Új hozzászólás Aktív témák
-
parandroid
félisten
válasz
EQMontoya
#56056
üzenetére
Jó, a futás lehetne intenzívebb is, de ez mégiscsak téli alapozás, szóval nem szabad túltolni, viszont hetente 4x átlag 14km az mindenképpen több, mint másfél óra. Decemberben volt, hogy 6 napot is futottam a héten,de ötöt többször is.
A hónap végén ez persze a gyúrás rovására ment, normálisan abbó 3 van egy héten (egyenként olyan 1 óra - 70 perc, meg előtte némi bemelegítés). Lazításnak meg heti 3 jóga, bár tény, hogy az év végi ünnepek miatt abból is kimaradt pár alkalom. A vicces az, hogy ezen még a jelenlegi edzésmennyiség mellett is össze tudok szedni olyan izomlázat, hogy nem is tudtam, hogy ott van izom.kukac: A részmunkaidős foglalkoztatás örömei. Meg amúgy is reggel fél hatkor kezdődik a munkanapom (utazással még korábban), szóval eleve hosszabb is. Ráadásul 20-án a sulimnak is vége lett, felszabadultak a délutánok, meg végre nem kávén-energiaitalon kellett töltenem a nap második felét. Az tény, hogy a reggel háromnegyed ötös kelés, és az este hatkor hazaérés nem esett annyira jól, no meg még ez-az csak adódott mindig a családdal is, szóval 10 előtt nemigen kerültem ágyba, szóval az alvásmennyiségem fél évre visszamenőleg ordas nagy deficitben van. Viszont végre erőt vettem magamon, és beneveztem egy C1-es nyelvvizsgára, úgyhogy most tanulás helyett kockulok. Ha meg az megvan, állhatok neki végre másik alapon állást keresni (nem mintha gond lenne a jelenlegivel, szinte élvezem, hogy fizikálisan is megterhel, és a felelősség is töredéke a korábbinak, stressz is alig, cserébe napi négy órában keresek többet, mint otthon teljes állásban értelmiségi egyéb foglalkoztatottként.
p
Új hozzászólás Aktív témák
- Fotók, videók mobillal
- Kerékpárosok, bringások ide!
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Crimson Desert
- Autós topik
- Mától Huawei okosórákkal is lehet érintésmentesen fizetni
- Elfelejtettem a film címét
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- További aktív témák...
- ÚJ Lenovo 40B0 ThinkPad Thunderbolt 4 Workstation Dock (300W) (40B0) 33 hónap gyári GARANCIA
- PC i5-7400 32GB RAM GTX 1650 1TB SSD be quiet! ház
- Samsung Galaxy A36 5G 6/128GB, Újszerű, Kártyafüggetlen, Töltővel, Dobozzal, 1 Év Garanciával!
- Precision 7680 16" FHD+ IPS i7-13850HX RTX 2000 Ada 32GB 1TB NVMe IR kam gar
- BRUTÁL ÁR / SZÉP ÁLLAPOT- Apple iPad 8.Gen WIFI 32GB
- REFURBISHED - HP USB-C Universal Dock G1 (DisplayLink)
- Acer Nitro 5 - 15,6"FHD IPS 144 Hz - i5 10300H - 8GB - 512GB - Win11 - GTX 1650 - MAGYAR
- 277 - Lenovo Legion Pro 7 (16IAX10H) - Intel Core U9 275HX, RTX 5080
- HP ELITE 8000 SFF PC: passzív VGA HDMI, C2D E8400 + 4GB RAM
- Motorola Edge 40 / 8/256GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
A hónap végén ez persze a gyúrás rovására ment, normálisan abbó 3 van egy héten (egyenként olyan 1 óra - 70 perc, meg előtte némi bemelegítés). Lazításnak meg heti 3 jóga, bár tény, hogy az év végi ünnepek miatt abból is kimaradt pár alkalom. A vicces az, hogy ezen még a jelenlegi edzésmennyiség mellett is össze tudok szedni olyan izomlázat, hogy nem is tudtam, hogy ott van izom.