tudom visszaszámolni a pontjaimat, de leírom az idei termést.
Backlog:
1. Hogwarts Legacy
2. Brothers: A Tale of Two Sons Remake
3. The Last of Us Part II Remastered
4. Alien Isolation
5. Silent Hill 2 Remake
6. Cyberpunk 2077 Complete Edition
7. Unravel TWO
8. Split Fiction
9. A Way Out
10. Final Fantasy VII Rebirth
11. Cat Quest 2
12. Yakuza 0: Director’s Cut
13. Curse of the Dead Gods
14. Pentiment
15. Death Stranding 2
16. Captain Toad Treasure Tracker
17. Ori and the Will of the Wisps
18. Tunic
19. Donkey Kong Bananza
20. Dear me, I was…Végigjátszott:
1. Astro Bot
2. Baldur’s Gate III
3. Civilization VII
4. Alan Wake 2
5. Monster Hunter Wilds
6. Clair Obscur: Expedition 33
7. Forza Horizon 5
8. The Last of Us Part I
9. Silent Hill: Short Message
10. Mario Kart World
11. Death’s Door
12. Elden Ring: Nightreign
13. Bravely Default Flying Fairy HD Remaster
14. Civilization VI
15. Call of Juarez: Gunslinger
16. Super Mario Party Jamboree + Jamboree TV
17. Two Point HospitalA hónapban főleg a Cyberpunk és a Donkey Kong pörgött, előbbinek a kétharmadánál tartok (a DLC végén), utóbbinak pedig a felénél. A CP-t rendesen kikupálták, az alapjátéknak vannak gyermekbetegségei, the a Liberty City mindenért kárpótol, nagyon élvezem, akárcsak a Donkey Kongot. Augusztusban tervezek mindkettőnek a végére érni, aztán szerintem végre előveszem a Silent Hill 2 Remake-et, ha már úgyis jön szeptemberben az f.
-
2025 április
Vettem:
Jet Kave Adventure (Switch) (digital)
Sherlock Holmes: Crimes and Punishments (PS4) (digital)
Sherlock Holmes: The Devil's Daughter (PS4) (digital)
Trine 5 (Switch) (digital)
Befejeztem és eladtam: --
Befejeztem:--
GTA V (PS5) (digital)
Eladtam:
Star Wars Jedi: Survivor (PS5)
God of War: Ragnarok (PS5)
Stellar Blade (PS5)
Összesen a hónapban: 0
---------------------------
Éves összes: 7
2025 május
Vettem:
Final Fantasy XVI (PS5)
Befejeztem és eladtam:
Befejeztem:
Eladtam:
Death Stranding - Director's Cut (PS5)
Assassins Creed Mirage (Launch Edition) (PS5)
Octopath Traveller (Switch)
Kingdom: New Lands (Switch)
Mario+Rabbids: Sparks of Hope (Gold Edition) (Switch)
Wasteland 2 Director’s Cut (Switch)
Trials of Mana (Switch)
Stern Pinball Arcade (Switch)
Sega Megadrive Classics (Switch)
Atari 50: The Anniversary Celebration (Steelbook) (Switch)
Detective Pikachu Returns (Switch)
Prince of Persia: The Lost Crown (Switch)
Axiom Verge Multiverse Edition (Switch)
Asterix and Obelix XXL 2 Collectors’ Edition (Switch)
Spec Ops The Line (Xbox 360)
Aliens Dark Descent (PS5)
Prince of Persia: The Lost Crown (PS4)
LEGO Worlds (PS4)
Dying Light (PS4)
Összesen a hónapban: -18
---------------------------
Éves összes: -11
2025 június
Vettem:
Cyberpunk 2077 Ultimate incl Phantom Liberty (Switch 2)
Fast Fusion (digital (S2)
Silent Hill 2 Remake (PS5)
Befejeztem és eladtam: --
Befejeztem:
God of War: Ragnarök (PS5 digital)
Doom: The Dark Ages (PC GamePass)
Eladtam:-- (nem számolom a wii U gyűjtemény majdnem teljes felszámolását)
Összesen a hónapban: 1
---------------------------
Éves összes: -10
2025 július
Vettem:
Super Mario Party Jamboree – Nintendo Switch 2 Edition + Jamboree TV (Switch 2)
Donkey Kong Bananza (S2)
No Man's Sky – Nintendo Switch™ 2 Edition (digital) (S2)
Operencia: The Stolen Sun (digital) (Switch)
AI: THE SOMNIUM FILES (digital) (Switch)
AI: THE SOMNIUM FILES - nirvanA Initiative (digital) (Switch)
Befejeztem és eladtam: --
Befejeztem: --
Eladtam:--
Összesen a hónapban: 6
---------------------------
Éves összes: -4
("Word archivum alapján"
) -
ldave
félisten
Ahogy látom sok beszámoló elveszett innen.
