Aktív témák
-
BlacKSouL
addikt
válasz
Whaskes
#8013
üzenetére
ááá, akkor nekem ez a bajom. én meg négy forgalmi óra után láttam először a rutinpályát
de a négy óra alatt még csak dorgálást se kaptam, csak azért néztünk ki oda, mert a feladatokat tudni kellett, meg hogy lássam a pálya hogy néz ki. amúgy szükségtelen volt.
De ez jó sztori. Megkapom az irodában az oktatóm, bemutatkozik, odaadja a kulcsot, azt mondja fogtál már kormányt? mondom igen. közben gázt is nyomtad? mondom igen. azt mondja akkor ülj be a kormány mögé.
beülök, két perc múlva jön, azt mondja induljunk. elindulunk, tűrhetően megkerültem a tömböt, azt mondja, na jó, akkor most balra. és kimentünk a főútra, majd végigvezettem a városon egy órát, aztán visszamentünk, és mondta, hogy kár lesz levezetni a 30 órát, de majd elszórakozunk. a második órán már hazavittük a keresztapját, meg effélék. az elszórakozást komolyan gondolta, mert leszervezte az egyik csajt akivel kresz-en is voltunk, és tényleg jókat röhögtünk. pl elmentünk fagyizni, én ballal kormányoztam, meg nyomtam a kuplungot, jobb kézzel fagyiztam, ő meg váltott helyettem ballal ,jobbal fagyizott, hátul a csaj meg röhögött, és fagyizott.
a faszi mondása volt mindig, hogy: ..mennyi jó nő..oszt mind a másé...de ezeket is unja valaki..
egyszer meg vezetek, dög meleg ezerhármas zsiga, ablakok koppanásig lent, Béla lapozgat valami vizsgalapokat, egyszercsak valami kamion huzatja bezuhant, és vagy 15-20 A4-es papírlap azzal a lendülettel ki a kocsi ablakán 50-es tempónál. satufék, és mondja a csajnak, hogy fussál már ki, oszt kaparászd össze azt a szemetet
a csaj kimegy miniszoknyában, szedeget, majd visszajön, azt mondja Béla: hát, Anettkám, ha Magyarország ilyen lábakon állna...nem lenne gondunk.. ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Aktív témák
- Hitelkártyák használata, hitelkártya visszatérítés
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- iPhone topik
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- BMW topik
- EarFun Air Pro 4+ – érdemi plusz
- Gyúrósok ide!
- Apple MacBook
- További aktív témák...
- PS5 CFI-1016A
- Garmin Fenix 8 sapphire amoled 47mm Navigate(!), számla, garancia.
- Érintős ! ThinkPad X1 Carbon Gen11 - 14"iPS 100% sRGB, i5-1335u, 16 / 256 SSD NVMe SZLA +GARANCIA
- Telefotó objektív mobiltelefonhoz (G-Series - Super Telephoto 240mm)
- Tekkusai Singularity Founder's Edition glass Mousepad
- Dell Latitude 5410 - 14", Core i5 10210U, 8-16GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- NVME, M2 NGFF, 2,5" SATA SSD-k vegyes OEM márkák és prémium típusok, sok újszerű. 128GB-1TB
- AKCIÓ! Intel Core Ultra 5 235 14 mag 14 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Honor 400 5G 512 GB Desert Gold karcmentes (8 GB /512 Gb)
- Tablet felvásárlás!! Apple iPad, iPad Mini, iPad Air, iPad Pro
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest