Új hozzászólás Aktív témák
-
csapos2
addikt
válasz
Vérboci
#81623
üzenetére
Tegnap este merengtem el.
19 éves lehettem, amikor a kórházból hazafelé buszozva fültanúja voltam két idős nő pletykálkodásának. Valamiért annyira irritált a semmitmondó beszélgetésük, hogy még az arcomra is kiült az ezzel kapcsolatos ellenszenv. Ezt onnan tudom, hogy a mellettem álldogáló kedvesnek tűnő, csinos lány megszólított és felhívta rá a figyelmemet, beszélgetésbe elegyedtünk.
A buszról leszállva elköszöntünk egymástól, majd soha többé nem láttam.Pár nappal az eset után egy barát barátnőmmel találkozót beszéltünk meg, mondván, hogy a névnapját meg kell illően ünnepelnünk, némi ital és zene kíséretében. Ő nem jött el. Aznap este ismertem meg a fiam anyját.
Eljátszottam a gondolattal, hol lennék ma, ha akkor a buszmegállóból nem egyedül indulok útnak.
Azt hiszem az én ősdöntésem az volt, aminek eredményeként akkor és ott azon a buszon voltam.
(Persze mindezek csak egy narancssárga csacsi balgaságai)
Mikrobi: Mi is a te foglalkozásod (azon kívül persze, hogy az életbenmaradási esélyeit számolgatod az embereknek)?
Új hozzászólás Aktív témák
- Nem csak nagy, de gyors is az LG önerőből AI felskálázást biztosító monitora
- Elite: Dangerous
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- EA Sports WRC '23
- Könyvajánló
- Anime filmek és sorozatok
- Steam topic
- Le Mans Ultimate
- Nintendo tulajok OFF-topicja
- Mától Huawei okosórákkal is lehet érintésmentesen fizetni
- További aktív témák...
- Gamer PC - i5 / GTX 960/12 Gb Ram (Erősebb, mint a 1050 Ti!)
- Eladó AKG Ara, dupla kapszulás mikrofon! Bontatlan, garanciás! Több darab is elérhető!
- Logitech Superstrike x2
- D-link 16 és 24 portos, sima és POE, gigabites managelhető switchek
- Gigabyte H510M PRO-E alaplap + Intel Core i5 10400F CPU (+ram, táp, vga igény szerint)
- AKCIÓ - Surface 4 - 15" 2496 x 1664 ~2k touch, i7-1185G7, 16GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- 171 - Lenovo Legion Pro 7 (16IAX10H) - Intel Core U9 275HX, RTX 5080 (ELKELT)
- ÚJ Apple Airpods Pro 3 - www.stylebolt.hu - 1 Év Apple garancia - 27 százalékos Áfá-s száma !!!!
- Honor Magic6 Pro / 12/512GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- AKCIÓ! AMD Ryzen 9 7950X 16 mag 32 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