Nekem március az utolsó ami még megvan, most csak így tudom beírni ide, a továbbiakat, a havi írásnak sajna már annyi

Júliust majd már újra rendesen.
-
Bad Pritt
félisten
2025 április és kimaradtak
Vásárlás:
- Crypt Custodian (PS5, digitális)
- Super Mario 3D World +Bowser's Fury (Switch, kártya)
- Super Mario Odyssey (Switch, kártya)
- New Super Mario Bros U Deluxe (Switch, kártya)
- Super Mario Wonder (Switch, kártya)
- Mario Kart World (Switch 2, digitálisVégigjátszás:
- Crypt Custodian (PS5, platina)
Eladás:
-Havi összes: -5
2025 összes: -10 -
Nagyjából próbáltam összeszedni az elmúlt hónapokat újra, többé kevésbé sikerült.
2025 áprilisVégigjátszás:
- RoboCop: Rogue City PS52025 május
Végigjátszás:
- High on Life PS5
- SteamWorld Quest: Hand of Gilgamech Nintendo SwitchVásárlás:
- Dragon's Dogma 2 PS5
- Dying Light 2 Stay Human PS5
- Star Wars Outlaws PS5
- The Elder Scrolls V: Skyrim Anniversary Upgrade PS52025 június
Végigjátszás:
- The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition PS52025 július
Végigjátszás:
- Diablo IV PS5
- Grand Theft Auto III - The Definitive Edition Nintendo Switch
- Grand Theft Auto: Vice City - The Definitive Edition Nintendo Switch
- Saints Row IV Re-Elected Nintendo SwitchEladás:
- Ash of Gods: Redemption PS4Vásárlás:
- Grand Theft Auto III - The Definitive Edition Nintendo Switch
- Grand Theft Auto: Vice City - The Definitive Edition Nintendo Switch
- Grand Theft Auto: San Andreas - The Definitive Edition Nintendo Switch
- Mario + Rabbids Sparks of Hope Nintendo Switch
- Call of Duty: Modern Warfare (2019) PS4
- Call of Duty: Modern Warfare 2 (2022) PS52025 összesítve: -1
-
Bad Pritt
félisten
Zárom a hónapot, meg látom eltűnt néhány júniusi komment, úgyhogy kombinálom a kettőt.
2025 június-július
Vásárlás:
- Lies of P+ Overture (PS5, digitális)
- Death Stranding 2 (PS5, lemez)
- Mafia: Definitive Edition (PS5, digitális)
- Tekken 8 (PS5, digitális)Végigjátszás:
- Lies of P
Küszködök a Switch-csel, Mario Kartot hamar meguntam, 3D Worlddel szórakozom ott épp, ebben vannak ötletes pályák. PS-en Death Stranding 2 megyeget, mellé megvettem a Tekken 8-at és iszonyat ráfüggtem, baromi jó játék még azzal együtt is, hogy az online balansz még számomra is érezhetően problémás.
