Új hozzászólás Aktív témák
-
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Az Indie fejlesztők nem feltétlenül rendelkeznek mindegyik hardverrel. Márpedig GeForce-on eddig vakok voltak. Nem tudta pontosan behatárolni a program, hogy hol a hiba a kódban. Ezzel a változással legalább valamennyi hibát látnak. Mindet nem, mert ahhoz nem elég teljesítményszámlálókra építeni, de a semminél azért több. Szerintem ez nem rossz dolog.
Akinek kevés, az vesz egy Radeont, azzal hardveres nyomkövetőt kap, amivel mindent lát.
A piaci részesedés azért nem hasznos, mert itt most hibakereséséről van szó. Lásd az Epic mára elhíresült sztorija, amikor az első Radeon GPU Profiler verzió feltárt egy súlyos hibát az Unreal Engine 4 akkori verziójában. Ez a gond azt eredményezte, hogy az első rajzolási parancs végrehajtása előtt 517 darab erőforrás-áthelyezést csinált, és ez tulajdonképpen egyenértékű volt a hardveren belüli gyorsítótárak 517-szer való egymás utáni ürítésével. Az Epic ezt kijavította, és az újabb verziójú kiadásokban minden hardveren nagyjából 10%-kal gyorsabb lett a működés. Tehát itt az NV is jól járt, hogy az Epic AMD GPU-kra váltott a fejlesztésnél, mert láthatóvá váltak a motorban olyan hibák, amiket NVIDIA GPU-kon a szimpla teljesítményszámlálókkal nem láttak. Egyszerűen nem adtak az Epicnek a korábbi fejlesztőeszközök visszajelzést arról, hogy az első rajzolás előtt egymás után 517-szer kitörlik a semmit a hardverek a cache-ből. Sajnos a hibakeresés alapja, hogy megtalálod-e a hibát. Ha nem, akkor azt hiszed, hogy jó a szoftver.
-
Egon
nagyúr
Ez nagy segítség lehet azoknak a fejlesztőknek, akik a készülő programjuk ellenőrzéséhez nem tudnak AMD GPU-t vásárolni a RenderDoc és Radeon GPU Profiler interoperabilitás kihasználásához, viszont rendelkeznek NVIDIA GPU-val
Sírok...
Persze, életszerű, hogy csóringer fejlesztőnek nem telik AMD vga-ra, és a piaci részesedés a dGPU piacon smafu szempont a fejlesztés során...
Új hozzászólás Aktív témák
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Androidos tablet topic
- Magga: PLEX: multimédia az egész lakásban
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- Nagy aksival és erős hardverrel megjött Magyarországra a Poco X8 Pro és Pro Max
- Projektor topic
- Tőzsde és gazdaság
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Revolut
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! GIGABYTE RTX 5080 AERO OC 16GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
- Veszünk: PS5 Fat/Slim/Digital/Pro konzolt, játékokat, Portalt stb. Kérj ajánlatot!
- Honor Magic5 Lite / 6/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Panasonic Toughbook CF-XZ6-1,12",QHD,2 az 1-ben, i5-7300U,8GB RAM,256GB SSD,WIN11
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
