Új hozzászólás Aktív témák
-
ngabor2
nagyúr
NoLF-nál az igazság. mindig fostam a tűktől, akkor is, ha engem szúrtak, akkor is ha mást. most se szeretem. viszont idén már annyiszor vettek vért, hogy azt mondtam: plusz egy szuri ide, vagy oda, már nem számít. az egyből 2 lett, de nem számít. mindkétszer jól szúrtak, látszik, hogy már párszor csinálták. alig látszik a nyoma.
monnyuk 3,5dl-nél kicsit elzsibbadtam, de a lábamat felemelték, és sikerült befejezni a műveletet.
az, hogy kaptam érte 2x2dl gyümölcsitalt, meg egy csokit, meg 500ft értékű bónt, nem számít, nem ezért csináltam. csak kiváncsi voltam magamra, hogy el merek-e menni. majd meglátom, hogy mennyire leszek rendszeres véradó. azért furcsa volt olyan kolléganőim mellett állni, akik 4x-szeres, meg 5x-szeres véradók...
a véradás legjobb tudomásom szerint kishazánkban sehol nem lett kötelezővé téve, mindig önkéntes alapon megy. én is önként mentem, az előzőre még nem mertem.
-
Lortech
addikt
A DOS-nak ehhez nincs köze, más.
Pascalt sosem azért tanították (értelmes helyen), hogy megtanuld a nyelvet és majd jól alkalmazni tudd a való életben. A Pascal (megtanulása) nem a cél, a Pascal az eszköz ahhoz, hogy az algoritmizálást, strukturált programozás alapjait el tudd sajátítani, erre pedig alkalmas akár még ma is. És ez sokkal fontosabb cél, mint hogy épp melyik nyelven tanulod meg ezt.
Új hozzászólás Aktív témák
- Szép! HP EliteBook 855 G7 Fémházas Strapabíró Laptop 15,6" -65% AMD Ryzen 3 PRO 4450U 16/256 FHD
- HP 250RG10 3-100U 15 8GB/512 PC (B9YG6ET) Bontatlan (2db)
- Radiomaster TX16S MAX Mark II ELRS táv
- thrustmaster ts pc racer ferrari 488 challenge edition
- HP EliteBook 655 G10 15" Ryzen 5 PRO 7530U 32GB RAM Garancia 2028.02.27.
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