Eladás:
-Havi összes: -3
2025 összes: -5 -
l.skywalker
titán
válasz
l.skywalker
#113
üzenetére
2025. Június
Vásárlás: -10
• Warhammer 40K: Boltgun (Humble Choice June 2025)
• Legacy of Kain Soul Reaver 1&2 Remastered (Humble Choice June 2025)
• Nobody Wants to Die (Humble Choice June 2025)
• Dungeons of Hinterberg (Humble Choice June 2025)
• Tchia (Humble Choice June 2025)
• Sker Ritual (Humble Choice June 2025)
• Biped (Humble Choice June 2025)
• Havendock (Humble Choice June 2025)
• Horse Tales: Emerald Valley Ranch (Nintendo Switch)
• MARIO + RABBIDS SPARKS OF HOPE (Nintendo Switch)Végigjátszások/Eladások: 1
• Clair Obscur: Expedition 33 (PS5)Havi összes: -9
Előző havi állás: -34
----------------------------------
Összesen: -43
Költözés, felújítás közepén vagyok így sok idő nem jut a játékra. Júniusban még volt egy kis nyugi, akkor végigvittem a Clair Obscur: Expedition 33-at, nagyon tetszett, pedig elsőre nem éreztem úgy, hogy ez az én játékom lesz. Utána elkezdtem PS5-ön az Astro Bot-ot, de jött a költözés és a felújítás és azóta nincs időm nagyon játszani. A HB Choice-ra kaptam megint kupont, ezért megint megvettem, mert jó volt a havi kínálat - főleg nyomott áron ill. a gyerekeknek a költözés idejére szerettem volna, ha valami handheld móka van, ezért vettem Switch-re 2 akciós játékot - mint kiderült, nagyon tetszik nekik. -
2025 június
Vettem:
Cyberpunk 2077 Ultimate incl. Phantom Liberty (Switch 2)
Fast Fusion (digital) (S2)Befejeztem és eladtam: --
Befejeztem:
God of War: Ragnarök (PS5 digital)
Doom: The Dark Ages (PC GamePass)Eladtam:-- (itt konkrétan szomorú szívvel, de objektíven végiggondolva volt egy nagy eladásom, elbúcsúztam a Nintendo wii U géptől és a játékgyűjteményemtől, 1-2 ritkaságtól eltekintve... aminek örülök, hogy egy jó barátom vette meg egyben, mégpedig az, akitől annak idején a gépet vettem, még a Nintendo Account-ja is rajta van...)

Összesen a hónapban: 0
---------------------------
Éves összes: -11 -
Guitar14
senior tag
válasz
Guitar14
#118
üzenetére
2025 Június:
Vásárlások 0
-
Végigjátszások +1
Gravel (Xbox Series X)
Eladások +1
GTA Definitive Edition (Switch)
Tony Hawk's Pro Skater 1+2 Remake (PS4)
[Havi: +2]
[2025 Összesen: -7]
Végignyomtam a Gravelt, nem a legjobb játék, de nagyon élveztem a sebességet és az arcade élményt benne. Az arénák azok rémálmok, főleg, hogy mindig utolsóként állsz a rajtrácson és nagyon nehéz előzni.
Eladtam a GTA Def. editiont mert home-társam megvette digitálisan Xbox-on és iszonyat jó ott a teljesítmény, élvezhetőbb, szintén ez volt a helyzet a Tony 1+2-vel csak azért nem jár pont mert már végigjátszottam.
Továbbá "becsúszott" egy PS5 Slim is a házba, irtó jó áron volt garanciásan úgyhogy nem hagytam ki, bár még nem vettem meg semmit rá. (kívánságlistán a Returnal meg esetleg az Uncharted)
High on Life ebben a hónapban visszajön gamepassba úgyhogy azt fogom nyomni ha lesz szabadidőm.
-
2025 június
Vettem:
- Fights in Tight Spaces (Steam) -1
- The Saboteur (Steam) 0 (PS3-on már platina)
- Deathspank (Steam) -1
- Deathspank: Thongs of Virtue (Steam) -1Végigjátszottam:
- X-Men Origins: Wolverine (PS3) +1
- Dead Island 2 (PS5) 0 - PS+
- Cult of the Lamb (PS5) 0 - PS+
- GTA 3 Definitive Edition (PS5) +1Amikor elkezdtem az évet, kicsit tartottam a backlogomtól, de rá kellett jönnöm, hogy elég nagy, tud magára vigyázni.
Viccet félretéve, sehogy sem haladok a takarítási projekttel, részben azért, mert a PS+-os játékokkal nagyon jól elvagyok.
A hónapban befejeztem PS3-on a Wolverine-t, ami ott lesz a top kedvencek között, valamint lement a GTA 3 új kiadása is. Az előző hónapban említett coop játékokat is végigjátszottam, a Cult of the Lamb a feleségemmel lett teljesítve, viszont a Dead Island 2-ből kihullott menet közben öcsém, így azt végül egyedül fejeztem be.Egy podcastben említette az egyik hoszt a Fights in Tight Spaces-t, amit be is húztam és már elég sok órát bele is tettem. Nagyon jó játék, de nem tudom, hogy végig lesz-e játszva, túlságosan sokszor halok benne. Azért nem adom fel.
Ezen felül megvettem három játékot is a Steam wishlistemről. A Saboteur volt a legelső PS3-as platinám (és már előtte PC-n is lement), és van esély, hogy ismét végig akarom játszani, ezért lecsaptam a Summer Sale keretében rá, valamint az első két Deathspank játékot is. Őket anno a virágboltos tinédzser koromban végigjátszottam, de szeretném elmondani ezt az eredetiről is.Júliusban nincs konkrét tervem, valószínűleg trófeákra fogok vadászni (említettem két éve, hogy kigyógyultam ebből... hát izé...), illetve agyalok azon, hogy a Death Stranding első részét újra kezdjem, mert tavaly belement ugyan egy pár órám, de költöztem, és éreztem, hogy nincs meg a megfelelő mindsetem a játékhoz. Most nyugisabb az életem, szerintem most el tudna kapni.
Idei összesített: -4
Elmúlt év összesített: -86 -
ldave
félisten
Június:

Új Nintendo konzol! Day1 beszálltam a Switch 2 világába egy Mario Kart World csomaggal, ezt a játékot viszont még le sem töltöttem, úgy döntöttem, hogy az első játék, amit játszok az új gépen az a Breath of the Wild Switch 2 változata lesz, és így is történt
Ezt a játékot én még WiiU-n játszottam, amikor megjelent, szóval elég rég volt ahhoz, hogy most újra élmény legyen a felfedezés és hát ez a játék még most 2025-ben is ugyanúgy elvarázsol, mint tette azt 7-8 éve az első kaland során. Szóval a Switch 2 a tervnek megfelelően egyelőre egy Zelda masina, majd az új DK játék lesz a következő, amit megveszek a gépre.A májusban említett Controlt befejeztem, a két DLC-t is végigjátszottam, ezeket most először, PS4-re nem voltak meg. Továbbra is a kedvenc Remedy játékom, ez az újrajátszás most nagyon meghozta a kedvem a készülő Control folytatáshoz.
A hónap nagy PS5 megjelenése a Death Stranding 2 volt, ezzel eddig csak 2-3 órát játszottam, szóval túl sokat nem tudom elmondani. A látvány és az animációk fantasztikusak, de ez várható volt. A játékmenetbeli újítások így az elején még nem igazán mutatkoztak meg. Bővebben majd később.
A Magichez kiadták a Final Fantasy lapcsomagot. Hát ez valami csuda jó lett, nagyon ötletesek az új lapok, a draft is remek, csomó lehetőség van. Rég volt már ennyire élvezetes számomra a Magic (draft). Ezzel elleszek még jó ideig.
Júliusban lesz nyaralás, szóval a gaming kicsit háttérbe szorul, de a BotW és a DS2 lesz fókuszban, mikor épp melyikhez lesz kedvem.
Az éves összesített pontom -1 így az etap felénél.
-
Bad Pritt
félisten
2025 május
Vásárlás:
- Mario Kart World (Switch 2, digitális
- Super Mario Bros U Deluxe (Switch, kártya)
- Lies of P+Overture (PS5, digitális)
- Death Stranding 2 (PS5, lemez)Végigjátszás:
- Lies of P (PS5): NG lepörgött, save scummal kiszedtem az endingeket, már csak a NG+ trófeák vannak az alapjátékból és jöhet a DLC.
Mellette ment pár Nightreign kör és a Switch 2-be is beletettem pár tucat játékórát, de korántsem húzott be annyira az egész konzol, mint vártam volna, nem volt meg a wow érzés.
Nyáron a sok utazás miatt még nyúzom azért, a kártyán vásárolt játékokat mindenképp végig akarom tolni, aztán meglátjuk, mi lesz a sorsa.
Ami viszont rendesen odabasz az a Death Stranding 2. Audiovizuálisan páratlan, játékmenetében annyit fejlődött, hogy végre nem egy istentelen nyűg és nagyon tanár a történet is. Abszolút cinema, ez a narratív játékok csúcsa jelenleg.Eladás:
-Havi összes: -3
2025 összes: -5 -
2025 június
A hónap a Skyrimezésről szólt, belement 60 óra, ami részemről már-már teljes bekockulást jelent, nem tudom mikor játszottam én ennyit utoljára, kb családi élet rovására ment
(na meg az alváséra). Platina volt a cél PS5-ön, de összeakadt az egyik daedric quest a Companion quest line-al, így a platinától ebben a végigjátszásban elestem. Rahedli trophy kijött, nem tartom kizártnak hogy majd egyszer befejezem, de most megharagudtam rá, a fő sztorit lezártam és 52-es szinten letettem a lantot.Ezen kívül kicsit válságban vagyok, nem tudom mivel játszak, belekaptam sok mindenbe (AC II Switchen, Little Nightmares 2, It takes Two, Hot Wheels PS5-ön), de úgy igazán nincs most kedvem semmihez. Valami shooter jó lenne, venni kéne egy-két COD-ot a kampányok miatt.
Eddig termésem amúgy idén elég siralmas, most nyitjuk a 7. hónapot aztán 7 játékot játszottam véggi összesen

Vásárlás:
-Végigjátszás:
The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition + Anniversary Upgrade (PS5)Eladás:
-Havi összes: +1
2025 összes: 0 -
RangerFox
veterán
válasz
RangerFox
#111
üzenetére
Június
Ebben a hónapban a Switch 2-é volt a főszerep, rászabadultam az eShopra, és telivásároltam magam mindenféle indie-vel.
Vettem:
- Mario Kart World
- Super Mario Party Jamboree
- Cat Quest 2
- Curse of the Dead Gods
- Pentimetn
- Yakuza 0: Director's Cut (tesztelésre kaptam)
- Bravely Default Flying Fairy HD Remaster (tesztelésre kaptam)
- Death's Door
- Two Point Hospital
- Civilization VI
- Call of Juarez: Gunslinger
- Death Stranding 2Végigjátszottam:
- Mario Kart World
- Death's Door
- Elden Ring: Nightreign
- Bravely Default Flying Fairy HD Remaster
- Civilization VI
- Call of Juarez: GunslingerÍgy -7 pontom van eddig idén, remélem ezen majd szépítek az elkövetkezendő hónapokban... PS-en a Death Stranding 2, illetve a Silent Hill 2 van betervezve, Switchre pedig a Yakuza elsősorban, de a nyaralás meg egyéb programok sok szabadidőmet el fogják vinni, így meglátjuk, mire jut idő.
-
2025 május
Vettem:
Final Fantasy XVI (PS5)
Befejeztem és eladtam:
Befejeztem:
Eladtam:
Death Stranding - Director's Cut (PS5)
Assassins Creed Mirage (Launch Edition) (PS5)
Octopath Traveller (Switch)
Kingdom: New Lands (Switch)
Mario+Rabbids: Sparks of Hope (Gold Edition) (Switch)
Wasteland 2 Director’s Cut (Switch)
Trials of Mana (Switch)
Stern Pinball Arcade (Switch)
Sega Megadrive Classics (Switch)
Atari 50: The Anniversary Celebration (Steelbook) (Switch)
Detective Pikachu Returns (Switch)
Prince of Persia: The Lost Crown (Switch)
Axiom Verge Multiverse Edition (Switch)
Asterix and Obelix XXL 2 Collectors’ Edition (Switch)
Spec Ops The Line (Xbox 360)
Aliens Dark Descent (PS5)
Prince of Persia: The Lost Crown (PS4)
LEGO Worlds (PS4)
Dying Light (PS4)Aktívan a Doom: The Dark Ages (PC GP) és GOW Ragnarök (PS5) megy, ezek miatt vár PC GP-ban az Indiana Jones és a Jedi Survivor...
Összesen a hónapban: -18
---------------------------
Éves összes: -11 -
Bad Pritt
félisten
2025 május
Vásárlás:
- Elden Ring: Nightreign (PS5, digitális)
- Star Wars Battlefront 2 Celebration Edition (PS5, digitális)Végigjátszás:
- The Last of Us Part II Remastered (PS5, platina): No Return trófeák és a Grounded van még hátra. Kis pihi, aztán jöhet a 100%.
Pörgött mellette a Nightreign az utóbbi napokban, meglepően addiktív, jobban élvezem, mint a másik DLC-t tavaly. Vannak hibái, hosszútávon szerintem ki fog kopni nálam is, de ezek a 40-50 perces körök pont ideálisak és jó a lore is a világ mögött. Duo hiányáért kár.
Eladás:
-Havi összes: -1
2025 összes: -2 -
RangerFox
veterán
válasz
RangerFox
#89
üzenetére
Május
Vettem:
- Elden Ring: NightreignVégigjátszottam:
- Forza Horizon 5
- The Last of Us Part I
- Silent Hill: Short MessageJúniusban igyekszem jobban elmerülni a Nightreign világában, egyelőre felemás benyomásaim vannak róla. Továbbá ha minden jól megy, akkor jut nekem is Switch 2-ből, így az időm nagy részét az arra érkező játékok fogják elvenni. Nagyon kíváncsi vagyok már rá. Valamint a hónap végén érkezik a Death Stranding 2 is, jó hónap lesz.

Eddig -1 pontom van idén.
-
2025 május
Vettem:
- Batman: Arkham Origins - Blackgate (PS Vita) -1
⁃ X-Men Origins: Wolverine (PS3) -1
- Tomb Raider I-III Remastered (PS5) -3
- Just Cause 4 Gold Edition (PS4) 0 - már platina PSPlusból
- Ryse: Son of Rome (Steam) -1
Végigjátszottam:
- Saint's Row (2022) (PS5) 0 - PSPlus
- Mafia II (PS3) +1
Bár a havi statisztika nem ezt mutatja, gaming szempontból erős volt a hónapom. Egyrészt egy aukción jó áron sikerült lecsapnom a PS Vitás Batman játékra, amit 2013-ban már végigjátszottam és nagyon szerettem, másrészt egyszercsak teljesen random szembe jött velem a PS3-as unikornis, a híres Wolverine játék. Ezen felül sikerült behúznom egy Tomb Raider I-III Remasteredet, Steamdeckre a Ryse-t, valamint a Just Cause 4-ből egy teljes kiadást digitálisan. Bár a játék már platina, a DLC-k még hátravoltak, és amúgy is kiszedték a PSPlus katalógusból, így bár a single player játékokat inkább lemezen szeretem birtokolni, 8 £-t megért a pakk. És amúgy sem annyira jó játék, hogy a polcomon akarjam tudni...Végig csak az utált Saint's Row rebootot játszottam, amit a végére nagyon megszerettem. Az elején nyögvenyelősen indult a dolog, de egyszer csak elkapott a gépszíj, és meg se álltam a platináig, beleértve a DLC-k maxolását is.
Ezen felül befejeztem a Mafia II-t, ami azért volt vicces élmény, mert se az első résszel nem játszottam soha, és a 2018-ban elkezdett mentésemet folytattam. Nagyon bejött ez is, főleg az autók sérülésrendszere és a fegyverek kezelése miatt, de tervezem a teljes trilógia PS4-es változatának a végigjátszását, amint le tudok csapni egy példányra.Ezen felül játszottam még, de nem fejeztem be PS Vitán a Batmant, PS3-on a Wolverine végén járok, PS5-ön a Dead Island 2-t fejezzük be lassan öcsémmel, valamint a feleségemmel a Cult of the Lambet játszuk esténként.
Június második felében nyaralni készülünk, úgyhogy a havi tervem max annyi, hogy befejezzem a fentieket, bár lehet, hogy még annyi se fog összejönni. Mondjuk nem sietek sehova.
Idei összesített: -3
Elmúlt év összesített: -85 -
l.skywalker
titán
válasz
Guitar14
#108
üzenetére
Én backlog követésre az expophase-t, oda a javát magától importálta:
dreynreh's profile - Exophase.com -
Guitar14
senior tag
válasz
Bad Pritt
#101
üzenetére
Én a Gameye-t használom, kb. 3 éve írtam be a kompett gyűjteményem, volt több óra mire felment minden, azóta napra készen tartom. Ami tetszik nekem benne, hogy bevihetem mennyiért vettem, mennyiért mennek átlagba ebayen most és az állapotát is feltűntethetem ha fizikai kiadás. Ott is van ilyen jelölés hogy végigjátszottam-e vagy sem (bár én azt nem töltöm, a végigjátszásaimat valamiért excelbe rögzítem)
Új hozzászólás Aktív témák
- Azonnali készpénzes AMD CPU AMD VGA számítógép felvásárlás személyesen / postával korrekt áron
- Apple iPhone 12 Pro 512GB,Átlagos,Dobozával,12 hónap garanciával
- Samsung Galaxy S24 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy S25 Ultra / 12/512GB / Kártyafügetlen / MediaMarkt Garancia 2028.12.02.-ig
- Keresünk Galaxy S22/S22+/S22 Ultra
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Időben nem fordítok többet gamingre, de az legalább olyan élmény irányába megy, aminek van potenciális vége



Imadtam en is PS4-en.









